Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Jul22

2013. Szeptember 28., Szombat 18:27

Az oltóanyagokra nincs semmiféle garancia

Írta:  Labant Csaba
Értékelés:
(10 szavazat)
Indiai vezető orvosprofesszor: az oltás által okozott halálesetek száma tízszerese az oltás által esetlegesen megelőzhető megbetegedéseknek!

A New Delhi-i gyermekkórház főigazgatója, Prof. Dr. Jacob Puliye szerint a WHO által ajánlott pentavalens Quinvaxem vakcinának már csupán a halálos áldozatainak száma nagyjából tízszerese annak, mint ahányan megbetegedhetnek azokban a betegségekben, melyekre az oltóanyag védelmet ígér.

Puliyel professzor alaposan kivizsgálást követően kijelentette, hogy a Bhutánban, Sri Lankán, Indiában és Vietnamban történt, gyermekeket érintő halálesetek oka egyértelműen az oltás. Az Indian Journal of Medical Ethics vezércikkében írja, hogy néhány hónapja a vietnami egészségügyi minisztérium felfüggesztette ennek az oltásnak a használatát, miután az oltás 12 halálesetet, és 9 további esetben pedig igen súlyos oltási szövődményt okozott. Az elhunyt gyermekek az oltás beadása előtt egészségesek voltak, nem sokkal a vakcinázást követően azonban súlyos légzési nehézségeik támadtak. A WHO szerint a haláleseteknek semmi köze az oltáshoz, s ezt azzal próbálták „indokolni", hogy korábban nem bizonyította senki a vakcina halálpotenciálját. Azonban nem tudtak megnevezni semmi más halálokot egyik esetben sem – Puliyel professzor pedig egyértelműen tévesnek és félrevezetőnek minősítette a WHO állásfoglalását.

Súlyos szövődményeket jelentettek más gyártótól származó, de lényegében ugyanilyen összetételű oltásokkal kapcsolatban is. Bhutánban, Sri Lankán és Pakisztánban is felfüggesztették az oltásokat a „megmagyarázhatatlan" halálesetek miatt.
Bhutánban négy haláleset után leállították az oltásokat, de a WHO rávette őket a vakcinázás folytatására. Az oltás újbóli bevezetése további négy halálesettel járt, ezért Bhutan végleg betiltotta a DPT-HepB-Hib oltást. Sri Lankán szintén halálesetek miatt döntöttek az oltás felfüggesztése mellett. A WHO szerint ezek a halálesetek sincsenek összefüggésben az oltásokkal, de nem tudtak megjelölni ott sem más halálokot.

Pakisztánban, ahol egy addig teljesen egészséges gyermek az oltás beadása után fél órával halt meg, két másik pedig 12 és 14 óra múlva, ugyanezt a felelőtlen mellébeszélést produkálta a világszervezet.

A cikk megjelenéséig Indiában 21 gyermek halt meg ezen oltás következtében. Puliyel professzor szerint vitathatatlan az összefüggés, ráadásul minden esetben magas láz, vígasztalan sírás, s olykor görcsrohamok kísérték a halálhoz vezető rosszullétet.
Dr. Puliyel egyébként megkérdőjelezte a Hib vakcina létjogosultságát, hangsúlyozva a betegség nagyon ritka előfordulását. Számításai szerint 25 millió csecsemő beoltásával legjobb esetben is 350 gyermeket védene csak meg a Hib okozta agyhártya-, vagy tüdőgyulladástól, miközben a jelenlegi tendencia szerint 3125 gyerek fog belehalni az oltási szövődményekbe.

Cikkében Puliyel professzor arra figyelmeztet, hogy Bhután és Vietnam határozott reakciója után, India is fel kell lépjen gyermekei életének védelmében. „Ezeknek a haláleseteknek az elbagatellizálása, és a kijelentés, hogy véletlenszerű egybeesésekről lehet szó csupán, nem más, mint az igazság elkendőzése."

Magyarországon nem ugyanezt a pentavalens vakcinát, hanem egy hasonlót döfnek bele kötelezően a csecsemőkbe 2, 3, 4 és 18 hónapos korban, tehát összesen négy alkalommal, rögtön a gyermek első másfél évében (az egyéb más vakcinák mellett!)...

Hazánkban is sok a súlyos oltási szövődmény, és bizony halálesetek is előfordulnak. Azonban az egészségügyi hatóságok minden esetben kapásból rávágják, hogy az oltások biztosan nem ludasak semmiben. Magyarország olyan különleges hely, ahol enyhe bőrpíron és hőemelkedésen kívül semmiféle mellékhatást nem ismernek el. Ugyanazok az oltóanyagok, melyek okozta károsodásokért más országokban komoly kártérítéseket fizetnek ki, idehaza állítólag soha semmi kárt nem okoztak... sőt, idehaza még a gyártók által elismert mellékhatások sem léteznek – az ÁNTSZ szerint... Ugyanakkor gyermekek tömegei nyomorodnak meg egy életre, tömegesen válnak cukorbeteggé „ismeretlen okból" (jellemzően a 15. hónapban kötelezően beadott MMR, és a 18. hónapban előírt DTP IPV Hib vakcinák beadása után...).
A leukémiás, daganatos gyermekek oltási könyvét megvizsgálva pedig kiderülne, hogy legtöbbjük a kötelezők mellett az ajánlott oltásokat is elszenvedte – és sok esetben a gyermekorvos tájékoztatás, és kérdés nélkül adja be ezeket is, a rendőrség szerint pedig ez nem minősül bűncselekménynek, noha egyértelműen az!

Az egészségügyi hatóságok pedig kajánul széttárják karjukat, ők nem tudják mi okozza az autizmust, fogalmuk sincs mi állhat az oltások után tömegesen jelentkező autoimmun betegségek hátterében, de azt konokul hajtogatják, hogy az oltás biztosan nem. S ami a legtragikusabb az egészben, nemhogy nem ismerik el az oltási szövődményeket, de még csak felmentést sem adnak a további oltások alól, a tönkreoltott gyermekeket a legkisebb szívfájdalom nélkül ítélik kínhalálra további méreginjekciók elrendelésével.

Sőt, a daganatos gyermekek esetében is gyermekük elvételével fenyegetik meg azokat a szülőket, akik a jóljövedelmező kemo"terápia" helyett valami alternatív gyógymóddal szeretnék helyrehozni félholtra oltott gyermeküket. De még ez sem elég e lelketlen janicsároknak: a kemó után – már ha túlélte a gyermek – újraoltják az összes előzőleg már elszenvedett oltással, sőt, van, hogy a területi tisztifőorvos még a nem kötelezőket is kötelezően előírja a már teljesen tönkretett csemetének, hisz aztán úgyis könnyedén a rákra lehet fogni minden további rosszabbodást...

Az anyagilag, és érzelmileg tönkretett családok pedig hiába fordulnak bírósághoz, hogy a taláros testület helyezze hatályon kívül az oltásra kötelező tisztifőorvosi határozatot, a bíróság számára a szakmai vélemény akkor is szentírás, ha az nyilvánvalóan és egyértelműen szakmaiatlan. A hatósággal szembemenve pedig nem mer szakember szakvéleményt adni, mert az ilyennel próbálkozókat a hatóság példát statuálva eddig mindig kicsinálta – elég pl. dr. xy esetére gondolni, aki két, saját tulajdonú praxisát veszítette el – hatósági önkény révén – miután felemelte a szavát a higanytartalmú vakcinák ellen... Vagy dr. yz háziorvos, aki lelkiismereti okból nem hajlandó oltásokat beadni, mivel ellenkezik a szakmai meggyőződésével, s ezért az orvosi kamara alaposan meghurcolta, sőt, még a gyermekét is megkísérelték elvenni tőle...

S bár titokban ma már egyre több magyar orvos is oltáskritikussá vált, azonban nem várhatunk arra, hogy az indiai példán felbuzdulva egyre többen felálljanak, amíg ilyen vérfasiszta a hatósági hozzáállás... A változást nekünk, szülőknek kell kikényszerítenünk – szervezettséggel, tájékozottsággal, gyermekeink egészsége-élete iránti feltétlen, odaadó elkötelezettséggel.

Az oltóanyagok nem rendelkeznek a legminimálisabban elvárható biztonsági vizsgálatokkal sem, nincs rájuk semmiféle garancia. Az állami kártérítési kötelezettséget előíró törvénynek a gyakorlatban lehetetlen érvényt szerezni, hasonlóan, mint az egészségügyi okból kérhető mentességnek. A döntés hatalma két olyan szakember kezében összpontosul, akik elvakult módon rajongói a vakcinaipari termékeknek, s a legnyilvánvalóbb összefüggéseket is szemrebbenés nélkül tagadják. S megtehetik, amíg nincs erős civil kontroll... Ezért kell összefognunk, szervezettséggel, s a nyilvánosság erejével kikényszerítenünk a változást.

Labant Csaba, 2013. szeptember 21.

Forrás:_http://naturahirek.hu/indiai-vezeto-orvosprofesszor-az-oltas-altal-okozott-halalesetek-szama-tizszerese-az-oltas-altal-esetlegesen-megelozheto-megbetegedeseknek/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Megjelent: 1438 alkalommal

Hozzászólások  

 
Zoli
#1 TÖBB HALÁLESETZoli 2014-12-11 18:23
TÖBB HALÁLESET MIATT ÁLLÍTOTTÁK LE AZ INFLUENZA ELLENI OLTÁSOKAT
Korábban Olaszországban három 70 év körüli személy vesztette életét az oltás után.
TÖBB HALÁLESET MIATT ÁLLÍTOTÁK LE AZ INFLUENZA ELLENI OLTÁSOKAT
december 8, 2014 - Bulvár - Tagged: influenza, influenza elleni oltás, Olaszország, védőoltás
Korábban Olaszországban három 70 év körüli személy vesztette életét az oltás után.
Egy személyt pedig súlyos állapotban kezeltek a kórházban.
A sajnálatos halálesetek után bejelentették, hogy a személyek más betegségben is szenvedtek, kórházban vagy háziorvosnál oltották be őket. Ez után leállították az influenza elleni védőoltásokat az észak-olaszországi Lombardiában. Közölte az olasz Egészségügyi Minisztérium.
Az egyik ismert olasz gyógyszergyártó cég 1977 óta használt, Olaszországban gyártott oltóanyagáról van szó. Olaszországban évente nyolcezren halnak meg influenzában úgy, hogy előtte nem oltatták be magukat – közölte a gyógyszercég magukat véve.

Mára már a halálesetek száma tizennégyre növekedett.

Giacomi Milillo, az olasz családiorvos-szövetség vezetője szerint tartani lehet attól, hogy az egyre terjedő hisztéria visszafogja az oltási kampányt, amely sok életet menthet meg.
www.vilagom.hu/.../
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 344 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 284
This Week: 3424
Last Week: 4994
This Month: 14863
Last Month: 27154
Total: 1564613

Belépés