Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Mar25

2015. Szeptember 02., Szerda 04:45

A nagy ciklus III. és IV. rész

Ekkor azonban - mint már oly sokszor - nyugtalanító gondolatok leptek meg. Kis híján elkerülte a figyelmemet, hogy egy ordító ellentmondás bújt meg a soraim között. Ez a fenti gondolatmenet ugyanis szöges ellentétben áll mindazzal, amit a korábbi fejezetekben feltártunk. Az Isten ostora és a tetrarkhák c. tanulmányban ugyanis világosan kimutattuk, hogy a hunok Attila idején történt első bejövetelének egyik legfontosabb kiváltó oka éppen a Diocletianus által elindított keresztényüldözés volt. Isten ostora éppen a keresztényüldöző tetrarkhákra sújtott le, s annak az egész kontinensre rátelepedő pusztító szuperhatalomnak vetett véget, amely a tetrarchia idején bestialitás tekintetében túlment minden határon.
Kategória: Kitalált középkor
2014. Május 06., Kedd 15:33

A nagy ciklus II. - Arszakida évek

Rendkívül hasznos, ha az ember választott témájának kutatása közben olykor megáll, hátra lép és messzebbről, mintegy madártávlatból is megszemléli az addig összegyűlt adatokból kirajzolódó képet. Ha nem akarunk elveszni a részletek között, ha nem akarunk leragadni jelentéktelen részletkérdéseknél és föl szeretnénk ismerni a mélyben húzódó lényegi összefüggéseket, szükséges, hogy néha lassítsunk és összegezzük korábbi eredményeinket. E gondolat jegyében döntöttem úgy néhány hónapja, hogy újra átolvasom eddigi írásaimat, újra végighaladok a bennük követett logikai ösvényen, hátha azok olyan új gondolatokhoz és új meglátásokhoz vezetnek, amelyek továbblendíthetik a kutatást.  
Kategória: Kitalált középkor
2012. Szeptember 05., Szerda 18:38

A nagy ciklus I.

Immár tíz éve foglalkozom az egymással párhuzamosan futó időszámítási rendszerek problémájával, és próbálom feltérképezni régi krónikáink látszólagos időrendi ellentmondásait. Ezen kutatások eredményeképp történelmünk kulcsfontosságú eseményei lassan elkezdtek a helyükre kerülni. Mégis, egészen a legutóbbi hónapokig fel sem merült bennem, hogy a magyarok Attila idején történt első bejövetelének időbeli helyével is gondok lehetnek! Az „Isten ostora és a tetrarkhák” c. fejezetben felszínre kerülő ismeretek még számomra is a meglepetés erejével bírtak. Azokra az összefüggésekre azonban, amit e mostani fejezetben fogok feltárni, a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna!
Kategória: Kitalált középkor

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 198 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 26
This Week: 4233
Last Week: 5900
This Month: 20152
Last Month: 24616
Total: 1474182

Belépés