Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Nov14

2018. Augusztus 19., Vasárnap 15:19

Gyerekfejek az oltáron

Írta:  Kecskés János
Értékelés:
(11 szavazat)
A forradalom után a bécsi kamarilla tökélyre fejlesztette korábbi módszerét és a magyar törekvések ellen a nemzetiségeket játszotta ki. Pedig milyen szépen indult minden. A nemzetiségek, a szerbek, a románok és a szlovákok egymás után üdvözölték az akkor még közös érdeknek tekintett forradalom kitörését.

Elsőként a szerbek váltottak hangot. Bár a március 21-i újvidéki szerb gyűlésen még Djordje Stratimirovics, a későbbi vezér is feltűzte a nemzetiszínű kokárdát, de az egy hét múlva következő gyűlésre már levette, sőt a többiekkel együtt követelte, hogy a szerbek évenkénti nemzeti kongresszusai kérelmeit az ország kormányát kikerülve, közvetlenül az uralkodó elé terjesszék. Küldöttségük április elején még barátságosan tárgyalt Kossuth Lajossal, csupán azon volt vitájuk, hogy a magyar miniszter nem ismerte el, hogy hazánkban önálló szerb nemzet létezhet. Ez esetben külön kormányt is, majd saját országrészt is követelhetnének – vetette ellen. Mire Stratimirovics közölte, hogy akkor igényeiket „másutt fogják keresni". Kossuth feltételezését a magyarországi ortodox egyház székhelyén, Karlócán megtartott szerb gyűlés már egy héttel később igazolta, hiszen az önálló szerb Vajdaság kialakítását követelte. (Vajdaság tervezett területén akkor a szerbek a lakosság felét sem tették ki!) A magyar nemzeti liberálisok alátámasztottnak láthatták azon félelmüket, hogy a frissen kivívott viszonylagos függetlenséget hátba támadja a nemzetiségek fellépése. Ebben a bizonytalan helyzetben még a korábbinál is fontosabbnak tartották az ország területi épségének fenntartását.

Az első csata, az első halott

A következő, május közepi, karlócai gyűlésen Rajasics érsek már meghirdette a magyarok elleni fegyveres harcot. Rövid időn belül húszezer szerb – nagyrészt határőr – fogott fegyvert és a hozzájuk csatlakozott több mint tízezer szerbiai önkéntessel együtt jóval meghaladták a velük szemben felvonultatható magyar haderő hatezres létszámát. E csapatok vezetőjét, Hrabowsky altábornagyot a szerbek június tizedikén felkeresték, és védelmet kértek tőle a magyarok ellen, hiszen ő is a császárt szolgálja – érveltek. A visszautasítás után megfenyegették, hogy kiűzik Péterváradról. Két nap múlva Hrabowsky Karlóca ellen kémszemlére vonult, és a szerbek lőttek. Ekkor tört ki a forradalom első csatája és kezdődött el a szabadságharc. Az első halottunk személyét szimbolikusnak tekinthetjük, hiszen a magyar szabadságharcért először Weinhengst hadnagy, egy szepességi szász hazafi áldozta életét. Bár az összecsapásból a magyarok kerültek ki győztesen, a szerb fejedelem levette álarcát – addig tagadta, hogy támogatja a vajdasági szeparistákat – és kitüntette Stratimirovicsot. Ettől kezdve papjaik vezetésével özönlöttek Szerbiából a martalócok hazánk földjére. Szemük előtt a meggazdagodás és Nagy-Szerbia képe lebegett.

Sietve megkezdték rabló hadjárataikat a környék falvai ellen. Nemcsak a magyar falvakban, hanem a többi nemzetiség lakóhelyein is „tisztogattak", mészároltak.

Románok a szerbek ellen

Először Szentmihály hazafias érzelmű román lakossága szállt szembe fegyverrel a szerb támadókkal. Kezdetben nem sok siker termett az ország védelmére hivatott fegyvereknek. A kor nagy történésze, Horváth Mihály ennek okát abban látta, hogy a csapatokat a régi hatalomhoz húzó főtisztek vezették. Kritizálta a minisztérium vezetését, mert nem cserélte le őket: „kik a nemzeti reformot végrehajtották, megfoghatatlan s menthetetlen félszegségből féltek a reformot a katonaságra is kiterjeszteni". Ez veszélyes, „minthogy hazánknak éppen hadi ügyeibe oltotta be az osztrák kormány legmélyebben a maga kényuralmát". Június végére megérkeztek a fiatal tisztek és az új honvédek. Akkortájt a legnagyobb csaták Fehértemplom városának védelméért folytak. Itt tűnt ki hősiességével a kassai 9. honvédzászlóalj, amelyet később vörös sipkásoknak neveztek el.

A szerbek ostora Damjanich

Ekkor vált ismertté a 3. zászlóalj szerb származású őrnagya, Damjanich János is, aki látva a kegyetlenkedéseket, megtagadta véreit. Itt harcolt az örmény származású Kiss Ernő alezredes is. Aradon is közös volt a sorsuk... A szerbek július 11-én, – azon a napon, amikor Kossuth a veszélyben lévő haza védelmére katonákat kért az országgyűléstől – Versecet támadták, de visszaverettek. Bosszúból ismét a falvakra vetették magukat. Sorban dúlták fel Écskát, Torast és Földvárt.

Földvárra 17-én vonultak be a felszabadító magyar csapatok és a korábbi kegyetlenkedéseket is fölülmúló gaztett nyomára bukkantak. A templom oltárán harminchét levágott gyerekfejet találtak, gondosan gúlába rakva, átszúrva szerb zászlóval. Közvéleményünk megdermedt a döbbenettől. Az újkori Magyarország először tapasztalta meg, hogy mit jelent, ha a Balkán belátogat a Kárpát-medencébe, és milyen következménye lehet, ha a gyűlölködő szomszéd fegyveresen fölébe kerekedik. Pedig a java még hátra volt...

Kecskés János
Esti Hírlap, 1993
Forrás: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk0/gyerekfej.htm

Megjelent: 296 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 200 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Sweden 2.5%Netherlands 0.3%
Germany 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 52
This Week: 1433
Last Week: 4185
This Month: 8044
Last Month: 20564
Total: 1955403

Belépés