20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 augusztus 04, csütörtök

Felhívás! Segítsetek! - Pálosok

Szerző: ?

Sajnos a napjainkban meglévő Pálos rend már nem működik olyan formában és olyan hatásfokkal, mint azt a régi időkben tették. A fehér táltosok, a pálosok folyamatosan imádkoztak a magyarságért, még éjszaka is! Ez szellemi szinten nagy segítség egy nemzet sorsának a jó úton tartásához.

Sajnos ezt tudták a rosszakaróink is, ezért felszámolták a régi rendet, és annak hatásos működését! Így napjainkban a nemzetünk szervezett szellemi védelem nélkül áll olyan erők támadásában, amelyek gonoszságra használják a tudat hatalmát!

Ezért én itt egy kéréssel fordulok mindenkihez, hogy reggel, amikor felébredt, és este, mielőtt lefekszik, imádkozzon a magyarság feltámadásáért. Azért, hogy a Pálosok megszűnt munkásságát helyettesíteni tudjuk, és így szellemi, és lelki szinten segíteni bírjuk hazánk újjá épülését, feltámadását. Ez lesz minden megújulásnak az alapja! Ezért kérlek rá, hogy imádkozz a saját nemzetedért, és a pálosok munkáját önkéntesként vidd tovább a magyarság megsegítésének érdekében!

Ez egy felhívás volt! Nem a pénzedről szólt! Csupán a szándékod komolyságáról, hogy tényleg szeretnél-e hazádon segíteni, vagy sem? Akinek már sikerült megfényesítenie annyira a lelkét, hogy Istennel imádkozzon, az a magyarságért cselekedje meg ezt most! Ez többet fog érni minden politikai cirkusznál, minden tüntetésnél, gazdasági programnál, és egyéb erőlködésnél. Azért, mert minden a szellem és a lélek szintjén dől el. Ezért, aki valóban szeretne változást, az kezdjen imádságba Magyarországért, és a szétszóratott magyarságért! Most kell majd megmutatni, szobádnak rejtekén, hogy milyen komolyak a segítési szándékaid a hazáddal kapcsolatban!? Mert a kiabálás nem túl sokat ér már! Eljöttek azok az idők, amikor érdemes befelé fordulni, Önmagunkban felfedezni az Igazságot, és elkezdeni imádkozni nemzetünkért! Úgy, ahogyan régen a Pálosok tették ezt. Neked, és nekünk kell imádkoznunk, hogy helyettesíteni tudjuk az ő áldásos munkásságukat!

Imádkozz reggel és este, és fontos, hogy kérd Jézusunk nevében a következőket:

Kérem az Istent, Jézusunk nevében, hogy Magyarországot szabadítsa meg minden gonosztevőjétől, rosszakarójától, hogy a magyarság ismét Istennek tetsző, szabad életet tudjon élni, a Szent Korona Alkotmánya szerint!

Jézusunk nevében kérd az Istent, hogy:
A magyar gazdaság legyen magyar kézben!
Magyar vezetők legyenek az ország vezetésben!
(Olyanok, akik méltók az iránytásra)
NagyMagyarország legyen újra egységben!
Béke és boldogság legyen a Kárpát-medencében!


Úgylegyen! Úgylegyen! Úgylegyen!

Kérjetek és megadatik néktek! Ha ketten kértek Jézusunk nevében valamit, és az nem ellenkezik Isten tervével, akkor az meg fog valósulni! :)

Írjátok le a fenti kérést egy lapra, és ne szégyelljétek Isten segítségét kérni! Szóljatok ismerőseiteknek is erről az új mozgalomról! Szóljatok a vallási vezetőknek is, hogy a miséken imádkoztassák a népet a magyarság feltámadásáért, Jézus nevében!

Isten Áldjon!

Beküldte: Kovács Edit

(Krisztus szót szándékosan hagytam ki. >Zoli

 

 

Eltárolt hozzászólások

Hozzászólás  

+1 #12 BpestRékabea 2013-01-18 10:20
Nagyon tudálékos e két utóbbi hozzászólás Fiúk, - tulságosan hosszúlére van eresztve, - ezért nincsen veleje, sem pedig tanitó jellege !!
-1 #11 Kedves Zoli!Ködszurkáló 2013-01-15 12:54
A "csatlakozás" szó kifogásolásával egyetértek, magam sem gondoltam soha, hogy önként és dalolva... Jogos a kiigazítás, köszönöm!

Idézet:
Számomra maga az ima az; ha dicsőítem Teremtőmet, vagy éppen könyörgök Hozzá, akkor mondjuk, hogy imádkozok. De hogy ennek az imának "ereje" is legyen ahhoz nekem tudnom kell Istenem és tudnom kell a teremtő képességem. Ha hiszek Istenben akkor hiszek a Teremtő erőben.
Nem akarok nagyon moralizálni, de az a véleményem, hogy nem imával, hanem életemmel, tetteimmel és életmódommal dícsérhetem legjobban Teremtőmet. Ha csak imádkozom, akkor az önáltatás, pótcselekvés. A könyörgés alárendeltséget jelent, márpedig Isten bennünk is él, részei vagyunk. Ezért én csak gyarlóságom miatt vagyok kevesebb nála. Ha tetteimmel dícsérem, akkor a gyarlóságaimmal való küzdelem által magamat emelem Teremtőm mellé. Teremtő képességem pedig tény, nem kérdés és feltételezés. Szerintem idáig kellene mindenkinek eljutnia!
+2 #10 Isten képmása és az Ima erejeZoli 2013-01-13 23:44
Köszönöm Ködszurkáló valamint Rékabea honfitársam alapos hozzászólásait melyhez talán csak toldani szeretnék esetleg az én meglátásom szerint leírni egyes értelmezéseket.

Először is szeretném Rekabeának eme hazafias írásánál az oltárra szóló felhívásánál megjegyezni, hogy Istenünk képmását lehetetlen lenne felállítani. Istenünknek mi vagyunk (és őseink) az egyedüli képmása! Nehogy valaki félre értse, és keresse Istenünk képmását, hogy az oltárra tehesse.

És most térnék át Ködszurkáló honfitársunk írására. Lehet csak számomra szembe ötlő mondat ahol úgy érzem, hogy túl, "kedvesen" lett megfogalmazva a csatlakozás szó. Pontosabban ebben a mondatban: "A magyar nép a judeo-kereszténységhez való csatlakozás után is"...
Kicsit bántsa az "orromat" hiszen nem csatlakozott a magyarság ahhoz a "judeo-kereszténységhez", hanem tűzzel vassal lett kényszerítve erre a maradék nemzetünk! Ezért gondolom, hogy ez a csatlakozás szó nagyon elmosná az ártó népek bűneit.

Azután nem tudok például teljesen osztozni az ima ereje értelmével sem de ez még nem azt jelenti, hogy nekem van igazam. Számomra maga az ima az; ha dicsőítem Teremtőmet, vagy éppen könyörgök Hozzá, akkor mondjuk, hogy imádkozok. De hogy ennek az imának "ereje" is legyen ahhoz nekem tudnom kell Istenem és tudnom kell a teremtő képességem. Ha hiszek Istenben akkor hiszek a Teremtő erőben. Ez a hit. (szerintem) Ebből kifolyólag annak a bizonyos iránytűnek is két vége van és csak az egyik vége vége mutatja a jó irányt az igaz ember számára és kizárólag csak az Igaz Istenünk felé, és csak a másik vége mutat abba az irányba ahonnan a bűn, gyilkosság és a hazugságok jönnek. Tehát mindenki számára adva a van választék! Fontos, hogy megtaláljuk az igazi irányt és akkor megtaláljuk egymást is.

Ha megtaláljuk Igaz Istenünket, megleljük minden hazatérő testvérünket! Ha Isten velünk ki ellenünk?
Nagyon jól írta Ködszurkáló testvérünk is, hogy a spirituális vezérlés és a "hadi vezérlés" az ami őseinket kísérte egész az Árpád atyánk visszatéréséig. Ezért tudtak együtt maradni, együtt küzdeni, mert ezt az ősi rendet is fentről kapták. Merem hinni, hogy ezért lett/volt Nimród Atyánk is a Nagy Vadász az Úr előtt, mert az Öreg Istenünk mint szakrális király szerepelt, és Nimród pedig mint "hadi közigazgatás" hogy Ködszurkáló honfitársunk szavával éljek ... Vagyis így és ekkor adták át ezt az ősi törvényt népünknek amit hűen követtett minden ősünk Hunor, Magyar, Atilla, Álmos és Árpád Atyánk is; ... amint ott fenn ugyan úgy itt lenn alapon.

Mindaddig amíg az ősi nemzetünk az Öreg Istent tudta Atyául és a földünket Anyául addig a Teremtő Erőnk is velük volt.
Láthatjuk! - Ahogy fordultunk el Istenünktől, úgy veszett Teremtő erőnk és talpunk alatt az Anyaföldünk!
Forduljunk vissza Öreg Istenünkhöz, tégy magadért és Isten is megsegít!
#9 Az ima erejeKödszurkáló 2013-01-13 21:00
Régen a kolostori szerzetesek és apácák fontos szerepe és feladata volt a király, illetve a nép törekvéseiért, az ország érdekében végzett imádság, mellyel pozitívan befolyásolták az anyagi világban zajló eseményeket. Tudjuk, az árpádi bejövetelkor még kettős hatalom volt. Az egyik tisztség a hadi-közigazgatási, a másik tisztség pedig a szakrális-vallási előljáróé volt. A nemesi családokban általános gyakorlat volt, hogy az egyik fíút katonának, a másikat egyházi pályára, papnak küldték. Irodalmi példák tanúskodnak arról, ez még a XIX. században is így volt. Ez a gyakorlat azt jelenti, hogy a spirituális tevékenység ugyanolyan fontos és elismert volt, mint a katonai hivatás. Tudjuk azt is, hogy a szerzetesek általában ugyanolyan hatékonyan forgatták fegyverüket mint a világi harcosok, ennek megfelelően a rendhez való tartozásnak előfeltétele volt a fizikai alkalmasság. Ezek a példák bizonyítják, hogy őseink egyforma fontosságot tulajdonítottak az anyagi és a szellemi világban való tájékozódásnak. A magyar nép a judeo-kereszténységhez való csatlakozás után is, egészen a habsburg érdekű finnugrizmus Trefort kultuszminiszter általi politikai bevezetéséig, megőrizte szkíta-hun származástudatát. Katonai teljesítménye a történelmi hanyatlás ellenére is annyira kimagasló, hogy részben ennek köszönhető egyáltalán a nemzet fennmaradása. Bár ellenségeink szeretik hangsúllyal emlegetni vereségeinket, azt azonban ők sem tagadhatják, hogy tatártól, töröktől megvédtük magunkat, keményen harcoltunk függetlenségünk megőrzéséért és még ma is létezünk, nagy bánatukra. Eme teljesítményünk megértéséhez érdemes figyelmünket kiterjeszteni szkíta-hun (és pártus) őseinkre.
Róluk azt lehet tudni, hogy katonai hatalmukat nem csak személyes bátorságuk és önfeláldozásuk, hanem a teljesítőképes gazdasági háttér, az élenjáró technológia, jól szervezett, magas erkölcsiségű társadalom alapozta meg. Hogy birodalmaik nem voltak hosszúéletűek, jelentőségüket elhallgatják előlünk, nem őseink teljesítményét minősíti. Ehelyütt csupán egy eddig kevéssé elemzett vonatkozást szeretnék megvizsgálni, mégpedig a spiritualitás, a hit, a vallás szerepét. A MÉKSZ szerint a hit: "Olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni." Második jelentése uo. "Vmely vallás tételeinek rendszere." A második értelmezés az elsőből következik és kijelöl(het)i a vallás(ok) szerepét, amennyiben megvizsgáljuk az első definíció szerinti érvényesség körét. (mi az, amit nem tudunk igazolni tapasztalati úton?) Kézenfekvő a válasz, a világegyetemmel kapcsolatos ismeretek köréről van szó, amit kozmológiának hívunk tudományosan.
Tehát a HIT elsődlegesen a világegyetemről szóló tudást tartalmazta, ebből lettek a vallások, amelyek a világegyetem működéséről szóló tanítást közvetítették a társadalom számára.

TEHÁT A HIT A TELJESSÉGRŐL VALÓ TUDÁS. A VALLÁS A TELJESSÉGRŐL VALÓ TUDÁST KÖZVETÍTI, EZÁLTAL FÖLDI LÉTÜNK IRÁNYTŰJE. HA A VALLÁS NEM A TELJESSÉGRŐL VALÓ TUDÁST KÖZVETÍTI, AKKOR NEM ALKALMAS AZ IRÁNYTŰ SZEREPÉRE, A TÁRSADALOM HAJÓJA ZÁTONYRA FUT. ENNEK VAGYUNK TANÚI NAPJAINKBAN.

Hitről vitázni értelmetlen és illetlen dolog, mert ki miben hisz, abban üdvözül. Azonban néhány kérdést mégis fel kell tennünk.
- Lehetséges-e minősíteni egy kozmológia érvényességét? Természetesen igen. Minél jobban leírja a világegyetem működését, annál érvényesebb, annál használhatóbb tudást nyújt. Ez a tudás nem csak a mai értelemben vett természettudományokat, hanem az erkölcs és az etika területét is magába foglalja. A teljesség ismerete következésképpen teljes tudást nyújt. A világot egységben szemléli, ezáltal több mint a részek összessége.
- Van-e bizonyíték az érvényes kozmológiai tudásból származó eredményességre? Igen, a sumér-pártus-szkíta-hun birodalmak kultúrális, gazdasági, katonai, és társadalomszervezési teljesítményére és a magyar királyság történelmi jelentőségére utalok.
- Lehet-e ellenpróbát tenni? Van-e bizonyíték a helytelen(ül értelmezett) kozmológia okozta károkra, hibás működésre? Van bizony. A Föld jelenlegi állapota, a judeo-keresztény dominanciájú civilizáció válsága, a teljes népesség 85-90%-ának kisemmizettsége, a vallási és kultúrális ellentétek, háborúk, forradalmak, a társadalom bomlasztása, felbomlása, az emberiség állati sorba süllyedésének kilátása. Ezek mind, egy helytelenül, hibásan értelmezett valóságkép, kozmológia következményei.

Fentiek alapján megalapozottnak tartom kijelenteni, hogy pártus-szkíta-hun elődeink olyan teljes - a teljesség egészéről való - tudás birtokában voltak, amely vezető szerepre jogosította őket az ókorban. Ennek a vezető szerepnek az alapja az érvényes kozmológiát közvetítő HIT volt. Itt is tehető ellenpróba, amennyiben felismerjük, hogy a magyarság történelmi hanyatlása az ősi szkíta vallástól való eltávolodással van összefüggésben. A magyar nemzet még a vallásváltás után is sokáig megőrizte félelmetes katonai erejét a vesztére törő nyugat-európai, de a török seregekkel szemben is. Ez pedig feltételezi, hogy a kiegyenlített feltételek mellett kivívott győzelemhez is valami többlettel rendelkeztünk. Azonban nagyon sokszor, kifejezetten hátrányos feltételekkel induló csatákban is győzedelmeskedtek eleink. Nem tévedhetünk nagyot, ha a győzelemhez szükséges többletet a HIT-ben véljük megtalálni. Bár ekkor már a római vallási métely eléggé elhatalmasodott népünkön, a szkíta vallási hagyományok ereje a harctéri győzelmekben is megmutatta erejét. Nem tartom túlzásnak állítani: ezekben a győzelmekben az ősi szkíta-hun vallás bizonyította tiszta erejét és magasabb erkölcsiségét a római katolikus vallással szemben.

A teljességről való tudásnak tartalmaznia kell a dolgok keletkeztetésének módját is. Ez pedig a következő: "először vala az ige". Innen már csak egy ugrás: az IMA. Azonban az IMA rendelkezik egy jelentős többlettel az igéhez képest: ez pedig az érzelem ami áthatja az imádkozót. Ugyancsak ilyen többletet jelent az imádkozók nagy száma. Az IMA működésmódja misztikusnak tűnik, de bárki könnyen belátja, hogy a megfigyelt dolog/személy/esemény viselkedésére a megfigyelés ténye hatással van. Ennek fokozása, amikor nem megfigyelünk, hanem hatást akarunk kiváltani, az esemény kimenetelét szeretnénk befolyásolni. Hogy ez működött, arra két közvetett bizonyíték is található. Az első, hogy egy véletlenszerű eredményességet mutató rendszert nem tartottak volna fenn. A második bizonyíték pedig az, hogy a pénzhatalom érdekében tevékenykedő csoportok felismerhető következetességgel tevékenykedtek először a szkíta vallás megtöréséért, majd a Jézusi szkíta kereszténység elfojtásáért, a páli judeo-kereszténység kizárólagosságáért, később az egyház és az állam szétválasztásáért, napjainkban pedig már a páli kereszténység sem kívánatos számukra.

Megállapításaim:
1.) Eleink erejét és hatalmát a helyes kozmológiára épülő HIT adta, melyet a szkíta vallás közvetített.
2.) Történelmi hanyatlásunk összefüggésben van szkíta vallásunktól való eltávolodásunkkal.
3.) A magyar nemzetet vallásváltásra kényszerítő erők a szkíta vallás és a magyarság elpusztítására törekednek.
4.) Élet-halál harcunkban és túlélésünkben a szkíta vallás erkölcsi ereje segített bennünket.
5.) A judeo-keresztény civilizáció, miközben a zsidó vallást érintetlenül hagyta, felszámolja önnön vallását is.
6.) A magyar nemzet alól kihúzzák a római kereszténységet is, ezzel még a hibás iránytűjétől is megfosztják.
7.) A helyes kozmológiára épülő VALLÁS teremtő erővé képes válni. Először is EGYSÉGET TEREMT.


KÖVETKEZTETÉS:
A nemzet túléléséhez és újjászületéséhez szükséges a HELYES KOZMOLÓGIÁRA ÉPÜLŐ ŐSI HITÜNK FELTÁMASZTÁSA ÉS NÉPÜNK EGYESÍTÉSE A HITBEN.

Nem szabad elfelejteni, a zsidók is azáltal szervezték néppé magukat, hogy a Babilonban megismert sumér mitológiából megalkották a zsidó vallást. Az ortodoxia ma is létezik és ellátja feladatát mind a vallásos, mind pedig a világi zsidók tekintetében. Ez hasonló szerveződést mutat, mint a bevezető példában szereplő kolostori rendszer.
+3 #8 BpestRékabea 2013-01-13 10:40
Amit itt "Magyar" ir arról, bizony nagyon érdemes lenne elgondolkoznunk.- Az ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan és kihez imádkozunk-
és, hogy egyáltalán imának nevezhetö-e amit teszünk.
Bizony ugy van ÁLLITÓ -módban-JELENIDÖBEN
kell "imádkoznunk" - és csak pozitiv elöjelekkel.
Azonkivül kötelezö ISTENÜN-ket minden alkalommal imádkozás elött nagy tisztelettel megszólitani és biztositani öt hozzávaló feltétlen hüségünkröl és odaadásunkról.
Azonkivül ajánljunk fel ISTENÜNKNEK valamilyen tettet, elhatározást - és azon legyünk, hogy azt teljesitsük.
Rendezzünk be otthonunkban kis házi oltárt ISTENÜNK képmásával, - öseink -Anyánk, Apánk
Nagyszüleink képével - és gyújtsunk gyertyát, amikor imádkozunk.
Messziröl kerüljük el a csaló judeo-egyházi helyeket
rendezvényeket.

A MAGYAROK ISTENE AZ ÖREGISTEN, AKI NEKÜNK APÁNK.
A MAGYAROK ISTENE A MI JEZUS APÁNK

A Magyar Hitvallás :

Hiszem és vallom:
EL A MAGYAROK ISTENE
Hiszem és vallom:
TÖRVENYE IGAZÁT, MEGTARTÓ EREJET
Hiszem és vallom:
A MAGYAR TESTVERKÖZÖSSEGET, A VERSZERZÖDES SZENTSEGET
Hiszem és vallom:
FAJTAM ES HAZÁM HALLHATALANSÁGÁT, ÖRÖK ELETET
+3 #7 8228 Lovas Fő út 11.Bíró Ildikó 2013-01-08 22:11
A magyarság nemcsak megmarad, de a Világ segítője lesz. Mit kell tenni a Kárpát-medencében parancsolatokba foglalva megtudható a www.ghanon honlapján a Lelki evolúció IX-XII. kötetében olvasható a sorsunk.
Áldás
Ildikó
+3 #6 KomolyanNóra 2013-01-08 16:24
Aki komolyan hisz Magyarország feltámadásában, annak tudnia kell, hogy ez mindig a Pálos Renden múlt.
Jelenleg Márianosztrán 3, azaz három (70 év körüli) Pálos Atya él, egy fedél alatt és egy koszton a gyilkos, gonosztevő börtönlakókkal, azzal a különbséggel, hogy az atyáknak maguknak kell fizetniük az ellátásuk költségét.
Én jelenleg havi támogatást küldök a részükre és azt kérem, hogy aki ezt megteheti, kérjen a templomban támogatói csekket, hogy legalább a napi megélhetésük biztosított legyen.
Isten áldja Magyarországot, és az érte imádkozókat!
+3 #5 2/13 edgar st. st marys .2760Eniko Marti 2013-01-08 08:46
Igerem imatkozni fogoka Magyarokert ,mert en is Magyar vagyok es az is maradok.
+2 #4 chrestos vagy krisztusZoli 2013-01-07 21:09
Kedves Éva!

Hogy ne kelljen most leírni amit már több helyen is különböző cikkekben és hozzászólásokban is leírtunk itt a honlapunkon, csak így kapásból megadok egy értékes cikket a honlapunkról amiben szintén megtalálod a választ kérdésedre. A cím: Egy leleplezett hamisítás magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/hitunk/item/3200-egy-leleplezett-hamis%C3%ADt%C3%A1s
#3 kevaseba@gmail.comKirály Éva 2013-01-07 14:37
Nagyon kíváncsi vagyok, miért hagytad ki a Krisztus szót?

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások