Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Nov20

2014. December 12., Péntek 07:56

Önellátás

Tele a kamra, nem számít az áremelés - Ma már drágább az idő. Ezért oldjuk meg úgy az önfenntartást, hogy minden meglegyen amire szükségünk lehet a kertből, de ez ne jelentse azt, hogy teljesen leköt az ezzel járó munka. Ne akadályozza az önellátást a más elfoglaltságokkal való összeegyeztethetetlen idő, vagy energia. Jó lenne lazábban annál, mint ahogyan ezt a nagyszüleinknél láttuk, de vegyük át tőlük azt a tudást, amit ma már nem használunk. Lessük el más népek tudását is, alkalmazzuk a mai ötleteket és a technikát. Dolgozni most is kell, aki nem szereti a növényeket, annak ezután is teher marad a munka. Aki szereti, az okos kertésszé válhat és még több örömöt fog találni benne, kevesebb munkával !
Kategória: Anyaföldünk
2012. Március 12., Hétfő 09:29

Központi uralom az élelmiszertermelés felett

Sokan még csak nem is hallottak a génkezelt vetőmagok 90%-át előállító Monsanto cégről, nem hogy a növényekbe épített terminátor génekről. Pedig, a ma elvetett növények magja már csak ritkán alkalmas az adott növényfaj továbbszaporítására, és ez nem véletlenül alakult így. Tudtad például azt, hogy az egész földkerekség 500 legnagyobb mamutvállalatát (Fortune 500-as lista) tekintve, a 10 legnagyobb gyógyszercég több hasznot termelt, mint a többi, 490 mamutvállalat együttvéve? Az élelmiszertermelés feletti egyeduralom megszerzése hatalmat jelent az emberiség felett. E nemtelen törekvés részletei könnyen megismerhetők a most még sebezhető birodalmi gépezet olyan forgatókönyveiből, amilyen a Codex Alimentarius. A lenti film angol nyelvű, de magyar felirattal van ellátva.
Kategória: Filmtár
2011. Október 30., Vasárnap 02:59

A kubai példa - a háztáji

A "magyar" adósság fizetésének - akárcsak ideiglenes - felfüggesztése ellen felhozott egyik leggyakoribb érv, hogy az import olaj, vegyszerek nélkül az ország összeomlana, éhen pusztulnánk. Kuba példája meggyőzően bizonyítja, hogy ez hazugság, és a pénz-szivattyú folyamatos működtetése nem a magyarok érdeke, hanem vérszívóinké.
Kategória: Anyaföldünk
2009. Június 19., Péntek 14:52

A tarhonya a magyar konyhában

Tarhonya - milyen szépen hangzik ez a szó. Nagysága, színe, elnevezése, de felhasználása is helyenként változik. Általában több tojásból, megfelelő finomságú lisztből, sóval és vízzel gyúrják, mint a közönséges tésztát. Ezután az úgynevezett tarhonyarostán átdörzsölik, és nagyság szerint osztályozzák. A tarhonya elnevezést már egy 16. sz-i kézzel írott szakácskönyvben is megtaláljuk. A kutatók véleménye különböző az eredetéről. Egyesek oszmán-török eredetű jövevénynek tartják, míg mások a perzsa "tarkhane" megfelelőjét látják benne. Ez eredetileg egy darás levesféle, melyet savanyú tejjel készítenek. A délszláv népeknél -melyek hosszú ideig török befolyás alatt éltek-"tarana" néven emlegettek hasonló ételfélét.
2009. Január 25., Vasárnap 12:51

Morzsoltka készítése kenyérsütéshez

Régóta keresgélek a neten egy olyan módszer után, amellyel mindig egyenletes minőségű kenyeret lehet sütni. Sok helyütt olvastam már a szárított kovászmagról.
2008. November 26., Szerda 12:27

A kovász készitése kenyérsütéshez

A kovászt az emberiség évezredek óta ismeri és használja a kenyértészta lazítására. A háztartásokban nagy becsben tartották, és különböző formákban tárolták. Egyes vidékeken szárították, és így őriztek több kis kovász kupacot is, másutt csak a kenyérsütés maradékát őrizték meg kovásznak a következő sütésig. A lisztből és vízből álló kovászban az állás során erjedés indul meg, amely buborékképződéssel jár. Ennek a tejsavas erjedésnek az eredménye a kovász savanykás illata, és az ebből készült kenyerek – bár lényegesen enyhébb – szintén savanykás aromája.
2008. November 16., Vasárnap 12:09

Aszalás, szárítás

A szárítható dolgoknak van egy csoportja, amelyeknél azonban kompromisszumot kell kötni. A nagy illóolaj-tartalmú zöld növényi részekben ugyanis kárt tehet a magasabb hőmérséklet, illetve a gyorsan és ingyen dolgozó napfény. Ezért a zöldfűszereket, s gyógynövényeket rendszerint lassabban és árnyékban szárítjuk.
2008. November 16., Vasárnap 11:57

A FÜSTÖLÉS és füstölés története

A füstölés múltja olyan messzire nyúlik vissza, hogy feltalálójának nevét hiába is keresnénk a lexikonokban. Régészet, ásatások igazolják, hogy a füstölés a – szárítás és a sózás – mellett a legősibb tartósítási eljárás. Más szavakkal, amióta az emberiség a tüzet ismeri, füstjét húsok és halak konzerválására is használja.

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 214 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 28
This Week: 28
Last Week: 5887
This Month: 15793
Last Month: 25766
Total: 1658155

Belépés