Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020May25

Soha el nem évülő történelmi bűncselekmények, valódi és további bizonyításra nem szoruló népirtás e!. A palesztinok nem terroristák, hanem honvédő harcot folytatnak a saját települési földjeikért, miközben a cionista zsidó állam a hódító hatalom.
Kategória: Jelentős hírek
2012. November 20., Kedd 06:32

Nyílt levél dr. Feldmájer Péternek

Mint Ön előtt is ismeretes, Martonyi János külügyminiszter erről természetesen úgy nyilatkozott, hogy MAGYARORSZÁG egy független Palesztina létrehozásában és annak környezetével békében történő egymás mellett élésben érdekelt.
2012. November 11., Vasárnap 16:20

Alapvető tudnivalók Izraelről

A Sabbah Riport Editor egy "kérdezz-felelek szellemi vetélkedőt" hirdetett meg a világhálón úgy, hogy egyben a választ is megadta felvetéseire.
Kategória: Cionizmus
2012. November 01., Csütörtök 11:16

Cion bölcsei a görög parlamentben

A görögországi neonáci Arany Hajnal párt egyik törvényalkotója, Ilias Kasidaris, a párt szóvivője felolvasott a parlamentben egy részletet a Cion bölcseinek jegyzőkönyvének nevezett, a zsidók által "antiszemita hamisítványnak" minősített dokumentumgyűjteményből. 
Kategória: Cionizmus
2012. Október 14., Vasárnap 15:54

A recski kényszermunkatábor

"A közhiedelemmel szemben a Magyar Kommunista Párt által 1948–49-ben kidolgozott első ötéves terv nemcsak gazdasági jellegű volt, hanem felölelte az egész magyar élet szovjet mintára való átalakítását."
Kategória: Élet-halál harcaink
2012. Szeptember 30., Vasárnap 16:28

A holokauszt cion értelme

 Íme, egy dolgozat arról, hogy miképpen manipulálja a világot a bankárkaszt, amely anyagilag is megalapozta a cionista eszmét, s létrehozta: a Zsidó Ügynökséget, valamint a Nemzetközi Zsidó Kongresszust. Az alábbi dolgozat szerint a cionisták a legfőbb felelősei a két világháborúnak, s a zsidó kiválasztottsági mítosz elembertelenítő hatása alatt a saját nemzetük vagy inkább hittestvéreik ellen követtek el, Isten és ember előtt megbocsáthatatlan bűnt!
Kategória: Bene Gábor
2012. Augusztus 04., Szombat 22:26

Az új világrend igazi arca

Idézet az interjúból: "Egyik este átjött hozzám, és beszélgettünk. Elkezdett nevetni, majd megkérdezte: Aaron, szerinted miről szólt a Feminista Mozgalom? Mondtam, hogy ebben a témában konvencionális vagyok. Gondolom azért, hogy a nőknek is legyen joguk dolgozni, egyenlő fizetést kaphassanak a férfiakkal és hogy szavazójogot is kaphassanak. Erre nevetni kezdett: Idióta vagy.
2012. Augusztus 04., Szombat 12:22

2012 augusztus 4. 19:43:53 London

Honfitársainknak az a csoportja, amely már sikeresen leválasztotta magát a tudatot befolyásoló tömegeszközökről, érdeklődve figyeli, mi fog ma történni. Valóban követnek el újabb tömeggyilkosságot, a szokott módon terrorista merényletnek álcázva? Vagy előrehozzák a Mars-ügyletet és eljátsszák a Föld megtámadását űrlényekkel? Esetleg csak azt tesztelik, hogy a tömegtudatot befolyásoló megoldásaikkal milyen mértékben, hatásfokkal sikerül ráirányítani valamire a tömegek figyelmét?
Kategória: Cionizmus
2012. Július 29., Vasárnap 22:46

USA, az orvgyilkos nemzet

Az USA történelme nem egyszerűen a hódító háborúk és a politikai gyilkosságok történelme. Ez az izrali lobby által irányított nagyhatalom folyamatos és tömeges gyilkosságok révén tör a világhatalomra. Nem csak távoli, egzotikus országokban, hanem mindenhol. Itt, Európában is. [Fordítót keresünk!]
Kategória: Fordításra vár
2012. Július 29., Vasárnap 21:08

BAÉSZ válasz a Kúria döntésére

[Szerkesztő: A magyarság élethalálharca a tankoknál veszélyesebb bankok ellen folytatódik. A harcot napjaink Zrinyi Miklósa, Kasler Árpád vezeti. Köszönjük, Árpád!!!] Futótűzként terjed a hisztéria – A Kúria átállt a bankok oldalára – a sajtó képviselői és az adósok kérdezik a BAÉSZ véleményét erről, hogy mi is úgy látjuk-e, miszerint vége mindennek, most már nincs esélyük az adósoknak megtámadni a szerződéseket. A hisztériát a Kúria elvi döntése indította el amelyet Napi Gazdaság közölt le a következőképpen:
Kategória: Magyar belpolitika

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.6%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.8%Sweden 0.8%
Ukraine 3.3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.2%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.3%Kuwait 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 256
This Week: 256
Last Week: 5208
This Month: 28355
Last Month: 30531
Total: 2401955

Belépés