Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Dec13

2008. November 26., Szerda 12:27

A kovász készitése kenyérsütéshez

Írta: 
Értékelés:
(16 szavazat)
A kovászt az emberiség évezredek óta ismeri és használja a kenyértészta lazítására. A háztartásokban nagy becsben tartották, és különböző formákban tárolták. Egyes vidékeken szárították, és így őriztek több kis kovász kupacot is, másutt csak a kenyérsütés maradékát őrizték meg kovásznak a következő sütésig. A lisztből és vízből álló kovászban az állás során erjedés indul meg, amely buborékképződéssel jár. Ennek a tejsavas erjedésnek az eredménye a kovász savanykás illata, és az ebből készült kenyerek – bár lényegesen enyhébb – szintén savanykás aromája.

 KOVÁSZ KÉSZÍTÉSE

A kovász több lépcsőben készül.

1. lépcső:
3 ek. teljesőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
3 ek. víz kb. 40 °C-os
A vizet a liszttel elkeverjük és letakarva, meleg helyen (kb. 20-22° C-on) 1-2 napot állni hagyjuk.
2. lépcső:
3 ek. teljesőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
3 ek. víz (kb. 40 °C-os)
Mindezt az 1. lépcsőben elkészített masszához keverjük, amely már kellemes, savanykás szagot áraszt. Ismét letakarjuk, és 20 °C-on 1 napot állni hagyjuk.
3. lépcső:
10 dkg frissen őrölt búzaliszt vagy rozsliszt
1 dl víz (kb. 40 °C-os)
Az előzőekkel összekeverjük, és letakarva, 20 °C-on ismét egy napig állni hagyjuk. Ennek felét használjuk el a kenyér készítéséhez, a maradékot megőrizzük és kiegészítjük a harmadik lépcső összetevőivel, így mindig elegendő kovásszal rendelkezünk a kenyérsütéshez. A kovász készülhet egy literes, csavaros tetejű befőttes üvegben, amit a hűtőszekrényben őrzünk a következő sütésig. Nem baj, ha az üvegben leülepszik a sűrűje, és zavaros lé úszik a tetején. Amíg nem penészes, addig használható.

Kovász készítés:

 KOVÁSZ KÉSZÍTÉSE A rozskenyerek jellegzetes savanykás ízét a kovász adja. A tészta teljes tömegének kb. 20-40 százalékát kell a kovásznak kitennie ahhoz, hogy jó kenyeret kapjunk.

Az élesztőmentes kovász elkészítésekor 10 dkg rozsliszthez 1 evőkanálnyi (folyós) mézet, 1/2 teáskanálnyi őrölt köményt, 1/2 teáskanálnyi őrölt koriandert, 1/2 teáskanálnyi őrölt édesköményt, 2,5 dl langyos vizet, valamint még egy kis rozslisztet veszünk (ez utóbbit a "megszóráshoz" fogjuk felhasználni).
A rozslisztet elkeverjük a fűszerekkel, majd a víz és a méz hozzáadásával az egészet sima masszává dolgozzuk. A pépet beletöltjük egy nagy uborkásüvegbe, és letakarjuk egy tiszta ruhával. A következő 72 órában naponta egyszer megkeverjük, s a tetejét beszórjuk liszttel. Ahogy a kovász érik, a térfogata megtöbbszöröződik, és jellegzetes savanykás illatot áraszt. Ha az érés befejeződött, az üveget lezárhatjuk egy csavaros tetővel, így a kovászt hűtőszekrényben is tárolhatjuk.
Ha belátható időn belül nem használjuk fel, akkor megpróbálhatjuk kíméletesen (nem túl forró helyen) megszárítani és porrá törni. Így eltarthatjuk és később - langyos víz hozzáadásával - újjáéleszthetjük

* * *

házi kovászkészités

Hétfô
Keverj oössze egy tálban 500 g biorozslisztet annyi vizzel, hogy puha tésztád legyen. Rakd ki szellôzni a szabadba egy órara, aztán hozd be a melegre es takard be fölpackkal.

Kedd
Most kezd dolgozni a tésztad! Ne is zavard, szaporodjanak csak benne a holyagocskák.

Szerda
A keverék folytatja a bugyborekolást es enyhén elszürkül. Ekkor keverj bele egy marék lisztet es vizet, hogy ismét a hetfôihez hasonló allagu legyen. Tedd felre megint, takard is be.

Csutortok
Hagyd békén.

Péntek
A keverék mostanra holmi sörszerû, malátaszagu, hamuszinû trutymónak látszik, amely tele van természetes élesztôvel, markáns, jellegzetes tulajdonságokkal. A kenyérkeszitést azzal kezdd, hogy ezt az inditókeveréket, mixet add hozzá 1 kg jo minosegu liszthez, majd önts rá annyi vizet, hogy massziv, rugalmas, nem ragacsos tesztát kapj. Ezt dagaszd jo 5 percen át sózás elôtt.

Vegyél ki belole egy 500g-nyi darabot az uj kovásznak, ezt takard le és tedd félre, hogy másnap ujra kezdhesd a mûveletet, és igy tovább stb.
Sózd meg a tésztát, ha akarod. Formázd, és tedd egy belisztezett konyharuhával kibélelt tálba vagy más edénybe. Pihentesd 14 óra hosszat.

* * *

További Élesztőanyagok

A jó kenyértésztából ősidők óta mindig eltettek egy keveset, hogy azzal oltsák be a következő sütéshez a lisztet. Ezt a félretett részt nevezik magkovásznak.

Morzsóka: a teknő oldaláról összekapart tésztamaradék.

Pár: a keleti országokban volt használatos, különlegesen készített élesztő. Legegyszerűbb alakjában komlóskorpa.

Következőképpen készítették: kenyérsütéskor félretettek egyliternyi kovászt. A teknőbe korpát öntöttek, és azt leforrázták a következő lével: 1 liter vízben megfőztek 3 marék komlótobozt és némi zöldséget, hagymát. A langyosra hűlt korpába beledagasztották a félretett kovászt, s amikor megkelt, apró darabokra szaggatták, megszárították.

Élesztő: préselt állapotban, esetleg szárítva az üzletekben lehet kapni.

Az élesztős kovász készítése. Az élesztőt a tészta készítése előtt kb. 1 órával langyos vízbe áztatjuk, hozzáadunk 1 kiskanál cukrot és 1 evőkanál lisztet. Ezzel szaporodásra késztetjük a gombákat, a keverék felfut. A megkelt anyaggal dagasztunk. Ha egyszer már van kelt tésztánk, ebből eltehetünk 20-30 dekányit hűvös helyre, porózus cserép edénybe. Az új sütés előtt ezt langyos vízben áztatjuk, esetleg kis élesztőt adunk hozzá.

Készült: levelek nyomán.

anikogyorgyi beküldése alapján megjelentetek egy PDF formátumban közölt kenyérsütési recepteket.


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Megjelent: 17069 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 250 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 180
This Week: 1592
Last Week: 5187
This Month: 9352
Last Month: 26527
Total: 1676876

Belépés