Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Jun23

2009. Január 29., Csütörtök 15:25

895-ben ugyanaz történt, ami 568-ban

Írta:  Manfred Zeller
Értékelés:
(13 szavazat)
Fordította és jegyzetekkel ellátta: Mesterházy Zsolt A későókori és koraközépkori sztyeppei népekről szerzett ismereteink rendkívül korlátozottak, mivel semmiféle saját írott hagyatékuk sincs, róluk pedig csak az általuk megtámadott szomszéd népek emlékezete szól.

Ennek ellenére szeretném a pannon Alföldre való betelepedést újólag szemügyre venni. Ehhez az elkövetkezőkben az írott forrásokat értékelem ki, mielőtt a régészekhez fordulnék.

Bíborbanszületett Konstantin (905-959) a Birodalom kormányzása c. művében kimerítően tudósít a magyarokról. A nem folyamatosságukban látható adatok részben ellentmondásosak, amennyiben felülvizsgálat nélkül átvett eltérő forrásokon nyugszanak. Konstantin nyomán a magyarok honfoglalása - akiket ő turkoknak nevez - a 895. évre tehető, tehát a szokványos történetírás szerint kb. 330 évvel az avarok pannoniai megtelepülése után. A 895-ös dátum szerintünk és Illig szerint is az általa 614-911-ig tartó kitalált időn belülre esik 16 évvel. Vándorlásuk után az első magyar nyomok (614 ./. 16 =) 600 körül várhatóak. Van-e a görög forrásokban már ily korai időpontra utalás?

A kérdést igennel válaszolhatjuk meg. Theophylaktos Simokattes a korai VII. században írja, hogy a várhunokhoz (Ouar und Chounni) tartozó "tarniach, kotzagerí és zabender" törzsek 598-ban 10000 fővel Európába jöttek és csatlakoztak az avarokhoz. Ezek után megállapíthatjuk, hogy itt a hunok avarokká válnak; ennek fordítottja a frank krónikásoknál fordul elő - mint pl. a Birodalmi Évkönyvben ismert, - ahol viszont avarok helyett hunokról beszélnek. Az első két törzsnév a nyolc magyar törzs közül kettővel könnyen azonosítható, amelyeket Konstantin a 900 utáni időkbe teszi.

A levezetés Moravcsik után:

KK_Manfred_Zeller

*= A fordító betoldása. Itt csak a Zeller által rendetlenül magyarnak nevezettek neveit közlöm az általunk gyakorolt magyar szóhasználatot követve MZs.[i]

Azonosíthatónak tűnik a Tarniách = Tarián(os) és a Kotzageroí = Kourtougérmat(os).[ii] Eddig a kotzeger törzset a kutrigurokkal azonosították, olyan törzzsel, amely 560 után a forrásokban nem fordul elő többé, így az itt javasolt egyeztetés bizonyosan nem vethető el. Konstantinnál a zabendér név nem fordul elő, de ennek ellenére szerepe lehet még. Azután Konstantin közli, hogy három kazár törzs fellázadt kagánja ellen, és kabar néven csatlakozott a magyarokhoz. Mivel később e törzsek közül kettő saját neve alatt újra ismert volt, feltételezhetjük, hogy a zabandérek a három törzs közül a vezető volt és új nevük a kabar lett. Mindeközben Konstantin azt mondja, hogy az egyesült kabarok nyolcadik törzsként csatlakoztak a másik héthez, mostani közlésünkkel valójában három résztörzs az eddigi öthöz csatlakozott.

Konstantin a magyar honfoglalást a 894-896-os bizánci-bolgár háború összefüggéseiben tárgyalja, amelyben a magyarok a bizánciak oldalán harcolnak. Miközben az akkor még messze keleten élő magyarok átkelnek a Dunán, a besenyők Simeon bolgár cár felbujtására a hátramaradt magyarokon rajtuk ütnek és országukat elpusztítják. Erre a magyarok áttelepülnek az avarok egykori országába, Pannóniába. Konstantin szerint a magyarok a szerbekkel közösen fegyverkeznek fel a bolgárok ellen és megsemmisítik a Nagymorva birodalmat.[iii]

Térjünk most vissza a 600 körüli időkbe. 601-ben a bizánciak Priszkosz parancsnoksága alatt nagy hadjáratot vezettek az avarok ellen. Átkeltek a Dunán és két csatában a Tisza mellett döntő győzelmet arattak. Amint a forrásunk erről tudósít, a nagyszámú hadifogoly alig ötöde volt avar; majdnem fele szláv és a maradék "egyéb barbár", amely annak a népnek a tarka összetételére utal, amely az avarok vékony uralkodórétegének uralma alatt élt. [Moravcsik I. 71][iv] A háborúk folytatódtak és az avarok a szlávokkal együtt mélyen benyomultak Görögország területére. Phokas császár kénytelen volt az avaroknak fizetett adó összegét megemelni; Herakleios császár pedig 617-ben egy trákiai találkozó során kis híján avar fogságba esett. 626-ban az avarok gepida, szláv és bolgár alávetettjeikkel egyetemben Bizáncot ostromolták hiába. Ettől kezdve csökkent az avarok hatalma. A karolingok legyőzik őket (791/796/822), ami után többé nem állnak talpra, a pannon Alföld neve Avar pusztákra változik.[v]

A besenyők népe másik, túlnyomórészt türknyelvű törzsszövetség volt (görögül: patzinakiten, latinul: bisseni, magyarul: besenyők), akik a Nagy Brockhaus Lexikon szerint először 834-ben említtetnek, mint a Káspi-tenger északi határvidékén élők. Konstantin császár a törzsneveiket is ismerte.[vi] A három vezető törzs gyűjtőneveként is ismert volt a kangár név. E nevet megtaláljuk már a VI. századi szír krónikákban az 541. évhez kapcsolva. A Mar Grigor mártíromsága és a Mar Aba élete arról tudósítanak, hogy a perzsa király, I. Oszró[vii] a kangár nevű betörő nomádok ellen fegyverkezik. Prokopius ugyanerről tudósít, de a hunokkal összefüggésben. Czeglédy mindebből arra a következtetésre jut, hogy a X. századi besenyők két népelemből - három kangár és öt besenyő törzsből - váltak eggyé, és hogy a kangárok, mint hódítók kovácsolták egybe a besenyő törzsszövetséget.

A besenyők először 889-ben támadták meg a magyar törzsszövetséget. Konstantin szerint a besenyőket akkor kangar néven ismerték, míg a magyarokat szavárd (sabartoi asphaloi) néven. Vereségüket követően a magyarok egy része Perzsia vidékére, más részük az Etelközbe telepedett. A kutatók már régóta tudják, hogy itt tévedés csúszott a történetbe, hiszen az örmény és arab források már sokkal 889 előtt említik a perzsa-örmény északi határ környékén élő szavárdokat. Czeglédy e kérdést azzal oldja fel, hogy Konstantin forrása egy korábbi kangár-szavárd háborúval tévesztette volna össze a 889-est. A kitalált korszakra vonatkozó feltételezésünk szerint itt természetesen csak egy háború "megduplázásáról" van szó, amiért is Konstantin előadása helyes.

A magyar régészet ma

Uwe Fiedler a Zeitschrift für Archäologie (Régészeti Közlemények, 1994) c. folyóiratban hosszú cikkben adott tájékoztatást a magyar régészet legújabb eredményeiről. Ez a régről ismert kép. A VI. századi népek (langobardok, gepidák, avarok éppúgy, mint a római maradványnép) hagyatéka jól felderített; a korai avar leletek VII. századi, majd a XI. századtól a magyar leletek folyamatossága gazdagon adatolt. A köztes időben sok tisztázatlan kérdés van. Egyes leletcsoportok a VIII. és X. század között ingáznak; mindenekelőtt azonban még mindig nem dönthető el, hogy Pannonia a IX. században egyáltalán megtelepedett népességgel rendelkezett volna, vagy az "avar puszták"-ra a karolingok telepedtek volna be. Mindezek háttere egyértelmű: a leletek egyszerűen nem töltik ki a Kárpát-medence minden részét a kérdéses évszázadokban.

Mindeközben két további honfoglalás vélt idejét is kijelölték. A magyar régészek feltételeznek egy 670 körüli onogur-bolgár erdélyi honfoglalást 670 körül, majd 700 táján következett volna be az ún. griffes-indás nép megtelepedése. Ez utóbbi a jellegzetes díszű leletekről kapta nevét, miután a koraközépkori bizánci történetírók - Theophanes és követője, Nikephoros Patr. - ezen eseményeket és a hozzátartozó törzsneveket egyszerűen kölcsönözték. (?)

Mivel a 670-es megtelepülés összefüggésben van a bolgárok 670-es dunai átkelésével (általam 584-re keltezve), - a kb. 300 év törlésével - magam azt javasoltam, hogy a griffes-indás nép a 895-ben hont foglaló néppel azonosíttassék. (Zeller, 1993). Ezzel egyszerre három olyan esemény esik egybe, mégpedig a VI. század utolsó évtizedében, amelyeket eddig egymástól külön kezeltünk: az avarok három kései résztörzsének érkezése 598-ban, a griffes-indások megtelepedése 700 körül és a magyar honfoglalás 895-ben. Mindezzel a beköltöző néptörzsek eltúlzott számát ésszerű mértékre csökkentettük; a megkurtított időszakra pedig a régészet végre elegendő leletet mutathat fel.

Manfred Zeller, 1996.

Megjegyzések a fordítótól

[i] A táblázat utolsó oszlopát betoldottam. (A fordító). Ha az ember megnézi e Zeller által szerkesztett táblázatot, érdekes helyzetben érezheti magát. Legalábbis az olyanok, akik már szembesültek róluk szóló újságcikkel. Aki túl van már azon az érdekes élményen, hogy megjelent a sajtóban, a többedik esetben már másképpen látja viszont magát a hasábokon. Rájön, hogy nem minden pontos, nem is ilyen vagyok, nem is ezt írtam, nem is ezt mondtam, stb. Rájön, hogy itt sem és máshol sincs minden rendben. És ehhez még nem is kell csalást sejteni. Ha viszont már mondjuk híressé válok és más is átveszi a korábban rögzült tévedéseket, abból bizony jó kis kalamajka lehet: a végén már nem is ismerek magamra a sok egyéni jegyző irományainak nyomán. Másfelől viszont éppen e táblázatot szemlélve ne tévesszük szem elől, hogy nyelvünkben a valódi információt a mássalhangzók viszik. Ebben itt hiba nincsen.

[ii] Zeller cikkét ezen egyetlen mondata miatt fordítottam le. Közlése elképesztő távlatokat nyit meg a magyar őstörténet kuszaságában a kibogozást keresendő. Ilyet sem támogatott, sem más eddig soha le nem írt. Tessék csak ízlelgetni az egyenlőségjel két oldalán álló neveket.

[iii] A magas labdák sorsa a leütés. Ez a sorsa a történelmet erősen szennyező Nagymorva lidércnyomásnak is, mert egy kis kitérőt megérdemel az ügy. Bakay Kornél évekkel ezelőtt a Demokrata c. újságban - némi lévai segítséggel - semmivé foszlatta a Zalavár - Mosaburg elképzelést, amely szerint ott egy Pribina nevű szláv alak uralkodott volna, és áthelyezte őket Pribinástul mindenestül Karinthiába. Ugyanezt megtette Hunnivári Zoltán is, aki már térképet is szerkesztett a szemléltetéshez és két morva területet talált. Egyet a Morava folyó körül, a másikat Brünn környékén, de ez csak következménye az előbbinek. Véleménye szerint Nagymorávia a balkáni Morava folyó körül létezett és nem Morvaországban. Konstantin feljegyzése jelen esetben a Balkánon érvényes, a későbbi szláv (csehszlovák) Moráviához semmi köze. Bizáncból a Moraváig ellátni jól, de éppen Nyitrára vagy Brünnre csak a szláv homály segíthet. Pap Gábor e kérdést megbeszélte Illiggel. Illig úgy vélte, hogy a kitalált középkorral ártott a magyaroknak és használt a szlávoknak, ezért nem értette, miért is fogadták őt Budapesten jóbarátként és itteni megjelenése miképpen torkollhatott "sikertörténetbe"? A siker fontos eleme volt a jó szervezés és előkészítés, ez a könyvét kiadó céget dicséri. Illig talán nem tudja, hogy őnélküle is éppen elég bajunk volt már eddig is támogatott őstörténetünkkel. Nos, Pap Gábor szerint Illig megrőkönyödött, hogy a magyar történelem rendbetétele általa jobb kilátásokra számíthat, miközben a betoldott 300 év éppen a szláv történelmet foszlatja semmivé. A szlávok kialakulása, új birodalmuk meséje éppen ebbe a nemlétező korba szorul. Samo és Pribina eltűnnek a süllyesztőben végre. Hogy a szlávok léteznek azt tudjuk, de talán más kiindulási pontokat kellene keressenek történelmük újraszabásához - legalább ennyi a tanulság mindebből. Még egy megjegyzés: elképzelni nem tudom, hogyan kerülhetett a szerb szövetség képe a történetbe, ha mi eddig erről soha nem hallottunk. Évszázadokkal később valóban volt kapcsolat a szerb nagyzsupán és Magyarország között, - még dinasztikus házasság is létrejött az Árpádok idejében, - de erről az eddigieknél sokkal többet kellene tudjunk a két nép akkori kapcsolatáról. Talán a szerbségnek, mint katonáskodó népnek a magyar gyepüvédelemben ellátott szerepének felkutatásával több, eddig nem ismert adathoz juthatnánk. Hunnivári Moráviája éppen a mai Szerbia területére is esik, így a kutatnivaló kérdés előállt.

[iv] Moravcsik adatát - amely egyébként Theophylaktos Simokattestől származik - már Weissgerber is igénybe vette, némileg bővebben. Megismétlem Weissgerbert:

Theophylaktos Simokattes híradása alapján pontosan 8000 szláv, 4000 gepida, 3000 avar és 2200 'egyéb barbár' esett fogságba. Az avarok nyilvánvalóan csak kisebbséget alkottak saját „államuk"-ban, amelyet minden elemzésnek figyelembe kell vennie. A tulajdonképpeni avarok nyelvéről csak töredékek maradtak fenn, amelyek arra utalnak, hogy ők egy török nyelvű nép voltak /Pohl 223 ff./. Moravcsik is így ítélte meg /1, 72/:

„A kevés nyelvi töredék, amely az avaroktól ránk maradt, arra utal, hogy az uralkodó réteg nyelve törökös jellegű volt." Nos, elképzelni nem tudom, miképpen lehet Simokattes szolgákról szóló híradásába belekapaszkodva szlávoktól beszélni. Egy rosszul értelmezett szó alapján ragozza már egész Európa ezt a mesét. Sklawen - szlávok: így hangzott a német párhuzam is, mint a félreértések melegágya. Ezzel a szolga-üggyel magam is foglalkoztam korábban A magyar őstörténet kincsestára (Magyar Ház, Bp. 1998. 303-304. o.) c. könyvemben, és egyértelmű eredményre jutottam. A magyar régészet 60.000 máig szlávnak hirdetett egyszerű, leletmentes köznépi sírjáról van szó! Most újra közzéteszem:

Folytassuk egy László idézettel a Kettős honfoglalásból, majd Radics értelmezésével:

... „ Berajzoltam a térképre a XI. századi királyi birtokokat, de nem találtam semmiféle határozott kapcsolatokat a „griffes-indások" területei, Árpád magyarjainak területei és a királyi birtokok területei között. Talán annyit állapíthatunk meg, hogy a „griffes-indások" nagyobb részt a királyi birtokokon kívül éltek, de ugyanez mondható el Árpád magyarjairól is; semmiképpen nem lehetne jogosult olyan magyarázat, mintha a királyi hatalom egyik vagy másik népre támaszkodott volna. "

De hát akkor kire támaszkodott a királyi hatalom? A bajor zsoldosokra, mondhatnánk. Tény, hogy ilyenek is voltak. Viszont az is tény, hogy a földrajzi és helynevek a királyi birtokok területén is magyar nevek voltak, amelyeket - mondani se kell - nem örökölhettünk a bajor zsoldosoktól. S mert e területeken - kevés kivétellel - nem laktak az avarok, sem Árpád népe, az következtethető: e nevek nem származhattak mástól, mint a „közös közép-európai viseletű" őstelepes, földműves magyar nyelvű néptől. Ők voltak azon magyar nyelvű szolganépek, akik nevei megtalálhatók a hiteles királyi okmányokban. Íme néhány női név: Aglény, Ajándék, Balzsam, Hitvánd, Legyes, Liliom, Csibe, Csinos, Csáb, Csúnya, Emese, Féltő, Helyes, Legényes, Halálos, Emlő, Mula, Mező, Szegény, Szemes, Szépe, Szerető, Szerelem, Szellő, Szomorú, Szombatka, Szentes, Tündér, Viola. (Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története)

Ők éltek tehát a királyi birtokokon, akik neveinek ma is értelme van a magyar nyelvben, akiket a történelemtudomány korábban szlávnak tartott, s akikről ma is csak kényszerből vesz tudomást, és igyekszik félremagyarázni a Kárpát-medencében való megjelenésük idejét. Kár, mert vérük ereinkben csordogál, s a magyarság kialakulásának története sem oldható meg az ő figyelembe vételük nélkül. Jelek szerint ők voltak a magyar nyelv hordozói, akik mellőzésével a magyar őskutatás „vak sikátorban" mozog csupán. E tényt a jövőben nem lehet figyelmen kívül hagyni. (50-51.o.)

A IX. században már számolni kell a „kései-avarok" és az őstelepesek jelentős, vagy teljes összeolvadásával. Lehetséges, hogy a „griffes-indások" temetői ennek következtében lettek oly népesek, s nem azért, mert a hatszázas években „milliós" számban özönlötték el a Kárpát-medencét. Azt is figyelembe kellene venni, hogy e temetők több, mint 200 év temetkezéseit foglalják magukban, míg Árpád népéé száz évet. A mai korszerű vizsgálatokkal ki lehetne mutatni, kik nyugszanak e temetőkben, s az eredményt fel lehetne használni a bizonytalanság eloszlatásához. Pénz és jóindulat kellene hozzá. Ismereteink szerint úgy a „griffes-indások", mint Árpád népe hódítók voltak, s a jelek szerint egymással szövetségben álltak, így jogokat és kötelességeket élveztek. Legalábbis erre lehet következtetni a két nép településtörténetéből. Meghódították viszont és szolgasorba vetették az őstelepes köznépet függetlenül attól, hogy azok esetleg velük azonos nyelvűek és fajtájúak voltak. Erre utal az egyik korábbi idézet is, miszerint az „eddig szlávnak mondott" temetők - amelyek mindkét hódító nép szállásterületein megtalálhatók -, valójában a magyar köznép temetői. Ez tűnik ki az alábbi megfigyelésből is: „Id. Fehér Géza ugyanis a klasszikus honfoglalás kori temetők népességének és az általa még szlávnak tartott halántékkarikás temetők népességének egymásba olvadását négy szakaszon keresztül követte. Először Árpád magyarjainak kis lélekszámú temetői és a több száz síros halántékkarikás temetők egymástól távol, más helyen vannak. Azután közelebb kerülnek egymáshoz, és az összeházasodás jeleként mind egyikben, mind pedig a másikban megjelennek a másik csoportra jellemző temetkezések. (A honfoglalókról, 38-39. oldal).

A hódítók és meghódítottak kezdetben tehát nem azonos temetőkben temetkeztek el és temetőik egymásétól távol ugyan, de azonos vidéken voltak. Nem úgy, mint a „griffes-indások" és Árpád népének temetői, akiknek szállásterületei nem fedik, hanem kiegészítik egymást, megyényi mozaikokra osztják fel a Kárpát-medencét. Temetőik is e mozaikokon belül helyezkednek el. Ez nem is képzelhető el másképp. Hiszen a meghódítottak végezték mindazon munkákat - a házi szolgálattól kezdve a földművelésen keresztül a fakitermelésig és bányászatig -, amelyet a hódítók gazdasági, katonai és politikai társadalma megkívánt. László szerint - Fehér megfigyelése nyomán - a harmadik fokozatban a két nép temetői már egy területen voltak, de külön parcellákban temetkeztek, és végül bekövetkezett a teljes összeolvadás. Igy lehetett ez a „griffes-indásokkal" is, jó kétszáz évvel korábban. Ebből arra lehet következtetni: sem a „griffes-indásoknak", sem Árpád népének nem kellett elnevezniök egyetlen dűlőt, egyetlen folyót vagy hegységet. Azoknak már megérkezésük idején is jó magyar neveik voltak, s e nevek nem származhattak mástól, mint az egész Kárpát-medencét kitöltő őstelepes magyar paraszti néptől. ... (52-53.o.)

... Amint már korábban is említettük, László művei nélkülözhetetlen adatokat tartalmaznak a köznépre vonatkozóan. Nagyon fontos megállapítást közöl például a Vértesszőlőstől Pusztaszerig (Gondolat, 1974.) című műve 103. oldalán: „Tömörebb szkíta lakosságot az erdélyi és mátraaljai csoportokban kereshetünk, a többi területeken úgyszólván csak a fejedelmi leletek szkíta jellegűek, a temetők a földműves őslakosság temetői." E megállapítás az időszámítás előtti századokra vonatkozik. A „földműves őslakosság" tehát már e korból kimutatható. Ekkor még nemhogy a rómaiak, de még a kelták sem érkeztek meg. Mai ismereteink állása szerint nehéz lenne ezen őstelepes nép magyar voltát bizonyítani, de még nehezebb az ellenkezőjét.

Eddig az idézet. Itt csak azt kell megkérdezzük: miről beszél Simokattes, Moravcsik és a többiek? MZs.

[v] A közbeeső 170 évről semmi híre nincs a szerzőnek. Ez olyan, mintha Magyarország történetét 1830 után 2000-el folytatnánk, mondván, hogy sajnos nincs semmink erről a korról....

[vi] Mi is, de részletesebben. (Dr. Padányi Viktor: Dentumagyaria. Turul, Veszprém, 1989. 439-440. o. magam is idéztem őt korábban):

(A besenyők és a honfoglalás technikája Padányi tollából)

A nagy úz nép egyik ága, a bessenyők egy nyolc törzsből álló katonanép a kiterjedt káspi-török népcsalád egyik tagja, az avarok, hunok, úzok, szabirok, kazárok, onogurok közeli rokon voltak, akik al Maszudi szerint „egy közös őstől származtak". Figyelemreméltó Pataky László kiváló paleográfusunknak az a felfedezése, hogy a bessenyők a magyarokkal azonos, vagy legalábbis igen közeli rokon nyelvet beszéltek (v.ö. a Nagyszentmiklósi Kincs aranytárgyainak felirataival, pl. „kiskán", „Tenyő", „Csobánc" stb. szavakkal).

Ez a nép két törzsszövetséget alkotott, a kisbessenyő és nagybessenyő törzsszövetségeket. Az első kategória három törzsből, a második öt törzsből állt.

A Kisbessenyő, vagy Bessenyőke (al Maszudinál Bazsnák) törzsszövetség, amelynek tagjai „kangi"-nak (vitéz, bátor) is nevezték magukat, a következő három törzsből tevődött össze:

1. az „Ertim", vagy „Szabadertim" törzs, amelynek kánja Kr.u.940 körül Majcsán, vagy Majsa.

2. a „Csür", vagy „Körcsecsür" törzs, amelynek kánja ugyanebben az időben „Köl", vagy „Kál", és

3. a „Csaba", vagy Csabakengyel" törzs, amelynek kánja ebben az időben „Vata", vagy „Bata". Ez utóbbi törzs „Kengyel" melléknevét valószínűleg a Donec folyótól vette, amelyet ebben az időben „Kidmának", vagy „Kengyelnek" neveztek. Előzőleg ez volt a határfolyó Dentu-Magyaria és „Lebédia" között.

A Kisbessenyő törzsszövetség területe a Don és a Dnyeper közötti térben helyezkedett el.

A Nagybessenyő törzsszövetség (al Maszudinál Bazsna) az alábbi öt törzsből tevődött össze:

1. a „Kap", vagy „Kapu" törzs, amelynek kánja a fent jelzett időben „Géza" (Konst.(Konstantin császár. A szerk.) szerint „Giaze" az Alduna vonaltól északra, Konstantinos szerint „egy napi járóföldre Bolgáriától" települt, Bukarest térségében.

2. a „Gyula" törzs, amelynek kánja a fenti időben „Karkatán", vagy „Körkötöny" a mai Moldvában, a Keleti Kárpátok túlsó oldalán, Konstantinos szerint „négy napi járóföldre Magyarországtól", tehát Erdély keleti szomszédságában települt,

3. a „Csarabój" törzs, amelynek kánja ezidőben Kaidüm, Konstantinos szerint a kievi tartománytól egy napi járóföldre lakott,

4. a ..Kölpény" törzs, amelynek feje ezidőben Ipa kán s végül

5. a „Talmát" törzs, amelynek a kánja a fenti időben „Kostán".

Számunkra különösen figyelemreméltó a „Gyula" törzs Erdéllyel szomszédos elhelyezkedése. A honfoglaló magyar törzsek sorában ugyanis „Gyula" nevű törzs n i n c s, viszont a 10. szd. második felében Erdélyben számos „Gyula"-vonatkozású helységnév jelenik meg, ami arra enged következtetni, hogy ez a bessenyő törzs a 10. szd. közepe-táján részben, vagy egészben áthúzódott a Kárpátokon s talán az ott letelepült Keszi törzzsel olvadt össze.

És most a „bessenyő támadás" nagyrafújt legendáját - amelynek „történettudományi" oka, vagy inkább célja, még magyarázatra vár - elemezzük egy kicsit.

A bessenyők egy nyolc törzsből álló törzsszövetség, amely két 3-5 törzsből álló alcsoportra oszlik. Ez a törzsszövetség a maga teljességében tehát nagyobb katonai erő, mint a magyar törzsszövetség, mivel azonban ugyanúgy autonóm törzsekből áll, mint a magyar, teljes és egyetemes erőkifejtésre új haza elfoglalásának életfontosságú feladatán kívül rendkívül nehezen és csak nagyon csábító kilátás esetén összpontosítható. (A magyarság egyetemének teljes hadi potenciálját a honfoglaláson kívül másfél évszázadon keresztül soha sem sikerül támadásra koncentrálni, még a Lech-mezei katasztrófa után sem. A háromszor akkora területre szétszórt bessenyőség, belső kohéziója még ilyen sincs. A két különböző bessenyő törzsszövetség között politikai összműködés alig van.) Az adott időben ez a nyolc törzs a Volga és a Dnyeper közötti, mintegy 1500 km átmérőjű roppant kiterjedésű, egy millió négyzetkmnyi térben van elhelyezkedve, területre tehát nincs szüksége s valóban, a magyarok Kárpát-medencébe történt távozása után sem szállja meg azonnal az üresen maradt Etelközt.

Az onogurok és szabirok hét évvel előbb önként engedték át nekik a Don és Dnyeper közét, azóta sem támadták őket meg semminő formában, hisz a magyar törzsszövetség a jelek szerint talán 891-ben jött létre, komoly támadó potenciája tehát mindössze négy éve van. Zsákmányolni tőlük állatállományon kívül alig lehet olyat, ami a bessenyőknek nincs, hiszen a bessenyők önálló sóellátása az Azov-vidékről biztosítva van, márpedig szarvasmarha és lószerzésre „háborút" semmi esetre sem indítanak, ilyen célra nyolc törzs egyetemes erejét mozgásba hozni lehetetlen. ...

... Bessenyő „hadjárat" nem volt, sőt nem is lehetett. Az ami volt és lehetett, a Kárpát-medencébe költözést nem válthatta ki. A magyar törzsszövetség semmi esetre sem támadás következtében és támadás a l a t t szállta meg a Kárpát-medencét, ilyesmi egyszerűen lehetetlen. Néhány száz vagy néhány ezer bessenyő határőr improvizált támadása a nagy vállalkozás százezres arányaihoz képest olyan jelentéktelen esemény, hogy középkori krónikáink 180 évvel később nem is emlékeznek rá. Konstantinos császár is csak egy emberöltővel a honfoglalás után bessenyő dicsekvésből szerez róla tudomást és Botond hadjáratainak nyomasztóan Bizáncra nehezedő árnyékában, sovány vigaszként, jól esett neki feljegyeznie. A „bessenyő támadásnak" és a Kárpát-medencébe való „menekülésnek", mint történelmi elméletnek, ez a feljegyzés az egyetlen alapja. Történettudományunk Bach-korszak óta ragyogó csillagai aztán kapva-kaptak rajta és elméletet építettek rá.

Forrás hivatkozások     

Mesterházy Zsolt: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.     
Zeitensprünge (Időugrások) folyóirat: http://mantis-verlag.de
E lap címe az Interneten: http://kitalaltkozepkor.hu/manfredzeller_amagyarhonfoglalas.html

Kapcsolódó oldalak:   

Heribert Illig: Kitalált középkor - A történelem legnagyobb időhamisítása c. könyve. Tartalom, részletek a műből: http://kitalaltkozepkor.hu/heribertillig_kitalaltkozepkor.html
(Előszó) Pap Gábor: A héj összeesküvése a mag ellen - avagy: Mi mindenre szolgálhat egy óra-átállítás? http://kitalaltkozepkor.hu/pg_kkozepkor_bevezeto.html

Dr. Klaus Weissgerber: A kitalált magyar középkor - A (középkori) magyar képes krónikák (Zeitensprünge): http://kitalaltkozepkor.hu/weissgerber_akitalaltmagyarkozepkor.html

Dr. Heribert Illig - Prof. Dr. Hans-Ulrich Niemitz: Mi marad a középkorból? - Egy paradigmaváltás jelei [ 1. rész ] http://kitalaltkozepkor.hu/hihun_mimaradakozepkorbol.html

Heribert Illig: Korlátolt felelõsségû naptár - Koraközépkori kitalált történelem lebegõ talapzaton [ 2.rész ] http://kitalaltkozepkor.hu/hi_korlatoltfelelossegunaptar.html

Michael Skasa: A frankok - Európa előfutárai:  http://kitalaltkozepkor.hu/ms_afrankok.html

Mesterházy Zsolt - Könyvismertető: Heribert Illig - Gerhard Anwander: A kitalált bajor középkor - A régészet visszautasítja a koraközépkori forrásokat: http://kitalaltkozepkor.hu/mesterhazyzsolt_akitalaltbajorkozepkor.html

Megjelent: 7203 alkalommal

Hozzászólások  

 
cartwright
#1 nem ugyanazcartwright 2013-01-09 07:39
Sajnos a szerző Zeller úr is Illig tanítványa, azaz nem volt képes átlátni az illig féle tévedést, inkább megpróbálta arra ferdíteni az adatokat, hogy megfeleljen neki.
Ha valaki utána jár és pl. kezébe veszi Theophülaktosz Szimokattész: Világtörténelem könyvét, akkor egyértelműen kiviláglik, hogy az 568-as események nem a magyar honfoglalásnak, hanem a hunok Pannoniai jelenléte miatt történtek. Vagyis nem az illig féle 614-911-el kell foglalkozni, hanem már kb. Kr. sz. 250-től machinálták a dátumokat, és nagyjából egyidejűek a 250 - 550 -750-ben történet események. Ezt pedig a korai keresztények követték el, akik Krisztus feltételezhető születési idejét tolták el az időben egyszer 300, majd utána 200 évvel korábbra.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 248 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.2%Canada 1%
Romania 5.9%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 493
This Week: 3388
Last Week: 8104
This Month: 20286
Last Month: 23193
Total: 1545203

Belépés