Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Oct17

2018. Szeptember 15., Szombat 11:43

Sajtószabadság és gyömrői gyilkosságok

Írta:  Horváth Lajos és Katus Norbert
Értékelés:
(11 szavazat)
„Nincs lap Magyarországon, amely le merje hozni beszámolómat" - A magyarországi volt miniszterelnök utasította az állami szerveket, hivatalokat, hogy mondják vissza a Magyar Hírlap előfizetéseiket, mert valami cikk nem tetszett neki a nevezett lapban. Az eset mély felháborodást váltott ki a jóérzésű emberek körében, mutatja az is, hogy a Magyar Hírlap előfizetőinek száma napokon belül hatezerrel megnövekedett.

Az ügyben megnyilatkozott az „utca embere”, a megkérdezett járókelő, elemezte politológus, politikus, sajtótörténész stb. Az elhangzott vélemények sorában kiemelkedett egy közös gondolat, amit röviden úgy tudunk visszaadni, hogy a miniszterelnök akciója nagyban emlékeztet az „átkos”, a Rákosi és Kádár rendszerre, a kommunizmus eltiporta sajtószabadságra. Hogy 2009-ben ilyen újra lehetséges, az azt bizonyítja, álságos hirdetni megnyomorított hazánkban a demokráciát, hiszen bolsevista módszerekkel ismét sárba tiporják a sajtószabadságot. A sajtószabadság elvonásának bemutatására különösen alkalmas a gyömrői gyilkosságok néven elhírhedtet eset, mely egyszerre elemezhető a sajtószabadság és a kommunista emberirtás szempontjából. Ugyanis megtörténte után a kommunista hatalom mindent megtett e szörnyű vérengzés elpalástolása érdekében. A hatalom kommunista birtokosai odáig is elmentek – mint látni fogjuk –, hogy a reakció támadásának leplébe burkolják a gyilkosságoknak már a felemlegetését is. Vagyis elkövetőből áldozattá „minősítették” magukat, ahogy az azóta is a gyakorlatban van. Olyan világot élünk most is, hogy a gyilkos gyilkost kiált áldozatára. Az eset – többek között – annak demonstrálására is alkalmas, mi történik akkor, ha állami rendőrséget politikai párthadsereggé szerveznek át. Ami jelenségként már újraéledt Budapest utcáin 2006. okt. 23-án, amikor a tömegre támadó rendőrség szidalmazta a „magyarkodók” anyját. Fellépett a „magyarkodók” ellen, akik éppen magyarok voltak és rendőrlábbal sárba taposták a rendőrattak során földre hullott nemzeti zászlónkat. Ezekkel érthető és értelmezhető jeleit adta annak a rendőrség, hogy alkalmasint szembefordítható a magyar nemzet legjobbjaival, akik 1956 fenségére emlékeztek az 50. évforduló kapcsán. Ebből következik az alapvető nemzeti program egyik fontos pontja. A nemzetnek vissza kell szereznie rendőrségét és a rendőrségnek nemzetét. Ahogyan vissza kell hódítania a nemzetnek honvédségét és a honvédségnek nemzetét. Ugyanis 1956-ban mindkettő átállt a felkelt nép oldalára, néhány tucat hazaáruló tisztet most nem tekintve.

  1. A gyömrői gyilkosságok vázlatos bemutatása

 Futó Dezső, nemzetgyűlési képviselő – hogy a téma közepébe vágjunk – 1945. máj. 18-án memorandumot intézett Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, magyar miniszterelnökhöz. „Köztudomású, hogy a rendőrség körül a legsúlyosabb kilengések tapasztalhatók, éspedig – nevezzük néven a gyermeket – a Magyar Kommunista Párt belügyi államtitkára, dr. Zöld Sándor a rendőrség cégére alatt egy anarchikus törekvésű párthadsereget szervez. Még a párthadsereg ellen sem lehetne olyan súlyos a kifogás, mint így. Megdöbbentő, hogy az újonnan felállítandó rendőrségbe mind vezető, mind legénységi helyre a társadalom szemetjét állítja, s ezek pozícióját a végsőkig tartja, illetve erősíti. Ezért fordul igen gyakran elő, hogy büntetett előéletűek és a legsötétebb egzisztenciák csak és kizárólagosan a rendőrségnél kerülnek kinevezésre. Dr. Zöld Sándornak ilyen irányú ténykedése többet árt a demokráciának, mint az ország összes reakciós törekvése. A magyar nép lelkében benne él a rend utáni vágy. Egy pillanatig sem tételezem fel a Magyar Kommunista Párt Országos Központjáról, hogy a Zöld- féle törekvést magáévá tudná tenni és a háttérből ezt támogatná. Éppen ezért fontosnak tartom a gyömrői tömeggyilkosság ügyében az előttem már ismeretes részleteket közölni, és kérni Miniszterelnök Urat, az eset legrészletesebb kivizsgálására.” Már sosem fogjuk megtudni, hogy Futó Dezső naivitása valódi vagy álcázó volt, amikor „egy pillanatig sem” tételezte fel a kommunista párt központjáról, hogy része volna a gyömrői tömeggyilkosságokban, mindent Zöld Sándor, belügyi államtitkár nyakába kívánván varrni. Ebben a memorandumban 15 ember eltűnéséről, (hatnak hullája már előkerült), tájékoztatta a miniszterelnököt. Megemlítette azt is, hogy a tárgyban irt cikkei a Kis Újság hasábjain nem jelenhettek meg eddig. „Jóllehet igyekeztem cikkeimnek olyan beállítást adni, mely egyáltalán nem merítette ki a józan ész, rideg tényállás kritériumát.” Futó Dezső kisgazdapárti politikus és nemzetgyűlési képviselő anatómiailag látva a helyzetet, sürgette a miniszterelnöknél a megoldást is. „Miniszterelnök Úr, itt valamit tenni kell. Nem lehet fontos sem a miniszter, sem az államtitkár személye, akik ilyen dolgokhoz segédkezet nyújtanak és nem hajlandók felszámolni azokat a kilengéseket, melyek az országot teljes mértékben az anarchiába sodorják. Itt nem lehet pártkérdés, s nem lehet semmiféle szempont, csak egy: a rend megszilárdulásának szempontja. A mindennapi élet éppen ezért indul olyan nehezen a felszabadult országban. Szomorú dolog az, hogy egy ország rendőrsége gyilkosokból, apróbb kis tolvajokból rekrutálódik össze. Nem hiszem, hogy akadna az országnak csak egyetlen egy olyan rendőrsége, ahol ne lenne büntetett előéletű ember, s aki ilyen rendőrséget szervez, vagy ehhez segédkezet nyújt, nem érdemel egyebet a Népbíróságnál. Az anarchikus törekvéseket le kell törni, s nem lehet e kérdésben még a módszerekben is válogatni.” A memorandumban emlegetett két melléklet egyike a 6 előkerült holttest neveit tartalmazó kefelevonat volt, másik a Kis Újságban le nem közölt cikk. Ezeket Futó Dezsőné a férje életművét összefoglaló, 1995-ben megjelentetett könyvében sem találtam meg. A Kis Újság szerkesztőjeként Futó Dezső 1945. jún. 6-án ismét levelet menesztett a miniszterelnökhöz a Nagykőrösön és Kecskeméten rendőrök által meggyilkolt gazdák és mások ügyében. Ebben kérte a miniszterelnököt, hogy mindkét interpellációjára írásban adjon választ. Ez tudomásom szerint egyetlen esetben sem következett be! Idő közben, 1945. december első felében az ügyészség elrendelte 17, gyilkossággal vádolható ember letartóztatását. Ezeket december 27-én az ügyészség átadta az észak-pestmegyei rendőrkapitányságnak. Nagy Imre 1945. nov. 15-tól kezdve belügyminiszter volt, így az ő joghatósága alá került ebben a fázisban a gyömrői gyilkosságok ügye. Futó Dezső ezt a helyzetet kihasználva – tegező baráti viszonyban volt Nagy Imrével, legalább is a saját megnyilatkozása szerint – 1945. dec. 28-án levelet írt a belügyminiszterhez.

„Miniszter Úr! A gyömrői ügyet én nagyon jól ismerem, sőt ismerem azokat az embereket is, akiket az üggyel kapcsolatban bűnrészességgel lehet vádolni. Mert ezt az ügyet szerették volna eltussolni. Most, hogy a kérdés ismét napirendre kerül, az igazságügy miniszterrel folytatott beszélgetésem után, nyomatékosan felhívtam a figyelmét a Miniszterelnök úrnak is, és kérlek Téged, hogy hass oda, hogy a vizsgálatot a legsürgősebben tűzzék napirendre, illetve fejezzék be. Nem szeretném, ha az üggyel kapcsolatban napirend előtt kellene felszólalnom, a nemzetgyűlés januári ülésszakán.” Futó Dezső tehát nem szerette volna, ha az ügyben a nemzetgyűlésben kénytelen lenne felszólalni! Mégis rákényszerült, mert külön belügyminiszteri, illetve külön igazságügy miniszteri rendelettel a fogvatartottakat szabadon bocsátották és nem is törekedtek a főbűnösök kézrekerítésére. Az igazságügy-miniszter Ries István volt ekkor, akit Vácott maguk a kommunisták kínoztak halálra 1950. szept. 15-én. A gyömrői gyilkosságok ügyében az első interpelláció a nemzetgyűlésben 1946. febr. 27-én hangzott el Futó Dezső szájából, bár ő ezt igyekezett elkerülni, de mivel a koalíciós kormány kommunista miniszterei nekifogtak az ügy elmismásolásának, betemetésének stb., ezért Futó továbbra is harcolt az igazságért. A jegyző a következő címen vezette be a mondandóját: „Interpelláció az összkormányhoz a gyömrői tömeggyilkosok letartóztatásának ügyében. Hajlandó-e a koalíciós kormány a gyömrői tömeggyilkossággal kapcsolatos eddigi álláspontján változtatni, a vizsgálatot újra elrendelni, a közönséges gyilkossággal vádolt hullarablókat letartóztatni és felettük ítélkezni?” Elmondja, hogy 1945. áprilisában egy gyászruhás asszonyküldöttség kereste fel a Kis Újság szerkesztőségében. Május 18-án memorandumot intézett a miniszterelnökhöz, melyre választ nem kapott. Újságcikkei a maga által is szerkesztett Kis Újságban, a Kisgazdapárt lapjában nem jelenhettek meg. A holttesteket 1945. szept. 25-én exhumálták, másnap Futó maga is kiment a helyszínre stb. Cikkeit, amelyek nem láttak napvilágot, az interpelláció alkalmával letette a nemzetgyűlés asztalára. Nem sikerült ezeket fellelnünk. A Futónál járt asszonyküldöttség azután elment a miniszterelnökhöz és az igazságügyi miniszterhez is. Ennek az lett az eredménye, hogy Péter Gábor „tábornok” kiszállt a helyszínre „és mint a magyar rendőrség politikai osztályának vezetője megállapította, hogy közönséges gyilkosságsorozat történt.” Ám ennek ellenére Zöld Sándor belügyi államtitkár a helyszínen tiltotta meg a kiküldött vizsgálóbírónak az első hulla exhumálása után a munka további folytatását.

„T. Nemzetgyűlés! Téved az, aki azt hiszi, hogy az újból félbehagyott exhumálással a gyömrői ügy egyenesbe került volna. Megint megállt mindem. Leállították az exhumáláson kívül a vizsgálatot is. A gyilkosok szabadlábon járnak-kelnek, sőt, ha egy kicsit megharagusznak, csak odaüzennek annak, aki nem jó szemmel néz rájuk - leginkább Bacher Karcsi – mégpedig ennyit: Jó lesz vigyázni, mert puskacsőre veszlek. Aki ilyen üzenetet kap, már aznap hurcolkodik is Gyömrőről és a gyömrői járásból, mert a gyilkosok nem ismerik a tréfát.” A gyilkosok biztonságérzetét Ries István igazságügy miniszter növelte nagyra 1946. jan. 3-án kiadott 534/946. I. M. VI. számú rendeletével. Ennek 2. bekezdésében olvasható: „Ebben az ügyben további rendelkezésemig sem letartóztatást, sem bármilyen nyomozási cselekményt nem szabad foganatosítani.” Ennek megfelelően Nagy Imre belügyminiszter szabadon bocsátotta a gyilkossággal vádoltakat, akik egy hónapot sem voltak fogva: Kürtös László, Krupka Jakab, Tormási András, Vámosi Lajos, Lasán István, Tucsni Mihály, Deáki Imre, Jeney Jenő, Horcsák Lajos, Hornyák József, ifj. Brancsok János, Hunka János, Kónya József, Duráz István, Denkovics Pál, Huszák Mihály, Hajdú István, Kreiczár István és Fabók Ferenc. Futó mindig úgy nyilatkozott, hogy közöttük nincsenek is a főbűnösök. Nem találjuk az őrizetbe vettek között – például – Bacher Károly rendőrkapitányt sem.

„T. Nemzetgyűlés! Nagy Ferenc miniszterelnök úr! Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás államminiszter urak! Sajnálom, hogy nincsenek itt és így közvetlenül nem mondhatom el nekik, amit el akarok mondani. Pár nappal ezelőtt Gyömrőn jártam, láttam és hallottam a síró asszonyokat, láttam a hulló könnyeket. Tőlem csak azt és annyit kértek, mondjam el itt az ügyet a t. Nemzetgyűlés előtt és legalább csak annyi eredményt tudjak elérni, hogy végre megtalálhassák és elföldelhessék azoknak hulláját, akik szanaszét feküsznek még ma is a gyömrői járás területén. A magam részéről szeretném hinni, hogy demokratikus államberendezkedésünk sokat emlegetett vasöklével – éppen a munkáspárti államminiszterek segítségével – lesújthatunk azok fejére, akik demokráciánkat a legrútabb fasiszta eszközökkel beszennyezik.” Sulyok Dezső ekkor bekiabálta: „Vád alá kell helyezni a minisztereket! Élénk taps a Kisgazdapárt oldalán!” Egy Farkas Mihálynak, (az MKP/MDP Katonai Bizottsága elnökeként hozzá tartozott a rendőrség és a politikai rendőrség felügyelete), írt levélben, melyet láttamozott Rákosi Mátyás is, ez olvasható. “Az a cél, hogy valamennyi elvtársunkat letartóztassák és az ügyet főtárgyaláson a nyilvánosság elé vigyék, hogy azután a reakció elmondhassa: ilyen eszközökkel dolgoznak a kommunisták és ezt az ügyet a kommunista párt február óta nem engedte törvény elé kerülni... Kovács Kálmán elvtárssal együtt fél éven át mindent elkövettem, hogy a bűnvádi eljárást elodázzam, most azonban úgy látszik, nem lesz erre többé mód. Ha az ügy ebben a várható beállításban főtárgyalásra kerül, Pártunknak ebből mérhetetlen erkölcsi kára fog származni.” Ezt követően a kommunista vezetőknek sikerült a további eljárást megakadályozni, fátylat borítottak a gyömrői gyilkosságokra. A felelősségre vonást azután végleg berekesztette az 1948-as amnesztia rendelet.

 2. Az áldozatok

Az áldozatok közül sikerült néhányra nézve adatokat felkutatni, olykor kisebb életrajzot kikerekíteni.

– Moóri István, Tápisüly község főjegyzője, 40 éves. Halál oka szív- és tüdőlövés.

– Zambelly Béla, Maglód község jegyzője, 37 éves. Halál oka fejlövés.

– Mikla Pál, Ecser község plébánosa. Halál oka lövés.

– Hajnóczy András, Uri község főjegyzője. Halál oka koponyalövés.

– Gróf Révay József, filozófus, testvére Révay István politikus, nagyapja Szapáry Gyula politikus, miniszterelnök. A Pázmány Péter Tudományegyetemen erkölcsfilozófia tárgykörben magántanári képesítést szerzett 1940-ben, magántanár 1940- 1945-ig. A Révai Új Lexikona – főszerkesztette Dr. Kollega Tarsoly István – nem mulasztotta el közölni: „1945 tavaszán kommunista rendőrök többekkel együtt meggyilkolták.”

– Aczél Károly, Mende intézője, 57 éves. Halál oka súlyos bántalmazás, megcsonkítás. A gazdasági akadémiát Kassán végezte 1910-ben. A 12. K. u. K. gyalogezrednél töltötte ki önkéntes idejét 1910- 1911-ben, ahol tiszti vizsgát tett. A Choburg hercegi uradalomban 1934-től Mendén uradalmi intéző. Az I. világháborúban ezredével az orosz harctéren küzdött, fogságba esett, 1920-ban tért haza hadnagyként. Mendén a Nemzeti Egységpárt /NEP/, a római katolikus egyház és iskolaszék világi elnöke.

– Eper József, Tápiósüly község irodatisztje, 47 éves. Holtteste nem került elő.

– Pinnyei Lajos, Tápiósáp község főjegyzője. Halál oka mellkasi lövés.

– Gróf Coronini János, kisbirtokos Uri községben, külföldi állampolgár, 39 éves. Született 1905-ben Vallonbrosaban /Firenze tartomány/, Bécs mellett Klosterneuburgban felsőipariskolába járt, azután friauli birtokán gazdálkodott /jelenleg Szlovénia/. Uriban 1935-től élt.

– Bognár József, földbirtokos Kisoszlár pusztán. Halál oka ismeretlen.

– Soponyai Gyula vendéglős, 41 éves. Halál oka szívlövés. Bonyhádon született 1903-ban. A kereskedői pályát Budapesten kezdte, a Berlini téren csemege üzletet alapított, majd ingatlan forgalmi vállalatot hozott létre. Gyömrő község legnagyobb vendéglőjét, a Halászkertet és a fürdő Sörkertjét 1937-ben vásárolta meg. Tagja a Kaszinónak, a Sport Egyesületnek, a Fürdő Egyesületnek, a NEP-nek stb.

– Straub János, Gyömrő község postamestere, középkorú. Holtteste nem került elő. Bényén született 1887-ben, középiskolába Nagykőrösön járt, a kereskedelmi akadémiát Kolozsvárott végezte, 1913-tól postamester Gyömrőn. Helyi képviselőtestületi tag, felügyelőbizottsági tagja a Hangya Szövetkezetnek, a Sport Egyesület úszó szakosztályának vezetője.

– Csaba Gyula, Péteri község evangélikus lelkésze. Holtteste nem került elő.

– Pálffy Károly, Tápiósáp irodatisztje, 62 éves. Holtteste nem került elő.

– Dr. Bellus János, járásbíró, maglódi lakos. Holtteste nem került elő.

– Nádas Béla, Ecser község főjegyzője, Holtteste nem került elő. A jegyzői tanfolyamot Egerben végezte 1929-ben. Vecsésen 1929-től, Nyáregyházán 1939-től a vezető jegyző helyetteseként dolgozott. Az 1945-ös évben már Ecser főjegyzője.

– Juhász Sándor, irodatiszt Ecser községben. Holtteste nem került elő.

– Diószeghy István, Maglód község főjegyzője, 49 éves. Holtteste nem került elő.

– Czövek József, földmíves, gyömrői lakos. Halál oka nyaklövés.

– Forrásom szerint „Rubács István: pontos adatok nincsenek.” Úgy vélem, helyesen Rubács József, uradalmi intéző, aki 1896-ban született Budapesten. A magyaróvári gazdasági akadémián szerzett oklevelet, az első világháborúban főhadnagyságig vitte. Baumgarten Ignác mendei birtokán 1929-től uradalmi intéző. Céllövő országos bajnok volt! A NEP főtitkára.

– Ulicsni Lajos, jegyző. Pontos adatok nincsenek.

– Dobrovinszki István, uri lakos, 55 éves. Halál oka agyroncsolás.

– Horváth Lajos, 42 éves. Halál oka fejlövés.

Az áldozatok száma és azok adatai koránt sem teljesek. Az exhumálások elkezdéséig a hozzátartozók semmilyen hivatalos iratot nem kaptak és amikor a kiásott halottak száma 20 fölé emelkedett, az egész műveletet abbahagyták. Az exhumáltak azonban rémületet keltettek, mert kiderült, hogy különös kegyetlenséggel ölték meg őket. Egyeseket megcsonkítottak, péniszét levágták, sarkába patkószöget vertek, és olyan is akadt, akit félholtra verve élve temettek a föld alá.

  3. A gyilkosok

 Miközben az áldozatok magasan képzettsége, még akkor is, ha gróf Révay József filozófust nem számoljuk, nyilvánvaló, aközben a gyilkosokra nézve a korabeli forrásokban nem találtam adatokat, pedig ugyanannyi időt fordítottam rájuk, mint az áldozatokra. Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Nagy Imre, Zöld Sándor, Ries István, Péter Gábor és Erdei Ferenc belügyminiszter felelőssége a gyömrői gyilkosságokban egyértelműen megállapítható. Ha nem is ők adtak parancsot a véghezvitelre, de a bűnösök meg nem büntetéséért ők a felelősek. Különösen figyelemre méltó Erdei Ferenc szerepe, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt 1944. dec. 22. – 1945. nov. 15-ig és mint ilyen tudomásul vette a belügyi szervektől tulajdonképpen független politikai rendőrség kialakítását a kommunista párt részéről. Erdeit még Debrecenben felvettek a kommunista pártba, kriptokommunistaként került a Nemzeti Parasztpárt /NPP/ élére azzal a titkos céllal, hogy ezt a népi erőt szétverje, sikerült is neki. Erdei Ferencben mindmáig a „szocialista” tudóst igyekeznek látni és láttatni. Mi inkább hazaárulónak tekintjük. A Farkas Mihálynak címzett levélben említett Kovács elvtárs azonos Kovács Kálmán /1913. nov. 1. Kisgyőr – 1991. jan. 23. Bp./ jogásszal, politikussal, aki a tárgyalt időszakban, 1944. dec. 23. – 1945. dec. 5.-ig az igazságügy minisztérium politikai államtitkára volt, 1946 – 1954-ig pedig az igazságügy miniszter első helyettese. „Jelentős szerepet játszott a szovjet jognak a magyar szocialista jogba történő átültetésében, az ezzel összefüggő kodifikációs munkák egyik irányítója.” Kérdés, hogy „szocialista jogról” egyáltalán beszélhetünk-e, vagy nemes egyszerűséggel nevezzük joghalálnak azt, ami a megnevezés jegyében történt, hiszen éppen ezt példázza a gyömrői gyilkosságok. A nép helyben, a gyömrői járásban vörös karszalagos, puskás terrorlegényeknek nevezte az elkövetőket és segítőiket. A gyilkosok és a gyilkosságok értelmi szerzői a felsorolásokban a magyar tisztség és hivatali neveken jelennek meg. Ez ne tévesszen meg senkit, mert ezzel együtt igazolt kommunistákról van szó. Még 1950 előtt vagyunk, a tanács /szovjet/ rendszer bevezetése előtt, amelyik eltörölte a közigazgatásban használatos hivatali neveket és a szovjetet kényszerítette ránk. A gyilkosok közül Futó Dezső 1946. febr. 27-i interpellációjában felsorolt néhányat: Bacher, Balczer, Gattyán, Jedlicska, Majszil és Simkovics. Az 1945. decemberében letartóztatottak, akiket 1946. jan. 3-án szabadon engedtek, neveit már az előzőekben közöltük. Dr. Török Gábor 1992. márc. 31-én az országgyűlésben elmondott interpellációjában további gyilkosokat is felsorolt, nyilván kutatásai alapján. Ezek Krupka Jakab főszolgabíró, Eier Károly főtanácsos, Jeney Jenő főjegyző, Fürtös László főjegyző, Bacher Károly rendőrtiszt, Schwarstein Tibor, József és Károly „a rendőrség fő zsoldosai” Nehéz látleletet készíteni. Annyi azonban az első pillantásra is bizonyosnak látszik, hogy az eset szorosan illeszkedik a koalíciós időszakban a kommunista hatalom-megragadás sodrába. A gyömrői járás területén a régi magyar hivatalnokréteget gyilkosságsorozattal is megnyesték, fizikailag is pusztították. Mindezt az új hivatalba lépők, a kommunisták által az előzőek funkciójába helyezettek vitték végbe. Valódi rendszerváltás történt tehát! Az előző, polgári rendszer hivatalnokai sem a közigazgatásban, sem a rendőrségnél nem maradhattak továbbra is szolgálatban. Elűzték, nyugdíjazták, megfélemlítették, végső eszközként megölték őket, hogy a helyükbe ülhessenek. Másik szempontú vélekedés, hogy a vörös terror földbirtokosokat és az uradalmak magasan képzett gazdasági intézőit is érte. Ennek során megölték az olasz állampolgárságú gróf Coronini-Cronfeld János Ferenc középbirtokost is. Harmadszor az is kitetszik az eseményekből, hogy a vidéki elit, az úgynevezett intelligencia ellen irányult a vörös terror. Alacsonyabb iskolázottságú és végzettségű gyilkosok támadtak rá magasabban képzett csoportra. Ez akkor is így néz ki, ha gróf Révay Józsefet kivesszük a sorból. A Horthy-rendszer közigazgatásában helyet kapók sokkal keményebben és többet tanultak, mint a később a tanács- apparátusba kerülők, a kommunisták vagy az általuk elfogadott szimpatizánsok.

Gróf Révay József nemcsak filozófus, de sportoló is volt. Jégkorongban olimpiai résztvevő volt 1928- ban, a Magyar Hockey Club gyeplabdázója 1920- 1939-ig, gyeplabdában magyar bajnok /1929, 1932/, kilencszeres magyar válogatott /1927–1939/. Jégkorongban tízszeres magyar válogatott /1927–1929/ stb.

Ijesztő és a Sátán cinizmusa, hogy egy neves filozófus fejlövés által okozott agysérülésben hal meg. Gyilkosai valószínűleg nem tudtak Hegelről, Kantról, de az tudták, hogy a „párt” még gyilkosság esetében is a magáénak tekinti őket és megvédi.

 4. Fél évszázadra hallgatásra kárhoztatva

 Futó Dezső 1946. febr. 27-én még interpellációját mondta, amikor 12 óra 58 perckor az országgyűlés elnöki székét Kossa István foglalta el. Az interpelláció végén az elnök bejelentette: „Az interpellációt átadjuk a belügyminiszter és az igazságügyminiszter úrnak.” Nem leltük nyomát, hogy ez megtörtént volna. Ezután a gyömrői gyilkosságokról az országgyűlésben több szó nem esett. El nem felejtették ugyan az „illetékesek”, mert Futó Dezsőt 1952 márciusában az ÁVH éjjel elvitte, a börtönökből 1956 júniusában szabadult. A gyömrői gyilkosságokról írások, cikkek, lexikonok nem beszéltek majd fél évszázadon keresztül, mert nem beszélhettek. Nagyon-nagyon intő jelenség, mert arra figyelmeztet, hogy ezt meg lehet csinálni a diktatúrákban, de nemcsak elhallgatni és hallgattatni lehet, hanem új történelmet is lehet beletuszkolni az agyakba. Sőt nemcsak a múltat lehet megváltoztatni, hanem a jelent is formálni kell már jó előre. Példa rá a 2006. okt. 23-án a budapesti Deák-téren elkötött T 34-es páncélos, amelyik pár száz métert csellengett a Bajcsy-Zsilinszky úton kinek-kinek nagy rémületére és vidámságára. Erre mondja a belvárosi gusztustalan: Akcióztunk egyet! A gyömrői gyilkosságok ügyét majd fél évszázad múlva valakinek fel kellett vállalnia. Ez az ember Dr. Török Gábor, az MDF Pest megye 7. választó körzetének /Gyömrő/ országgyűlési képviselője /1990. máj. 2.-1994. jún. 27./. Igen lelkiismeretes mozzanat, hogy az 1990-ben megalakult többpárti magyar parlament helyileg illetékes képviselője már 1991. nov. 4-én bejelentette az ülésen, hogy a gyömrői gyilkosságok ügyével a jövőben foglalkozni fog. Mert „Az 1948-as amnesztiarendelet és a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv alapján az ismert gyilkosok mind a mai napig nincsenek jogi értelemben megnevezve.” A szilencium, a hallgatásra kényszerítés tehát 1946. febr. 27-től 1991. nov. 4-ig tartott.

Dr. Török Gábor, betartva ígéretét, 1992. márc. 31-én tartotta meg interpellációját az országgyűlésben. „Ezen – a maga korában egyedülálló, speciális jogi problémákat felvető – gyilkosságsorozatról csak az utóbbi év főügyészi vizsgálata ránthatta le a leplet, azt a leplet, mellyel a sztálinizmus az igazságot gondosan letakarta, miközben a jogot gúzsba kötötte. A tények: 1945 tavaszán negyedszáz embert gyilkolt le a gyömrői járásban a kommunista rendőrség a jog teljes sárbatiprásával. Az áldozatok a közigazgatás vezetői, beosztottjai közül kerültek ki, de nem kímélték egyéb hivatalok vezetőit, az értelmiséget és a kisbirtokosokat sem. A járásban ezt követően bőszen indulhatott a kommunizmus építése, hisz a köztisztviselőket bestiális módon legyilkolták. Az áldozatok tiszteletben álló, javarészt családos emberek voltak. Legtöbbjüket a nemzeti bizottságok már korábban vagy eltűnésük után igazolták. Az áldozatok között volt például Tápiósüly főjegyzője, aki zsidókat bújtatott a háború alatt, Ecser község főjegyzője, aki megakadályozta a település kiürítését, meggyilkolták Péteri község lelkészét és Ecser község plébánosát. Az áldozatokat súlyosan bántalmazták, megcsonkították.”

„Tisztelt Képviselőtársaim! Álljunk meg egy szóra, és engedjünk helyt a szívünkben a vissza-visszatérő refrénre: miért, miért? A gyilkosságok idején a háború már végetért. A közigazgatás már működött, és a rendőrség is újjászerveződött. Hatalmas lehetősége volt az országnak, hogy egy többpárti demokráciában kiteljesedjék. És mi történt ehelyett? A kommunista párt, eszközökben nem válogatva sajátította ki a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. Kellő és hathatós biztatást kapott az e téren gigantikus tapasztalatokkal bíró keleti sztálinista rendszertől. Egy ilyen – számukra kisebb – gyilkosságsorozat igen jó iskolapélda arra, hogy lehet egy társadalomban a félelmet elültetni. 1956 után e tapasztalatokhoz nyúltak vissza.” A gyömrői gyilkosságok részletes ismertetése után Dr. Török Gábor így fejezte be interpellációját: „Önök és az ország nyilvánossága előtt kinyilvánítom, hogy az áldozatok ártatlanok voltak, ahogy ezt a Legfőbb Ügyészség vizsgálata igazolta. Kérem ezért politikai rehabilitációjukat, mivel az 1990. évi XXVI. Törvény az ő esetükben jogilag nem érvényes. Belügyminiszter úrtól azt kérem, hogy a Kárpótlási Hivatalon keresztül részesítse kárpótlásban a Kormány az elhunytak özvegyeit. A Házat pedig arra kérem, hogy hordozza szívében az áldozatok sorsát és soha ne feledje, hogy a gyilkosság semmi máshoz nem mérhető emberi bűn volt, van és lesz. Az a jogszabály, amely kimondja a gyilkosságok elévülését, még ha alkotmányjogilag helyes is, annyit ér, mintha a nap járását akarná másként szabályozni. Köszönöm. (Taps.)”

Ezután az országgyűlés ülésének elnöke válaszadásra felkérte Dr. Boross Péter belügyminisztert. „Halottak, elsők között, akiket ezrek követtek – akiket, törvénytelenül, az önkény eltávolított az élők sorából –arra köteleznek bennünket, hogy meghajtsuk fejünket emlékük előtt, hogy valóban kijelentsük, ártatlanok voltak, és valóban kijelentsük, a gyilkosok: gyilkosok, és a törvényi felelősségrevonástól teljesen függetlenül mindig gyilkosok maradnak. A képviselő úr ismertette ezt a tragikus történetet. Magam annyit tennék hozzá: a Kormány természetesnek tartja, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlása keretében a hozzátartozók fájdalmát – amennyire lehet – enyhíti, és akik a törvény betűje szerint erre nem lennének jogosultak, azokkal szemben gyakorolja a méltányosságot, és azok ügyét azonos arányban és kedvezően intézi el.” Nem folytatjuk tovább az eseményeket, csak megjegyezzük, hogy manapság is mintha be lenne tiltva a liberál-bolsevisták részéről az elszenvedett magyar sérelmek emlegetése. Legutóbb New Yorkban hivatalos magyarországi szervek „Roma holocauszt” kiállítást rendeztek nagy hecckampány kíséretében, magyarországi miniszter megnyitójával. Állítólag megjelent New York „krémje.” Van-e még másik állam, kormány a világon, amelyik favorizálja a maga által vezetett népnemzet lejáratását, bemocskolását itthon és a nagyvilágban. Aligha! Annyi szennyet hordtak össze ránk honi és külföldi ellenségeink, hogy abba a kellemes helyzetbe jutottunk, miszerint a legjobb az lenne, ha kiderülne egyetemlegesen a magyar valóság és igazság. Ezen belül csak üdvözölni lehetne, ha a cigányok is a valóságnak megfelelően és aránylagosan bemutathatók lennének.

Horváth Lajos
(Forrás: Havi Magyar Fórum, 2009. április)
A közölt irás forrása: eredetimiep.hu


Felhasznált források és irodalom

– Országgyűlési naplók: 1946. febr. 27., 1991. nov. 4. és 1992. márc. 11.
– Pestvármegye és Kecskemét város adattára. Szerk.: Csatár István, Dr. Hovhannesian Eghia és Oláh
György. Bp., 1939. III. 154, IV. 4, 28, 164, 172. és 176.
-Futó Dezső: Önéletírás - világlátás. Bp., 1995.


Ide kapcsolódó írás:
Az 1945-ös gyömrői gyilkosságok sülysápi áldozatai

Ebben az írásban főként forrásokra támaszkodom. A témát már több helyen feldolgozták, így most csak az eseménysor lényegének, valamint a Sülysáphoz köthető történések bemutatására törekszem. A szöveg nagy része szó szerinti idézet.

I. BEVEZETÉS

1945 tavaszán, amikor a Vörös Hadsereg már elfoglalta a Gyömrőt és a világháborús frontvonal már Dunántúlnál tartott, a túlélők a romok eltakarításán és az újjáépítés megindításán fáradoztak, ekkor a Gyömrői járásban eltűntek emberek. Elmentek önként vagy elvitték őket a járási rendőrség helyiségébe, ahonnan már nem tértek vissza a lakóhelyükre, a családjukhoz.

Az ő sorsukat próbáljuk követni sok év távlatából és keressük, mi és miért történhetett.

II. AZ ESEMÉNYEK

A történtek minden részletét több tíz év távlatából nem lehet teljes pontossággal reprodukálni, de az események fő vonala a hozzátartozók, valamint segítőkész helybeli lakosok (szem és fültanuk) mai vagy korábbi nyilatkozataiból összerakható.

A Pest-megyei Gyömrő kb. 30 kilométernyi távolságra van Budapesttől nagyjából keleti irányba, az események idején járási székhely. Közigazgatásilag Ecser, Maglód, Mende, Tápiósüly, Tápiósáp, Péteri és Úri községek tartoztak e járáshoz.

A második világháború folyamán a nyugati irányból hátráló frontvonal 1944 vége felé érte el a települést. Gyömrőt és a környező településeket 1944. novemberi, ill. decemberi hadműveletekben foglalták el a szovjet csapatok.

A Magyar Nemzet e témával foglalkozó cikke Írja: „1945 első felében karszalagos puskás falusi rendőrök Krupka Jakabnak az 1919-es gyömrői Direktórium egykori elnökének utasítására a községi besúgók bejelentései alapján a kiszemelt személyeket letartóztatták és Gyömrőre kisérték, hogy ott kihallgatják és internálni fogják őket." /P1/

A Kossuth Rádióban elhangzott, e témával foglalkozó rádióriportban Futó Dezső volt nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő, újságíró nyilatkozta:

„1945 áprilisában, ill. májusában hallottam, hogy gyilkosságok történtek Gyömrőn. Amikor a szovjet csapatok elfoglalták Gyömrőt, 2-3 hét múlva továbbmentek, hátrahagyva egy néhány tagból álló különítményt, amelynek a parancsnoka egy törzsőrmester volt és megszervezték a helyi kvázi-rendőrséget azokból, akik kommunistáknak vallották magukat. Ezek az emberek proletárok voltak és mindegyiküknek volt személyes sérelme, amely szerintük bosszúért kiáltott, és amint lehetőségük volt, bosszút is álltak. A Gyömrői járásban sok embert meggyilkoltak." /P3/

Az említett rádióriportban hallható: „Krupka Jakab 1919 es kommunista-veterán. Magára öltött egy rendőrtiszti rendőrruhát és azt mondta (a 19-es események megtorlása miatt): most megtisztítjuk a Gyömrői járást a vezető uraktól. Apám és társai semmit sem tettek az említett (19-es) időszakban, ez a koruk miatt sem lehetett. A tettesek olyan emberek voltak, akik dolgozni sem és tanulni sem szerettek."/P3/

Egy női hang mondja az említett riportban: Egy ismerősöm a Fő utcában (lévő Katonai Bíróságon) volt lefogva és mesélte, behoztak néhány fiatalt, akik vidáman mesélték el, hogy Gyömrőn az erdőben agyonlőttek egypár embert és elmesélték a körülményeket: „megásatták a sírjukat és tarkón lőtték őket. Néhány hét után a fiatalokat kiengedték. Egy Üllői bácsitól hallottam, egyszer valaki a munkahelyén dicsekedett: Ti nem is tudjátok milyen az, amikor valakit tarkón lőnek, abban a pillanatban esik össze holtan. Állítólag Schwarzstein dicsekedett, hogy magától Sztálintól kapott engedélyt. Hogy bárkit, bármikor kinyírhasson." /P3/

Az említett rádióriportban hallható: (1945) február végén Czövek József gazdálkodó szervezte a nemzeti Bizottságot. Ők nemzeti színű karszalagok viseltek, céljuk a közigazgatás helyreállítása volt. Hamarosan az a vád érte őket, hogy összeesküvést szerveznek a proletárdiktatúra ellen, s a Szabad Nép (az MKP központi lapja) találta is, hogy mire készül a reakció. Ezt az embert február 28. körül egy este kicsalták az udvarra és nyakon lőtték, megölték. Ő volt az első áldozat.

„Közel laktunk a főszolgabíró hivatalhoz, éjszaka hallottam az áldozatok üvöltését, mert egyeseket a járásból meg is kínoztak. Straub János postamester volt, rendes ember, Soponyai Gyula a Halászkert nevű kedélyes vendéglő tulajdonosa volt. Őket az elsők között fogták le majd mindkettőjüket a helyi strand mellett barbármódon meggyilkolták. Az exhumálásnál kiderült, Soponyai Gyulát élve temették el, sarkába patkószeget vertek." /P3/

A falukban lévő „osztályidegenek-urak" (pl. jegyző, bíró, intéző, pap) feltűnés nélküli begyűjtésének az volt a módszere, hogy szóban forgó személynek meg kellett jelennie a járási rendőrségen és ott tisztázni magát, hogy a múltban nem tett olyan népellenes cselekedetet, ami miatt most elmarasztalható (elbocsájtható, elítélhető, bebörtönözhető) lenne. És becsületes jóhiszemű áldozatok többsége-mivel tudták, hogy semmi kifogásolható bűnük nincs, önként besétáltak a csapdába, ahonnan már nem volt visszaút.

Moóri István halála

Moóri István

A Mai nap e témával foglalkozó cikkében az áldozat felesége és lány mondja el Moóri István Tápiósülyi jegyző likvidálásának szomorú történetét: „boldog volt, aki élve megúszta a háborút, apám is örült. Ő a Szálasi-kormányra nem volt hajlandó felesküdni, közben zsidókat, kommunistákat segített, s amikor a front hátrálásával a németek elrendelték a falu kiürítését, ő ezt megakadályozta.

Ahogy az oroszok győzelme biztosnak látszott, egy Krupka Jakab nevű lakatos-segéd, a gyömrői Direktórium egykori elnöke beült a járási főszolgabíró székbe és az úgynevezett „demokratikus rendőrség" pedig megtelt hatalom és bosszúéhes emberekkel.

Krupka (1945) április elején elrendelte az összes közigazgatási alkalmazott elbocsájtását, ugyanakkor az április negyedikén tartott (Tápiósülyi) nemzeti bizottsági ülésen apámat az összes párt az állásában megerősítette. Még a 19-es kommunista Bugyi József is azzal indokolta döntését, hogy a háború és a nyilas uralom alatt senkinek a haja szála se görbült. Bugyi József tudta, hogy apám kommunistákat mentett meg internálástól és szökésben lévő katonáknak igazolványokat adott, ezért úgy gondolta, nem lehet bántódása.

A jegyzőkönyv beérkezése után Krupka Jakab Tápiósülyben pártgyűlést hívott össze, Bugyi Józsefet azonnali hatállyal leváltotta, sőt a pártból is kizárta. Megfenyegette, hogy internáltatja. Ezután ifj. Virág Gábor lett a párttitkár, aki elrendelte, hogy a főjegyzőt el kell bocsátani az állásából. A megfélemlített Nemzeti Bizottság hosszas huzavona és zúgolódás után ehhez is hozzájárult azzal kikötésével, hogy személyi szabadságát tiszteletben kell tartani.

Április 18.-ám késő délután lovaskocsival jött egy rendőr Gyömrőről és arra kérte apámat, hogy tanúkihallgatás céljából menjen vele. Addigra a kommunisták a járásból sok jó embert elvittek, tisztviselőket meg egy kocsmárost is. Anyám kérte, ne menjen, de ő azt válaszolta, „nincs bűnöm, semmit nem tudnak rám fogni."

A felesége mondja: „másnap utána mentem Gyömrőre. A Főszolgabírói Hivatal előtt sétálgattam fel s alá, mikor kinyílt egy ablak és abból a férjem nagyon határozott mozdulattal, szinte dühösen integetett, hogy azonnal menjek el, azután eltűnt az ablakból. Ekkor láttam élve utoljára."

„Később egy gyömrői házaspárnak élelmiszert adtam, hogy másnap vigyék be a férjemnek. Nem vették át...

...Úgy gondoltam vasárnap van látogatás, a Főszolgabírói hivatalban azt mondták hogy már nincs ott uram... mentem a rendőrségre... a kapuban álló rendőr gorombán elzavart... olyan fenyegetően viselkedett, hogy jobbnak láttam odébbállni, mielőtt engem is letartóztatnak."

„...Néhány nap után... elmentem a Főszolgabírói Hivatalba. Krupka mosolyogva, szívélyesen fogadott. Közölte, hogy férjemet Ceglédre vitték.

„...Hónapokkal később derült ki, hogy aput még... április 19.-én... Gyömrő határában negyedmagával együtt lelőtték a rendőrök."

„...Aznap amikor férjemet négy rendőr a gombai út melletti erdőbe kísérte, favágók dolgoztak az út mellett s mellettük egy asszony, aki rőzsét gyűjtött.

Ez az asszony utánuk settenkedett s végignézte a kivégzést. A látványtól sokáig beteg volt. Hátulról lőtték le őket, géppisztollyal. Az asszony azt mondta, sose felejti el a látványt. A 193 cm magas férjem a lövésektől megtántorodott s mielőtt elesett, előre-hátra imbolygott. A rendőrök azután a legéppisztolyozott emberekről lehúzták a felsőruhákat, a holttesteket egy lövészárokba lökték és gyéren betakarták.

A rőzseszedő lány vezetett engem a lövészárokhoz. A mutatott helyen alighogy meglazítottuk ásóval a földet, emberi hullába ütközött az ásó. Később derült ki, hogy éppen szegény férjem testét sértettük meg."/P2/

„... egy könyv is megtelne annak leírásával, hány helyre mentek el igazságtételért, kérve az exhumálást, az ügy kivizsgálását. Csak annyit tudtak elérni. Hogy szeptemberben – öt hónappal a gyilkosságok után – végre kiszállt egy hivatalos bizottság s megállapította:

Moóri István halálának oka szív- és tüdőlövés, elvérzés, továbbá, hogy 1945. április 19-én agyonlőtték még Bajnóczy Andrást, Úri község főjegyzőjét, Mikla Pált, Római Katolikus plébánost Ecserről, Zambelly Béla segédjegyzőt Maglódról."

Pinnyey Lajos halála

Pinnyey LajosPinnyey Lajos tápiósápi főjegyző és Soponyai Gyula gyömrői vendéglős holtteste a gyömrői tónál lévő strandfürdő közelében került elő.

Az említett rádióriportban mondja az áldozat hozzátartozója: „Annak a Pinnyey Lajosnak a harmadik gyermeke vagyok, akit 1945. március 13-án az akkori rezsim ún. ideiglenes rendőrség emberei meggyilkoltak több társával együtt. A gyilkosság állítólag úgy történt, hogy befejezettnek nyilvánították a kihallgatást, elengedték majd orvul lelőtték. A dokumentumban az szerepel: mellkasi lövést szenvedett, elvérzett. Anyám és nagyanyám azonosították. A gyilkosok az áldozatok ruháit is elvették."/P3/

Kortársi visszaemlékezések, suttogások szerint Eper József irodatisztet összeverve, félig megvakítva Tápiósáp határában a jakabszállási tanyáknál agyonverték és elásták. Holtteste nem került elő. Csaba Gyula lelkészt kínozták, majd Péteri és Gyömrő között agyonlőtték.

Másokat Gyömrőn röviden kihallgattak és egynapos fogva tartás után a strandfürdő mellett, illetve a Péteri felé vezető út mentén agyonverték vagy agyonlőtték.

Moóri Istvánt szív- és tüdőlövés érte, Révay Józsefet tarkón lőtték.

A gyilkosság híre elterjedt a járásban. Ugyanakkor az élet és halál felett rendelkező Krupka Jakab és társai minden információt megtagadtak az eltűnteket kereső hozzátartozóktól.

Szükség esetén az ÁVO is besegített félrevezetéssel: „Amikor Anyuka a hatóságoknál követelte, adják vissza a férjemet, őt beidézték az Andrássy út 60-ba. A család megrémült, de Anyukát nem bántották, hanem igyekeztek elhitetni, hogy a férjét szabadon bocsájtották és valószínű, hogy a szovjetek hadifogságba vitték és várható, hogy haza fog jönni." /P3/

Futó Dezső volt a nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő mondja el a hivatkozott rádióriportban: „1945. április végén tíztagú asszony-küldöttség jelent meg a Kis Újságnál és elmondták történeteiket egyelőre 15 ember eltűnéséről van tudomásom." /P3/

„A Kommunista Párt sikeres halogató taktikája miatt hónapokig tartó könyörgések és küldöttségjárás következett, amelynek során Pest-megye hatósági és az akkori belügyminiszter egyaránt kitértek az exhumálás elrendelése elől." /P1/

Az időhúzás miatt az exhumálásokra csak 1945. szeptember vége felé kerülhetett sor. Ez úgy vált lehetségessé, hogy dr. Ries István akkori igazságügy miniszter külföldre utazott és az alatt Pfeifer Zoltán kisgazda államtitkár és Zsadányi Kálmán rendőrtiszt utasítást adott az eljárás megindítására. Az eljárást dr. Jahn vizsgálóbíró továbbá két boncoló szakorvos és egy nyomozó folytatta le Gyömrőn. Az áldozatok az alsóruháig le voltak vetkőztetve. A behívott hozzátartozók az áldozatokat az alsóruházat és a fogazat alapján tudták azonosítani.

III. A SÜLYSÁPI ÁLDOZATOK

A SÜLYSÁPI ÁLDOZATOK

Eper József

47 éves, Tápiósüly község irodatisztje. A front hátrálásakor Budapestre menekült, majd hadifogságba esett. Krupka rendőrei a jászberényi fogolytáborból vitték Gyömrőre azzal, hogy szükség van a munkájára 1945 áprilisában tűnt el, holtteste nem került elő.

Moóri István

40 éves, Tápiósüly község főjegyzője. 1945. április 18.-án kihallgatás ürügyén vitték el Gyömrőre majd április 19.-én a gombai út mentén az erdőben társaival együtt meggyilkolták. A halál oka szív és tüdőlövés.

Pálffy Károly

Pálffy Károly

52 éves, Tápiósáp községben irodatiszt. 1945. március 4.-én a lakásáról vitték el Gyömrőre. Halálának körülményei ismeretlenek, holtteste nem került elő.

Pinnyey Lajos

44 éves, Tápiósáp főjegyzője. 1945. március 13.-án a rendőrök Gyömrőre viszik. A halála időpontja ugyanezen a napon valószínűsíthető. Holttestét később a gyömrői tó mellé települt strand fövényében találták meg. A halál oka mellkasi lövés okozta sérülés. Tevékenységét a helyi Nemzeti bizottság 1945 áprilisában megfelelőnek találta és ezt dokumentálta.

IV. A FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐK KÖRE

Egy női hang (feltehetően helybeli) mondja a hivatkozott rádióriportban: a gyilkosságokat egy Eizer nevű fatelepes és a köré csoportosuló emberek, ún. Eizer Direktórium hajtotta végre: Bacher, Balzer, Krupka, Majszin, Schwarzstein, Gér, Péterfi követték el.

Ugyanez riportban egy férfi hang mondja: a Direktórium vezetésben voltak:

♦ Schwarzstein Tibor budapesti illetőségű, bárzongorista
Krupka Jakab 19-es kommunista, bosszúálló egyén

Eizer Károly fakereskedő
Deák (régi nevén Deutsch) Imre kárpitos
Balczer István kegyetlen fickó volt, ez lett a rendőrkapitány

Pinnyey Lajos hozzátartozója mondja a hivatkozott riportban:

Krupka Jakab 19-es ún. veterán. Magára öltött egy rendőrtiszti egyenruhát és azt mondta, most megtisztogatjuk a Gyömrői járást a vezető uraktól. Minden községben voltak beépített emberei, a bérgyilkosságot is ő szervezte meg. Apám és társai semmit sem tettek az említett időszakban, ez a koruk miatt sem lehetett. A tettesek olyan emberek voltak, akik sem dolgozni, sem tanulni nem szerettek...

Ugyancsak a hivatkozott rádióriportban hallható:

˝Tulajdonképpen a gyömrői gyilkosságoknak irányítói a Schwarzstein testvérek voltak. Ezek itt éltem Gyömrőn és amikor az események végigzajlottak, utána beköltöztek Pestre. Én úgy tudom, hogy magyarosítatták a nevüket, ilyen néven már nem szerepelnek, hogy Schwarzstein. A főkolompos Balczer Pista ... a szervezője az itt élő trombitás, Stúdió11-nek a vezetője volt."

A Magyar Köztársaság elnökének 1948 évi január hó 31. napján kelt Elhatározása közkegyelem tárgyában, I. fejezet. 1 pont.:

Kegyelemben részesülnek azok, akik a demokratikus átalakulás előtt uralmon volt politikai rendszer háborús vagy népellenes ténykedései miatt keletkezett felháborodás hatása alatt vagy abban a meggyőződésben, hogy a demokratikus átalakulás ügyét szolgálják, az 1946. évi augusztus hó 1. napjáig bezárólag ilyen bűncselekményt követtek el és emiatt jogerősen elítélték, úgyszintén azok is, akik ellen ilyen bűncselekmény miatt kell eljárást indítani vagy folytatni.

Az „osztályharcos filozófia", a kommunista irányzat győzött a gyilkosok büntetlenek maradtak, s az áldozatok hozzátartozónak mélyen hallgatni kellett, Futó Dezső mondja: "... a Rákosi rezsim alatt erről az ügyről sehol egy szót nem lehetett ejteni, Kádár idejében ugyancsak nem lehetett egy szót sem ejteni. Beírtam a Szabad Földbe két cikkecskét erről a nagyon röviden összefoglalva, utána fenyegető leveleket kaptam: hagyjam abba, mert nagyon megjárhatom és jó lesz, ha vigyázok ... Tehát valakiknek még mindig érdekükben áll erről az ügyről hallgatni."

Futó Dezső a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője 1946. február 27-én parlamenti interpellációban követelte az ügy kivizsgálását. /P1/

Futó Dezső rádióriportban mondja el: „Rákosinak az volt az álláspontja, hogy a gyömrői ügyet nem szabad (a Parlamentben) a nyilvánosság elé vinni, s nem szabad tárgyalni, mert az nagyon sokat ártana a Kommunista Pártnak, ha ez kiderülne. Ezt Dálnoki Miklós Béla, majd Tildy Zoltán be is tartatta a képviselőkkel. Írtam ez ügyben egy cikket, ki is szedte a nyomda, de azt akkor a pártvezérnek be kellett mutatni és cikkemre Tildy azt írta: egyelőre nem leadni. Nagy Ferenc miniszterelnök megengedte az országgyűlési interpellációt és kb. 1946 februárjában került sor az én gyömrői interpellációmra." /P3/

Részletek Futó Dezső hivatkozott interpellációjából:

„... múlt év május 18.-án memorandumot intéztem a Miniszterelnök Úrhoz, megismételtem a június elején, ... dr. Zöld Sándor belügyminisztériumi államtitkár intézkedése volt, hogy az első hullák exhumálása utána a kiküldött vizsgálóbírónak megtiltotta a további exhumálásokat, a Belügyminiszter Úr pedig a gyilkosokat szélnek eresztette. Leállították a vizsgálatot is a gyilkosok szabadlábon vannak, sőt ha valaki nem jó szemmel néz rájuk, odaüzennek: jó lesz vigyázni, mert puskacsőre veszlek. Aki ilyen üzenetet kap, már aznap hurcolkodik is a Gyömrői járásból, mert a gyilkosok nem ismerik a tréfát..."

Futó Dezső interpellációjára a Belügyminiszter Nagy Imre megírta válaszát, de ezen a válaszát nem mondta el, mert időközben Rajk László lett a belügyminiszter." /P3/

Ugyancsak az említett rádióriportban Futó Dezső értékeli az akkori kisgazda elnök Tildy Zoltán viselkedését: „... Tildy Zoltán amnesztiát adott ezeknek a gyilkosoknak, na most meggyőződésem, hogy azért adott ... mert érezte vagy érezhette, hogy az ő nyaka körül s szorul a hurok, tehát tett egy ilyen gesztust ismét a Kommunista Párt felé. ... Mert ő állandóan hátrált a kommunista előretöréssel szemben ... mindig ... engedett a kommunistáknak..." /P4/

Végül a Kommunista Párt elérte, hogy az elvtársak büntetlenek maradjanak, Tildy Zoltán köztársasági elnök végül közkegyelemben részesítette a bűnösöket. (Tildy azért hátrált, mert a saját családján érezte a diktatúra szorítását, ui. vejét politikai indítékkal kivégezték.)

IV. A HOZZÁTARTOZÓK SORSA

Pinnyey Lajos hozzátartozója mondja az említett rádióriportban: ... Öten maradtunk árván, a legkisebb másfél éves ... Amikor a család kereste a hozzátartozókat, őket igyekeztek megfélemlíteni: elvitetik az egész családot a Kaukázusba (valószínű Szibériát akart mondani az illető) ... másrészt édesanyám munkavállalását is meggátolták, azzal nem törődve, hogy az öt gyerekkel mi lesz... 1947-ben kitelepítettek bennünket a faluban lévő ún. Bognár-kastélyba ahol a szobákban nem volt fűtés, télen lógott a jégcsap, mindannyian megbetegedtünk. ... X-es származásúnak voltunk beállítva, ez osztályidegent jelentett és egy X-es származásúval (például iskolába vagy munkahelyre történő jelentkezésnél az illetékes vezetők közül) sehol, senki nem állhatott szóba. /P4/

V. A FELELŐSSÉG

Az elmondottak alapján önkéntelenül, természetes módon felvetődik a kérdés: Ki a felelős bűntelen emberek értelmetlen haláláért?

Az a néhány iskolázatlan munkában sikertelen, emiatt irigységre hajlamos ezáltal radikális, véres forradalmi eszmék befogadására hajlamos egyszerű ember (munkanélküli, segédmunkás, kőműves-segéd, lakatos-segéd, kárpitos), aki a fegyver ravaszát meghúzta egyedül ők a felelősek?

A helyes válaszhoz figyelembe kell venni a történelmi körülményeket is.

A helyzetről pontos képet rajzol Kommunizmus Fekete Könyve: „Lenin és elvtársai eleve a könyörtelen osztályharc alapjára helyezkedtek és elpusztítandó ellenségnek tekintették a politikai, világnézeti ellenfelet, sőt még a tartózkodó lakosságot is és úgy is bántak vele... Lacisz „a szovjet politikai rendőrség egyik első főnöke írja: Mi nem egy személyek ellen viselünk hadat. Burzsoáziát, mint osztályt írtjuk ki ... először is azt kérdezzék meg tőle, hogy... melyik társadalmi osztályhoz tartozik, milyen származású... milyen oktatásban részesült, mi a foglalkozása." /P6-16-old/

A szovjet gyilkolási gyakorlatot tekintették követendő példának azok a községben lévő kommunista-pártfunkcionáriusok, - a direktóriumosok – és akik ezen gyilkosságokat egyéni motiváció miatt ( internáló tábor, börtönbüntetés, munkaszolgálat) kitervelték. Talán vagy valószínűleg nem minden kivégzésben vettek részt, inkább csak felbujtóként, szervezőként összeállították a likvidálandó környékbeli – osztályidegenek – feketelistáját, és elhitették az egyszerű párttagokkal, hogy az osztályidegenek likvidálásával a társadalmi haladást szolgálják továbbá, hogy ők az elkövetők a törvényen felül állnak.

Erkölcsi értelemben bűnösök

(a) az orosz kommunista felsővezető, akik az osztályharc elméletét kiagyalták és véres kegyetlenséggel Oroszország területén megvalósították,

(b) azon helybeli kommunisták, akik felbujtóként kivégzéseket helyszínen a háttérből szervezték és végrehajtatták, bűnösek a besúgók és közreműködők, továbbá

(c) azok, akik az említett késztetések hatására a gyilkosságokat tevőlegesen végrehajtják,

(d) végül azok, akik a magyar kommunista felső vezetés részeként a törvényes felelősségre vonást gátolták és megakadályozták.

Aki nem fogta be a száját, azért éjszaka géppisztolyos elvtársak mentek ki a lakására és elvitték magyar internáló táborba vagy szovjet GULÁG táborba, úgy ahogy ez egy másik akkori kisgazda képviselővel, Varga Bélával történt. Képviselői mentelmi jog? A diktatúra ezt a fogalmat nem ismeri. Varga Bélát is elvitték Szibériába. Futó Dezsőre is ez a sors várt volna. (Ha nem hátrál, Tildy Zoltánra is. Tildy vejét koncepciós vádak alapján kivégezték.) Futó jól érzékelte az életveszélyt és az életet választotta. Lemondott felelős szerkesztői posztjáról, képviselői mandátumáról és kilépett a Független Kisgazda Pártból, visszavonult a politikai életből. /P5-6-old./

Ő mondja az említett rádióriportban: ... persze, ma már egészen másként látja az ember a dolgot, mint akkor...ma már az ember látja, olyan mindegy volt, hogy Tildy mit csinált. Itt az oroszok azt mondták, hogy ez a mi területünk és itt mi vagyunk az urak és csinálták azt, amit csinálták. /P4/

Aki átgondolja, látja, hogy a hatalom megszerzésének szélsőbalos kommunista módszerei teljesen megegyeznek a hatalom megszerzésének szélsőjobboldali nyilas módszereivel.

VI. A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN

1990-ben – az MDF gyömrői szervezete szervezésében – emléktábla került az egykori főszolgabírói épületére, amelyben az áldozatokat akkor fogva tartották és kínozták. Az emléktábla őrzi azok emlékét, akik 1945 folyamán politikai gyilkosságok áldozatai lettek.

A történelmi igazságtétel bizottsága 1990 júliusában-levélben kérte a legfőbb ügyészségtől az 1945-ben elkövetett gyömrői gyilkosságok kivizsgálását. (E kérelemhez 1990 szeptemberében dr. Török Gábor MDF országgyűlési képviselő is csatlakozott.) A kérelmek alapján a legfelsőbb ügyészség tényfeltáró vizsgálatot rendelt el.

A legfelső ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztálya a felderíthető tényekről és adatokról 1991 nyarán „Összefoglaló Jelentést", amelyben az érintett hozzátartozók betekintethettek.

Ezt követően a legfelsőbb ügyészség kiadott egy „határozatot" a nyomozás megtagadásáról. A nyomozás megtagadása két jogi tényező miatt vált szükségessé: (1) egyrészt az elkövetőket Tildy Zoltán akkori köztársasági elnök 1948-ban közkegyelemben részesítette, (2) másként az elkövetett büntettek elévülési ideje 20 év. E két tényező kizárja az elkövetők büntethetőségét.

Másrészt figyelembe kell venni, hogy a gyanúsítottak korábban Szlovákiába áttelepült továbbá hogy a gyanúsítottak „egy kivételéve" már meghaltak.

Futó Dezső egykori – a belügyminiszterhez címzett – interpellációjára akkor nem kapott választ. A demokratikusan megválasztott országgyűlés foglalkozott az üggyel. 1992 márciusába került sor dr. Török Gábor MDF képviselő interpellációjára – első kommunista gyilkosság sorozat 1945-ben – címmel. A képviselő az interpellációt Futó Dezső szavaival kezdte, majd elmondta az eseményeket és a gyilkosok megmenekülésének körülményeit.

Az interpellációra Boros Péter belügyminiszter válaszolt „... számunkra ... a főhajtás marad és az ártatlanul meggyilkoltak emlékének megőrzése." /P7/

VII. AKTUALITÁS, ÜZENET A MÁNAK

Minden társadalmi rétegnek, csoportnak joga a saját emlékei ápolása.

Ne engedjük, hogy újra megismétlődhessen.

A rendszerváltással a diktatúra hívei és haszonélvezői még nem haltak ki, még köztünk élnek.

A demokrácia lehetővé teszi a vélemény-nyilvánítást, s törvényi úton még azt sem kéri számon, hogy valaki politikai szólamaival igazat mond e, ígéretei reálisak e vagy szándékosan hazudik.

Az ilyen politikus esetleges átmeneti sikerei magyarázata hogy az egyszerű emberek hiszékenyek, nem veszik észre a hazugságot, a demagógiát.

Ébren kell tartani a múlt emlékeit, hogy tanuljunk belőle.

„soha többé diktatúrát"

Forrás: helytortenet.sulysap.eu
__________________________________________

Hivatkozások:
P1: Magyar Nemzet 1989. január 28. 10. o.
P2: Mai Nap. 1990. 09. 30. 12-13.o.
P3: Kossuth Rádió, 1992. febr. 16.
P4: Kossuth Rádió, 1992. febr. 23.
P5: Magyar Nemzet, 2001. június 26. 6. o.
P6: A Kommunizmus fekete könyve, 2000.
P7: Az Országgyűlés 1992. március 30, 31.-i ülésének jegyzőkönyve

Megjelent: 164 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 260 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%Australia 0.4%
Ukraine 2.8%France 0.4%
Germany 2.5%Netherlands 0.3%
Sweden 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 191
This Week: 1607
Last Week: 4612
This Month: 11025
Last Month: 19890
Total: 1938190

Belépés