Print this page
2016 április 13, szerda

Kishantosnak jogerősen igaza van

Szerző: Greenpeace

Reméljük, hogy a jog eszközével a magyar termőföld jó kezekbe kerülhet, és minél több tisztességes gazdálkodó számára nyílik lehetőség az ökológiai gazdálkodás folytatására.

„A Kúria ma kimondta: az NFA törvényt sértett a kishantosi földek pályáztatásakor 2013-ban, amikor szerződést kötött az egyik »új bérlővel«, a Mező Vidék Bt.-vel. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak igaza volt, amikor pert indított az általa egykor bérelt állami földekre kiírt NFA-pályázatok elbírálása ügyében.

Kishantos több mint 20 éven át folytatott biogazdálkodást az államtól bérelt földeken. 2013-ban a Nemzeti Földalapkezelő azonban törvénysértő módon „új bérlőknek" adta a földeket. A nyertesek között volt a Mező Vidék Bt. is, egy hirtelen ott termett salgótarjáni cég, amely a pályázást megelőzően nem is végzett mezőgazdasági tevékenységet, holott ez feltétel volt.

A bíróság tehát most a legfelsőbb szinten is erősítette meg, hogy az NFA törvénysértő módon pályáztatta meg a kishantosi földeket.

Álláspontunk szerint az ítélet precedensértékű. Azt mutatja, hogy a bíróságok ténylegesen számon kérhetik a NFA-n a jogszabályok betartását.

Bízunk abban, hogy ez az ítélet bátorítást, erőt ad minden olyan gazdálkodónak, aki hasonló helyzetbe került az állami földbérleti pályázatok szabálytalan elbírálása során – illetve áttételesen azoknak is, akik az állami földek eladása során kerültek hasonló helyzetbe. Reméljük, hogy a jog eszközével a magyar termőföld jó kezekbe kerülhet, és minél több tisztességes gazdálkodó számára nyílik lehetőség az ökológiai gazdálkodás folytatására, Kishantos mellett más területeken is."

Forrás: http://mandiner.hu/cikk/20160412_greenpeace_jo_hir_kishantosnak_jogerosen_igaza_van
Ajánlotta: Hajdu Éva