Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Nov23

Amerikai kutatások

Amerikai kutatások (12)

2017. Május 06., Szombat 16:19

Amerika őskora

Írta:
Amerika olyan sok titokkal rendelkezik, lenyűgöző titkokkal, amelyeket felsorolni szinte lehetetlen. Néhányat azonban érdemes kiemelni közülük, azért is, hogy egy kicsit megdöbbenjünk és elgondolkozzunk a világ dolgain. Az igazságon és azon, amit sokan igazságnak vélnek.
A dakoták 1200 éves magyar nyelven beszélnek. dr. Simon Péter állítja ezt, aki két évtizeden keresztül tanulmányozta az észak-amerikai indiánok kultúráját.A túlzott magyarkodást kifigurázó kabaréjelenetekben lehetett eddig csak olyasmit hallani, amit dr. Simon Péter állít.
2012. Július 06., Péntek 23:38

A Fémkönyvtár és a 22-es csapdája

Írta:
Móricz Jánossal vagy a magyar szellemi örökséggel a megszállók által üzemeltetett tudományos bérkaszárnyák zsoldosai nem foglalkoznak. A nemzet szerencsére kinemesíti magából azokat a valódi kutatókat és szakembereket, akik a kifosztásunkból visszajuttatott morzsák ("állami támogatás") nélkül, saját erejükből, kevés szabadidejükben végzik a kutatómunkát. A Móricz János Kulturális Egyesület egy ilyen szellemi műhely, náluk fogalmazódtak meg a következő gondolatok is.
Kamasz korom óta, még mohácsi kisdiákként kezdtek az indiánok komolyan érdekelni. Aztán kb. 10 éven át Dr. Borvendég Deszkáss Sándor, írói nevén Fehér Szarvas (az indiánok között a 30-as években kutató magyar ember) személyes irányítása mellett további értékes ismereteket szereztem róluk. 1965-től, ha vakmerő és kalandos vállalkozás eredményeként is, de végső soron mégis csak a Jóisten kegyelméből, kanadai tartózkodásom során 20 éven át tanulmányozhattam tervezőmérnöki és oktatói munkaköröm hivatalos idején túli időmben az Észak-amerikai indiánok életét. 
2015. Június 13., Szombat 13:06

A Móricz János anyagokhoz

Írta:
Másik szívesen elővett téma Erich von Daniken hamis állítása, miszerint őt Móricz levitte a barlangrendszerbe. Noha ez nem csorbítja a Móricz elméletet nézetem szerint, de nem igaz, így kénytelen vagyok e tekintetben is tisztázni ezt az állítást. Aki nem ismeri Móricz és Daniken közötti csúnya pert, és nem ismeri a valóságot, az igazságot, az nem értem, hogyan lehet Móricz kutató?
2009. December 29., Kedd 00:56

Ecuadorban, Móricz nyomában

Írta:
Elöljáróban annyit, hogy ecuadori utam óta már több mint egy év eltelt, s csak szűk körökben tartottam néhány előadást, most első ízben közlök írásos anyagot e témában, kizárólag Kozsdi Tamás kérésére. A magyar- ajkú indiánok témája nagyon összetett - a két hónapig tartó kintlétem végén is maradtak még kérdőjelek, melyek tisztázása végett még vissza kell, hogy menjek Dél-Amerikába.
2008. Július 29., Kedd 01:47

Móricz János munkásságáról

Írta:
Móricz János szerint a klasszikus történetírás nem ad átfogó világszemléletet; az Özönvíz után az úgynevezett Amerikai Új Világ vált a civilizációk szülõanyjává, amiknek az alapja az õsi Magyar kultúra volt. Az Európai és a Közép Keleti kultúrák váratlanul a fejlõdés kihagyhatatlan evolúciós lépései nélkül tûntek fel. Ezek a civilizációk az Amerikai kontinensrõl kerültek át ahol az evolúciós elõzményeik megtalálhatóak. Azok a csoportok, akik túlélték az Özönvizet, késõbb az Andok magasabb fekvésû területein az Özönvíz utáni kultúrákat hozták létre.
2009. Július 01., Szerda 01:19

Hegyek gyomrában

Írta:
Évszázadok óta él az indiánok között egy ősi legenda, mely szerint az Andok belsejében, Ecuadortól Perun át Bolíviáig hatalmas alagútrendszer van, amit valamikor egy hatalmas bogár vájt, s később az inkák e barlangjáratokba rejtették kincseiket. Napjainkban a barlangoknak csupán töredéke maradt meg, s ezekből a kutatók sokszor fantasztikus elméleteket gyártottak a földönkívüliektől kezdve az elveszett ősi civilizációkig.
„...Dél-Amerikában végzett ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak... Móricz többször követelte, hogy Spanyolország tegye nyilvánossá azokat a magyar őstörténeti kutatási adatokat, amelyeket a legtitkosabb levéltáraiban őriz, mert a nem közlés, a tétlen hallgatás a történelem meghamisításának tényét erősíti meg..." Hary Györgyné (1977)
Újsághírek szerint a perui Andokban inka barlangrendszert találtak. Hasonlót már sokat ismernek a szakértők, de most páratlan felfedezést tett egy magyar kutató. Az Argentínában élő Móricz János az egyik indián törzs bizalmából Ecuadorban olyan barlangrendszerbe jutott el, ahová félezer éve nem tette be idegen a lábát. „Táltosok barlangja" nevet adta neki s eddigi kutatásaival sok ezer éves, páratlan értékű régészeti leletekre bukkant.
A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve.
2008. Július 19., Szombat 13:57

Móricz János kutatásai Ecuadorban

Írta:
Móricz János: Ecuadori külügyminisztérium levelének a magyar fordítása Igen tisztelt uram! Móricz János kutató úr, félhivatalosan, ennek a minisztériumnak a figyelmébe ajánlotta, /benyújtotta/ teóriáját: "EUROPAI NÉPEK AMERIKAI EREDETE" címmel.

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 357 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Greece 0.2%
Sweden 1.7%Netherlands 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 266
This Week: 2752
Last Week: 5887
This Month: 18517
Last Month: 26707
Total: 1660879

Belépés