Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Aug19

2014. November 22., Szombat 07:53

Sózzunk, de hogyan?

Valamikor háborúk folytak a sóútvonalak, a sólelőhelyek megszerzéséért. Már Hippokratész óta tudjuk, hogy a vérünk sótartalma, a magzatvíz sótartalma, valamint az ősóceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott meg. Életünk tehát a sótól függ!
Kategória: Egészségünkért
2014. Október 18., Szombat 17:35

Parlagfűről

Az emberiség hatalmas, tudásnak vélt önteltsége olyan mérhetetlen szellemi nyomorba juttatta a világot, amihez képest a sötétnek nevezett középkor is vakuvillanás! Sokkal boldogabb lehetne mindenki, ha legalább a középkori szintű kapcsolatuk és ismereteik meglennének a Természettel! A mai „tudomány" azt hiszi, hogy ismeri a természetet és megpróbálja azt irányítani, az helyett, hogy hagyná azt a természet örök törvényei szerint működni. A mai „ tudomány" leépíti az átlagemberek természeti törvényekkel kapcsolatos ismereteit.
Kategória: Gyógynövények
2014. Május 08., Csütörtök 09:30

Kétségoszlatás: A gyógyító parlagfű

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. 
Kategória: Gyógynövények
2012. Május 14., Hétfő 06:40

A só élettani hatásairól

Már Hippokratész óta tudjuk, hogy a vérünk só-tartalma, a magzatvíz só-tartalma, valamint az Ős-óceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott meg.
Kategória: Egészségünkért
A rákot már 105 évvel ezelőtt DR.O.Z.A.Hanish úgy gyógyította, hogy a rákosokkal két óránként 4-4 deci desztilláltvizet itatott és így mindeki meggyógyult aq rákból annak ellenére, hogy közelében sem járt a kórháznak. A helyesen végrehajtott Breuss-kúra is meggyógyított eddig minden rákost, már 70 évvel ezelőtt is.
Kategória: Olvasóink írják
2011. Július 25., Hétfő 18:27

Testünk üzemanyaga

Amikor megismertem a vércsoport szerinti táplálkozást egyből lecsaptam rá. Ösztönösen éreztem, hogy bár 1988 óta vegetáriánus vagyok, vannak ételek, amik nem igazán tesznek jót nekem. Én alkalmaztam először Magyarországon a vércsoport szerinti táplálkozás terápiáját 1997- 98-ban,
Kategória: Életmódunk
2010. Május 27., Csütörtök 21:13

A parlagfű a leghasznosabb gyógyító növényünk?

Ki gondolt eddig arra közülünk, hogy a parlagfű a nemzeti kincsünk? Pedig parlagfű-nagyhatalom vagyunk.
Kategória: Gyógynövények

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 316 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 297
This Week: 3411
Last Week: 4699
This Month: 11692
Last Month: 21254
Total: 1582157

Belépés