Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Mar29

2014. Október 22., Szerda 14:06

Íme a teljes igazság 1956-ról

Írta:  Ifj. Tompó László
Értékelés:
(11 szavazat)
Fecseg a felszín és hallgat a mély. Korunk ötvenhatról szóló szó- és betűáradatáról óhatatlanul e költői sor jut eszünkbe. Hiába ismeri el ugyanis ma már úgyszólván minden történész, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt, ha valódi előzményeit, lefolyását s főként a forradalmat megtorlók jellemrajzát, hovatartozását továbbra is tabu fedi. Íme tehát dokumentumfeltáró megemlékezésként a teljes igazság ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel.

56kep-leadElőzmények: hazánk szovjet megszállása, a vezetés zsidó arculata

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra.

Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni.

A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.

Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.

Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának, „burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.

Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”

Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura, Péter Gábor (Eisenberger Benjamin) korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:

„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.)

Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.)

De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”

A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.

Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének zsidóarculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.

Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.

Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről (Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.

Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő. Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.

1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.

A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói

A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.

A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.

Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.

A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.

A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”

A második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.

A harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.

Végül a negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi (Rosenfeld) utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.

A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása

Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi (Rosenfeld) pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”

Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSZMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.

Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:

„Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért.

A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.

Hogyan került sor a letartóztatására?

Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.

Aztán hova sodorta az élet?

Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.

Mivel vádolták?

A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.

Mit akartak kiszedni?

A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?

Hogyan folytak le a kihallgatások?

Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.

Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott?

Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.

Hogyan fogadta a halálos ítéletet?

Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.

Mi történt a másodfokú tárgyaláson?

Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.

Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?

A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.

Végül hány évet töltött le a 15-ből?

Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.

Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?

A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.”

Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.

Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.
Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.
Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.
Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.
Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszter felügyelte az összes fegyveres testületet, így minden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős! Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.
Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.
Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.
Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a Munkásőrség megszervezéséből.
Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.
Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.
Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.
Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.
Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.
Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszter felelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.
Pap János vegyésztechnikus, belügyminiszter felelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.
Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.
Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagy részt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.
Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.
Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.

A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt

Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.

Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:

A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.

Forrás: http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=69671&honnan=Nemzeti_Hirhalo
Beküldte Kunavar

Megjelent: 2688 alkalommal

Hozzászólások  

 
Öreg
#2 csehimindszentÖreg 2016-01-24 21:06
azért illene megemlíteni Mindszenty József eredeti nevét is:Pehm József
hu.wikipedia.org/.../...
()
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#1 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-09-19 11:25
III-VH. Orosz front Kormorán: „Mi áradt meg itt mint a Tenger”. Petőfi: „Habár felül a gálya, s alul a népnek árja, azért a nép az Úr.”

A tegnap este s éjszaka felgyorsult események (déli gátszakadás) s az önkéntes tartalékosok (tuk. Magyar Gárda) mai behívása miatt – hasznos útmutatókkal tartom kötelezettségemnek ellátni a mélyhipnózisból esetleg csak most ébredőket. (Ha már egyszer ez a feladat pl. angol-orosz nyelvtudásom, s egyéb ismereteim [magyar csillagmítosz s a magyar történelem összefüggéseinek a beható ismerete) köszönhetően reám hárul.] A mostani háború nem új, van még lezáratlan szabadságharcunk az oroszok ellen. S paradox módon jelenleg az oroszok a legnagyobb ellenfeleink. S a rájuk fordított figyelem sajnos eleddig elsikkadt, s méltánytalanul.

Jelenleg olyan jelenségekkel (Vízöntő-megnyilvánulások) állunk szemben, amely az oroszok hazai pályájának számít. Tehát mindenki mással szemben előnyben vannak. Hogy miért? Mert az orosz nép a Vízöntő-csillagjegy működésének (viselkedésének) iskola példája. A Pap Gábor által feltárt ún. Vízöntő-paradoxon értelmében önmagában nem, hanem csak más néppel társegyüttélésben (szimbiózisban) fordul elő. Vagy a Halakkal (ezek a németek, a Halakkal szembeni Szűz erőhatás közvetítői) vagy a Bakkal (megátalkodott sidoúk).
Az első, mármint az, hogy a Hohenzollerek hogyan vették t az uralmat, ha legalábbis lehet hinni az orosz kutatók kutatási eredményeinek, hosszú történet. (Nagy valószínűség szerint Sztálin Hohenzoller-fattyú volt.) Ez is fontos, de nem most. Sokkal áttekinthetőbb az utóbbi, mármint, hogy a megátalkodott sidoúk (az evangéliumokból ismert „légió” által megszállva) hogyan igázták le Oroszországot 1917-ben, s tartják megszállva mind a mai napig). Az USA-beli Anthony C. Sutton prof. ezirányú kutatásai angolul az interneten bárki számára hozzáférhetők. Egzisztenciális fenyegetettségével nem törődve kimutatta, hogy az USA (gyak. a Rotschildok s a Rockefellerek) 1917-ben Oroszországban, 1918-19-ben pedig Német országban hajtott végre államcsínyt. (Az USA-ban a Wall streeten még 1911-ben.) A bolsevikok az USA-emberei voltak, Trockij USA-tengerészgyalogos tiszt volt. S a német nemz.szoc-ák dettó. (A németek a szintetikus benzin előállítási technológiáját az USÁ-tól kapták.) Ez a magyarázat egyrészt az óriási népirtásra, másrészt pedig a gazdaság szándékos lerombolására a SZU-ban. A mos feltárult orosz archívumok tanúsága szerint az amcsik 30 millió embert öltek meg 1920-ban a Távol-Keleten.
Hab a tortán, hogy e szerint a logika szerint – bár erről prof. A. C. Sutton ne írt könyvet, csak a másik három államcsínyről – Trianont is az USA közvetítői kellett csinálják. Még ha akadt is köztük becsületes katonatiszt (pl. Bandholtz), akinek nagyon sokat köszönhet hazánk. Kun Béláékat az USa küldte.
Bennünket az érint, hogy jelenleg az orosz nép ezt a megrázkódtatás még nem dolgozta fel, s Oroszország ugyanúgy USA-gyarmat, mint pl. a hruscsovi időkben. S a belátható jövőben, vagyis a III-VH jelenlegi szakaszában ez érdemben nem is nagyon fog változni. Bármennyire lelkesen tárják is fel az orosz amatőr kutatók saját népük igaztalan meghurcoltatását, történelmük méltatlan meghamisítását (ezért elismerés illeti is őket, le a kalappal), sajnos Trianon s vele a magyarság kérdésében még mindig a pánszláv reflexek vezérlik őket. Nem látnak el a saját orrukig.

A történelem számos eleddig sajnos elhallgatott tanulságot szolgáltat. Pongrátz Gergelyék oldalára rengeteg orosz s ukrán katona állt át 1956-ban. Erről csak azok az öreg srácok írnak, pl. Molnár V. József, akik maguk is fegyverrel a kezükben harcoltak, de széles körben erről a tényről nem tud a magyar társadalom. Sőt, ha elfogadjuk Magyarország 1944-1970 közti államfője, Mindszenthy bíboros álláspontját, mi szerint 1956 nem forradalom volt, hanem csak nemzeti szabadságharc, akkor nagyon úgy néz ki, hogy 1956 csak a magyarok oldalára átállt szláv (orosz s ukrán) katonák számára volt forradalom, mert valóban a saját fennálló államberendezkedésük ellen lázadtak. (Ez bizony a történelem fintora.)

A Vízöntőnek s vele az oroszoknak két fontos tulajdonsága van: erénye, hogy legyőzhetetlen. Ezt azért nem árt tudni, mert a III-VH európai hadszíntere Ukrajnában kezdődött tavaly. Gyenge pontja: a végtelenség megtéveszthető. (Ezt a sidoú „légió” rendesen ki is használja.) Ha ezt nem tudjuk, ezt a háborút nehezen fogjuk tudni megnyerni, már pedig ezúttal immár a győztes oldalon leszünk.
Pl. Amikor a Krímet Oroszországhoz csatolta a Duma, s minden orosz pezsgőt bontott, a pezsgőmámor okozta szünetet kihasználva olyan törvényeket nyomott át, amelyek lehetővé teszik az orosz területek elherdálását idegen kézbe. (Ez nem nekünk fáj, de azért nem árt tudni.)

Végső útmutató a héten immár nálunk (mao-i hadszíntér) is élessé átalakult háborúhoz.
A. Pongrátz Gergely hangja elcsuklott érzelmi felindulásában (meghatódva), amikor arról beszélt, hogy először ölt embert. Idézem: „Ne gondoljuk azt, hogy könnyű embert ölni. Nem az. Még ha tudjuk is, hogy kell, mert önvédelemből tesszük.” (S imádkozzunk azért, hogy nem kerüljön vérontásra sor.)

B. Másrészt a Kormorán együttes 1956-os lemeze egyik dalának fülbe mászó sora: „Embert ne kötözz a fára, az ember nem fára való.” Személyes élményem, hogy amikor a 2000-2010 legembertelenebb magyar uszítását kellett hallgatnom nap mint nap a rádióban, semmilyen gyógyszer nem segített rajtam, csak ez a dal. Ma csak ez a dal képes kigyógyítani a jelen beteg állapotából. Aki nem hiszi nekem, járjon maga utána. K.L.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 189 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 409
This Week: 1992
Last Week: 5814
This Month: 23725
Last Month: 23395
Total: 1477755

Belépés