Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Mar18

2011. Május 15., Vasárnap 06:56

Jézus király a pártus herceg 01

Prof. Badiny Jós Ferenc 1909. június 3-án született Gácson, Nógrád megyében. Mint a balassagyarmati gimnázium egykori diákja, a Ludovika Akadémia tüzér-, majd repülőkiképzését elvégző tényleges tisztként kezdi pályafutását, azonban a m. kir. hadseregből 1940-ben kiválik és a Budapesti Műegyetemen folytatja tanulmányait. Sumerológiával Argentínában kezd foglalkozni, ahová 1946-ban érkezik.
Kategória: Badiny Jós Ferenc
2011. Május 02., Hétfő 19:34

HAZAFIAK IMÁDSÁGA

Hazafiak imádsága Siklósi András (A magyar betűs – rovásírásos – változatot Gyenes József és Nyíri Attila rovásszakértők készítették, a számítógépes, ún. „Tatárlakai betűsor” felhasználásával.) Magyarok Istene! Hozzád fohászkodunk szeretett Urunk, ki a Világegyetemet létrehoztad, s benne a ködös tejutakat, az örvénylő csillagokat, a kopár bolygókat, lángoló Napunkat, ezüstös Holdunkat, dajkáló Földünket és egünket teremtetted. Hozzád kiáltunk, aki hegyeinket, mezőinket, tavainkat, folyóinkat, növényeinket, állatainkat s végül emberfajtánkat megalkottad, elrendezted és igazgatod.
Kategória: Siklósi András
2011. Március 26., Szombat 04:38

Szkíta istenek

Szkíta istenek A szkíta leletek között számos istenábrázolást találunk, de a görög feljegyzések is beszámolnak őseink hitvilágáról. Íme néhány szkíta istenség.
Kategória: Hitünk
2011. Március 17., Csütörtök 02:50

10. Élet a Szent Korona jegyében

Élet a Szent Korona jegyében Tóth Zoltán József A Szent Korona maga a magyar nemzet!
Kategória: Kisenciklopédia
2011. Március 13., Vasárnap 02:26

AZ ELTIPORT ÉS TÖNKRETETT MAGYARSÁG VÉDELMÉBEN

Az eltiport és tönkretett magyarság védelmében Siklósi András A világban és Európában zajló végzetes folyamatok a nemzetet is hátrányosan érintik. Ezért alapvető feladatunk, hogy meggátoljuk népünk további romlását és pusztulását. A magyarság egy és oszthatatlan; s ugyanazon nemzethez tartozik, éljen bár a Csonkaországban, az elszakított területeken, ill. az emigrációban. Mind gazdasági, mind politikai, mind szociális vagy kulturális téren csak olyan határozatok és törvények meghozatalát támogathatjuk, melyek az összmagyarság érdekeit szolgálják. Elítélünk és megbélyegzünk mindenkit, aki népünket becsmérli, vagy tisztségével visszaélve ellene cselekszik, továbbá külső ellenségeinkkel lepaktálva a magyarságot gyengíti, s a nemzet önvédelmi küzdelmét elárulja.
Kategória: Siklósi András
A jovonk.info oldalon megjelent, Tamási Attila cikke, Néhány evangéliumi rész az imádságról, mely a mai (hibásan) "keresztény"-nek nevezett megvezetett hívők hiedelmét jól példázza. A szerző jószándékot, segítőkészséget sugároz, látszólag ismeri is az evangéliumokat, sok jó tanácsot is ad. De, mondanivalója lényegében talmudista ideológián alapszik.
Kategória: Őszkatona
MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE, 3. RÉSZ, TITOKFEJTŐ KIADÓ, 1993; KORONÁS KERECSEN KIADÓ, 2008. / Elöljáróban gyötrelmes kérdéseket kell felvetnünk:
Kategória: Kisenciklopédia
Az ősvallás nyomait keresvén számos jel mutatott egy a korokon és kultúrákon átívelő, kifejlett istenképpel rendelkező magvallásra. Az égi és anyagi erőterek, tengelyek találkozási pontjában, a világok szívében székelő Szentmag, és a magsugárzás által megtermékenyített ősanyag összességét magában foglaló Iz-Ten-Anya egységét leginkább az egyiptomi teremtésmítoszokban érhetjük tetten.   
Kategória: B. Kántor János
2011. Január 21., Péntek 02:45

08.35. A Pantokrátor bizonyít

Sors vezérelte különös érdekesség az, hogy az időben távol lévő, de összetartozó dolgok hosszú idő elteltével újra és miként találkoznak. Ilyen Thébai Remete Szent Pál, a magyar Szent Korona, a kusita tradíció, a korai kereszténység „eretnek" gondolatai és természetesen a fehér barátok lelkiségének az összetartozása.
Kategória: Kisenciklopédia
2011. Január 18., Kedd 02:44

08. Pilisi titkok, pálos barátok

Pilisi titkok, pálos barátok Gönczi Tamás
Kategória: Kisenciklopédia

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 218 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Serbia 1.3%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Sweden 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.2%Spain 0.2%
Slovakia 2%Belgium 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.1%
Austria 1.4%Italy 0.1%

Today: 411
This Week: 411
Last Week: 4428
This Month: 10704
Last Month: 19212
Total: 2032438

Belépés