Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Oct24

2014. Június 21., Szombat 07:13

Permetezz és védekezz természetesen

Írta:  TudnodKell.info
Értékelés:
(10 szavazat)
Biopermetezéssel, házilag készített oldatokkal a levéltetvek ellen. Természetes rovarcsapdák a veteményeskertben. - Mit egyél, hogy messziről elkerüljenek a szúnyogok? Víz és só mint fájdalomcsillapító

LevéltetüA levéltetű károsít minden vadon tenyésző és termesztett növényt. A tetvek hihetetlen mértékben képesek elszaporodni, időjárástól függően évente akár 10-12 nemzedéket is létrehoznak. Kártételük abból adódik, hogy a növény nedvét szívogatják, amíg az teljesen le nem gyengül, fejlődésében visszamarad, majd elpusztul. Különösen veszélyesek a gyümölcsfákra – olvasható az Ezermester.hu cikkében , ahol azt is megtudhatjuk, hogy többek között a fák törzsén fel-lefutkározó hangyák figyelmeztetnek arra, hogy a fákon levéltetvek vannak. A hangyák ugyanis gondozzák a számukra hasznos mézharmatot szolgáltató levéltetveket. Mit tehetünk környezettudatos módon ellenük?

Bár a levéltetvek nyár elején jelennek meg tömegesen, folyamatosan kell ellenük védekezni már most is. Ha egy fánál csak elszórtan látjuk őket, segíthet a hajtáscsúcsok leveleinek leszedése, esetleg lemetszése. Ezt követően a fertőzött részeket gondosan el kell égetni.

A legáltalánosabb védekezési lehetőség a permetezés. A levéltetvek a levelek fonáki oldalán élnek, tehát a permetezésnél a rovarölő szereket oda kell kijuttatni, mert csak úgy érjük el a várt hatást! Kezelésnél ne várjuk meg, amíg a levelek a kártétel következtében összesodródnak, mert ilyen állapotban a permetezés már kevésbé eredményes.

A megelőző lemosópermetezésről már olvashattak , de most más szerekre van szükség (az olajos szereket most már nem is ajánlott használni, mert megfojthatjuk a leveleket). A levéltetvek ellen hatékony növényvédő szerek kaphatók (lásd a mezőgazdasági szaküzletekben), de ezek alkalmazása tovább terheli vegyszerekkel a környezetünket.

Mint azt egyre többen tudják, vannak a biotermesztésben is használható növényvédő szerek. A levéltevek ellen a káliszappan a legfontosabb. Megvásárolható oldat formájában mezőgazdasági szaküzletekben, de mi magunk is készíthetünk (olcsóbban) oldatot, ha a káliszappant háztartási, illetve festékboltokban szerezzük be.

Tipp: A káliszappan pajzstetvek ellen is jó. Fiatal facsemeteknél például – ha nagyon körbevették a vékony ágakat – mártsunk egy régi fogkefét nagyobb töménységű káliszappan-oldatba, és óvatosan dörzsöljük le a kérget.

Még környezet- és egészségbarátabb alapanyagokból is készíthetünk permetszert. Levéltetvek ellen kiváló recept: száz gramm szétmorzsolt kamillavirágot esővízbe áztatunk, 12 órán át állni hagyjuk. Az oldatot 1:4 arányban hígítjuk, és 40 gramm káliszappant adunk hozzá (forrás: Dr. Bálint György: Biológiai növényvédelem)

Tipp: Néhány további recept a növényi permetszerekhez

A permetezést rendszeresen ismételni kell, szükség esetén 10-14 naponta. A permetezést esős időben nem érdemes végezni, és nagy melegben sem szabad (az esti órák alkalmasak).

A levéltetvek legismertebb természetes ellenségei a katicabogarak, ezek és lárváik naponta 100-200 tetűt fogyasztanak el. Jó tudni, hogy a fátyolka és a fülbemászó is nagy hatékonysággal irtja a levéltetveket, már csak ezért sem érdemes száműzni őket kertjeinkből.


 Természetes rovarcsapdák a veteményeskertben

Nem árt szem előtt tartani, hogy melyik növényt, melyik mellé ültessük, már csak azért is, mert vannak úgynevezett rovarűző növénye. Így nem kell használnunk mesterséges rovarirtót, csak egy-két szabályt kell betartanunk.

Levéltetvek ellen

Ültessünk koriandert, kaprot, cickafarkat, citromfüvet annak érdekében, hogy távol tartsuk kertünktől a levéltetveket.

vegyeskultura

 Kakukkfű és borsmenta a káposzta mellé

Ha azt akarjuk, hogy a káposztánk ne foltosodjon, ültessünk a sorok közé kakukkfüvet, ha pedig a káposztalepkét szeretnénk elűzni, ami ugye gyakran támadja meg, akkor zsályával, mentával díszítsük a káposzta közötti sorokat.

Körömvirág, zsálya, sarkantyúfű

A körömvirág nem csak gyönyörű, több árnyalatban pompázó gyógynövényünk, hanem veteményesünkben is jó szolgálatot tehet a bogarak és rovarok távoltartása érdekében. Ültessünk belőle a káposzta, paradicsom és bab közelében. A sarkantyúfű is erős illatával magához vonzza a káposzta kártevőit.

Büdöske

Ha azt akarjuk, hogy paradicsomainkat megvédjük a kártevőktől, ültessünk a tövek közé büdöskét. Harsány színével igazi vidám hangulatot fog varázsolni veteményesünkbe.

Forrás: - TudnodKell


Mit egyél, hogy messziről elkerüljenek a szúnyogok?

Lehet, hogy nem tudtad, de táplálkozással meg lehet előzni a nyári esték kellemetlen, viszkető következményeit, a szúnyogcsípéseket. A szúnyogok áldozataikat kifinomult szaglásuk segítségével találják meg. Különösen vonzónak találják a szén-dioxidot és a tejsavat.

Íme, azok az étkek, melyek segítenek a riasztásban:

1. Fokhagyma

Ha a körülötted élők számára kellemetlen is, a fokhagyma elriasztja a szúnyogokat és egyéb rovarokat. Továbbá segít elrejteni az ember természetes szagát, a szén-dioxid, izzadság és tejsav különös aromáját.

2. Citrusfélék

A citrusfélék nem csak C-vitaminban gazdagok, hanem segítenek létrehozni egy védőréteget a tested és a szúnyogok között. Ha nincs alkalmad friss gyümölcsöt fogyasztani, akkor sincs minden veszve. Igyál meg egy kellemes citromos frissítőt, mikor kimész este a barátaiddal.

3. B1-vitamin (tiamin)

Az úgynevezett „hangulat vitamin" jótékony hatást gyakorol az idegrendszerre és fokozza a szellemi teljesítményt, továbbá képes megelőzni a szúnyogok kellemetlen nyomait. Kiemelt élelmiszer, amiben tiamin található a gabona, élesztő, sült burgonya, zöldborsó és a rozs-liszt.

4. Banán

Egy a Kaliforniai Egyetemen készült tanulmány szerint a szúnyogokat elűzi, egy bizonyos kémiai anyag, a 3-oktanol, ami a banánban, szőlőben és eperben található. Ugyanakkor a thaiföldiek bizonyosak afelől, hogy a banán remek megoldás szúnyogriasztóként.

5. Tonik

Ugyan nem élelmiszer, mégis hasznos az élősködők elriasztásában. Nem kell mást tenned, mint kiülni a kertbe, este és élvezni egy gintonikot, ami kinin tartalma miatt hatásos.

6. Chili

A chili paprika túlzott fogyasztása nagyon káros lehet, azonban mértékkel hatásos a szúnyogok ellen. Ennek az az oka, hogy a szervezetbe került paprika belekerül az izzadságba, aminek kellemetlen illata lesz a szúnyogok számára.

7. Bazsalikom és rozmaring

A bazsalikom ismert a szúnyogok elleni védekezésben. Használhatod dekorációként az ablakban, vagy friss leveleivel bekenheted a kevésbé fedett testrészeidet.

Kellemes szúnyogmentes estéket kívánunk.

Forrás:mindenegybenblog.hu


Víz és só mint fájdalomcsillapító

Alig akad olyan ember, akinek ne fájt volna már a feje egyszer-egyszer és ne orvosolta volna azzal, hogy bevett egy fájdalomcsillapítót fejfájásra. Sajnos nagyon sokunkban rögzült az az elképzelés, hogy fejfájás esetén beveszünk egy fájdalomcsillapítót és ezzel intézzük el a problémát. Ezért a fájdalomcsillapító reklámok is felelősek.

Etikátlan a fájdalomcsillapítók túlzott reklámja

A tv-ben egymást érik a különböző fájdalomcsillapító reklámok. Ez az emberek megtévesztése, mert nem a gyógyszer az egyetlen megoldás. A gyógyszergyárak megérdemelnének egy – finoman fogalmazva – orron koppintást, mert reklámjaikkal egy olyan cselekvési mintát próbálnak kialakítani, hogy ha fáj valamink, akkor gondolkodás nélkül kapjunk be egy tablettát. Mielőtt végső elkeseredésünkben a fájdalom megszüntetése végett fájdalomcsillapítóhoz nyúlnánk, meg kell próbálnunk természetes módon kezelni azt. Erre is mindjárt kitérünk...

Hogyan működik egy fájdalomcsillapító

A fájdalom nem más, mint egy kommunikáció. A testünk üzen nekünk, hogy valami nincs rendben, nem tud rendesen működni. Valami hiányzik vagy esetleg valamiből túl sok van. Ha beütjük a lábunkat például, akkor mit üzen nekünk? „Áú, ez túl kemény volt, túl nagy behatás ért! Máskor ilyet ne csinálj, mert sérülnek a sejtjeid!" – Ez egyfajta üzenet, kommunikáció nekünk.

Mit csinál egy fájdalomcsillapító?

Téves elképzelés, hogy egy fájdalomcsillapító elmulasztja a fájdalmat. Igazából a neve is félrevezető, mert semmiféle fájdalmat nem csillapít. Ehelyett amit valójában tesz, az nem más, mint elvágja a kommunikációt a fájó terület és az agyunk között. Tehát, ahelyett, hogy megtalálnánk a fájdalom valós forrását, elnyomjuk testünk üzenetét, amit azért küld, hogy figyelmeztessen minket, hogy valami nincs rendben és tennünk kellene valamit a probléma elhárítása végett. Gondoljunk csak bele, ha valami forró felületet érintünk, azonnal elkapjuk az kezünket, mert fáj az égés. A fájdalom egy figyelmeztető jel és ezt üzeni: "Ha ott hagyod a kezed, akkor meg fog égni!"
Fájdalomcsillapítót bevenni, ha valamink sajog, pont olyan, mintha lekapcsolnánk a tv-t amikor az afrikai éhező gyerekekről van szó és közben azt feltételeznénk, hogy a probléma ezzel megoldódott.

A fejfájás valós oka lehet a só- és vízhiány

A krónikus dehidratáció vezethet fejfájáshoz. És ez alatt nem azt értjük, hogy 3 napja nem ivott vizet. A dehidratáció nem itt kezdődik, hanem azzal, hogy nem issza meg minden áldott nap a szervezete számára nélkülözhetetlen mennyiségű vizet. Vannak emberek, akik folyamatosan, évtizedeken át dehidratáltan élik életüket anélkül, hogy tudnának róla és szenvednek az alattomos következményektől.
Víz és a só szervezetünk két alapvető építőeleme. Egy 70 kilós emberben 50 liter víz van és 25 dkg só. A só és a víz testünk szinte minden folyamatához szükségeltetik a gondolkodástól az emésztésig. A sót és a vizet folyamatosan veszítjük a kiválasztással, légzéssel, izzadással, emésztéssel stb. Ezért nap, mint nap gondoskodnunk kell arról, hogy pótoljuk az elvesztett mennyiséget. Valljuk be, nagyon kevesen vagyunk, akik ezt ténylegesen meg is teszik.
Sok megtévesztő iromány látott napvilágot az elmúlt években, hogy a só egészségtelen, valamint hogy víz helyett jó az üdítő, tea és kávé is. Ezek hazugságok. Vajon kinek az érdeke lehet, hogy az embereket félrevezesse, olyan olcsó, egyszerű és mindenki számára elérhető dolgokkal kapcsolatban, mint a só és a víz? Igen, pontosan, azoké, akik a drága gyógyszert akarják eladni nekünk...

Fájdalomcsillapító fejfájásra gyógyszer nélkül

Igyon egy liter szénsavmentes tiszta vizet és vegyen be egy kávéskanál sót. Ezután folytassa az ivást óránként legalább fél liter tiszta vízzel. A fejfájás megszűnésének sebessége függ attól, hogy mennyire volt dehidratált.

Megelőzés: nem csak fejfájásra, de számtalan más betegségre is hasznos

Rendszeresen fogyasszon vizet, ne hagyja dehidratálódni magát! Tartsa magát a napi 2-4 liter tiszta víz elfogyasztásához (testsúlytól függően).
Vigyen be rendszeresen sót a szervezetébe, ne sajnálja a sót ételeiből. Ha nem eszik elég sósan, akkor keverjen egy teáskanál sót egy pohár vízhez minden nap.

Ha gondot jelent, hogy a csapvíz nem iható és ez tartja vissza Önt attól, hogy eleget igyon, akkor szerezzen be egy konyhai víztisztító berendezést. Ennyit mindenképp tegyen meg az egészségéért, mert ez a minimum. Gondoskodjon az iható, tiszta vízről otthon.

forrás:vizmegoldas.hu

Megjelent: 3238 alkalommal

Hozzászólások  

 
teka
#1 fájdalomteka 2014-07-02 10:40
PERMETEZZ ÉS VÉDEKEZZ TERMÉSZETESEN - szól a cikk címe. Csak az a baj hogy nem működik. A fertőzések rendszerint olyan mérvűek hogy a természetes szerek szinte hatástalanok.

MIT EGYÉL, HOGY MESSZIRŐL ELKERÜLJENEK A SZÚNYOGOK? - Badarság. A felsoroltak egyike sem tartja távol a szúnyogokat! A szúnyogokat a légzésünk során kibocsátott széndioxid és a verejték vonza, különösen ha a normálisnál több tejsavat tartalmaz.
A riasztó kütyüket előállítók szerint kiváló a hallásuk, de ez sem igaz. A színeket sem érzékelik, csak sötét és világos között tudnak különbséget tenni. A sötét színű ruhába bújt, gyorsabban lélegző, izzadó (pl. futó) férfiak a legjobb célpont a számukra. Egyébként a fő táplálékuk növényi nedv.

A fejfájásnak lehet oka só- avagy vízhiány, de ez csak egy az ezernyi okok közül.
És a fájdalomérzet sem mindig csupán jelzés.
A fájdalom érzékelése szubjektív és pszichológiai tényezők által meghatározott. Az érzékelés e fajtájának nagyon fontos szerepe van az életbemaradás szempontjából, a fájdalmat kiváltó tényező elkerülésére, és, vagy, gyors gyógyulás keresésére ösztönöz.

Minek ilyen cikkeket megjelentetni, nem jók semmire...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 275 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%Australia 0.4%
Ukraine 2.8%France 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.3%
Sweden 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 13
This Week: 1527
Last Week: 4290
This Month: 15235
Last Month: 19077
Total: 1942400

Belépés