20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 július 15, vasárnap

Mit főznek a népek nagy kondérjában?

Szerző: Piros Pirula

Gondolom sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban mennyire sűrűn lehet hallani két szót a médiában: az egyik ezek közül a "terror-elhárítás", a másik pedig a "katasztrófa-védelem". Az utóbbi két hétben például szinte minden egyes nap lehetett hallani róluk valamit a híradóban. A legnevetségesebb talán az volt, amikor néhány kiránduló gyereket méhek csíptek meg, és elmondták, hogy a katasztrófavédelem ennek kapcsán miket intézkedett (és ez fő hír volt négy híradóban).

HH_tek_mutansNos, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy mostantól próbáljon meg jobban odafigyelni erre a két szóra, és az eseményekre, amik ezekkel kapcsolatban elhangzanak, ez a két kifejezés ugyanis a két kulcsszava annak a globális rendszernek, ami jelenleg kiépülőben van itt a világunkban.

A tény, hogy ezt a két kifejezést rendszeresen ismételgetik a híradókban, rádiókban, portálokon, de most már napi szinten hatszor, az már önmagában fel kellene keltse az ember érdeklődését, figyelembe véve, hogy alig 2 évvel ezelőtt ezek a fogalmak szinte egyáltalán nem szerepeltek egy magyar ember szótárában. De ha ehhez még hozzávesszük, hogy Magyarországon (szerencsére) szinte abszolút nem létezik terrorizmus - nulla, a jelenség szinte teljesen ismeretlen -, és katasztrófa is csak hellyel-közzel, akkor a dolog talán még inkább szemet szúró.

Miért van szükség terror-elhárításra, ha nincs sehol egy szál terrorista? Miért van szükség ennyire nyomni a katasztrófa-védelmet meg egyre több próbariadót tartani, ha nem húzódik alattunk egyetlen törésvonal sem, nincsenek sivatagi viharaink, nincsenek erdőtüzek, nincsenek masszív járványok, stb? Nagyon jól megvoltunk mindkét fogalom nélkül több ezer éven át, miért lettek ezek most hirtelen ennyire fontosak, hogy még a csapból is ez folyik?

Ezzel párhuzamosan, aminek a szemtanúi lehetünk, ha egy kicsit odafigyelünk arra, ami az állami szerveknél történik, az a rendőrség, a tűzoltóság és az egyéb rendvédelmi szervek teljes átszervezése. Sok elbocsájtásról lehet hallani ugye mostanság, Új intézmények bukkannak fel a semmiből, mint a TEK, hatáskörök helyeződnek át, stb. Nagyon fontos megérteni, hogy amikor drasztikusabb hatalmi átrendezést akar valaki véghezvinni, akkor néha egyszerűbb egy teljesen új szervezetet nulláról felépíteni és a régit lerombolni, mint a régit átszervezni az újjá, ugyanis a régi intézménynek, az ottani dolgozóknak és a társadalomnak van egy erős ellenállása a változtatásokkal szemben.

Figyeld meg például, mi történik ma a tűzoltóság esetében: Ma, ha valahol tüzet oltanak, akkor aznap biztos hogy lemegy a híradóban, hogy a katasztrófavédelem milyen ügyes volt, és hogyan mentette ki a nagymamát. A "tűzoltóság" szót viszont csak akkor lehet hallani, amikor "vigyázz magadra, mert a kinn felejtett muskátliért a folyosón száz rongyra bírságolnak!"

Láthatóan igyekeznek a tűzoltóság tekintélyét minél jobban lerontani az emberek szemében, a katasztrófavédelemét pedig (a nulláról) felépíteni. A kérdés adódik, hogy mindez miért történik...

Hogy megértsük a miért-et, nem elég a folyamatot országos szinten néznünk. Senki ne legyen oly balga, hogy azt gondolja, hogy itt egyszerűen Orbán Viktor vagy a Fidesz hatalomátvételéről lenne szó, mert a folyamat sokkal mélyebb ennél. Hogy nekik mennyi ebben a szerepük azt innen nem tudom megítélni, szerintem megkapják, hol milyen átalakításokat várnak tőlük, az EU-tól, NATO-tól, Obamá-tól, vagy akárkitől, és ezeket hajtják végre (ami persze nem ment fel senkit a felelősség alól, sőt...).

De itt már régen nem a kormányok döntenek ezekben a kérdésekben. Fontos látni, hogy ez a folyamat teljesen globális, és ezért csak úgy érthetjük meg, hogy mégis mi van a háttérben, ha kicsit kitekintünk a nagyvilág felé.

Kezdjük talán azzal, hogy tegyük egy pillanatra egymás mellé a magyar Terror Elhárítási Központ logóját és az amerikai Department of Homeland Security-ét, mely a terror-elhárításért és a katasztrófavédelemért felelős intézménye az USA-nak, és mely lényegében a szeptember 11-dikei események kapcsán jött létre.

HH_FEMAvsTEK

 

Erre a kettőre azonnal visszatérünk, de most előbb nézzük még meg a magyar katasztrófa-védelem régi (2000 előtti) és az új logóját. Természetesen felül van a régi és alul van az új.

HH_tuzoltocimer_katasztrofavedelemUgye nem nehéz megtalálni a hét különbséget...

Pláne, hogy nincs is hét, csupán egyetlen különbség van: mégpedig az, hogy a magyar címer helyét átvette egy masszív kékes-zöld piramis, ami egy narancssárga (nap?)korong előtt feszít.

Aki érti a szimbólumokat, az itt már teljesen képben van, hogy mi történik.

Aki nem, az feltétlenül maradjon velünk.

De mielőtt továbbmennénk, kérem szépen, hogy álljunk itt meg egy pillanatra, mert sajnos azt tapasztalom, hogy az olvasók egy része alapjaiban érti félre, hogy mi a szándék ezzel a bloggal, és miért teszem fel ezeket a szimbólumokat a bejegyzések mellé.

Minden alkalommal, amikor valamilyen szimbolikára hívom fel a figyelmet, kapok egy pár megjegyzést, hogy én miket "látok bele dolgokba", mert ugye "Jézus arcát is bele lehet látni egy tejbegrízbe...", meg hogy "egy szem az csak egy szem, csak egy paranoiás hiszi azt, hogy az jelent valamit...", vagy "csak azért mert ott egy nagy G betű, az még nem bizonyít semmit"...

Ezért most ezennel szeretném egyszer és mindenkorra leszögezni mindenkinek, csak hogy megelőzzük a jövőbeli félreértéséket és a tévútra terelődő vitákat, hogy ezeknek az olvasóknak teljességel igazuk van! A szimbólumokból önmagában még nem következik semmi! Csakhogy nem is azért vannak itt bemutatva, hogy ezekkel bebizonyítsunk bármit is. A félreértés valahol abból adódik, hogy az ide látogatók egy része valamiért azt gondolja, hogy itt azért mutogatok szimbólumokat, mert ezekkel kívánom meggyőzni az olvasót, hogy valakik világuralmi terveket szövögetnek. Pedig erről szó nincs!

A szimbólumok csupán azért vannak itt, hogy felkeltsék a figyelmedet, az érdeklődésedet és elgondolkodj, "vajon miért jön be minden logóba az a piramis", stb... mert ha sikerül elérni, hogy érdekeljen a dolog, és feltedd magadban a kérdéseket, akkor egy kis utánajárással te magad is utána tudsz nézni, és nagyon is kézzelfogható bizonytékokat fogsz találni azokra a dolgokra amik a "világuralmi tervekre" vonatkoznak; kormány-dokumentumok, jelentések, könyvek, bennfentes beszámolók, és egyebek formájában.

A kőkemény bizonyítékok arzenálja áll rendelkezésre, és jelenleg, amíg szabad az internet használata, ezekhez elég könnyű is hozzájutni. A probléma, hogy az embereket úgy tűnik, mintha nem érdekelné, mi történik körülöttük, vagy nem akarnak tudomást venni róla, mert nem szánják rá azt a kis időt sem, amit ez a kis utánajárás igényelne.

Tehát még egyszer, a szimbólumok, mint érdekesség vannak itt, nem mint bizonyíték!

Most hogy ezt tisztáztuk, vessünk még egy pillantást arra a TEK logóra! Az, amit sokan sasnak, vagy sólyomnak gondolnak, az igazából egy Főnix madár.

A mitologikus Főnix madár a halála után, a hamvaiból új életre kel. Pusztulás, és a pusztulásból újjászületés... ismerős?

HH_piramis_a_korben

"Ordo Ab Chao", rend a káoszból. A Főnix az Új Világrendet szimbolizálja, ami a régi hamvaiból emelkedik ki, és ezt szimbolizálta a náciknál is, ezt szimbolizálja az egydollároson is, és ezt szimbolizálja a TEK logón is!

Ezek a logók egy Új Világrend létrejöttét hivatottak szimbolizálni, és az, ahogyan a piramis lecseréli a magyar címert a katasztrófavédelem logón, vagy ahogy a piramis lecseréli a hét vezért a hősök terén, annál szemléletesebben nem is lehetne az emberek orra alá dörgölni, hogy mi is történik.

Amikor mi ez ellen nem szólunk semmit, akkor lényegében azt mutatjuk nekik, mennyire birkák vagyunk, mennyire nem érdekel minket ez az egész dolog, és tulajdonképpen feljogosítjuk őket, hogy még egy lépést tehessenek, azután még egyet, majd még egyet, és így tovább, sok kis (de most már egyre nagyobb) lépésekkel egy Negyedik Birodalom felé.

Oké. De miért pont a katasztrófavédelem, és miért pont a terror elhárítás? - kérdezheted joggal. Hogy jönnek ezek a szervek a képbe? Miért nem inkább a zászlónkra nyomják rá ezt a piramist, ha már úgyis hatalmi jelképnek szánják? Nem ott lenne a helye?

Nos, igazad van, valóban ott lenne a "helye". De gondold csak végig, ha oda tennék, azzal azért elég nagy vihart kavarnának, azon azért mindenki átlátna!

A helyzet az, hogy ezt a stratégiát egyébként már kipróbálták, és azt találták, hogy nem bizonyult elég hatékonynak.

Röviden összefoglalva, lényegében az történt, hogyha egy kicsit távolabbi időléptékben is kitekintünk a dolgokra, hogy a brutális, nyílt, szemtől szembeni technikákkal, mint amiket a nácik és kommunisták alkalmaztak a huszadik század közepén, nem sikerült 100%-osan kiépíteni a hőn áhított Új Világrendet, és a halálos áldozatok számát is borzasztóan keveselték...

Ezért a 20. század második felében egy éles stratégia-váltás figyelhető meg, és most ugyanazok az erők, egy kicsit lassabban, trükkösebben, és a hátsó ajtón keresztül próbálják behozni ugyanazt a hatalmi struktúrát, és ugyanazt a népirtást, amit a direkt módszerekkel nem tudtak kellően véghezvinni.

Sajnos az utóbbi évszázad óriási technológiai fejlődésének eredményei ehhez nagyon hatékony eszközöket kínálnak. Napjainkban ugyanis a katasztrófát és a terrort kiválóan lehet rendelésre csinálni oda és olyan formában, ahogy azt valakik szeretnék. Földrengés, hurrikán, járvány, torony-robbantás... egyiket sem túl nehéz leszervezni. Aki olvassa a blogot, az tudja is, melyiket hogyan kell.

Fontos megérteni, hogy amikor próbariadókat meg készülődéseket látsz valamilyen katasztrófa jellegű eseményre, és azt mondják, fel akarnak készülni egy ilyen jellegű eseményre, akkor azt azért mondják, mert arra KÉSZÜLNEK, hogy meg fognak valósítani egy ilyen eseményt!!! Figyeld meg, hogy mindig előbb van a felkészülés, mint az esemény. Szerinted ezek mentalisták, hogy pontosan tudják, mire kell felkészülni?

A felkészítés azért történik, mert látni akarják, hogyan reagálsz egy adott helyzetre, és ha már "megfelelően idomítottan" reagálsz rá, akkor az adott helyzetet elő lehet idézni. Csak tudni kell előtte, hogy pontosan hogy fogsz rá reagálni, különben túl sok lenne a kockázat. Mindennek kiszámíthatóan kell lemennie.

HH_FEMAvsTEK

 

A fenti TEK logót egyébként még hosszasan lehetne elemezni, de nem fogjuk, Doc Marquis ex-illuminátus sátánista pap elég részletesen megtette ezt helyettünk. De ami felettébb érdekes és rendkívül sokat mondó, az ahogyan a mi verziónkban egy íjat markol a kezében a "sas". Doc Marquis elmondta, hogy ha egy logón a sas karmai nyitva vannak, akkor az elit szemszögéből ez azt jelenti, hogy átad nekünk valamit, ha zárva vannak, akkor viszont elragadja tőlünk azt. A fenti logókon jól látható, hogy zárva vannak a sas karmai, tehát elveszi tőlünk azt az íjat. Az íj itt nyilvánvalóan a magyar nép önvédelmi képességét szimbolizálja. Az amerikai verzión gallyakat ragad el és nyílvesszőket, amik a szabadság és a védelem lehetőségét szimbolizálják, nálunk "magyarították" a logót, és az egészet egy íjra cserélték, ami tradicionálisan a magyar nép fegyvere. Na ezt veszi EL TŐLÜNK az a sas.

Szabadok már régóta nem voltunk, úgy tűnik a terror-elhárítás valódi célja most (legalábbis a szimbolika szerint), hogy elvegye a magyar nép önvédelmi képességét is!

Ha szerinted ezek a szimbólumok mást jelentenek, vagy nem jelentenek semmit, még egyszer mondom, ezen nem érdemes fennakadni. Hangsúlyozom, én ezzel nem akartam "bebizonyítani" neked semmit!

Lesz majd elég konkrét bizonyíték, amikor hajnali négykor berugják rád az ajtót, mert kidobta a számítógép, hogy terror-gyanús vagy... mondjuk hangfelvétel van róla, hogy kritizáltad az Európai Unió meg nem választott elnökék nyolcszámjegyű fizetését, miközben téged épp kilakoltattak.

HH_Jesse_VenturaAkit érdekelnek a részletek, és konkrét bizonyítékokat szeretne, azoknak a témával kapcsolatban elhoztam Jesse Ventura egyik filmjét, melyben a katasztrófavédelmet, a terror-elhárítást és az épülő koncentrációs táborokat leplezi le az USA-ban.

Ezt a részt egyébként már többen kértétek, csak eddig még nem volt időm lefordítani. Ez az a rész ugyanis, amit még az internetes tv-ről is letöröltettek, de annyira, hogy a truTV szerkesztősége ma már tagadja, hogy valaha is készült ilyen epizód, Ventura pedig nem kapott szerződést a következő évadra. A sorozat ez után a rész után teljesen eltűnt a süllyesztőben.

A film megtekintéséhez kattints ide
[Megj: a youtube tulajdonosváltása óta gyakran és gyorsan törölnek bizonyos filmeket, amelyek felesleges gondolkodási folyamatokat indíthatnak be a Való Világhoz szokott agyakban. Ha ez a film "már nem elérhető", ennek  tudható be. Ha érdekesnek találod, mentsd le, és meglesz később is.]

Nézzétek meg az itt bemutatott információkat, mert ezekből meg fogjátok érteni, hogyan használják fel a katasztrófavédelmet és a terror-elhárítást egy olyan új kormány felállítására, ami a háttérből operálhat, amit a lakosság nem kérhet számon, és katasztrófák segítségével akármekkora népirtást is véghezvihet.

Mint mindig, ezt a filmet is csak az erősebb idegzetűeknek ajánlom!

Forrás: Piros Pirula

Hozzászólás  

+1 #1 Kósa Lajos 2012-07-17 07:42
Nem engedi a Face felrakni a cikket! Vajon miért?

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások