Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Apr23

2017. Május 30., Kedd 13:59

Kiállunk MAGYARSÁGUNK mellett?

Diák koromban, mivel ukrán iskolában kényszerültem tanulni, minden olvasmányt, amit meglehetett szerezni magyar nyelven, elolvastam.  Még a kötelező Solohov, Tolsztoj, Sevcsenkót is. Jókai, Gárdonyi, és több magyar író mellett, akiket csodáltam, meg voltam győződve, hogy például, (May)Mai KÁROLY(Kárl Mej),Verne GYULA(Zsül Vern) is magyar írók voltak. Milyen büszke voltam rájuk !!!
Mitológiánk kezdetei legalább 40.000 évesek, amit a magyar ábécé betűinek megjelenéséből számolhatunk ki. A magyar nyelv legfejlettebb időszaka 40.000-től nagyjából Kr.e. 4.000-ig tartott, az újkőkor végéig. Az emberiség lélekszáma gyors ütemben gyarapodik, a magyar nyelv számtalan ága saját fejlődési utat jár be. A nyelvek száma gyors ütemben növekszik.
Kategória: Mitológia
Kr. e. 2000 táján Sumerban Sém leszármazottjai, a babiloniak és az asszírok kerültek uralomra. Eleinte a jobb élet reményében segítséget, szállást, munkát kértek, majd csalással és ámítással „nélkülözhetetlenné tették magukat", végül átvették az irányítást. Magyarán kitúrták hivatalaikból, házukból, javaikból a sumirokat, és bekebelezték az egész Folyamközt.
Kategória: Marton Veronika
A magyarok eredete kétségtelenül összefügg az emberiség eredetének kérdéskörével. A ma magyarul beszélő emberek területe egykor sokkal nagyobb volt, mint a mai terület, ahol magyarul beszélnek az emberek.
Kategória: Származástan
2016. Október 05., Szerda 19:52

Az ítélet: … … … halál?

Hazaárulók országa lettünk. Egymásnak estek az emberek, védik a saját igazukat és ítélkeznek egymás felett. Önmagában ezzel nem is lenne baj, hiszen mindannyian ítélkezünk, csak az nem mindegy, hogy mindezt hány emberre borítjuk rá. És főleg, hogy megmaradunk-e a másra mutogatásnál, avagy netán elgondolkodunk ezáltal önmagunkról is. És nem csak a szegény áldozat szintjén.
2016. Szeptember 28., Szerda 06:02

A magyarságtudat gyakorlata

Magyarságtudat – összefoglaló meghatározásban: a magyar ember nemzeti öntudata. Az a bizonyos szellemi gyökér, ami a múltból táplálkozva kijelöli az ember helyét a jelenben. A magyar kultúra kincseivel ez az örökség gazdagítja mindannyiunk lelkét, s akárcsak egy szellemi mentőöv, gondoskodik arról, hogy el ne merüljünk a népek tengerében.
Kategória: Wass Albert
2016. Szeptember 08., Csütörtök 14:46

Amiért élnünk érdemes

Turulmadár száll a Kárpátok fölött. Körbejárja a magyarok ősi földjét. Hívják az elesett hősök és a százados temetők. Csendesen, szinte szárnycsapás nélkül siklik. Gyönyörködik a tájban. Fentről még sokkal szebb, fentről minden békésnek tűnik. De csontjaiban érzi a tragédiát. Éles szeme észreveszi a határsorompókat, látja a szörnyű romlást és pusztulást. Elhatol hozzá az emberek sírása, hallja a nép jajkiáltásait. S figyeli a tigrisek marakodását, nézi a vérben gázoló hiénákat. Megremeg egész testében, s a magasból egy könnycseppet hullat a mélybe. Talán még nem késő. Talán még kizöldülnek az erdők, és virágba borulnak a rétek. Talán még lesz magyar újjászületés.
2016. Július 31., Vasárnap 12:46

Királyi mágusok ősnépe: a magyar

Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni egyéni és közösségi, társadalmi életünkben, választ kell kapnunk a kérdésre: kik voltak eredetileg a magyarok? Hol éltek? Mikor éltek? És mit akartak? Nemcsak ezekre a kérdésekre adunk itt választ, hanem azt is megmutatjuk, hogy az emberiség történelmének, a magyarság nemzetalkotó tevékenységének és egyéni életvezetésünknek is kulcskérdése a magyarság történelmi szerepének értékelése.
Kategória: Grandpierre K. Endre
1914-ben bekényszerítettek a Nagy Háborúba. 1918-ban, amikor hittünk Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok elnökének, híressé vált örök világbéke 14 pontjának, s annak a népakaraton történő megvalósításában: ezen gondolatok foglalkoztatták egész Európa közvéleményét és e népek vezetőit egyaránt. Hittünk Amerikában, s egy új, igazságosabb világ eljövetelében.
Kategória: Élet-halál harcaink
2016. Június 22., Szerda 21:25

Miért a kisebbet ?

A tudomány, a technika fejlődésével egyre messzebb kalandozhatunk múltunkba(n). Magyarok vagyunk és persze a magyarság múltja, a miénk érdekel elsősorban. Van egy folyam ...., a mi folyamunk. Ezt nevezzük "Magyar"-nak !
Kategória: Olvasóink írják

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 120 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Serbia 1.3%
Romania 5.4%Canada 1%
United States 4.5%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Sweden 2.7%Australia 0.3%
Ukraine 2.6%Netherlands 0.3%
Slovakia 2.1%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2.1%Spain 0.2%
Germany 1.9%Belgium 0.2%
Austria 1.4%Norway 0.1%

Today: 12
This Week: 1084
Last Week: 5066
This Month: 15512
Last Month: 20127
Total: 2057783

Belépés