Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Mar25

2012. Július 02., Hétfő 23:33

Halálozásban Európa-bajnokok vagyunk

Írta:  KSH
Értékelés:
(2 szavazat)
Bár néhány éven át nem változott, tavaly pedig némileg csökkent a magyarországi halálozási arány, a magyar mutatók uniós szinten továbbra is kedvezőtlenek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből. A Magyarország 2011 című, most közzétett kiadványban kifejtették: a teljes halálozási arány nálunk a 27 uniós ország átlagának a másfélszerese, a keringési betegségek miatti csaknem a duplája, míg a daganatok okozta halálozás 43 százalékkal haladja meg az uniós átlagot.

A százezer lakosra jutó, valamint ezen belül a keringési betegségek okozta halálozás az uniós országok azon negyedébe sorolja Magyarországot, amelyben a legtöbben halnak meg. Európában Magyarországon van a legtöbb tüdőrákos, a daganatok miatti halálozás aránya pedig az egész kontinensen itt a legmagasabb.

A születéskor várható élettartam a rendszerváltás óta valamelyest nőtt, ám az uniós átlaghoz és szűkebb környezetünkhöz képest is Románia kivételével gyengébbek a magyarországi életesélyek - írta a KSH, hozzátéve: ennek egyik fő oka az egészségtelen életvitel, de számos szociális, társadalompszichológiai tényező is szerepet játszik benne.

Kitértek arra: Magyarország drogfertőzöttsége uniós viszonylatban kedvezőbbnek számít, de a fiatalok veszélyeztetettsége egyre nő, a közvélemény és a szülők pedig valószínűleg alábecsülik azt a veszélyt, amit a drog jelent a fiatalabbakra.

Előrelépés - nő az egynapos kezelések száma

[Szerkesztői észrevétel: vegyük észre, hogy ez az írás a kezelést tartja előrelépésnek, és meg sem kísérli feltárni a betegségek okait - ugyan miért másfél-kétszerese a magyarok halálozási aránya az európai átlaghoz képest? Máshol miért nem mérgezik a sót? Miért lehet normális országokban akár recept nélkül is D3-vitamint kapni megfelelő dózisban? ]

A KSH elemzése szerint az utóbbi évek leglátványosabb változása a kórházi egynapos ellátási esetek számának gyors növekedése volt: míg 2006-ban 58 ezer, 2010-ben már 130 ezer olyan aktív, "magas szakmai-technikai ráfordításigényű ellátási feladatot sikerült a beteg 24 óránál rövidebb benntartózkodása mellett ellátni". Ezzel együtt az elmúlt húsz évben valamelyest csökkentek az ország különböző térségeiben élők ellátásának minősége közötti különbségek, ám az egyenlőtlenségek még mindig fennállnak.

Magyarországon tízezer lakosra számítva 34 orvos van, ezzel az uniós középmezőnyben vagyunk. Tavaly csaknem 34 ezer orvos dolgozott az országban, az üres orvosi állások aránya a Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon a legmagasabb. A KSH rámutatott arra, hogy az orvoshiány csökkenése nem várható, mivel az orvosi egyetemeken diplomát szerzők száma 2009 óta kevesebb, mint a külföldre távozó orvosoké. A migráció oka elsősorban az európai szintnél nagyságrendekkel alacsonyabb magyarországi fizetés, de jelentős a szerepe a rosszabb hazai munkakörülményeknek és az általános társadalmi bizonytalanságnak is - írta a KSH.

A Magyarország 2011 című kötetben bemutatják a társadalom legfontosabb jellemzőit, a népesedési viszonyokat, a munkaerőpiac alakulásának fontosabb tényeit és folyamatait, valamint az életkörülmények alakulását. Képet adnak a hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatokról, a nemzetgazdaság fontosabb ágazatainak teljesítményéről, és röviden áttekintik a környezet állapotát, valamint az energiatermelés és -felhasználás alakulását is. [Szerk: Erre bezzeg van pénz. Meg arra, hogy állami pénzen butítsák az embereket a konyhasóval kapcsolatban és helyette a mérgező káliumozott sót etesség velük]

Forrás: Hirado.hu

Megjelent: 1524 alkalommal

Hozzászólások  

 
Tejfalussy András
#2 2621 Verőce, Lugosi u. 71.Tejfalussy András 2012-08-08 20:56
Iratjel: tomeggyilkos-zsido-orvosok-elleni-bizonyitekok-adler-janosnak

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE, mint nyilvános közérdekű bejelentés, a Ptk. 484-487. §. szerinti kárelhárítás keretében.


Tisztelt Áder János Köztársasági Elnök Úr!

Szíveskedjék segíteni nekem abban, tegyen hivatalból feljelentést a zsidó fajirtást folytató elkövetők és a hazai és nemzetközi hatósági bűnsegédeik ellen, hogy hazai és az európa parlamenti hatóságokkal és a nemzetközi bűnügyi bírósággal is kivizsgáltassam, igaz-e, mert szerintem sajnos igaz, amit egy főrabbi és egy német orvos egy német közjegyzővel közokiratban is foglaltak, hogy az utóbbi alig néhány évtizedben, egy orvos alapképzettségű világfőrabbi utasítására, a világon 2 milliárd nem zsidót kemoterápiával legyilkoltak, miközben a rákbeteg zsidók 98%-át titkos nem kemoterápiás módszerrel meggyógyítottak. Nyilván a MAZSIHISZ lehet a gyógyítási/gyilkolási diszkrimináció hazai intézője, mert ha nem így lenne, akkor feljelentették volna az Új Orvoslás és Német Medicina csoportot, amelyik nyilvánosan azt terjeszti a világfőrabbijukról az interneten, hogy „a legaljasabb tömeggyilkos a világon”, lásd az alábbi bizonyítékokat.

Miután a jelen kárelhárítási szakértői munka szakmai megalapozása is az általam jelenleg végelszámolóként képviselt Agroanalízis Tudományos Társaságnál történt, lásd a www.aquanet.fw.hu honlapot, a jelen megbízás nélküli közérdekű kárelhárítás díját ezen társaság címére kérem átutaltatni.

Verőce, 2012. 08. 09.

Tisztelettel:

(Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök, méréstani
szakértő, személyi szám: 1-420415-0215, a.n.: Bartha Edit),
Lakcím: Hungary 2621 Verőce, Lugosi u. 71.

06-20-2181408


Kód: tomeggyilkos-zsido-orvosok-elleni-bizonyitekok

A VILÁGFŐRABBI IS TÖMEGGYILKOS ORVOS?

MEGLEPŐ (?) HÍR AZ INTERNETRŐL: “Világszenzáció! Az első rabbi, aki elismerte a nemzsidók elleni tudatos, világméretű tömeggyilkosságot. A főrabbi megerősíti: ez célirányos, megtervezett, világméretű népirtás!”
Idézet
 
 
Perei Jánosné
#1 Perei Jánosné 2012-07-23 16:53
A Magyar megmaradásért már régen kellett volna TENNI !!! Még most se késő ugyan, DE! az évezredek óta félrevezetett és Ősi Nemzet-tudatától "elszoktatott" Magyar Népünk egy részének már fogalma sincs dicső Ősi, Isteni Múltjáról. NIMRÓD, az ÉGI VADÁSZ = az ORION Csillagképből származunk. Informálni kell a Magyarokat itthon és szerte minden országban, hogy valójában Isten Szent vérű népe. NEM véletlenül gyilkoltatta meg az új vallás az összes Árpád házi Királyunkat és még jópárat a jó királyok közül, akik megmondták a pápának, mint andrás Király, hogy Ő nem akarja, hogy a Magyar nép elfelejtse Szent Ősi múltját. Erre merénylőt fogadtak, de a Király nem halt meg. Megsebesült és a betegágyában fojttatták meg!!! Pereiné.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 206 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 26
This Week: 4233
Last Week: 5900
This Month: 20152
Last Month: 24616
Total: 1474182

Belépés