Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Mar25

2008. Augusztus 13., Szerda 08:45

A világosi fegyverletétel

Írta:  Lõrincz Miklós
Értékelés:
(5 szavazat)
Kossuth 1849. augusztus 11-én a kormánynak ott jelen lévõ tagjaival együtt lemondott, s a polgári és katonai hatalmat Görgeinek adta át. A nemzethez szóló kiáltványában ezt így indokolta: "a szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk." Remélte, hogy ha õ már nem, Görgei még tehet valamit szegény hazánk nemzeti "státuséletének" megmentéséért.

 

A világosi fegyverletétel.

159 évvel ezelõtt, Világosnál Görgei tábornok letette a fegyvert az orosz cári fõsereg elõtt. Errõl a napról nagyon sok tévedés él a köztudatban. Néhány dolgot azonban ki kell jelentenünk. Görgei Artúr nem volt áruló. A hatalmas túlerõ miatt, a teljesen kivéreztetett ország sorsát átérezve döntött így!

Amikor a temesvári katasztrófáról s az ottani magyar fõsereg felbomlásáról Guyon tábornok meghozta Aradra az írásos jelentést, Kossuth azt minden megjegyzés nélkül küldte át Görgeinek. Akirõl pedig tudta, hogy ilyen körülmények között nem folytathatja az immár értelmetlennek tûnõ harcot. Az ország különbözõ részein szétszórt honvédcsapatok egyesítésére nem volt mód. Az egyetlen, Aradnál harcba vethetõ magyar sereget, a Görgeiét, két oldalról már harapófogóba zárással fenyegette az óriási túlerõben levõ orosz és osztrák sereg. Sajnos, már a fegyverletételt sem lehetett feltételekhez kötni. Ennek a nagyon népszerûtlen, gyászos aktusnak a felelõsségét Kossuth, akivel az ellenség nem tárgyalt volna, Görgeire ruházta át.

Kossuth 1849. augusztus 11-én a kormánynak ott jelen lévõ tagjaival együtt lemondott, s a polgári és katonai hatalmat Görgeinek adta át. A nemzethez szóló kiáltványában ezt így indokolta: "a szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk." Remélte, hogy ha õ már nem, Görgei még tehet valamit szegény hazánk nemzeti "státuséletének" megmentéséért.

Kossuth a török földre menekülés útját választotta. Görgei viszont nem akart menekülni az országból, még ha életével kell is fizetnie az itthon maradásért. A fegyverletétel elõtt két nappal levélben azt írja Rüdiger orosz tábornoknak, hogy csak az oroszoknak hajlandó magát megadni, mert bízik a cár nagylelkûségében: "az számos derék bajtársát az orosz cár nem fogja egy bizonytalan sorsnak, és a magyar nemzetet az osztrákok szilaj bosszúvágyának védtelenül kiszolgáltatni. Talán elég lesz, ha egymagam leszek, annak áldozatja" - jegyzi meg levelében.

Ezen a napon - a kényszerû hatalomátvételt jelezve – Görgei Artúr is kiáltvánnyal fordul a néphez, figyelmeztetvén a polgári lakosságot, hogy az elõállt súlyos helyzetben legjobb, ha békésen várják otthonukban és munkájuk mellett a kibontakozást. Görgei kiáltványa ezekkel, a mondatokkal zárul: "Polgárok! Mit Istennek megfejtetlen végzése reánk fog mérni, tûrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten velünk!"

Az orosz túlerõ elõtt meghajolni kevésbé tûnt megalázónak, mert ha Görgei az osztrákok elõtt teszi le a fegyver, akik a magyar alkotmány fõ megtámadói voltak, akkor az annak is a beismerése lett volna, hogy csak egy egyszerû lázadásról van szó. Nem egy nemzet szabadságharcáról. Egyébként a fegyverletételrõl nem maga Görgei, hanem egy tábornokokból és törzstisztekbõl álló nyolcvantagú haditanács döntött Aradon. Görgei ismertette az egybehívottak elõtt a súlyos helyzetet, felolvasta Rüdigerhez írott levelét. Azután kiment, rájuk bízta az állásfoglalást. Hamarosan megvitték neki a választ: mindnyájan a fegyverletételre szavaztak, mégpedig kettõ kivételével. Arra, hogy ez az oroszok elõtt történjék. Csak ekkor indult a levéllel egy küldöttség Rüdiger táborába.

1849. augusztus 13-án délután ment végbe a fegyverletétel az Aradtól húsz kilométerre lévõ Világos mellett. Görgei érdeme, hogy a Magyar szabadságharc nem fejvesztett bomlással fejezõdött be! Hanem harmincezer Magyar katona fegyelmezett, szomorú, de fájdalmasan ünnepélyes csapatszemléjével. A katonák a búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták csapatzászlójukat. Görgei
utoljára még ellovagolt hûséges katonái elõtt, az ugyancsak lovon érkezõ orosz Rüdiger gróf tábornokot és törzskarát fogadva. Egy ott jelen volt orosz tiszt - Drozdov - utólag így írja le, mit történt azután! "Amint a gróf eltávolodott, Görgei a lovával serege elé lépett. Tisztjei és katonái azonnal körülvették. Beszélni kezdett volna, hogy utoljára köszöntse seregét. De egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört fel mellébõl, mire az egész hadsereg levegõeget betöltõ Éljen Görgei! kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének, kihez õszintén ragaszkodott. Az egyik tiszt elõrejött, hogy a többiek nevében szóljon volt tábornokához, de nem volt ereje ahhoz, hogy zokogását
visszatartsa, s csak annyit tudott kiejteni: Isten veled, Görgei! - Isten veled, Görgei! - ismételte az egész hadsereg".

Az utóbbi több mint százötven évben rengetegen nyilatkoztak gyalázkodva a világosi fegyverletételrõl. Pedig ott egy öntudatos, emelt szívû nemzetnek a végsõkig való helytállása hirdette a jövendõ számára, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. (Megjegyzem, hogy az onnan nagyon távoli Komáromban Klapka tábornok sem tudott az egész nemzetnek amnesztiát kivívni. Pedig õ az
osztrákoknak adta át Komárom bevehetetlen várát.)

Világos után Görgei annyira leszámolt saját életével, hogy - mily különleges hiúság - õ szeretett volna a magyar szabadságharc fõ vértanúja lenni, akinek majd mindenki tisztelettel említi majd a nevét. Vagyis úgy gondolta: ha a gyõztesek a szabadságharcunk vezetõi közül valakit kivégeztetnek, egyedül õ legyen az, hiszen Aradon és Világosnál a nemzet nevében õ vállalt magára minden felelõsséget. Tudjuk, nem adatott meg neki a mártírhalál lehetõsége, mert az oroszok nagyhatalmi presztízskérdést formáltak abból, hogy nagyhatalmi vetélytársuk, Ausztria legalább Görgeinek megkímélje az életét.
Akitõl az oroszok elõtti fegyverletétel választása származott. Ott mindjárt a Világos utáni napokban elszakították a bajtársaitól, akiknek a felelõsségre vonása a Temesvárnál gyõztes Haynau hatáskörébe tartozott. Görgeinek az ausztriai Klagenfurtba való internálás lett a büntetése, ahonnan csak az 1867. évi kiegyezés után térhetett haza Magyarországra. Szívesen osztozott volna az
Aradon kivégzett bajtársainak sorsában, de hiába tiltakozott az elkülönítése ellen. Romantikus egyéniség, Jókai-regényekbe illõ hõs volt, akinek számára az életben maradás is tragédia.

Egyéni tragédiáját még megsokszorozta az, hogy a Törökországba menekült Kossuth - az idegen földön egyre fokozódó keserûséget érezve a szabadságharc bukása miatt - Görgeivel szemben megfogalmazta az árulás vádját.
("Árulónak nyilvánította õt azért, mivel a neki átadott hatalom birtokában nem tudta megmenteni hazánk nemzeti státuséletét".) Az 1849. szeptember 12-I dátummal közrebocsátott vidini levélben Kossuth azt a meggyõzõdését fejtette ki, hogy Magyarország két nagyhatalommal szemben is meg tudta volna védeni magát, ha Görgei nem hátráltatja a kormány tevékenységét. Nagyon igaztalan vád volt a szabadságharc legtehetségesebb és legeredményesebb tábornokával szemben.

A volt kormányzó az idegen földön sürgõsen visszavette kormányzói címét, mondván, hogy a lemondása Görgei árulása miatt érvénytelen.
Így mindjárt nagy hatása lehetett szavának, véleményének az emigráció (a külföldre menekült magyarok) körében és közvetve Magyarországon és másországokban is. Kossuthnak Görgeit megbélyegzõ vádjait sokan elhitték, különösen az aradi vértanú tábornokok október 6-i kivégzése után, látva, hogy Görgei nem volt közöttük. Persze tudnunk kell, hogy Kossuth vádjaival szemben Görgei mellett elsõsorban az októberi vértanúk többsége tanúskodhatott volna, de õk már nem éltek. Görgei haláláig méltósággal viselte, amit a sors, és a külföldre menekülõ sok hõs rámért.

Katonai értelemben a világosi fegyverletétel mindenképpen a szabadságharc végét jelentette, még akkor is, ha Magyarország legütõképesebb hadserege tette le itt a fegyvert, ami félelmetes és megdöbbentõ látvány volt.
Hiszen ez a hadsereg az utolsó pillanatig megõrizte a katonai fegyelmét. Ez a hadsereg néhány héttel korábban még Ausztria és Oroszország rettegett ellenfele volt. Maga I. Miklós cár írta az orosz inváziós csapatok parancsnokának, Paszkevics varsói nagyhercegnek: "Sehogyan sem tudok napirendre térni a fölött, hogy Görgei Komárom elhagyása után hogyan kerülhette meg hadseregünknek elõbb a jobb-, aztán a balszárnyát, hogyan tehetett ilyen hatalmas kört, hogyan teremhetett délen, hogyan egyesülhetett az ottani erõkkel." Vagyis maga az orosz cár ismerte el a magyar honvédek katonai teljesítményét. És ez az a hadsereg, amelyik nem is olyan régen, 1849. július 2-án a komáromi csatában a körülbelül kétszeres túlerõben lévõ császári-királyi hadsereget, amelyet akkor már Haynau irányított, kettészakította, és a centrum nélkül maradt hadsereget visszaszorította korábbi állásaiba.

Ezzel együtt is katonai értelemben a világosi fegyverletétellel véget ért ez a küzdelem. Ugyanakkor politikailag semmiképpen sem nevezhetõ kudarcnak, hiszen az osztrák kormány nem merte visszavonni azokat a döntõ fontosságú törvényeket, rendelkezéseket, amelyeket a forradalom hozott el számunkra. Ezek legfontosabbika a jobbágyfelszabadítás volt. Számos, a polgári állam számára fontos rendszabály továbbra is érvényben maradt, és 1867-ben - természetesen egy más politikai helyzetben - Deák Ferenc és politikai köre is erre a hõsies küzdelemre alapozva tudta részlegesen visszaállítani a magyar szuverenitást.

Végezetül áldottak legyenek halódó poraiban is a forradalom és szabadságharc minden polgári és katonai résztvevõje, akár ismertek, akár kevésbé ismertek. Ne feledjük Görgei tábornok kiáltványa azon részét, amely azt mondja:
"az igaz ügy örökre veszve nem lehet"!

Lõrincz Miklós

*  *  *

Megjelent: 3490 alkalommal

Hozzászólások  

 
leszerelt
#2 Hogyan szúr az ékes ősdarázsleszerelt 2011-10-20 23:12
(áthelyezett 2011-09-18 17:54 hozzászólás)

A tiszaeszlári esetnek nagy irodalma van hazánkban, de az adott időben a világsajtó is foglalkozott Nyíregyháza környékével bőven.

Ennek a tragikus végű esetnek a részleteibe nem akarok belemenni, példaképpen csak azért hoztam fel, hogy az akkori politika reakcióját megvizsgáljuk.

A hasonlóság a mai politikai helyzettel szembetűnő lehet mindenkinek.

Magyarországon a zsidóság megítélése, nagy fordulatot vett az ügy megismerése kapcsán.

A velünk régebb óta együtt élő zsidóság nem a magyarság mellé állt ebben az ügyben sem, hanem a primitív aljanépet az Oroszországból bevándorló tudatlan zsidókat védelmezték, és mindent elkövettek a felmentésükért, nemzetközi kapcsolataik felhasználásával, megvesztegetés, zsarolás, korrupció állami szinten.

Az alapvető felfogás abban az ügyben is az volt, amit napjainkban is tapasztalunk a politikában Istóczy Győző feljegyzése szerint:

„Tisza Kálmán (Miniszterelnök) ezt mondta Korniss Ferenc ( törvényszéki tanácselnök) – Nézze, Elnök Úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rothschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elitélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos renet-konverziót (a kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb lejáratúvá változtatása, csökkentése). Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelőséget vállalni Elnök Úr?”

Pedig Korniss Ferenc meg volt győződve az igazságról, hiszen a perben a vádlott fia Scharf Móric, apja szemébe mondta a bíróság előtt, hogy az eseményt saját szemével látta, ennek ellenére felmentette az eszlári sakterokat.

Igaz Korniss Ferenc az ítélethirdetés után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját, s mint trappista barát a némasággal tiltakozott az ítélet ellen.

Így vonult be a nagy politikába egy tiszaeszlári libapásztor kislány Solymossy Eszter meggyilkolásának a története.
A történelem, úgy látszik, ismétli önmagát, csak most nem Solymossy Eszternek hívják az áldozatot, hanem a Magyar nemzetnek... (Bozzay József, Újpest, 2008-09-14)

Forrás: magyarsors.hu

"ékes ősdarázs"... ITT: magyarmegmaradasert.hu/.../...

(The quoted paragraph in English, HERE: magyarmegmaradasert.hu/.../...)
Idézet
 
 
Strangnas
#1 A magánpostámra érkezett hozzászólás:Strangnas 2011-09-18 08:59
Érdekes lenne a bécsi Rothschild ágat is megnézni, nekik kellett a magyar reformkor elpusztítása. Mint a Fuggerek, akiknek kellett a magyar aranybányák kincse. Fugger a pápának adott kölcsönt keresztesháborúra, ezt kellett volna Dózsa seregének Szerencsés Fortunátus által átadni. Nem tették, mert polgárháborút akartak kirobbantani, így a magyarok egymásnak estek, ami a mai napig tart, mert a paraszt gyűlöli a magyar urakat. Ezért kell üldözni azokat, akik osztályharcokat hirdetnek.

A pénzemberek a habsburgokat ültették a magyar trónra, a magyar királyt meg Mohács után megölték. Ezt követően Fuggerék tovább rabolták a gazdag magyar családokat.

Ez volt Báthory Erzsébet esete is, akit kiraboltak, és hogy takarják magukat, elterjesztették, hogy szlovák lányok vérében füdött.Most erről filmet csinált egy magyargyűlölő pozsonyi rendező. Hát így megy ez a mai napig.

GGy.--
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 270 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 135
This Week: 4342
Last Week: 5900
This Month: 20261
Last Month: 24616
Total: 1474291

Belépés