Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Sep26

2009. December 27., Vasárnap 09:53

Egy fontos bibliai szöveg értelmének megváltoztatása

Írta:  Tejfalussy András
Értékelés:
(15 szavazat)
Az ételek konyhasóval sózása egészségügyi jelentőségét elfedő bibliai szócsere titkos célja

Szex és az új világrend

Dr. Lawrence Dunegan amerikai orvos 1969. március 20-án részt vett egy gyermekorvosok számára tartott szakmai konferencián Pittsburgh-ben, ahol az egyik előadó Dr. Richard Day egyetemi tanár volt. Dr. Day mintegy 80 főnyi orvosokból álló hallgatóságának rendkívüli témájú előadást tartott. Beszéde előtt felkérte hallgatóit, hogy se jegyzeteket, se magnófelvételeket ne készítsenek és vegyék bizalmas jellegű belső tájékoztatásnak mondanivalóját. Dr. Dunegan egyike volt a hallgatóknak és 1988-ban Randy Engel ismert média személyiség kérésére emlékezetből felidézte, és szalagra rögzítette, amit 1969-ben hallott. Dr. Day nem annyira a múlttal foglalkozott, sokkal inkább a jövőt vázolta fel. Előadásának célja az volt, hogy felkészítse az orvosokat a várható változásokra, és ily módon megkönnyítse alkalmazkodásukat az új helyzethez. Meg volt róla győződve, hogy információival segíti orvoskollégáit. Dr. Day állandóan hangsúlyozta, hogy az embereknek hozzá kell szokniuk a folyamatos változáshoz, mert semmi nem marad a jelenlegi állapotában. Gyakran ismételte: „az emberek annyira bíznak egymásban, hogy fel sem teszik a legfontosabb kérdéseket.” Többször is elmondta: „Mindennek két célja van. Egyik az állítólagos cél, amely elfogadhatóvá teszi a változást az emberek számára és van egy másik, az igazi cél, amely valójában az új rendszer létrehozását segíti elő.” Hozzáfűzte azt is, hogy „nincs más lehetőség az emberiség számára.”

A népszaporulat ellenőrzése

Dr. Day ebben az időben aktívan részt vett a népességszaporulat ellenőrzésére törekvő csoportok tevékenységében. Elmondotta, hogy a lakosság létszáma túlságosan gyorsan nő, éppen ezért a Föld lakóinak a számát korlátozni kell, mert különben nem marad elég élettér az emberiség számára. Nemcsak az élelmiszer ellátás biztosításához fog hiányozni az elegendő termőföld, de a hulladékok is oly mértékben szennyezik a Földet, hogy lakhatatlanná válik.

Az embereknek nem engedik majd meg, hogy csupán azért legyenek utódaik, mert akarják, vagy azért mert könnyelműek voltak. Ahhoz nyújtanak segítséget, hogy a házaspároknak egy gyerekük legyen, és csak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kiválasztottaknak lehet három. Az átlagembereknek a két gyermeket engedélyezik. Ez a születésszabályozási mérce abból adódik, hogy a nulla népességnövekedéshez 2,1 gyerek szükséges családonként. Ez azt is jelenti, hogy csak minden tizedik házaspárnak lehet három gyereke. Világossá vált, hogy a népesség-ellenőrzés nem egyszerűen születésszabályozást jelent. Valójában a világ lakosságának a korlátozásáról van szó.

Az egyén fejlődését és az egész emberi faj átalakítását is fel kell gyorsítani. Ezzel kapcsolatban az előadó kitért a vallások szerepére, amelyeket noha meggyőződéses ateista volt, hasznosnak minősített. Sok embernek van szüksége vallásra, a hittel járó misztériumokra és rituálékra. Ezért a vallást megtarthatják. De a mai vallásokat alapvetően meg kell változtatni, mert nem egyeztethetőek össze a bekövetkező nagyarányú változásokkal. Bizonyos régi vallásoknak el kell tűnniük.

Különösen a kereszténységnek kell átalakulnia. Ha sikerül a kereszténység legerősebb egyházát, a római katolikust megtörni, akkor a kereszténység többi része már könnyen átalakítható. Olyan új vallásra van szükség, amelyet a világ valamennyi részén el lehet fogadtatni az emberekkel. Éppen ezért az új vallás meg fog őrizni bizonyos tanításokat, szokásokat a régiekből, hogy könnyebben elfogadják az emberek, és otthonosabban érezzék magukat az új vallás keretei között. Sok olyan ember is van, akinek nem lesz szükséges vallásra, így ez a változás őket nem érinti.

Az ilyen szinkretikus és eklektikus világvallás létrehozásához a bibliát is meg kell változtatni. Óvatos technikával át kell írni, hogy megfeleljen ezen új eklektikus világvallás igényeinek. Bizonyos kulcsszavakat ki kell cserélni, amelyeknek az árnyalati értelme már más. Az új szó rokon-értelmű a régivel és ezért eleinte nem okoz nagy ellenállást. Az idő múlásával azonban az eredeti szó valódi jelentése elhalványul, és az új szó csak kisárnyalattal eltérő jelentése pedig hangsúlyozásra kerül. Így fokozatosan megváltoztatható a bibliai szövegek értelme. Az elgondolás tehát az, hogy nincs szükség a biblia teljes átírására, csupán bizonyos kulcsszavakat kell másokra kicserélni. És mivel minden szónak számos értelmi árnyalata van, ezért az új szavak segítségével a bibliai szövegek egészének az értelmét úgy lehet átalakítani, hogy az elfogadható legyen az új eklektikus világvallás számára. A legtöbb ember nem is fogja észlelni ezt a változtatást. Ekkor Dr. Day megismételte azt a mondatot, amely előadása során többször is elhangzott: „The few who do notice the difference, won’t be enough to matter. – Az a néhány, aki észreveszi a különbséget, kevés lesz ahhoz, hogy számítson.”

Az előadó ezután utalt rá: hallgatói közül néhányan valószínűleg azt gondolják, hogy az egyházak ellent fognak állni ennek a törekvésnek. Valójában azonban az egyházak segíteni fognak minket – mondotta Dr. Day. Dr. Dunegan két évtized múltán visszaemlékezve megerősíti, hogy e változások bekövetkezését valóban elősegítették sokan a különböző egyházakban.

II.  BIBLIAI KULCSSZÓ-CSERE-SOFTWARE ALKALMAZÁS

1.

Ézsaiás 30.24. szövege egy korábbi Bibliában

2.

PÉLDÁK

 

III.

ÉZSAIÁS 30.24. SZÖVEGÉNEK HITELES FORDÍTÁSA HÉBERRőL

Az interneten is látható, hogy már számos amerikai stb. bibliafordítás is hamis!

IV.

ORSZÁGRABLÁSBAN, NÉPIRTÁSBAN BŰNSEGÉDKEZő TUDÓS TERRORISTÁK URALJÁK A ZSIDÓ- ÉS A KERESZTÉNY EGYHÁZAKAT IS (ÉS A TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁKAT): a Tóra és Talmud alapján bűnözővé programoznak embereket, akik mások kenyerét, ételeit gyilkoló hatásúvá teszik, mivel a kivégzőméreg, idegméreg káliumsókkal kevert konyhasóval ízesítéssel a sejteket körülvevő, s a köldökzsinóron keresztül a magzatot is tápláló vérfolyadékban az addigi, élettanilag optimális NaCl:K= 0 9:0,9:0,02 fiziológiás arányt a sejtek működését ellehetetlenítő Na:K=1:1-re, vagyis a halottakban lévőre igyekeznek módosítani, és vírusfertőzött ürüléknek ivóvízbe juttatásával és a tiszta desztillált vizet ivás akadályozásával, és veszélyes állatokra, pl. a gyilkos darázs, gyilkos méh, pestises patkány, újabban madárinfluenza, disznóinfluenza terjedésére stb. is alapozva, tervszerű biológiai népirtást folytatnak. Lásd a software-t: Mózes II. 23. 26,28,29,30, V.7. 2,22, Talmud, Taanith 10 a. lap, Baba kamma 93 b. lap, Baba mezia 107 b. lap. E népirtási software tudatos használatát Nobel-díjasok mérései és a bűnelkövető kutatók csalásainak a kiderülései, nemzetközi lelepleződései is bizonyítják, lásd: www.aquanet.fw.hu!

V.

A sejtek számára optimális fiziológiás arány a 99%-ban tiszta desztillált vízből álló (Ringer) fiziológiás infúziós oldatban:

alt

VII.

A nárium-kálium arány elrontói egy keresztény demokrata miniszter levele is fedezi:

VIII.

A MÁRIA RÁDIÓ MAGYARORSZÁGNÁL SOKÁIG EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁSSAL FOGLALKOZTATOTT DR. RIGÓ JÁNOS IS AJÁNLJA AZ 1 : 1 -ES NÁTRIUM : KÁLIUM ARÁNYT:

VIII.

A 3,5 gramm/8 óra vagy több kálium (8 db. vagy több Kálium-R tabletta) szájon át bejuttatásának a kezelő orvosok elől eltitkolt tényeges hatásai:

IX.

A csökkentett nátriumpótlás vagy növelt káliumdózis egyéb mérhető hatásai:

1.

alt

X.

NYÍLT LEVÉL

Dr. Papp Lajos szívsebész egyetemi tanár akadémiai doktortól nyilatkozat kérés:

Kedves Papp Lajos Barátom!

Legyél szíves írd le, s írd alá, hogy étkezésnél is optimális a Ringer oldat szerinti nátrium, kálium, klór és víz pótlási arány és sebesség, amit telefonon megerősítettél felém azzal, hogy ezt tanítod az egyetemen. Szeretném népszerűsíteni a magyarok érdekében.

Verőce, 2009. december 27.

Üdvözlettel: Tejfalussy András

Megjelent: 7991 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 301 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Belgium 0.2%
Austria 1.5%Greece 0.2%

Today: 591
This Week: 1426
Last Week: 5485
This Month: 20258
Last Month: 20673
Total: 1612114

Belépés