Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Oct15

2015. November 16., Hétfő 08:04

Hátszél

A legyőzhetetlen ember téveszméjébe bújt Amerika és magával rántotta a „civilizáltnak" kikiáltott nyugatot. Demokráciát harsog a maga diktatórikus erő-eszményideál által felülbírálhatatlan gőgje. A tévedhetetlenség arroganciájával felforgatta az egész világot „demokrácia export" címen végzett politikájával, természetesen a demokráciát diktatórikus eszközökkel, ellentmondást nem tűrő kegyetlenséggel érvényesítette. Az Emberi jogok nyilatkozata mögé bújva – mindent úgy magyarázok, ahogy akarok, mivel másnak nem adok lehetőséget a magyarázatokra -, a médiát és a bankrendszert átjátszotta a magántulajdon szent és sérthetetlen privilégiumába: Érdekszövetséget kötött, az embert és az érzésvilágot kikerülve és kijátszva, Mammonnal.
Kategória: Olvasóink írják
Folytatódnak a titkos tárgyalások az Európai Unió és az Egyesült Államok között a strasbourgi parlament által idén május 8-án jóváhagyott transzatlanti óriáspiac létrehozásáról. A szabadkereskedelmi egyezmény veszélyeivel szemben azonban állampolgári ellenállás szerveződik az Atlanti-óceán mindkét partján, méghozzá a helyi önkormányzatok mozgósításával.
Az "európai uralkodó elit", vagyis pszicho -és szociopata gazemberek gyülekezete, saját népeik ellenségei. Amíg Oroszországban Putyin erőssége a népe bizalma, hazaszeretete, "nacionalizmusa" (amit maximálisan ki is használ), addig Európában a "kormányok" és főleg az ún. uniós irányítás elsődleges feladatának tartja, hogy kényszerhelyzetbe hozott népei problémáit növelve hozzon létre előnyt. hatalmat és elsősorban lopott gazdagságot saját maga számára, leértékelve és ellehetetlenítve "volt" sajátjait, kiszolgáltatva Európát a bankárkasztnak.
2015. Október 11., Vasárnap 06:06

Putyin és a bolgár jósnő.

Baba Vanga bolgár jósnő, valamikor 1977-78 táján egy kérdésre válaszolva valami ilyesmit talált mondani: A III. világháború akkor kezdődik, amikor Szíria elbukik. Feltehetően akkoriban ezt a kijelentést senki sem értette, hiszen Szíria ez időtájban a stabilitás szinonimája volt, a mai elnök apja, Hafez al-Asszad regnálásakor.
"Azokat a migráns személyeket, akiknek sem menedékjog, sem pedig kiegészítő védelem nem jár, már a határokon vissza kellene fordítani. Hab a tortán, hogy legtöbb migránsnak közelebb lenne, vagy átutazott egy biztonságos országon, melyben viszont nem kért menedékjogot. A muszlimoknak pl. ott van pár gazdag arab ország, ahol nem is kellene a keresztényeknek a „tisztátlan" közelségét megtapasztalni, de mégsem oda igyekeznek, hanem Európába."
Kategória: Bene Gábor
2015. Szeptember 13., Vasárnap 06:34

Rima Darius, szír lány beszéde Belgrádban

"Eddig 100 000 katonát vesztettünk el a szélsőségesek elleni harcban. Nem hallom, hogy a Nyugat emiatt könnyeket hullatna. Azok, akik lelküket adják, hogy megvédjék a nemzetüket, és otthon hagyják büszke családjukat, megérdemelnék a segítséget. Azokat siratják, akik menekülés közben haltak meg, és elhagyták az országukat. Sok közülük dzsihádista, és még többjüknek több ezer eurót fizettek, hogy elmeneküljenek."
2015. Szeptember 08., Kedd 09:42

Európa halott! Agyhalott!

A nyitóképen a szíriai keresztény katonák esküdnek fel a haza megvédésére és harcukhoz kérik vallási vezetőjük áldását! A keresztények harcolnak hazájukért, a katonakorú muzulmánok „menekülnek"! Miért nem védik meg országukat? Igaz, könnyebb mások által megtermelt javakon élősködni, majd hívni a háborúban hátrahagyott családot, rokonokat: gyertek ti is, itt jó életünk van és egyre inkább mi mondjuk meg mit kell tenniük a fehéreknek, akik kegyeinket keresik!
2015. Augusztus 21., Péntek 10:54

A Fruska gora-i sárkánygyík és a migránsok

A Fruška gorán, régi magyar nevén az Álmus-hegységben talált sárkánygyík nyoma egy szerb íróban vágyakozó álmodozást keltett: Mi lenne, ha a Duna a Vaskapunál eltömődne... s a Duna feltöltené a magyar medencét s visszaállna a Pannon-tenger.?– Manapság a vízáradatot az Ausztriából visszaküldött, Szerbia felől betessékelt menekülttömeg jelenti. S ez a sötét, iszapos mesterségesen gerjesztett embermassza szétterül a magyar hazában, megfojtva mindent, ami szép, ami jó, ami magyar. Csakhogy a víz természetéből adódóan lefelé folyik, természetellenes helyzetében megtartani nem lehet, s a beözönlő menekültáradatot sem.
Kategória: Marton Veronika
Varga István közgazdász többek közt elmondja, miként került Görögország adósságcsapdába, mi zajlik valójában a háttérben, mit is jelent az új Selyemút, és még sok más, hasznos megoldásra való javaslatot hallhatunk.
Kategória: Jelentős hírek
Ha ez a helyzet, ragaszkodom ahhoz, hogy merjük kimondani: változást akarunk, valódi változást, átfogó változást! Ez a rendszer mára elviselhetetlenné vált: a földművesek elviselhetetlennek tartják, a munkások elviselhetetlennek tartják, az emberek általában elviselhetetlennek tartják. A Föld maga – nővérünk, Föld Anya, ahogy Szent Ferenc mondaná – szintén elviselhetetlennek tartja.
Kategória: Jelentős hírek

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.6%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
United Kingdom 2.1%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 2%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.5%Spain 0.1%

Today: 494
This Week: 1618
Last Week: 3873
This Month: 8373
Last Month: 17216
Total: 2164105

Belépés