Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017May26

2011. Október 31., Hétfő 00:45

Kuthy Lajos jövendölése Magyarország rabszolgaságáról

Írta:  Kuthy Lajos
Értékelés:
(16 szavazat)
Kuthy Lajos (1813–1864) nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit, regényeit, és őt magát is. Utolérte a magyar tehetségek sorsa, s szegényen, mindenkitől elhagyatva halt meg.

Diószegi szőlőjében lévő sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a vízre írott betű. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérődzőknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, s gyenge jellemű ember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt.

Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással írott regényében, a Hazai rejtelmekben megjósolta, miként fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság. Ezért és csakis ezért kellett eltűnnie nyomtalanul a magyar irodalomból, hogy helyet adjon a Molnár Ferencek, Hunyady Sándorok, Szép Ernők, Biró Lajosok nevével fémjelzett országhódító hadnak, akik a magyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia még Kuthy emlékének is.

Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat Hazai rejtelmek című, első megjelenésének idején óriási sikert aratott regényét, melyhez az előszót nem kisebb személyiség, mint Mikszáth Kálmán írta. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel irtanák tehetségeinket, és mintha bűn volna hazánkban a magyar élet égető problémáival foglalkozni...

Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténet: ez, ami manapság a honkebleket deríti. Nemzeti kérdés, társadalmi korrajz – szélsőséges fölöslegek.

Ebben a könyvben Kuthy Lajos előre megmondott mindent, ami azóta száz százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai Magyarország sorsát, hogy őt olvasva kétségbeesetten kell megállapítanunk: Kuthy próféciája napjainkra az utolsó betűig beteljesedett.

A Hazai rejtelmek második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf főispánnal, a tönkrejutott, karmai között vergődő magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani Magyarországot. Ma szinte hátborzongató olvasni ezt a több mint százhatvan évvel (!) ezelőtti próféciát:

Ez a mi zsebünknek való „hizoda"

„A kevés részvény – mondja Löbl –, mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani... Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midőn a ház felépül, szalonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson.

Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná, s új uralgást adna kezébe."

Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon:

„Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyű nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellemviszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja, s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni. Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik."

Jóslás a numerus clausus eltörléséről

Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek.

„Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép űzendi, s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Ő vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kőszobákba gyülöngve vagy elszigetelve, értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint. Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe."

Ötszáz család zsarolja a magyar hont

Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről ekképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon:

„Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és művész fut, fárad, éjjelez, s Szilveszter estéjén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni, s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre visszavisszük, s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény, s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia."

A zsidóság adósai ülnek a képviselőházban

Jósol ezután Löbl Simon az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházról is, ekképpen:

„Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellőzik szerepünket törvényhozás útján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért, s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás útján súrlódásba jönni, úgyhogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midőn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között oly hirtelenül el tudott hatalmasulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni, s a köz értelmét és érzését hallgató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál."

A bennszülött ősi vér minden érdemlési módból ki van zárva

És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon:

„A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit, s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg, s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek, s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor, s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek, s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért. Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre adá. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott vagy üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek."

Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 1846-ban írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, midőn a jóslat beteljesedvén, a saját bőrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy talán már nem is akarja olvasni!


Dobszay Károly: Kuthy Lajos 162 évvel ezelőtti jövendölése!
2009.02.04

http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/figyelemre-melto-irasok/4159.html

Hazai rejtelmek – Kuthy Lajos 162 évvel ezelőtti jövendölése Magyarország rabszolgaságáról

„A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért."

A kommunista éra, amely a magyarságnak legsivárabb, legterméketlenebb korszaka volt, csupán egyetlen tekintetben, a hamis értékelések terén dicsekedhetik fölös mennyiségű produktivitással. 1945-től, a „felszabadulásnak” hazudott bolsevista szabadrablástól kezdve mind a mai napig a hamis előítéleteknek, hazug jelszavaknak, torz és tendenciózus eszme- és emberértékelésnek olyan tömegű nyűgével szőtte gúzsba a magyarságot, hogy ebből a kötelékből kiszabadulni egyik legnehezebb, de egyben legszebb feladata is lesz az új, magyar fejjel, magyarul gondolkodó generációnak, ha lesz ilyen még valaha.

Magyarország valódi leigázása azonban nem 1945-ben, hanem már sokkal korábban megkezdődött. Körülbelül akkor, amikor az első kaftános galíciai átlépte a magyar határt, s nyomában ezrek és százezrek vetették magukat a gyanútlan magyar falvakra, városokra. A történelem meghamisításától, emberek, elvek, tudósok és művészek hazug értékeléséig minden eszköz jó volt, ami a magyarság gazdasági leigázásához segíthette azt a sok, nagy étvágyú idegent, mely egy évszázadon át pokoli céltudatossággal építette itt a maga hatalmát.

A sok példa közül most csak egyet ragadunk ki. Egy elfelejtett, elsikkasztott, valamikor nagyhírű magyar írót, akinek könyveit talán senki sem olvassa, s nem is olvasta azok közül, aki a liberális vagy kommunista irodalomtörténetekből ismerte meg a magyar irodalmat. Ez az író Kuthy Lajos (1813-1864), akinek nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit, regényeit, és őt magát is. Utolérte a magyar tehetségek sorsa, és szegényen, mindenkitől elhagyatva halt meg. Diószegi szőlőjében lévő sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a vízre írott betű. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérődzőknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, és gyenge jellemű ember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt.

Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással írott regényében, a „Hazai rejtelmek”-ben megjósolta, hogy miként fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság. Ezért, és csakis ezért kellett eltűnnie nyomtalanul a magyar irodalomból, hogy helyet adjon a molnárferencek, hunyadisándorok, szépernők, birólajosok nevével fémjelzett országhódító siserehadnak, akik a magyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia – még Kuthy emlékének is. Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat „Hazai rejtelmek” című, annak idején – 1847-ben – óriási sikert aratott regényét, melyhez az előszót nem kisebb személyiség, mint Mikszáth Kálmán jegyezte. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel irtanák a magyar tehetségeket, és mintha bűn volna Magyarországon a magyar élet égető problémáival foglalkozni... Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténetek: ez, ami manapság a honkebleket deríti. Faji kérdés... társadalmi korrajz... – szélsőséges feleslegek.

Ebben a könyvben Kuthy Lajos előre megmondott mindent, ami azóta száz százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai Magyarország sorsát, hogy százhatvankét esztendővel ezelőtt írt sorait olvasva kétségbeesetten kell azokon megdöbbenni, megállapítva azt is, hogy Kuthy próféciája 2008-ra az utolsó betűig beteljesedett.

A „Hazai rejtelmek” második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf főispánnal, a tönkre jutott, karmai között vergődő magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani Magyarországot. Ma, 2008-ban szinte hátborzongató dolog olvasni ezt a százhatvankét év előtti próféciát:


EZ A MI ZSEBEINKNEK VALÓ HÍZODA

„ A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani. ...
Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midőn a ház felépül, salonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná s új uralgást adna kezébe.”

Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon:

„Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyű nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellem viszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni.
Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik.”


JÓSLÁS A NUMERUS CLAUSUS ELTÖRLÉSÉRŐL

Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás, miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek.

„Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép űzendi s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Ő vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kőszobákba gyülöngve, vagy elszigetelve értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint.
Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe.”

ÖTSZÁZ CSALÁD ZSAROLJA A MAGYARHONT

Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről eképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon:

„Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és művész fut, fárad, éjjelez s Szilveszter estélyén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre vissza visszük s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.”

A ZSIDÓSÁG ADÓSAI ÜLNEK A KÉPVISELŐHÁZBAN

Jósol ezután Löbl Simon, az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházról is, ekképpen:

„ ... Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellőzik szerepünket törvényhozás utján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás utján súrlódásba jönni, úgy hogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midőn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között, oly hirtelenül el tudott hatalmosulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni s a köz értelmét és érzését hallagató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.”

A BENNSZÜLÖTT ŐSVÉR MINDEN ÉRDEMLÉSI MÓDBÓL KI VAN ZÁRVA

És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon:

„A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik.
A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért.
Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre ada. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott, vagy üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.”

Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 162 évvel ezelőtt – 1846-ban – írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, 2008-ban, midőn a jóslat beteljesedvén, a saját bőrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy – Uram Isten –, talán már nem is akarja olvasni!

Dobszay Károly


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Megjelent: 8735 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. December 04., Vasárnap 20:42

Hozzászólások  

 
Temgerszem
#7 A nagyvilág egealja.Temgerszem 2013-01-05 23:03
Te szerencsétlen nagyvilág nemzetei ! mért vagy ennyire meghunyászkodva, hogy a zsidó alomnak ennyit engedtél, Minket ennyire meggyalázni hagytuk magunkat, de Én ! hiszek abban a jóslatban is amiben leirták, hogy eljön az az idö , amikor a zsidóság lelesz láncolva a sötét mély veremben 1000-évig, hogy még a jajkiáltásuk sem hallik fel, és a földön béke - boldogság lesz, A fáraónak nem kellet volna kiüzni öket a pusztába, inkább a fóldalá helyezni ugy mint Ariel Saron cselekedett a rájuk ellenséges libiaiakk 84 fiataljával, akiket élve temettetett el: Más nemzetek fiai mért is nem cselekedhetnének ugyan ugy a kegyetlen
zsidókkal. Megkell szabaditanunk az igaz szivü nemzeteknek magunkat, ettöl a gyilkos zsidó alomtól. :cry:
Idézet
 
 
Anna
#6 Anna 2011-11-06 11:13
Kedves MAGYAROK!

Mit érdemlünk mi mindezekért?
Azt hiszem most aztán már lehet kétségbe esni!
Vagy már azt sem? Mi van még hazánkból? Magyarjainkból?
Kérdések sora jön elő...
Mit tehetünk??? Vagy tehetünk egyáltalán valamit?

Minden MAGYAR elolvashatná Kuthy Lajos könyvét, talán kinyílna a szemünk? Jó is lenne...
Üdv mindenkinek!
Idézet
 
 
alexander
#5 alexander 2011-11-03 12:25
Azok, akik szeretnék elfeledtetni az ellenünk vétkezőket, akik soha nem kértek bocsánatot árulásaik miatt, azok akik békességre hivatkoznak, amikor legszentebb érzelmeinket gyalázzák, nos ők adnak felmentést a kirablóinknak, ŐK a köpönyegforgató haszonleső parókanép, aki mindig ellenségeikkel tart titkon. ott ülnek a médiában, bankokban, egyetemeinken, a pártokban és 2oéve a társadalom felső vezetésében: biróságokon, ügyészségeken, rendőrségen.
Biszku és társai szabadlábon, az iszap-katasztrófa felelősei hasonlóan...micsoda stigma ez Uraim?
Idézet
 
 
torpapa
#4 torpapa 2011-11-03 11:22
Kedves Istyu,
Sokkal jobban egyetértek a Te hozzászólásoddal, mint amelyre reagáltál, ezzel együtt hadd fűzzem hozzá a meglátásaimat.
1. Kuthy Lajos nem ismerhette a CBJ-t, mert az abban foglaltak nagy valószínűséggel az ő "jövendölése" után fél évszázaddal, az első cionista világkongresszust követően kerültek megfogalmazásra. Ez természetesen növeli Kuthy érdemét, csak a történelmi hűség miatt jegyeztem meg.
2. Amit a változás lehetőségéről írtál, számomra nagyon szimpatikus, hovatovább úgy érzem, hogy a tisztogatást nem alulról vagy felülről kell kezdeni, hanem belülről. Emiatt a vezetőkre sem kell várnunk, bár a háttérhatalom kétségtelenül erre dresszírozza az embereket, hiszen egy vezető kiiktatásával könnyen semlegesíthetnek egy ellenük irányuló tevékenységet.
Hadd idézzek a Hopi próféciákból magyarmegmaradasert.hu/.../...
"Vannak dolgok, melyeket át kell gondolni... Hol élsz? Mit csinálsz? Milyenek az emberi kapcsolataid? Megfelelő kapcsolatban élsz? Honnan hozod az ivóvized?
Ismerd meg a kerted. Eljött az ideje, hogy kimondd az igazságodat!
Teremtsd meg a közösségedet. Legyetek jók egymáshoz!
És ne magadon kívül keresd a vezetőt!"

Vezetőre nyilván szükség van, de nem kell rá várni. Lehet, hogy Te magad vagy az!
Idézet
 
 
gajaine
#3 gajaine 2011-11-03 11:12
Kuthy Lajos: 1846-ban megjelent Hazai rejtelmek a Franklin Társulat 1906-os kiadása, melyhez az előszót Mikszáth Kálmán írta.
Megtalálható és letölthető a következő helyen (pdf változatban az eredeti könyv OCR-es szöveggel): mek.oszk.hu/07500/07552/
Idézet
 
 
Istyu
#2 Istyu 2011-11-03 02:55
T. sound!

Ugy erzem,hogy a "nyaj",vagyis a nemzetunk pasztorai farkasok.

Sot a terelo kutyaink is farkasok!

Tovabb megyek! Meg a "baranyok"borebe is belebujt egy jo par!

Eza folyamat jo parszaz eve elkezdodott es mi az egeszrol nem

tudtunk vagy csak hallottunk es nem hittunk ilyen aljas

cselszovesben,mert a nepunk mas.Kepzelj egy egy olyan

foci meccset,ahol a felallas hasonlo.Az ellenfel a farkas a biro

is a partjelzo is a sajat kapusod es egy par jatekosod is a

farkas kezere jatszik.Es errol nem is tudsz !! Mert regota szervezik

/fozik ezt a levest/. Cion-bolcsei! Ismeros? Lehet,hogy Kuthy

Lajos is olvashatta?

Ketfele valtoztatas lehetose adott.

Vagy alulrol kezdjuk a tisztogatast,vagy felulrol!

Szerinted melyik ut jarhatobb?

Mindket esetben szukseg van az osszefogasra.

Ez nalunk lehetseges meg ilyen torvenyek mellett?

A "csunyannezes torvenyrol" hallottal mar?

Nem sok kell hozza azt hiszem!

Ketfele rasszista nepcsoport elnyomasat"elvezhetjuk"

manapsag.Az egyik felulrol a masik alulrol sanyargat.

Harapofogo,aminek budos minket pofaja!

Hol vannak a vezetok,akik kivezetnenek minket ebbol?

Vagy vonuljunk mindannyian egy-egy tanyara es eljunk

ott? Ott nem ernek utol az eloskodok?
Idézet
 
 
sound
#1 sound 2011-11-02 08:27
Kezd elegem lenni az állandó nyafogásból, ami körülvesz. Kezd elegem lenni abból is, hogy a jelenlegi világ-állásról még régebbi és még régebbi jövendölések kerülnek elő, s főleg úgy, hogy vannak időszakok, amikor ezek a jövendölések lényegesen megjelentek a társadalom szinte minden szintjén. Akkor miért is nem változtathatók ezek meg?
Egy jövendölés nem örök érvényű és nem megmásíthatatlan. A jövendölések nagyobb része egy jelenlegi megfigyelés további gondlatmenetben való kivetülése csupán, s csak egy véglete a végtelen véges kivetülések halmazának, tehát miért kéne azt elfogadnunk VÉGNEK, s meg nem változtathatónak? Nincs olyan jövendölés, mely előre megszabott és véges véget bizonyítana, s nincs olyan gondolatsor melyre a további, akár legkisebb történés is ne hatna vissza, s ezáltal ne válna az eredeti gondolatmenet bizonyos részeinek átgondolására, vagy akár az egésznek is, sőt , bizonyos esetekben, ne hatna ki, akár a teljes idejét múlttá válására is a jövendöléssé vált gondolatmenetnek.
Ebben a a mostani esetben is, teljesen mindegy, hogy mikor, kik tudhattak meg dolgokat, vagy kikhez jutott el akkor, s miért lett elhallgatva a továbbiakban, s kik által. Ezek teljesen lényegtelenné válnak, magával a tényfeltárással kapcsolatban, hogy ami megtörténhet, azt meg is történik, s aki hisz abban, hogy a jövendölés örök érvényű, s nem tesz annak ellenére, annak azzá is válik majd. Egyszerű pszichológia.
Melyik normálisan gondolkodó ember hiszi azt, hogy a sorsa meg van szabva, és attól eltérni nem lehet? Az ember, amikor megszületik nem sorsra, hanem feladatra születik, s e kettőt úgy látom sokan összekeverik.
A jövendölések, mindig egy megszokott, és tömegesen jelenlévő mechanizmusra épülnek, de mindjárt salak kerül a gépezetbe, ha valami vagy valaki, ettől a megszokotthoz képest, mást épít bele a rendszerbe. Más az elvárás, hogy beteljesedjen valami, és mást hoz ki az, aki annak tudásával rendelkezik, és eltér az elvárástól. Nincs örök érvényű VÉGZET, és minden jövendölés megszűnik, ha egyáltalában akarja azt bárki is. Igen. Akár egy ember is képes megállítani a gépezetet egy morzsával is. Itt csak mindig az a kérdés, hogy nehogy már én legyek, aki ezt a porszemet bevetem a gépezetbe, vigye más a bőrét, de ha majd jól bejön a dolog, én is csatlakozom hozzá.
Elhitetik az emberekkel, hogy csak egy út van, pedig milyen a fáknak állása, azt mindig a fát metsző szabja meg, s tudtommal a fák kötelező koronária metszését még nem tették törvénybe...
Más valamit tudni, és más hallgatni róla, s meg, megint más, nem ellene tenni semmit sem, azon alapon, hogy az "ellen" több lábon készítette elő a bukást számunkra. Mindet el lehet kerülni valahol. Mindig van valahol egy másik ágvég, melyen elindulhat a metsző, s ezáltal meglepetést készít elő a sors döntnökeinek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 283 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 21
This Week: 4534
Last Week: 4813
This Month: 19342
Last Month: 21886
Total: 1520378

Belépés