Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Mar28

2008. Július 02., Szerda 22:31

"Végre megvan a titok Presalausburgot illetően"

Írta:  Geonczeol Gyula
Értékelés:
(8 szavazat)
Aventinus talált néhány lapot, ami Aventinus szerint az Annalesekből volt kitépve és ezeket is lemásolta. Ezeken az Aventinus által talált lapokon szerepelt a Presalausburg név, amiről nem tudta megmondani, hogy milyen mai város neve lehetett, és ezek a lapok valószínűleg a 800-as évek elején keletkeztek. Tehát Presalausburgnál a 800-as évek elején nem játszodhatott le a 907-es pozsonyi csata, ami valojában ENNSBURG mellett folyt le.

 

Amiből a történelmi fejtegetés indult; Boroszló, Pozsony stb

Egy e-mailes eszmecserét közlök le amit G.Gyula és történelemben igen jártas társai vezettek le. E levelek nagyon fontos történelmi eseményeket tartalmaznak és tisztáznak le, ezért érzem szükségét a tágasabb közlésre G. Gyula engedelmével.  A hiányzó ékezetekért elnézést kérek, de a levelek szövegeit csak átmásoltam. Bízom megértésetekben. >Zoli< Így kezdődött:

"Végre megvan a titok Presalausburgot illetoen"

Aventinus a Regensburgi Annaleseket az 1500-as évek elején ujra másolta.
Latinból Latinra. ANNALES – évkonyv.
Ezekből a Regensburgi Annalesekből sok oldalt kitéptek.
Aventinus talált néhány lapot, ami Aventinus szerint az Annalesekből volt kitépve és ezeket is lemásolta. Ezeken az Aventinus által talált lapokon szerepelt a Presalausburg név, amiről nem tudta megmondani, hogy milyen mai város neve lehetett, és ezek a lapok valószínűleg a 800-as évek elején keletkeztek. Tehát Presalausburgnál a 800-as évek elején nem játszodhatott le a 907-es pozsonyi csata, ami valojában ENNSBURG mellett folyt le.

P. Nagy Péter annyit is elmondott nekem Pozsonyban, hogy a Monumenta Germaniae Historica, ami már a web-en is olvasható a 19. Században le lett fordítva németre és ebben a fordításban a fordítók állítják, hogy Presalausburg az Pozsony lenne, tehát NEM AVENTINUS találta ki ezt sem, de a lábjegyzetet erről a német fordításban el kellene olvasni.
Kérem Anna, hogy keresse meg ezt a lábjegyzetet és amit erről ebben a műben írtak. Péternek is elküldöm ezt a levelet, hogy amennyiben nem írtam ezt le helyesen, jelezze.

Maradok üdvözlettel,                       Geonczeol Gyula


***

Kedves Gyula,

Ki uralkodott Pozsonyban?
Presalausburg = Presslau, Szilézia fővárosa és nem Pozsony. Presslau-t Vrastislaus lengyel herceg alapitotta, tehét nem építtethette Pozsony várát. A pozsonyi csata 907-ben valóban  ENNSBURGNAL, Passautol nem messze volt, KÉTSZÁZ kilométerre nyugatra a Duna mentén. Hiszen a gyermek frank király ENSSBURG várábol nézte a csatát a feljegyzések szerint…

Ha jól emlékszem, már volt szó Pozsonyról.
A Félremagyarázott Anonymus 2. kötetének végén (1997) "Csehek és lengyelek" cim alatt foglalkoztam részletesen Pozsonnyal, ahol Aventinusra is, annak idején a teljes anyagot olvasva, majd  Sebastiánus Münsterre hivatkoztam (16. század) , aki   megadja, hogy kitől  veszi a régi adatokat .  Mivel már régen megvan az eredeti 2 kötetes hasonmása, eléggé kiismerem magamat benne. Innen idézek magyarra forditva:

"Vratislavia és németül Presslau, Szilézia fővárosa az Odera mellett és Ptolemaios által Budorgis genannt." Nagy fametszetben látható a város képe, amit a könyvembe is beletettem.
Majd állitom a saját irásomban, hogy Vratislava-Presslau nem azonos Pressburg azaz Pozsonnyal. Az elsőt egy lengyel herzeg alapitotta, mig  Pozsony  eredete a római időkre megy vissza a Bajor Krónika (II.35) szerint, mikoris "a Duna menti Pisonium-ból a 14. légió védte a Romai Birodalom határait."

Mikor kezdték Pozsonyt Bratislavának is nevezni, mivel régen nem foglalkoztam a témával, fejből nem tudom megmondani. Lehet, hogy csak Trianon óta? Az utolsó kötetemben lépésről-lépésre levezettem a honfoglalás utját. A Felvidéket Árpád fejedelem a szerződés alapján Arnulf császárral harcok nélkül vette birtokba, mert a lakosság  az ősi korok óta itt élt és azonosult  Árpád népével. A visszatérők nagy része a frank hadak által a század elején elűzöttek leszármazottai voltak .
 
A krónikák nagy része latinul-németül CD-n is megvan. A forditások még a 19. századból valók, jegyzeteik részben elavultak, a magyarságra vonatkozó eseményeket részben kivonatoltam, de további közlésnek nem látom értelmét.
Nem tudom, hogy fenti adataim segitettek-e valamiben?
Szivélyes üdvözlettel

Berenik Anna, Svájc

***

----- - -Szilézia fovárosa POZSONY
Pozsony a kozépkori Szilézia fovárosa lett volna a szlovákok szerint? Presslau ma Wroclaw, és nem nyugatra, hanem 400 kilométerre északra található, egyáltalán nem a Duna mentén!
Idézet a http://www.utazasitanacsok.hu/mod_inside.php?insid e_id=192&terulet_id=751 honlapról:

"Wrocław már régóta vásárhely volt, amikor először jegyezték fel nevét a X. században Vratislaviaként (Wratislaw). I. Mieszko lengyel herceg a 990-es években meghódította. 1138-ban Szilézia fővárosa lett. A tatárjárás alatt 1241-ben a lakosság többségét kitelepítették. A várost a mongolok kirabolták és felgyújtották, de nem maradt idejük a vár megvívására, ahová a lakosság többsége menekült.
Az ebből az időből származó oklevelekben a város neve sok változatban szerepel: Bresslau, Presslau, Breslau és Wratislaw. Az ujjáépített város 1262-ben magdeburgi városjogokat kapott. A város első ábrázolása Hartmann Schedel világkrónikájában jelent meg 1493-ban.
Mivel a város a Szent Római Birodalom közvetlen vazallusa volt, a német-római császárok biztosították különböző hercegi és királyi dinasztiák uralmát. A város a Hanza-szövetség-nek, az észak-európai városok kereskedelmi ligájának tagja volt. Majdnem a teljes középkor folyamán Wrocław uralkodói a Piast dinasztiából származó sziléziai hercegek voltak. Bár nem tartozott a város hercegségükbe, a wrocławi püspök herceg-püspök volt, amióta Pogarelli Preczlaus püspök (1341-1376) megvásárolta a Grodków-i hercegséget Bolesław Brzeg-i hercegtől és hozzácsatolta a Nysa egyházmegyéhez, ezután a breslaui püspökök titulusa Neise és Grottkau (Nysa és Grodków) hercege lett, és példát mutatott más sziléziai uralkodónak is.

1335-től, Szilézia legnagyobb részével együtt a cseh királysághoz csatolták. 1469-1490 között Sziléziával együtt Magyarországhoz tartozott, majd az 1740-es évekig ismét Csehországhoz csatolták, s ezzel együtt, 1526-tól a Habsburg birodalom része lett. Ettől az időtől kezdve, bár a lakosság nagy része lengyel származású volt, beszédjükben németek lettek. A reformáció alatt a wrocławiak túlnyomórészt lutheránusok lettek, de az ellenreformáció alatt erőszakkal visszatérítették a jezsuiták, akik a Habsburg uralkodók támogatásával tevékenykedtek. "

***

S. Csaba -  Boroszló - Gyulám!
 Tudós pszeudo-tanítványom s barátom, a Kolozsvári Protestáns Teológia könyvtáros-professzora (utóbbi a tudományát jelzi, nincs Igazi Könyvtárosprofesszor) az alábbi konkrétumokat küldte az Általad előásott dolgokról.
 Levele jópofa, a személyes részeit kitöröltem. A neve: Kurta József amúgy, ez nem derül ki a leveléből. Az viszont kiderül, hogy mennyire igazad, igazunk van!
                                                         Csaba


 ***


Geonczeol Gyula - Drága Barátaim!

Csak hogy lássátok, hogy a Pressburg-Presslau-Wroclaw-Prsrwesrlrwwrl vitában én is mely igen járatos vagyok:

1. a Csaba által továbbított ímélekből hiányoltam a BOROSZLÓ nevet, amelyet dicső elődeink gyakran és szeretettel használtak, mint egy olyan sziléziai állomását a PEREGRINATIO HUNGARICA nevű egyetemjárási mozgalomnak, amely a középkorban és a korai újkorban biztosította Erdély (és (nem) utolsó sorban) Mo. szellemi felzárkózását az európai nívóhoz. Ez a város régen Bratislava volt, most Wroclaw néven ismert, többek között róla van szó az inkriminált értékezésekben.

2. létezik egy Graesse nevű úriembernek egy ORBIS LATINUS c. műve, amely felvilágosítással szógálhat. párszáz éves, újabban a neten is megtalálható:
 http://www.columbia.edu/acis/ets/Graesse/contents. html én Pozsonyban, az Egyetemi Könyvtárban használtam az eredetit, és lám, utólért a civilizáció, most karosszékből is olvashatom az alábbi név-variánsokat:

Wratislavia: Vratis-, Vresce-, Brez-, Braus-, Brathas-, Wratizlavia, Wrotiz-, Fretislava, Wrotizla, Wratis-, Vraclavieusis episcopatus, Brezlawensis, -laensis, Bretizlavensis civitas, Breslau, St., Preußen (Schlesien).

3. sok hasolnó kézikönyv van, a neten is hozzáférhető ez-az. akkoriban, amikor ezeket szerkesztették, még nem hazudtak, vagy más elvek alapján. egyet még csatokok, linkben: http://net.lib.byu.edu/~catalog/people/rlm/latin/n ames.htm

4. mindezt ottnan tudom, hogy tudatlanul egy pozsonyi konferencián ellibegtem pár hivatalos tudományos helyre, keresve azt a jegyzőt, akinek a kéziratos bejegyzését is fel kellett dolgoznom egy peregrinációs albumban, 1671-es keltezéssel, BRATISLAVA helymegjelöléssel. akkor tudtam meg, hogy BRATISLAVA nem Pozsony, hanem Boroszló volt akkoriban. hát, saját porával csiszolódik legjobban az ember! Na így, kedves tudálékosságomat ne vegyétek zokon.
----------------------------------------
A medianak szerettel:

Javasolom a lapoknak, hogy foglalkozzanak a kerdessel, hiszen nem mindegy, hogy Vrastislaus lengyel herceg morva volt, vagy lengyel, es hogy Szileziaban, vagy Pozsonyban uralkodott-e. A Pozsonyrol szolo honlapok tele vannak a teves adatokkal, javaslom utana nezni. Mintahogy az sem mellekes, hogy a mai szlovak alkotmany a Morva birodalora valo hivatkozassal hirdeti meg napjainkra az egynyelvu szlav allamot, es a jogot, hogy azt helyre kell allitania a jelenlegi kormanyzasnak, generacionak.

 A morva birodalom elso kiralya Svatopluk a tortenelemben a german Zwentibold neven ismert es nem mint Svatopluk, amit a tortenelem nem ismer, ugyanez a szemely a horvat kiralylista elso kiralyakent szerepel, birodalma a Szava folyotol delre van es a terulet egy frank vazallus allam. Arnulf kelet-frank kiraly ellen delen katonai szovetseget szervez Eszak Italia fejedelmeibol, es alulmarad. A germanizacio hive es kiuzi a szlavul eneklo gorog papokat, Szent Metodot is megoli, ebbol a deli Moraviabol.

Szent Metod erseket Sirmiumba a mai Sriemska Mitrovicara a Szava folyo menti varosba nevezi ki a papa, Szent Andronicus vertanu puspok szekebe, ez a kinevezesi irat a mai napig megvan es az orosz kronikak is igy tudjak, oket nem lehet reszrehajlassal vadolni. Javasolom megnezni Sriemska Mitrovica szerb varos honlapjan ezek ott megtalalhatok.

Es az sem mindegy, hogy Pribina herceg Kocellel egyutt az iratokban Briwin neven szerepel es nem mint Pribina, varat megtalaltak es azonositottak a karinthiai (Koruntansko), Klagenfurt, Drava folyo menti mocsarakban megmaradt varromok es azok adatai szerint, amely var a kelet frank birodalmi kozpont is volt es ott maga Arnuld kiraly, kesobb nemet-romai csaszar is sokat tartozkodott, mindez a megmaradt iratok szerint, tehat Brwin es Kocel birodalma sosem letezett a Balaton partjan.
Az irastudok kutya kotelessege ezekkel a dolgokkal foglalkozni.
Geonczeol Gyula

***

Geönczeöl Gyula - Köszönet a válaszért. Ennyit ér a hivatalos tudomány, iskolaügy a politika.

Erre kell alapoznia a társadalomnak. Csoda-e, ha a barlanglakók között a törzsi rend elemzésekor maradandóbb bölcsességet találni, mint a mai,írástudók által irányított társadalom civilizációs termékeiben?

Én csak arra figyeltem fel először, hogy pozsonyi csatát ünnepelünk, de azt a gyermek frank király 9O7-ben abból az Enns várából nézte, amit a passaui püspök építtetett egy év alatt,és amiért a magyarok is készültek a harcra. Enns vára 18O km-re nyugatra van a Duna mentén Pozsonytól, és a nehezen hihető, hogy a gyors mozgású magyarok bevárták volna, hogy ENNS várától Pozsony alá vánszorogjon a germán had? A nehéz vértekkel ellátott hadsereg akkori, egy menetnapi távolsága napi 15 km volt.

A gyermek frank király gyámja a mainzi érsek volt. A frank egyház nem viselhette el Árpád fejedelem és Arnulf császár egyezségét, a halott császár két fiát, akiknek leányai Árpád fejedelem két leánya volt a bekekötés zálogaként és mindenképpen jogosultak voltak a trónra, és akiket fér állítottak.

Presalausburg elnevezését Aventinus az általa talált iratokból eredeztette, amelyeket, lapokat, szerinte a Regensburgi Annalesekből téphették ki, szerinte azokból származhattak és azok keletkezési ideje 82O-25 közé volt tehető. Aventinus ne tudta, hol volt Presalausburg, és csak átmásolta a latin szövegeket, valamikor 151O-1515 között. Mivel a Monumenta Germaniae Historica a 19. században lett németre forditva, ott szerepelt, hogy Presalausburg esetleg Pozsony lehetett, de ezt a forditók csak a lábjegyzetben találgatták, és ezek már elavultak. A 16. szazadból azonban mardtak fel iratok, ezek alapján, mint látjuk, adatolható. hogy Presalausburg Boroszló lehetett. Maga a csata arra az időre utalhat, amikor az avarok nem tudtak bejutni a Kárpát- medencébe az északi szorosokon és Szilézia felé jutnak el, ahol csatában megverik a langobardokat, de figyelmeztetik a langobardok királyát, aki a kivégzésére várt, hogy nem vele akarnak harcolni, hagyja abba a harcot, majd megvendégelik lefejezés helyett.

De hát ez mind Szilézia, ahol a germánság - a teutonok - a szlávokkal határosak. Ezért nevezzük az onnan érkezetteket tótoknak. A langobardok aztán adtak segédcsapatokat, élelmiszert és szláv favágókat az avaroknak és a morva szorosokon át a mai Brünn mellett levonultak a Kárpát-medencébe.

A szlávokat vendeknek ismerjük, szlavonoknak, szlovének, tótoknak - és az avarok segédnépeként jutottak el a mai Karinthiába és a görögök által uralt Balkáni határvidékekre, ez mind a Szávától délre van. Amikor az avarok kiverik a görögöket Sirmiumból, ami a Kárpát- medence egyetlen déli bejárata a Száva és a Dráva között, ma Sremska Mitrovica - ahol ma a temerini fiúkat is fogva tartják - a déli langobardok Észak Itáliába költöztek.  Őket veri meg először Nagy Károly 8OO körül. Majd Árpád segítségével Arnulf kelet frank király 896-ban - ez a pápaság intézményének megmentése volt - nos az avarok telepítik Kosovo pole-ra a szlávokat ütköző zónának maguka és a kiszorított görögök közé, ezekből lesznek a szerbek.

A görögök téríteni kezdik ezeket a szlávokat, ha már harcok árán ne hódíthatják meg őket. Ezért érkezik ide Metód és Konstantin és ez a liturgia érkezik el a keleti szlávokhoz a Fekete tenger mellékén, iíy az oroszokhoz is. De a frankok nem viselik el a görög-szláv térhodítást és a frank Zwentibold-Sventopolk helytartó kiüzi a szlávul éneklo görög papokat és megöli Sirmiumban Metód érseket. A szkizma véget vet a görög világnak, bár nálunk az Árpádok idején még nagy számban jelen vannak a görög papok.

Ők nevezték el a Dunakanyarban Visegrádnak a várat, mert alatta egy görög szerzetesrend létezett az Árpádok idején. Árpádék a görög papokat még a Fekete tenger mellékéről hozták magukkal, a Kazár - Szkíta Birodalomban 7 püspökség volt, főleg a Krími félsziget környékén, egy pátriarka vezetése alatt. Ezeket Hun püspökségeknek nevezték, az Aral tó mellett is volt  egy és a Volga kanyarban is egy a kazár fővárosban. Ezt korabeli iratok alapján Tolsztov szovjet régész közölte, térképen meg is rajzolta, kiadta. A Kazár uralkodók és Bizánc között szoros rokoni szálak voltak, több görög császár édesanyja kazár-szkíta főhercegnő volt. A Szentistváni megkeresztelkedés csak olcsó hazugság, papi álnokság. Róma a szkizma miatt gyulölte Bizáncot, írtották egyást és nem birták elviselni a görög keresztény egyház jelenlétét Magyarországon az Árpádok idején. Ezért a római egyház István palástja alatt kaphatott csak erőre.
Presalausburg esete ugyanaz, mint minden más. Morva Birodalom sem létezett Nyitrán, ott szlávok nem is laktak. A mai nyitrai magyar sziget az Árpádok előtti hun-avar maradvány. Bizánc ezt a népet uarkhunni-nak nevezi, Annonymus Ungvárusnak, mi Várkony, azaz avar-hun népnek. A hun felvonulásról az Árpádok titkos krónikája elmondja, hogy a helyben talált lakók az ő, vagyis a hunok nyelvén beszéltek, tehát értették egyást, majd elmondja, hogy  népünk elnevezése ÜNGÜRÜSZ-re változott, ami az Ungvárus megfelelője.

A 19. században sok összekapkodott elképzelés született. Stur és Hurban a csehekkel való barátkozás alapján kitalálta a morva elméletet és ennek alapján nemzetet akartak formálni a mai Felvidéken. A habsburgok támogatták őket, de amikor rájöttek, hogy a szláv elméletek miatt Oroszország beavatkozhat Közép Európában, lelőtték Sturt egy vadászaton, de már elkéstek. A nyugati barbárok létrehozták Trianont és beavatkoztak a térség életébe, persze mind a 19. században kiötlött elméletek alapján.

Ennek a barbár kornak az emléke a Bratislava szindróma is, amikor a német felületességgel Boroszló helyett Pozsonyra alkalmazták Presalausburg téves megfejtését  és igy Szilézia fővárosa, Presslau, Bratislava Boroszló helyett a sumir Pis-latinosított Pisonium nevére alkalmazták a Szléziai alapitó Vrastilav lengyel névadó, városalapító nevét. Mi magyarok a sumír Pis- vizes, vizenyos hely nevet tartottuk meg, ami a sajátunk volt.

Ragaszkodjunk hozzá. A szlovák nacionalisták figyelmét pedig irányítsuk vissza Sziléziába, annak fővárosába Bratislavába, illetve a Klagenfurtba, ahol BRWIN-Pribina vára állt, Horvátországba, ahol Zwentibold-Svatopluk, Horvátország első királya lett megkoronázva a pápa kovete jelenlétében, errol van irat, ezt az országot örökölte a mi Szent László királyunk az utolso horvát királytol, akinek felesége az o huga volt, illetve emlékezzünk a Szirmiumban a nagyhatalmi villongások miatt megölt Szent Metód érsekre.

És sohasem feledkezzünk meg arról, hogy a közelmúlt árnyaitól szabadulni nem akaró írástudóink és botcsinálta politikusaink figyelmét minderre lankadatlanul rá és ráirányítsuk. Egyszer csak lesz valaki, akiről ez nem pereg le.

Igy, vagy úgy.
Üdvözlettel, Geönczeöl Gyula, Felvidék, Sziklavidék.

Megjelent: 2590 alkalommal

Hozzászólások  

 
Horváth Sándor
#1 Örök TrianonHorváth Sándor 2015-04-04 15:46
Rendkívül érdekes és meggyőző előadást olvashattam, köszönet érte.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 244 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 54
This Week: 874
Last Week: 5814
This Month: 22607
Last Month: 23769
Total: 1476637

Belépés