Print this page
2010 november 06, szombat

Attila Trilogia - Előszó

Szerző: Rudnay Egyed

Szerkesztő előjegyzete: Rudnay Egyed, Attila Trilogia című, Bruxelles, 1964, (használt) könyvének fénymásolata betűképolvasó (OCR) és magyar szótárt is alkalmazó program segítségével lett átalakítva html akta formára. A program jelzi az olvashatatlan és érthetetlen szavakat.

at_01

 Ez a kiadás idegen nyelvű írógépen lett írva, s emiatt a magyar ékezetek vagy hiányzanak vagy hasonló de mégsem fölismerhető ékezetekkel lettek pótolva. Emiatt a program magyar szótára képtelen fölismerni a szavak kb. felét. A fölismert és "szerinte hibás" szavaknak kb. 30 százalékát kérdés nélkül "kijavítja" - a mai szabályok szerint. A többit a használó rendelkezésére "bízza". A használó - ebben az esetben, a szerkesztő - viszont nem történész, tehát csak dilettánsként képes a "rábízott" olvashatatlan vagy érthetetlen szavakkal megbirkózni. Az olvasható de érthetetlen szavak megmaradtak eredeti OCR-"olvasott" alakban. Az olvashatatlan szavak a szakasz alatt vannak megjelenítve kép akta formában. A lábjegyzetek eredeti számai át lettek mentve. Maguk a lábjegyzetek a Trilogia végén jelennek meg, de át lettek telepítve a rájuk utaló könyvek alá. Hibákat kérjük jelezzétek hozzászólásokban.

Rudnay Egyed: Attila Trilogia eredeti kép-PDF akta

Rudnay Egyed: Attila Trilogia eredeti kereshető-PDF akta

Sz.

* * *

Omnia si perdas
famam servare
mementó.

A mai hatalom szláv sírok után kutatva Zemplén megyében pompás magyar vezérsírra talált. A benne levő 5 fejedelmi korong és másodpéldánya annak a magyar kardnak, melyet a bécsi Schatzkammer "Nagy Károly kardja" elnevezés alatt őriz, kétségtelenné teszi, hogy Árpád atyjának, Álmosnak sírjára akadtak. A bécsi kardot régi német krónikák Attila kardjának nevezik. Hajdan azzal a karddal kezükben koronáztatták magukat császárrá a német királyok. Csak a minderütt mellőzött, könyvekböl kihagyott Tudunnak, Attila ivadékának, "Fekete Magyarország" "Turcföld" más szóval Sziklamező, a mai Szlovenszko fejedelmének, Árpád ősapjának ajándéka lehetett.

A lelet még nem került ismertetésre. A címlapot díszítő kard ugyanúgy mása a Zemplénben kiásottnak, mint a bécsinek. A korong a sírban találtak legpompásabbja. Képét kiváló archaeologusunk, Fettich Nándor nagyszerű ceruzarajzának köszönhetem.

Rudnay Egyed.

ATTILA TRILOGIA.

I.

IGAZSÁGOK, FELDERÍTÉSEK,
HONFOGLALÁS.

Szerző kiadása.

Bruxelles 1964.

Minden jog fenntartva.

Rudnay Egyed.
23 r. Jenneval,
Bruxelles 4.
T.34,97,20.

Ernyey József emlékének.

Ernyey József +1945

Született Nyitra megye északi csücskében, a Divékföldön, Bélaudvarnokon (Dvornik), 1876-ban. Gyógynövények után kutatva bejárta az egész Divékföldet és a Nyitra meg Belanka közötti hegyvonulaton, a Kis Magurán, levő, dél felé védekező, misztikus múltú erődítményeknek köszönhető, hogy érdeklődése történelmi kérdések felé is fordult. Gyógyszerészoklevelének megszerzése után, orvosi lapokban megjelent értekezései ráterelték a belügyminisztérium figyelmét, minek eredménye két nagyszabású gyógyszerészeti munkája, megbízásból. Egyidejűleg írt etnográfiái, tót és német nyelvészeti, régészeti és történelmi tanulmányainak volt eredménye, hogy meghívást kapott Nemzeti Múzeumunk tisztikarába. Szaktudását hamarosan jutalmazta egyetemi magán, majd rendkívüli tanárság, akadémiai tagság, végül, múzeumi főigazgatói állás.

Néhai felvidékünk volt érdeklődésének legfőbb tárgya és autodidakta lévén, iskola nem terelte kitaposott útra, Így hamar rájött, hogy az uralkodóház által egyedül tűrt történetírásunk nem fedi mindenben a valóságot és miután mindig többre becsülte a történelmi hűséget egyéni érdekénél, ez már akkor is többször állította szembe a hivatalos világgal. Hogy történelmi téren ne kelljen szóhoz engedni, helyezték az éremtár élére. Számtalan dolgozattal szolgálta a tudományt, nagyobb munka számára azonban nem bocsátottak rendelkezésére sem pénzt sem sajtót. Széleskörű tudását azonban válogatás nélkül bocsátotta rendelkezésére mindenkinek ki hozzáfordult. Rácz Vilmos az ö jegyzeteit használta fel a pánszlávizmusról írt könyvéhez, Rudnay Gyula pompás tanulmányát Rákóczi érmeiről a valóságban ö írta stb. stb. Jegyzeteinek engem érdeklő részét, röviddel halála előtt lemásolta számomra és neki köszönhetem a "szlovén" szónak azt a magyarázatát, mely kimutatja Hóman mennyire helytelenül hasznalja. Odeschalchi Arthur hg.-el együtt írta a Majthényiak és a Felvidék nagyszabású munkát magán kiadó számára. 1938-ban Hóman gesztust kivánva tenni a németséggel szemben, megkívánta íratni a magyarországi német költészet múltját s miután Ernyey volt annak egyedüli szakértője, volens non valens, őt bízta meg írásával. Az a rossz vélemény, melyet Ernyey Hóman munkásságáról táplált és lesújtóan rossz a Teleki Pál történelmi intéztéről, kellett, hogy előbb utóbb összeütközésre vezessen és említett könyvében megrajzolva azt a légkört melyben a német költészet létrejött, abba belekerült néhány nagyon enyhe, de igaz és elmaradhatatlan szó a magyarországi német múltról, mely távolról sem olyan dicső milyennek feltüntetni szeretik. Retorzióképen a már nyugdíjban levő Ernyeyt nem csak minden mellékjövedelmétől, de még egyetemi előadásaitól is megfosztotta, annak ellenére hogy a tanári nyugdíjazás korát még nem érte el.

Felvidékszeretete és meggyőződése, hogy annak fel nem tárt múltjának megoldását Túrócban meg a Divék földön kell keresni, hozta össze Odescalchi Arthur herceggel meg boldogult Atyámmal. Mindhármuknak sok észrevételét dolgozom fel munkámban. Atyámnak egy fiatalkori jegyzete hívta fel figyelmemet két honfoglaláskori Magyarországra. Odescalchinak pedig, kinek várépítészet volt tulajdonképeni tudománya, még fülemben csengeni sokszor ismételt szavai, beszélve a Nagy Károlyra utaló "Chateu á motte" várácsokról, melyek néhai felvidékünkön olyan bőséggel találhatók "azt old meg, hogy kerültek ezek ide! Az lesz valami!"

Hármunk közül csak Odescalchi hg.-nek adatott meg, hogy az annyira szeretett felvidéken nyugodhasson. Atyám életét és történelmi munkásságát, szép cikkekben Ernyey méltatta, kinél pedig pótolja ez a néhány szerény sor a nemzet hálájának azokat a szavait, melyeket olyan nagyon kiérdemelt, de melyektől a mostoha sors megfosztotta.

ELŐSZÓ1

Nem véletlen, hogy legmagosabb fokra a művészetek a világnak leghegy-völgyesebb területén, Görögországban fejlődtek. Fekvése adta természetes akadályok megvédték külső ellenségektől, így belső viszályai ellenére szabadon engedhette át magát a világ legelőkelőbb luxusának, a művészetnek. Összeomlott azonban azonnal művészete amint Romának sikerült hegyei közé hatolnia, mintahogy összeomlott Kínáé is mikor Anglia ópium segítségével rabigába vetette, vagy ahogy Indiáé is folytatás nélküli mondattá vált az angol foglalással és a világ legimperialistább népe, a francia pedig csak azzal válhatott a világ művészi vezetőjévé, hogy ráfeküdt mindenre és mindenkire ki nem utánozta Versaillesnak nagyságot, egyéniséget nem tűrő, mindent egalizáló, vulgarizáló stílusát és hogy vad kegyetlenséggel átgázolt Rembrandokon.

Vagyis biztonság, nyugalom és szabadság nélkül nincs fejlődés és Róma számára politikai biztonságot, vele fejlődést félszigetének kettős hegylánca nyújtotta. Államok mint emberek önhittek és hatalmassá válva megfeledkeznek, azokról a körülményekről, melyeknek emelkedésüket köszönniők kell, melyek nélkül nem képesek fennmaradni, így az első komoly megpróbáltatásnak áldozatává válnak. Átlépve hegyláncain Róma nem gondoskodott újabb védvonalról, így prédájává vált a barbár betöréseknek. Ha nem telepíti ki a Karpátmedencéből szarmata nevet felvett szittya őseinket2, gótjaival Attila nem tudta volna átlépni a Kárpátokat, ha pedig ott megtűri fiait, a visszatérő keleti gótok nem tudták volna kegyelemdöféssel kivégezni, mert ha van védőjük,már megállította volna öltét, akárcsak avar rokonainkat is, a Kárpátok hegylánca. Nagy Karoly pedig azzal, hogy szétverte az avar birodalmat, a valóságban Európát verte szét, mert határnélkülivé tette. Attila halálával úgy a gót hatalom, mint Európa civilizációja omlott össze, hogy fiainak kiűzésével kövesse összeomlásban Európáé is, az avar birodalom elpusztításával pedig még mélyebbre süllyedt.

Görögország nagysága építészetében nyilvánul. Az épület azonban eredmény, sohasem kezdet. Kezdethez sokszor és sokat kell, szaporán teremteni, ami csak kisebb műtárgyakkal lehetséges, vagyis a fémművességgel. Olyannak múltjára azonban nyugaton hiába kutatunk. Minden csak gyenge utánzata a puszták lovasnépei azon művészetének, melyet először Attila, utána az avarok hoztak magukkal, de mely végleg csak bejövetelünkre állandósult és amelyen egyedül épült fel Európa minden szépsége, nagysága3. Kiég végigtekintenünk őseink aranykincsein, hogy rátaláljunk mint a barokk, mind az empir eredetére4 és a román díszítőmotivumok mintájára vitézkötéseinkben, majd a kaukázusi magyarság épületeiben a gótikára5 De ahogy görög, kínai, indus, maya, inka, stb. művészet megállt az idegen hódításra, ugyan úgy állt meg a nyugat bomlasztó befolyására a mi fejlődésünk is. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a legutóbbi bruxellesi Világkiállításon ne ősi fém meg konyha művészetünknek köszönhessük az ezeknek kijáró két legnagyobb kitüntetést. Nem mert fejlődtünk, de mert szebbet és művészibbet még nem tudtak kitalálni annál, hol megállottunk ezer év előtt.

A Kárpátmedencében sok nép fordult meg, de fajunkon kívül nem akadt egy sem, mely első lökésre ne menekült volna. Matematikai pontossággal kimutatható, hogy Európa összeomlásai mindig fajunk üldözésének voltak következményei. És ahogy a múltban mindenkor, legutóbbi szétdarabolásunkat is, ugyanilyen összeomlás követte. Nyugatba menekülés nem hogy megmentene minket, hanem csak elpusztít és Európáért kétezer éve folytatott küzdelmünket csak múltunk ápolásán keresztül vihetjük sikerre.

___________

ELŐSZÓ.
[lábjegyzetek]

1 Történelemkönyvét Hóman azzal kezdi, hogy ősmúltunk kutatói már nem kénytelenek Ingoványos talajon Járni, mert állításaikban a rokon tudományuk által feltárt gazdag forrásanyagra ős tudományos módszerrel megállapított tényekre támaszkodhatnak, Ez után a bevezetés után indul ki a német szülőktől, Würtenbergben született és nevelkedett, német tanokon felnőtt és Magyarországra a finnugor elmélet népszerűsítése érdekében importált Budenznek tanaiból. Miután archaeológiai leletekből megállapítható, hogy a finnek - de csak a finnek - semmiféle ősi műveltség felett sem rendelkeztek, őseink műveltségének kezdetét is csak a tőlük történt állítólagos szétvállásunk utánra teszi, csakhogy miénket, minden részletében, a saját irán fajától, kapottnak állíthassa. Kizárólag összehasonlító nyelvtudomány alapján felállított műveltségi teóriák édes keveset érnek, különösen nem, mikor 2000 évre nyúlnak vissza. Bizonyító erővel csak abban az esetben bírnának, ha ismernénk a finnek szétválás előtti szavait, olyanokat pedig csak sokkal, sokkal állítólagos szétválásunk utánról ismerünk. Mikor népek magukévá tesznek egy már fennálló műveltséget, mai napig átveszik a műveltségadónak vonatkozó szavalt is. Közös szavaink ugyanannyira nem jelentenek közös származást, mennyire afrikai négerek angol meg francia szavai, sőt ellenkezőleg! Jelentik, hogy attól a néptől kaptak műveltségüket, melylyel szavaik közösek és ha ezek a szavak nem irániak, hanem török őseink szavaival közösek, az azt bizonyítja, hogy őseink műveltsége több átütő erővel bírt övékénél, vagyis az volt nagyobb. Ez az egyszerű és természetes logika megdönti az egész finnugor elméletet, minek ellenére mint megingathatatlan valóság gyökeresedett be a német tudományos felfogásba, annak nyomán az egész nyugatéba s annak ugyanolyan képviselője Hóman milyen Budenz. Képviselője, mert egyedül az ad jogot annak állítására, hogy fajunk mindent annak a fajnak köszönhet, mely övék, vagyis Irániaknak, Ennek a finn-ugor elméletnek árnyékában a ló szelídítésének érdemét ugyanúgy sikerült elvitatni őseinktől, mint stílusok fejlődését meg eredetét. Hogy végül török őseink mint légnemü testek tűnjenek a Nirvanába irodalmukból s ma már sehol sincsenek. Nincsenek annak ellenére, hogy másutt, pl- Helmolt Weltgeschichte, mi világtörténelemben legújabb, megírjak, hogy a lovat a rövidfejűek szelídítették, iráni családjuk pedig hosszúfejű! A ló megszelídítése pedig nemcsak első, de egyúttal legnemesebb kulturtevékenysége az emberiségnek és a tény, hogy a legrégibb lócsontvázakat mindig, sőt kizárólag rövldfejűek társaságában találtak ugyancsak megdönti az egész finn-ugor elméletet. Ma már ebből az elméletből hasznot húzó finn tudósok között is nem egy akad, ki nyíltan kimondja, hogy alaptalan és ez a könyv annak a meggyőződésnek szüleménye, hogy a tagadóknak van igazuk. Nem látván igaznak mit az indogermánok (és nem indoeurópaiak, ahogy Hóman állandóan írja) irodalom mond, kiindulunk azokból az egyszerű tényekből, hogy régi csontvázak társaságában hosszúfejűekre (dolichokefal) sehol sem találtak, hogy az irániak lovasművészete sohasem fejlődött arra a magoslatra, melyre rövidfejű őseinké (brachikefal), emlékeik pedig világosan mutatják, hogy csak utánzáson alapult, azután azon, hogy az indo-germánoknak germán része ökrösszekéren érkezett Európába, szláv meg cigány részük pedig gyalog. Lóháton kizárólag fajunkbeliek, azok azonban kivétel nélkül. Márpedig a ló megszelídítését archaeológusok 30,000 év előttinek mondjak, így messze megelőzte még germán részüknek is Európába érkezését is. Nem is beszélve szlávokról, kik csak a Kr. után tűnnek fel, meg cigányokról, kik csak a 15-ik században, így lett volna idejük indulásuk idejéig lóhoz szokniok. Ha pedig irániak (vagy ahogy szeretik magukat nevezni, áriák) már értettek volna lovak használatához, nem ökörszekéren meg gyalog szánták volna magukat a hosszú útra. Számbavesszük azt is, hogy irániaknál mindaddig nem találni nyomára lovasságnak, míg Macedóniai Fülöp nem zsákmányolt Kr.e. a 2-k században 30,000 kancát szittya őseinktől és a kínaiak lovassága is csak Turkesztán meghódításával kezdődik. Kiindulunk végül abból az igen lényeges positívumból, hogy az Európába érkezett indo-germánok fémművességi kultúra felett mindaddig nem rendelkeztek, míg fajunk nem érkezett Európába, mivel szemben kínai írások fajunkat mindig kovácsoknak emlegetik. De abból is, hogy bár perzsáknál gazdag fémleletekre találunk, azok elaprózódó mintázása,, ornmentális tulhajtása, modorossága lehetetlenné teszi, hogy kezdetet jelentsenek. Különben is a perzsa művészet eredetének és fejlődésének útját ismerjük jól. Mint mesterségesen fenntartott udvari művészet tűnik fel 550-ben Kr.e., eredeti vonások nélkülözésével s első önálló vonásai csak Kr.e. 330 után kezdődnek jelentkezni. Források sziklákból csak mondákban fakadnak s a perzsa művészet eredetét is másutt kell keresnünk. Annak komoly alapjaira azonban kizárólag őseinknél találunk. Miután emlékeink régebbiek a perzsáknál hiányzanak belőlük azok az ornamentális túlhajtások melyek a perzsa munkákat jellemzik, így nem lehetnek azok utánzatai, hanem ellenkezőleg. Végül bizonyítják az eredetet a perzsáknál szereplő vallási motívumok, melyek nem az ö, hanem magában a török fajok mythosának sajátjai, milyen pl. a szarvas küzdelmeivel.

Hóman az összeomlást követő fogsága magányában állítólag mindazt visszavonta, mit finn-ugor múltunkkal kapcsolatban irt és áttérve teljesen kizárólagos török múltunk elméletére-, könyvének errevonatkozó részeit átdolgozta. Írásai sajnos velepusztultak.

Munkánk folyamán még visszatérünk azokra a tényekre meg nyilatkozatokra, melyek ékszerművességünknek sokkal magosabb fokát bizonyítják. A kovácsművességgel kapcsolatban ezen a helyen is fel kell említeni az Attila majd Nagy Károly kardjának nevezett magyar kardot. Ott fekszik a bécsi Schatzkammerben, a római szent irodalom koronázási ékszerei között. Alighanem az északi pannónia "hun" fejedelemnek, Tudunnak ajándéka Nagy Károlynak 795-ben. Minden bizonynyal pontos mása Tudun saját fejedelmi kardjának, azonban kifejezni, hogy népének nem tényleges fejedelme ki kapja, bár pengéje is gyönyörűen vésett mégsem acél, csak bádog.

2 A szittya kérdéssel ugyanúgy vagyunk mint a finn-ugor elmélettel. Hagyományaink, krónikáink minket mondanak szittyáknak. Herodotos, kinek egyedül köszönhetjük ismertetésüket (484-425 Kr.e.), azt írja, hogy van belőlük nagyon sok és nagyon kevés, minek ellenére viseltben és szokásban egyeznek (IV.1.), mit nem lehet másképp érteni, mintsem más fajból állt a vezetőréteg mint a nagytömeg. A világirodalom tekintélyes része így is fogja fel, bár különösen a német irodalom, erősen tagadja közösségünket, annak ellenire, hogy Herodotos fajunk sajátosságait mondja övékének. Azonban dr. Max Ebert, kit csak archaeológiai kérdések vezetnek s így nem elfogult "Südrussland in Alterthum, Leipzig 1921" könyve 84-ik oldalán megírja, hogy Herodotos leírása kifejezetten mongolokra vall, mit leletek is igazolnak. A mongol szó ne ejtsen minket tévedésbe. Fajunkat Iégneműsítése óta, úgy franciák mint németek ezen a néven emlegetik, nyomukban az egész világirodalommal. Mentségükre szolgál, hogy Gengis kán, kit anyja üldözések elöl mongolok közé mentett, átkeresztelte úgy őseinket mint azt a türk földet, mely hazája volt "Mongóliának". Attilát az őt meglátogató Priskos rétor királyi szittyának mondja. A gótoknak 500 körül született történetírója, Jordanis, Attila halotti énekében népét ugyancsak szittyának nevezi, bár Geticájában minden gót egyúttal szittya is. Géta az a bizonytalan eredetű nép, mely a szittya birodalom felbomlása után tűnik fel, és teljesen elkeveredik gótokkal. Újra márcsak mint gót tűnik fel trák-dák néven. Ezt az utóbbi góttá válást ugyanúgy használja fel Jordanis annak állítására hogy a szittyák gótok voltak, mintahogy a francia irodalom ugyanezt a dák-trák nevű gót népet annak állítására, hogy a románok rómaiak voltak! Vagyis fajunk dicsősségének kisajátítása már akkor kezdődött, hogy folytatódjon, szünet nélkül mai napig. És ha ezek ellenére megírja Jordanis Attila népéről hogy szittyák, akkor el is fogadhatjuk valónak. Euagnos is úgy beszél egyháztörténeti munkájában Attiláról mint szittyák királyáról (I.17.). Ekkehart szentgalleni szerzetes "Waltharius manu fortis" epikai költeményét a 10-k században írta. Abban úgy beszel rólunk mint kik akkor már ezer éve uralkodunk Pannóniában, vagyis visszamegy a szarmatákig, kik pedig szittyák voltak. Pásztorleveleiben Nikolaos Mysticos pátriárka (919-925), azután V. Orbán, XI. Gergely pápák bulláikban ugyanúgy nevezik a magyarokat (Moravcsik KCSA I. évf. 156-7 oo. 1921, azután Raynaldus Ann. eccl. XXV. 1369 m.14 Bull.O.F.P II. k. 278-87 oo.),Vegetius (400 körül Kr.u.), hadtörténeti munkájában Attila lovait szittya lovaknak nevezi, mi bizonyítja, hogy tagadott közösségünk nyugaton sem volt ismeretlen. Ezeknek a "szittya" lovaknak utódai úgy néhai felvidékünk konyikjai, mint az erdélyi mokányok.

A gartschinovói és zöldhalompusztai szittya leletek, melyeket Fettich Nándor ismertet, határozottsággal fűződnek kétségtelen magyar leletekhez krónikáink pedig egyenest úgy beszélnek a szittyákról mint őseinkről. A szittya birodalomban kétségtelenül, volt sok iráni, hogy sikerült velük őseink viseletét és szokásait elfogadtatni, egyrészről cáfolata a finn-ugor elméletnek, masrészről újabb bizonyítéka ősi műveltségünk magosabb fokáról - mert hiszen, a kettő együttjár. További döntő bizonyíték, hogy míg Európa kizárólag indogermánok vezetése alatt állott, teljesen vad állapotba süllyedt és csak arra emelkedett abból ki, hogy megjelentünk porondján. A szittya birodalom összeomlása után lakóinak egyik turáni türk része, magával ragadva valamely iráni csoportot, szarmata néven élt tovább. A szarmaták pedig, az egész világirodalom megállapítása szerint fajunk közé tartoztak - vagyis végeredményében a szittyákat is. Ezeknek a szarmatáknak egyik csoportja ugyanúgy szlávosodott el mint néhai felvidékünk lakói és ezen az alapon tartják magukat az ukránok szittyáknak, sőt akadt cseh földön mar olyan könyv is, mely ezen az alapon, magát Attilát is szlávnak állítja és miután néhai felvidékünk szláv múltja a szláv lovasmúltal áll vagy bukik, Niederle a szarmata múltra támaszkodva, lovaselméletet is iparkodott szlávok számára konstruálni. Az írott emlékeken kívül tárgyak is szittyákhoz fűznek minket. Teszik olyan határozottsággal, hogy még a francia irodalom tagadása ellenére is, közösségünket mindjobban kidomborítja. Pl. Herbert Kuhn 1954-ben megjelent "Die Kunst Europas" könyve 160-ik oldalán írja szittya elnevezés nemcsak a Fekete tenger környékének összes nem görög lakósságát jelenti, hanem a szarmatákat is, kik csak 300 körül települtek oda, de jelenti, hunokon kívül, Középázsia és Szibéria összes lovas népeit is." Mi magyarok pedig ugyanúgy tartóztunk a Fekete tenger környékének nem görög lakossága közé, mint Középázsiának (Turánnak) lovas népei közé, míg irániak nem. Akadnak lovasok irániak között is, ezek azonban csak szittya, helyesebben királyi szittya befolyásra váltak azokká. Odatartozásunkat bizonyítja mixhellénné vált szittya művészetünk is, mely Foyta tagadása ellenére bizonyítéka annak a múltnak melyet ő is állít. És odajutott a modem tudomány is, mit olyan nagyon cáfolt míg Bobula Ida állította (A szumér-magyar rokonság, 85 o.). Nincs nemzet mely annyi joggal nevezhetné magát szittyának, mint mi. Ez lesz oka, hogy olyan egyetértéssel zár ki minket közülük azok irodalma, pártolóikkal együtt, kiknek egyedüli közük hozzájuk, hogy szolgaik voltak. Köztudatba ment tény, hogy Attila ősi jogot formált Pannóniára. Ha nem szittya-szarmata lett volna ez az ősi jog, vajon miből állott volna? Valószínűleg Attila az összeomlott szittya birodalom uralkodó családjának volt leszármazottja. Erre mutat, Priskos rétor "királyi szittya" kifejezésén kívül, hogy a rómaiak magukhoz sohasem vettek másokat, mint királyfiakat. Márpedig Attilát odavették. Azonban a "királyi" kifejezést nem elég Attilára alkalmaznunk. Egyedüli melylyel fajunkat az irániak nagy tömegéből álló többi szittyától megtudjuk különböztetni. És mert fajunk volt ott az uralkodó, jogos is. Saját történetírásunkra pedig jellemző, hogy nemrég jelent meg egyik montreáli lapban, egyik letűnt önállóságunk hazafias felfogását irányító szerv élén állt politikusunknak tollából egy tanulmány a szittyákról, melyben kizárólag a túloldal érveit sorakoztatja fel és magyar vonatkozásairól hallgat. Még arról sem tesz említést, hogy krónikáink sorban, mind szittyáknak mondanak minket. Ő mindent jobban tud, mint Névtelenünk, Kézaiink, az Attilával egyidőben élt Priskos rétor... Így hála államférfiainknak és történészeinknek, mi kik beletartozunk, kimaradunk abból a múltból, melyet bele nem tartozók, csak azért tudnak lefoglalni, mert üresen hagyjuk. Olyan irány, mely mindig, minden nemzetet elpusztított és melynek gyökerei a tarthatatlan finn-ugor elméletbe nyúlnak. Előző érvek is az ó-jón-szkítának (mixhellénnek), de mióta sikerült minket a szittya múltból kiszorítani, csak szittyának is nevezett művészet hozzánktartozásáról beszélnek.

3 "Az avaroktól zsákmányolt drágaságok pompája messze túlhaladta mindazt, mit Charlemagne népe készíteni tudott" írja a Chron. Mogunt P. 364. "Nem lehet még egy hadjáratot említeni, mely olyan gazdagságot hozott volna mint az avar, mert bizony odáig a frankok szegények voltak", írja az akkor élt frank Eginhard. Nagy Karoly udvari történetírója, M.13. Jó Isten milyen hatalmasnak ismerhetnénk fel Attilát, ha lett volna udvari történetírója! Mikor már olyan emberfeletti nagyságra emelkedik a róla szóló egyedül fennmaradt irodalomból, a kivétel nélkül ellenségesből. "A hun idők olyan népet hoztak mozgásba, mely Európa kultúrájára tartósan nyomta bélyegét és ezek a magyarok" irja Helmolt Weltgeschichte, I. k. 325 o. 272-ik oldalán pedig ír arról a megbecsülésről, melyben török fajunk a kovácsokat részesítette, mi alatt nemcsak pörölylyel dolgozó mesterembereket kell érteni, hanem elsősorban minden fémmel dolgozó művészt. Ma pedig csak azt nevezik kultúrának, mi 1635-ben kezdődött, mert akkor alapította Richelieu a francia akadémiát - a francia nyelv számára. Alig 1-2 százada még gyűrűkbe a cimert is kovácsok vésték, kik a borbélyokkal együtt egyúttal fogorvosok is voltak. A népköltészet Gingis kánról is mint kovácsról beszél - vagyis a Niebelung énekeinek nemcsak Attilája, de Szigfriedje is mondakörünkből táplálkozik.

A déloroszországi műveltségi kor kialakulásáról és hatásáról az európai műveltség kialakulására : E. H. Minns, Scythians and Greeks, Cambridge 1931. Mikor Minns görögökről beszél, érti a Fekete Tenger partján maradt, a görög birodalmat túlélt telepeik művészetét, mely elkeveredve odakerült őseink minunszinszki medencébül magukkal hozott művészetével, alkotta azt mixhellén-szittya művészetet, melyet mi hoztunk Európába és melyen annak szellemi világa felépült. M. Rostovtzeff, Skythien und der Bosporus, Max Ebert, Südrussland im Alterthum : Bücherei der Kultur und Geschichte, Band 12, Bonn-Leipzig 1921. A, magyarországi szittya leletek irodalma : Rostovtzeff, Skythien und der Bosporus, Fettich Nándor, A garnicsovói szittya lelet, A zöldhalompusztai szkítalelet Miskolcnál. A szarmatakor magyarországi leleteiről : Párducz Mihály, A szarmatakor emlékei Magyarországon. Honfoglaló őseink leleteire alapvető : Fettich Nándor pompás összefoglalása, A honfoglaló magyarság fémművessége stb. Utóbbiak az, Archaeologica Hungarica sorozatban jelentek meg.

4 Thierry I. és II., előbbinek 176 oldalán írja. Nagy Károlylyal összefüggésben : "Ezekhez a félbarbárokhoz (avarokhoz) került a civilizáció olyan században, mely annak már csak roncsait ismerte". Majd 182 oldalán, hogy azért bírt Mainz Európa legpompásabb kincseskamrájával, mert legtovább tudta megőrizni a Nagy Károlytól kapott avar kincseket. Ugyanerről Falke ; Der Mainzer Goldschmuck der Kaiserin Gisella, Berlin. A nagyszentmiklósi arany kincs összefoglaló képe, renaissance és barokk korsóival Hampelnél, Altherthümer der frühen Mittelalter in Ungarn, III. k. 288 O., 37-ik ábra és ugyanarról. A nagyszentmiklósi aranykincs, Budapest. Ez utóbbi egyenkint közli az egyes darabok részletes rajzát.

Ferenc a bécsi múzeumot gazdagította vele. Természetesen akadt német munka, mely ezt az egyedülálló kincset is németek számára vitatta, azzal, hogy alighanem egy arra átment német vezér helyezte ott biztonságba. Annak a lehetetlenségnek bizonyítására, hogy németnek lehettek volna ilyen kincsei, kísérletet sem tesz. Egyedüliek vagyunk kiknek ilyen drágaságaik lehettek, minek ellenére az európai múltban járatlan döntőbizottság ezt a kifejezetten magyar jellegű kincset mégis Becsben hagyta.

Hogyan vándorolt múltunk a nyugat kizárólagos tulajdonába, arra is a nagy francia halhatatlannak, Brionnak Attiláról írt könyve nyújt példát.

Nyugatiaknál egyáltalán semmi emlékére sem találunk önálló, mégkevésbbé fejlett ékszerművességnek emlékére, míg Attilának, majd Tudunnak meg népeiknek ékszereiből a világ nagy múzeumai mind őriznek emlékeket. Valódi kövek, színarany, ezüst evőeszköz mai napig csak Magyarországon természetes. És ugyancsak mai napig többre becsülik az utánzatokat a valódiaknál. Valódi nyugaton csak tőkeelhelyezés. Ha ahogy Brion teszi, az aranyat, ezüstöt, drágaköveket állítjuk a műveltség fokmérőjévé, a francia a világ legműveletlenebb népe hamis ékszereivel, pakfond evőeszközeivel. És a szentmiklósi kincs sem lehet sem nyugati sem oláh munka!

Nem Is szerepel soha francia írásban.

5 Gotika őshazánkban : Pallas, Reise durch die südl. Staathalterschaften des Russischen Reiches, in den Jahren 1793 u. 1794, Leipzig 1799. Azután Csolnoky, Dóchy meg Zichy beszámolói útjaikról. Őseinknek a minuszinszki medencében (Külső Mongólia) kifejlődött művészete levediai tartózkodásuk alatt összekeveredett a Fekete Tenger partján levő görög telepek művészetével, így fémtárgyaikon gyakoriak görög istenképek és más görög motivumok. A reklámnak, kérkedésnek, tartalmatlan ragyognak mindent elsöprő erejére mutat, hogy még művelt és nemzeti érzésű író is milyen Makkai Sándor, Táltos király cimű pompás regényében Bogomér székely vezér aranykincseit francia munkának tulajdonítja mert görög motivumokkal is bírnak - mikor franciáknak sem görög sem más motivumú kincseik nem voltak. Ha lettek volna maradtak volna, mi nem történt. Ha Bogomér ilyen kincseiről valamelyik erdélyi krónika megemlékszik, mi valószínű, az csak ázsiai, Fekete Tenger melléki eredetű lehetett, vagyis szittya. Ezek után ne csodálkozzunk, ha az állandóan csak másodkézből dolgozó emigrációs történészeink szittya múltunkon kívül, művészeti múltunkat is Franciaországnak ajándékozzák el. A minuszinszki medence még mindig gazdag es kimeríthetetlen lelőhelye őseink még elrejtett kincseinek. Rendkívül száraz éghajlatában pedig sokszázados szöveteket is épségben őriz meg a föld.