Print this page
2008 április 10, csütörtök

Nem árt a gyakori véradás

Szerző: Stop

Nem kell aggódniuk a gyakori véradóknak az egészségükért, a véradás nekik is használ - jelzi svéd kutatók tanulmánya.

Gustaf Edgren, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csoportja vizsgálatában azt állapította meg, hogy a rendszeres véradók körében alacsonyabb a rákbetegség és a halálozás aránya, mint a nem-véradók között.

A Journal of the National Cancer Institute szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a véradás esetleges káros mellékhatásait az fedi el, hogy a véradók általában is egészséges emberek.

Többféle elmélet létezik a véradás egészségügyi hatásaira vonatkozólag. Az egyik szerint a gyakori vérvétel arra készteti a szervezetet, hogy a csontvelőben újabb vérsejteket termeljen, ezzel felgyorsul a sejtosztódás, mely növelheti a vérképzőszervi rosszindulatú folyamatok kockázatát.

A véradás befolyásolja az immunrendszer működését is, mely szintén összefüggésbe hozható a rákkal.

A pozitív oldalon áll, hogy a vérben felhalmozódó felesleges vasat, amely szívproblémákhoz és egyes ráktípusokhoz köthető, rendszeresen kiüríti.

Edgren kutatócsoportja svéd és dán vérbankok és transzfúziós klinikák adatait elemezte. Összesen 1 110 212 emberről van szó, akik 1968 és 2002 között legalább egyszer vért adtak.

A tanulmány nem talált összefüggést a véradás gyakorisága és a rákkockázat között. Ugyanakkor a férfi véradók között annak arányában csökkent a máj, tüdő, vastagbél, gyomor és torok rákjának kockázata, ahogy nőtt a véradási gyakoriságuk. Ez arra utal, hogy a vér vasfelhalmozódásának rendszeres kiürítése rákmegelőző hatású.

Bármilyen kicsi rákkockázat növekedést komolyan kellene venni Edgren véleménye szerint, hiszen világszerte nagyon sok ember ad vért. Ám vizsgálatuk nem mutatott ki többletkockázatot, amely a rendszeres véradáshoz lenne kapcsolható.

 STOP