Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Nov19

2008. Október 02., Csütörtök 21:20

Nibiru a halálbolygó?

Írta:  Arany Laci
Értékelés:
(3 szavazat)
Naprendszerünk belső térségei szabályos időszakonként katasztrofális kozmikus csapásokat szenvednek el. Ezek olykor olyan súlyosak is lehetnek, hogy bolygók térülnek le pályájukról, megváltozik keringési idejük, tengelyforgási sebességük vagy irányuk, netán szinte megsemmisül rajtuk az élet. A jelek szerint nincs már messze az az idő, amikor hasonlóan válságos korszak köszönhet ránk. 

Anomáliák a Naprendszerben

nibiru01A Merkúr bolygó rendkívüli módon hasonlít holdunkhoz. Talán egykor maga is egy hold volt. Már a bolygók pályasíkjával is gond van. A legbelső bolygó, a Merkúr kivételével egyetlen egy bolygó sem kering a Nap egyenlítői síkjában. Lennie kell egyfajta „külső erőnek” amely eltéríti őket ebből a síkből.

A Merkúr különös bolygó. Tengelyforgása igen lassú, két merkúri év mindössze három merkúri napig tart. Felszíne ugyanolyan kettősséget mutat, mint a mi holdunk. Egyik oldala kráterekkel sűrűn felszaggatott, míg a másikon inkább a nagy medencék dominálnak.

Ez a megoszlás arra utal, hogy egykoron egy nagyobb égitest holdja lehetett. De ha így volt, vajon hogyan került új pályájára?

A Vénusz nem kevésbé különös. Tengelyforgási iránya ellentétes a megszokottal. Ráadásul egy vénuszi nap hosszabb, mint egy vénuszi év.

A felszíne nem kevéssé különös. Hatalmas felföldek találhatók rajta, valamint olyan gigantikus repedésvölgyek, amilyenek a kontinensek szétválásakor keletkeznek. Ilyen jellegű tektonikai tevékenységet csak egy nagytömegű hold jelenléte válthat ki.

Kézenfekvő a következtetés: a Merkúr bolygó volt egykoron a Vénusz holdja. Igen jelentős „külső erőt” kell ahhoz feltételezni, amely ezt a bolygókettős eltépte egymástól.

nibiru02A Vénusz egyik kontinense csaknem akkora, mint az Egyesült Államok. 

A Földdel és a Marssal semmi gond, bár a Holdunk alacsony sűrűsége mindenképpen magyarázatra szorul. E két bolygó tengelyforgási sebessége normális, tengelyhajlási szögük is, ennek köszönhetően mindkét égitest életet hordoz.

A Naptól távolodva a négy kőzetbolygót négy gázóriás követi, a kisbolygó öv választja el őket egymástól. A kisbolygó-övről feltételezik, hogy egykor szintén egy bolygó, a Pheaton, keringett itt, de aztán valamilyen „külső erő” miatt darabjaira hullott, s manapság már csak a roncsai figyelhetők meg.

Elképzelhető, hogy a Pheaton is hordozott egykoron életet.

nibiru03A Vénuszon pontosan olyan hasadékvölgyeket láthatunk, mint a Földön az óceánok alzatán, a kontinensek kéreglemezeinek határán

A Jupiter és a Szaturnusz már a kezdetektől fogva ismert, szabad szemmel látható égitestek. Mindkettő körül keringenek „gyanús” holdak, melyek akár életet is hordozhatnak.
Amikor a csillagászati mérések tökéletesedtek, kiderült, hogy Naprendszerünkben további hatalmas égitesteknek kell lenniük, hiszen mind a Jupiter, mind a Szaturnusz mozgásában a számítotthoz képest eltérések adódtak. Az Uránuszt tehát először „papíron” fedezték fel.

Az Uránuszt egykor hihetetlen erős kozmikus csapás érte. Forgástengelye szinte benne fekszik pályasíkjában, a bolygó majdhogynem „gurul” a pályáján. Ráadásul, tengelyforgási iránya, a Vénuszéhoz hasonlóan, fordított. Holdjai azonban pontosan egyenlítői síkjában keringenek, ezért adódik a feltételezés: holdrendszere a bolygó katasztrófája után születhetett.
Talán ez is az oka annak, hogy nincs jelentős méretű kísérője. A számításokban mutatkozó eltéréseket a külső bolygók pályáinak megfigyeléséből nyert adataihoz képest, az Uránusz felfedezése sem oldotta fel, további külső nagybolygót kerestek tehát.

A Neptunuszt ismét csak „papíron” fedezték fel. A különös vele kapcsolatban az, hogy legnagyobb tömegű holdja az ellenkező irányban kering körülötte, mint a többi, melyek egyébként a megszokott nyugat-keleti mozgási irányt mutatják. A Neptunusz szokatlan viselkedésű holdja más szempontok miatt is figyelemre méltó: légkörrel rendelkezik, felszínén folyékony nitrogén tavak találhatók, és ezek a tavak akár élőlényeknek is otthont adhatnak. A furcsaság az, hogy vajon hogyan kerülhetett ilyen nagytömegű hold az előbb említett pályára úgy, hogy eközben a többi hold pályája mintsem változott.

Talán említeni sem kell, a Neptunusz pályájának pontos meghatározása sem tisztázta a helyzetet, a számításokban mutatkozó eltérések további nagybolygók létét tették szükségessé. A Plútó felfedezése nem tette egyszerűbbé e helyzetet, ellenkezőleg, tovább bonyolította. A Plútón túl további jelentős méretű égitestek tucatjait fedezték már fel (Kuiper-öv), de a gázóriások mozgásában mutatkozó eltéréseket sehogy sem sikerült megmagyarázni.
A távoli üstökösök pályáit már többen elemezték, számításokat végeztek külső nagybolygók feltételezett helyére vonatkozóan, azonban ezeket a számításokat nem követte a megjósolt távoli égitestek felfedezése. A „külső erő” azonban kétséget kizáróan létezik, a Naprendszer távoli térségeiben járó űrszondák pályája eltér az előre számítottól, igaz, csak parányi mértékben. Az eltérésekből azonban egyértelműen adódik a következtetés: valami van odakint!

Ciklikus fajpusztulások, lesz-e ismét „világvége”?

A fentebb említett „külső erő” nem véletlenszerűen, elszórtan ad hírt magáról, hanem ciklusosan. Kiderült, hogy a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygó-öv mellett egy további is található a Plútón túl. Emellett a jól ismert Oort-féle üstökös-felhő is folyamatos veszélyforrást jelent, amennyiben nagytömegű égitest közelíti meg az ott keringő objektumokat, és pályájukról letérítve a Naprendszer belső tere felé zúdítja őket.

Oort-féle felhő

Az üstököspályák elemzése révén jutott Oort és Lindblad arra a feltevésre, hogy a Naprendszert egy „külső” üstökösfelhő burkolja, ennek távolsága a Naptól körülbelül 150.000-200.000 CSE (CSE = Nap-Föld távolság). Itt mozognak milliárd számra az üstökösmagok. A Naprendszerhez közeli csillagok perturbáló hatására – vagy más okokból – egy-egy ilyen nagy pályasugarú üstökösmag mozgása megváltozhat, és olyan irányt vehet, amely a Nap felé tart. A Jupiter távolságában légkört, majd látványos csóvát fejleszt. Az üstökösök élete többféleképpen folytatódhat: visszatérhetnek a végtelen kozmoszba, ahonnan érkeztek, a Nap vagy valamelyik nagybolygó hatására itt maradhatnak a Naprendszer belső terében, felaprózódhatnak és meteorrajjá alakulhatnak, netán becsapódhatnak valamelyik nagybolygóba vagy holdjába.

A kráterekkel borított égitestek felszínét elemezve egyértelművé vált, a becsapódásos kráterek nem folyamatosan és alkalomszerűen keletkeztek, ellenkezőleg, voltak időszakok amikor nagyszámú kráter jött létre, míg hosszabb időszakokon át szinte egy sem.

Mindezek a megfigyelések csak úgy magyarázhatók, hogy valamilyen nagytömegű égitest rendszeresen megzavarta a kisbolygó öv, illetve az Oort-féle felhő égitesteinek mozgását. Ilyen szóba jöhető égitest lehet erősen elnyúlt ellipszis pályán keringő egy vagy több bolygó, barna törpe vagy vörös törpecsillag.

A Föld írott történelmét mindössze párezer évesre teszik, habár rendelkezünk a Pont d’Arc barlang múzeumában látható legalább 33.000 éves feliratos kőtáblával is, ilyesmiről nem igazán szeretnek a régészek beszélni. Az is nyilvánvaló, hogy ha az emberiség írásos korában történik jelentős kozmikus katasztrófa, akkor a civilizáció túlnyomó többsége megsemmisül, egyszerűen nem maradnak fenn régészeti emlékek. Az emberi alkotások többsége így is, úgy is elporlad 5.000 évnyi időtávlatban, a nyomokat tehát nagyon nehéz felkutatni. A nehézségeket csak fokozza a Föld szüntelenül változó arculata, a jelentős erózió.

Hosszabb időtávlatokat kell tehát először megvizsgálni, földtörténeti korszakokat. A kérdés tehát úgy hangzik, hogy földtörténeti léptékben ki lehet-e mutatni a kozmikus katasztrófákban bármiféle ciklikusságot. A válasz természetesen: igen.

A Nemezis-hipotézis

nib4

A ciklikus fajpusztulások időrendje

1984-ben a New York Times két szerkesztőségi cikkben a Time magazin pedig címlap történetben foglalkozott a Nemezis-hipotézissel. Két évtizede sincs tehát, hogy először vetették fel tudósok annak lehetőségét, hogy Napunk kettőscsillag, kísérője az üstökösfelhő megbolygatásával pusztulást hozó Nemezis, egy vörös vagy barna törpecsillag. Erre a következtetésre az ősmaradványok elemzésével jutottak. Elméletük megfogalmazásában korábbi, hasonló felvetések is szerepet játszottak. Összefüggést találtak a nagyarányú fajkihalások és az adott földtörténeti rétegek magas iridiumtartalma között. Az irídium ritka fém, a meteoritokban azonban jelentős mennyiségben található.

David Raup és John Sepkowski Jr. Az utóbbi 250 millió évet átfogó földtörténeti leleteket tanulmányozta alaposan. Azt találták, hogy az irídium mennyisége az egyes rétegekben jelentősen emelkedik nagyjából minden 26. millió év tájékán. Találtak egy jellemző 30 millió éves ciklust is, bár nem annyira éleset. (Ez arra utalna, hogy a Nap nem is kettős, hanem sokkal inkább hármas rendszer. ) A csillag a nevét a Nature egyik szerkesztőjétől kapta: Nemezis.

nib5A Jupiterbe csapódó üstökösdarabok akkora lökéshullám-felhőket keltettek, mint a Föld átmérője.

Az elméletet természetesen sokan bírálták, igyekeztek mindenféle más megoldást találni a ciklikus fajkipusztulásra. Próbálkozásaik azonban már eleve kudarcra voltak ítélve a szilárd bizonyítékok miatt. Az ellenzők csupán egyetlen megfontolandó érvet vetettek fel: a Nemezist látni kellene. Azonban a Kígyótartó csillagkép felől Naprendszerünk belső tere felé sűrű kozmikus felhő tart, ha pedig a Nemezis éppen ebben az irányban tartózkodik, akkor fénye elnyelődik.

Napközeli pontján fél fényévre közelíthet meg bennünket, hogy aztán 3 fényévre is eltávolodjon. Mivel a legutóbbi nagy kipusztulás nagyjából 13 millió éve volt, adódik a feltevés, jelenleg pályájának legtávolabbi pontján rója körét. Átmérője 100.000 km-nél nagyobb lehet, tömege a Napénak 5-10%-a. Rendelkezhet saját bolygórendszerrel is, melyen minden további nélkül élet is kifejlődhetett, hiszen a vörös törpecsillagok rendkívül hosszú ideig sugároznak egyenletes teljesítménnyel. Természetesen akár intelligens élet is. A látogatók a Nemezis bolygóiról is érkezhetnek (világos bőr, átlátszatlan fekete szemüveg).

Marduk csillaga – a Nibiru

Bizonyított tény tehát, hogy a Nemezis rendszeresen „világvégét” okoz. Jelenleg szerencsére nem kell tartanunk tőle, hiszen messze jár. A mérések az utóbbi években finomodtak és az egész Földre kiterjedtek. Ha az írásos emlékek túlnyomó többsége meg is semmisült, a népek emlékezete, rajzaik megőrizte történelmüket. Az események alapos megismeréséből levonható következtetések nem jeleznek rózsás jövőképet. Ahogy azt már Szolón révén a szaiszi papoktól is tudhatjuk, az emberi faj többször pusztult már ki szinte az utolsó szálig. És ha eddig így volt, ezután sem lesz másként. A kérdés az: tudunk-e valami kézzelfoghatót mondani közeli jövőnkkel kapcsolatban, magyarán: lesz-e a közeljövőben világvége?

A Mars példáját látva nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Testvérbolygónk fejlett civilizációját kisbolygóbecsapódás törölte el a felszínről. Igaz, a kisbolygó-övhöz közelebb kering mint Földünk, viszont a mi bolygónk tömege többszöröse a Marsénak. Hasonló jelenségnek lehettünk szemtanúi, amikor 1994. július 18-án a Shoemaker-Levy üstökös darabokra szakadva a Jupiterbe csapódott. Ilyen csapás-sorozatot a földi élet nem igazán élt volna túl.

Kozmikus fenyegetettségünk

Victor Clube és Bill Napier: „Lehet, hogy nem vagyunk tisztában vele, a kozmosz egyszerűen késlelteti a következő pusztító, akár halálos becsapódássorozatot. A világ a kozmikus biztonság illúziójában ringatja magát, s az egyház, az állam és a tudomány semmit sem tesz azért, hogy megzavarja ezt az idilli elképzelést. Ha továbbra is ebben az illúzióban ringatjuk magunkat, akkor a katasztrófa bekövetkezése a legsötétebb korba taszítja vissza az emberiséget. Pedig világunk meglehetősen törékeny: elég csak felnézni az égre.”

Fred Hoyle: „Több mint különös az, hogy az emberiség kíváncsian fürkészi a világűrt, és annak távoli galaxisait, ugyanakkor látszólag tudomást sem vesz arról a lehetőségről, hogy esetleg a Földet kozmikus katasztrófák fenyegetik…”

 Fnib6red Hoyle és Chandra Vickranasinghe közelmúltunkat kutatta. Úgy találták, hogy egy óriás-üstökös érkezett Naprendszerünk belső terébe úgy 20.000 ével ezelőtt. Darabokra szakadt, majd egyik hatalmas része becsapódott a Földbe Kb. 13.500 évvel ezelőtt, eltörölve az atlantiszi civilizációt, kiirtva az emberiség 90-95%-át, hasonló mértékű pusztítást végezve a többi faj között is, valamint egy csapásra megszüntetve a jégkorszakot.

A hőmérsékleti változásokat és a régészeti leleteket elemezve arra következtettek, hogy további – bár arányaiban messze kisebb – becsapódások következtek be 9000, 7000, 6000, 4500, 3000 és 1500 évvel ezelőtt is. Minden egyes esetben a kaotikus állapotok több évtizeden át tartottak, sőt, akár egy évszázadig is, és ez idő alatt többször is tunguszkai méretű repeszek csapódtak a Földbe, évente akár 100 is.

Duncan Steel szerint a becsapódások aránya időnként annál sokkal nagyobb méreteket is ölthetett, és számításai szerint ilyenkor: „kataklizmák sújtották bolygónk kiterjedt területeit, annak köszönhetően, hogy napokon keresztül összefüggő kozmikus meteorzápor hullott a Földre. Teljes mértékben elképzelhető, hogy ilyenkor pár nap alatt a Föld több száz olyan ütést szenvedett el, mint a tunguszkai becsapódás idején.

A Tunguszka meteorit

1908. nyarán hatalmas katasztrófa történt a szibériai köves Tunguszka folyó vidékén. A legújabb feltevések szerint üstökösmag okozhatta. 6 km-es magasságban felrobbanva több tucat kilométeres körzetben kidöntötte a fákat. A lökéshullám-front háromszor megkerülte a Földet. Az északi féltekén hónapokon át „ezüst éjszakákat” lehetett megfigyelni. A detonáció ereje másfél ezerszer múlta fölül a hirosímai atombomba robbanását. A tunguszkai eseményeket a mai napig titokzatosság veszi körül, hiszen a katasztrófa területén megnövekedett radioaktív sugárzás mérhető, és ez az ott élő növények és állatok szervezetére is folyamatosan hatást gyakorol.

nib7

A tunguszkai becsapódás helye a térképen

A Nemezis tehát nem jelent ránk jelenleg veszélyt. A kérdés most úgy szól, ismerünk-e olyan égitestet, netán többet is, amely elnyúlt ellipszispályán keringve akár a Kuiper-öv, akár a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygó-öv égitestjeinek pályáját megbolygatva a Föld felé térítheti őket? A válasz ismét csak: igen. Sőt, jó néhányukat már sikerült lefényképezni is.

1981-ben, az USA-ban számos napilap közölte különböző tudósok véleményét a Plútón túl keringő óriásbolygó létezésével kapcsolatban. A NASA 1982-ben tanulmányt készített, ahol pontos számításokat és igen precíz elemzést találhatunk. Nevezett mű megtalálható a NASA Astrophysical Data System - 1988AJ.....96.1476H kódjelzés alatt. Pontos képletet találhatunk a Planet X, azaz a tizedik bolygó legvalószínűbb feltalálási helyére vonatkozóan - R.S. Harrington munkája nyomán. Mindössze egy évvel később bocsátották fel az IRAS (infravörös távcsővel felszerelt csillagászati mesterséges holdat) és szinte azonnal meg is találta a 10. bolygót. A Washington Post mindjárt le is közölte a hírt, az IRAS holdat vezérlő tudóscsoport vezető csillagászát megszólaltatva.

Kijelentését idézve: „…egy nagyjából Jupiter nagyságú, Naprendszerünkhöz tartozó bolygó (jellemzőiben tökéletesen megfelelve az ősi iratokban fennmaradt adatoknak) felfedezéséről számolhatok be. Jelenleg az Orion csillagkép irányában tartózkodik. Az IRAS hold szinte abban a pillanatban megtalálta, mihelyt fő műszerét a korábban meghatározott irányba fordítottuk. Létezéséről és pontos helyéről már hosszú évek óta tudtunk, most technikai megerősítésre is szükségünk volt. Amit mondok azt a lehető leghatározottabban alátámasztják a mérések, és a legteljesebb mértékben biztosíthatom önöket arról, hogy megfelel a valóságnak. Ellenőrizhetik. Próbálkozások történtek arra vonatkozóan, hogy mindezeket a tényeket letagadják, s ezáltal meghamisítsák a történelmet.”

A Planet X mozgását két csillag határozza meg: a Nap és a Nemezis. A jelenlegi legkorszerűbb távcsövek használatával bizonyosnak tűnik, hogy 2003. tavaszán, május végén vagy június elején, a Jupiter pályáján is belül kerülve, Naprendszerünk belső térségébe hatol. A NASA 1995-ben készített jelentése szerint elképzelhető, hogy sokkal inkább barna törpéről, mint bolygóról van szó, hiszen nagy érzékenységű műszerek segítségével sikerült érzékelnie a mágneses terét.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy mindeközben a Plútón túl már kb. 400 égitestet fedeztek fel, s csak töredéküknek sikerült a pályáját legalább hozzávetőleges pontossággal meghatározni. Ami viszont feltűnő, hogy igen tekintélyes méretű égitesteket is találtak, többek közt a valaha felfedezett legnagyobb kisbolygót, a 2001 KX76-et. A Planet X mellett akár tucatnyi égitest is Naprendszerünk belső tere felé mozoghat. Elkövetkezett a bőség zavara.

Fontos hangsúlyozni: rendkívüli nehézségekbe ütközik az ekkora távolságra lévő égitestek tömegének, átmérőjének, sűrűségének és pályájának meghatározása. Furcsa mód, a NASA mindig is kereste a 10. bolygót, csak éppenséggel nem volt hozzá műszere, hogy meg is találja. A Planet X-nek nevezett objektum felfedezése akár véletlen is lehetett, volt már ilyesmire példa, hogy az egyik nagybolygó helyét tévesen számolták ki, aztán mégis ott volt, ahol nem lett volna szabad lennie. Elképzelhető, hogy szándékosan kuszálták össze a híreket, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről. Ez sem újkeletű módszer. Hirtelen azzal találtuk szembe magunkat, hogy már nemcsak egy 10. bolygó van, de akár több száz is. Tessék, lehet válogatni! De vajon melyik az igazi?

A kérdést úgy is módosíthatjuk, hogy mivel egyes népek történelmi hagyományaiban, „mondáiban” említést tesznek ilyen égitestről, akkor fel tudjuk ismerni egyáltalán? Nem árulok el titkot, a válasz ismét igen, meg is nevezik Marduk csillaga, más néven Nibiru. És hogyan ismerjük fel? Onnan, hogy Marduk csillaga vörös. Az összes Plútón túl felfedezett égitest fénye fehér. De van egy kivétel: és ez a Nibiru.

nib8A Nibiru felfedezését biztosító képlet

A NASA 1982-ben igen precíz elemzést készített az ősi sumer-magyar szövegekben leírt, a NASA által Planet-X-nek nevezett, Nibiru pontos helyzetére vonatkozóan. Az Infravörös távcsővel felszerelt csillagászati mesterséges hold, az IRAS, a pályára állítását követően szinte azonnal meg is találta az előre kiszámított helyen, mint ahogy erről be is számoltak akkoriban. Azóta azonban a helyzet megváltozott, a hírek és álhírek összevisszaságában szinte lehetetlen rátalálni az igazságra.

Mezopotámiai feljegyzések

Mielőtt a régészeti leleteket ismertetem fontos megjegyezni, hogy a sumér-magyarok által leírt égitestet a legtöbben számos holddal rendelkező bolygóként azonosítják. A lehetősége azonban annak is fennáll, hogy a Nibiru nem bolygó, hanem barna törpecsillag, hét kísérővel. Ha ez utóbbi feltételezést fogadjuk el – márpedig a NASA mérései erre utalnak -, akkor könnyebben értelmezhető az égitest napközelben megfigyelt jelentős sebessége, a leírt gravitációs hatásai (áradások, földrengések), erős mágneses tere, hirtelen felfénylései, mélyvörös színe.

nib9Nippurban talált pecséthenger. Földművesek figyelik az égen nappal is látható Nibirut

A mezopotámiai szövegek nem győzik hangsúlyozni az égitest jelentős fényességét, kiemelni, hogy az még nappal is megfigyelhető: „látható napkeltekor és napnyugtakor tűnik el”.

Egy Nippurban talált pecséthengeren (1. ábra) egy csoport földművest ábrázolnak amint feltekintenek a kereszttel jelölt 12. bolygóra (Zecharia Sitchin ismert műveiben ezen a néven hivatkozik rá).
Az égitest több okból is kaphatta ezt a jelet. Talán azért, mert gyűrűrendszere van, s a megfigyelők éppen oldalról láttak rá. Ha pedig az „istenek” is innen jöttek, akkor célszerű volt a bolygó jelével azonosítani őket, a kereszt jel tehát így vonulhatott be a legtöbb nép ábrázolásába „Isten” jeleként.

nib10

A Nibiru közeledésekor metszett jellegzetes pontok

Számos pecséthengeren találkozhatunk az égitest mozgását bemutató ábrázolásokkal, feltüntetve azokat a különösen fontos csillagászati pontokat, melyeken áthaladásakor könnyedén azonosítható a Földről nézve. Földközelbe érve megfigyelésére első lehetőségként az az időpont adódik, amikor együttáll a Merkúrral (A – pont). Számítások szerint ekkor a földpálya kistengelyével a közelítő égitest éppen harminc fokos szöget zár be. Amint tovább közeledik az előző pozíciójához képest ismét kb. harminc fokra kerül akkor, amikor a Jupiter pályáját metszi (B – pont). Végül pedig eléri napközelpontját, ahol egykoron a születő Földnek ütközhetett - vagy valamelyik holdja (C - pont).

A manapság a „Mennyek Királyságának” visszatéréséről szóló spekulációk alapjául azok a tények szolgálnak, miszerint az ősi emberek többször is megfigyelték a 12. bolygó áthaladását Naprendszerünk belső terén.

Az égitest ismételt megfigyelése alátámasztja azt a feltevést, miszerint jelenléte a napkörüli pályán folyamatos, tehát Naprendszerünk része, hasonlóan számos hosszú periódusú üstököshöz.

nib11Berlini Múzeumban őrzött pecséthenger - a Naprendszer ábrázolásával

Mezopotámiai és bibliai források nagy határozottsággal állítják: a 12. bolygó keringési ideje 3600 év. A sumér-magyar ősi szövegekben a 3600-as szám jele egy nagy kör volt. Az égitest epithetonja egyébként a „Sár”, melynek jelentése többek közt „tökéletes ciklus”, illetve „teljes kör”, egyben a 3600-as számot is jelöli.

A három kifejezés-tartalom – égitest/ciklus/3600 – szoros összefüggése nyilvánvalóan nem lehet puszta véletlen. A sumér-magyar isteni királyok uralkodási ideje minden esetben tökéletesen osztható 3600-zal. A következtetés mindebből csakis az lehet, hogy a isteni királyok uralkodási ideje egyértelműen összefügg a Nibiru 3600 éves keringési idejével.

Az ősi feljegyzések teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a 12. bolygó feltűnését váratlan katasztrófák, nagyarányú változások és korszakváltás kíséri. A mezopotámiai szövegek az égitest periodikus megjelenéséről mint előrelátható, pontosan kiszámolható, megfigyelhető eseményről beszélnek. „A hatalmas égitest megjelenésében sötétvörös.”

Megjelenésének napját az Ószövetségben leírtak szerint esőzések, áradások és földrengések kísérik.

A következő képen a Berlini Múzeumban őrzött, az ősi Közel-Keletről származó pecséthenger látható. Amikor a középső istenalakot, illetve mennyei lényt kinagyítjuk, megfigyelhetjük, hogy igazából egy hatalmas, sugárzó csillagot ábrázol, 11 égitesttől övezve.

Ezenkívül, mintegy láncra felfűzve, 24 kisebb objektumot láthatunk. Igen valószínűnek látszik, hogy ezek a kisebb testek Naprendszerünk nagyobb holdjait képviselik.

 

nib12nib13

A törökországi Nimrud-tábla és az ábrázolt égitestek beazonosítása

Természetesen bizonyítást igényel az a kijelentés, hogy ez az ábrázolás valóban Naprendszerünket reprezentálja. Még ha a Napot és a Holdat belevesszük is, akkor is csak 11 égitestet kapunk (Nap, Merkur, Vénusz, Föld, Hold, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó). A sumér-magyarok azonban mindezt pontosan megmagyarázzák. Határozottan állítják, hogy a Naprendszer 11 bolygóból áll (beleértve a Holdat is), meggyőződéssel hangoztatják, hogy a manapság ismert nagybolygókon kívül van még egy tagja Naprendszerünknek, a 12. bolygó, a bibliai Nephilimek (Annunakik) otthona, a manapság Planet-X-ként hivatkozott égitest.

A régészek bárhol is kutassanak a közel-keleti társadalmak nyomai után, mindenhol beleütköznek a 12, a szárnyas bolygó jelképébe. Uralkodó jelképként figyelhető meg templomokon és palotákon, sziklákba vésve, pecséthengereken, falakra festve. De megtalálhatjuk királyokkal és papokkal együtt ábrázolva a trónjaik felett.

A különböző vallási tárgyú és csillagászati ábrázolások között rendszeresen visszatérő momentum visszatérésére és a nagy ciklusra vonatkozó információk. A Földpályát rendszeresen megközelítő égitest, a „találkozás”, az „elhaladás”, vagy a „kereszteződés” bolygójának jele a kereszt. A kettős kereszt (csillag – dingir) egyébként „isten” jelentéssel is bír.

Marduk

A babiloni panteon központi istensége, Babilon város főistene. Első írásos említése 4500 évvel ezelőttről ismert. Babilon védőisteneként már a III. Úr-i dinasztia (Kr.e. 22. sz.) alatt megemlítik. Központi istenséggé Babilonnak az I. Babiloni dinasztia (Kr.e. 16. sz.) alatti felemelkedése során lett, amikor is felvette más, főleg sumer-magyar (a sumer-magyar nyelvazonosság bizonyított!) istenek vonásait és jelzőit. Már Hammurápi törvénykönyvének bevezetőjében, mint Ea elsőszülött fiának Anu és Enlil átadják neki az emberek fölötti hatalmat, és minden égi isten fölé emelik. Számos átvett epithetonja és tulajdonsága között az Enkitől és Aszalluhitól származók vannak túlsúlyban, amelyek Marduk bölcsességét, gyógyító-tudományát, igézőerejét hangsúlyozzák. Megkapja a víz és a növények istenének funkcióját is. Utu istentől, akit olykor fivérének mondanak, rászáll az „Istenek Bírája” cím. Fő epitheonjai: „Istenek Ura”, „Istenek Atyja”. Felesége Szarpánítu, fia Nabu. Fő temploma az Észagila (Babilon főtemploma, ahol az „isten megszabja a sorsot”. (Mitológiai Enciklopédia)

 A Nibiru legutolsó átmenete egy törökországi hatalmas kőfaragványon, a fenti Nimrud-táblán is látható. Az Oroszlán csillagkép felett három bolygó, a csillagképtől jobbra a Nibiru. Az átmenet időpontjára csak találgatások lehetnek, hiszen az adott bolygóegyüttállás nagyjából ötven évenként előfordul.

A Nephilimek

Kik is azok a Nephilimek, akik nevét a legtöbb Biblia-fordító „óriásnak” értelmezi, „égből jött lakók” helyett?

Mózes első könyvében a következőket olvashatjuk a Vízözön biblikus változatában: „Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is – óriások (Nephilimek) éltek a Földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.”

A sok ezer évvel korábbi sumér-magyar táblák tömege említi a Vízözönt. Az egyik, Úr-Ninurtáról szóló így beszél: „Azon a napon, a hajdankor hajnalán, azon az éjjelen, a hajdankor éjjelén, abban az évben, a hajdankor távoli évében, amikor a Vízözön eláradt a Földön.”

A földlakókat figyelmeztették a közelgõ Vízözönre. A veszélyt felismerõk nem lehettek mások, mint a Nephilimek, akik aztán el is menekülhettek a Földrõl. De honnan tudták a Nephilimek, hogy mikor indul pusztító útjára a Vízözön?

 nib14

A rengeteg érdekes hozzászólást az előző oldalról 3 kötegre bontva lehet olvasni:
1. legújabbak
2. 2011.03.31. előttiek
3. 2010.05.08 előttiek

Megjelent: 7524 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Január 19., Vasárnap 15:21

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 243 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 802
This Week: 5589
Last Week: 5625
This Month: 15467
Last Month: 25521
Total: 1657829

Belépés