Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Aug12

2019. December 24., Kedd 16:55

Gömöriek a szovjet lágerekben

Írta:  Ibos Emese
Értékelés:
(16 szavazat)
Nagybalog, Uzapanyit | Negyvenéves kutatómunka eredményeként született meg Lehotai Aladár hiánypótló kötete, amely a málenkij robotra elhurcolt gömöri emberek kálváriáját mutatja be, az ő tragédiájuknak állít emléket.

„Málenkij robot"

Lehotai Aladár és Szászi Zoltán a „Málenkij robot" Gömöriek a szovjet lágerekben című kötet bemutatóján.(Lichtmannegger László felvétele)

A Balog-völgyi Uzapanyit községben élő Lehotai Aladár szülőfalujából 16 személyt hurcoltak el az orosz lágerbe, köztük két távolabbi rokonát is, közülük hárman soha sem tértek vissza. A jóvátételi munkáról, az elhurcoltak tragédiájáról gyerekkorában hallott először. Elmondta, ritkán fordult elő, hogy a lágerekben átélt borzalmakról „csak úgy" beszéltek volna a túlélők, jobbára a disznótorok vacsorái alkalmával, amikor már „volt valami a kalap alatt", akkor eredtek meg a nyelvek. Később már kérdezni is mert, és le is jegyezte a hallottakat. Magyar területekről 1944-től mintegy 600-700 ezer embert hurcoltak el orosz lágerekbe, köztük nőket és gyerekeket. Más becslések szerint számuk megközelítette a 900 ezret, 200 ezren soha nem tértek vissza.

Negyvenéves kutatás

Lehotai Aladár negyvenéves kutató- és gyűjtögetőmunkájának eredményét másfél év alatt rendezte kötetbe. Az elhurcoltak elbeszéléseinek köszönhetően szinte mindent rekonstruálni tudott. Lejegyezte az elhurcolás körülményeit, a lágerekbe vezető utat, az emberi tragédiákat, a lágeréletet és a szabadulást. Egymaga ellátogatott az egykori munkatáborok helyszínére is.
Feljegyezte, hogyan írták össze az embereket Uzapanyiton, és hogyan indították útnak gyalogszerrel a szomszéd községből, Nagybalogról a mintegy 140 főt. Tudni lehet azt is, hogy az első éjszakát egy közeli községben, Bátkában, a csendőrlaktanyában töltötték, majd Miskolcon velük készíttették el azokat a marhavagonokat, melyekkel már akkor embertelen körülmények között szállították őket a munkatáborba. A két említett település mellett Lehotai Aladár végigjárta a Sajó-völgyet, a mintegy 150 kilométeres térségből – Miskolc, Alsózsolca, Felsőzsolca, Edelény, Onga és Tokaji-vidék – összegyűjtött emberek egy vonaton utaztak az orosz lágerekbe. Bejárta azokat a településeket, ahol a vonaton utazók kiszálltak.

Ibos Jolán, Felsőbalog

Ibos Jolán, Felsőbalog. Otthon és Vorosilovkában 1947-ben.

Kegyetlen őrök

A túlélők, akik átlag 48 hónapot töltöttek a lágerben, sokáig nem mertek beszélni az ott történtekről, azzal fenyegették meg őket, hogy ha elmondják az igazat, visszakerülnek a lágerbe. Lehotai Aladár 70 elbeszélő történetét jegyezte fel. Volt, akit csellel tudott szóra bírni, de olyan is akadt, aki soha nem beszélt az átélt borzalmakról. Azt mondja, az elmúlt évek alatt annyi történetet hallott, hogy nem tudná megmondani, mi rázta meg, vagy min csodálkozott a leginkább. „Talán az a legsiralmasabb az egészben, hogy a tolmácsok – a munkaszázad és a láger tolmácsai, akik magyarok voltak – sokszor rosszabbul bántak a honfitársaikkal, mint az oroszok" – mondja Lehotai Aladár. Készségesen elvégezték a piszkos munkát. Egy, a túlélőktől hallott történetet hoz fel példaként, a „szartemetést".

„A répalapuleves meghajtotta az embereket, sokan nem értek el a latrinára, sokan úgy és ott végezték el a dolgukat, ahol és ahogyan tudták. Amikor ezt a Baboscsák nevezetű magyar csendőr meglátta, éktelen káromkodásra gerjedt. Mintha önmagában már az nem lett volna elég, hogy dolgoztatták, éheztették a mieinket, hogy állandóan fáztak, még ő is megkeserítette az életüket. Felsorakoztatta a lágert, két emberrel gödröt ásatott, mindenkinek vennie kellett az ujjára az ürülékből, és nótaszóval néhányszor körbejárni a lágert, és a gödör mellett letörölhették az ujjukról az ürüléket. Ezt a körmenetet számtalanszor megismételtette velük, hiszen a gyomruk nem bírta a folyamatos éhezést és a silány kosztot. Sokadik alkalommal már temetési énekeket énekeltetett velük" – meséli Lehotai Aladár.

Mellőzött sorsok

A kutatásra a túlélők ösztönözték.

„Szidták a történészeket, mert senki nem törődött a történtekkel, semmi érdemeset nem írtak róluk. Számtalanszor hallottam tőlük, hogy senki nem megy ki a lágerekhez, senki nem kutatja a történteket. Ebben valójában igazuk volt, mert 30 év telt el a rendszerváltás óta, de csak annyit jegyeztek fel, hogy megtörtént az elhurcolás, hogy hány embert érintett, és hogy hányan nem tértek vissza"

– magyarázza Lehotai Aladár, akiben ezek után fogalmazódott meg, hogy ellátogat az egykori munkatáborokhoz, a mai Ukrajna területére. Viszont azzal is tisztában volt, hogy csak világos célokkal, valamilyen helyismerettel indulhat útnak.

„Sokáig a pontos helyet sem tudtam felkutatni. Hiába mondták nekem a túlélők, hogy 20 kilométerre voltam Vorosilovkától, mert ezek a községek a térképeken már nem léteznek, azóta háromszor átnevezték őket"

– magyarázza a nehézségeket Lehotai Aladár.

Próbált térképekhez hozzájutni, de ahogyan ő fogalmaz: Oroszországban még a dátum is titkos. Így egy Hannoverben élő ismerősén keresztül próbált a Wehrmacht térképeihez hozzájutni, mert abban az időben a németek ugyanazokat a neveket használták. A túlélők elbeszéléséből rekonstruálta a lágerek és a települések nevét, s ezeket összevetette a térképekkel. Ezt követően rajzokat készített az egyes településekről. Saját térképeit összevetette a szatellitfelvételekkel.

Pál Irén, Felsőbalog

Pál Irén, Felsőbalog. Egy otthon készült felvételen és Vorosilovkában, 1947-ben.

Út az ismeretlenbe

Lehotai civil foglalkozását tekintve repülőgép-szerelő, évekig helikopterek fedélzeti szerelőjeként dolgozott, orosz gépeket javított, melynek köszönhetően jó orosznyelv-tudást szerzett. Laikusként kezdte kutatni a történelem eme sötét korszakát. Sokáig arra várt, hogy a történészek kutassanak a helyszínen, végül 2011-ben egyedül indult el Ukrajnába, a Donyec-medencébe. Egy hátizsákkal, fényképezőgéppel, 1,5 liter vízzel, két napra való élelemmel, egy váltás ruhával vágott neki az ismeretlennek.

„Kopott ruhában mentem, hogy ne keltsek feltűnést" – emlékezett vissza. Pöstyénből 30 órát vonatozott Kijevbe, majd Harkov, Poltava, Luhanszk következett. Az állomásokon való várakozással együtt három napig tartott az út. Arra a kérdésre, hogyan mert egyedül nekivágni egy ilyen útnak, azt felelte:

„Négyen mentünk: én, a jobb kezem, a bal kezem meg a jóisten. Így indultam útnak" – mondta Lehotai Aladár.

Segítőkre talált

Vorosilovka irányába gyalogszerrel indult, végül sikerült autóbuszjáratot találnia. „Mikor kiszálltam a buszból, úgy néztek rám, mint amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe. Nem akarták elhinni, hogy magyar vagyok, és hogy odataláltam. Emberemlékezet óta nem járt ott idegen" – magyarázza Lehotai Aladár. A helyieket az is megdöbbentette, hogy volt bátorsága egyedül közlekedni azon a vidéken, az ottaniak ugyanis még a községet sem hagyják el egyedül a környéken garázdálkodó bűnbandák miatt. Vorosilovkában felkereste a polgármestert, aki összehívta a helyi idős lakosokat. Három napig kutatott a település környékén, végül megtalálta a rabtemetőt is.

„De már rátemetések is vannak, és szemétdomb van az egykori rabtemető mellett, a helyiek szerint odakint az élőkkel sem törődnek, nem még a holtakkal" – magyarázza az akkori állapotokat Lehotai.

Kutatásaiban három idős személy volt a segítségére, felkeresték a láger helyét, a rabtemetőket, a bányákat. Luhanszkban egy 74 éves asszonyt vetett a sors az útjába, öt napig nála szállt meg. Az asszony ismeretlenül fogadta be, és élelemmel látta el. Ahogyan ő fogalmaz, hihetetlen dolgok történtek vele.

„Zorinszkba mentem, megerősítettek, hogy ott működött a 10-es bánya, kerestem a temetőket, két focipálya nagyságú gazos területen jártam, amikor egy velem egyidős nővel találkoztam. Rám nézett és azt felelte, én magát vártam, tudtam, hogy eljön. Én már az anyámat, az öregeket kikérdeztem, mehetünk a temetőbe, a lágerekhez, mindent megmutatok magának. És csakugyan, a temetőbe a hatalmas gazban minden gond nélkül megtalálta a második rabparcella szélső sírját"

– meséli Lehotai Aladár, hozzátéve, hogy csatlakozott hozzájuk néhány idős asszony is, és így sikerült mindent bejárnia, lefényképeznie.

Az asszonnyal, Valentinával azóta is tartja a kapcsolatot, egy későbbi levelében árulta el neki, hogy egy baptista javasember jósolta meg neki, jön majd egy magyar ember, aki a magyarok tragédiáját fogja kutatni. Megismerkedett egy korábbi bányamérnök lányával, Tatjánával is. Nekik köszönhetően rengeteg fényképet és információt szerzett a bányákról. Kilenc nap alatt számos információt sikerült összegyűjteni, rengeteget fényképezett, vázlatokat, rajzokat készített, gyűjtött kőzetmintát és különböző tárgyakat sikerült magával hoznia.

Emléket állítani

Megállapodott a polgármesterrel, hogy nem hivatalosan – megkerülve a hosszadalmas engedélyeztetési eljárást – a hozzátartozók a temetőben állítanának emléket az ott eltemetett áldozatoknak.

„2014-ben vissza akartam menni, mert a vorosilovkai polgármester szerint ezer euróért felállíthattuk volna az emléktáblát. Sajnos, időközben bevonultak az oroszok, s azóta háború van azon a területen"

– magyarázza Lehotai Aladár, aki azóta is gyűjti az elhurcoltakkal kapcsolatos információkat, számos helyre hívják vetíteni, előadni.

„A könyvet irodalmi vatta nélkül igyekeztem összeállítani, konkrét történeteket jegyeztem le" – magyarázza. Sajnos, abban az időben számos épület, például a barakkok is fából készültek, ma már nem állnak. A könyv összeállítása óta megfordult Rátkán, Edelényben. Állítja, már 20 oldallal tudná bővíteni a most megjelent kötetet. Ha megéri a második kiadást, bővíteni fogja. Egy lajstroma van arról, mi mindent szeretne még bejárni és elvégezni, ha visszamehetne az egykori lágerekhez. „Ha tehetném, bejárnám a falut, és megkérném a helyieket, mutassák meg a régi fényképeket."

Lehotai Aladár kutatási anyagából és segítségével Szekeres Éva és Lichtmannegger László Ártatlan bűnösök címmel dokumentumfilmet készített a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának felkérésére.

Gömöriek a munkatáborban

Uszpenka-Ionovka: a láger környéke. (Lehotai Aladár Képarchívuma)

Forrás: ujszo.com
Beküldte: Antal Miklós


 

Túlélni a jeges poklot - megrendítő film készült a málenkij robotra elhurcolt nőkről  →

 

 

 

Megjelent: 429 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.1%Norway 1.2%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4%France 0.7%
Ukraine 3.4%Sweden 0.7%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.1%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 25
This Week: 1038
Last Week: 3265
This Month: 5365
Last Month: 17603
Total: 2448368

Belépés