Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Mar27

2016. Július 14., Csütörtök 17:46

Nyakunkon a nukleáris háború?

Vlagyimir Putyin azon kevés emberek közé tartozik, akiknek a szavára érdemes figyelni. Azonban úgy tűnik, hogy globális nagytőke által irányított fősodratú média rendre elhallgatja azokat az üzeneteket és figyelmeztetéseket, melyeket Putyin az emberek felé küld.
Kedves Honfitársaim! − Be kellett látnom, hogy most már nem kerülhetem ki a sok-sok, általatok is fontosnak ajánlott előadás leközlését, mert most már mind több és több kerül a világhálóra.
Kategória: Filmtár
2015. November 19., Csütörtök 23:25

2015.11.13.-i párizsi merényletek margójára.

A párizsi merényletsorozat után, a brüsszeli- és nyugat európai politikai vezetőket Talleyrand (1754-1838) – volt francia politikus és diplomata – szavaival tudom csak jellemezni: „A Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek." A volt francia királyi család, a Bourbonok egyetlen soros idézetbe foglalt kritikai mintáját követi most „hagyományőrzően", nem csak Hollande francia köztársasági elnök, de Európa Hóhérja (Angela Merkel) és a teljes brüsszeli vezetés is: a migránsok betelepítése Európába gond nélkül folytatódik! Mintha misem történt volna!
2015. November 02., Hétfő 17:06

Putyin adukártyája

Van az interneten egy különleges portál, melynek Veterans Today a neve. Érdemes az angolul értőknek a linkre kattintani, hogy tájékozódjanak egy olyan nézőpontból is, amely nem a polkorrekt világába tartozik.
Kategória: Bene Gábor
2015. Október 11., Vasárnap 06:06

Putyin és a bolgár jósnő.

Baba Vanga bolgár jósnő, valamikor 1977-78 táján egy kérdésre válaszolva valami ilyesmit talált mondani: A III. világháború akkor kezdődik, amikor Szíria elbukik. Feltehetően akkoriban ezt a kijelentést senki sem értette, hiszen Szíria ez időtájban a stabilitás szinonimája volt, a mai elnök apja, Hafez al-Asszad regnálásakor.

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 102 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 43
This Week: 43
Last Week: 5814
This Month: 21776
Last Month: 24152
Total: 1475806

Belépés