Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Jul06

2012. November 14., Szerda 07:59

Kapcsolataink Indiával

A keletről nyugatra szakadt magyar nép zászlajára többek közt a nyugat felé orientálódást írták rá annak idején. Nyugat viszont, amikor „széppel" akar telítődni, a gazdag lelkivilágú kelet kincsesházába, Indiába zarándokol. Nyugattal mi is elzarándokolunk hát messze Keletre, azonban a csupán szemlélődni akaró „Nyugat" óhajánál sokkal magasabb igénnyel. India skytha-hun fajú, jelentős népeleme testvéri kapcsolatban van a magyar népnek skytha-hun fajta népelemével. Közös, jelentős történelmi múlt szálai fűzik szorosan egybe. Ennek a kapcsolatnak a felelevenítése volt közel húszesztendős tanulmányozásom tárgya és viszont úgy az indiai, mint a magyar köztudatba való átvitele — indiai tanulmányutam célja. Hogy ez mily mértékben sikerült, arról akarok jelen előadásom keretében bizonyságot tenni.
Kategória: Rokonaink
2012. Január 26., Csütörtök 19:13

Aradi Éváról

Aradi /lánykori néven: Rétfalvi/ Éva, születtem 1938-ban Budapesten. Mint elsőéves bölcsész-hallgató résztvettem a forradalomban, nem fegyverrel, csak röplapok másolásával, terjesztésével. De még ezért is letartóztattak 1957 márciusában, három hónapig voltam a Gyüjtő fogházban előzetes letartóztatásban.Nem itéltek el, mivel valóban nem követtem el semmit. De kizártak az ország összes egyeteméről. Munkát vállalatam egy külkereskedelmi vállalatnál, ahol megismertem férjemet, 1960-ban férjhez mentem, 1963-ban született kislányom, Csilla. Majd 1965-ben kérvényeztem az ELTÉ-n visszavételemet. Ez megtörtént, így 1969-ben végeztem angol-magyar szakon.
Kategória: Listák

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.3%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.5%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.3%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 448
This Week: 448
Last Week: 3995
This Month: 3363
Last Month: 26205
Total: 2430941

Belépés