Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2020Apr07

2008. Április 17., Csütörtök 17:33

Őstörténet-kutatásunk titkai

Írta:  Pintér Gábor
Értékelés:
(5 szavazat)
Table of contents
« Prev All Pages Next »
A magyar őstörténet kutatása ma sem könnyű feladat: a szakértők és tudósok számtalan irányzatot követnek, gyakorta egymásnak ellentmondó állításokkal hozakodnak elő. A közös nemzeti minimum még itt is várat magára, de elmondható: Bakay Kornél azon alig tucatnyi szaktekintély közé tartozik, akinek szavait azok szakmai megalapozottságánál fogva senki nem kérdőjelezi meg. A neves történészt a legújabb, genetikán és tényeken alapuló eredményekről kérdeztük, valamint őshazánkról, a Kárpát-medencében való jelenlétünk folytonosságáról.

Beszélgetés Bakay Kornél professzorral

Milyen úton jutott el az MTA berkeiből oda, hogy megkérdőjelezze a,,hivatalos" álláspontot eredetünket illetően?

Az 1990-es években jutottam el oda, hogy különféle szerencsés külföldi tanulmányutak illetve meghívások eredményeképpen hozzájuthattam mindazokhoz a történeti és régészeti forrásokhoz, amelyek lehetővé tették, hogy áttekintsem a teljes rendelkezésre álló régészeti forrásanyagot. Ennek következtében született meg az a felismerésem, hogy a finnugor származás- és rokonságelmélet a magyar őstörténet szempontjából tarthatatlan. Ennek bizonyítását egy, a történettudomány, és főleg az őstörténet-kutatás szempontjából hihetetlen csodafegyver segíti, amely nemrég tűnt fel a tudományos kutatás égboltján: a genetika, a DNS-vizsgálatok. Nyolc évvel ezelőtt, Amerikában, a világhírű Science magazinban tettek közzé az első, őstörténeti szempontból valóságos atombombakent robbanó közleményt ,,Európa benépesülése" címmel, ami olyasféle tanulmány volt, mint Einstein kis 16 oldalasa.

Mi volt a publikáció üzenetének lényege?

A viszonylag rövid tanulmányban felvázolták, hogy azok a különböző népességekre, etnikumokra jellemző genetikai jellemzők, amelyeket angolosan,,markernek" neveznek, milyen arányban fordulnak elő az egyes etnikumokban. A vizsgálat a legrégebbi időkig visszavándorolva folyt le, Euro-Ázsia benépesedési idejéig, ami több, de alapvetően két nagy hullámra bontható. Az egyik még messze a jégkorok előtt következett be: az első nagy benépesülés a Neander-völgyi ember által történt, ami durván a Krisztus születése előtti 300 - 400 ezer évvel ezelőtti időszakot jelenti. Ezt váltotta fel később egy (indulási idejét tekintve százezer évvel korábbra tehető) Európa vonatkozásában 40 ezer évvel ezelőtt kezdődő bevándorlási hullám, amelynek embercsoportjai tulajdonképpen a mai Homo Sapiens őseiként foghatók fel. E 40 ezer évvel ezelőtti betelepülés következtében jöttek létre Euro-Ázsia térségében azok az etnikumok, népcsoportok vagy népességcsoportok, amelyekből mi is származunk.

Hogy végezték el az összehasonlítást?

A DNS vizsgálatok további mintáit a ma élő emberi,,anyagból" vették, tehát a mai emberek genetikai adottságait vizsgálták meg. Ebből összeállítottak egy kimutatást, amely azt jelzi, hogy a legrégebbi, tehát a betelepülés legelső hullámát kitevő népesség jelzőgénjei mely népességekben vannak jelen, milyen százalékarányban és hol, Európán és Euro-Ázsián belül. A korszakalkotó tanulmány és a jelzőgének által szolgáltatott legjelentősebb újdonság (és ezzel nagyon finoman fejeztem ki magam), hogy a legnagyobb tömegben a magyarság génállományában találhatók meg, mégpedig a Kárpát-medencei magyarságban, s az arány magasabb, mint 62%! Ami szinte hihetetlen, ha figyelembe vesszük, hogy más népeknél csak elenyésző számok mutathatók ki. Kivételt csak Nyugat-Európa bizonyos ősetnikumainak leszármazottai képeznek, például a baszkok. Külön érdekesség, hogy az utánunk következő legmagasabb százalékos arányt a horvátoknál mutatták ki,a harmadikat pedig a lengyeleknél.
Nem véletlen tehát az ősi horvát-magyar unió, mely Szent László óta 1918 októberéig egy országot alkotott és az,,örök lengyel-magyar barátság sem".

Ez nyilvánvalóan más népek eredetét is más megvilágításba helyezi

Természetesen. A kérdés azt is felveti, hogy az említettek nem lehettek eredetileg indoeurópai szláv nyelvű népek, mint ahogy meg vagyok győződve róla,hogy nem is voltak. Kizárólag nyelvcserével válhattak szláv nyelvűekké, mint ahogy a finnek is nyelvcserével lettek az eredeti indoeurópai germán genetikájukkal egy kétségtelenül ragozó nyelvvel rokon nyelvűekké. Tehát egy fordított folyamat játszódott le. Ez az őstörténet szempontjából azért rendkívül jelentős, mert az akadémiai álláspont, túl azon, hogy dogmává merevítette a finnugor származás és rokonságelméletet, feltételezi, hogy mi jöttünk ide valahonnan Keletről. Meghonosították azt a Hérodotosztól eredő toposzt, miszerint ezek a keleti népek örök vándorlásban voltak, szekereikre felrakott holmijukkal,birkáikat terelgetve,15 ezer kilométereket átívelve bolyongtak a világban,majd egyszer csak valamilyen oknál fogva,mindenki által megveretve és elűzetve fejvesztetten, mindenüket elhagyva zuhantak be a Kárpát-medencébe...

Őstörténeti körökben egyesek a magyar őshonosság elméletét vallják, mások a többszörös honfoglalásét, hazatérését. Az ön kutatásai milyen eredményt hoztak?

Hozzá kell tenni, hogy mára világossá vált:mi is jöttünk ide valahonnan. Ez azért kulcskérdés, mert nem lehet kétséges az írott források és a régészet alapján, hogy ennek valóságalapja kő kemény. Mint régész, aki közel fél évszázadon át végeztem ásatásokat a Kárpát-medence különböző pontjain, teljes felelősségemmel kijelenthetem, hogy a térségben igenis megjelent a Krisztus születése utáni X. század második felétől egy olyan új régészeti kultúra, amely addig itt nem volt megtalálható. Tehát hogy érkezett ide egy népesség, az nem kétséges.

A nagy kérdés az, hogy mit találtak, amikor ideértek a Kárpát-medencébe. Tegyük hozzá, abba a medencébe, mely Európa egy isteni egysége: 340 ezer négyzetkilométeres zárt térség. Zárt vízrendszerrel, hegyrendszerrel, annak az összes, rendkívül különleges adottságával, gyógyvizekkel, ásványi anyagok tömegével, az aranytól a sóig, és még sorolhatnánk Ez egy olyan csodálatos egység, amely a trianoni borzalmas szétdarabolás következtében mindmáig hatóan szinte halálos sebet kapott.
Nem csak a magyarság szemszögéből,hanem minden más megközelítésből is szörnyű csapást jelentett ennek az isteni egységnek történeti, gazdasági, geológiai felszabdalása. (Arról, hogy az ide érkező őseink mit találtak a Kárpát-medencében, a KARPATIAI havilap következő számában, az interjú befejező részében olvashat! )

Bakay Kornél pályájának kezdete: ,,A magyar őstörténet, és egyáltalán a magyarság történetének kutatása, nagy fordulópontot jelentett az életemben, hiszen bizonyos körökben jól ismert, hogy én magam is az úgynevezett hivatalos úton indultam el: több mint egy évtizedig az MTA munkatársa voltam. Ennél fogva, ha szabad így mondanom, belülről ismerem a társaságot. Csakhogy rendelkezem egy olyan előnnyel, amilyennel sok kollégám nem: egy csodálatos tudós és nagyszerű magyar ember, László Gyula régészprofesszor közvetlen tanítványaként nőhettem fel. A László-iskola egy bizonyos fokú nyitottságot, védettséget, szélesebb látókört biztosított az embernek. Úgyhogy amikor kikerültem az MTA állományából, már érlelődött bennem, hogy a magyar őstörténet-kutatás több sebből vérzik.,, - nyilatkozta a KARPATIA-nak Bakay Kornél.


Prof. Bakay Kornél: Itt voltunk, vagy ide jöttünk?

A neves történészt az interjú második részében, amely eredetileg a KARPATIA havilap 2008. májusi számában jelent meg, arról kérdeztük, mit találtak eleink a Kárpát-medencében, kik voltak a már itt élők, valamint arról, hogy mit mondanak erről a kétségbevonhatatlan genetikai vizsgálatok, azok a kőkemény, reáltudományos sarokpontok, amelyeket nehéz vitatni.

Őshonosnak tekinthető a magyarság a Kárpát-medencében?

Új megvilágításba helyezi a kérdést, hogy a Krisztus születése előtti évezred második harmadától kezdődően, durván az ie. VIII. századtól kezdődően az úgynevezett keleti népek, az egyre inkább elterjedő kifejezés szerint az íjfeszítő lovas népek (történelmi források szerint a kínaiak nevezték így az ázsiai hunokat), megtelepedésüket tekintve soha nem mentek tovább, mint a Kárpát-medence.

Igaz ez a szkítákra, hunokra, avarokra, de a magyarokra is. Pedig katonai erejénél fogva ezt mindegyik nép, akik ezek közül katonailag kétvállra fektette az egész világot, könnyedén megtehette volna. Mint ahogy megtették az arabok, mert amit elfoglaltak az arabok, ott meg is telepedtek, így alapították például a kordobai emirátust. De említhetem a vikingeket, a normannokat, akik amikor hajóikkal feltörtek a Szajnán és elfoglalták Párizst, akkor a tárgyalás során felkínálták a lehetőséget, hogy nem gyújtják fel a várost, ha megtelepedhetnek azon a földön, amit ők „elfoglaltak”. Vizsgálatunk szempontjából ez azért fontos, mert ezek a népek azért hódítottak, hogy területhez jussanak. A szkíta, hun, avar, magyar népek azonban nem ezt tették. Meghódították egész Európát, a hunok a Kelet és Nyugat római birodalmat, Kínát, és épp Perzsia megszállására készült Atilla, mikor meghalt. De a történelmi Kárpát-medence térségét, amelyhez hozzá tartozott a bécsi medence is Linzig, településtörténetileg értendően mi soha nem hagytuk el. Ide mindig visszatértünk.

Mert innen is származtak?

A kérdés megválaszolására hosszú évtizedekig semmiféle választ nem tudtak adni, pedig olyan gondolkodók, mint a kiváló Magyar Adorján, már felvetették, hogy e jelenség oka csak az lehet, hogy a Kárpát-medence mindig is magyar volt. Hogy világos legyek: a viselet, a harcászat, az mindig az adott kor függvénye. Főleg a harcászat, hiszen a fegyver soha nem maradhat ki a fejlődés sodrából, mindig az a legkorszerűbb. A viselet pedig végképp. Például az ázsiai hunoknak a csodálatos állatábrázoló, úgynevezett állatszimbolikás művészetét az Európába került hunok teljesen föladták. Máig sem tudjuk, hogy mi van mögötte, nem tudjuk mi az oka, hogy Atilla hunjai perzsa viseletben jártak, a cipő csatjaitól kezdve a hajtűkön át a fülkarikákig bezárólag, még fegyvereik vonatkozásában is. El nem tudjuk képzelni, hogy valójában mi váltotta ki ezt, ami azt jelenti régészetileg, hogy a szkítákból nem tudjuk levezetni a hunokat, a hunokból az avarokat, az avarokból pedig nem tudjuk levezetni a magyarokat a régészettudomány „előírásainak” betartása mellett.

Most viszont, hogy a genetika ily módon bekerült a történészi, régészeti vizsgálatok módszerei közé, akár a csontokból kimutatható az őskőkor emberének DNS mintája is, a régmúlt emberei is genetikailag feltérképezhetővé váltak. Ebből az következik, hogy megszűnt a súlyos gát, már tudjuk bizonyítani a folytonosságot, mert az nem az övek, a szablyák, az íjjak jellegéből nem következik! A csontokra épülő genetika egyértelművé teszi a kérdést.
Ez kőkemény reáltudomány, amelynek eredményei vitathatatlanok. Összegezve: jelenleg az tűnik a magyar őstörténet legnagyobb fordulópontjának, hogy a Kárpát-medence birtokbavétele tulajdonképpen két elemből áll. Az egyik elem a genetikai vizsgálatok alapján egy legalább 40 ezer éve itt élő alapnépesség, ami nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy a nyelvi közeg is megközelítőleg azonos lehetett. Tehát nagyon is indokolt, hogy a magyar, mint ősnyelv szerepeljen a tudományos kutatásban, legalább ettől az időtől kezdődően. És ez azt is jelenti, hogy ez a hosszú ideje itt élő népesség, amelynek gyökerei meglehet, még régebbre nyúlnak vissza, nyelvileg is, ha nem is uralta, de birtokolta a térséget. Ehhez mindig járult egy Keletről érkező kultúrhullám, a szkíta, a hun, az avar, a kazár-türk és a magyar időkben egyaránt. Sőt, a besenyő-hunokat ideszámítva még ezt követően is. Ennek a kettőnek a szimbiózisa hozhatta létre a magyar nemzetet. Hiszen a nemzet cselekvésben és nyelvben megnyilvánuló szellemi egység. Ennél rövidebben és találóbban nem lehet meghatározni.

A genetikai vizsgálatok világossá tették, hogy csak egy példát emeljek ki, hogy amikor a magyar és a finn népnek a DNS-eit összevetették, kiderült, hogy szinte nincs is két egymástól messzebb álló genetikai csoport, mint a finn és a magyar. Ezzel gyakorlatilag egy húzással kivették a méregfogat, ami nem azt jelenti, hogy mi lebecsüljük nagyra ezt a hihetetlen fejlődésen átment finn népet, hiszen ők megmutatták azt, amire mi nem vagyunk képesek az újkorban…
Ettől függetlenül a magyarság dominanciája a Kárpát-medencében nehezen vitatható.

Nem vitás,hogy akik ebből a földből országot, birodalmat hoztak létre, azok a magyarok voltak. Ennek a történeti és régészeti bizonyosságai a XVI. századig nem vonhatók kétségbe. A török idők Mohácsáig a magyar nagyfejedelemség, illetve ha korábbról nézzük, Atilla hun birodalmától kezdve, hiszen ennek a Kárpát-medencei isten áldotta egység főhatalmi egységét Atilláig senki nem tudta megteremteni. Gondoljunk csak arra, hogy a hatalmas Római Birodalom hatalmának csúcsán sem volt képes meghódítani az egész Kárpát-medencét. Birtokba tudta venni egy időre Pannónia provinciát, egy egész rövid ideig birtokolta Erdély egy részét Dacia provincia néven, de soha a közti részeket még átmenetileg sem tudta hatalma alá vonni. Erre először Atilla idejében történtek meg a kezdeményezések, az egész Kárpát-medence akkor lakható területek egységét Atilla valósította meg.

Ettől kezdve, bizonyos törésekkel ugyan, de végig ezalatt az egy főhatalom alatti Kárpát-medence létezik. Ez a bizonyos törés épp Atilla halálát követően történt, amikor a Nagykirály meggyilkolása után az ide beözönlő germánság újra darabokra szaggatja a Kárpát-medencét. Egészen a VI. század közepéig, amikor az avarok Atillája, Baján megjelenik, és azonnal egységet teremt a Kárpát-medencében, birtokba véve a Bécsi-medencét is. És háromszáz esztendőn keresztül sűrű települések tömegével - az avar korból 65 ezer temetőnk és lelőhelyünk van, ami hihetetlen nagy szám, ami a terület lakható részének nagyon sűrű betelepítését jelentette.

Ez megmaradt mindaddig, amíg a IX. század dereka körül az avar katonai birodalom megroppant. A nyugatiak ismét kísérletet tesznek, hogy szétszabdossák, de erre csak húsz évük adatott, mert megjelentek a magyarok. Keletről, és nyilván mindig annak az alaplakosságnak a segedelmével, aki a dominanciát egyáltalán lehetővé tette. A mi számításaink és a régészeti antropológiai adatok szerint itt a IX-X. századi Kárpát-medencei magyarság lélekszáma elérhette az egymillió főt, de ez csak egy becsült érték. Mégis érzékelhető az akadémiai álláspont szerinti, 15 ezer, meg az ötvenezer meg a 200 ezerrel szembeni különbség… Egyrészt ez lélekszámbeli túlsúlyt is jelent, ami természetesen nyelvi túlsúlyt mutat, hiszen e nélkül rég nem volna magyar nyelv. Ez garantálta a térség birtokban maradását.

Forrás: Karpatia (VIII. évf. /5)

(1. oldal / 2)
Megjelent: 6612 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.2%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 66
This Week: 887
Last Week: 7283
This Month: 5446
Last Month: 21059
Total: 2345021

Belépés