VOLT EGYSZER EGY VILÁGNYELV
Cúth János, Kanada,Oshawa,Toronto;Felvidek-Búcs
Reggeltől napestig azt sugallja felénk az idegen és a hazai (idegen érdekeket kiszolgáló) hírszolgálat, hogy kis nép vagyunk, elöregedtünk, pesszimisták lettünk, pusztít a sokféle betegség, az alkoholizmus, sokan pedig önkezükkel vetnek véget életüknek.
Ezeknek a felszíni tüneteknek a fölnagyítása, állandó napirenden tartása és gyakorlati elősegítése az igazi bűn!, amit azzal tetéznek, hogy még ők vetik szemünkre bűneik következményeit!
Valóban kivételesen cinikus dolog a tényleges népírtók ujjal mutogatása, azoké, akik a magyarság önfeladásáról kárognak kérve és kéretlenül, közben pedig szépen, módszeresen felszámolják a magyarság létfeltételeit: leépítik a kórházakat és szülőotthonokat, magyarellenes tanterv alapján „tanítják” a magyar ifjúságot, a főiskolákat és egyetemeket pedig hozzáférhetetlenekké teszik a többség számára. Mindemellett magát az áldozatot, a magyar népet láttatják bűnbakként. Hogy kik? Az igazi bűnösök, azok, akik lehetővé teszik az idegenek tömeges bevándorlását, miközben a magyar őslakosokat ösztönzik és szinte kényszerítik a kivándorlásra. Eközben a nyugaton élő magyarok honosítási kérelmeit figyelmen kívül hagyják, vagyis lehetetlenné teszik.
A vak is láthatja tehát, hogy miről van itt szó: elüldözni, illetve távol tartani a magyarokat saját országuktól, helyet teremtve a beözönlő idegeneknek. – Ezért kell bennünket becsmérelni, teljesítményeinket lekicsinyelni, önbizalmunkat megtörni. Pedig a rólunk alkotott hiteles kép egészen másról beszél. A bennünket illető igazság annyira szemben áll a velünk kapcsolatos, unos-untalanul hangoztatott, Himalája nagyságú, gyalázatos és torzonborz hazugságokkal, hogy azt már-már a történelmi érdeklődésű magyar sem hsizi el... Pedig még az ellenségeinknek is el kell hinniök – nem még neki – amikor arról beszélünk, hogy mindenütt ott vagyunk a világban. Eleink kezének és szellemének a nyoma megtalálható minden kontinensen. Hiteles világtörténetet nem lehet írni a magyarság története nélkül. Kozsdi Tamás megfogalmazása szerint, a magyarság története egyenlő a világtörténettel!
Részesei vagyunk az emberiség fejlődéstörténetének, mégpedig számarányunknál jóval nagyobb mértékben! Nincs szükségünk arra, hogy mesékből és hazugságokból tákoljunk magunknak történelmet, másoktól „zabráljunk” jeles tetteket és neveket, mások dicsőségét sajátítsuk ki magunknak. Arra sincs szükségünk, hogy mások becsmérlése árán próbáljuk nagyobbként láttatni magunkat, ahogy azt szenvedélyes buzgalommal teszik napjainkban a románok és a szlovákok, amiként évezredek óta így viseltetik velünk szemben a törzsi sovinizmust ápoló stigmatizált ősellenség.
A British Museum bibliotékájában, a közép-európai régió könyvei között a legértékesebb ősnyomtatvány szövege így kezdődik: „Az Ephesom helyeknek yrt Zent Pál leuelének elsew capitoliuma” – tehát magyarul íródott, holott keltezése 1533. Igaz, ezúttal éppen azt taglaljuk, hogy ősiségünket (nyelvünk ősiségét) tekintve az ilyen dátum mindössze tegnapnak számít...
Aquileiában, a Római Birodalom egyik valamikori központjában, a hatalmas ókeresztény bazilika oldalán hátrafelé nyilazó magyar harcos képe látható. A prágai Nemzeti Múzeum büszkesége Szent István királyunk kardja és egyéb relikviák. Se szeri, se száma a Bécsben őrzött magyar arany-és műkincseknek. Münchenben, a városi kincstár legféltettebb ereklyéje Gizella királynénk keresztje, a római Szent Péter-bazilika, Szent István kápolnája pedig az egyik kedvenc kegyhely. A mai magyar őstörténeti adatok ismeretében azonban ezek az eleddig „ősinek” hitt és vallott, magyar vonatkozású tárgyak és tudnivalók valóban minapiaknak tűnnek ahhoz képest, hogy a Boszniában nemrég feltárt ősi Nap-piramisból (peremes) előkerült a székely-magyar rovásírás csaknem teljes betűkészlete!.. De képesek vagyunk még ennél is messzebbre hátrálni az időben – mindenkor magyar nyomokon, mígnem igazolni fogjuk, hogy a világ ősnyelve a magyar volt, (természetesen akkori formájában).
Tehát, minél messzebbre kalandozunk az időben visszafelé, annál több és annál beszédesebb magyar vonatkozású tényekre, ismeretekre, leletekre bukkanunk.
Néhány évvel korábban hírt adtam Amerika valóban, dokumentáltan első felfedezőjéről, Türkerről, a derék magyarról, aki ezt a – vikingekkel közösen végrehajtott – tettet kőbe véste. Ezt a rovásírással „rótt” feliratot akkoriban még magam is az első magyar nyelvemléknek tekintettem, amely 1010 éves! A véset egy homokkő-tömbön látható, és a felfedező csapat New Foundlandon (Vinlandon) történt partot éréséről tudósít – magyarul! Ez a páratlan értékű lelet ma a Yarmouth-i múzeumban van elhelyezve.
Ősiségünk mellett büszkén sorolhatnánk lenyűgöző teljesítményeinket is, a világ technikai fejlődésének megannyi csúcsproduktumát, amely mind-mind magyar találmány: a helikopter, a televízió (a fekete-fehér és a színes televízió egyaránt!), a modern televíziós felvevő kamera, a sötétben látó kamera, a videokamera, a modern fényképezés eszközei, a színes fotó-és filmtechnika, gőzturbina, a korszerű robbanómotor a porlasztó által, a telefonközpont, a Hold-radar, a dróttávíró és a drót nélküli távíró, a kontaktlencse, a reaktív motor, az atomreaktor, de nem is sorolom, mert tovább már nem is illik.., nomeg ezt már megtettem más helyütt. Inkább üljünk az időgépbe és utazzunk a múltba, először csupán néhány ezer évre. Tájékozottabb olvasóimat bizonyára nem lepi meg, ha a mezopotámiai Úr városára, a Zab folyóra, az Árpád nevű városra, a Paripa elnevezésű folyóra, netán a Kis és Mari nevet viselő városokra utalok. Ezek természetesen magyar nevek és egyértelműen jelzik őseink évezredekkel korábbi lakhelyeit. Ámde mi van akkor, ha Bihar megyét említve, egyúttal az Indiában található Bihar-megyére gondolok? Csaknem mindenki találkozott már ezzel a névegyezéssel és csaknem bizonyos, hogy a legtöbben véletlen egybecsengésre gondolnak... Igen, a nyelvek világában nem zárható ki az ilyesmi. Node nézzünk körül jobban (meg van engedve az elképedés...) A helyszín továbbra is India, ahol megtaláljuk az Arad nevű települést, amelynek közelében – mily érdekes! – folyóvizet jelöl az Árpa név, néhány további település neve pedig (Indiában!): Avar, Bánát, Csaba, Csitár, illetve a Gyula nevezetű falu. Igen ám, de az Árpa nevű földrajzi név megtalálható még Chílében is, ahol az Árpa nevű város ismeretes, de ugyanígy településnév a Kaukázusban, amit meglehetős természetességgel fogadunk, mert a Kaukázus közismerten magyar népek településhelye, ahol mind a mai napig gyakori az Avar családnév. De itt sem tudunk lehorgonyozni, mert Új Guineában is településnév az Avar. Mi több: az Avar név egy-egy helységnevet jelöl Szomáliában, Egyiptomban, Törökországban és Franciaországban! Bánát szavunk pedig ugyancsak városnév Libanonban, Bánát nevű város található Ománban és Bánát nevű város találtatik Szudánban! Csaba nevünk, a már említett előfordulásán túl, települést jelöl Etiópiában, Kongóban és Zaireben (kettőt), továbbá Csaba nevű város található még Tuniszban és Zimbabvében is... Mi ez? Véletlen? Az már e bevezető után is érzékelhető, hogy ilyen nincs!
Mielőtt azonban magyarázatot adnék ennek a hihetetlenül hangzó jelenségnek, lássuk tovább: bátran húzzuk ki magunkat. Ugyanis fővárosunk nevének egyik felét, Budát megtalálhatjuk Angolában, Ghánában, Kongóban és Thaiföldön, mindenütt településnévként, ráadásul Kongóban nem messze esik tőle a Tokaj nevű hegy, valamint a Tisza folyó!, míg Zaireben egy város, valamint két további falu is a Buda nevet viseli. Ugyanakkor egy-egy települést, azaz várost illetnek Csángó névvel Angolában, Chilében, Ghánában, a Kaukázusban, Peruban és Zaireben. Csepel nevű város található a Tűzföldön, Csepelként jelölnek egy falut Bulgáriában, egy dombvonulatot Hondurasban, valamint egy települést Ukrajnában. Daru nevű falu található Etiópiában, Sierra Leonében, méghozzá a Kam+Bia, Kál+Onga és Mende földrajzi nevek társaságában, de előfordul még Daru+Magyar név Tibetben és Új Guineában is. Duna nevünk pedig falucskát jelent Angolában és Ghánában, dombhátat Nigériában, és ugyancsak Duna névvel illetnek egy földrajzi területet a Nyugat-Szaharában, méghozzá egy ottani Arad nevű sivatag, valamint az Atila nevű oázis közelében!
Akit még nem fáraszt a felsorolás, annak hadd áradjon tovább: Huszár nevű település található többek között Afganisztánban, Beninben (ez utóbbi az Ata-Huszár, Ata-Kozár, valamint az ottani Szemere falu viszonylagos közelségében! Itt jegyezzük meg, hogy nagyon ősi magyar törzset elevenít fel előttünk a Kozár név.) Található azonban Huszár nevű falu Bulgáriában, Kanadában, Közép-Ázsiában (kettő is). A Kislak településnév pedig előfordul – megint csak – Indiában, a Kővári nevet viselő törzs lakóhelye, nomeg egy Zirc nevű falu társaságában! Három további helység is a Kislak nevet viseli Irakban, az egyik a Szabir nevű falu, a Magar nevet viselő hegy, valamint a Turán nevű folyó közelében! Kifejezetten gyakori helységnév a Kislak Közép-Ázsiában, Törökországban pedig tizennégy(!) helyen fordul elő.
A Lele név például gyakori földrajzi név Hawaiin, ahol együtt fordul elő a Lele+Makó elnevezésű heggyel, aminek az az érdekessége, hogy nálunk, a Maros mentén is egy-egy szomszédos helység a Lele, illetve Makó! De akad még Lele Kongóban, Nepálban és az Új Hebridákon is! A Magyar családnév ugyanakkor helységnév Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá két földrajzi nevet jelöl Máltán, települést Tuniszban, de található „Magyar” nevet viselő falu Burkina Faso-ban, a Fülöp-szigeteken, egy város neve Indiában, településnév a Kaukázusban és az udmurtoknál, ahol éppenséggel az Almás, Káldi, Kocsis és Vajas nevű településnevek mellett fordul elő.
Méltánytalanul ritkán foglalkozunk ezzel a nyelvi (?) tüneménnyel. Pedig a világ több mint hatezer nyelve közül egyetlen-egynek a szavai sem találhatók meg szerte a földkerekségen, még kis mennyiségben sem, nem pedig olyan általános és tömeges előfordulásban, mint a magyar nyelv szavai. A magyar családnevek és földrajzi nevek ezerszámra(!) fordulnak elő a világ minden szegletében. A korábbi kétszáz év folyamán, a tudatosan szított magyarellenesség és irigység mondatta egyes tudósokkal azokat az elutasító és megbélyegző jelzőket, amelyek szerint az ilyen irányú kutatás „délibábos”, „árvalányhajas”, stb. lenne. Holott aki ilyesmit állít, az vagy nem látja az erdőt a fáktól, vagy gonosz indíttatásból vitatkozik a tényekkel. Márpedig az a néhány szóegyezés, ami a kezdeti időkben ismeretes volt, azóta sok ezerre duzzadt, hála a Hawaii-szigeteken, pontosabban Honoluluban élt Dr. Vámos-Tóth Bátornak és munkatársainak, akik önfeláldozó szorgalommal végezték ezirányú kutatómunkájukat. Az általuk képviselt új tudományágat a Tamana névvel jelölték. Jómagam nem szeretem ezt a megjelölést, mert bár ősi magyar szót idéz, de mivel ez már rég kikopott az emlékezetből, nem nyújt az érdeklődőnek semmiféle támpontot, s ez baj. Éppen ezért, én inkább ősnyelv-kutatásnak, vagy ősnyelv-tényfeltárásnak nevezném.
Dr. Vámos-Tóth Bátornak és csapatának köszönhető a világatlaszok és nagyléptékű, helyi térképek alapján azonosított magyar eredetű szavak elképesztően hatalmas és kiterjedt gyűjteménye. Ez az igényes kutatómunka időközben valóságos tudománnyá nőtte ki magát. Tény, hogy a világ minden csücskéből visszaköszönő magyar szavaknak valami döbbenetesen komoly, megrázóan újszerű, a történetírást – végre - forradalmasító üzenetük van számunkra. Ennek az üzenetnek indulunk nyomába, vagyis elébe megyünk, tudván és érezvén, hogy ennek elérkezett az ideje. Érezzük és tudjuk, hogy ezen új tudományág nem kevesebbet igazol, mint a Biblia azon tételét, mely szerint Bábel tornyának építését megelőzően, az akkori világ teljes népessége azonos nyelvet, egy ún. ősnyelvet beszélt. Itt tehát nincs szó kevesebbről, mint arról, hogy a valamikori ősnyelv a magyar volt – annak akkori változatában!
Cúth János Kárpáti Harsona munkatársa
Beküldte: Ballán Mária