20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Géza és fia Vajk (I. István) az ősi egy-isten hitünket a Római Birodalom szétesése miatt gazdasági és politikai okból létrehozott kereszténységre váltotta. Ősi emlékeinket, rovásírásunkat tűzel, vassal irtották. A vérszerződést megszegve erőszakkal kerültek hatalomra. Ezt a...
Az 5 perc történelem sorozat aktuális, 10-11. fejezetei egy ritkán megénekelt témát, a magyarok sikereit részletezik az államalapítástól, Szent Lászlóig. Remélem a örömmel és büszkeséggel tölt majd el, a mostani fejezetek megismerése! / Baráti üdvözlettel, Bánhegyi Ferenc
Kedves Zoltán! - Harmadik alkalommal jelentkezem az 5 perc történelem sorozattal, ezúttal az 7-8-9. fejezetekkel, melyekben a brentai, illetve a pozsonyi csaták jelentőségét, az államalapítás folyamatát, a honfoglalás elméleteit, valamint Friedrich Klára rovásírás kutatásainak eredményét mutatom be.
Bevándoroltatás - iszlámosítás - robotosítás és más egyéb. / Gondolataimat kívánom lepötyögni az én nézetemből amit már nem tudok magamba tartani. - Már többszöri átgondolásom után is szeretném megérteni mit is hoz majd ez a háttérhatalmak által vezérelt erőszakos európai...
Lipót nyomására avatták hivatalosan szentté I. István királyt 1693-ban egy politikai mutyi melléktermékeként és egy földbirtokért cserébe? I. István királyunk szent volt-e, vagy inkább véreskezű és családgyilkos? Pogány egyenlő magyar és nem keresztény? Interjú részletek Bognár...
"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létben." (Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök) Kedves honfitársaim! Mivel „A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei”
A régi magyar naptár szerint Jégbontó hava 5. napja Taksony napja - Ki volt Taksony? Mi történt Taksony magyar király korában a magyar honban? Merthogy király volt, azzal csupán azok vitáznak, akik történelmietlenül és a magyarokkal szemben...
A honfoglalás után a magyarság közel egy évszázadig élhette a maga elfogulatlan életét. E száz év történelmét a késóbbi történetírók elhallgatták, ahol ezt nem tehették, meghamisították. Kobzosok száját befogták - mert mégis "illetlen dolog lenne", ha ők...
„(...) már századok óta el volt benne vetve s rágódott rajta azon áltermészet mérgének magva, melynek keserü gyümölcse Neked mint nekünk csak hagyománykép jutott." A magyar nemzet „(...) csak hathatós ujjászületés által mentheti meg magát a...
Nemzeti történelmünk alapjainak, központi titkainak feltárását, megismertetését ígértük könyvünk kezdetén. Megfelelünk-e ezen ígéretünknek? Olvasóink, hallgatóink jogosultak ennek megítélésére. Mindenképpen tisztán kell látnunk azonban: elsőrendű és halaszthatatlan nemzeti feladat valóságos nemzeti múltunk, történelmünk központi titkainak, háttértényezőinek a...