Print this page
2015 szeptember 08, kedd

Európa halott! Agyhalott!

Szerző: Madarász László

A nyitóképen a szíriai keresztény katonák esküdnek fel a haza megvédésére és harcukhoz kérik vallási vezetőjük áldását! A keresztények harcolnak hazájukért, a katonakorú muzulmánok „menekülnek"! Miért nem védik meg országukat? Igaz, könnyebb mások által megtermelt javakon élősködni, majd hívni a háborúban hátrahagyott családot, rokonokat: gyertek ti is, itt jó életünk van és egyre inkább mi mondjuk meg mit kell tenniük a fehéreknek, akik kegyeinket keresik!

Az öreg kontinenst célzó, szándékosan gerjesztett és anyagiakkal bőségesen megtámogatott, mai népvándorlásra Európa vezetői képtelenek megfelelő választ adni! Ennek oka a tettekben is teljesen félreértelmezett liberális eszme, mely, mint egy rákos daganat, már megfertőzte az egész kontinenst, és aláássa a nemzetállamok egészét. Nem véletlenül, hiszen pont ez a cél! Az unió vezetői, a mai migráns áramlás várható hatásait meg sem közelítő, görög gazdasági válság esetében azonnal össze tudtak ülni, de a fehér ember jövőjét alapvetően befolyásoló „menekült” ügyben húzzák az időt, sőt egyre csak Magyarországra mutogatnak, ha van sapkánk azért, ha nincs akkor azért! A nyugati vezetők értelmes és tevőleges válaszreakciójuk elmaradásával, nem „csak” hazaárulást követnek el, hanem már megásták a fehér ember sírját és most annak kimélyítésével, tömegsírrá alakításával foglalatoskodnak.

Mindehhez a liberális külföldi és hazai sajtó lelkesen asszisztál! Ez a tevékenységük engem nagyon emlékeztet az 1914 –ben, majd az I. világháború közepén betöltött szerepükre. A korabeli, ugyanazon körök által irányított sajtó mint most is, a háború kitörését örömmel üdvözölte, sőt követelte. Sajnos valóra vált óhajuk: több millió halott. Ugyanaz a sajtó, mely üdvrivalgással fogadta a háború kitörését, akkor mikor a német csapatok már 60 km –re voltak Párizstól, és a francia hadseregben hatalmas arányú dezertálás kezdődött, a német hátországot lázították fel. Így robbant ki pl. a lőszeripari gyártók sztrájkja is Németországban. Lőszeripari gyártók sztrájkja egy háborút viselő országban! Teljesen irreális. Eredmény: a győzelem küszöbén álló német hadsereg elvesztette a háborút! Vele mi is. Ma ugyanezt csinálja a liberális sajtó! Élteti a teljesen más kultúrkörből, más vallással, más beállítottsággal hozzánk érkezőket, hogy majd később – ha még nem ugrottunk össze velük addig – néhány terrortámadás után, majd uszítson ugyanazok ellen bennünket! Lényeg: csak vér folyjék és lehetőleg minél több! Kérem, nézzenek körül liberális oldalakon! Sok fényképpel találkozhatnak, melyeken ártatlan szemű kisgyerek, síró asszony, szenvedő arcú ember van, de elhallgatják azt a tényt, hogy ők csak biológiai díszlet, a túlnyomó többség 16-40 év közötti harc- és nemzőképes férfi! Elhallgatják azt is, hogy az un. „menekültek” egyre agresszívabbak, nem fogadják el a rájuk vonatkozó törvényi előírásokat, csak törnek előre mások által előre kijelölt valódi céljuk irányába! Ha odaérnek, majd megszűnik az addig bőséges dotálásuk, és az egyre csak csökkenő anyagi támogatással kerülnek szembe. Viszont dolgozni sem akarnak majd, mert nekik jár a támogatás azoktól, akik nem hívták őket, akik megtermelik nekik is az anyagiakat. Ugyanakkor kell a szép lakás, a Mercédesz, a coca cola, a mi asszonyaink, lányaink, stb.

A nyitóképen a szíriai keresztény katonák esküdnek fel a haza megvédésére és harcukhoz kérik vallási vezetőjük áldását! A keresztények harcolnak hazájukért, a katonakorú muzulmánok „menekülnek”! Miért nem védik meg országukat? Igaz, könnyebb mások által megtermelt javakon élősködni, majd hívni a háborúban hátrahagyott családot, rokonokat: gyertek ti is, itt jó életünk van és egyre inkább mi mondjuk meg mit kell tenniük a fehéreknek, akik kegyeinket keresik!

„A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek. (Kivételesen ez a figyelmeztetés megtalálható egy liberális lapon is: pl. itt is.)

Jó lenne, ha valaki elmagyarázná nekem, hogy a közel-keleti keresztényekért miért nem aggódott a liberális Európa? Miért hagyta őket magukra? Miért nem őket fogadta be, hiszen – elvileg – az öreg kontinens keresztény! Vagy annyira mégsem? Miért többségében muszlimok kellenek nekünk, sőt már az egyháznak is?

A hazai liberális média világgá kürtölte, hogy parlamenti frakcióval sem rendelkező törpe pártocskák 25 ezer „menekült” befogadását követelik Hazánk kormányától! Kinek a nevében beszélnek? Ez tipikusan: más farkával a csalánt… esete! Nem! Én sajnálom a „menekülteket”, de nem hívtuk őket, nem akarom a nevemre venni egyiket sem, és nem is akarom eltartani őket! A migránsok eltartása 4300.- Ft/fő –be kerül naponta! Egy négytagú magyar család, sokszor 100-120 ezer forintból kényszerül megélni havonta! És senkit nem érdekel problémájuk! Ha majd Ők is 4×129000.- Ft –ból élnek meg havonta, lelkesen támogatom a migránsok korlátozott befogadását! Addig nem! Addig fogadják be azok, akik a lent, 1914 –es állapotokat tükröző térképen (ha már fentebb az I. világháborúra hivatkoztam), mint gyarmattartók szerepelnek! A gyarmatbirodalmak megszűnése után a kizsákmányolás módszere változott ugyan, de a lényeg a mai napig azonos!

Afrikai gyarmatok

 

Több térképet nem találtam egyelőre, de vizsgáljuk meg a mai migránsok további kiinduló helyeit szintén az 1914 –es állapotok szerint::

Szíria: 1918 –ig az Oszmán Birodalom része. (Törökország)

Libanon: 1918 –ig az Oszmán Birodalom része. (Törökország)

Irak: 1918 –ig az Oszmán Birodalom része. (Törökország)

Afganisztán: 1919 –ig az ország nagyobb része az Egyesült Királysághoz tartozott (Anglia)

Pakisztán: 1947 –ig Egyesült Királyság (Anglia)

India: 1947 –ig Egyesült Királyság (Anglia)

Álláspontom az: a térképen és a felsorolásban található volt gyarmattartó országok egyezzenek meg a modern kori gyarmatosítóval és felforgatóval, az Egyesült Államokkal, hogy felelősségük mértékében melyik országból mennyi „menekültet” kell befogadniuk! Sem Magyarországnak, sem az Osztrák-Magyar Monarchiának a térségekben nem voltak gyarmatai, ezért Magyarország kéretik kihagyni a menekültek elosztásából!

Ez lenne az igazi és valódi európai megoldás!

Madarász László

Forrás: http://magaspart.hu/?p=425