Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Sep26

2016. Június 16., Csütörtök 19:42

Az Etruszkokról - Az etruszk összeolvadás

Írta:  www.maghar.hu
Értékelés:
(10 szavazat)

 Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) alkotó népei.

Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) lehetséges elvi idõrendje:

Ragozó nyelvû nép

Bevándorlás lehetséges ideje

Õslakosok

- ligurok?

Kr. e. 3300-3000

Kréta

- krétaiak

Kr. e. 14. szd-tól

Mükéné

- mükénéiek

Kr. e. 12. szd-tól

Kánaán

- székelyek

Kr. e. 13-12. szd-tól

Tirol, Svájc

- rétiek

Kr. e. (15?) 12.? szd-tól

Kisázsia, Urartu, Kaukázus

-lydek,hurrik, hettiták, trójaiak

Kr. e. 12. szd-tól

Kisázsia

- szárdok

Kr. e. 12-11. szd-tól

Ismeretlen helyrõl

- umberek*

Kr. e. 10. szd-tól

Ó-Magyarország (Dunántúl és Erdély)

- magyarok

Kr. e. 9-7. szd-tól

 * származásuk ismeretlen, talán indoeurópaiak?

. Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) lefolyása

 .Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) lefolyása

Kenediné Szántó Lívia könyvének fedlaptervét felhasználva Nemerkényi Zsombor térképész segítségével
szerkesztettem meg az összefoglaló térképet

AZ ETRUSZK ÕSTÖRTÉNET
Egy ragozó nyelvû õsnép Itália közepén

Az elhallgatott etruszk dráma 

Menjünk vissza a kezdetekhez, egészen a Kr. e. XI. századig. Róma története akkor kezdõdött, amikor az etruszkokat, a ragozó nyelvû õsnép egy kisázsiai hajtását szülõföldjérõl elüldözték Trója bukása után, és új hazát kerestek maguknak. Hogy nyelvét és történelmét az indoeurópaiak nem kutatják, sõt rendszeres ásatások Etrúria földjén máig sem történtek, felér egy beismeréssel. Az a kevés régészeti anyag, amit feldolgoztak, az a kevés történelmi adat, amit "elfelejtettek" az "ismeretlen eredetû nép" szlogenje alatt, mégiscsak több annál, hogy örökségüket egyszerûen letagadják. Nyilvánvaló oka van ennek. Azzal ugyanis, hogy semmi közük a rómaiakhoz, nem indoeurópai gyûjtõnév alatt ismertek, bõven elég a kisemmizéshez. Hogy mûveltségüket és történelmüket e büszke rómaiak teljes terjedelmében ellopták, ma senkit sem érdekel. Most újra felidézzük az agymosás elõtti helyzetet és ajánlom az indoeurópai történetírás figyelmébe az elveszített adatokat.

 királyi jelvények

Etrúria elsõ bevándorlói kb. Kr.e. 1000-tõl kb. a VI. századig bezárólag érkeznek Az etruszk szövetséget 12 úr ill. hon alkotta a TARCHON vezetésével. Minden szövetséges hon élén a LUKO-MON, Lak Méne állt királyi jelvényekkel. Koronát viselt, jogart tartott a kezében. Ha bírói minõségében mûködött, kísérete rõzsenyalábokat vitt magával és e fa-székekre ültek. (Ugyanezt tették a kelták is, sõt Magyarországon is, míg IV. Béla be nem tiltotta.) Faszék - fasces.

A nemzet- és államtudat gyengeségének tudható be - a vérségi kötelékek elõbbre tartása miatt, - hogy Róma egyenként tudta meghódítani õket anélkül, hogy akár egyszer is szembe találta volna magát Etrúria egyesült erejével.

Halaf mûveltség térségébõl

Kétségtelennek tûnik, hogy az õsi anatóliai-égei nyelvközösség eredetileg azon Elõ-Ázsiából - fõleg a közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör területérõl, kisebb részben a szíriai - kelet-anatóliai - kilikiai Halaf mûveltség térségébõl - elsõ és második hullámként elvándorolt telepesek nyelveibõl,

nyelvjárásaiból ötvözõdött össze, akik a legelsõ görögországi (proto-Sesklo, Magulica), balkáni (Starcevo, Karanovo), kárpát-medencei (Körös), és mediterrán partmenti földmûvelõ kultúrákat (cardium vagy impresszió kerámia mûvelõdési köre) kialakították. Erre az elsõdleges õsanatóliai és szíriai nyelvi alaprétegre rétegezõdtek felül azután azok az elõszumér, majd késõbb már kimondottan szumér nyelvi hatások, amelyeket a késõi Ubaid, az Uruk és a Jemdet Nasr idõkben, valamint a 3. évezredben (korai szumér dinasztiák, akkád kor, III. uri dinasztia) Mezopotámiából és környékérõl elvándorolt további néphullámok vittek magukkal Anatóliába, az Égeisz térségébe, Délkelet-Európába és a nyugati mediterrán vidékekre. Így tehát az I. könyvben és most bemutatott szumér-görög szópárhuzamok nyilvánvalóan nem közvetlen úton kerültek bele a csak jóval késõbb kialakult ógörögbe, hanem kétségkívül az anatóliai-égei nyelvközösség különféle nyelvjárásainak közremûködésével. E tekintetben a minoszit, a pelázgot, a nyugat-anatóliai lydet, kárt és lykiait éppúgy figyelembe kell vennünk, mint a mykénei kultúrkör közlekedõ nyelvét, amely utóbbiból végül az aiol, ion és dór felülrétegezés hatására az ógörög nyelv kialakult.

Láthatjuk, milyen bonyolult nép- és nyelvkeveredések, felülrétegezõdések útján konszolidálódtak annak idején az egyes, már konkrétan megfogható nyelvek, nyelvcsoportok, s hogy mennyire naív módon képzelte el a 19. századi nyelvtudomány azok keletkezését, mindezen komplikált paleolingvisztikai folyamatokat egyszerûen egyenesvonalú nyelvcsaládi leszármazásra és szabályos hangfejlõdésre redukálva.

 több szumér párhuzam

Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elõ-ázsiai nyelvi hatások összetevõi. Így pl. az etruszkban sokkal több szumér párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval távolabbra fekszik Elõ-Ázsiától. Ez az elsõ pillantásra meglepõ körülmény azonban egyszeriben érthetõvé válik, ha meggondoljuk, hogy az itáliai területeken - eltekintve a cardium kerámia elszórt parti gócaitól - sokkal késõbben kezdõdött meg a földmûvelés, mint az Égeisz térségében, az Itáliába érkezett elõ-ázsiai gyarmatosok zöme tehát már jórészt a késõ Ubaid periódus kulturális és nyelvi koinéje idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségû nyelvi elemet kellett magukkal vinniük e korszak immár õssumér, ill. elõsumér közlekedõ nyelvébõl. Vagyis az Itáliában kialakult elsõdleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az õsanatóliai-szíriai neolitikus kultúrák nyelvébõl származott, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi területeinek primér szubsztrátuma, hanem ezen kívül jelentõs mértékben a késõ Ubaid kori elõszumérból is. Majd a késõbb keletrõl beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlõdési fokozatainak nyelvi anyagából - még akkor is, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületrõl származtak, mivel a sumér a 4. évezred derekától kezdve kb. 2000-ig adatolhatóan egész Elõ-Ázsia közlekedõ nyelve volt.

Etrusk edény1Az etruszk mûveltség, nép és nyelv eredete, keleti összefüggései a leghevesebben vitatott kérdések közé tartoznak. Ennek oka az, hogy az újabb kutatások fényénél mind bizonyosabbá válik egyfelõl az etruszkok kulcsszerepe a római civilizáció és államszervezet kialakulásában, másfelõl pedig az, hogy nyelvük igen lényegesen befolyásolta a latin nyelv fejlõdését, különösen annak kezdeti, még képlékeny szakaszában. Jelen vizsgálódásaink szempontjából ezek a kérdések különösen is fontosak, mert a római mûveltség és a latin nyelv viszont a maga részérõl döntõ hatásokat gyakorolt egész Nyugat- és Közép-Európa kulturális és nyelvi viszonyaira. Ezért kissé közelebbrõl is meg kell ismerkednünk az etruszkokkal.

Köztudott dolog, hogy az etruszk mûveltség évszázadokkal korábbi a római kultúra kezdeteinél. Sokkal kevésbé ismeretes viszont, hogy az etruszk városok kialakulása nagyjából egyidejû volt a görög urbanizációval, sõt egyes helyeken etruszk edény2meg is elõzte azt. Görögországban a falvak városias központokba tömörülése a Kr. e. 8. században ment végbe, Etrúriában pedig már a 9. század végén megkezdõdött ez a folyamat, s jórészt szintén a 8. században fejezõdött be A régészeti kutatások pl. Tarquinia és Populonia vidékén már a 9. század végén nagyméretû, iparszerûen ûzött réz-, ón- és vasbányászatot, valamint kohászatot mutattak ki, ami csak jelentõs tömegeket összefogó, szervezett városállamszerû képzõdmények egyidejû létezésével együttesen képzelhetõ el. S valóban: a Tarquinia közelében fekvõ Luni sul Mignone melletti ásatások az utóbbi években egy városias települést tártak fel a 9. század végérõl. Ugyanígy az etruszk törzsterületektõl messze északkeletre fekvõ Bologna (etruszk neve Felsina) a 8. század elején szintén már város volt.

Így tehát nyilvánvaló, hogy az etruszk városias mûveltség kialakulását semmiképpen sem szemlélhetjük a görög kultúra átvételeként, mivel Kr. e. 800-750 táján még magában Görögországban sem beszélhetünk elterjedt, a szó igazi értelmében vett városias mûveltségrõl, még kevésbé arról, hogy a görögök abban az idõben már városias kultúrát közvetíthettek volna az etruszkokhoz. Ennek ellenére a nemzetközi kutatásban még ma is az a vélemény uralkodik, hogy az etruszk mûveltség döntõ jellegû görög hatásokra alakult ki. Az európai tudományosság ezen kiirthatatlanul beidegzõdött grekocentrikus beállítottsága és az ebbõl szükségszerûen következõ önellentmondások kitûnõen megfigyelhetõk még M. Grantnak abban a mûvében is, amelyre elõbb ismételten hivatkoztunk. Holott amint láthattuk, maga szögezte le, hogy a görög és az etruszk urbanizáció a 8. században nagyjából egyidejûleg következett be, sõt Tarquinia környékén a 9. század végérõl származó, kimondottan városias telepet ástak ki. Késõbb azonban minden átmenet nélkül arról kezd beszélni, hogy az etruszk városok görög kereskedõk kulturális hatásaira alakultak ki. És a görög mûveltségtõl kapták legerõsebb gazdasági, szociális és civilizációs impulzusaikat végérõl. Mindezt pedig azzal magyarázza meg, hogy euboeai görögök Kr. e. 775 táján kereskedelmi telepet létesítettek Ischia szigetén (Capritól északra), majd kb. 750-725 között Cumaeban is (Nápoly környéke), s e kereskedelmi lerakatok katalizálták volna az egész etruszk kultúra kialakulását végérõl.

Magyarán Grant szemléletében a 9. század végén már városiasnak nevezhetõ (Grant saját szavai!) Luni sol Mignone melletti település, avagy Bologna, amely - ugyancsak Grant szerint - a 8. század elején már szintén város volt, egy 775 körül alapított, de még jó ideig nem városias jellegû (ismét csak Grant megállapítása) görög kereskedelmi telep kulturális hatásaira urbanizálódott volna. Ezután már csupán a teljesség kedvéért említjük meg, hogy Luni sol Mignone Ischiától légvonalban több mint 250 km-re fekszik, Bologna pedig majd 500 km-re. Ezen az idõbeli ellentmondáson és a földrajzi távolságon kívül azonban feltétlenül rá kell mutatnunk még arra is, hogy a kérdéses ischiai, állítólag görög kereskedelmi telep helyén elvégzett ásatások 775-770 körülre keltezhetõ görög geometrikus kerámia mellett egy helyben készített föniciai feliratos edényt is felszínre hoztak, szíriai pecséthengerek és egyiptomi-föniciai jellegû skarabeusok társaságában. Vagyis nagyon úgy tûnik, hogy ez az ischiai "görög" telep 775 táján még valójában föniciai kereskedelmi támaszpont volt, amely természetesen - számos egyéb áru mellett - az akkoriban divatos geometrikus díszítésû görög edényekkel is kereskedett. Mindenesetre meglehetõsen módszertelen eljárás, egyedül geometrikus cserepek alapján - s ugyanakkor a számos egyéb, vitathatatlanul föniciaiakra valló lelet ignorálásával (figyelmen kívül hagyásával) - tételesen kijelenteni, hogy a telepet görögök alapították. Más kérdés, hogy kb. 60-70 évvel késõbb, a nagyarányú szicíliai-dél-itáliai gyarmatosítások idején Ischia görög kézre került, s 700 óta már valóban görög gyarmat volt.
Ugyanez a tónus végigvonul az egész könyvön. Egy jellemzõ példát még bemutatunk. Mûve 54. oldalán Grant kifejti, hogy az említett ischiai görög kereskedelmi lerakat készítette az etruszk sírokban talált gyönyörû filigránékszerek nagy részét, azok tehát görög mûvészek alkotásai. Néhány oldallal késõbb azonban ugyanezen ékszerekrõl megtudjuk, hogy ezek "…a filigránmunkák azelõtt soha el nem ért finomsággal készültek, s a granuláció technikájával olyan mintákat és sziluetteket alakítottak ki, amelyek Görögországban nem találhatók. " Kommentár - úgy véljük - felesleges.

Edények

Nem szándékom M. Grant nyomán néhány kereskedõ kultúraformáló erejérõl eszmefuttatásba bonyolódni olyan mûveltségek eredetének tárgyalásakor, amelyek döntõ hatással voltak az európai mûveltség kialakulására. Kár lenne kereskedõkre bízni alapvetõ mûveltségi ügyek elterjesztését még akkor is, ha nem akarjuk a szorgalmas iparosokat megbántani, netán lenézni. Ahogy fentebb is rámutattam, az meglátásom szerint egy teljes nép jelenlétét követeli meg, nem kevesebbet. Másképpen fogalmazva, nem tekintem általában járható útnak a mûveltségek kereskedõk általi elterjesztésének lehetõségét annak olyan mélységében, amit a régészet már eddig is felmutatott. E lehetõséget már korábban, fentebbi - keltákkal kapcsolatos - elõadásomban kizártam. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a görög mûveltségnek nem volt lehetõsége Etrúriát sem befolyásolnia, sem oktatnia a hozzájuk képest késõbb lezajló városiasodással, új helyzet elé kerültünk. Szemben az eddig általánosan hangoztatott itáliai görög átvételek elméletével, - amelyet így egyszer és hármas edénymindenkorra el kell vessünk, - másik, az eddigieknél jóval megalapozottabb mûveltségi fejlõdést kiváltó tényezõket kell keressünk. Európa korai benépesülését áttekintve arra juthatunk, hogy ugyanazokon a ragozó õsnyelvi alapokon induló társadalmak közel párhuzamos fejlõdésérõl van itt szó, amelyek a rájuk települõ indoeurópaiak fellépésének következtében váltottak késõbb fejlõdési irányt. Magyarul (az etruszk, kelta, szárd és székely) Itália is és (a pelazg, égei, stb.) Görögország is a Kr. e. I. évezred elején ugyanazon a mûveltségi fokán állt, - mert ugyanaz a nép is volt, - de a késõbb rájuk telepedõ latinok, dórok eltérõ fejlõdési irány meghatározói lettek.

Etrúria azonban többségi ragozó nyelvû országgá lett, nyilván a megjelenõ létszámarányok miatt, Görögországban azonban a ragozókra rátelepedõ indoeurópaiak bár többségbe kerültek, de a helybéliek mûveltségét ezalatt jórészt magukévá tették. Párhuzamok természetesen joggal állíthatók az azonos indítású (ragozó nyelvû) népek mûveltségei között, e megállapításokat azonban ilyen vagy olyan irányban nem célszerû indoeurópai mûveltségek felsõbbrendûségét igazoló eszmefuttatások szolgálatába állítani. Mindez most igen finoman, - a mai konszolidált viszonyok közt élõknek egészen jó fogyaszthatóan - hangzik, valójában azonban az említett helyeken a ragozó nyelvû alapnépesség felszámolása és beolvasztása történt meg döntõ mértékû vércsapolással egybekötve. Nem felejthetjük el e fontos mediterrán területek mûveltségének tárgyalásakor azt, hogy Asszíria - mint a világtörténelem legnagyobb és legaljasabb emberirtója, - éppen ezekben a századokban állt mindent pusztító hatalma és hódító kedve csúcsán, amelynek következtében a Régi Kelet ragozó népei pánikszerûen menekültek el szülõföldjükrõl nyugat felé. Az elsõ, Krisztus elõtti évezredi ragozó nyelvû mediterrán mûveltségek kezdetei ilyen módon általában fejvesztett meneküléssel kezdõdnek és éppen itt van az a bizonyos törés vagy lyuk a történelem folyamatosságában, amit késõbb olyan jól lehetett erre vagy arra forgatni a késõbbi magyarázatokban. Kisázsia ragozó népei voltak az áldozatok elsõsorban az asszír rémuralom ún. "sikerei" mentén. Talán nem kell Olvasóimat újra a nyúzott emberbõrökkel betakart városfalakra és a koponyahegyekre emlékeztetnem. E dicsõ tetteiket aranylemezekbe verték a még akkor nem legyõzöttek okulására, így bizonyítékként mûködnek ma is. Aki tehát ma egy múzeumban asszír oroszlánok dombormûi elõtt nézelõdve mûvészi élményt sejt magának átérezhetni, gondoljon a kiirtott milliónyi ragozó nyelvû rokonunkra is.

Ischia és Cumae

Ischia és Cumae görög kereskedelmi telepeinek kialakítása önmagában nem különösebben érdekes, hacsak nem gondoljuk tovább a tényeket. Kiderült, hogy a görögök már korábban mûködõ etruszk telepeken kötöttek ki, az elsõségükrõl szóló indoeurópai legendák nem megalapozottak, viszont programtörténelmük meghatározó részeivé nõttek az idõk folyamán. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a Grant által kultúraformálónak beállított görög kereskedelmi megjelenés valóban az ún. etruszk városiasodás elindítója lett, csak nem úgy ahogyan azt ma tanítják. Zsászlós-Zsóka György Toszkánai harangok címû könyvének negyedik fejezetében az etruszk erõdvárosok felépítését az egyáltalán nem barátságos szándékú görög katonai fenyegetés következményeként tárgyalja. Fejezetének címéül a Viharfelhõk nevet adta, valójában évszázadokig tartó, görög-etruszk háború vette kezdetét, amelynek eredményeképpen a meggyengült Etrúria Róma hálójába került. Etrúria tragédiája az lett, hogy nem egy, de két mindenre elszánt ellenség irigyelte meg jólétét, tudását és gazdagságát.

A különféle nemzetiségû etruszkológusok mûvei általában megegyeznek annak a benyomásnak a keltésében, mintha a görögök ugyanolyan jogon gyarmatosítottak volna Itália területén, mint az etruszkok, hiszen Dél-Itália ekkor még - szerintük - üresen állott, ahova a görögök az etruszkokkal egyidõben érkeztek, s csupán versenyfutásról lehetett szó közöttük a kihasználatlan és gazdátlan területek birtoklásáért. Maguk a görögök még vádolják is az etruszkokat, hogy jogtalanul állták útjukat a szicíliai szorosokban és a Lipári-szigetek környékén, s a kalózoknak bélyegzett ellenséget - a hájas etruszkokat - lekicsinylõ és sértõ jelzõkkel illetik tehetetlen haragjukban.

A valóság ezzel szemben az, hogy Itália egész területe és Szicília a görögök érkezése elõtt már évezredekkel nemcsak hogy lakott terület volt, hanem jól fejlett mezõgazdasági termelés folyt rajta, s õsi közlekedési- és útrendszerrel is rendelkezett. A klasszikus hagyomány is mitológiai királyságokról - tehát politikai alakulatokról - ad hírt ezeken a területeken a történelmi idõk elõttrõl, mint az oenotriak és auszunok birodalmáról, s magának Itáliának neve is e korai idõbõl származik az ital nép nevének örökségeként. Ez azt is jelenti, hogy Itáliának az indoeurópaiak részérõl történt italizálásáról beszélni egyszerûen nevetséges. Ezeknek az õsmitólógiai királyságoknak egyike volt Etrúria is és valójában egyik sem különbözött a másiktól sem fajában, sem nyelvében, sem pedig õsmediterrán kultúrájában.

Liparus és Aeolus

Liparus és Aeolus legendái bizonyítják, hogy Szicília és Dél-Itália szigetvilágát Itália õslakossága szállta meg, s Szicíliának szintén az Itáliából érkezõ szikulik vagy szikelek adtak nevet. … Temetõik, - amelyeket csak nem régen fedeztek fel Pnatalikan és Finicchito közelében - legkésõbb a Kr. e. IX. században keletkeztek, tehát a görögök érkezését legkevesebb egy évszázaddal megelõzték. …

Tagadhatatlan tény, hogy az etruszk tengerészet már e görögök elsõ gyarmatosítási kísérletei elõtt uralta a Tirrén-tengeri térséget, ahova az akkori kor legmozgékonyabb hajósnépe, a fõniciai, közvetlenül Karthágó alapítása után - vagy azzal egyudõben, a Kr. e. IX. században - igyekezett benyomulni és megalapította Nora-t Szardinia szigetének déli csücskén. Az etruszkok erre Szardinia és Korzika megszállásával válaszoltak és Elba szigetét is megerõsítették. Történészek ezzel kapcsolatosan etruszk terjeszkedésrõl, sõt invázióról beszélnek, s hogy a bennszülött lakosság abba ellenállás és lázadások nélkül belenyugodott, azt azzal magyarázzák, hogy a "primitív" társadalmak vezetõinek tetszett a magasabb kultúra és a civilizált életmód. Azonban ennek a térségnek viszonyában ilyesmirõl beszélni nem lehet, hiszen ugyanazon õslakosság élt mindenhol, amelyik egymással kereskedett, vetélkedhetett, sõt háborúskodhatott is, azonban egy nép saját magának gyarmatosításáról a történelem még nem tud. Sokkal inkább valószínû, hogy az etruszk életteret fenyegetõ külsõ veszély ellen szervezték, s a föniciai piac ellensúlyozására etruszk vásárhelyeket is alapítottak, minthogy Etrúria tagadhatatlanul elõrehaladottabb volt a szigeteknél.

A nyolcadik század második negyedében a görög agresszió hirtelen felerõsödik. A korabeli vázák tanusága szerint hajóik építését a kalandozások tapasztalatai alapján tökéletesítik, s az ötvenevezõs hadihajók nem éppen békés kereskedelmi vállalkozásokra utalnak. Azonban ennél még sokkal jelentõségteljesebb, hogy az egyes kalandvágyó csoportok addig egyéni vállalkozásai helyébe a görög városállamok szervezett erõfeszítése lép a tengerentúli terjeszkedés elõsegítésére és meggyorsítására.

A településre kiszemelt hely szemrevételezése után tervszerûen megjelennek elsõ lépcsõként a békés kereskedõk, akik vásárhelyeket állítanak fel és kívánatos árucikkeikkel, no meg üzleteléshez szokott sima modorukkal megnyerik a "bennszülöttek" vásárló közönségének jóindulatát. Természetesen senki sem veheti tõlük zokon, ha az árukészletük, drágaságaik biztosítására fegyveres kíséretet hoznak, õrséget állítanak. A kellõ elõkészítés és biztonsági rendszabályok bevezetése után most mát megérkezhetnek a harmadik lépcsõben az "óhazából" az igazi gyarmatosítók csoportjai. Ezekben megtalálhatók az elhagyott városban megszokott életmód minden vonatkozásának mûvelõi, mint a hazai stílusban felépülõ város építészei, a lakosok kényelmét és szükségleteit kielégítõ mesteremberek berendezett mûhelyeikkel, a gyermekek nevelõi, a "hazai kultúra" megteremtõi és fenntartói. Néhány évtized alatt Itália földjén készen áll az "autentikus" görög "ikerváros". …

Ischia szigetének megszállása és Pithcusae megalapítása a görög támadásnak nem elsõ állomásai. A Szicília-környéki tengeri csaták a görögöket nem bátortalanították el, hajóik a "kalózok" tengeri blokádját hol kijátszva, hol megkerülve, állandóan nyugtalanították az egész Tirrén-tengeri partvonalat, többször megtámadták - ha sikertelenül is - Elba szigetét, s ugyanúgy fenyegették Korzika és Szardinia szigetét.

Tirrén-tengeri hadmûveletek azonban csak egy részét képezték a görög elgondolásnak. Általános támadásuk második fõ ágát a Jón-tenger vizeirõl, a Görögországhoz közel esõ Tarantói-öböl felõl indították, hogy egy délrõl megkezdett szárazföldi támadással birtokba vegyék a dél-itáliai államokat. A görögöknek ezt a vállalkozását az etruszk-barát jóniai szibariták hiusították meg, természetesen Etrúria hathatós támogatásával és szövetségben vele. Hogy pedig a megtámadott félsziget körül az ostromzár teljes legyen, az adriai oldalról sem feledkezett meg a görög hadvezetés. Az akkor még Jóniai-tenger néven ismert Adriát elõször megtisztították a "kalózoktól", majd Atriánál és Spinában kolóniát telepítettek.

kalózoktól 

A görög stratégiát nagy vonalakban felismerõ etruszk vezetõség - valószínûleg a legjobban szorongatott dél-itáliai államok sürgetõ kérésére is - hozzáfogott magának Etrúriának megerõsítéséhez. Ennek során kikötõinek berendezéseit biztonságba helyezte, tengerészetét korszerûsítette és kibõvítette, s az ország szívébe vérerekként vezetõ folyóvölgyeket lezárta. Ezzel egyidõben az idõközben Pithcusaebõl partraszállt és Cumae városát birtokba vevõ görög erõk elszigetelésére megalapították Cápuát, majd a cápuai központból sugárzó irányítással a "tizenkét etruszk kolóniát" azzal a feladattal, hogy a görög terjeszkedést a félsziget belseje felé megakadályozzák.

Itáliát kelet felõl, az adriai oldalról a földrajzi adottságok következtében komolyabb veszély nem fenyegette, ám északon a helyzet kétségesebb volt. A Pó torkolatánál partraszállt és lábát megvetõ ellenség ugyanis könnyen lejuthatott Etrúria hátába a Pó déli irányba folyó mellékfolyóinak völgyében, különösen az Ombrone Pistoiese mentén, amely az Etrúria északi határát jelölõ Arnó folyóba ömlött. Az északról várható meglepetés megelõzésére Etrúria megismételte a campaniai terveket és kiépítette a legalkalmasabb stratégiai pontokon a Pó-vidéki tizenkét "ikervárost". …
Az Itália fellegvárának szerepét betöltõ Etrúria nyugati partvonalát három lépcsõs, mélységben tagozott véderõrendszer õrzi, amely magán viseli egy tervszerû magas hadászat minden ismérvének bélyegét, amely magától semmi esetre sem alakulhatott ki, központi tervezés nélkül nem jöhetett létre. Akik kiagyalták és megvalósították, azok méltó kortársai voltak minden korukban létezõ központi hatalom vezetõ embereinek, méltó ellenfelei a gyarmatosítás útjára lépõ görög államoknak.

Az elsõ lépcsõt az egyes etruszk városállamok hajóegységeibõl összeállított etruszk hadiflotta képezte, amelyik az egész Tirrén-tenger felségterületét felügyelet alatt tartotta.
A második lépcsõbe az egész partvonal mentén, fõleg azonban a tengerbe ömlõ folyók torkolatánál már régóta létezõ, vagy a VIII. században létesített kikötõvárosok és egyéb haditengerészeti berendezések tartoznak a körzetük védelmére rendelt hajókkal és vízi jármûvekkel. …
A harmadik lépcsõ - a védelem gerince - az az erõdváros rendszer, amely a folyók torkolatától kissé beljebb épült azzal az elsõrendû feladattal, hogy az ország belsejét minden ellenséges támadástól vagy beszivárgástól megvédje.
E védelmi hálózat kiépítésével az országot szó szerint lezárták. Lehet, hogy késõbb haditengerészetüket nagy károk érték, lehet az is, hogy Campánia elveszik, de Etrúria belsejébe e nagyléptékû védelmi rendszeren keresztül fegyveres görög gyarmatosítók soha nem jutottak be. Etruszkjaink akkor még nem tudhatták azt sem, hogy akitõl valóban félni kell majd, az nem a tengerrõl érkezik, hanem belülrõl, a szomszédból, ezért e szinte tökéletes védelmi zár ellenük nem lesz használható hatékonyan.

 Etrúria

Az elõbbi tanulságokon kívül van egy másféle is, ezúttal korábbi elgondolásokat új megvilágításba helyezõ felvetés. Az indoeurópaiak történetírásában központi helyet elfoglaló városiasodási folyamat voltaképpen nem a támadók intelligenciáját dicséri, - legfeljebb elszántságukat - hanem az õslakos védõk rettenetét, majd szellemi erejét, ezzel felszerelkezve lakóhelyeik megvédésére kényszerítve azonnal tudják, hogyan kell falakat építeni, erõdített városokat felépíteni, és mögéjük rejtõzve megkísérelni a túlélést. Rákényszerültek a megtámadottak, ezért itt indoeurópai eredményekrõl felesleges beszélni. Ma már tudjuk, hogy végül is nekik ez sajnos nem sikerült, de arra is rájövünk, hogy Itália népe e háromezer éves rettenetet mind a mai napig õrzi agytekervényeiben. Megjelenési formája a szirtekre, hegytetõkre, nehezen megközelíthetõ helyekre épített falvak és városok látványa, ezek mind a réges-régi félelem országának emlékhelyeként is szemlélhetõk. Egy olyan ország képe bontakozik ki szemünk elõtt, amely együtt élt gyilkosaival, a szomszédból támadókkal. A hegyeken épített falvakban és városokban élõ mai olaszok talán nem is tudják, miért másznak egész életükben lépcsõket. Ehhez képest a Kárpát-medence települései mind belesimulnak a tájba, utcáik az országútban folytatódnak, nyitott életük a települést nem viszi harcászati szempontok szerinti területre, igyekeznek minél közelebb lenni a megmûvelendõ földhöz, és teljesen gyanútlannak látszanak a veszélyérzetben jól kimûvelt itáliai rokonaikhoz képest.

 AZ ETRUSZK IDÕREND →

Megjelent: 7188 alkalommal

Hozzászólások  

 
nagy lajos
#2 Belgium/Andennenagy lajos 2016-06-22 10:56
kiváló tanulmány ! Oly-annyira, hogy még én is megértettem, miközben Mario Alinei úr szakmai, nyelvészi könyvét nem. Egy helyütt Mesterházy úr feltesz egy kérdést, mint önmagához, hogy hogyan tunhetett, tunhettek el ilyen gyorsan az eredeti európai nyelvek (a magyar, ill. magyar-rokon nyelvek). A ragozók. Na erre maga az etruszk példa, ill. és foként a mi, a magyarok példája (jellegzetességünk) meg is válaszol. Az etruszkok nagyon hamar feladták írásukat (felvéve a klasszikus görögök írását) és nagy valószínuséggel közben nyelvuket is feladták. Na ami bennünket illet, tudjuk azt, hogy az ismert évszázadok folyamán a nyelvhatárok egyre csak szukültek körülöttünk. Ezt nem lehet csak a politikai, katonai tényezokre ráfognunk. Itt van valami ennél sokkal alapvetobb is. Ez az, hogy amint valaki megtanul teljességgel egy nem-ragozó, egy a ma indoeurópainak nevezett nyelvet, lustaságból feladja a sajátját. Egyszeruen csak errol van szó ! Nem értékeljük elegendoen a mienket és amint van lehetoségünk egy másik nyelven ..., hát átállunk arra. Egy példa ; egy mama és lánya egymással Belgiumban csaknem minden alkalommal szlovákul beszélt. A mama és felmenoi, mint a papa oldalán is ezek rengeteget szenvedtek egy évszázada. Tehát nem voltak kimondottan tót-szeretok. Amikor én egy ido után megkérdeztem a mamát, hogy miért is, erre az ; "mert az könnyebben jön" ...
a magyar nyelv olyan igényes, hogy ezzel az nehezebb is. Sokunk kényelembol ... ma is feladja azt ...
Idézet
 
 
Madarász László
#1 Az EtruszkokrólMadarász László 2016-06-17 15:15
Szívesen olvastam volna a cikkben a Zágrábi Régészeti Múzeumban őrzött Nesi-hensu múmiát burkoló vászoncsíkokról. Elvileg a legrégebbi etruszk írásos emlék, ha jól emlékszem 1500 írásjellel. Ennél csak az villanyozna fel jobban, ha a magyar fordítását is olvashatnám már végre!
Ezen a linken megtekinthető a vászoncsíkok egy része: ancient-origins.net/.../...
Arról is szívesen olvasnék már, hogy a rómaiak által az etruszkoktól átvett építészeti alapanyag az ókori beton (összetevők: égetett mész és vulkanikus tufa keveréke) valójában az ősi Hunniából származik, mégpedig a Szentléleki patak környékéről, mely a Pilis- és Visegrádi hegységeket választja el egymástól. Ugyanis a Pilis mészkőhegység, a Visegrádi hegység pedig vulkanikus eredetű. Vélhetően egész Európában itt volt egyedül megadva annak a lehetősége, hogy az ősi beton természetes úton is létrejöhessen: mészkő, tufa, víz, erdőtűz esetleg villám. Kis hazánkból etruszk közvetítéssel került a technológia a rómaiakhoz. A rómaiak az etruszkokhoz tartozó vidékről (Toszkana) szerezték be a tufát, de a Gall támadás után onnan egy időre kiszorultak. Ezért ragaszkodtak foggal-körömmel a Rómától kb. 200 km-re lévő Vezúvhoz. Hiszen nem tudták volna újjáépíteni különben a feldúlt várost!
Madarász László
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.6%Austria 1.3%
Romania 5.2%Canada 1.1%
United States 4.1%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.7%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Norway 1.3%Poland 0.1%

Today: 323
This Week: 3522
Last Week: 4572
This Month: 15456
Last Month: 17473
Total: 2476476

Belépés