Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Sep24

2012. Január 25., Szerda 15:50

Szerencsés Imre avagy a befogadott hálája

Írta:  Wikipédia
Értékelés:
(6 szavazat)
A spanyol inkvizíció által elüldözött Szerencsés Imrét és családját Magyarország befogadta. Hogy Magyarország tönkretételében mekkora szerepe volt, mindenki ítélje meg maga. Ha II. Lajos 1525. január 1-én száz aranyat kapott kölcsön Szerencsés Imrétől, 1526. január 1-én ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie. Életútja és cselekedei szolgáljanak tanulságul minden enber számára - szomorúak a következmények, ha nem megfelelő emberek vannak az ország vezetésében.

szerencses_imreSzerencsés Imre eredeti neve Snéor ben Efraim, Sálmán ben Efraim, Salamon ben Efraim vagy Slomó ben Efrájim latinosan Fortunatus (? – 1526. k.) alkincstartó II. Lajos uralkodása idején. Spanyolországból 1492-ben elűzött, majd Magyarországon letelepedett szefárd zsidó család leszármazottja.

Szüleit a hírhedt Tomás de Torquemada inkvizítor űzte el, akinek neve több ezer zsidó, muzulmán és keresztény moriszkó halálát jelentette. A család hazájában is részt vett állami pénzügyek kezelésében, ezért a pénzhez értő szakemberek hírében álltak. De épp ez lett a vesztük, mert sikereikre féltékeny személyek ürügyet találva származásukban igyekeztek félreállítani őket, ezért a család meg sem állt Magyarországig.

Fortunatus (Szerencsés) keresztény nőbe lett szerelmes, ami tiltott szerelmi viszony volt, hiszen már mint két fiú atyja folytatta. Ezért elfogták, a kegyetlen halálbüntetéstől csak kitéréssel tudott menekülni. A keresztény hitre való áttérése valamikor 1504 és 1519 között történhetett. Zsidó feleségét és két gyermekét a budai gettóban hagyta. [Szerk: milyen gettó lehetett a budai várban? Bátor ez a wikipédia.] Megkeresztelését Szalkai László püspök és későbbi esztergomi érsek végezte, míg keresztapja Perényi Imre lett.[1]

Alkincstartói tevékenysége

Szerencsés Imre kölcsöneivel és a kamara ügyeiben tanúsított jártasságával nagy tekintélyt szerzett II. Lajos király és Mária királyné előtt. 1520-ban kapta meg az alkincstartói címet, amit négy évig viselt.

A törökök elleni 1521-26. évi háború során a hivatalos magyar pénznem a dénár elértéktelenedett. [Szerk: ez az időszak éppen Szerencsés alkincstartói időszaka - micsoda véletlen] Már 1521-ben, Nándorfehérvár eleste alkalmával a Szapolyai-párti köznemesek azzal vádolták Szerencsést, hogy hanyagságból és rosszakaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította útnak. Szerencsés tanácsára verette a király azt a hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része volt a névleges értéknek.

1525. május 7-én tartott budai országgyűlésen a pénzromlásért a nemesség Szerencsést tette felelőssé és a királyi jövedelmek hűtlen kezelésével vádolták. Hatvan tagból álló küldöttség terjesztette kívánalmait Lajos király elé, amelyben azt kérték a királytól, hogy öt nap alatt távolítsa el udvarából a németeket, akik mind lutheránusok, a császár és a velencei köztársaság követei szintén mielőbb hagyják el az országot, Szerencsés Imre máglyán bűnhődjék gonoszságáért, aki ráadásul izraelita, a köznemesség által választott ülnökök pedig ismét kerüljenek a királyi tanácsba. Hogy mennyi lehet igaz a vádakból nem tudni, de ebben a feszült légkörben, ahol már évek óta élt a Jagellók rossz kormányzása miatt az idegengyűlölet nemcsak a Szerencsés, hanem a németek iránt is, ezért követelhették halálra ítélését.

A király, engedve a nemeseknek, Szerencsés Imrét a budai Csonkatoronyba záratta, ahol egy hónapig raboskodott. Szerencsés, a Fuggerek rokona, Thurzó Elek (körmöci kamarai gróf és főkomornokmester, majd főkincstárnok, 1523-1525 között tárnokmester, végül országbíró) helyetteseként Mária királyné legszűkebb bizalmi köréhez tartozott, aki, mihelyst az országgyűlés szétoszlott, parancsot adott az alkincstartó szabadon bocsátására, mivel szolgálatait mégsem nélkülözhette egy ilyen nehéz helyzetben. A Szent György téren álló házához Mária királyné udvarmestere, valamint két sziléziai kamargróf kísérte el.

Kiszabadulását lakomával ünnepelte, mire Budán, az országgyűlés még el nem távozott nemesei megrohanták és feldúlták házát és majdnem megölték. Sikerült megszöknie úgy, hogy kötélen leereszkedett az épület hátsó részén.

Ekkor, egy korabeli feljegyzés szerint, Budán „egy rágalmazó lépett fel, aki a zsidókat akarta támadni azzal, hogy egy keresztény gyermeket megöltek", holott a vért - állítólag - ő maga rejtette el náluk. [Szerk: - keressünk rá Táncos Gábor vagy Solymosi Eszter nevére] Szerencsés (a feljegyzésben eredeti, Snéor családnevén szerepel), közbenjárt az udvarnál, és elérte, hogy a rágalmazót átadják neki. Ő a zsidókra bízta, akik megfojtották.[2]

Miután a főnemesség és pártolóik sorában az ellenségeskedés vele szemben nem csökkent, Werbőczy István és az általa vezetett köznemesi párt felé közeledett, amelynek egy tervezetet készített az ország szétzilálódott pénzügyeinek rendezéséről. Mária királyné és Báthory nádor támogatása mellett sikerült megszereznie Werbőczy támogatását is, így a hatvani országgyűlésen már senki nem vádolta, sőt számítottak rá. Hamarosan helyreállította anyagi helyzetét; 1525 végén már ő bérelte a budai, 1526-ban pedig a pozsonyi harmincadot is.

A középkor végén a törvényes zsidókamat heti 2% volt. Amennyiben az adós nem fizette meg határidőre adósságát, azután kétszeresével, majd újabb határidő elmulasztása esetén annak kétszeresével - és így tovább - tartozott. Ha II. Lajos 1525. január 1-én száz aranyat kapott kölcsön Szerencsés Imrétől, 1526. január 1-én ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie. Az alkincstárnok 1526 nyarán már nem adott kölcsönt a királyának, pont rosszkor, mert a szultán hadjárata miatt se pénz, se hadsereg nem volt, ezért Lajos ezüst étkészletét zálogosította el.

Kevéssel a mohácsi vész előtt Szerencsés meghalt. „Halála órájában, sok zsidó előtt, sírás és imádkozás közt megbánta bűneit, és bűnbánatban halt meg". [Szerk: nocsak - milyen bűneit?]

Kohn Sámuel írja róla: „Más időben, más emberek közt az ország ügyének tán hasznára válhatott volna; e rothadásnak indult viszonyok közt azonban határozottan ártott neki. Nem volt se jobb, se roszszabb azon országnagyoknál, kiknek társaságába és fondorlatai közé jutott... Ő szintúgy, mint azok, erkölcstelen volt, s az ország kárán szerzett kincseket... tivornyázva tékozolta el... Kebelében csak egy jobb érzület élt, mely más körülmények között dicséretére vált volna: amaz állhatatosság, mellyel zsidó hitfelein csüggött... Példája mintegy ama nem éppen ritka embereknek, kik azt hiszik, hogy néhány cselekvés által minden egyéb gaztettüket jóvátehetik."

Hagyatéka

A mohácsi csata után I. Szulejmán szultán seregével továbbvonult észak, vagyis Buda felé. A város zsidó lakossága nem menekült el a törökök elől. Nekik nem volt félnivalójuk a töröktől, hiszen tudták: a moszlimok toleránsabbak a zsidókkal szemben, mint a keresztények. Ráadásul ismerték a nyugat-magyarországi helyzetet, ahonnan a kiűzetések elől inkább Budára próbáltak a zsidók beköltözni. A budai zsidókat 1526-ban a törökök áttelepítették Konstantinápolyba, és csak Buda török kézre kerülése után, 1541-ben tértek vissza. Egy 1526-ból származó oklevél szerint, II. Lajos király özvegye, Mária királyné Kis Mendel budai zsidó kőházát jutalmul Thurzó Elek udvarmesterének, szarvaskendi Sibrik Gergelynek adományozza. Az adomány indoklásában az adományozott méltatása mellett szerepel az is, hogy a nevezett zsidó a törökök pártjára állt. Ezt az adományt I. Ferdinánd egy évvel később megerősítette.

Budára való visszatelepedésük után hamarosan felvirágzott a régi zsidónegyed. Az 1547. évi török összeírás szerint a Várban 238 keresztény, 75 zsidó és 60 kopt család lakott. Az összeírás a zsidókhoz hozzá számít még 28 „vendég" családot. Ezek a zsidó vendégek 1541 és 1547 között települtek be Törökországból. Vendég-státuszukból következtethetünk arra, hogy nem azokhoz tartoztak, kiknek elődei korábban Budán éltek , hanem azoknak a szír-szefárd zsidóknak ivadékai, akiket I. Szulejmán szultán birodalma, mint spanyolországi menekülteket fogadott be.

Forrás: Wikipédia [Szerk: a wikipédiát a magyar történelem szempontjából nem tekintjük hiteles forrásnak, de a tényeket elfogadjuk]


Málnási Ödön: MAGYARORSZÁG ELSŐ JUD SÜSSE - SNÉOR-SZERENCSÉS IMRE

1944-ben még nem állt rendelkezésére internet és Wikipédia, így Málnási  a következőket vetette papírra a témában:

A Mátyás király halálát kővető nemzedék népsorvasztó, néppusztító, országveszejtő korszakában az ismeretlenség homályából bújt elő egy zsidó pénzváltó és hamarosan feltornázta magát a gazdaságpolitika parancsnoki hídjára. Származása ismeretlen. Csak egy bizonyos: minden őse zsidó volt. Gazdag apja Efrájim névre hallgatott. A zsidó pénzfi eredeti neve: Snéór Zálmón, amelyből népies használatban Snéor Salamon lett Csakhogy Snéornak a Salamon nem tetszett Etel-nek írta magát, mint ahogy napjainkig szokták a tetszetősebb, mimikrisebb neveket használni. Snéor Zálmón születési éve is bizonytalan. Halálakor, 1526-ban „agg"-nak ismerték. Tehát 1450 körül születhetett. A budavári Zsidó-utcában lakott zsidó feleségével és két fiáival. Fiai: Ábrahám és Efrajim.

Snéor Zálmón korában Budán gyakori volt a zsidók miatti forrongás. A zsidók kapzsisága és hatalmaskodása 1494-ben a jámbor budai polgárokat parázs tüntetésre ragadta. Az antijudaista tüntetőket Bakócz Tamás akkori kancellár és püspök lovascsapatai szórták szét; három magyar gyermeket halába is gázoltak a főpapi lovasok. Két évvel később, 1496-ban a budai zsidó gyermekek — valószínűleg a Zsidó-utcában lakó két Snéor-fiú is — megtámadták a budai magyar gyermekeket. A gyermekek utcai verekedése magával ragadta a szülőket is. A gyermekeik védelmére siető budai polgárok és a zsidók küzdelmébe Bakócz püspök lovasai újból beavatkoztak, természetesen a zsidók oldalán. Emiatt olyan parázs küzdelem fejlődött ki, hogy csak a zsidók kölcsönei által nekik lekötelezett király testőrei tudtak az antijudaisták többnapos tüntetésének véget vetni. Királyi testőrök és főpapi lovasok közös erővel fojtották vérbe a budai polgárok antijudaista feleszmélését: sok antijudaistát a tömeg előtt felakasztottak. A budai zsidók boldog purimot tartottak. Bizonyosan a Snéor-.család is.

Snéor Zálmón őrömében kicsapott a medréből. Valószínűleg egyik üzleti útja alkalmával megismerkedett egy kolozsvári magyar nővel, aki elég fajáruló volt ahhoz, hogy a gazdag zsidónak kiszolgáltassa magát. A viszony hamarosan kitudódott. Már pedig ezidőben az árja nővel viszonyba jutó családos zsidó férfire tűzhalál, megégetés büntetése várt. A büntetés alól csak egyféleként lehetett mentesülni: katolikus hitre téréssel és katolikus egyházi házassággal.

A magas pártfogók

A máglyától menekülő Snéor Zálmón egész közeli ismerőséhez, üzletfeléhez és pártfogójához, az ezidőtájt nádorrá választott Perényi Imréhez fordult kérésével: vállalja el a keresztapaságot! Perényinek elég oka volt Snéorral szemben a jóindulat megbizonyítására. Csak egy feltétele volt: tartsa szerencséjének a Perényi keresztnevéhez a szerencsés jelző felvételét. így lett Snéor Zálmónból: Szerencsés Imre.

Az igazi szerencse fel is virradt Snéorra. Zsidó feleségét és két zsidó fiát a Zsidó-utcai lakásaiban hagyta, de ellátásukról bőségesen gondoskodott. Azután a Szent György-téren vásárolt magának szép házat, ahová kolozsvári magyar feleségével beköltözött. Ebből a házasságból is született egy félzsidó fia.

A keresztapa nádoron keresztül a gazdag Szerencsés Imre közelebbi kapcsolatba jutott a magyarországi zsidóság kiváló pártfogójával: Bakócz Tamás bíboros érsekkel, 26 egyházi javadalom, legalább évi 300.000 aranyforintnyi jövedelem és többek között a velencei köztársaság tekintélyes évi zsoldjának élvezőjével, akit mindenhová ezer lovasa, rengeteg hintója kísérte és az egykorú követjelentés szerint egyszemélyben Magyarország „pápája és királya" volt. A semmiből sokszázezer holdas magánvagyont szerzett bíboros-érsek még idejében hozta össze zsidó pártfogoltját, Szerencsés Imrét a későbbi esztergomi érsekkel, Szalkai Lászlóval. Ez a főpap is két elődjéhez, Bakóczhoz és Szatmári Györgyhöz hasonló mértékben szerette a pénzt és a háremtartást, éppen ezért a pénzes zsidót is. Semmiből mesés gazdagsághoz csak zsidó segítséggel és zsidó módszerrel juthatott. Szalkai püspök, mint királyi kancellár és kincstárnok 1520 körül beajánlotta zsidó barátját a királynak alkincstárnoki tisztségre. Szalkai sok más elfoglaltsága folytán ez azt jelentette, hogy a magyar királyság gazdaságpolitikájának parancsnoki hídján Szerencsés Imre lett a parancsnok.

Snéor-Szerencsés legelőszőr a királyt és királynét kötelezte le kölcsönein kívül számtalan figyelmeskedésével. A csak lovagi tornának, vadászatnak, evésnek, ivásnak, társasjátékoknak és dorbézolásoknak élő király hamar szemet huny Snéor-Szerencsés Imre gazdaságpolitikai garázdálkodásaival szemben. Sőt annyira zsidó befolyás alá kerül a király, hogy 1520-ban, Snéor kinevezése után azonnal felszabadítja a zsidókat a zsidó kalap, a vörös köpeny és a sárga folt viselése alól. Szerencsés Imre mindenekelőtt a királyi kincstár jövedelmének rendszeres és módszeres elsikkasztására rendezkedett be.

Nincs pénz a hadsereg felszerelésére

Ugyanekkor az ország határain már vészfelhők gomolyogtak. Nándorfehérvárt ostromolja a török, de a főurak Budán vigadoznak, Snéor-Szerencsés Imre Szent György-téri palotájában lakmároznak és egykorú feljegyzés szerint: egyetlen egy sem akadt közöttük, aki a Nándorfehérvárról loholt futárnak a lőszer vásárlásához szükséges 50 forintot kifizette volna. A török csapatok már a Szávánál portyáznak, de az országtanács még a mozgósítást kihirdető futárok útiköltségét sem előlegezi. Ekkor jegyzi fel Burgio: „Ha Magyarországot a veszélyek örvényéből 3 forint árán ki lelhetne ragadni, nem akadna 3 ember, ki ezt az áldozatot meghozná." A velencei követ szerint: „Az urak az ország védelmét két bánra bízzák: a Dunára és a Szávára..." Az országgyűlés drámai önvallomása szerint pedig „Minden országot két eszköz tart fenn és őriz meg: a törvény és a fegyver; a mi Magyarországunkban most egyik sincs!" Mindenki honmentésről beszélt, de senki sem tett semmit a hazáért, csak a saját javáért. Mint Burgio feljegyzi: „Elég komédiát játszottak a kölcsönös óvásokkal oly időben, midőn az ország egén vészfelhők tornyosultak!"

A szájnagyiparos hazafiak sérelmi politizálása és hangos szónoklása közben és csak egy embernek volt helyén az országveszejtésre céltudatosan beállított esze: Szerencsés Imrének, Nédonfehérfvár elvesztekor mindenki megállapítja, hogy a királyi hadseregnek nem volt felszerelése és zsoldja, ennek pedig Szerencsés az oka. A kincstárnok Werbőczi István ugyanekkor Nándorfehérvárnak hűtlenségben elmarasztalt védőjét védelmébe veszi és ezen ügyvéd-politikusi szolgálatáért két várat és egy uradalmat fogad el, mint ahogy legalább 600.000 katasztrális holdnyi többi birtokát is mind ilyen módon szerezte. A megtámadott zsidó alkincstárnok pedig csendesen ráveszi a királyt az érmepénz 50%-os ötvözethamisítására... A budai országgyűlés a pénzhamisítást megszavazza. Erre az adók megkétszereződnek, a rossz pénz kényszerforgalma következtében pedig a nép rohamosan pusztul a teljes nyomorba.

A zsidót újból megmentik a máglyahaláltól

Az 1524 szeptember 8-i pesti országgyűlés elhatározza Szerencsés alkincstárnok elmozdítását. De a zsidó házi pénzügyér hitelezőitől lekötelezett királyné és a király mégis megtartja a zsidó gazdaságpolitikust. Az 1525 május 12-i rákosi országgyűlés a bajokat főleg a zsidó Szerencsésnek tulajdonítja és 60 tagú küldöttség útján kéri a királytól Szerencsés elégetését. A király nyolcnapi vonakodás után, május 20-án kénytelen alkincstárnokát elfogatni, de most a keresztapa-nádor utódja: Báthori István nádor siet a veszélybe jutott zsidójának segítségére. Báthori Istvánt minden kortársa folyton részeges és teljesen jellemtelen embernek ismerte. Hadiadósikkasztás, pénzhamisítás, török kémek rejtegetése, a zsidóságtól évi 400 arany forintnyi védelmi zsold elfogadása: Báthori nádor arcképének nem is legsötétebb foltjai. Mindenesetre nem meglepő, hogy a nádor jó pénzért 14 nap alatt Szerencsés Imrét is kiszabadította a fogságból.

A Vár Szent György-téri Szerencsés-palotájában az egész udvari párt örömlakomát rendezett a zsidó házigazda és közpénzsikkasztótárs szabadulásának örömére. De a budai nép izgalmában megrohanta a zsidó palotáját, az elsikkasztott aranykészlet egy részét széthordta és három napig a többi budai zsidót is megsarcolta. Csak Zápolyai György csapatai mentették meg a zsidók életét.

Szerencsés gyorsan lemérte a politikai erők átcsoportosulását. Megnyerte és lekötelezte magának Zápolyai Jánost, Werbőczi Istvánt és rajtuk keresztül a köznemesi ellenzéket. A július elején Hatvanban tartott országgyűlés most már Werbőczi javaslatára választja meg újból alkincstárnoknak Szerencsést és ráadásul megkapja a rézbányák jövedelmét, majd a budai és pozsonyi harmincadvámot is.

A gazdasági anarchia tovább fokozódik, a nép nyomora még jobban tombol; csak a zsidó aIkincstárnok összeharácsolt tőkéje sokszorozódik. A gazdaságpolitikai csődben az 1526-i rákosi országgyűlés már Szerencsést kéri fel a pénzügyi helyzet tisztázására. A zsidó egészen nyeregben érzi magát. Sikkasztásairól, csalásairól akként tereli el a figyelmet, hogy támadásba megy át: az országgyűlés előtt leleplezi a többi országnagyok sikkasztásait, garázdálkodásait.

A zsidópártfogók miatt: Mohács

Néhány hét múlva, még a mohácsi csatái előtt a zsidóból lett gazdaságpolitikai diktátor vége közeledését érezte. És most mutatta meg, hogy faji öntudatos zsidó volt egész életében. Haldoklása előtt visszatért a zsidó hitre, mint ahogy addig is csak látszatkeresztény volt. Letette a Szerencsés Imre nevet és mint Snéor Zálmón halt meg.

Fajáruló felesége nagy vagyont örökölt zsidó férje után, de könnyelműen eltékozolta. Nyomorúságban és vízkorságban halt meg a fajáruló asszony. Félzsidó fiát később Breslauba hurcolták és ott meg is gyilkolták.

Első, zsidó feleségétől született két fiát, Ábrahámot és Efrajimot nemsokára a törökök messzi távol, ismeretlen helyre hurcolták.

A Snéorok, Zápolyaiak, Werbőcziek, Bakóczok, Szalkaiak, Báthoriak fejedelmi vagyonokat szereztek akkor, amidőn a nép koldus lett és az ország elveszett. A mohácsi tragédiáiért a nép a zsidóságot okozta. Mohács után tíz héttel az országgyűlés Székesfehérváron törvényt is alkotott a zsidóknak az országból való kiűzéséről. Csakhogy Zapolyai János király ezt a tőrvényt nem erősítette meg. Csak negyedszázaddal később, 1551-ben rendelte el I. Ferdinánd a zsidók számára felsőruhájukon, a mell baloldalán a gyűrűs sárga posztófoltot. Ezért a zsidók zöme török hódoltsági területre vándorolt.

Snéor Zálmón utolsó pártfogója, Werbőczi István is a budai pasa napidíjas bírója lett és megmérgezett, felpuffadt tetemei a budai zsidó temetőben helyeztettek örök nyugalomra.

Mátyás király országának zsidó és lelki zsidó elveszejtői közös sorsra jutottak.

Forrás: betiltva.com

Megjelent: 8108 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 371 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Belgium 0.2%
Austria 1.5%Greece 0.2%

Today: 124
This Week: 4611
Last Week: 5161
This Month: 17958
Last Month: 20494
Total: 1609814

Belépés