Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Jun06

2013. November 22., Péntek 20:53

A Gutkeled nemzetség

Írta:  Tóth Gyula
Értékelés:
(15 szavazat)
Table of contents
« Prev All Pages Next »
A 2012-es esztendő jelentős mérföldkőnek bizonyult a magyar múlt feltárásának útján. Az a háttérben folyó kutatás, amely az azt megelőző tíz évben kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de folyamatosan zajlott, végre elkezdte meghozni a gyümölcsét. A sok-sok gondolat, ami az évek során megindult bennem, ekkorra érett be. A kérdések, a kételyek és a látszólag egymásnak is ellentmondó adatok özönéből ekkorra kezdett kirajzolódni valami értelmes, valami logikus és ugyanakkor borzongtatóan magasztos: az eltagadott magyar múlt. Ennek körvonalai még homályosan derengenek, de máris konzisztens és koherens képet rajzolnak kárpát-medencei történelmünk kezdeteiről.

A Gutkeled nemzetség I.A Gutkeled nemzetség I.

2012 tavaszán az addig háttérben zajló kutatások egy debreceni konferencián tartott előadásnak köszönhetően váratlanul előtörtek a színfalak mögül és utat követeltek maguknak a nyilvánosság felé. A fogadtatás még engem is meglepett. Számtalan meghívást kaptam, rengeteg előadást tartottam, az Interneten vezetett blogom látogatottsági mutatója az egekbe szökött. Tucatszám kaptam a lelkes és bíztató leveleket a világ minden részéről. Abban az időben szinte havonta rukkoltam elő újabb és újabb tanulmányokkal, melyek eredményeként 2013 tavaszára megjelenhetett a Szkítiától Maghrebig – A kitalált középkoron túl... c. könyvem.

Egy rendkívül termékeny és rendkívül túlfeszített időszak volt ez, melynek végére bizony rendkívüli módon elfáradtam. Úgy éreztem eljött az ideje, hogy újra háttérbe húzódjak, átengedjem a terepet másoknak s inkább választott szakmámra, a szoftverfejlesztésre koncentráljak. Egyetlen vágyam az lett, hogy jöjjön végre valaki más és vegye át a stafétabotot tőlem. Tavaszra tehát szépen lassan elapadtak az új gondolatok, elmaradtak a nagy felismerések, a kutatások minden szempontból holtpontra jutottak. Ekkor azonban teljesen váratlan irányból érkezett egy lökés, mely a kutatásoknak új lendületet adott.

Történt ugyanis, hogy ez év nyarán egy rendkívül különös hangzású magyar nemzetségnévbe futottam bele. Ez a nemzetségnév pedig nem más volt, mint a Gutkeled. Hogy hogyan és mi módon került ez a nemzetségnév vizsgálódásaim célkeresztjébe, az egy külön történet. Most legyen elég annyi, hogy e név a fiam által elkezdett családfakutatások során merült fel, egészen pontosan a Gutkeled nemzetségből származó Csatári család kapcsán. A fiam anyai nagyapjának édesanya viselte ezt a családnevet. Az első gondolatom az volt, hogy én ezt a nemzetségnevet mintha már hallottam volna valahol. Kis gondolkodás után eszembe jutott Alvinczi Eduárd története Krúdy Gyula A vörös postakocsi c. regényéből. Akik a regényt olvasták bizonyára emlékeznek, hogy Alvinczi Eduárd de genere Gutkeled száz szivart ajándékozott annak az orosz tudósnak, aki a Gutkeled nemzetség eredetének rejtélyét megfejtette. Apropó, rejtély! A Gutkeledekkel kapcsolatos további vizsgálódásaimnak akár a mottójául is választhatnám e szót: rejtély. E nemzetség eredetét ugyanis valami különös és megmagyarázhatatlan titok lengi körül, s valószínű, hogy épp ez a titok ihlette Krúdyt is regényének írásakor.

Fölkeltette tehát a kíváncsiságomat ez a rejtélyes Gutkeled család, és elhatároztam, hogy lehetőségeimhez mérten megpróbálok mindent megtudni róluk. S mit tesz manapság az ember, ha valamiről többet szeretne megtudni? Természetesen rákeres az Interneten. A Wikipédia a Gutkeled nemzetség ismertetését a következőképp kezdi:

 „A Gutkeled (Guthkeled, Gút-Keled, Gut-Keled, Cletgud) nemzetség leszármazottai évszázadokon át vezérlő férfiakat, erős asszonyokat, sőt fejedelmeket adtak Magyarországnak.”

Vezérlő férfiak, erős asszonyok, sőt fejedelmek! Jól jegyezzük meg mindezt, mert a fejezet végére pontosan érteni fogjuk ennek okát! Tovább olvasva a Wikipédia beszámolóját, e meglehetősen termékeny nemzetség sok szerteágazó hajtásáról is képet kaphatunk:

 

„A nemzetség két főágra, a majádi és a sárvármonostori főágra oszlott, amelyből hét ág, végül 30 nemesi család származott. A két főág és a hét ág:

Sárvármonostori főág

Apaj - István bán-ág

     Málcai család
     Bacskai család
     Butkai család
     Csatári család
     Ráskai család
     Raszinjakeresztúri család
          raszinjakeresztúri Bocskai
          raszinjakeresztúri Apajfi
     Márki család
     Anárcsi család
          anárcsi Tegzes
          anárcsi Nyíri

Várdai ág

Ez az ág a sárvármonostori főág egyik leggazdagabb és legelőkelőbb hajtása volt. Ehhez az ághoz tartozott I. Pelbált fia Pelbárt, aki 1250-ben Sárvármonostor kegyurai között foglalt helyet. 1264-ben Gacsályon lakott. I. Pelbárt unokatestvére volt Mihály, a Várday család őse. Fiai Aladár és László voltak, akik 1250-ben Sárvármonostor helyreállításán fáradoztak. Aladár unokája János, 1330-ban Szamosbecset nyerte Druget Vilmos szepesi és abaújvári főispántól, de ezt 1334-ben vissza kellett adnia. 1333-ban megvette Pete helység negyedét a Balkányiaktól, ettől kezdve a Várdai család mindegyre több birtokot szerzett Szatmár vármegyében is.

     Várdai család
     Kenézi család
     Anárcsi család

Farkas-ág

     Atyai család
     Szemesi család
     Balkányi család
     Daróci család
     Guti család
          Ország (Guti) család

Tiba-ág

     Gacsályi család
     Rozsályí család
          Kun család
     Atyai család
     Apagyi család

Majádi főág

Bátori ág

     Báthori család
     Szakolyi család
     Zeleméri család

Egyedmonostori ág

     Adonyi család
     Perbárthidi család
     Diószegi család
     Dobi család

Lotárd-ág

     Amade család
     Marcaltövi család
     Felsőlendvai család
     Maróti család

Egyes tagok

     Bélyi család”7

 A Gutkeled nemzetség tehát két főágra, hét ágra és harminc nemesi családra oszlott. E harminc nemesi család a történelem során olyan férfiakat adott a nemzetnek, mint Báthory István erdélyi fejedelem, akinek uralmához az Erdélyi Fejedelemség első virágkora köthető, és akit a lengyelek egyik legnagyobb királyukként tartanak számon. Szintén a Gutkeled nemzetségből - annak Majádi főágából - származott Dobó István, az egri vár hős kapitánya, aki maroknyi seregével megállította a sokszoros túlerőben lévő oszmán hadsereget. Édesanyja révén Gutkeled volt I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, és természetesen fia II. Rákóczi Ferenc is. De Gutkeled volt Gróf Zichy István tárnokmester, és nem utolsósorban a költőóriás: Ady Endre. Jó bizonysága a Gutkeledek kiválóságának és példás hűségének IV. Béla királyunk 1248-ban kelt oklevele, melyben Gutkeled nembeli István nádort, szlavón bánt és Stájerország kapitányát „szívünk szerint való férfinak" mondja, aki „nem romboló, hanem építő, nem tékozló, hanem gyűjtő lesz, nem is pusztító, hanem inkább eredendő hűsége és bölcsessége révén nagyszerű megőrző".

Nem csoda tehát, ha e nemzetség – mely véletlenek sorozata folytán került vizsgálódásaim célkeresztjébe – egyre inkább fölkeltette a figyelmemet. Minél többet tudtam meg róluk, annál jobban emésztett a kíváncsiság: Mi a magyarázat példátlan kiválóságukra? Mitől olyan rejtélyes az eredetük? Miben áll az a titok, amely e nemzetség történetének ködbevesző kezdeteit körüllengi? Történt aztán, hogy egyik alkalommal, a Képes Krónikát olvasgatva a következő szavak jöttek elém:

 „Gutkeled nemzetségéről sokat beszélnek, bizonyos azonban, hogy Péter király hozta be őket segítségül, amikor Henrik császárhoz menekült. A svábországi Stauf várából eredtek, ahonnan Frigyes császár is származik. Ez a nemzetség Svábország főembereiből való, örökségükre ugyan szegények, de említett hazájukban derék, hatalmas emberek. Gutkeled nemzetsége Salamon király, László és Géza hercegek idejében emelkedett fel. E nemzetség ugyanis akkor két részre szakadt, egyik a hercegekkel tartott, másik Salamonnal; kiváltképpen Videt emlegetik ebből a nemzetségből, akit - mint mondják - Salamon magasztalt fel.”

Amikor ezeket a sorokat olvastam teljesen összezavarodtam. Péter király hívta volna be a Gutkeledek őseit Magyarországra? Orseolo Péter, aki a magyar történelem talán leggyűlöltebb németbarát uralkodója volt? Aki uralkodása során a Német-római Birodalom hűbéresévé tette az országot? Aki Henrik császár aktív támogatásával és külföldről behívott német zsoldosok segítségével harcolt igaz magyarok ellen? Csak hogy jobban érzékeljük miféle király volt Péter, idézzük fel szavait a Képes Krónika idevágó szakaszából:

 „Ha valameddig még élek, Magyarországon mind a bírákat, a méltóságos és tekintetes, valamint az alsóbb rendű embereket, a századosokat, falunagyokat és mind a főembereket, a hatalomviselőket németekből rendelem, idegenekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom (,,.). Ez a név: Magyarország, abból származik: Nyomorország, hát hadd nyomorogjanak.”

Így olvastuk tehát Péter király szavait: „...idegenekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom”. Ezek között a Péter által külföldről behozott németszívű lovagok között foglalt volna helyet a Báthoryak, Rákócziak, Zichyek és Dobók őse? ... Hát elképzelhető ez? … Gondolom a Kedves Olvasó is érzi, hogy mi volt az a nagy ellentmondás, amely további kutatásokra sarkallt. Sehogy sem fért a fejembe a dolog. Különösen a Képes Krónika következő szavai hintették el bennem a gyanú morzsáit:

 „Gutkeled nemzetségéről sokat beszélnek, bizonyos azonban...”

Amikor valaki „szóbeszédekkel” szemben „bizonyosságokat” fogalmaz meg és kinyilatkoztat, az mindig gyanús. Arról nekem Anonymus jut eszembe, aki a „regősök csacsogó énekét” semmire sem tartván elhintette a későbbi akadémikus dogmák morzsáit. Aki így jár el, az a tiszta forrásból származó hagyományokat az akadémikus spekulációk hazugságával váltja fel. Kínozni kezdett tehát a kérdés: Vajon mik lehettek azok a szóbeszédek, amelyekről a Képes Krónika írója „bizonyosságokkal” igyekezett elterelni a figyelmet? És vajon miért állt érdekében elfedni az autentikus emlékezetet? Kik voltak valójában a Gutkeledek és honnan származtak?

Ugyancsak gyanúsnak találtam a fenti idézet következő apró részletét is:

 „örökségükre ugyan szegények”

Örökségükre szegények? ... Nos, Kovacsóczy Farkas (1540–1594) nem éppen egy „örökségére szegény” képet fest föl a Gutkeled nemzetségből származó és éppen erdélyi fejedelemmé megválasztott Báthory István őseiről, amikor a következőket írja:

 „S ámbár a hely nagyon alkalmasnak látszik arra, hogy családod rég és nemes voltáról elmondjam azt, amit említettem, mégis, mivel annak régi volta és tündöklése mindenki előtt ismert igazság, feleslegesnek tartottam, hogy megálljak közismert dolgoknál. Hiszen ha vissza akarjuk vezetni nemzetségednek eredetét a kezdetig, egészen Jupiterig kell elmennünk, mint a Cecropidáknak. Ha azt is elszámlálnánk, hogy ez a család hány vezért és félistent adott nekünk mindig, istenem, híres férfiakból mekkora névsort nyerhetnénk.”

Vagyis figyeljük meg: vezérek, félistenek és Jupiter! ... Valóban ilyen volna egy „örökségére szegény” nemzetség? Ilyen volna egy Péter király által a magyarok ellen behozott sváb család? Aligha. Mindezen ellentmondások tehát elhintették bennem a gyanút, hogy a Gutkeled nemzetség eredetét szándékosan ferdítették el, és e ferdítés nem csupán holmi modernkori akadémikus manipuláció, hanem egészen krónikáink keletkezésének idejére nyúlik vissza. De vajon miért állt volna érdekében ilyet tenni krónikásainknak, akik Árpád-házi szent királyaink számára írtak történelmet? A válasz – mint majd látni fogjuk – benne rejlik a kérdésben.

Miután szembesültem mindezen ellentmondásokkal megnéztem, hogy milyen közismert elméletek léteznek e nemzetség eredetével kapcsolatban. Az egyik fontos forrás, ami a kutatásaimhoz nagy segítséget adott a Gut-Keled Nemzetség Egyesület által üzemeltetett http://www.gutkeled.hu címen elérhető honlap volt, ahol számtalan hasznos adalékot találtam kutatásaimhoz. A másik forrás Pénzes Szabolcs kitűnő tanulmánya volt, melynek címe: Alvinczi Eduárd tévhite, avagy a Gutkeled nemzetség eredete a családi hagyományokban. Vegyük tehát sorra, melyek ezek a főbb elméletek:

Az első elmélet a szarmata-jazig származás tézise, melyről mind Pénzes Szabolcs tanulmánya, mind pedig a Gut-Keled Nemzetség Egyesület honlapja beszámol, s amely valószínűleg Báthory István lengyel királysága kapcsán vált népszerűvé:

 „Leonhardus Uncius (1550 e.–1584 u.) erdélyi szász humanista költő a Poematum libri septem de rebus Ungaricis Leonhardo Uncio Transylvano auctore (Cracoviae, 1579) című, a magyar történelemről írott verseskötetében Báthoryt [Báthory István lengyel királyt] félig-meddig lengyel származásúnak állítja be. Őseit a Kárpát-medencében a népvándorlás során megtelepült jazigokban (jasiges) jelöli meg, ezek pedig a kor hiedelme szerint a szarmaták egyik ágához tartoztak, ilyen módon a lengyel szarmatizmus eszmekörébe kapcsolódhatott be Báthory alakja, s a lengyel nemzeti párt még inkább magáénak érezhette őt.”

Leonhardus Uncius tehát a Gutkeledek őseként azt a szarmata-jazig népet nevezi meg, amelyről a Médek királya c. fejezetben mi magunk állapítottuk meg, hogy szintén Attila népe volt és a hunokkal együtt harcolt Róma ellen. E szarmaták voltak azok, akik a későbbi Lengyelország középnemesi rétegét alkották. Leonhardus Uncius tehát szembehelyezkedik nemzeti krónikáink közlésével, említést sem tesz Henrik császárról, sem annak csatlósáról, Orseolo Péterről. De nem említi meg Stof várát sem, és nem tud semmiféle onnan származó sváb családról.

Hozzá hasonló véleményt fogalmazott meg évszázadokkal később Dr. Karácsonyi János is, aki A magyar nemzetségek című könyvében a Gutkeledek állítólagos német eredetéről így ír:

 „Ezek azonban mind csak tapogatódzások, esetleg a biztos tudás hiányának palástolgatásai. (...) Német eredetnek sem a legrégibb és kedvteléssel használt személynevekben, sem a nemzetség ősi birtokainak helyneveiben nincs nyoma, sőt ellenkezőleg a sopronmegyei, ma közönségesen Margarétának és Trausdorfnak hívott helységek, míg e nem tagjai bírták, Majád és Dorog nevet viseltek.”

Karácsonyi tehát úgy véli, hogy krónikáink sváb eredetelmélete csak tapogatózás és a biztos tudás hiányának palástolgatása. Ezzel szemben világosan kimondja: „Német eredetnek (...) nincs nyoma”.

E két forrás (Leonhardus Uncius és Karácsonyi János) tehát megerősített azon gondolatomban, hogy a Gutkeled nemzetség krónikáink által közölt sváb eredetelmélete alapvetően téves. S mivel krónikáink e nemzetség eredetét egyenesen a magyar történelem leggyűlöltebb németbarát uralkodójához kötötték, valószínűleg egy szándékos ferdítésről lehet szó. Ez a ferdítés pedig – mint minden egyéb szándékos történelmi csúsztatás – valamilyen hatalmi érdeket szolgálhatott. Viszont még mindig nem volt világos számomra, hogy kinek és miért állhatott volna érdekében egy középkori magyar nemzetség eredetét megmásítani.

A következő elmélet, amelyet a Gutkeledek eredetét vizsgálva górcső alá vetettem Bethlen Farkas nevéhez köthető, aki a Báthory István uralkodása c. munkájában így ír:

 „Ennek a családnak az eredetét egyesek régebben Bathustól, Pannónia királyától vezették le, akitől az idők során a Bathok vagy Balthák családja származott. Mert Baltha gót nyelven merészt jelent, (magyarul Báthor); innen származott Alarik, a vizigótok királya, az ő halála után pedig Ataulf hasonlóképpen a vizigótok királya lett. Hogy ezek milyen nagyhírűek voltak, Bonfinius tanúsítja. Az ő utódaik kedvezőtlen körülmények miatt Alemanniába költöztek. Innen az ugyanebből a nemzetségből származó vazenburgi Vencellinus Szt. István király alatt visszatért Pannóniába (...) és oly jó viszonyba kerül vele, hogy a pannóniai (dunántúli) nemesség feje lett, s méltónak mutatkozott arra, hogy az isteni királynak Kupa [Koppány] az utolsó somogyi vezér elleni hadjáratában az egész sereg fővezére legyen.”

Ez volt kutatásaim során az a pillanat, amikor először merült fel bennem egy különös sejtés, egy megfoghatatlan, s egyelőre kellő alappal még nem bíró baljós gyanú. Bethlen Farkas ugyanis a Gutkeledek eredetét nem máshoz vezette vissza, mint a baltok nemzetségéből származó gót Alarikhoz! Aki azonban az előző fejezeteket figyelmesen elolvasta, az pontosan tudja, hogy mind a gót történelemmel, mind pedig magával Alarikkal igen súlyos problémák vannak. A nagy ciklus c. fejezetben én magam írtam le a következő gondolatokat:

 „...eltelt tíz esztendő és az egyre gyűlő adatok, az időközben megértett összefüggések engem is meggyőztek: olyan nép, hogy »gót« valójában sohasem létezett. Akiket a kutatás gótnak gondol, azok Attilával érkezett hunok. (...) Miután tehát magam is beláttam, hogy a gótok alatt valószínűleg hunokat kell érteni, hirtelen minden gótokkal kapcsolatos információ, minden gótok cselekedeteiről szóló közlés gyanússá vált.”

Alarik személyének Gutkeledekkel kapcsolatos említése tehát rendkívül elgondolkodtatott. Hiszen tíz évvel ezelőtt A magyar krónikák és a kitalált középkor c. könyvemben én magam mutattam ki, hogy Alarik valójában Attila király 44 évvel korábbra datált másodpéldánya. Még azt is észrevettük, hogy a fonákírás jelenségén keresztül Alarik neve Attila királyi titulusának feleltethető meg: ALARIK visszafelé KIRALA. A baltok nemzetségének emlegetése ugyancsak rendkívül különös, hiszen láttuk, hogy ez a balt név abból az ősi peleku-parathu-partha szóból vezethető le, amelyből a párthusok neve is származik. A baltok nemzetségéből származó gót Alarik tehát valójában nem más, mint a pártusok nemzetségéből származó hun király, Attila! Amikor Bethlen Farkas a Gutkeled nemzetség kapcsán a gótokat emlegeti, a baltok nemzetségéről beszél és Alarikról szól, akkor mindezzel akaratlanul is Attilához köti eredetüket. Ez volt az a pont, ahol megértettem: a téma, amelytől már egy ideje szabadulni szerettem volna, újra rám talált és nem ereszt.

A következő elmélet, amelyet megvizsgáltam a besenyő származás elmélete volt. Kállai István és Dr. Kovács Béla Tarnaszentmiklós évszázadai c. munkájukban így írnak:

 „Nem véletlen viszont a Gútkeled és az Oltumán név újbóli összekapcsolódása. (...) A honfoglalás után a X. században letelepülő kabar-besenyő vagy korai kun népcsoport vezetőjének nevét őrzi az Oltumán név, emellett még a Jeruka, Kocsordos (Kuchurd családnév) határnév is. A német Gútkeled és a besenyő-kabar Oltumán családok között a kapcsolat a korai időkben házasság útján jöhetett létre, mint az Aba Sámuel és az Árpád-házból származó anyja vagy felesége révén. Sajnos a tatárjárás előtti írásos emlékek hiánya miatt csak feltételezésekre szorítkozhatunk.”

A Gút-Keled Egyesület honlapja mindehhez a következő gondolatokat teszi hozzá:

 „A Gutkeledek a besenyő Tomaj nemzetség egyik ága. A Tomaj nemzetség alapítója Thonuzóba besenyő vezér leszármazottai a Talmács törzsből. Anonymus szerint a besenyők Kunországból érkeztek Taksony vezér behívására 950-es évek második felében a Kárpát-medencébe. Feladatuk a határőrizet és testőrség a királyi udvarban. Ha Orseoló Péter kíséretében testőri feladatot látták el, azt a Szent Korona nevében és nem csatlósaként tették. Tény, hogy Orseoló menekülésekor Székesfehérváron úgy ölték meg, hogy a Gutkeledek nem voltak ott és ez nem törte meg karrierjüket, dinasztiát alapítottak. Alapvetően az ősi (őskeresztény) Táltos vallás hívei voltak, de az általuk alapított településeken biztosították a római katolikus vallásgyakorlást, ahogy Tonuzóba sem tért át, de gyermekei már felvették a római katolikus vallást.”

Ugyancsak a Gutkeledek besenyő származásának elméletét vallja Fehér Mátyás Jenő is, aki a Besenyő őstörténet c. munkájában a következőket közli:

 „Birtokosok voltak az egyik csallóközi Karcsán a besenyő eredetű, vagy legalábbis igen szoros besenyő kapcsolatokkal bíró Gut-Keledek is. (...) A Rába partjától a Tátra havasaiig végighúzódó besenyő határőrláncolatnak vezető nemzetségei a Csór, Ete, Gut-Keled, Ják, Kacsics, Kartal, Káta, Osl, Szák, Szécs, Tomaj és a Vezekény, és talán a Zsadány voltak.”

A besenyő származás elmélete tehát – hasonlóan a korábban megismert szarmata és a gót eredetelmélethez - a Gutkeledek történetét egy teljesen más kontextusban tárgyalja, mint amelyben azt nemzeti krónikáink teszik. Ugyanakkor e számtalan egymásnak látszólag homlokegyenest ellentmondó elméletnek van egy közös vonása. Valamilyen formában mind a hunokhoz és Attilához vezet vissza bennünket. A szarmatákkal kapcsolatban láttuk, hogy ők is Attila király népe voltak, hiszen Attila Képes Krónikából megismert királyi titulusában a „médek királya” cím éppen rájuk vonatkozott. A baltok nemzetségéből származó gót Alarik emlegetése szintén Attilához vezet bennünket. De bizonyos értelemben még a besenyőelmélet is Attilára mutat. Ennek részletes kifejtése túlmutatna jelen tanulmány keretein. Most legyen elég annyi, hogy Kánnai Zoltán már hosszú évekkel ezelőtt kimutatta, hogy a Kárpátok keleti előterében élő és archaikus magyar nyelvet beszélő csángó népcsoport valójában a besenyők leszármazottja. Annak a térségnek pedig, amelyben ez a csángó-besenyő népcsoport él, az általánosan ismert megnevezése: Moldva vagy másképp Moldova. Éppen ez a Moldva – Moldova név volt az, amelyről a Bárdosok utódai c. fejezetben a következőket írtam:

 „Vessük tehát vizsgálat alá a MOLDÁV illete MOLDOVA elnevezéseket! Ez a szó két részből tevődik össze: »MOLD« és »ÁV« vagy »OVA«. A szó végi »ÁV« vagy »OVA« végződés már jól ismert előttünk. Ezzel találkoztunk a Maghreb, magyaráb, Kurdáb, Cordova, Sakláb, Skandináv és az imént vizsgált Skalowia stb. elnevezések végén is. A jeletése egyszerűen »törzs«. A moldáv elnevezésben tehát »mold törzs« jelentéstartalmat kell felismernünk. De melyik volt ez a titokzatos »MOLD« törzs? Természetesen ez a név is a pártusok harci »BALTA« jelentésű nevére vezethető vissza és gyakorlatilag azonosnak tekinthető a »BALT«-i tenger nevével!”

Akkor most jusson eszükbe a baltok törzséből származó hős Alarik, aki a Duna torkolatának közelében született, vagyis éppen annak a térségnek a peremvidékén, amelyet ma Moldvának vagy Moldovának nevezünk, és amelyről épp a fenti idézetben derítettük ki, hogy valójában mold – ava, vagyis „mold törzs” jelentéstartalommal rendelkezik. Mindezek után tegye fel magának a Kedves Olvasó a kérdést: Vajon van-e bármi lényegi különbség a BALT törzs és a MOLD törzs között? Ha engem kérdeznek, akkor nincs. Ezek a nevek szabályos hangváltozásokon keresztül egymásnak teljesen és tökéletesen megfeleltethetők. Mindezen összefüggések miatt már nagyon régen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy az a szűkebb térség, amelyből a hatalmas Attila világhódító útjára indult, éppen ez a moldvai, moldovai terület volt, ahol ma az a csángó népcsoport él, amely Kánnai szerint a besenyők utódja. Az Isten ostora és a tetrarkhák c. fejezet második részében már hivatkoztam Harangozó Imre írására, melyben a szerző világosan közli, hogy a moldvai Bogdánfalva lakói között máig is elevenen él az a tudat, hogy őseik Attila katonái voltak. Még idéztem is Kerekes Mária 1934-es születésű bogdánfalvi lakos gyönyörű szavait:

 „Az Iszten akaratát kellett tőccsék bié. Kellett verekeggyenek, kellett csánnyanak rontászt, met erősz bűnösz vót e világ akkor esz. Atilla Isztennek az osztora, vaj fegyvere vót.”

Vegyük tehát észre, hogy a Gutkeled nemzetség eredetével kapcsolatban eddig megvizsgált összes elmélet valamilyen formában ugyanabba az irányba mutat! Mind a szarmata, mind a gót, mind pedig a besenyő elmélet ugyanahhoz a dicső hun néphez vezet vissza bennünket, amely annakidején térdre kényszerítette a gőgös Rómát. Persze mindezen gondolatok sokáig csupán homályos sejtések voltak, s talán azok is maradtak volna, ha nem futok bele a Gutkeledek eredetével kapcsolatos legfontosabb forrásba, Nyáry Krisztina naplójába. Hogy ki volt Nyáry Krisztina? A Wikipédia lapjain a következőket tudhatjuk meg róla:

 „Bedeghi báró Nyáry Krisztina (Kisvárda, 1604. október 31. – Sempte, 1641. február 17.) Thurzó Imre, majd Esterházy Miklós nádor felesége. (...) Nyáry Pál és Várday Kata lánya. 1618-ban kötött házasságot Thurzó Imrével, Thurzó György nádor fiával. A nászmenet és a menyegző pompája még az akkoriban megszokott főúri fényűzések mellett is párját ritkította; az esketést Alvinci Péter végezte. Thurzó Imre 1621-ben bekövetkezett hirtelen halála után a gazdag örökséggel kecsegtető özvegyet - aki közben katolizált - Esterházy Miklós vette nőül Szucsányban, az esküvői szertartást ekkor Pázmány Péter celebrálta. Példás, boldog házaséletükből kilenc gyermek származott. A család udvari káplánja a jezsuita Hajnal Mátyás volt, aki 1629-ben Bécsben megjelent, Jézus Szívéről szóló ájtatossági könyvét - amely a magyar barokk széppróza kezdeteinek becses emléke - Nyáry Krisztinának ajánlotta. Naplója irodalmi értékű.”

A Kedves Olvasó bizonyára emlékszik, hogy amikor a fejezet elején a Gutkeled nemzetség különböző ágait soroltuk fel, akkor éppen a Várday család volt az egyetlen, melynél a család nevének puszta említése mellé külön megjegyzést is csatolt a szócikk szerzője. Ebben a Várday ágat a sárvármonostori főág leggazdagabb és legelőkelőbb hajtásának nevezte. Ennek a családnak az utolsó egyenes ági tagja volt Várday Kata, Nyáry Krisztina édesanyja. Nyáry Krisztina tehát édesanyján keresztül maga is Gutkeled ősökkel rendelkezett. 1626-ban írt naplója – amelyet a Wikipédia szócikke irodalmi értékűnek nevezett – az egyetlen autentikus forrás arról, hogy mit gondoltak maguk a Gutkeledek a saját eredetükről. Lássuk tehát:

 „Volt egy Edmundus nevő angliai király, Eduardus angliai királynak unokája, öregebbik Edmundusnak penig a fia, ki az is angliai király volt. Az megírt Edmundusnak halála történvén circa annum dni 998, maradott két fia: Edmundus és Eduardus, ezen két királyfiak egy Canutus nevő Anglia napnyugoti részének királyátúl kiűzettetvén Angliábúl, jöttek Pannóniában, azaz Magyarországban Henric császár és Szent István magyarországi király ideiben. Ezen ifjabbik Edmundusnak fia volt Ottó, amely elsőben adta Szent István szolgálatjára magát...”

Tehát Nyáry Krisztina szerint a Gutkeled nemzetség ettől a bizonyos Ottótól, ifjabbik Edmundus fiától, idősebbik Edmundus angliai király unokájától származott. Amikor ezeket a sorokat olvastam hirtelen gondolatok özöne indult el bennem. Az első ilyen gondolat az volt, hogy Nyáry Krisztina verziója merőben eltér az eddig megismert és csupán holmi homályos spekulációkra épülő szarmata, gót és besenyő elméletektől, hiszen egészen konkrét események kontextusába, valós történelmi tények közé helyezi el a Gutkeledek eredetét. A második gondolatom az volt, hogy vajon nem lehetséges-e, hogy Nyáry Krisztinát valamiféle hátsó szándék, politikai indíték vagy bármi egyéb jogigény megalapozása motiválta e sorok írásakor? Némi gondolkodás után be kellett látnom, hogy ez teljességgel kizárt. Ahogy mondani szokták: az ember a saját naplója számára nem hazudik. Nyáry Krisztinának e történet feljegyzésére semmi oka nem lehetett, ha csak nem egy valóban létező, élő családi hagyományt kívánt az utókor számára megörökíteni. Pénzes Szabolcs az Alvinczi Eduárd tévhite, avagy a Gutkeled nemzetség eredete a családi hagyományokban c. írásában ugyanerre a következtetésre jut:

 „A nemzetség eredetének zavarosságát csak fokozza a Nyáry Krisztina naplójában fellelhető, s minden korábbi elképzeléstől eltérő genealógia. Ezt a szöveget soha nem vetették forráskritikai vizsgálat alá, következésképp a 17. századi ábrándos genealógiák szintjén kezelték, s kizárták mind a nemzetség, mind pedig a Várday család eredetének vizsgálatából. A genealógia keletkezési körülményeiről tudjuk azt, hogy 1626-ban Nyáry Krisztina naplójába jegyeztette a Nyáryak és a Várdayak eredetét, ami azért volt szükséges, mert ekkorra már a Várday családnak mindössze egy egyenes ági leszármazottja volt életben, nevezetesen Várday Kata, s így félő volt, hogy a Várday család szájhagyományként élő eredetmondája Nyáry Krisztina édesanyjával együtt sírba száll. Ezen kívül semmilyen más okot nem találhatunk a szöveg keletkezésére, hiszen a naplónak propaganda célja nem volt, amit személyes jellegén túl, az is bizonyít, hogy nyomtatásban csak 1888-ban jelent meg a Történelmi Tár című folyóiratban. Ha Nyáry Krisztinának vagy az Esterházyaknak bármilyen politikai célja lett volna a naplóval, valószínűleg a magyar történeti tudatban jelenlévő hőst szerepeltettek volna családalapító ősként, nem pedig egy mesebelinek tűnő herceget. Választhatták volna például Vencellint, vagy Kézai krónikájának bármely hősét, mert azt biztosan tudjuk, hogy Kézai krónikájának kevés fennmaradt példánya közül az egyiket épp az Esterházyak kismartoni könyvtárában találták meg.”

Vagyis Nyáry Krisztina nem szerette volna, hogy édesanyja halálával a Várday család szájhagyományként élő eredetmondája a sírba szálljon. Ezért jegyeztette fel ezt a történetet a naplójába 1626-ban. Más oka e történet lejegyzésére nem lehetett, hiszen – ahogy azt a fenti idézetben is olvashattuk – a napló semmiféle propaganda célt nem szolgált, olyannyira, hogy keletkezésétől számítva több mint két és fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy aztán 1888-ban egy folyóirat hasábjain nyomtatásban is megjelenhessen. Ha Nyáry Krisztina kalandos hősi genealógiát szeretett volna kreálni családjának, akkor – ahogy arra Pénzes Szabolcs is utalt – kiválaszthatta volna Kézai krónikájának bármelyik hősét, a magyar történelmi tudat bármely nagy alakját, beleértve akár honfoglaló vezéreinket is, hogy hozzá vezesse vissza családja eredetét. De nem ezt tette. Ehelyett 11. századi száműzött angolszász hercegekről írt, akik Nyáry Krisztina kortársai előtt már teljességgel ismeretlenek voltak, s akikkel semmiféle jogigényt megalapozni nem lehetett. Mindezek után Pénzes Szabolcs kimondja a teljesen kézenfekvő és logikus következtetést:

 „... látható, hogy Nyáry Krisztina viszonylag pontosan mesél el egy olyan történetet, amelynek rajta kívül más magyarországi forrása nincs. (...) Mindezek tükrében a napló által megőrzött forrás autentikusnak tűnik.”

Külön felhívnám a figyelmet Pénzes Szabolcs fenti szavaira! Nyáry Krisztina a naplójában családi eredethagyományként egy olyan történetet örökít meg rendkívüli pontossággal, amelynek rajta kívül nincs más magyarországi forrása! Tehát még csak át sem vehette ez a történetet valahonnan! Az vagy autentikus, vagy egyszerűen nincs rá magyarázat! Pénzes Szabolcs végül így összegzi gondolatait:

 „A Nyáry Krisztina naplójában fennmaradt történetről megállapítottuk, hogy valóságos történelmi eseményről számol be, ami kapcsolatba hozható a Várdai család eredetével, s egyúttal a Gutkeled nemzetség származásával.”

 Folytatás: A Gutkeled nemzetség II.→


  A Gutkeled nemzetség II.

Az első részben áttekintettük a Gutkeled nemzetség eredetével kapcsolatos különféle elméleteket és arra a megállapításra jutottunk, hogy azok rejtélyes módon mind ugyanabba az irányba mutatnak. Végül megállapítottuk, hogy a Nyáry Krisztina naplójában található verzió autentikusnak tűnik. Mindezek után vizsgáljuk meg kissé alaposabban is a naplóban található eredetmonda valós történelmi összefüggéseit. A Bárány Attila, Laszlovszky József, Papp Zsuzsanna szerzők által megjelentetett Angol-magyar kapcsolatok a középkorban c. munka az Angolszász hercegek a 11. századi Magyarországon c. fejezetében a következőképp ismerteti az eseményeket:

 „A történet fő eseményei a következőkben foglalhatók össze. Vasbordájú Edmund angol király halálát követően Knut, dán király szerezte meg a hatalmat Anglia felett a 11. század elején. Mivel meg akart szabadulni az angolszász ág szóba jöhető örököseitől, elküldte Vasbordájú Edmund apró gyermekeit, Edmundot és Edwardot, a svéd királyhoz. A velük együtt küldött »halálos levél« szerint a skandináv uralkodónak meg kellett volna ölnie a gyermekeket, de ő ehelyett továbbküldte őket, és hosszú hányattatás után végül a magyar király udvarában találtak menedéket.”

Vagyis a történet szálai a messzi Angliába vezetnek, ahol az első ezredforduló idején II. Edmund angol király uralkodott. II. Edmundot Vasbordájú (Ironside) Edmundnak is szokás nevezni. E név arra utal, hogy Nagy Kanut dán király hódító seregeit, akik éppen ebben az időben indítottak elsöprő erejű offenzívát a Brit szigetek ellen, Edmund hosszú időn keresztül hősiesen feltartóztatta. Kanut Anglia nagy részét már uralma alá hajtotta ugyan, de a dél-angliai Wessex tartományba visszahúzódó Edmundot nem tudta térdre kényszeríteni. Miután azonban Vasbordájú Edmund 1016. november 26-án meghalt, immár semmi sem tartóztathatta fel a normann seregeket, s így Edmund királysága a dán Kanutra szállt. Edmundnak azonban volt két fia, ifjabbik Edmund és Eduárd, akik ekkortájt mindössze kétévesek lehettek. Őket Kanut király a kontinensre száműzte, féltestvérének a svéd királynak udvarába, azzal a megkötéssel, hogy rokona ölje meg őket. III. Olaf azonban megkönyörült az ifjakon és lehetővé tette, hogy azok Kijevbe távozzanak, ahol ekkor III. Olaf húga, Ingigerd volt a királynő. Kijevből Ingigerd sógorához, I. András magyar királyhoz vezetett az ifjú hercegek útja, akik sajátos sorsuk folytán a „Száműzött” (angolul Exile) melléknévvel vonultak be a történelembe.

Az angolszász hercegek magyarországi tartózkodásának igen gazdag irodalma van. A kutatás eddig érthető okokból Eduárdra figyelt jobban, hiszen ő volt az, aki feleségül vette Árpád-házi Ágotát, Szent István leányát. Az ő további történetét viszonylag jól ismerjük. Tudjuk, hogy Árpád-házi Ágotával kötött házasságából három gyermekük született: Edgár, Margit és Krisztina. Tudjuk azt is, hogy Eduárdot rokona, Hitvalló Eduárd 1057-ben visszahívta Angliába. Hitvalló Eduárd ugyanis gyermektelen volt, s amikor hírét vette, hogy a távoli Magyarországon még él Vasbordájú Edmund egyik fia, azonnal elküldött érte arra kérve őt, hogy siessen Angliába és foglalja el atyai örökségét. Száműzött Eduárd feleségével, Ágotával és három gyermekével vissza is tért Angliába, ám hazatérése után néhány nappal – még azelőtt, hogy Hitvalló Eduárddal találkozhatott volna - rejtélyes körülmények között meghalt. Egyes vélemények szerint merénylet áldozata lett, ami tekintetbe véve számtalan ellenségét egyáltalán nem lenne meglepő. Sári Judit, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének honlapján nemrégiben közzétett tanulmányában így írja le az Eduárd halála utáni eseményeket:

 „Az apa nélkül maradt család a trónkövetelők viszályába, a normann támadások – személy szerint a Hódító Vilmos – elleni küzdelmekbe csöppen. Hitvalló Edward halálát követően, 1066-ban Margit testvére, Edgar előtt nyílik lehetőség a trón elfoglalására, amelyről azonban ő hamarosan lemond, valószínűleg életét féltve. Edgár szövetségest talál III. Malcolm skót király (uralk. 1057–1093) személyében. Margit viharos úton Skóciába kerül. (Egyes krónikák szerint hajójával az európai kontinensre igyekszik, amikor a sűrű ködben eltájolva a hajó végül Skócia partjainál, a Forth öblében vet horgonyt. Néhány állítás szerint ez azonban nem volt véletlen.) Itt a jóval idősebb III. Malcolm király udvarába kerül, akinek némi vonakodás után kezét nyújtja, míg édesanyja, Ágota és testvére, Krisztina kolostorba lépnek.”

 Vagyis Száműzött Eduárd fia, Edgár még tett néhány erőtlen kísérletet atyai örökségének birtokbavételére, de próbálkozásait nem koronázta siker. Ezért a hányattatott sorsú család hátat fordított a Brit szigeteknek, és vissza akart térni Magyarországra. Hajójuk azonban viharba került s végül Skócia partjainál kötött ki. Skócia királya III. Malcolm feleségül kérte Margitot, aki némi vonakodás után igent mondott és később Skóciai Szent Margitként vonult be az egyháztörténelembe. Sári Judit imént említett tanulmánya így ismerteti Margit további történtét:

 „Margit tevékeny, meghatározó szerepet játszik a vad, harcias skót udvar és környezete megszelídítésében, a keresztény hit erősítésében, sőt elmondható: a skót feudális állam megszilárdításában. Sorra építi – hasonlóan egyházszervező első szent királyunkhoz – a kolostorokat, templomokat. Férjének, Malcolm királynak hű társaként még államügyekben is igen találékonynak és járatosnak mutatkozott. Áhítatos életmódja mellett a szegények, a betegek támaszaként is fellép, oly sok későbbi Árpád-házi hercegnő elesetteket pártoló cselekedeteihez hasonlóan. Nem véletlenül viseli a nevét Dunfermline határában a közelmúltban épített modern klinika.”

Mindeddig tehát Száműzött Eduárd állt a kutatások célkeresztjében, hiszen ő vette feleségül Árpád-házi Ágotát, ő volt Skóciai Szent Margit apja, és ő volt az, aki végül visszatért a messzi Angliába. Testvére Edmund már jóval kevesebb figyelmet kapott. Engem azonban éppen Edmund érdekelt volna jobban, hiszen Nyáry Krisztina naplója őt – illetve fiát, Ottót – nevezte meg családja, és egyben a Gutkeled nemzetség őseként. Kutatni kezdtem tehát az Edmundról szóló híradások után. A Bárány Attila, Laszlovszky József, Papp Zsuzsanna szerzők által megjelentetett Angol-magyar kapcsolatok a középkorban c. két kötetes nagy összefoglaló munka éppen a száműzött angolszász hercegek magyarországi tartózkodásával indítja a két nemzet középkori kapcsolatainak ismertetését. Ezt a kötetet az egyik online könyvesbolt a következő szöveggel népszerűsíti:

 „A szerzők a honfoglalástól a középkor végéig kísérik a két nemzet államközi és kulturális kapcsolatainak történetét a teljesség igényével. Minden olyan történelmi, művészeti, gazdaságtörténeti tény helyet kap a kötet tanulmányaiban, amely az országok s a kultúrák összefüggéseit dokumentálja az adott időszakban.”

Vagyis úgy olvastuk: „a teljesség igényével”. Nos, ez a „teljesség igényével” föllépő munka mindössze ennyit tud ifjabbik Edmundról, Vasbordájú Edmund fiáról és Száműzött Eduárd testvéréről:

 „Az egyik herceg, Edmund Aetheling, a száműzetés ideje alatt meghalt.”

Valamivel később még hozzáteszi:

 „Egyikük korai halála helyett van olyan verzió is, ahol az ifjú kalandos szerelmi történet szereplője lett és feleségül vette a magyar király lányát.”

Ez minden tehát, amit ifjabbik Edmundról megtudhatunk. Még Pénzes Szabolcs korábban említett tanulmánya is a sötétben tapogatózik, amikor Edmund további sorsáról ír:

 „Feltételezésekre, találgatásokra vagyunk utalva. Feltehető például, hogy 1030 körül Kijevben halt meg Edmund...”

Vagyis: feltételezések, találgatások, valójában azonban teljes sötétség. Ekkor fölsejlett bennem, hogy ezen az ösvényen mintha már jártam volna korábban. Amikor Csaba és Aladár történetét vizsgáltuk, már akkor is belefutottunk ugyanebbe a különös jelenségbe. Vagyis amíg az egyik testvérről szinte mindent tudunk, addig a másik testvér története sűrű ködbe vész. Láttuk, hogy míg a vesztes Csaba történetének szinte legapróbb részleteit is híven megőrizte krónikás irodalmunk, addig ugyanezek a krónikák a győztes Aladár későbbi sorsáról semmit sem őriztek meg. Most ugyanezzel a furcsa és gyanút ébresztő jelenséggel állunk szemben. Míg Száműzött Eduárd élete viszonylag jól dokumentált, hiszen ismerjük a feleségét, ismerjük gyermekeit, tudjuk ki és mikor hívta vissza Anglia trónjára, addig bátyjáról, Edmundról néhány elejtett mondaton kívül semmit nem tudunk.

Elgondolkodtam tehát: vajon mi lehet ennek az oka? Vajon kiknek és milyen érdekeknek állhatott útjában Vasbordájú Edmund Magyarországra száműzött idősebbik fia? Miért kellett őt ilyen látványosan kitörölni a magyar történelmi emlékezetből? Mivel nem hagyott nyugodni a kérdés, megnéztem, hogy az angol nyelvű Wikipédia tud-e valamit Edmund hercegről. Meglepve tapasztaltam, hogy nem egyszerűen csak tud, de egyenesen terjedelmes szócikk foglalkozik vele:

 „Ailred of Rievaulx, a near-contemporary chronicler, recorded Edmund's marriage to the daughter of a Hungarian king, but omitted to mention the name of the king and the name of the daughter. This could not have been a daughter of King Stephen, although a sister of King Samuel Aba, as well as any other princess of the huge Árpád dynasty is a possible candidate. It is possible that Edmund's wife was named Hedwig. Edmund died shortly after the marriage, possibly during the military campaign of Andrew of Hungary in 1046; he was certainly dead by 1054, when only Edward was recalled to England by the princes' uncle, King Edward the Confessor. The king wanted to appoint his nephew as his heir, however Edward died soon after his arrival in London. With the death of Edward's son, Edgar the Atheling (...), around 1126, the male line of the House of Wessex died out. Edmund was buried in Hungary, however the exact location of his grave is unknown.”

Magyarul:

„Ailred of Rievaulx, korabeli krónikás, említést tett ugyan Edmund házasságáról, amelyet a magyar király lányával kötött, de sajnos elmulasztotta feljegyezni a király nevét, illetve a király lányának a nevét. Ő valószínűleg nem lehetett István király lánya, sokkal inkább Aba Sámuel lányáról lehet szó, de ugyancsak számításba jöhet a meglehetősen népes Árpád-ház valamennyi hercegnője is. Lehetséges, hogy Edmund feleségét Hedvignek hívták. Edmund nem sokkal esküvője után meghalt, valószínűleg I. András egyik katonai akciója során 1046-ban. De 1054-ben, amikor a hercegek nagybátyja, Hitvalló Eduárd egyedül Eduárdot hívta vissza Angliába, már biztosan halott volt. A király az unokaöccsét akarta kijelölni utódjául, de Eduárd nem sokkal hazatérése után Londonban meghalt. Eduárd fiának, Edgárnak az 1126 táján bekövetkezett halálával a Wessex ház férfiágon kihalt. Edmundot Magyarországon temették el, sírjának pontos helye azonban ismeretlen.”

Vagyis figyeljük meg: a fenti szócikkben említett korabeli krónikásnak, Ailred of Rievaulx-nak nem csupán tudomása van arról, hogy Edmund Magyarországon megnősült, de még arról is tud, hogy a magyar király lányát vette feleségül, akit valószínűleg Hedvignek hívtak. Mivel tudjuk, hogy egy Edmund öccse, Eduárd Szent István lányát, Ágotát vette feleségül, és mivel egyes források szerint Szent Istvánnak volt egy Hedvig nevű lánya is, így teljes joggal gondolhatjuk, hogy Edmund éppen ezt a Hedviget vette feleségül. És noha feltételezhető, hogy Edmund nem sokkal az esküvője után meghalt, semmi sem zárja ki, hogy Magyarországon gyermekei születtek, akárcsak testvérének, Eduárdnak. Ez pedig tovább növeli a Nyáry Krisztina által megörökített családi eredethagyomány valószínűségét, mely szerint a Gutkeledek Edmund Ottó nevű fiától származtak.

A száműzött hercegek történetének vizsgálatakor azonban fölkeltette a figyelmemet egy apróság. Tudjuk jól, hogy a „Vasbordájú”, „Száműzött”, „Hitvalló”, stb. nevek csupán utólagos ragadványnevek, melyekkel az utókor e személyek történelmi szerepére utalt. Ezeket a neveket a viselőik nem is ismerték, hiszen fogalmuk sem lehetett arról, hogy az utókor majd mely tulajdonságukat, mely cselekedetüket vagy életük mely aspektusát fogja kiemelni a többi közül. E ragadványnevek azonban túlságosan is jók arra, hogy eltereljék a figyelmet e személyek valódi nevéről, arról a névről tudniillik, amelyet viselőik ténylegesen ismertek és használtak is. Ez a név pedig így hangzott: Atheling!

Amikor az angol nyelvű Wikipédia Edmund hercegről szóló szócikkét olvastam, már ott is feltűnt, hogy a szócikk címe ez volt: Edmund Atheling. Az Angol-magyar kapcsolatok a középkorban c. többször idézett munka a Magyarországon tartózkodó angolszász hercegekre többször is így utal: „az Aethelingek”. Alaposabban utánanézve kiderült, hogy Vasbordájú Edmund valójában Edmund Atheling volt, s fia, ifjabbik Edmund szintén az Edmund Atheling nevet viselte. Hasonlóan Száműzött Eduárd is Eduard Atheling volt, s az ő fia Edgár az Edgar Atheling nevet viselte. Vagyis az embernek teljesen az a benyomása támad, hogy ezt a nevet úgy használták, mintha az egyfajta családnév lenne. Ekkor megnéztem, hogy maguk az angolok mit gondolnak erről a rejtélyes Atheling névről. A Wikipédia az Atheling címszó alatt így ír:

 „Atheling (also spelt Aetheling, Atheling or Etheling) was an Old English term (a?eling) used in Anglo-Saxon England to designate princes of the royal dynasty who were eligible for the kingship. The term is an Old English and Old Saxon compound of aethele, a?ele or (a)ethel, meaning »noble family«, and -ing, which means »belonging to«...”

Vagyis magyarul:

 „Az Atheling szó (melyet Aetheling, Atheling illetve Etheling formában is írtak) egy ősi angol kifejezés, melyet az anglo-saxon Angliában használtak azoknak a királyi családból származó hercegeknek a megjelölésére, akiket származásuk feljogosított a trónra. Ez a kifejezés egy régi angol illetve régi saxon szóösszetétel, mely egyrészt az aethele, a?ele vagy (a)ethel szóból áll, melynek jelentése »nemes család«. A szó végén található –ing jelentése pedig »abból való«...”

Az Atheling név jelentése tehát „nemes családból származó, királyi vérből való”. Ezen a ponton hirtelen eszembe jutott, hogy az Angolok és Saxonok c. fejezetben, amikor a koraközépkori angol uralkodók neveit vizsgáltam meg, én magam írtam le a következő gondolatokat:

 „...vajon mi ütött ezekbe az angol királyi családokba? Vajon miért ragaszkodtak olyan megátalkodottan az Etele név különféle változataihoz? Csak nem a Nagy Etelére, a hunok királyára emlékeztek? Csak nem az ő emléke előtt tisztelegtek e névválasztással? Csak nem a hatalmi igényük súlyát és jogosságát kívánták megalapozni azzal, hogy Attila nevét vették magukra? Mint láttuk, az Ed név is meglehetősen gyakran felbukkant angol királyok neveiben. Mint tudjuk, Ed és Edömén Attila unokái, Csaba fiai voltak, s így joggal feltételezhetjük, hogy a hunok között gyakori volt ez az elnevezés. A rengeteg Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar szintén egyértelmű jelzője annak, hogy az anglo-saxon hódítók valójában hunok, azaz magyarok voltak.”

Tovább olvasva az angol Wikipédia Atheling szócikkét újabb érdekességeket tudhatunk meg e rejtélyes névről:

 „From the 9th century, the term was used in a much narrower context and came to refer exclusively to members of the house of Cerdic, the ruling dynasty of Wessex...”

Magyarul:

 „A 9. századtól ezt a titulust még szűkebb kontextusban használták, amikor is kizárólag a Wessex fölött uralkodó Cerdic ház tagjait értették alatta.”

 Vagyis amikor ezt az Atheling nevet a legszűkebb értelemben használták, akkor kizárólag a Wessex fölött uralkodó Cerdic ház tagjait értették alatta. Ennek az apró és látszólag lényegtelennek tűnő információnak hatalmas jelentősége volt a későbbiekben. Eltűnődtem ugyanis azon, hogy miért elsősorban a Cerdic ház tagjai használták ezt a megnevezést? Vajon mi különböztette meg a Cerdic házat Anglia többi uralkodócsaládjától? Mi volt az oka annak, hogy elsősorban ők használhatták ezt a különös Atheling nevet, mely azt jelentette: nemes családból származó, királyi vérből való? Egyáltalán mit kell tudnunk a Cerdic házról? Az angol Wikipédia a House of Wessex címszó alatt a következőket írja e nagy múltú dinasztiáról:

 „The House of Wessex, also known as the House of Cerdic, refers to the family that initially ruled a kingdom in southwest England known as Wessex...”

Magyarul:

 „A Wessex ház, vagy más néven Cerdic ház arra a családra utal, amely kezdetben a délnyugat angliai Wessex fölött uralkodott”

Kezdetben tehát csak Wessex tartomány fölött uralkodtak, ám ők voltak azok, akik uralmukat Nagy Alfréd idején kiterjesztették egész Angliára:

 „The House became rulers of all England from Alfred the Great in 871 to Edmund Ironside in 1016.”

Magyarul:

 „A dinasztia egész Anglia fölé kiterjesztette uralmát Nagy Alfréd korától (871) egészen Vasbordájú Edmund koráig (1016).”

Vasbordájú Edmund és két Magyarországra száműzött fia tehát éppen ebből a Wessex házból származott. E ház az angolszász történelem legősibb és legeredetibb uralkodó dinasztiája, mely nagyjából hasonló szerepet töltött be az angol történelemben, mint amilyet nálunk az Árpád-ház játszott. Olyan hatalmas uralkodókat adott az angol népnek, mint pl. az imént említett Nagy Alfréd. Úgy olvastuk azonban, hogy a Wessex házat másképp Cerdic háznak is szokás nevezni. Elgondolkodtam tehát: vajon honnan jön ez az elnevezés? Ki volt a Cerdic ház névadója? A Wikipédia a Cerdic wessexi király címszó alatt a következő rendkívül érdekes információkat nyújtja:

 „Cerdic (467. – 534.) az angliai Wessex királyság alapító uralkodója volt. A legfontosabb forrás személyéről az angolszász krónika; azonban ezt jóval a megtörtént események után írták, az ott leírtakból sok minden ellenőrizhetetlen, avagy csak legenda. Cerdic a szászok egyik vezetője volt, amely népcsoportnak a késő ókorban az Északi-tenger partján volt a szállásterülete, és az 5. század folyamán a szomszédos angolokkal és jütökkel útra keltek a Brit-szigeteket meghódítani, melyet a rómaiak 400 után hátrahagytak. Eleinte, 450 körül a brit szigetek legközelebb eső része, azaz Kent volt a cél, amelyet a hagyomány szerint Hengest és Horsa hódítottak meg. Cerdic származásáról semmit sem tudunk. Egy szász sereg vezetője volt (a krónika szerint ők voltak a gewissák), akik 495-ben a mai Hampshire-ben, valószínűleg a mai Bournemouth környékén szálltak partra, és hamarosan az ottani romanizált britek ellen stabil hídfőt tudtak képezni.”

Vagyis Cerdic a Wessex-ház alapító uralkodója volt. Ő volt a vezére azoknak a kontinensről a Brit szigetekre átkelő anglo-saxon hódítóknak, akik először a délnyugat angliai Wessex tartományban vetették meg a lábukat. Cerdic utódai innen kiindulva hajtották uralmuk alá a szigeteket és váltak később egész Anglia dicső uralkodóivá.

Amikor kutakodásaim során eddig a pontig eljutottam, egy különös gyanú lett rajtam úrrá. Akik az Angolok és Saxonok, illetve az Arthur király c. fejezeteket figyelmesen végigolvasták, azok valószínűleg már sejtik ennek az okát. E fejezetekben ugyanis arra a megállapításra jutottunk, hogy az anglo-saxon hódítás, amely Attila nyugat-európai hadjáratával azonos esztendőben történt, valójában nem egy Attila hadjáratától független eseménysorozat volt, hanem éppen annak részét képezte! A Brit szigetek elfoglalása tette föl a koronát a hatalmas hun király nyugati hódításaira. Sőt, az Arthur király c. fejezetben még azt is észrevettük, hogy Attila idősebbik fia, Aladár volt az, aki a Brit szigetek meghódításának nagy aktusát levezényelte. S csak a haldokló Róma eme legnyugatibb tartományának meghódítása után válhatott a nyugati részek kinevezett alkirályává, aki Attila haláláig atyjának alávetve uralkodott.

Korábban még azt is észrevettük, hogy a háromszázas évek elején, a Brit szigeteken bíborba öltöztetett Nagy Konstantin szintén Aladár személyéből lett megalkotva, akárcsak a száz évvel később ugyanitt uralkodóvá emelt Constantinus nevű közember. Sőt, az Arthur királlyal kapcsolatos angolszász legendák gyökerét is Aladárban találtuk meg, hiszen Arthur neve teljesen szabályos hangváltozásokon keresztül vezethető le Aladár nevéből. Most azonban azt látjuk, hogy a Brit szigeteket meghódító angolszász seregek vezére, a Wessex-ház alapítója s egyúttal a Gutkeledek őse Cerdic volt!

Elgondolkodtam tehát: lehetséges lenne, hogy Cerdic személye mögött is Aladárt kell felismernünk? ... Képtelenség! – gondoltam. Hiszen még az évszám sem stimmel! Mikor is történt az anglo-saxon invázió? Tudjuk jól, ez a hódítás a négyszázas évek derekán, Attila nyugati hadjáratának évében, azaz 451-ben történt. Mikor lépett partra Cerdic az általa vezetett angolszász seregek élén? A fenti Wikipédia idézetben úgy olvastuk 495-ben. Ekkor szokásomhoz híven megnéztem mennyi a különbség a két évszám között. Rövid fejszámolás után kiderült, hogy a két dátum közötti különbség éppen:

44

Vagyis újra – immár nagyon sokadszorra – belefutottunk abba a 44 éves csúsztatásba, amely az egész koraközépkori időrendi káosz egyik legjellemzőbb motívuma. Egyik előadásom során úgy fogalmaztam: az egész „kitalált középkor” elnevezést át kellene keresztelni „a nagy 44-es probléma” névre, olyan masszívan és olyan gyakran bukkan föl összetartozó események között ez a 44 éves távolság. Tudjuk jól, hogy ezt a szöktetést a Julián naptár bevezetésétől induló időszámítási rendszer és a Krisztus születésétől induló időszámítás dátumai közötti különbség idézte elő.

Cerdic tehát pontosan 44 évvel az angolszász hódítás után lép partra dél-Angliában. Korrigálva az újra tetten ért időrendi csúsztatást az események összeérnek és fedésbe kerülnek. Vagyis Cerdic nem 495-ben, hanem 451-ben, Attila galliai hadjáratának évében vezeti át dicső seregeit Britanniába. Ekkor eltűnődtem Cerdic nevén: vajon mit jelenthet ez a név? Igen hamar rájöttem, hogy a név végén található –ic végződés eredetileg a király jelentéstartalmat hordozó –ric lehetett. Ez annál is inkább valószínű, mivel Cerdic fiának, Cynricnek a nevében még eredeti formájában őrződött meg a jól ismert –ric végződés. Cerdic tehát eredetileg CERDRIC lehetett, ám e névből az R hangzó időközben kikopott. Amikor ugyanis két mássalhangzó kerül egymás mellé, s ez nehezíti a kiejtést, akkor két lehetőség van: vagy kikopik az egyik mássalhangzó, vagy pedig beékelődik közéjük egy kiejtést könnyítő magánhangzó. Cerdic nevében az előbbire láthatunk példát.

Ekkor eljátszottam a gondolattal: hogyan hangzott volna ez a név, ha egy kiejtést könnyítő magánhangzó ékelődött volna be a két mássalhangzó közé? Nos, valahogy így: CERDERIC. Ez a CERDERIC név azonban az R-L hangváltozáson keresztül lényegében azonos annak a CHILDERIC-nek a nevével, akit mi már jól ismerünk. A Nagy Károly c. fejezetben őt Attila idősebbik fiával, Aladárral azonosítottunk. Tehát bármily megdöbbentő legyen is, mindezen összefüggésekből logikusan levonható a súlyos következtetés:

Cerdic nem más, mint maga Aladár!

Ezen a ponton érti meg az ember, hogy miért elsősorban a Cerdic-ház tagjait illette meg a nemes származást kifejező Atheling név! Azért mert e család tagjai Cerdicen (vagyis Aladáron) keresztül a hatalmas Ethele egyenes ági leszármazottjai voltak! Vagyis az Atheling név eredeti jelentése valóban nemes családból származó, királyi vérből való. Épp csak azt felejtették el hozzátenni, hogy e király, akiről szó van, nem más, mint a dicső Ethele!

Láttuk tehát, hogy az angolszász CERDIC és a Meroving CHILDERIC neve lényegében azonos. A Nagy Károly c. fejezetben Childerik nevével kapcsolatban arra a megállapításra jutottunk, hogy abban az „elsőszülött” jelentéstartalmat hordozó KÁL illetve KÁLOD szót kell felismernünk. Még idéztük is Padányi Viktor ezzel kapcsolatos gondolatait: „…az utolsó a gyermekek között, vagyis »ucc-aba«, »öccs-csaba« ugyanúgy, mint ahogy a »kál« az első a fiúk között…” Akkor így fogalmaztunk:

 „Mindezt tudva vegyük észre, hogy Childerik neve maradéktalanul beleilleszthető ebbe a gondolatmenetbe! Mint azt már jól tudjuk, a név végén lévő -rik egy »király« jelentéstartalommal rendelkező, gyakorta felbukkanó végződés. Ami minket ennél sokkal jobban érdekel, az a név első fele: CHILD – KILD – KÁLD. Vagyis első, elsőszülött, idősebb, ELDER azaz ALADÁR! Ez a két kifejezés – Aladár és Child – valójában azonos értelműek, jelentésük megegyezik.”

A Klodvig és a keresztvíz c. fejezetben ezt még kiegészítettük a következő gondolatokkal:

 „...némely magyar tájszólásban a gyermeket a mai napig is cselédnek nevezik! A Magyar Néprajzi Lexikon a cseléd címszó alatt a következőket írja:
»...a tájszólásban a család és cseléd szavak egyaránt jelentenek családtagot, gyermeket is. »Négy családom (gyermekem) van.« »Gyertek ide kis cselédeim (gyermekeim)«.«
Ebből a »gyermek« jelentésű ősi magyar család – cseléd szóból származik az angol child szó is. A Childerik névben tehát Attila idősebbik fiának apjához való viszonya jutott kifejezésre. Ő volt ugyanis Attila gyermeke, »kis cselédje«, vagyis ilyen értelemben gyermek-király, azaz Childerik.”

Vegyük tehát észre, hogy a Cerdic nevében található CERD hangcsoport az R-L hangváltozáson keresztül ugyanaz a KILD – KELD – KÁLOD, mint amit korábban Childerik nevében is felfedeztünk. Ennek jelentése pedig éppúgy gyermek illetve elsőszülött, mint ahogy az Aladár név is az idősebb jelentésű elder szóból származtatható. Persze a pontos összefüggéseket már nem ismerő fővonalas kutatás Cerdic nevével kapcsolatban is a teljes zavarodottság jeleit mutatja. Nekik ez a név kelta, azaz tősgyökeres brit névnek tűnik fel, ami ellentmondani látszik annak a jól ismert ténynek, hogy Cerdic nem a Brit szigetek őslakos kelta népességéből származott, hanem az újonnan érkező anglo-saxon hódítókkal jött. A nyilvánvaló ellentmondást így igyekeznek feloldani:

 „Érdekes, hogy Cerdic neve brit eredetű, ami eleinte összezavar, ezt néhány történész azzal magyarázza, hogy anyja brit lehetett. Másrészt nem lehet kizárni, hogy Cerdic érkezésekor már eleve voltak a szigeten szász telepesek.” (Wikipédia, Cerdic wessexi király szócikk)

Hogy Cerdic neve és különösképpen a nevében található KILD-KELD-KÁLOD hangcsoport sokkal inkább tekinthető hun eredetűnek, semmint keltának vagy britnek, az abból is jól látszik, hogy Attila királyunk Képes Krónikában megörökített nemzetségtáblázatában a hun király egyik őse éppen ezt a nevet viseli:

 „Miután a somnium a mi nyelvünkön álom, s ama fiú származását álom jövendölte meg, ezért nevezték Álmosnak, aki Előd, ez Ögyek, ez Ed, ez Csaba, ez ETELE, ez Bendegúz, ez Torda, ez Szemény, ez Etej, ez Apos, ez Kodocsa, ez Berend, ez Zsolt, ez Bulcsú, ez Balog, ez Zombor, ez Zámor, ez Lél, ez Levente, ez Kölcse, ez Ompód, ez Miske, ez Mike, ez Beszter, ez Budli, ez Csanád, ez Bökény, ez Bondorfán, ez Farkas, ez Otmár, ez Kádár, ez Belér, ez Keár, ez Keve, ez KELED, ez Dama, ez Bor, ez Hunor, ez Nimród, ez Thána, ez Jáfet, ez Noé fia volt.”

Keled tehát Attila egyik őse volt, s az eddig megértett összefüggésekből úgy tűnik a hun király idősebbik fia is ezt a nevet viselte. S mivel ő is király volt, ezért a teljes megnevezése valahogy így hangzott: Keled király, azaz Keledrik. E névből lett aztán Childerik, ugyancsak e névből származik a Cerdic név is. Sőt, még Childerik fiának, Klodvignak a neve is ugyanerre a Keled névre vezethető vissza.

Ekkor azonban hirtelen eszembe jutott, hogy honnan is indultunk el valójában. Eredetileg a Gutkeled nemzetség eredetét akartuk megfejteni. Nyáry Krisztina naplója éppen azokhoz a Magyarországra száműzött Wessex-házi hercegekhez vezette vissza e nemzetség eredetét, amely uralkodóház őse az Aladárral azonosított Cerdic volt! Ekkor szinte fájdalmasan hasított belém a felismerés: de hiszen a Gutkeled nemzetség nevének második fele éppen ez a KELED név! Értjük már mit jelent mindez? Bizony nem kevesebbet, mint hogy e dicső nemzetség a mai napig is a nevében hordozza hatalmas ősének Keled királynak, Attila idősebbik fiának a nevét! A Gutkeled nemzetséghez tartozó harminc nemesi család eredete a száműzött angol hercegeken, a Wessex-ház dicső királyain és Cerdic-en keresztül valójában a nagy Magor unokájához, a földkerekség ijedelméhez, Isten ostorához vezet vissza!

Ez volt az a pont, ahol teljesen világossá vált, hogy a száműzött angol hercegek miért épp Magyarországon leltek menedékre. Ekkor világosodott meg előttem, hogy ez a nemzetség miért adott évszázadokon keresztül vezérlő férfiakat, erős asszonyokat, sőt fejedelmeket az országnak! Ekkor vált érthetővé, hogy miben állt e nemzetség példátlan kiválósága! Ekkor értettem meg, hogy kinek a szíve dobogott a hős Dobó István keblében, amikor a sokszoros túlerővel támadó oszmán áradatot maroknyi seregével megállította! Hogy kinek a dicső szelleme éledt újjá a Gutkeled ősökkel rendelkező Rákóczi szent küzdelmeiben, amikor zászlajára tűzte a jelmondatot: Istennel a Hazáért és a Szabadságért! Bizony a nagy Attila szelleme volt az, melyet méltó utódai a Gutkeledek hányattatott történelmünk során egyetlen percre sem hagytak kialudni.

De itt érti meg azt is az ember, hogy Árpád-házi királyaink számára író krónikásaink miért hallgattak a Gutkeledek valódi eredetéről! Hogy miért igyekeztek a „szóbeszédeket” a sváb származás hazugságával elhallgattatni. Hogy miért kötötték e dicső nemzetség eredetét a valaha élt leggyűlöltebb idegenszívű királyhoz! Ugyanis már a Gutkeledek puszta létezése is fenyegetést jelentett Csaba utódaira, az Árpád-házi uralkodókra. Ha ugyanis egy Árpád-házi uralkodónak joga volt Magyarország trónjára ülni, akkor egy Gutkelednek kétszeres joga lehetett volna hozzá! Mert míg a Gutkeledek Attila győztes fiától származtak, addig az Árpád-házi uralkodók a vesztestől.

Ráadásul jól tudjuk, hogy a Magyarországra száműzött Edmund feleségül vette István király Hedvig nevű lányát, vagyis beházasodott az Árpád-házba. S mivel a Gutkeled nemzetség Nyáry Krisztina naplója szerint éppen Edmund fiától, Ottótól származott, ezért a Gutkeledek Ottó anyja révén nem csak Attila idősebbik, de fiatalabbik fiát, Csabát, s vele együtt honfoglaló Árpád vezérünket is az őseik között tarthatják számon.

A Gutkeled nemzetség tehát egy olyan páratlan történelmi nemzetség, amelyben Attila két fiának vérvonala csodálatos módon újraegyesült! Semmi túlzás sincs abban, amikor azt mondom, hogy a Gutkeledek trónigénye sokkal erősebb és megalapozottabb volt, mint Árpád-házi királyaink trónigénye. És ezt bizony Árpád-házi királyaink is pontosan tudták. El is követtek mindent annak érdekében, hogy a nemzetség eredetét megmásítsák és Attila idősebbik fiát, Aladárt nemzeti krónikáinkban negatív színben tüntessék fel. Ha még eszébe is jutna bármelyik Gutkelednek Attilára hivatkozva igényt támasztani a trónra, az időközben befeketített Aladár negatívan csengő neve miatt úgysem tenné. Régóta nem hagy nyugodni a gyanú, hogy Aladárból valakik valamikor szándékosan gyártottak negatív hőst. Nem lehet véletlen, hogy győzelme után őt – mint Attila „rossz” fiát - egyszerűen kiírták nemzeti krónikáinkból, s ez által kiiktatták nemzettudatunkból is.

Gondoljuk azonban végig: milyen lehetett az az Aladár, akinek száműzött utódai kizárólag Magyarországon leltek menedékre? Milyen lehetett az az Aladár, akitől hazájukért élő hősök, vezérlő férfiak, erős asszonyok és fejedelmek származtak? Sokan elítélik őt, mert Nagy Konstantinként és Nagy Károlyként felkarolta a nyugati kereszténységet és megalapozta a későbbi pápai államot. De vajon előre láthatta-e, hogy nagylelkűségének milyen következményei lesznek? Én a magam részéről úgy gondolom, hogy hosszú-hosszú, hazugságban eltöltött évszázadok után éppen ideje, hogy Attila győztes fiát, Aladárt rehabilitálja, és annak hatalmas örökségét újra birtokba vegye ez a nemzet.

Persze tudom, hogy sokan most kételkedve olvassák szavaimat. Hogy Árpád-házi szent királyaink krónikásaik segítségével hamisították volna meg egy ősi nemzetség eredetét? Hogy a Gutkeledeknek az Árpád-házi királyokkal szemben bármi komolyan vehető hatalmi igénye lehetett volna Magyarországon? Badarság! Nos, akik így gondolkodnak, azok olvassák el a következő szavakat, melyeket Szent László király mondott a mogyoródi csata után a Gutkeled nemzetségéből származó Vid ispán még megcsonkítatlanul heverő holtteste fölött:

 „Fájlalom halálodat, bár mindig ellenségünk voltál; bárcsak életben maradtál és megtértél volna, és a békét erősítetted volna meg közöttünk! De csodálkozom, miért akartad a hercegséget, hiszen nem a hercegek nemzetségéből származtál, miért kívántad a koronát, mikor nem királyok véréből való voltál?”

Vagyis figyeljük csak: Szent László király fent idézett szavaival gyakorlatilag semmi egyebet nem tesz, mint a Gutkeledek állítólag soha nem is létező trónigényének jogosságát kérdőjelezi meg. Színpadias kérdései álnok kérdések. Rájuk adott válaszai hazug válaszok. A Gutkeledek ugyanis – ahogy azt korábban láttuk – Athelingek voltak. Vagyis egy nemes családból származó, királyi vérből való nemzetség, mely önmagában egyesítette Attila két, egykor szembenálló fiának utódait. Ezzel szemben a Gesta Ladislai regis (László király cselekedetei) c. 12. század eleji krónikában Gutkeled nembeli Vid ispán állandó jelzője a detestabilis, vagyis magyarul: utálatos. Vajon honnan jön, és miből táplálkozik ez a talmi gyűlölet? Vajon hol és mikor kezdődött egészséges nemzettudatunk elferdítése? Vajon valóban pozitív történelmi hősöket emeltünk-e piedesztálra? És akiket negatív szereplőként tartunk számon, valóban méltók-e az utókor megvetésére?

Persze a hazugság nem volna igazi hazugság, ha nem tartalmazná az igazság csíráit. A Gutkeled nemzetség krónikáinkban megörökített sváb eredete is tartalmaz olyan motívumokat, amelyek az eddig feltárt összefüggések fényében új értelmet nyernek. Kézai krónikájában ugyanis úgy olvastuk:

 „Hanem az után Péter király idejében jőnek bé Kelad és Gúth testvérek a svábok nemzetségéből; Stof várából erednek.”

Éppen Stof várának említése volt az, ami elgondolkodtatott. Pénzes Szabolcs korábban idézett tanulmányában ugyanis a következő gondolatokat olvashatjuk:

 „Némi kutatás után azonban kiderül, hogy a sváb származás lehetőségét (Suevia = Svábföld) is fenntartásokkal kell kezelnünk, ugyanis a Képes Krónika szövege kronológiai ellentmondást tartalmaz, ugyanis a Stoph váraként megnevezett, a mai Göppingen mellett található hohenstaufeni vár csak 1070 körül épült meg, tehát jóval Orseolo Péter uralkodása után. Ezt a diszharmóniát próbálta meg feloldani a Schön Tivadar nyomán Wertner Mór, aki Stoph várát a brisgaui várral azonosította, csakhogy a brisgaui vár még később, 1091 körül készült el.”

Stof vára tehát még meg sem épült akkor, amikor a Gutkeledek már rég Magyarországon tartózkodtak. Mégis miért merült fel akkor a Gutkeledekkel kapcsolatosan ez a rejtélyes Stof név? A Wikipédia a Cerdic wessexi király címszó alatt a következőket közli:

 „Cerdic 519-ben, a krónika tanúsága szerint a britek fölötti győzelme után Charfordnál, megkapta a királyi koronát, ezért ez az év számít Wessex királyság alapítási évének. Feltehetőleg fontos szerepet játszott a hódításban Cerdic fia Cynric wessexi király is, de unokaöccse Stuf és Wihtgar is, akik a Wight-sziget meghódítása után ott Cerdic nevében uralkodtak.”

Vagyis Cerdic unokaöccsét, aki vele együtt fontos szerepet játszott a Brit szigetek meghódításában, és a Wight-sziget elfoglalása után ott Cerdic nevében uralkodott merő véletlenségből úgy hívták: Stuf! Tudjuk jól, hogy Aladár nem maradt tartósan a Brit szigeteken, hanem visszatért a kontinensre, ahol a frankok uralkodójaként élt tovább. Tudjuk, hogy a személyéből kreált Nagy Károlyt Rómában a pápa később császárrá is koronázta. Cynric, Stuf és Withgar azonban a meghódított szigeteken maradtak, ahol – úgy olvastuk – Cerdic nevében uralkodtak tovább. Könnyen elképzelhető tehát, hogy éppen ennek a Stufnak a halvány emlékét őrzi krónikáinkban a Stof várából való származás tézise.

Mindezek után álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el: mit jelent mindez valójában? Mi a jelentősége e mostani fejezetben feltárt összefüggéseknek? Biztos vagyok benne, hogy jelen pillanatban még e sorok írója sem képes teljes mértékben felmérni súlyos felismeréseinek hatalmas következményeit. Az angolok számára mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy első és eredeti uralkodóházuk valójában sohasem halt ki. A Magyarországon élő Gutkeled családokban tovább élnek Vasbordájú Edmund fiai, tovább él a dicső anglo-saxon Cerdic-ház. Az ország-alapítás jogán e családok legkisebb ifjú hajtása is nagyobb joggal ülhetne az angol trónon, mint a jelenleg uralkodó német származású Windsorok.

És mit jelent mindez nekünk, magyaroknak? Nos, nagyjából ugyanezt. Történelemben jártas olvasóim számára talán nem is kellene felidéznem Ákos nembéli István 1303. évi oklevelének jól ismert szavait:

 „Midőn pedig Magyarország felséges királya, András úr Isten kegyes hívására a földi dolgokból kivált, Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon sarjadt utolsó aranyágacskája meghalt.”

Mi magyarok több mint hétszáz éve gyászoljuk dicső Árpád-házai királyainkat. Több mint hét évszázada nyögjük a Vegyes-házi, Habsburg-házi és legújabban a Senki-házi uralkodók terhes igáját. S a nagy siránkozás közepette nem vettük észre Attila köztünk élő fiait. A Rákócziakat, a Dobókat, a Báthoryakat, a Várdayakat, a Gacsályiakat, a Csatáriakat, az Apagyiakat, az Daróczyakat, a Bacskaiakat, és hosszasan lehetne folytatni a sort. Ők voltak azok, akik vérzivataros századaink alatt mindvégig életben tartották e nemzet nagyságát.


Forrás: http://maghreb.blog.hu/

Ajánlotta: N lászló

(1. oldal / 2)
Megjelent: 8977 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Szekiz-Munduz Fehérlófia »

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.6%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.9%Sweden 0.8%
Ukraine 3.3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.2%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 49
This Week: 4446
Last Week: 6071
This Month: 4446
Last Month: 42081
Total: 2412216

Belépés