Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2020Sep24

2020. Május 05., Kedd 04:33

40 éve patkolt el a balkáni mészáros,Tito

Írta:  U.Z.
Értékelés:
(23 szavazat)
Ma van Josip Broz Tito halálának 40. évfordulója. Ez alkalomból többen, főként a magukat jugoszláv nemzetiségűnek valló, az egykori kommunista vörös pártzászló alatt vonuló, Titót éltető zsolozsmákat mormoló, jugoszláv-szocialista utópiába révedő ember jelent meg – az idén a koronavírus-járvány miatt szájmaszkokban – az elhunyt vezérük sírjánál.

40 éve patkolt el a balkáni mészáros, Josip Broz Tito

!vica „kis Szlóbó" Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke is a Mondo.rs portál cikke szerint ma ellátogatott a virágházba és koszorút helyezett el a néhai jugoszláv diktátor sírjánál. Dačić elmondta, hogy a Szerbiai Szocialista Párt, Tito pártjának, a Kommunisták Szövetségének és a Kommunista Párt jogutódjaként őrzi a mozgalom „jó hagyományait".

Tito bandája 30-50 ezer délvidéki magyart mészárolt le

A Pannon RTV („Pásztorék házi tévéje") is beszámolt Tito halálának évfordulójáról. Amiről azonban egy szót sem szólt, az a magyarok lemészárlása 1944-ben és 1945-ben, a Petőfi Brigád, a Goli Otok vagy épp a szocialista diktatúra és a milliárdos kölcsönök, amiből a szép életre futotta.

Tito partizánjai és az agyon szabadított magyarság találkozása 1944-ben (bárhogy is szépítik egyesek) egy eltervezett nemzeti és vallási alapú fajirtás volt: becslések szerint 30-50 ezer lehetett a magyar áldozatok száma, szó szerint ekkor pusztították el a magyarság legértékesebb rétegét, ideértve 17 kiváló katolikus papunkat is), 85 ezer magyart elüldöztek, emellett 40 internálótábort állítottak fel, melyekbe közel 200 ezer, főleg német nemzetiségű embert zártak. Nem csak a Délvidéken, de Szerbia-szerte, illetve az egész volt Jugoszlávia területén is alig győzik exhumálni a Tito emberei után maradt tömegsírokat. Akik elmenekültek, azok sem jártak jobban, hiszen a kommunizmus nem ismerte a megbocsájtást, így sokszor szabályosan levadászták az emigrációba száműzötteket (megemlítendő, hogy 1973-tól Željko Ražnatović Arkan néhai háborús bűnös maffiózó is fedett ügynökként dolgozott az egykori jugoszláv kommunista titkosszolgálatnak (UDBA), akinek az volt a feladata, hogy bérgyilkosságokat szervezzen politikai emigránsok és a fennálló rezsim ellenségei ellen)

A véreskezű csőcselék, akiknek emlékét minden faluban egy-egy partizánszobor hirdeti a település központjában, az otthonaikban ért magyaroknak nem sok választást hagytak: „A halál vagy a brigád" – hangzott a felkiáltás.

Tito rezsimje a teljes német lakosságra kiterjesztette a kollektív bűnösség elvét. A délvidéki és jugoszláviai németek háború utáni sorsa jó példája az etnikai tisztogatásnak. A kutatások szerint a német áldozatok száma meghaladhatja a 100 ezret is.

1946-ra Titóék felszámolták a magántulajdont, de egy 1948. április 28-i törvény a kisipari és a kiskereskedelmi szférát is szoros állami felügyelet alá vonta. 1945. augusztus 23-án a telepítésekkel egybekötött földreformról hoztak törvényt, amelynek alapján kisajátították az egyházi és a magánbirtokokat, összesen 1,57 millió hektárt. Ennek felét, 800 ezer hektárt kiosztottak, a többi területen pedig állami gazdaságokat és földműves-szövetkezeteket szerveztek (Aztán a kilencvenes években, főként a kétezres évek elején a régi elvtársak és utódaik a privatizációból is jócskán kivették a részüket).

A földosztással egybekötve a titói rezsim sokezer szerb és montenegrói családot telepített a mezőgazdaságilag passzív balkáni területekről a termékeny Délvidékre, elsősorban az elűzött németek helyére. A titói rezsim drasztikusan megváltoztatta Délvidék korábbi etnikai összetételt a szerbség javára (1918-ban a magyarok és a hozzánk lojális németek Délvidék összlakosságának 54,8 százalékát tették ki).

A titói „boldog korszak" mítosza

A népben elterjedt mítosz szerint a titói Jugoszlávia (JSZSZK) munkásparadicsom volt, amelyben mindenkinek munkája volt, fizetése, ingyenes lakása, mindenki jól élt, erős volt az ipar, Jugoszlávia exportált, gyárakat, kórházakat, iskolákat, autópályákat és vasutakat épített. Mindenki a középosztályhoz tartozott. Bár elismerik, hogy „egy kicsit adós volt" az ország, ám mindenki tiszteletben tartotta a világban, nagyon erős hadserege volt. Aztán meghalt Tito marsall, egy évtizeddel halála után kitört háborúk mindent tönkretettek.

Azonban rögtön ettől egy eltérő képet kapunk, ha megnézzük a hiteles számadatokat és elolvassuk dr. Goran Nikolić egzakt elemzését a hetvenes évek időszakáról, a „titói aranykor" mítoszáról.

Az első nagy mítosz a magas foglalkoztatottsági szintről szól. Először is, ez az „alacsony" munkanélküliségi ráta 1968 és 1973 között érte el a csúcsát, pontosan abban az időben, amikor Tito először megnyitotta a határokat félmillió ember számára, majd nemsokára további félmillió jugoszláviai „vendégmunkás" árasztotta el Nyugatot, főként Nyugat-Németországot.

A jugoszláv statisztikák szerint éppen ennyi fővel, mintegy egymillióval csökkent a munkanélküliek száma az országban.

Kétségtelenül komoly problémát jelentett az országnak, hogy 1975 után a munkanélküliségi ráta folyamatosan növekedőben volt, különösen a magasan képzettek körében. Szlovéniában a munkanélküliség 4-5 százalékos volt, Horvátországban kilenc százalékos, Szerbiában 15, Boszniában 20, Koszovóban pedig 57 százalékos. Egy másik kérdést vett fel a rendszer hatékonysága, vagyis az a tény, hogy gyakran nem tettek különbséget „a munkája van" és az „állása van" fogalmak között. Ez a második fogalom nagymértékű problémát okozott a gyárak és az állami közigazgatás túlzsúfoltságával, amelynek keserű levét az egykori Jugoszlávia utódállamai a mai napig szívják. Emiatt már az 1980-as években megkezdődtek az első kényszerszabadságok, amelyek átlagosan több, mint egy évig tartottak. 1985-ben a (30 évnél fiatalabb) magasan képzettek munkanélküliségi rátája elérte az 59,6 százalékot.

A második nagy mítosz az, hogy a JSZSZK „csak egy kicsit" volt adós. A történeti archívumokból látható, hogy a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok Tito Jugoszláviájába mintegy 102 milliárd dollárt pumpált be, amelyet vissza nem térítendő támogatásként Jugoszláviának adományozott 1950-től 1972-ig. 

Jugoszlávia eszetlen hitelfelvételi ciklusa 1975-ben vette kezdetét, mivel a rezsimnek pótolnia kellett azt a hatalmas űrt, amit a vissza nem térítendő amerikai segélyek megszűnése okozott a jugoszláv gazdaságnak. Alig hat évvel később, Jugoszlávia inflációja elérte a 45% -ot, Ante Marković kormányáig már az EZER SZÁZALÉKOT(!!!). A magas infláció következménye többek között az volt, hogy szinte az összes behozott áru eltűnt a polcokról, az ország nem tudta fizetni az olaj és nyersanyagok behozatalát, a termelés időnként megszakadt. 1972-ben egy gazdasági válság vette kezdetét, amely Jugoszlávia felbomlásáig tartott. Alig egy hónappal Tito halála után 1980 májusában a szövetségi kormány 30 százalékkal leértékelte a dinárt, majd a leértékelés folyamatosan tartott a JSZSZK felbomlásáig.

Aztán 1983-ban Jugoszlávia hivatalosan bankrotált, bár ezt a rezsim vezetősége sohasem közölte polgáraival, és a továbbiakban nem teljesítette a külföldre vonatkozó kötelezettségeit, ami hatalmas hiányokat eredményezett. 1991-ben a Világbank becslése szerint JSZSZK államadóssága megfizethetetlen lett. 

Jugoszláviának „csak" 20 milliárd (akkori) dollár államadóssága volt. Azonban, ha figyelembe vesszük az áremelkedési kalkulátort és a vásárlóerő-parítását, ma ez a 20 milliárd dollár több, mint százmilliárd dollárt jelent. Jugoszlávia államadóssága 1961 és 1980 között mintegy 17,6 százalékkal nőtt. A szakértők becslése szerint ha ez a növekedési ütem folytatódott volna, Jugoszlávia államadóssága ma 6 trillió dollárt tenne ki. 

A „jó régi idők" kifejezést gyakran a középkorú és idős emberek szájából hallhatjuk, akik a valóban rossz jelenkorral hadakozva visszafelé néznek, leginkább az ún. városi legendák szemüvegén keresztül. Predrag Marković történész, a Tito – egy rövid életrajz című könyv szerzője szerint a historiográfia azt mutatja, hogy a „jó régi idők" kifejezés nem csak a szocialista Jugoszlávia időszakára vonatkozik, hanem a több mint egy évszázadot is meghaladó időszakról szól. 

„Az egész 19. század jó időszaka volt Európának és nekünk is. „Erdei népként" kiépített intézményekkel léptünk be a 20. századba. A 20. század második fele jó volt az egész világ számára. Ennek a jólétnek semmi köze nincs Titóhoz és a kommunistákhoz" 

– írja Marković. A történész egyetért azzal, hogy hiba azt hinni, Tito alatt jó volt, és rámutatott arra, hogy az ország összeomlása és a gazdaság pusztulása valójában Tito alatt kezdődött meg. Szerinte Titoban volt valamilyen vonás, ami Mustafa Kemal Atatürkben és Mao Ce-tungban is megvolt, mondja Marković, de egy óriási különbséggel: 

„Az általuk létrehozott országok továbbra is léteznek. Tito országa kudarcot vallott". 

A titói rezsim által lerombolt délvidéki katolikus és protestáns templomok A múlt században a 100 millió ember haláláért felelős kommunizmus gyűlölettel eltelve a kereszténység iránt templomokat dúlt fel-rombolt le, papokat gyilkolt le és istentelenségre tanította a népeket. 

A délvidéki magyarság és németség is a saját bőrén megtapasztalhatta a kommunisták istentelen bestializmusát. A templomrombolásokat a jugoszláv kommunista hatóságok követték el, és az ún. Sajkás-vidék magyartalanítása mellett többnyire az egykoron németek lakta falvakat sújtották (bár ott is akadtak olyan templomok, katolikusok esetében, ahol a gyülekezet részben magyar volt), mindhárom a mai Vajdaságot alkotó történelmi régióban. 

A lerombolt katolikus és protestáns templomok Délvidék területén (1944 után), az eddig ismert adatok alapján: 

BÁCSKA:

- Szent Márton templom lerombolása

– Bácskörtés (Kruševlje), római katolikus templom (Rózsafüzér Királynője). A települést is felszámolták. 

– Cservenka (Crvenka), református és evangélikus templom 

– Csurog (Čurug), római katolikus templom (Szent Lajos király) 

– Futak (Futog), evangélikus templom Újfutakon 

– Gádor (Gakovo), római katolikus templom (Szent Márton) 

– Káty (Kać), evangélikus templom 

– Kiskér (Bačko Dobro Polje), római katolikus templom (ismeretlen) 

– Kucora (Kucura), evangélikus templom 

– Mozsor (Mošorin), római katolikus templom (Jézus Szíve) 

– Ókér (Zmajevo), evangélikus és református templom 

– Palánk (Bačka Palanka), római katolikus templom Újpalánkon (Szent István király)

– Pincéd (Pivnice), evangélikus templom 

– Sajkásszentiván (Šajkaš), evangélikus templom 

– Sóvé (Ravno Selo), református és evangélikus templom Újsóvén és római katolikus (ismeretlen) Ósóvén 

– Szeghegy (Lovćenac), evangélikus templom 

– Szentfülöp (Bački Gračac), római katolikus templom (Szent Fülöp). Az épületet az egyház adta el, helyén ma az egészségház működik. 

– Szivác (Sivac), evangélikus templom Újszivácon és evangélikus templom Ószivácon. Az ósziváci templomot csak részben bontották le, majd művelődési otthonná alakították át. 

– Tiszaistvánfalva (Bački Jarak), evangélikus templom 

– Tiszakálmánfalva (Budisava), evangélikus templom 

– Torzsa (Savino Selo), evangélikus templom 

– Újvidék (Novi Sad), örmény katolikus templom (ismeretlen) 

– Verbász (Vrbas), evangélikus és református templom Óverbászon. A református templom épülete még áll, csak erősen átalakítva és nem tölti be az eredeti funkcióját. 

– Zsablya (Žabalj), evangélikus templom 

BÁNSÁG

- A lerombolt Szent József római katolikus plébániatemplom

– Bégafő (Klek), római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony) 

– Bégaszentgyörgy (Žitiste), római katolikus templom (Szent Miklós) 

– Beresztóc (Banatski Brestovac), római katolikus templom (Szent József)

– Csősztelek (Čestereg), római katolikus templom (Nepomuki Szent János) 

– Ernőháza (Banatski Despotovac), római katolikus templom (Szent Krisztina) 

– Fejértelep (Šušara), római katolikus templom (Szent László király?). A mai, 1994-ben épült templom Szent László tiszteletére van felszentelve és építésekor, folytonosság céljából fel lettek használva a régi templom megmaradt téglái. A régi templom titulusáról nincs adat. 

– Ferenchalom (Kačarevo), evangélikus templom 

– Homokos (Mramorak), evangélikus templom 

– Istvánfölde (Krajišnik), római katolikus templom (Szent István király) 

– Katalinfalva (Ravni Topolovac), római katolikus templom (Páduai Szent Antal) 

– Kevepallós (Pločica), római katolikus templom (Szent József) 

– Lázárföld (Lazarevo), római katolikus templom (Szent Ágoston) 

– Mollyfalva (Molin), római katolikus templom (Szent Henrik). A települést is felszámolták. 

– Nagygáj (Veliki Gaj), római katolikus templom (Nagyboldogasszony) 

– Nákófalva (Nakovo), római katolikus templom (Szent József) 

– Omlód (Omoljica), római katolikus templom (Assisi Szent Ferenc) 

– Rezsőháza (Knićanin), római katolikus templom (Urunk feltámadása). A templom tornyát a visszavonuló német katonaság robbantotta fel, végső lebontására 1948-ben került sor. 

– Szárcsa (Sutjeska), római katolikus templom (Assisi Szent Ferenc) 

– Szécsenfalva (Dužine), római katolikus templom (Szűz Mária oltalma) 

– Szenthubert (Banatsko Veliko Selo), római katolikus templom (Szent Hubert) 

– Tamáslaka (Tomaševac) római katolikus templom (ismeretlen) 

– Torontálalmás (Jabuka), római katolikus templom (Szent Lipót). A templomot az egyház bontotta le. 

– Torontálszécsány (Sečanj), római katolikus templom (Szent György) 

– Torontálsziget (Sakule), római katolikus templom (ismeretlen)

– Torontáltószeg (Novi Kozarci), római katolikus templom Nagytószegen (Nagyboldogasszony) és római katolikus templom Kistószegen (Jézus Szíve) 

– Zsigmondfalva (Lukićevo) római katolikus templom (Szent Zsigmond) 

SZERÉMSÉG 

- Szurcsin – A lerombolt református templom

– Becsmért (Bečmen), református templom

– Beska (Beška), evangélikus és református templom

– Csalma (Čalma), római katolikus templom (ismeretlen)

– Decsk (Deč), evangélikus templom

– Kereked (Krčedin), evangélikus templom

– Nyék (Nikinci), római katolikus templom (Páduai Szent Antal). Az 1944. április 17-én zajlott szövetséges államok által végzett bombázásnak áldozata. A háború után nem került sor felújítására, helyére új, modern, építészeti és művészeti értéket nem képviselő templom épült.

– Szávaiharos (Klenak), római katolikus templom (ismeretlen)

– Szerémszentgergely (Grgurevci), római katolikus templom (ismeretlen)

– Szurcsin (Surčin), evangélikus és református templom

– Újbánóc (Novi Banovci), evangélikus templom

– Újpazova (Nova Pazova), evangélikus templom

– Zimony (Zemun), római katolikus templom Ferencvölgy (Franztal) városrészen (Szent Vendel)

A volt kommunisták ma is pozícióban lévő közéleti szereplők 

Forrás: Dél hir  

 

Megjelent: 351 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.6%Austria 1.3%
Romania 5.2%Canada 1.1%
United States 4.1%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.7%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Norway 1.3%Poland 0.1%

Today: 262
This Week: 2381
Last Week: 4572
This Month: 14315
Last Month: 17360
Total: 2475335

Belépés