Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2020Oct27

2020. Szeptember 24., Csütörtök 08:13

A palócok őseredete

Írta:  Lőrincz Sarolta Aranka
Értékelés:
(20 szavazat)
Megjelent a Honti lapokban 2020. március hónapban / 2020. július végén, augusztus elején kerül megrendezésre a Nagykürtösi járás kis falujában, Ipolyszécsénykén, a VII. Palóc Világtalálkozó. Ennek a találkozónak apropóján többekben felmerülhet a kérdés, vajon kik is azok a palócok, hol az eredete ennek a népcsoportnak?

Tudvalevő, hogy a Palócföld elnevezés alatt értett területen ma két ország osztozik, Magyarország és Szlovákia. 2020 - ban éppen 100 éve, a 1. világháború utáni, Trianoni békediktátum során létrejött szétszakítottságnak.

Az elmúlt századok alatt sok történész, őskutató, néprajzos foglalkozott a palócok eredetével, népszokásaikkal, népi viseletükkel, kultúrájukkal, hagyományaikkal, gasztronómiájukkal. Ezzel kapcsolatban ahány kutató, annyiféle elmélet látott napvilágot. Folytatólagos írásaimban ezért szeretném összerakni a már köztudott ismereteket, melyek segítségével felismerhetjük palóc eredetünket, az ősforrásoktól egészen napjainkig. Keresgélés közben nem mindegy hogyan rakjuk össze palóc múltunk történetének mozaik kockáit, mi lehet a valóság és mi az, ami csak légből kapott feltételezés.

„ A régmúlt idők feljegyzéseiben szereplő tények leírásának szavahihetősége gyakorta nem, vagy csak részlegesen ellenőrizhető. A hipotézis, feltételezés még nem tekinthető bizonyított ténynek.

A kutatók, történészek, azonban nem szívesen vallják be, ha esetleg az állításaik csak feltételezéseken alapulnak, ha az egész múlt rekonstrukciójuk fantazmagória. Pedig az lenne a becsületes, ha elismernék, hogy a régmúltról keveset tudnak”- írja tanulmányában többek között Csorba Csaba történész.

Ebben igazat kell adnunk Csorba Csaba történésznek, ezért a világhálón és sok más palócokról szóló tanulmányban, könyvekben keresgéltem, mi is valójában a palócok igazsága. Mindazonáltal előrebocsátom, hogy az, amit én igaznak gondolok, vagy hiszek, nem biztos, hogy mások is annak fogják tartani és azt elfogadni. Mindazonáltal nem az a célom, hogy mindenkit meggyőzzek az én igazságom felől, hanem inkább az, hogy gondolkodásra, keresésre ösztönözzek másokat is, akik ebben a témában többet szeretnének tudni.

Ebben a munkámban segítségemre volt a világháló, elsőnek itt akadtam rá Majoros István- A Palócokról-gondolatok, megjegyzések- írására. / Jelenkori Egyetemes Tanszék Elte BTK Budapest 2018 / A szerző mindjárt az elején a következőket írja:

„A palócok földje egyszerre szegény és gazdag, egyszerű és bonyolult.”

Vajon hol található a palócok egyszerre szegény és gazdag földje, meghúzhatóak- e a palócság határai? Vajon mit takar az egyszerre szegény és egyszerre gazdag megállapítás?

A palóc tájegység, ahol magukat palócoknak nevező emberek élnek, gazdaságilag mindig is elmaradott volt. Ipart nem telepítettek erre a vidékre, évszázadokon keresztül az emberek a földből, mezőgazdaságból éltek. Ám tudvalevő, hogy nemcsak anyagi gazdagság létezik, hanem egy őseredeti szellemi gazdagság is. Ezek a palócság népi hagyományai, hiedelmei, szokásai, népdalai, népmeséi, népi gasztronómiája, népviselete. Ezek összessége képezi azt a gazdag szellemi kincstárt, amellyel a palócság rendelkezik. Ez a palóc népi kultúra gazdagsága, amely, igaz már nem a régi paraszti világ természetes élő közege, de még mindig ebből a szellemi bőségből tud meríteni a 21. század palóc embere.

További kutató, Balogh Pál, több mint ezerszáz oldalas munkájában, amely 1902- ben „A népfajok Magyarországon „ címmel jelent meg, felsorolja a hét vármegyét, Esztergom, Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Gömör, Abaúj-Torna, ahol palócok élnek. Többek között azt írja, hogy ezekben a vármegyékben keményfajta nép lakik, amely vidékenként a palóc tájszólás változatai szerint beszél. Kiemeli, hogy a palócoknak szilárd ellenálló ereje, asszimiláló képessége van a tótokkal és a svábokkal szemben.

A legújabb kutatások szerint azonban már nem lehet meghúzni a palócság határait, mert nemcsak a felsorolt régi vármegyék területén élnek palócok, hanem más helyeken is, mint a Zobor vidék, Bars vármegye déli része, Kárpátalja és a Vajdaság egyes magukat palócnak valló falvai, mint Nagydobrony és Kupuszina. Úgy látszik a palócok is, mint a csángók, az őstörténelem folyamán elvándoroltak más vidékekre, jobb, élethelyzetet, megélhetést keresve.

Majoros Istvánnál a palócságot illetően további érdekes adatokra bukkanunk, többek között Szeder Fábián palóckutatótól is idéz, aki a palóc szónak jelentését taglalja.„Szeder Fábián 1819-ben megjelent A Palóczok c. tanulmányában írja:

„Ismertetni, nem pedig kinevettetni akartam ezen, becses jószívű földünket.”

Ha Szeder Fábián jelezte, hogy nem akar csúfot űzni a palócokból, akkor ebből sejteni lehet, hogy a csúfot űzés bizony megtörtént a palócokkal.

Pintér Sándor az 1880- ban megjelent A Palóczokról című munkájában bevallja, hogy ereiben palóc vér csörgedez és azt is kimondja, hogy a „palóc” szó magyarul együgyűt jelent. Szerinte a palóc megnevezés egyben síkon, gyepen lakó népek gyűjtőneve is.

Horváth István történész is utalt a 19. század húszas éveiben, miszerint”Te Palócz” annyit jelent, hogy együgyű.

Pauler Gyula 1877-ben megjelent tanulmányában / A magyarok megtelepedéséről/a palóc szóról, mint lenéző, gúnynévről szól. Azt is meg kell mondani, hogy nemcsak a palóc szó bírt ilyen bántó tartalommal, hanem a csángó és a matyó is.

A magyar ősvallás kutatója Magyar Adorján, az Ősműveltség c. könyvében, az Őspalócok fejezetében ezt írja:” Az ősmagyarok csoportjába tartoztak elődeink az őspalócok. Valamikor még az ősidőkben létezett egy őstörzs, amely évmilliók során néhány rokontörzsre bomlott. Az őstörzs létezése a geológiai korokra tehető, amikor még tenger hullámzott a Kárpát- medencében, vagyis 50-100 millió évvel ezelőtt.” Ezt a tényt Magyar Adorján a magyar népmesevilág szimbolikájával bizonyítja, amikor népmeséinkben egy, vagy három napig tartott egy esztendő, a föld geológiai állapotából kifolyólag.

Horváth István palóckutató szerint a palóc nyelv legrégebbi dokumentuma a „Halotti beszéd.”

A 10-12. században az orosz évkönyvek a kunokat nevezték polovici, plavec, polovec formában. Ezek az orosz évkönyvek a kunokról nagyon rossz értelemben írnak, kegyetlen, gonosz, vérengzős népeknek állítják be őket. A magyar források azonban sohasem nevezték a kunokat poloveceknek.

A palóc elnevezést az oroszból származtatják, első tagja polle- mezőt jelent, az ehhez járuló tze, kszi ragoknak köszönhetően a szót mezei, vagy térföldi lakosnak lehet fordítani. Kniezsa István és Melich János szerint a szláv eredetű palóc szót, fakónak, fakós sárgának, szőkének is lehet érteni.

Magyar Adorján őskutató szerint a palócok szőkék, kék szeműek és folyók, vizek mellé telepedvén mindig is mezőgazdasággal, növénytermesztéssel, állattartással foglalkoztak.

Pintér Sándor palóckutató a palóc megnevezést síkon, gyepen való nép megjelölésére érti.

Tovább kutatva a palóc megnevezést, még a 17. század elején sem találni, a régi írásokban fellelhető utalásokat, a palóc szóra, vagy megnevezésre, de még a török hódoltság adóösszeírásaiban sem fordul elő.

A palóc név először 1656 - ban jelenik meg írásban, Nagykőrös városának számadáskönyvében. A palócok lejárnak az Alföldre kereskedni, de akkor még a palócok nem nevezik magukat palócoknak, sőt később sem, egészen a 19. század elejéig.

Szabó Zoltán is bizonyítja, hogy a palócok a 19. századig sohasem nevezték magukat palócoknak, sem dalaikban, sem meséikben, ez az elnevezés mindig másoktól, kívülről jött.

Összegzésképpen már van valami rálátásunk arra, hogy valójában hol is élnek a palócok, milyen lehetett régen a mentalitásuk, életvitelük. Tudjuk, hogy a földművelést, állattartást, amelyből évezredeken át éltek csak akkor adták fel, amikor a 20. században, a 2. világháború után, az erőszakos szövetkezetesítés által, ki nem húzták a termő földet, a lábuk alól. Amíg a földjeik megvoltak, addig a hagyományaik, szokásaik is éltek. Ez az élő palóc kultúra bizonyítja, hogy a palóc őseredetű nép.

A palóc együgyű jelzőjét is meg lehet magyarázni. Évezredeken keresztül zárt közösségekben éltek. Az egységes faluközösségekben íratlan erkölcsi szabályok voltak, mint a becsületesség, a segítőkészség, az összetartás, az emberségesség. Ezt a mentalitásukat örökítették évezredeken át utódaikra. Ez az erkölcsi érték lett a liberalizmus előretörése során együgyű jelzővel ellátva. Az pedig, aki ezeket az őspalóc emberi értékeket betartotta, az együgyű, vagyis a palóc jelzőt vonta magára.

2. rész

A 2002- es évben megjelent Nógrád Megyei Múzeumok évkönyvét fellapozva olvasható Paládi Kovács Attila tanulmánya, amelyben a palóc eredet etnikai összetevőivel foglalkozik, a palóc népcsoport eredetére vonatkozólag. Öt változatot tüntet fel, amely a palócság eredetére ad némi támpontot.

1. A palócok a kabarok utódai.

2. A palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű.

3. A palócok avar, székely, kazár töredékek leszármazottai.

4. A palócok egyeredetűek a magyarokkal.

5. Ősmagyarok és szlávok keverékei.

Döntés még nincs.

A palóc népesség csoportjai közé tartoznak a nyugati, közép és a keleti palócok.

Lapozzunk tovább a régmúlt történelmi írásokban és több irányból hívjunk segítségül történészeket, őskutatókat. Alaposan járjuk körbe a fent felsorolt öt állítást a palócság eredetét illetően.

Azt már tudjuk, hogy a magyarság őstörzsei között voltak olyanok, akik hunoknak, jászoknak, besenyőknek, kunoknak, avaroknak, vagy barkóknak, kabaroknak, kazároknak, székelyeknek, pelazgoknak nevezték magukat. Az őstörzsek megnevezése az önazonosságot jelképezte, de a nyelvük egy volt és nem okozott gondot, hogy megértessék magukat egymással. Tehát a fent nevezett népcsoportok, a magát magyaroknak nevező nép csoportjába is tartoztak.

„Ezek az ősmagyartörzs elődeink nem menekülőkként érkeztek ide, a Kárpát- medencébe és a beköltözés sem egyetlen év alatt történt.”- írja Magyar Adorján őskultúra kutató.

„Krisztus előtt 10 ezer évvel, az utolsó jégkorszak előtt, az ősmagyar törzsek már lakták a Kárpát- medencét.”- írja Zajti Ferenc az ősmagyarság egyik kutatója, de az újabb kutatásokból számos ilyen állítást sorolhatnánk fel.

Mindezen állítások ellenére vizsgáljuk meg Paládi Kovács Attila első feltételezését, miszerint lehet, hogy a palócok a kabarok utódai. Nézzünk utána a kabar törzs őseredetének, vajon kik voltak a kabarok, hol éltek és honnan jöttek a honfoglaló magyarokkal?

Ha a világhálón beütjük a kabarok eredetére vonatkozó kérdést, a Magyar Katolikus Lexikonban ezt olvashatjuk:

A kabarok, /föllázad, elszakad szó, fogalom/ a kazár birodalom ellen föllázadt, abból kivált, s a honfoglaló magyarok hét törzséhez csatlakozott nép. E néven csak Bíborban született Konstantin császár /ural. 913- 959 / említi „A türkök törzseiről” c. munkájában.

A magyarokhoz csatlakozó kabar törzsek között, türk etnikum mellett, az iráni etnikumhoz tartozó kálizok és alánok is lehettek. Nem zárható ki, hogy egy részük az iszlám hitén volt, de lehettek köztük, főként a törzsi vezetők között zsidó hitűek is. A Magyar Katolikus Lexikonban talált adatok a kabarokról, igen csak homályosan, feltételes módban szólnak. Eredeti türk és iráni nyelvüket, vallásukat tekintve, nem minden esetben föladva, asszimilálódtak. A Kaukázus felől terjeszkedő muszlim arabok már 652 táján fenyegették a Kazár birodalmat. Ennek kivédésére, a kabarok felvették a zsidó hitet, majd három kabar törzs elszakadva a Kazár birodalomtól, a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott, akik egy törzzsé szervezték őket, Árpád fiának, Zoltának, Bíborban született Konstantinnál Zoltas, Anonymusnál Zulta, vezetése alatt. Mint csatlakozó nép, a székelyekhez és később, a betelepülő besenyőkhöz hasonlóan, háborúk idején elő és utóvéd feladatokat láttak el.

Henkey Gyula antropológus a „Felvidéki magyarok népességtörténete és etnikai embertani képe” című kis könyvében ezt írja:” A honfoglaló magyaroknál a gyepük őrzését gömörőrök látták el, akik nagyrészt kabar eredetűek voltak. Az északi gyepüknél azonban már nemcsak kabarok, hanem besenyők is voltak gyepűőrök.”

Máig megmaradt család és helységnevek is utalnak a kabar törzsek magyar törzsekhez való csatlakozásra, mint Kazár, Kozár, Kozárd, Koronc, Káloz, Kálozd, Káld, Egyházaskozár stb.

A honfoglalás idején megtörtént a népességi keveredés és palóc legyen a talpán, aki ebből tiszta bizonyítékot tud előmutatni. A bizonyíték pedig lehetne a kabar és kazár sírok feltárása, amelyeket a mai napig nem találtak, nem tártak fel, de avar, szkíta és ősmagyar sírokat, annál többet.

A második feltételezésnél, hogy a palócok magja polovec- kun eredetű hasonlóan a kabar eredethez, önmagában ez sem nem állja meg a helyét. Sokan és sokféleképpen magyarázták a polowec szláv eredetű szót, mert állításaik szerint az őspalócok vadászó, zsákmányszerző törzsek voltak és így ragadt rájuk a polowec megnevezés, amelyet a közelükben élő szlávok ragasztottak rájuk.

Szaniszló Ádám szakdolgozatában, /2014 Budapest ELTE-Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék/ a kun eredetről a következőket olvashatjuk:

„ A palócság a magyar nép egyik legnagyobb és legismertebb néprajzi csoportja. A palóc szó személynévként / Polouc / először 1220 körül szerepel a Váradi Regestrumban. A név egyik vélemény szerint orosz, lengyel eredetű, a polowec szó eredete, melynek jelentése kun. Anonymus szerint a palócok az Árpád vezér hadaihoz csatlakozó kunok leszármazottai. Egyes állítások szerint a kunok a 13. században költöztek tömegesen a Kárpát- medencébe.

Horvát István nyomozásai szerint a régi szláv, főként orosz, lengyel krónikások polowce néven emlegették a magyar seregek előtt szabad csapatokként portyázókat. A szláv szóelemzések szerint mezőn lövöldözőt jelent, amely a magyar palázol, ballag igékkel rokonítható, ami futkosásra, csatangolásra utal. Horvát István véleménye szerint a palócok Árpád vezérrel beözönlő kunok.

Pintér Sándor kutatásai szerint máig nem tisztázott, hogy a palócok mikor kerültek a Kárpát-medencébe. Olyan elmélet is született, hogy szláv eredetűek. Mindezen állítások ellent mondanak annak a ténynek, hogy a palócok magyar eredetére utalnak ősi magyar szavaik, amelyek már kihalt formákat őriznek. Szeder Fábián szerint egyértelmű, hogy a palócság a magyarsággal egy eredetű. Ha szlávok lettek volna, az teljesen lehetetlen, hogy a nyelvük teljesen eltűnt volna.

Révai Miklós felhívja a figyelmet a palóc dialektusra, amely a régi magyar nyelv emlékeit tisztán őrzi, mint a „Halotti beszéd.”

A közös nyelvből levonva a következtetést, egyértelmű, hogy a palócok egyeredetűek a magyarokkal. / Ha a magyarok ősatyja Nimród volt, akinek fiai Magor, vagy Pálos, Hunor, vagy Napos, akkor már itt tetten érhető a Magor mellékneveként jelző Pálos névből a„ pálóc, palóc” szó értelmezése./

Az ötödik feltételezést, hogy a palócok az ősmagyarok és a szlávok keverékei csak embertani vizsgálatokkal bizonyítható.

Idézet Henkey Gyula antropológus „ A Felvidéki magyarok népességtörténete és etnikai embertani képe” c. könyvéből: „A honfoglaló magyarok és utódaik igen nagymértékben népesítették be a jelenlegi Dél- Szlovákia területét, különösen a Dunától északra eső Kisalföldi és Bodrog-közi vidéket, ahol igen sok X.századi és XI. század eleji magyar temetőt tártak fel/ Nevizánszky 1994 /.”

László Gyula szerint/ 1982/ a későavarnak is nevezett avar kori onogurok, vagy hunok jelentős számban élték meg a honfoglalást, vagy miként, az újabb kutatások mondják, a magyarok második visszatértét a Kárpát - medencébe.

Az itt élő avar elődökre utalnak azoknak a földváraknak a maradványai, amelyek a Duna, Garam és az Ipoly mentén találhatók./ Ipolysághoz közel, Hont községnél/ Ezek a földvárak a Kárpát- medence északi részén élő avar törzsek szakrális várai, helyei voltak. Az avar korabeli földvárak funkcióiról többek között a Budakeszin élő Gábor Emese is ír. A földvárak egyfajta szakrális gyülekező helye volt a honfoglalás előtt itt élt avar, onogur, hun néptörzseknek, és egyben tanácskozási és temetkezési helye is.

1994- ben Budapesten, a Balassa Kiadó gondozásában jelent meg Nevizánsky Gábor „A honfoglalás és régészet” c. könyve, amelyben az Ipolybalog kataszterében található honfoglalás kori sírokra is utal. Mára már köztudott, hogy a második honfoglaláskor a Kárpát- medencébe visszatérő magyar törzsek, ezen a területen olyan népeket találtak, akikkel egy nyelven beszéltek.

A palócság őseredetéhez, hogy az avarok leszármazottai, szükséges és elengedhetetlen az embertani vizsgálat, az összehasonlító nyelvészet, néphagyomány, a szakrális szokások, írásbeliség, régészeti kutatások ismereteinek összessége. A következő írásaimban erre vonatkozólag a népszokásokat hívom segítségül.

 3. rész

A Nap és tűztisztelet népi hagyományainak megmaradt szokásai a palócoknál

A szicíliai Diodorosz tartott fönn egy mondát, mely szerint a szkíták pál és nap nevű törzsei, egy Pálosz és egy Napesz nevű testvérpártól származnak, mint Hunor és Magor. Ezen Pál vagy Pálesz, Pálosz ős kétségtelenül a palóc népek Napistene, regebeli ősapja. Fáy Elek ezen Pálosz ős nevére vezeti vissza a palóc, polowc, polouc, palaste, peleste, pelazg, faliszk törzsünk nevét.

Mindezen avar - magyari népek, tűztisztelő, naptisztelő népek voltak, úgy, ahogy az őspalócok is. A naptisztelet maradványai palóc törzsünknél nyomon követhetők, a hűen megőrzött népszokásaik, de életszokásaik nyomán is. Kandra őskutató ír egy palócok által szokássá vált mindennapos dologról.

„ A palócok délben úgy tartanak pihenőt, hogy arccal a napnak fordulnak. Azt tartják, apáikról maradt rájuk, hogy minden jó termő apját, a Napot tisztelni kell. Ezért minden jóravaló munkás arccal feküszik a Napnak.”

Az őskorokban nem volt egyszerű feladat tüzet gyújtani, ellentétben a mai kor emberével. Ezt számos mitológiai legenda őrzi, hogyan ismerték meg az emberek a tüzet, kik hozták le számukra az égő lángot az égből. Az őstörzsek népének volt egy elképzelése a tűz keletkezésével kapcsolatban. Szerintük az égből, magából a Napból hozza a tüzet, a tűzlehozó madár, ezért a Napot életadó istenként tisztelték. A tűzlehozó madáristenség jelképe az avaroknál és a palócoknál a holló volt, vagy az ősidőkben a piros tollazatú paradicsom tűzmadár. Ezt a jelképet számos népmesénk őrzi. A fekete holló azért volt tűzlehozó madár a palócoknál, mert úgy gondolták, hogy amíg a madár az égből a földre ér, a tűztől feketére pörkölődik a tollazata. A kova és a tapló megismerésével, már könnyebben tudtak az emberek tüzet csiholni, így ezek az ősi elképzelések, hiedelmek fokozatosan tűntek el az emberek gondolatvilágából.

Őseink a Napistent, az emberek apjának gondolták, / magyarok Istene / a földön életet keltő energia forrásának. Többnyire szép ifjúként személyesítették meg, Arany Sasként, de szépen szóló Arany madárként is. A magyar hun, kun törzseknél a Napot, az égitestet, ikertestvérpárként személyesítette meg Hunor és Magor, a palóc törzseknél pedig Pál és Napesz. Az éltető és egyben romboló tűzerő. A föld megszemélyesítője a Földistennő, a Napisten felesége, pedig az emberek anyja, életanya, legáltalánosabb nevén, Tündér Ilona volt.

Az avar szócsoportbeli BAR-ATA szó jelentése TŰZ- APA. / A magánhangzó kihagyása által alakult ki a szláv BRAT szó, fivér./

Tűztisztelő avar- palóc őseink az életet tűzzel azonosították, ami annyiban valóság, hogy életünk legfőbb jelensége a lélegzés, ami az oxigénnek a szervezetbe való fölvétele, és ez teszi lehetővé a test melegét. / Lángtalan lassú égés./ Oxigén nélkül nincs égés. A Nap minden földi élet keltője, éltetője, így lett a Nap istenné, vagyis tűzistenné. A Nap szent fája a meggyfa volt. A meggyfa ágát megyernek nevezték és a tavaszi napéjegyenlőség ünnepén ilyen megyer ágat szúrtak a földbe, amely körül ünnepi táncot jártak.

Ez a szent fa, a meggyfa színei adták az avar- magyarok kultusz színeit. A fa levele zöld, a virága fehér, a gyümölcse piros. / nemzeti színeink/ A palóc őstörzs kultusz színei a sárga, fehér, zöld színek voltak.

Avar – magyar őstörzseink legfőbb vallásos jelképe a körben lévő egyenlőszárú kereszt volt, amely a legrégebbi tűzszerszámot, a két egymáshoz dörzsölt száraz ágdarabot jelképezte, de a regebeli ősapát is, magát a Tűz Istent. A tűz szikráit az avarok, jelképesen tűzmagnak, életmagoknak is tekintették. Náluk a szikra neve PIRI volt, amelyet ma kicsinek, picinek mondunk.

Az ősi tűztisztelethez számos hagyomány és szokás fűződött, amelyet a palóc népi hagyomány sokáig, majdnem napjainkig megőrzött. A tavaszi napéjegyenlőség körébe tartozott a Kisze bábu táncoltatása, kidobása, amely a telet, a rosszat, a betegséget jelképezte. Ezt felöltöztetve vitték végig a falun, énekelve, majd a végén elégették, a tűz körül táncot járva. A vizek mellett lakó népek a kiszebábut vízbe dobták, hogy a rosszat, jelképező szalmabábuval vigye el a víz a betegséget, a telet, a hideget.

Fáy Elek említi, a palóc népnél a Balázsfa, Balogfa, később Májfa állításának szokását. Ezek az elnevezések, ha elferdítve is, de a palócok Napisten, Bál, Pál, Balota, Balisa Pelopa, Balkán neveket tartják fönn.

Ezen a tavaszi ünnepen a fiatalság kiment valamely folyó, tó, vagy vizes helyek szigetére, amelyet boldogság szigetének neveztek. Itt a feldíszített meggyfa, vagy megyer botot letűzték és körülötte körtáncot lejtve énekeltek a leányok, gyöngyvirágkoszorúsan, szalagokból és fűszálakból készített ruhákban, amelyet népmeséink ma is tündér ruhának neveznek. A körtáncba név szerint szólították a legényeket. A megyer, a rúd, a hímséget jelképezte, de a botra kötött kör alakú gyöngyvirág csokor, valamint a szalagok, a nőiességet jelentették.

A Föld istennője, Tündér Ilona, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepén, /a tündér szó jelentett csillogást, de szüzet is, lásd népmeséinket/ nászra lépett a Napistennel, ez volt a nászünnep, gyöngyvirág ünnep. Őseinknél házasságot kötni csak ezen a tavaszi nászünnepen lehetett. Később Tündér Ilona helyett, Magyar Ilonának, azaz Boldog Ilonának nevezték a Föld istennőjét. Innen a kereszténységben a magyaroknál Mária Boldogasszony neve.

Az avar- magyar őstörzseknél Tündér Ilona szent virága a gyöngyvirág volt, a palóc őstörzseknél a liliom, a székelyeknél a szegfű.

Az idő előrehaladásával május elsejének megfelelően, ezen a tavaszi ünnepen, már fölszalagozott, boros üvegeket és kolbászokat is kötöztek, a fölállított májfákra. A törzsét lecsupaszították, simává tették, hogy ne lehessen egykönnyen feljutni a fa tetejére.

A kereszténység felvétele után a templomok kapui elé is állítottak, jobbról, balról, egy – egy fát és az ünnepen itt táncoltak, lakomáztak, az otthonról hozott ételeikből. A felállított fa körül a fiatalság, pünkösdi táncot járt. Az egyik fa a lányoké, míg a másik fa a legényeké volt. A kereszténység felvételével a szentmise előtt, e fák alatt gyülekeztek, a lányok és a legények. Későbbi korokban a legények külön a szeretőjük háza elé is állítottak májfákat, melyeket előtte feldíszítettek. A palócoknál mindez elmaradhatatlan népszokás volt, amely a Napisten tiszteletére vezethető vissza.

Ugyanezen feldíszített meggyfa, vagy megyer botot, a leánykérés szokásánál, feldíszítve vitte maga előtt, vagy a leánykérő násznagy, vagy a vőfély. Ez a szokás, amely a lakodalmat előzte meg, sokáig élt a palócoknál, egészen a 2. világháború előtti időkig, de egyes helyeken még most is. A leánykérésnél, a kérő kezében, mindig ott volt a díszes bot, amely küldőjét, megbízóját, a mesebeli Napkirályt is jelképezte.

További Napisten, vagy tűztisztelő palóc népszokásaink közé tartozik a Szent Iván, vagy virágos Szent János napja, a nyári napéjegyenlőség ünnepe. Ez a fiatalság ünnepe volt, a hajadonok, a legények ünnepe, egyben párválasztó szokás. A lányok, ilyenkor a titkos jelentésű Magyar Ilonához fordultak, hogy férjhez menetelükben legyen segítségükre. A fiatalok átugrálták a tüzez és ebből is következtettek a férjhezmenetelre, a nősülésre. Ott maradt fenn leggazdagabban, ahol tűztisztelő avar és palóc őstörzseink és azoknak utódai éltek.

A pára szavunk az avaroknál lélek értelmű is volt, mert a szóban forgó tűzünnepi szokás során virágokat, gyógyfüveket szórtak a tűzbe. A keresztény vallás felvételénél a Napisten helyett, Szent János lépett, akit egyes helyeken, mint a Zobor mentén, virágosnak neveztek.

További régi szokás, amely szintén az őspalócok törzsek növénytermesztésére és egyben virágkultuszára is visszavezethető, a Pünkösdi királynéjárás. A kender virágzásakor járták a falut a kisleányok és táncukkal bőséges áldást, termést varázsoltak a kenderre, mint fontos növényre, ruházatuk alaptermékére. A legények pünkösdi királyválasztása a férfiasságot, a rátermettséget jelképezte, amikor a magas megyer bot legtetejéről kellett az oda kötött kendőt, vagy más egyebet a lovasnak ügyesen lekapnia.

A palócok tudatában mindig is ott éltek az ősi hitvilági alakok, hiedelmek, babonás képzetek, mint a garabonciás gyiák, tüzes emberek, bolygó tüzek, matikuszok, gyógynövényes és tudós, halott látó asszonyok. A pásztorok, akik a természettel összhangban éltek és gyógyítással, rontással is foglalkoztak, ezeknek a régi dolgoknak nagy tudói voltak. Számos ősi szokás megmaradt palóc elődeinknél, egészen a múlt századig. Ezekben a népszokásokban az ősi avar- palóc hitvilág maradványai keveredtek a kereszténységgel.

 4. rész

A palócok ősnyelvének és írás ismeretének bizonyítékai

Egy nép eredetének kutatásánál kétségtelenül fontossági sorrendbe kell helyeznünk a nyelvet, annak keletkezését, kialakulását, fejlődését. Ehhez vissza kell menni egészen az ősidőkig. A nyelvtudósok állítják, hogy az ősmagyar nyelvből legtöbb emléket a palócok és a csángók őrizték meg.

Az ősnyelv kutatói már azt is bebizonyították, hogy az avarok és őspalócok, pelazgok egymásnak közeli rokonai voltak. Az avar birodalom bukása után egyes avar törzsek Erdélybe húzódtak, de a többi nem vándorolt el, hanem helyben maradt. Így a kései avarok két különböző vidékről és műveltségkörből származtak. Tudni való, hogy a kései avarok és Árpád népének temetői kiegészítik egymást. A két nép temetői egy területen voltak, így történhetett, hogy a korai avarok föld elnevezései megmaradtak, vagyis sem a kései avaroknak, sem Árpád népének nem kellett egy dűlőt, folyót, hegyet másképpen elnevezni. Minden helynévnek magyar neve volt és ezek a helynevek nem származhattak mástól, mint az egész Kárpát medencét kitöltő, halántékbarkós, őstelepes avar - palóc - magyar paraszti néptől.

Lázár István „Kiált Patak vára „ c. / Szépirodalmi Könyvkiadó 1974 / társadalmi történeti művének első fejezetében beszámol a Bodrogközben lévő karcsai templom melletti ősi temető ásatásáról és annak eredményeiről Miután elvégezték az előkerült emberi csontokon a vizsgálatokat, meglepő felismerésre jutottak. Bodrogköz népessége nemhogy honfoglalás óta, de sokkal régebbre visszamenően a neolitikumtól, vagyis az Új Kőkortól folyamatos. Az élet itt megszakítatlanul folyt, legalább ötezer éven át. Az úgy nevezett honfoglalók sírját ugyanolyan emberek ásták ki, amilyenek a sírban nyugodtak, ugyanaz a csontozat és ugyanolyan méretű koponyáik voltak, mint az élőknek.

Kiszely Zoltán őskutató antropológus arról ír a Hungarian Digest c. folyóiratban 1982.6. 2, hogy 900 körül a Kárpát- medence lakosainak egyharmada, a több ezeréves őslakosság harmada az avarok leszármazottai és Árpád honfoglalóiból tevődött össze. Egyes kutatók már bizonyítottnak vélik, hogy Árpád honfoglalói az itt élő rokonnépek hívására jöttek be a Kárpát- medencébe.

Gyárfás István A jász- kunok története c. könyvében egészen Mezopotámiáig megy, ami az őspalócságot illeti. Az ősrégi időkben az altaji törzsek egyes ágai uralkodtak és itt a scytha népek más népekkel vegyesen laktak. A turáni faj, amelyhez a magyarok is tartoznak, már az árja népek előtt is élt Európa egyes területein. A megmaradt nyelvi töredékek, valamint a helvét patakokból, a skandináv lápokból kiásott régi szerszámok, ennek az altáji fajnak, Európában való uralkodását bizonyítják. / Magyar nyelvtudományi közlöny /.

1851-54-ben Mezopotámiában egy francia régészeti küldöttség tudományos vizsgálatokat végzett és új, meglepő bizonyítékokat hozott napfényre. Szerintük még Kr. e. 1700- at megelőző korban, a Tigris és Eufrátesz mellékein a sémi népcsoport előtt egy turan, vagy scytha-szaka népfaj uralkodott, melynek királya Nimród lehetett. E turáni népfaj műveltségét mutatja, hogy ez a nép volt feltalálója, a képírásnak, amelyből az ékírás fejlődött ki, amely aztán tagírássá fejlődött a sémi és a mag népek nyelvére, utoljára pedig a perzsák, mint betűírást alkalmazták.

Oppert őstörténész kutató felfedezte egy ó - babiloni ékiratban a hieroglif jegyül szolgáló hal alakját, amelynek jelentése „nun” vagyis „ha” szót jelentett. A magyar nyelvben ez a szófogalom ma is megvan, ha - hal jelentéssel.

További maradványa az ős scytha- szaka nyelvnek, a mai Kurdisztánban, egy falu mellett lévő magas hegy függőleges oldalában bevésve Dárius király csatáinak győzelmi történetei három nyelven, ó-perzsa, méd, és scyth-szaka írással. Ebből a szövegből ragadjunk ki egy pár példát és hasonlítsuk össze mai magyar nyelvünkkel, majd döntsük el, hogy milyen hasonlatosságot tudunk felfedezni.

ATTA - atya, ASS - váras - város, EVITU - elvitel-megfosztás, HIS - víz-folyam, INBALUVA- falu,

YUTTA - juttat, KARPI - kar-kéz, KARA -TA- kor-idő, MARUS - méd város neve, nálunk Maros folyó,

PAT-PATA - harc - csetepaté, SAM vagy SAUM - sok - végtelen szám, TANAS- tanyás-nép, VA- ban stb.

A scytha, vagy szaka népek, az ősidők során Mezopotámiából kirajzottak és nemzetségekre, törzsekre szakadtak. A szaka szóban, amely sumér értelmű, benne van a főség értelme, Sák, Ság, Szék, Sék, amely északit, vagy éjszakait jelent. Mind a két szavunkban benne van a szaka szó. / Lásd Ipoly-Ság- északi város az Ipolynál, Rét-Ság- északi- rét városa sstb./

Egy ezredév viharai az ősavar törzseket majdnem elsöpörték, de az első letelepedés nyomait, vagy a helynevek, vagy a rendes magyar kiejtéstől eltérő, úgynevezett palócos tájszólásmód fenntartotta.

A palócz, cuman, uz, petseng, egy nemzet volt, melynek közös neve kún volt. A kunokat szkita- szaka nemzetbelieknek is mondják az őskutatók, mint a Pray kódex, Horvát István, Horváth Mihály, Priscus Rhetor. Az utóbbi Etele udvarában járva Etele kúnjait scytha néven említi.

Mindegyik őstörzsünknek volt saját kultusza, s ennek megfelelően saját kultusz szócsoportja. A magyaroké M, N,G,GY,H,K mássalhangzókból képzett szavakból állt. MAG, MAGYAR, MEGGY, MEGYER, MAGÁNY, Mák, MAKK, MOGYORÓ. Az összes őstörzsnek a saját törzsnevükön fölül a MAGYARI nevet is mind viselték, mivel magukat mind a legrégebbi és szentnek is tekintett tulajdonképpeni magyar őstörzsből származtatták.

Összefoglalva a szerteágazó kutatások eredményeit a kún, besenyő, székely és jász népek palóc nyelvűek voltak. A palóc nyelv pedig tájszólása a magyar nyelvnek, sőt talán kimondhatjuk, hogy a régi magyar nyelv alakját a mai palócos népek különféle szójárásaiban fedezhetjük fel. Ez az állítás könnyen bizonyítható, hiszen a palóc- magyar nyelvjárás még most is él, igaz különféle árnyalatival, vidékenként más és más kiejtéssel, különbséggel.

Keleten, Gömörországban élő palócok, a barkók tájszólásukban több a diftongusz, az au, ou, ié, üő, öü, mint a közép és a nyugati palócoknál.

A matyóknál szintén fellelhető a különbözőség, de egyben minden palóc megegyezik, mégpedig a zárt, vagy rövid „a” kiejtésében, amelyről nem tudnak leszokni.

A val- vel rag a palócoknál változatlanul megmaradt, a szóvégi mássalhangzóhoz nem hasonul. például: bot-val, ablak-val, stb.

A palóc nyelv őrzi az eredeti nyílt, hosszú e hangot pl. tehen, leven stb. Az ű betű előtt a t hangot ty-re változtatják pl. tyűkör, a d hang helyett gy hangzik pl. gyisznó, gyió, gyiák, a ti helyett tyi pl. szeretyi, a ni helyett nyi-t mondanak pl. hoz-nyi, kap- nyi, beszél-nyi stb.

A palóc mondatszerkesztés sajátossága, hogy kötőszó helyett képesek órákig beszélni. Vannak a tárgyaiknak olyan megnevezései, amelyeket csak ők ismernek pl. szátva- szövőszék, gyük- gyökér stb.

A „t” végű igék múlt idejű alakját csak a palóc nyelv őrizte meg pl. kikötte, megütte stb.

Térjünk rá az őspalócság írásbeliségére, amely a rovásírás volt és visszanyúlik az ősidőkig, egészen a mezopotámiai kultúráig. Sajnos a rovásírás emlékeink nagy része megsemmisült, mivel a kereszténység felvételekor királyi rendelet írta elő ezeknek megsemmisítését. Így az avarok, kunok, székelyek, magyarok által használt írásmód kiszorult a közhasználatból. A rovásírás azonban minden tiltás ellenére a kereszténység felvétele után is sokáig élt az egyszerű nép körében.

Elsőként felfedezett rovásírásos emlékünk a Konstantinnápolyi felirat, amelyet 1515- ben írt Keteji Székely Tamás, akit Szelim török szultán tett be az istállóba száz lóval.

A másik rovásírást egy fatáblán fedeztek fel és később Bolognai rovásnaptárnak nevezték. A harmadikként felfedezett rovásírásos emlékünk, a Nikolsburgi rovás ábécénk, amelyet a morvaországi Mikulovban találtak meg. Egy ősnyomtatvány hártyavédőjére volt rányomtatva, hogy itt következnek a székelyek betűi, vagyis” Litteare Siccolórum”. Ezután találták meg az Enlakai rovásírásos feliratot az unitárius templom mennyezet deszkáján.

Vajon itt, nálunk a palóc vidéken maradt e rovásírásos emlék, hogy bizonyítani tudjuk a palócság írásbeliségét?

Igen, maradt, s erre bizonyítékként Tipary László Gyöngyszemek Palócországból című könyvében akadtam rá. / Kiadás 1995 Madách-Posonium /

A könyvben Tipary László Felsőszemeréd rovásírásos emlékeit taglalja. A rovásírásos emléket a felsőszemerédi / Horné Semerovce Lévai járás / római katolikus templom hajójának oldalfalában fennmaradt késő gótikus kőportálén, mint ez ideig ismeretlen, értékes

Az avarok, pelazgok, őspalócok Istenhite, szakrális helyei, szokásai

 5. rész

Az őspalócok tudták, hogy a Nap nem élő személy, mert látták, hogy nincs keze, lába, szeme, szája. Tisztában voltak azzal, hogy a Nap másképpen éltet, gondoskodik a földön élőkről. Erejének hatására, melegével hozza létre a növényeket, amelyek az embernek és állatnak táplálékul szolgálnak. Az ősmagyar palóc törzsek a természettel szorosan együtt élők voltak. Megfigyelték az időjárás változásait, a természetben egymás után előforduló sajátságos változásokat és mindezt jelképrendszerbe sorolták, amelyből következtetni tudtak az igaz, örök Teremtőre, az Ős Öregre.

Őseink tudták, hogy a napfény erőny, energia, amelyet az Ős ok ad ajándékul a földön élő embernek, állatnak, növényzetnek, magának a természetnek. Az, hogy ez a tudás az őseinknél megvolt, bizonyítja a magyar nyelv, mert hangtanilag az öreg szavunk egyezik az örök szóval.

Magyar Adorján őspalóc kutató írását olvasva sok mindent megtudhatunk az avarokról, pelazgokról. Megdöbbentő hasonlóságot, megegyezést, folyamatosságot fedezhetünk fel a mai palócság itt - ott még élő népi hagyományaival, szakrális szokásaival, helyeivel.

Mint már az előző írásaimban említettem a palócok ősi szokásaiban, hagyományaikban felfedezhetőek azok a szakrális funkciók, amelyek a gyermekek körtáncaiban, körjátékaiban maradtak meg leginkább. Erről így ír Magyar Adorján őspalóc kutató:

„ Az őspalócoknál nagy szerepe volt a körnek, de ők nem körnek, hanem vár – nak, variga- nak nevezték. Miután regebeli ősapjukként ők is a Napot, a Napistent tisztelték, de akit náluk egyúttal Tűzisten is volt, ezért ők körbe foglalt kereszttel jelképezték. „

A körbe foglalt kereszt varázs erejét elődeink sokáig őrizték. A rontás, a boszorkányok ellen még a múlt században is használták, jelként. Szakrális körtáncaik, melyeket a tavaszi, vagy nyári napéjegyenlőség idején táncoltak, fennmaradtak a gyermekek egyes körjátékaiban.

Az egyik gyermek körjáték éneke így hangzik:

Hej, vára, vára, Nada vára, vára, hej, vár vedd be, hej, vár vedd be.
Hej, vára, vára, Nada vára vára, hej, vár vesd ki, hej, vár vesd ki!
Diófa tetejébe, annak legelejébe, hej, vár vedd be, hej, vár vesd ki!"

Ebben a körjátékban őselődeink szakrális ünnepeinek egy elfeledett szokását ismerhetjük fel, a körtánc forgását. A vár-, variga szokást, amikor a forgás centrifugális ereje befogta, majd kilökte a táncolókat, amellyel a föld forgását jelenítették meg a nap körül.

Az avarok, vagy barkók a kör formában lévő egyenlőszárú keresztet többek között bartának is nevezték. A barát tiszta avar szó, Bar-ta, Tűz apa, ebből ered a szláv brat, fivér szó is.

Az avaroknál a kereszt alak az élet jelképe, de ugyanakkor a Nap jelképe is volt. A BERZE- avar szó, amely kerekséget jelent, gyorsaságot, pörgést. Ez a szó megmaradt a szlávban és az olaszban is. Avar őstörzsünk a Napistent jelképezte sassal, hollóval, sőt a paripa név is a Napisten egyik avar neve volt. A lovat az avarok kultikus állatként használták, például a meggypej színű ló, a vörösen felkelő napot jelképezte. A mesebeli táltos ló azért röpül a magasságban, mert a Napot jelképezi, a Napistennel azonos.

A párkány, kert, bekerített hely, falu, város szavak, régi avar szavakra vezethetők vissza. Ilyen különösen avar szóalakú neveket itt, a Felvidéken találunk a legtöbbet, ahol a tűztisztelő avarok, palócok őshazája van. Például Börzsöny, Borsod, Parád stb. A Börzsöny, mint tudjuk hegység az Ipoly folyásának bal oldalán, a régi Hont megye déli, ma Nógrád megye északi részén. Bizonyára palóc őseleink gyakorta mutattak be tűzáldozatokat a Börzsöny hegység magaslatain.

Mivel az avarok és a palócok tűztisztelők voltak, ezért a színük a piros, a sárga, de ez mellett még a fekete is, amelyet avarul barnának mondtak./ Lásd Bárna falu Nógrád és Borsod megye határán./

Különböző feljegyzések szerint az avarok gazdagságukról, de különösen földváraikról voltak nevezetesek. Ezek a földvárak kör vagy gyűrű alakúak voltak, amelyek a felhányt föld által magas földsánc, bástya vett körül. Az árkokban víz volt, vagy folyó, patak vette körül a földvárat. Az árokból kihányt föld magas földtöltést képezett, amelynek oldalát tövises, sűrű növényzettel ültették be. A kisebb helységek csak egy- két, míg a nagyobbak több bástyával és földsánccal voltak körülvéve. A régi följegyzések szerint ezek a földvárak királyi, vagy kagáni paloták voltak, melyekben egyúttal a kincseket őrizték, de szakrális helynek is szolgált, gyűrű alakú bástyával körülvéve.

Föltűnő az avarok vagy várkun, várkon nevének a vár szavunkkal egyezése. Tudjuk, hogy ennek a szónak kör értelmezése volt, az avarok várai pedig kör alakúak voltak.” / Idézve Magyar Adorján Őspalócság könyvéből./

Gábor Emese Budakeszi Álomvölgy több ezer éves múltja c. írásában is olvashatunk az ilyen avar korabeli szent vár helyekről.

„A szent tér, a temető és áldozó tér is egyben a környék legszebb helyén volt. Itt érezték Istenhez legközelebb magukat őseleink. A temetkezés és a tor is itt zajlott. Itt tanácskoztak, ahogy azt a törzs vezetői elhatározták. A profán és a szakrális tér közötti különbséget kerítéssel jelezték. Ezek eleinte földsáncok voltak, vagy vizes árkok, majd később épített kerítések. Ezeknek a neve nyék volt, s a kör alakú földsánc miatt innen ered a környék szavunk is. Őseink hite józan egy Isten hit volt, bálványokat nem imádtak. Az avarok fejedelmi, kagáni palotája egyúttal tűztiszteletük legfőbb szentélye, mai szóval temploma volt, amelyben a szent öröktűz lángjai égtek.”

Az avarokat még abar, apar, obri neveken is nevezték és mivel tűztisztelők is voltak, a tüzet jelentő sumer bar szóval is összefüggőnek kell tartanunk ezeket. Az avarok vár - kun nevénél az első szótagot tűzértelműnek is vehetjük, a kún szótag pedig ember értelemmel bírt, vagyis a várkun szónak tűzember volt az értelmezése.

Az avarok nyomait Észak Dalmáciában, Albániában is megtalálták. Ez azt jelenti, hogy az avarok egyes csoportjai változtatták a helyüket, míg mások egy helyben maradtak és őrizték a szakrális, gyűrű alakú váraikat, földjeiket. Időközönként terjeszkedtek, de a megelőző településeken mindig maradtak néprészek, az avarok eredeti őstörzsében a ma is ott élő barkók népében. Kincseiket hadisarcokból szerezték, de bányászhattak is aranyat, ezüstöt, mert a Kárpát-medence földje gazdag volt aranyban, ezüstben és ékkövekben. Az avaroknak még a bizánci császár is magas évi adót fizetett, így nagy mennyiségű kincset tudtak felhalmozni. Nagy Károly, az avarok legyőzője rengeteg kincset zsákmányolt és azt szétosztotta más uralkodóknak, az egyházi fejedelmeknek, amelyek még a XVI. században is őrizték azokat.”- írja Magyar Adorján Ősműveltség c. könyvében.

Az újabb kori történelemből ismert avar, másként várkun nevet viselő nemzet származott azon őstörzsből, amelyet ma barkónak nevezünk, de ebből az avar törzsből származtak az Egyiptom fölött uralkodó hixoszok és az ősavar származású perzsák, pártusok, vagy az ezektől származó indiai párszik.

Mindezen népek tűztisztelő népek voltak, úgy, mint az őspalócok is, csak náluk a tűztisztelet nem játszott annyira főszerepet, mint az avaroknál. A tűz neve az avaroknál par, pár, bar, bár szóalak képezte, amelynek még a magyarban sok származéka él. Pörzsöl, perzsel, pöcköl, pirít, parázs, piros, börzsöny, forr, forró, förmed.

Magyar Adorján őskutató állítja, hogy az ősmagyarság és benne az ősi palócság, a szó mai értelmezésében, nem volt pogány. Erről az állításáról „A lelkiismeret aranytükre” c. könyvében így ír:

„Őseink fölfogása szerint minden létezőnek eredete, ős oka, előidézője az Ég, azaz Isten, vagyis a mindent létrehozó Természet örök és emberi ésszel föl nem fogható egysége, amely egység költői megszemélyesítője, a fenséges öreg férfinek képzelt Nagy Isten. Ez az elképzelés azonban nem akadályozta őseinket, hogy a gondviselő, az oktató, tanító édesatya iránt, azaz a Napisten iránt, a legmélyebb tisztelettel viseltessenek. A teológusok ama ellenvetésére, hogy őseink a Napot imádták, azt felelhetjük, hogy sem a Napot, sem senki mást nem imádtak a szó mai értelmében, csupán szerették és tisztelték, mint ahogy a jó, hálás gyermek szereti és tiszteli édesatyját, anélkül, hogy imádná őt. „

Gyönyörű mitológiájuk csupa jelkép volt, amely kimondta, hogy a létező Mindenség egyetlen nagy Egység. Palóc magyar őseink bár költői lelkületűek voltak, de ez mellett józanok és okosak is. Felsőbbrendű szellemi képességeik a vallási téboly létrejöttét is kizárták, mert nem voltak fanatikusak. Vallásukat senkire sem erőltették, de föltétlenül ragaszkodtak hozzá és csak akkor tértek át a római kereszténységre, amikor felfedezték az új hitben saját ősi hitük eredetmagjait.

Forrás: Magyar Adorján őskutató- Világháló.

Feldolgozta Lőrincz Sarolta Aranka

 6. befejező rész

A palóc népi művészet, népdalok szimbólumai, a népviselet hímzésmotívumainak jelképei, üzenetei.

Az avaroknak, pelazgoknak, mint a palócok őseinek, művészetét, jelképrendszerét vizsgálva több érdekes és figyelemreméltó ősi jelképrendszerre bukkanhatunk. Jó tudni, ismerni ezeket a mai kor magyarjainak is, hiszen ezek ismerete által erősödik bennük palócságuk, nemzeti önazonosságuk tudata, az, hogy a magyar- palóc ősi nép és már Krisztus előtt 4 és félezer évvel itt élt a Kárpát-medencében.

Fejtegetéseim utolsó részében, ennek az ősiségnek bizonyítékául hozom fel a palóc népi művészet minden ágát. Nézzük meg, milyen szimbólumai vannak a palóc népdaloknak, milyen ősrégi motívumai a népi hímzéseknek, fa és kőfaragásoknak. Mit üzennek a Palócföldön található Árpád-kori templomok falfestményei, kőfaragásai, amelyek rendkívül gazdagok és változatosak. Mindezen népművészettel őseink gazdag hitvilága köszön vissza a múltból és maradandó üzenetet hordoz. Kódrendszerét azonban meg kell fejteni, fel kell tárni.

paloc jelképek

Balról az első: Az életfa jelképe egy kődarabon, Szente Árpád-kori templom / a második: palóc föld Az egyenlőszárú kereszt jelképe Árpád-kori templom falán, Szente -Palócföld. / harmadik: Ősi tulipán életfa motívum egy palóc hímzésmintán

Elődeink tudatában voltak annak a hitnek, hogy az egyenlőszárú kereszt a napból pattant földi tüzet jelentő keresztfa, vagyis a föld magja. A naptól pattanó, földön gerjesztett szikra eszköze a keresztfa, a világban is megjelenő fénynek a képe, ami a földön a Nap melegítőereje által létezik, de végső fokon a Teremtőtől, magától Istentől származik. Tehát őseinknél a körbe foglalt egyenlőszárú kereszt magának, a Napnak, vagyis az Örök Teremtőnek volt a jelképe.

Ebben a jelképtárban az egyenlőszárú kereszt magát, a fényt jelentette, ami a teremtés alapja és állandó forgásban van. Az egyenlőszárú kereszt vetülete a belőle pattanó, anyagi világunkban megjelenő fény jelképe lett. Ez az ősi jelképismeret és tisztelet Árpád-kori királyaink korában még élő valóság volt, ami már akkor is az ősi keresztény hitet jelképezte teremtett világunk felé.

Ez az avar - magyar-palóc körkeresztes minta megmaradt a bizánci papok palástján, de felfedezhető az őskeresztény jelképek között is, főleg az Árpád-kori kis templomok falán, számos helyen, a palóc vidéken.

Ősi jelkép volt még a fenyőfa, valamint a juh, a kos. Az utóbbival kapcsolatban a kacskaringós spirál, ami a göndörséget, avar szóval barkaságot, pürgeséget jelképezte. Színeik a tűz színei voltak, a piros, a sárga, vagyis az arany, de mivel van kékláng is, tehát a kék is. A fenyő miatt a zöld, a barna, továbbá a fekete. Ez a két utóbbi a pörkölődöttség, az égettség jelképe lett.

A palócok népművészetét, mint minden népi hagyományt, népi költészetet, egészen az őseredetekig vezethetjük vissza, ahhoz az ősforráshoz, amelyből a Kárpát- medence emberének kultúrája táplálkozott és táplálkozik a mai napig. Mind ennek zenei, esztétikai, történeti néprajzi értéke felbecsülhetetlen, kimeríthetetlen.

A legtöbb szemlélőben a népi motívumok, indák, virágok, kacskaringózása az esztétikai élménynél többet nem mondanak. Egy - egy faragott kézi alkotást, népi hímzést megcsodálunk és odébb állunk. Ám mindezek a motívumok, csodálatos minták ősiségünket szimbolizálják, és komoly üzenetet hordoznak magukban. A hímzés, vagy faragott motívumok ősi titkokat rejtettek, ősi hagyományokat, szakrális szokásokat örökítettek, majd adtak tovább nemzedékeken keresztül.

Ezek a népi hímzésminták láthatók a palóc népviseleten, ruházaton, a női ingvállakon, férfiingeken, valamint a használati szőtteseken, törülközőkön, lepedőkön stb.

A növényi ornamentika legfontosabb motívumai, a növénytermesztés eredményességét célzó, mágikus, kultikus szerepét hordozták. Számtalan hímzésmintában, kőfaragásban felbukkan az életfa motívuma, amely lehet egy virág, mint a vadon élő tulipán virága, vagy csak spirális csavarodás, esetleg kettős keresztnek látszó kőfaragás.

Vannak olyan palóc falvak, ahol a hímzéseken a kék - piros szín dominál, míg máshol a zöld kacskaringón jól megfér egymás mellett a sárga búzakalász, a nefelejccsel és a piros pünkösdi rózsa bimbójával, vagy kinyílt virágjával. A színes hímzésminták mellett, egyes palóc falvakban feltűnik a fehér hímzés, amelyen a szőlőfürtök kisebb, nagyobb változata, de apró több, vagy páros szirmú virágok füzére is dominál.

A palóc népdalok szimbólumainál is ugyanígy jelen vannak a virágok, az ibolya, nefelejcs, a rózsa több változata, mint a labdarózsa, pünkösdi rózsa, de helyet kap a rozmaring, a szegfű, a rezeda, a viola és az akác is. A termények közül legtöbbször a szőlő, a búza, a retek az, ami szimbólumként megjelenik.

A palóc népdalok a szokáscselekvések elbeszélői is egyben, mint a leány dalok, lakodalmi dalok legény és katonadalok, bordalok, munkacselekvést megjelenítő dalok, tréfás, gúnydalok.

Az őspalócoknál a piros szín a napot, az ezüst a holdat jelképezte, a nap a férfiasság, míg a hold a nőiesség jelképe volt. Ez látható az árpád sávos zászlón, ahol a piros és a fehér színsáv váltakozik. A fehér az ezüstszínt szimbolizálja, ez a nőiesség szimbóluma, a nőiesség jelképe, míg a piros a férfiasságot szimbóluma, a férfiasság jelképe. Az árpád sávos zászló szimbolikáját félre értelmezve, használták fel rossz politikai célokra a múltban. Ez a két szín kiegészíti egymást, mint ahogy a férfi és a női mivolt is kiegészítik egymást. / Jó lenne ezt tudni, amikor az Istentől kapott ősi rendet feje tetejére állítják a gender elmélettel./

A palócok népi viseletében is felfedezhetjük ezt a férfi, női kiegészítést, harmóniát. Például ünnepi alkalmakkor, lakodalmakban, piros színű muskátli virágból készült bokrétának kellett lenni a férfiak kalapján és lajbiján, zöld rozmaring ághoz tűzve. A rozmaring vékony levele hasonlít a fenyőfa leveléhez, tehát fenyő ősi szimbóluma itt is tetten érhető.

Virágos piros kendőt, vagy szalagot kötöttek a lakodalmi vőfélyek botjára, ami magát a Napot jelképezte. A megszületett kisbabák karjára piros szalagot kötöttek rontás, szemmel verés ellen. A női pruszlikdísz ezüstös ördöglakat volt, a színes, virágos szalagok végére, amelyet öveckedőként a derekukra kötöttek a fiatalasszonyok, ezüstrojtot varrtak és a leányok a szalagjának végén szintén ezüst rojt díszlett.

Mindezek a jelképek, szimbólumok jól láthatók a palóc ünnepi népviseleten, főleg a női viseleten, de elsősorban a fiatal leányokén, gazdag hímzésmintával a kötényeken, ingvállakon. A férfiak ruházatának hímzése szegényebb, visszafogottabb, a hímzés csak az ünnepi fehér ingeken jelenik meg. Egyes palóc vidékeken gazdagabban, színesebben, más palóc falvakban a fehér hímzés van túlsúlyban, vagy csak keskeny virágfüzér motívumok találhatók.

A palócok alsóruházatának, valamint használati eszközeinek alapanyaga, ősidőktől fogva, a kendervászon volt. Saját maguk termesztették a kendert és használati eszközeikkel fel is dolgozták. Ezt a munkafolyamatot többnyire nők végezték, csak a nehezebb munkáknál segítettek be a férfiak.

Mivel a kenderből készült ruházat nagyon erős, időtálló, ezért maradt fenn a mai napig és rajta a szebbnél szebb palóc hímzésminták. Így őrződött meg sok - sok népi motívum, amelyek palóc őselődeink gazdag jelképrendszeréről árulkodnak.

A fafaragások közül már kevesebb maradt fenn, hiszen tudvalevő, a fa nem olyan időtálló, de még egyes régi megmaradt, le nem döntött palóc házak homlokzatán, a tető hosszanti részén, felfedezhetők a spirálos díszítő faragások. A régi kapuk bálvány oszlopainak fafaragásait, a temetők régi faragott kopjafáit sajnos már elpusztította az idő foga, ezért ezekből nagyon kevés maradt fenn. A régi paraszti bútorok, mint a festett tulipános ládák egyes darabjait megőrizve még megtekintheti az utókor embere, de sajnos ezekből a jelképes üzenetekből semmit sem ért.

A 6 részes írásomban, amely ezzel a résszel befejeződik, szerettem volna felhívni a figyelmet őspalócságunk eredetére, amelyről manapság nagyon kevés szó esik. Páratlanul gazdag népi anyagával érdemes lenne aprólékosabban is foglalkozni, főleg az iskolai tananyagba, a regionális nevelésbe beépíteni. Fontos, hogy a jövő nemzedéke tudjon erről, megértse, értékelje, majd tovább adja, mert magyar szellemiségünk ebből az életfának ősi gyökeréből táplálkozik.

Forrás: Világháló – összeállította Lőrincz Sarolta Aranka

Beküldte Ballán Mária
A linkek és a kiemelések a Magyar Megmaradásért szerkesztőtől

Megjelent: 215 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.2%Austria 1.3%
Romania 5%Canada 1.1%
United States 4.5%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.8%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Norway 1.4%Italy 0.1%
Serbia 1.4%Poland 0.1%

Today: 239
This Week: 1084
Last Week: 5363
This Month: 18830
Last Month: 18056
Total: 2498223

Belépés