Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Jun29

2009. Augusztus 18., Kedd 12:13

Megdöbbnetö újdonság. A rák egy gomba?

Írta:  dr. Tullio Simoncin
Értékelés:
(4 szavazat)
 Dr. Tullio Simoncini kutatási eredményei még inkább kihangsúlyozzák a gombák elleni védekezés fontosságát, melyet megelőzésként otthonról is végezhetünk a Zapperrel ill. tisztítókúrákon keresztül.

„A rák egy gomba?”

Amerikában bestsellernek számít az a könyv, amelyet dr. Tullio Simoncini római onkológus írt „A rák egy gomba?” címmel.

Évente tízmillió ember hal meg valamilyen daganatos betegségben. A nemzetközi hírű professzor nemrégiben Magyarországon járt, hogy beszámoljon a könyvében is leírt természetes gyógymódról, amely forradalmasíthatja a rákterápiát. Huszonöt esztendős onkológia tapasztalatai alapján Simoncini nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a rák nem más, mint egy fertőzés, amelyet gomba okoz. Az orvos évtizedekig gyermekrák osztályon dolgozott, ahol vizsgálni kezdte a daganatokat.

Azokat felvágva azt tapasztalta, hogy belül mindig fehérek voltak. Feltette magának a kérdést, egyáltalán mi a rák (ami még ma is egy misztérium, hiszen legalább száz teória létezik a mibenlétéről)? És mik az áttétek? S vajon mitől fehér a daganatok belseje?

Hosszas kutatómunka alapján arra következtetésre jutott, hogy a daganat „csak” egy tünet, s hogy a rákot gombák, pontosabban a Candida albicans okozza. Véleménye szerint, ha az ember ellenállóképessége megrendül, vagyis az immunrendszere legyengül, szervezetében mértéktelenül elszaporodnak az ott egyébként is jelenlévő gombák.

Simoncini a daganatok pusztítására egy újfajta természetes terápiát alkalmaz, sikerrel. Az agydaganat, a tüdő-, a mell-, a mellhártya, a hashártya-, a gyomor-, vastagbél-, a bőr-, a prosztata- valamint a húgyhólyagrák gyógyítására katéteren keresztül, infúzió formájában öt százalékos szódabikarbonátos oldatot juttat be a daganatot tápláló érbe, ezzel öblögeti, mossa a mellhártyát illetve, a hasüreget.

– A szódabikarbónás kezelésnek, szemben a hagyományos daganatellenes terápiákkal, semmilyen mellékhatása nincs – állítja a professzor, aki intravénás adagolással, napi ötszáz milliliter öt százalékos infúziót alkalmaz (hat napon át infúzió, amelyet hat nap szünet követ, és ez így folytatódik még négy-öt cikluson át). Szájon át adagolva egy hétig két kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva is segíthet. Ezzel párhuzamosan naponta ötszázalékos szódabikarbónás fürdést valamint naponta három-hat alkalommal öt százalékos szódabikarbonátos beöntést javasol.

Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.

Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt a pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz, gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése. Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukózoldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el. A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák.

A sajtótájékoztató teljes anyaga
vídeón is

Rövidített változat

A Simoncini-eljárás alkalmazása:

1.
Intravénás adagolással naponta 500 ml 5%-os infúzió (6 nap infúzió, 6 nap szünet, aztán 6 nap infúzió és újra szünet, majd így tovább még 4-5 ciklus)

2. Szelektív arteriográfia

3. Orálisan 1 hétig 2 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva, utána 2 hétig 1 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva. Párhuzamosan napi 5%-os szódabikarbóna fürdés és napi 3-6-szor 5%-os NaHCO3 beöntések.

A bejegyzésben szereplő információk nem orvosi tanácsként vagy ahelyett szolgálnak, ilyen tanácsért forduljon orvosához. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a honlapon található információk és tanácsok közül mit fogad el, és alkalmaz saját magán vagy terapeutaként másokon.

Forrás: http://csakennyikellennehozza.blogspot.com/  Beküldte: laporzó


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Megjelent: 7380 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 369 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 16
This Week: 1855
Last Week: 4884
This Month: 23637
Last Month: 24083
Total: 1548554

Belépés