Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Apr30

Népirtás

Népirtás (36)

2016. Július 10., Vasárnap 22:03

A kálium mint hatékony patkányméreg

Írta:
MILYEN KORMÁNY AZ OLYAN, AMELYIK MEGENGEDI, HOGY A ZSIDÓ TISZTA DESZTILLÁLT VIZET IGYON, MIKÖZBEN AZT A MÉDIA A NEMZSIDÓK FELÉ MÉRGEZŐNEK HAZUDJA, HOGY ŐK CSAK A SZENNYEZETT IGYÁK?
2016. Február 20., Szombat 19:41

"Temetni jöttem, nem dicsérni"

Írta:
(Ítélet Horváth professzor koleszterin perében.) - Amikor Shakespeare ezt a mondatot adta Antonius szájába a ravatalnál. Ennél találóbb címet nem találtam, mikor Horváth István professzor koncepciós peréről írok. Ilyen jelentőségű per még nem volt, s aligha lesz nemhogy a magyar, de az egyetemes jogtörténetben sem. Ennyire egyértelműen koncepciós per mostanában talán csak Észak-Koreában történhet.
Előszó - Gyógyszerésztechnikusi alkalmazottként évek óta foglalkoztat engem ez a téma, de valójában nyomja a lelkemet, mert olyannyira komplex és döbbenetes, hogy röviden nem is tudom leírni. Ezért néhány általános gondolat az ügyre vonatkoztatva talán nem is teljesen elfogadható, mert iszonyú sok embert érint, és sajnos az érintettek száma egyre nő.
2014. Október 08., Szerda 17:26

Hogyan szerez vevőket a gyógyszermaffia

Írta:
Először is szeretném leszögezni, hogy amikről olvasni fogsz, azok nem vélemények, nem az én gondolataim,hanem TÉNYEK! Az itt közzétett információk bizonyos emberek számára sokkolóak lehetnek, mások talán már tudnak némelyikről. 
A globális élelmiszerellátást arra tervezték, hogy kioltsa az életet és ne táplálja azt. Több mint 1000 élelmiszert, szuperételt, vitamint, junk food-ot és legnépszerűbb italokat elemeztek ki nemrég Amerikában, az atomok szintjén. A nehézfémek és egyéb adalékanyagok olyan döbbenetes mennyiségére bukkantak, hogy a következtetés már meg is érkezett az étel elemző laborból.
2014. Június 22., Vasárnap 19:59

Géntechnológiával az emberiség ellen

Írta:
A Föld tudatos mérgezése - A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik a múlt század során dioxinokkal és egyéb vegyszerekkel mérgezték meg az élővilágot, földjeinket, vizeinket, a levegőt, most az élelmiszereinkre akarják rátenni a kezüket. Géntechnológiai úton olyan növényeket állítottak elő, amelyek minden sejtje rovarölő hatású mérget termel, vagy pedig ellenállóvá vált valamilyen - általában a vállalat által előállított - totális gyomirtó-szerrel szemben.
2013. Július 07., Vasárnap 18:48

Az egészségügyi maffia

Írta:
Az egészségügyi maffia - Hogyan ússzuk meg élve, s hogyan szerezzük vissza egészségünket és jólétünket / Szenzációs könyvének, „Az egészségügyi maffiá"-nak magyarországi megjelenése után egy évvel Budapesten járt Ghislaine Lanctôt orvosnő – azaz, helyesebben, exorvosnő.
2012. Augusztus 15., Szerda 21:45

Mindennapi mérgeink

Írta:
..."Nagyon nehéz elkezdeni a méregmentes életet. Mert aki már 25-30 éve használ kozmetikumot, annak 25-30 éve gyűlik a szervezetében az a soha le nem bomló méreg. Ha hirtelen megvonod a szervezetedtől azt, amire ő megpróbál túlélésben ráállni és hirtelen nem kap mérgező kozmetikumot, akkor az első reakció az lesz, hogy elkezd méregteleníteni. " 
2012. Február 21., Kedd 17:49

A kálium problémáról

Írta:
Tejfalussy András villamosmérnök a műtrágyák terméshozamra gyakorolt hatásának vizsgálata kapcsán találkozott a kálium problémával. Állítása szerint a megnövekedett kálium és csökkent nátriumfogyasztás az alacsony folyadékbevitellel együtt számos élettani problémát okoz, az emberek széles tömegei érintettek. (Szerk: Jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna, hogy a konyhasó káliumozása minden évben több halálos áldozatot követel, mint a mohácsi csata)
2010. Március 30., Kedd 10:45

Kormányok titkos biológiai fegyvere

Írta:
Eltitkolják, hogy a homokon átszûrés és a klórozás nem küszöböli ki a vegyi anyagokat és a fertõzõ vírusokat. Engedik „tökéletes ivóvízként” árusítani az ilyenekkel szennyezett vizeket, s eközben a biztosan méreg- és vírusmentes tiszta desztillált vizet mérgezõnek hazudják! Lásd egy engedélyezett „étkezési desztillált víz” mellékelt, nyilvánvalóan hamis feliratát!
2010. Február 07., Vasárnap 08:59

Állami népirtás formái a XXI. században

Írta:
Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk!
2009. December 24., Csütörtök 13:35

Ételmérgezés timsóval

Írta:
Kérem intézkedjenek, hogy az Alzheimer kórt okozó timsó-tartalmat mindig pontosan írják rá valamennyi timsóval készített élelmiszerre, s azonnal állítsák a tudatos népirtás vádjával nemzetközi szintű büntetőbíróság elé mindazokat, akik felelősek az alumínium vegyület timsók ételekbe keverését számszerű határérték előírása mellőzésével és az Alzheimer kórt előidéző ezen aluminiumvegyület mérgező hatásai elhallgatásával engedélyezésért és használatárért.

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 254 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 422
This Week: 4360
Last Week: 5419
This Month: 21181
Last Month: 25391
Total: 1500602

Belépés