Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2019Feb22

2018. Október 04., Csütörtök 15:01

1956, ahogy én láttam

Írta:  Hencsey Zsuzsa
Értékelés:
(15 szavazat)
Mivel családunkban volt Horthy rendőrtisztje, falusi plébános, édes­anyám tanító egy iskolában, így szüleim keserves áron megtanul­ták, hogy a politikáról a kommunizmusban tilos beszélni. Nagybá­tyámat, aki Kolozsvár rendőrkapitánya volt, elbocsátották állásából, munkanélküli lett, holott dicső vezetőink fennen hirdették, hogy itt mindenkinek adnak munkát.

Hencsey ZsuzsaÉdesanyámra polgári pert zúdí­tottak, és rásütötték a klerikális1 bélyeget azzal büntetve, hogy nem kapta meg a kiváló pedagógus kitüntetést. Így érthető. hogy előt tünk, gyerekek előtt, nem beszéltek az ország helyzetéről, nehogy elszóljuk magunkat. Az '56-os forradalomról sem hallottunk sem­mit otthon. Éltük a látszólagos nyugodt gyermekkorunkat.

Négy éves voltam. Egy derűs, napsütötte novemberi délelőtt két testvéremmel babáztunk a nagyszobában. Én voltam a legkisebb, nekem a fotel alatt készült el a remek kis babaszobám. Éppen „ven­dégségbe" akartam menni nővéremhez, amikor a hajópadlón ülve éreztem, hogy remeg alattam a talaj. Furcsa érzés volt, mintha meg­mozdult volna a szilárdnak hitt föld. Kimásztam a fotel alól. Akkor már a csillár is finoman himbálózni kezdett, és érces lánctalpak csikorgása törte meg a nyugodt, békés csendet. Nővéreim már nagyobbak voltak. Az ablakhoz futottak, elérve a kilincset kinyitották, és derékig kilógva az utcára, bámultuk tölűnk egy háznyira a Rumi úton vonuló orosz tankokat. Mindegyikben egy pufajkás katona állt, kezében géppisztoly. Vonult a megszálló hadsereg, az orosz katonai alakulat, végig a város főutcáján. Mi csak bámultuk, hisz ilyen érdekeset még soha nem láttunk.

Ekkor futva rontott édesanyánk a szobába.

- Azonnal csukjátok be az ablakot! Orosz katonák, ide is lőhetnek!
- kiabálta izgatottan.
Drága szülőmet még soha nem láttam ilyen riadtnak. A félelme engem is megijesztett. Átöleltem a lábát, szoknyájához bújva ke­restem menedéket, és az eddigi érdekes lánccsikorgás most már fül­sértő lett. Anyánk magához ölelt minket, szeme könnyes lett, mi pedig semmit sem értettünk. '56 volt.

Aznap a lisztet, rizst, az eltartható élelmiszereket dugdosta édes­anyám és nagymamám az ablakok feletti redőnynek kiképezett mé­lyedésekbe. Szüleim átélték a második világháborút, az oroszok bejővetelét. Tudták, az orosz katonának, ha élelemre van szüksége, nincs kegyelem, mindent „bezabálnak". Legenda járt arról, hogyan fosz­tották ki az éléskamrákat, még a fogkrémet is megették, azt hitték, az is élelem. Érdekes, tíz év múlva, amikor nagyobbak lettünk, hatal­mas nagytakarítást rendeztünk testvéreimmel. Az ablakok felett akkor fedeztük fel a még ott maradt lisztet, cukrot. Az a liszt nem lett kukacos, nem romlott meg. Ma, mindenki a jótállást figyeli, mikor jár le a szavatossága? Nem értem.

Este, alkonyatra ágyba kellett bújnunk. Szüleim lehúzták a söté­títőt az ablakon. Nem engedtek villanyt gyújtani. Én pedig retteg­tem, hogy biztosan bejönnek hozzánk a katonák, és elvisznek minket valahová.

Később, amikor iskolába kerültem, irigyeltem azokat az osztály­társaimat, akik amerikai rokonokról beszéltek. Csomagot kaptak tőlük, ruhát, élelmiszert. Ma már tudom, hogy az ő családjukat szétdúlták. El kellett hagyni hazánkat azoknak, akik részt vettek ebben a nemes forradalomban, vagy itthon börtön, kivégzés várt rájuk.

A történelemórákon soha nem tanultam '56-ról. Kihagyták a tan­anyagból, nem is hallhattunk róla. Csak felnőtt fejjel értettem meg ennek a napnak a jelentőségét. Felnőttként hallottam Nagy Imre beszédét, láttam a felvételeket, az utcákon hömpölygő boldog em­bereket, az ablakban álló, magyar zászlót lengető nőt. Láttam or­szágunkat elhagyó embereket kis kézi táskával, batyuval, kicsi gyer­mekekkel az ölükben.

De ennyi év után, tudom, hogy akik részt vettek ebben a forra­dalomban, hősök voltak. Lyukat Tárogató hangjánütöttek egy rendszeren, országunk leigázásában elindult egy folyamat, amelynek egyszer véget kell érnie. Egy világ figyelte küzdelmünket. A magyarok megmutatták, hogy a kommunizmus lába alól is ki lehet húzni a szőnyeget. Egy maroknyi ország egy világbirodalomnak mutatta meg erejét, ame­lyet a hazaszeretet, az elvhűség, az összetartás lángja táplált. Én pedig büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ebben az ország­ban élek.

Forrás: „Tárogató Hangján Anatológia / Wass-akarattal"

Kiemelések >Zoli<tól


 1 Az egyház befolyása alatt lévő, a papság körébe tartozó.

Megjelent: 3695 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. Október 05., Péntek 05:59

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 251 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Serbia 1.2%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Sweden 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.2%Belgium 0.2%
Germany 2%Spain 0.1%
Slovakia 2%Italy 0.1%
Austria 1.4%Poland 0.1%

Today: 82
This Week: 2506
Last Week: 4588
This Month: 13374
Last Month: 19787
Total: 2017453

Belépés