Print this page
2020 február 18, kedd

„Honfoglalás”?

Szerző: Radics Géza

Számos magánkutató, történetíró munkájában olvashatjuk, hogy e szó „honfoglalás" nem fordul elő a középkori krónikákban. Évtizedekkel ezelőtt olvastam Anonymus Gesta Hungarorium-át, amely legkésőbb III. Béla királyunk korában, tehát az 1100-as évek második felében íródott.

A Képes Krónikát az 1300-as évek közepéről, és a Turóczy Krónikát, amely Mátyás király korából, tehát az 1400-as évek második feléből való. Legjobb emlékezetem szerint, ezekben nem fordul elő e szó „honfoglalás”. Az Akadémiának a legnagyobb baja Kézai Simon Krónikájával van, mert Kézai mester Árpád népe „honfoglalását” a hunok második bejövetelének tartotta. Jómagam is arra az álláspontra jutottam, hogy Árpád népének fele – a vezetőréteg – hun volt. Tekintsük át röviden a Kárpát-medence éghajlati alakulását az utolsó jégkort követően, amely hozzásegíthet múltunk jobb megismeréséhez.

Európa éghajlati állapotát

E térkép Európa éghajlati állapotát mutatja az utolsó jégkor utolsó szakaszából: Legfelül – kék átlók – állandó jégpáncél. Piros függőleges; Állandó fagyott talajú tundra. Barna függőleges; Erdős tundra (Kárpát-medence). Lila átlós; Tenger-melléki tundra. Zöld vízszintes; Tenger-melléki tundra fagyott talaj nélkül. (László Gyula, Vértesszőlőstől Pusztaszerig.)

Az utolsó jégkor 11 ezer éve ért véget, melyet szokatlan hideg előzött meg, melyről Gáboriné Csánk Vera régésznő ezt írja Az ősember Magyarországon című munkájában: „Európa déli részén sarkköri növények élnek, rénszarvascsordák járnak, …. Spanyolországban is megjelenik a rénszarvas,…” (244. oldal.) Nos, erre köszönt rá a felmelegedés. A Kárpátokban felgyülemlett hó és jég olvadásnak indul, s mint áradat önti el az Alföldet, amelyet kb. 2000 évig mocsár és állóvíz borított, tehát lakhatatlanná vált. Erről Csánk Vera a már említett könyvének befejező részében a 250. oldalon ezt írta:

„Egyszóval az ősember korát és civilizációját nem tudjuk összekapcsolni a fiatalabb kőkorral.” Majd kezdetét vette a felszáradás, kialakult a mérsékeltégövi növény- és állatvilág, és megjelentek „Az első földművesek délről, valahonnét a Balkán felől érkeztek hozzánk.” Az „első földműveseket” az ősvadászok előzték meg kb. 200 évvel, úgy 8000 éve. A délről jövő, Anatóliából kiáramló földművesek benépesítették a Kárpát-medencét, és 7000 éve már 2000 lelket számláló településeik voltak (Polgár, Alsónyék). A földművesek utolsó hulláma a péceli műveltség népe volt Kr. e. 2000 táján. A sumér-magyar nyelv kapcsolatának ez a történeti háttere.

Dr. Kalicz Nándor régész Agyag istenek című könyvében a következőt írja: "A legelső földműves közösségek Kis-Ázsia, Mezopotámia termékeny területén fejlődtek ki, és hatásuk innen sugárzott szét különböző irányba, már igen korán Dél-Balkánra is. Az élelemtermelő életmód, valószínű népcsoportok mozgása, vándorlása révén innét jutott észak felé haladva a Kárpát-medencébe is. (Corvina kiadó, 1974.).

A földművelés kezdete

A földművelés kezdete kb. 11 ezer évre megy vissza Közel-Keleten, majd az állatok háziasítása is kezdetét vette. A bőségesebb élelem a Tigris folyam felső és középső folyása vidéken népesedési robbanást eredményezett (ellipszis). E vidékről áramlottak ki a földművesek a szélrózsa minden irányába, és megtelepedtek, ahol földművelésre alkalmas vidéket találtak. 9 ezer éve megérkeztek a Balkán délkeleti csücskére, majd onnan a Vardar és Morava folyók völgyén át a Kárpát-medencébe.

Ezt látszik megerősíteni Dr. Raskó István vezetésével végzett genetikai vizsgálat eredménye is, amely Raskó tollából 2010-ben jelent meg a Honfoglaló gének címmel a Medicina Könyvkiadó gondozásában. A könyv 120. oldalán Raskó a következőt közli:

„Európában a neolitikum (újkőkor) idején elterjedt E3b haplocsoport hasonló gyakorisággal fordul elő a vizsgált „magyar” és „székely” populációban (10 ill. 9.2%). Az E3b1 haplocsoport széles körben elterjedt, jelen van Észak- és Kelet-Afrikában, a Közel-Keleten és Európában is, magyar adatbázisban döntő arányban van jelen. A haplocsoport elterjedésének iránya Európa déli, délkeleti része felől a Vardar-Morava-Duna vonala lehetett kb. 7300 évvel ezelőtt. Az E3b leszármazási vonalak jelenlegi európai mintázatának kialakulásában fontos szerepe lehetett a kb. 7-8000 éve a Balkán területétől a Nyugat-Európa és Közép-Európa déli része felé irányuló expanziónak.”

Dr. Fóthi Erzsébet antropológus hasonlóképp nyilatkozott a Hitel, 2011. májusi számában:

„A felső paleolit korban már biztosan éltek emberek a Kárpát-medencében. A tömegesen megjelenő leletek az újkőkorból kerülnek elő, az utolsó jégkorszakot követő időkből… A magyarságnak a Kárpát-medencében nagyon mélyen gyökerező történelme van… Miért emeljük ki azt az egyetlen ágat, amely már a honfoglalás korában nagyon vékony ág volt az itt talált népességhez képest.” Az “egyetlen ág” Árpád népére vonatkozik. Valakiknek az a politikai érdekük, hogy a “nagyon vékony ágat” léptessék elő, mint “honfoglalókat”.

Az első keletről jövő lovas-műveltségű nép Kr. e. 2300 táján érkezett. Kr. e. 900 táján megjelent a Kárpát-medencében az első névről ismert hódító nép, a kimmérek. Őket követték Kr. e. 500 táján a szittyák, a szarmaták, a hunok, az avarok, Árpád népe, majd Kr. u. az 1200-as évek első felében a besenyők és kunok. Ezek mind hódítók voltak. A harcosok és mesteremberek hozták családjaikat, de más köznépük nem volt, ezért nyelvadók se lehettek.

Íme, még egy nagyon fontos felismerés Dr. Szőke Béla Régésztől:
A hivatalos történetírás szerint Árpád népe volt az első magyar nyelvű nép a Kárpát-medencében, és a helyben találtakat szlávnak mondták. Dr. Szőke Béla régész 1959-ben arra a álláspontra jutott, ha a köznép szláv lett volna, akkor ma nem beszélnénk magyarul, mert a köznépi temetők esetenként százszor nagyobbak, mint a „honfoglalóké”. Erről Dr. Győrffy György történész a Valóság 1973. 7. számában emígy nyilatkozik:

„Korábban, amíg régészetünk szinte százszor annyi avar sírt tartott számon, amennyi magyart, magam is felvettem, hogy a hiányzó magyar köznép a kései-avarnak mondott temetőkben rejtőzhet (1958), amióta azonban Szőke Béla a X. századi magyar köznépet a tévesen szlávnak mondott temetőkben ismerte fel (1959), ehhez a megoldáshoz csatlakoztam.”

Ez annyit jelent, hogy a magyarság történelmét újra kellett volna írni már évtizedekkel ezelőtt, és e szót „honfoglalás” mellőzni. E szó annyit jelent, hogy a magyarság kései, betolakodó népe a Kárpát-medencének, s ezzel történelmi előjogot adunk más népeknek. Ez nem szolgálja se a magyarság érdekét, se a történelmi valóságot.

Nyilatkozatok a magyar nyelvről

(Kivonat: Berzsenyi Dániel Prózai Művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 281. oldal.)

"Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, amelyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.

Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai (természeti) dolgoknak nevei, melyek természet szerint az embereknek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai (tárgyai) voltak, mint: föld, víz, tűz, nap, stb., melyeknek hihetőképpen legelsőbb adának nevezeteket az első emberek.

Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általláttam azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalám azt, hogy legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezetei nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni, ..".

Az angol diplomata és nyelvész, Sir John Bowring a Poetry of the Magyars (A magyar költészet) című 1830-ban kiadott verseskötete előszavában a következőt olvashatjuk:

"A magyar nyelv más nyelvektől távol áll és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából fejlődött ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre."

Arthur Custance (angol származású, majd Kanadába költözött) a Doorway Papers című tanulmánysorozatában a következőt idézi Sir. William Dawson (szintén kanadai) a Fossil Men and Their Modern Representatives (Kövült ember és mai képviselői, 1883.) című munkájából:

„Ha figyelmen kívül hagyjuk ama szavakat, melyek az állati és természeti hangok utánzás révén jöttek létre, és amelyek mindenütt hasonlítanak egymásra, azt találjuk, hogy a legkövetkezetesebben használt szavak az ’Isten’, ’ház’, ’ember’, stb., melyek olyan tárgyak nevei vagy gondolatok kifejezői, amelyeket gyakran használtak a mindennapi életben, s amelyek következésképpen a legkevésbé változtak a fejletlen műveltségű népeknél. E nyelvek részleges ismerete is elég ahhoz, hogy felismerhető legyen kapcsolatuk a keleti földrész (Eurázsia) ónyelveivel, melyekben a gyökszavak bő változata állandósult, sőt némelyikben a nyelvszerkezeti hasonlóság is felismerhető. Olyan időtálló a kapcsolat, hogy oldalakat lehetne megtölteni a mai angol, francia vagy német szavakkal, melyek rokoníthatók az Algonquin törzsek és a legősibb európai nyelvek szavaival, mint a baszk, a magyar és a távol-keleti nyelvek szavaival.”

A magyar és angol nyelvben példának hozhatók fel a következő megegyezések: föld = fild, haj = hair, nyak = neck, torok = throat, ház = house, rothad = rot, bogár = bug, rozsda = rust, laza = lose, név = name, szivárog = sipping, bél = belly. A „belly” hasat jelent, de béllel rokonfogalom. Ilyen a család = chield is. A „child” gyermeket jelent, de vannak olyan magyar vidékek, ahogy a gyermeket családnak nevezik. Stb.

Az amerikai tudós, Grover S. Krantz a Geographical Development of European Languages (Az európai nyelvek földrajzi kialakulása) című munkájában ezt írta:

"Beleértve például, hogy a görög nyelv a jelenlegi földrajzi helyén Kr.e. 6500-zal, míg a kelta Írországban Kr.e. 3500-zal kezdődően alakult ki. A magyar nyelv ősisége Magyarországon legalább ilyen meglepő; Úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét.".

Az olasz főpap, Giuseppe Mezzofanti bíboros ritka nyelvtehetség volt. Egyesek szerint száz nyelvet is beszélhetett. 1836 nagyhetében felkereste a cseh költő Frankl Ágoston – szintén nyelvtehetség –, akinek a következőt mondta:

"Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben.". (Kosztolányi Dezső: A vértanúk nyelvéről. Pesti Napló, 1919. február 23. Úgy hírlik Mezzofanti és Frankl öt percenként nyelvet váltottak.

Az utolsó mondat utalás lehet egy történetre, mely szerint magyar főurak Rómában jártak. Mezzofanti fölkereste őket, hogy elcsevegjen velük magyarul. Az urak latinul kiválóan, magyarul alig beszéltek. A főurak, úgy látszik nem tudták „micsoda kincs lakozik” anyanyelvükben. Ez indíthatta a bíborost véleménye kinyilvánítására.

A magyar nyelv 1844-ben lett hivatalos nyelve hazánknak!

Radics Géza

Beküldte: Antal Miklós