20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 16, péntek

Miért okoz tüdőrákot a dohányzás?

Szerző: MTI

Egy, a sérült DNS kijavításáért felelős fehérje lehet az a láncszem, mely magyarázatot ad arra, miként okoz tüdőrákot a dohányzás - közölték amerikai kutatók.

A cigarettafüstnek kitett tüdősejtek kevesebbet termelnek a FANCD2 jelű fehérjéből, állapították meg az oregoni egyetem rákkutató intézetének munkatársai. Az említett fehérje nélkül a sérült DNS ellenőrizetlen osztódásra késztheti a sejteket, ahelyett, hogy programozottan elpusztítanák magukat.

A British Journal of Cancer szakfolyóiratban közzétett tanulmány a tüdőrák jobb kezelési módjához vezethet. A tüdőrák világszerte vezető ok a rákos halálozások között, évente 1 millió embert öl meg, a tüdőrákos páciensek mindössze 15 százaléka él öt évnél tovább.
"A megállapítások mutatják, milyen fontos szerepet játszik a FANCD2 a tüdősejtek cigarettafüst elleni védelmében, és megmagyarázhatják, miért annyira toxikus a cigarettafüst e sejtekre" - mondta Laura Hays, a tanulmány egyik szerzője.
Bár más fehérjék is közrejátszanak ebben a folyamatban, a FANCD2-nek kiemelten nagy szerepe van a sejtek toxikus hatások elleni védekezésében.

A FANCD2 annak a fehérjecsaládnak a tagja, amely egy örökletes állapotban, az úgynevezett Fanconi-vérszegénységben is szerepet játszik. Az ettől szenvedő emberekben nagyon alacsony az említett fehérjék szintje és nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk rák már fiatal korban.
    Korábban már több más gént is kapcsolatba hoztak a kutatók a tüdőrákkal, és úgy vélik, ezek bizonyos kombinációja, valamint a dohányzás együttesen okozza a tüdőrákot.
MTI

Hozzászólás  

#7 anikogyorgyi 2011-11-24 12:13
Idézet - sound:
Idézet - Z.Gabor:
Kedves sound :)
Ha csak Anikónak szólna a mondandóm akkor nem ide írtam volna:)) Érti Kend ::)) Természetes, hogy Neked is szól, meg a többi emberkének is :))


Értettem!!! :)) , hisz volt egy "Sziasztok" is. Csak viccelődtem, de többet nem teszem. :)


Na hogy tisztázzunk pár dolgot :
- nem járok tüdőszűrésre, épp eleget láttam, a rákot x %-ban mutatja meg idejében, ha valakit visszahívnak, és átvilágítják, az sok dolgot tisztáz, nem kell megijedni a visszahívástól, az erek fedése is árnyék a röntgen képen, átvilágításnál a kép kellő nagyságú az értelmezéshez
- fiatalon sok sugarat kaptunk, elég volt annyi, ha valakinek panasza van, úgy is elmegy orvoshoz
- Dédnagyapámat is akkor diagnosztizálták, amikor már nagy volt a daganat, és nem tüdőszűréskor, hanem Nagymamám ment az orvoshoz cirkuszolni, hogy 3x volt már az orvosnál, és a gyógyszerek nem hatnak, küldje el vizsgálatra, épp idejében, akkoriban kezdték a rezekációs (ha jól emlékszem) műtétet, hogy csak az alsó lebenyt távolították el,szerencsére csak ott volt az elváltozás, a műtét sikerült, több 25 éves túlélő volt, és az orvos szerint az orvos szerint a fagombátlanító vegyszertől kapta, amivel fiatalon dolgozott
- akit megnyugtat, menjen tüdőszűrésre, nem tudom mennyit fejlődött azóta a tüdőszűrő gép állomány, de akkoriban pontosan csak a Tbc időben való kiszűrésére volt alkalmas, mert azt az árnyékot nem lehet összekeverni semmivel
#6 sound 2011-11-24 10:27
Idézet - Z.Gabor:
Kedves sound :)
Ha csak Anikónak szólna a mondandóm akkor nem ide írtam volna:)) Érti Kend ::)) Természetes, hogy Neked is szól, meg a többi emberkének is :))


Értettem!!! :)) , hisz volt egy "Sziasztok" is. Csak viccelődtem, de többet nem teszem. :)
#5 Z.Gabor 2011-11-23 21:10
Kedves sound :)
Ha csak Anikónak szólna a mondandóm akkor nem ide írtam volna:)) Érti Kend ::)) Természetes, hogy Neked is szól, meg a többi emberkének is :))
#4 sound 2011-11-22 22:08
Idézet - anikogyorgyi:
Idézet - Z.Gabor:
Sziasztok:) meggyüttem :)) Szia Anikó :))
A cikkhez "is" kapcsolódó videó : www.youtube.com/watch?v=qGxwfLb9iJc&feature=related
A legfontosabb az az, hogy az információ az ami befolyásol mindent benned és ez által körülötted ! :) Lényegében a FÉL-ELEMből eredő GONDolatod az ami formálja a tested beteggé!!
A SZER-ELME az amitől gondTALAN EGÉSZ-s-ÉGes leszel mind TESTben LÉLEKben SZELLEMben ! :))

Szeretettel Gábor :)


Szia Csillagom :) Még mielőtt bárki félreértené, én nem vagyok beteg, csak Gábor nekem címezve szokta írni a mondandóit :)
Lefordítom Magyarra, azt közölte Gábor, hogy rá vagyon írva a cigis dobozra, hogy "rákot okoz" ....


Hát elég [*****] szokás, mit ne mondjak, még fordító is kell hozzá, és a többi ember smafu? Csak az Anikó az ember? :))
"Hát a Virág elvtársat már nem akarja lelőni senki?" :))
#3 anikogyorgyi 2011-11-22 21:48
Idézet - Z.Gabor:
Sziasztok:) meggyüttem :)) Szia Anikó :))
A cikkhez "is" kapcsolódó videó : www.youtube.com/watch?v=qGxwfLb9iJc&feature=related
A legfontosabb az az, hogy az információ az ami befolyásol mindent benned és ez által körülötted ! :) Lényegében a FÉL-ELEMből eredő GONDolatod az ami formálja a tested beteggé!!
A SZER-ELME az amitől gondTALAN EGÉSZ-s-ÉGes leszel mind TESTben LÉLEKben SZELLEMben ! :))

Szeretettel Gábor :)


Szia Csillagom :) Még mielőtt bárki félreértené, én nem vagyok beteg, csak Gábor nekem címezve szokta írni a mondandóit :)
Lefordítom Magyarra, azt közölte Gábor, hogy rá vagyon írva a cigis dobozra, hogy "rákot okoz" ....
#2 Z.Gabor 2011-11-22 21:32
Sziasztok:) meggyüttem :)) Szia Anikó :))
A cikkhez "is" kapcsolódó videó : www.youtube.com/watch?v=qGxwfLb9iJc&feature=related
A legfontosabb az az, hogy az információ az ami befolyásol mindent benned és ez által körülötted ! :) Lényegében a FÉL-ELEMből eredő GONDolatod az ami formálja a tested beteggé!!
A SZER-ELME az amitől gondTALAN EGÉSZ-s-ÉGes leszel mind TESTben LÉLEKben SZELLEMben ! :))

Szeretettel Gábor :)
#1 anikogyorgyi 2011-11-22 18:25
Érdekes ez a cikk, nem tesz említést a környezet szennyezésről, a "light" cigaretták károsabb hatásáról, nem írja le a veszélyes munkahelyen dolgozók arányát, a különböző pácok miben létét, ez a cikk nagyon kevésnek bizonyult, nálam, mikor a ....... kerületi Tüdőszűrő és Gondozó Intézetben dolgoztam, sokat láttam, és tapasztaltam, egyszer én csináltam statisztikát, és a rákos betegek többsége nem a dohányzók, hanem a forgalmas főúton lakók közül került ki, és nem lesz mindenki rákos, aki cigizik ... és mivel amerikai a tanulmány, nem látom a napi hatalmas mennyiségű repülő által kibocsájtott kerozin hatásának vizsgálatát, persze ezekről nem lehet írni, pedig egész nap repkednek, ha kell ha nem, és mivel kerül kapcsolatba a kerozin ? A spektrum tvben láttam, régebben, Amerika legszennyezettebb (élelmiszeripar szempontjából, saláták főképpen) Florida .

Ennyit erről a cikkről .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások