Print this page
2010 július 08, csütörtök

Fohász nemzetem és az emberiség szellemi újraébredéséért.

Szerző: Bárándy István

Mostanra azonban szembesülni kényszerülünk a valósággal; a ránk kényszerített másik Istenhez hiába imádkozunk, nem segít a békességhez, szeretethez jutás lehetőségének eléréséhez. Elhagytuk Ősi hitünket, Jézus hitünket. Egy idegen Isten, a Mammon /pénz/ imádatának görcsös igyekezetében egymásnak estünk. Ember, embernek farkasává lettünk, családjaink szétesnek, nemzetünk a végromlás állapotába került.

     Honfitáraim, Embertársaim! Eszméljetek fel, immáron egy évezrede fizikai, s szellemi terrorral ránk erőltetett téveszmének; a zsidó kereszténységnek lélekölő, szellemi sötétséget eredményező, családjainkat, s a nemzetünket szétbomlasztó hatása alól! Mostanra már csaknem teljesen kiölték belőlünk azt a szellemi tudást, melyet Isten a Tudás Fájához az Égi Kos által vezetve adományozott az első emberpárnak, ős szüleinknek. Így szólt: mindaddig egyetek e fa gyümölcséből, ameddig kellő tudásra nem tesztek szert a munkával termelt javaitok előállításához, valamint az ember társaitokkal felebaráti szeretetben élés elsajátításához kell.
A magyarokat, a tudás népét, írások tanúsága szerint NIMRÓDTÓL és TÜNDÉR ILONÁTÓL, ős szüleinktől származtatják. Bennünket ez az Istentől kapott szellemi tudás egész földünk szellemi kultúrájának tanítójává, és erős hatalmas nemzetté tett. Istenhitünket, Sumer szellemi kultúránkat,a történelem viharaitól is megvédve egészen az istváni, végzetes államalapításig híven megőriztük. Mostanra azonban szembesülni kényszerülünk a valósággal; a ránk kényszerített másik Istenhez hiába imádkozunk, nem segít a békességhez, szeretethez jutás lehetőségének eléréséhez. Elhagytuk Ősi hitünket, Jézus hitünket. Egy idegen Isten, a Mammon /pénz/ imádatának görcsös igyekezetében egymásnak estünk. Ember, embernek farkasává lettünk, családjaink szétesnek, nemzetünk a végromlás állapotába került.
Eszméljetek Embertársaim! Levelem szellemi üzenetének gondolatmenetét követve, térjünk vissza ősi hitünkre! Legyünk ismét felebarátok. Jézus, a Magyarok Istene, szeret bennünket. Ha visszafogadjuk lelkünkbe, megvéd bennünket a végromlástól!
                                                   Bárándy István
                                                lelki segítő, pontifex
 

 

Fohász nemzetem és az emberiség szellemi újraébredéséért.
„Talpra Magyar, hí a haza!
 Itt az idő, most, vagy soha!”
                                Petőfi Sándor Istentudatú magyar költő                
                                                                                                                          (Aki hallja adja át)

Eszméljetek Honfitársaim! Ébredjetek szellemi öntudatotokra az immár ezer éve ránk kényszerített szellemi sötétségünkből!
A római pápa a hetvenes években nyilvánosságra hozott enciklikájában visszavonta a másvallásúakra eddig használt megbélyegző POGÁNY, azaz HITETLEN kifejezést, és ezzel egy időben elindította a másvallásokhoz közeledő, összefogást szándékozó ökönoméné mozgalmat is.
E korszakalkotó pápai nyilatkozatra nem igen figyelt fel a világ, s a magyar sajtó sem, pedig ez az esemény igazán megérdemelt volna egy misét!
 A magyar nép számára különösen nagy jelentőséggel bír ez a bejelentés! Ezzel ugyanis oka fogyottá vált a kereszténység ügybuzgalma, hogy Árpád népét a saját Istenük oltalmába helyezzék! Mert hogy a pápa által utólag elismert módon ők már régtől fogva Istenhívő magyarok voltak. Ráadásul olyannyira tudatosak, hogy akkor is megtartották hitüket, amikor István királyi dekrétumában fővesztés terhe mellett megtiltotta az ősi hit gyakorlását, a magyar nyelven rovásírásos használatát, az (élet)vize, a fák a természet tiszteletét, imádatát!

 Nyilvánvaló, hogy jól tudhatták mihez ragaszkodnak, mert a családok és a nemzet élén is szellemileg megvalósult, napszerepű férfiak voltak. Napvallásúnak is nevezték a magyarokat!
Mert a teremtés rendjét ismerő és a hétköznapjaikban is a szerint élő magyarság az Isten szeretetében megtartó morális erőt lelkében átélve megtapasztalta! Ennek következtében testvéri szeretetben élt egymás mellett a magyarságot kitevő Hun népszövetség sok-sok törzse! S ők az Árpád házi papkirályok vezetése alatt egységes összetartó nemzetet alkottak.

A Kárpát medencébe visszatérve az ott rekedt avaroknak mondott magyarokkal összefogva, visszafoglalták a Duna vonalától a nyugati gyepűkig a Német Római birodalom csapatai által megszállva tartott országrészünket.
Joggal feltételezhető, hogy a teremtés rendje szerint élő Jézushitű magyarságnak, akiknek a mondakincsükben is megtalálható a napkorongot csőrében a csodaszarvas agancsába belehelyező turulmadár története, és ilyen szobrokat Atilla hun királyunk hatalmas országának területének több pontján is feltártak, s a Turulmadár a Sumér hitvilágból eredően a fényhozót, a világ világosságát a világ összes népeinek elhozó Jézus Krisztust jelentette, körülbelül úgy hiányzott Szt István királyunk jézusi könyörületességűnek egyáltalán nem nevezhető térítő szándéka, mint az üveges Tóthnak a hanyatt esés!
   Ezért aztán nem igen csábította őket az ismeretlen Isten! S mivel Szt. királyunk nem beszélt a levegőbe, a kínhalált, megvakíttatást, felnégyeltetést, megégetést vállalva a lakosság egyharmada inkább meghalt, semhogy az ismeretlen hitre térjen!
   Az eddigiekből kikövetkeztethető, hogy mi annak a 2/3-ad résznyi életben hagyott eleinknek a kései leszármazottjai vagyunk, akiket a végzetesnek joggal nevezhető állam alapítással gyarmati sorsba és szellemi sötétségbe kényszerítették ! Ezer év alatt szépen visszasüllyedtünk arra a morális mélypontra, melyet a bennünket megtérítő akkori kereszténység képviselt!

   Eleinket az akkori Európában egyedülálló módon azok a mágus-pap-Árpádházi királyok vezették, akiket a népük saját soraiból a legmagasabb szellemi tudás alapján választott magának! Csak nekünk volt írásban foglalt alkotmányunk, a teremtés rendjét, szakralitást szimbolikájában megszerkesztve ábrázoló szent koronánk, a Sumer kultúrából magunkkal hozott egyistenhitünk, ragozott képi nyelvünk, gazdag mondakincsünk, s a köznép soraiban is ismert és alkalmazott rovásírásunk! Csak mi viseltünk a kacagányunk alatt alsóneműt is, csak mi ismertük az élelmiszer tartósítás mai színvonalát is elérő tejtermékek és húsok porításának technológiáját. Csak nekünk volt fejlett kovácsiparunk, amely többek között a hun lovas hadsereg fegyverzetét is előállította. Mi használtuk egyedül a kengyelt, melybe beleállva a hun vitéz alapos kiképzés után felkészítve lovasroham közepette is képessé vált előre, vagy akár hátrafelé célozva is a vezéreinek utasításait követve pontos nyíllövéseket akár távolabbi célpontokra is leadni. Csak nekünk volt olyan haditaktikánk, mely a könnyűlovasságunk mozgékonyságára alapozva, a túlerőben lévő, de nehézkesen mozgó páncélos seregeket le tudta győzni.

   Ily módon az őshazába másodszor visszatérő eleink kizavarták a Duna vonaláig megszállt területükről a betolakodó keresztényeket. A vissza-település logisztikai feladatainak sikeres végrehajtása után később arra is volt figyelmük, hogy utána nézzenek az országuk vagyonát képező húsz társzekérrel széthordott aranykincs sorsának is. A latinul írt krónikákban ez a több tonnányi kincslelet a bizánci császár ajándékaként lett feltüntetve. Mivel ezt az információt latinul, s időbeliségét tekintve csak jóval a kalandozások megkezdése után vetették papírra, a kincseik sorsa után tudakozó magyar vitézeink figyelmét a kitűzött feladattól elterelni nem tudta. Meg hát az államvagyont nem csak az arany értéke, hanem leginkább az aranytárgyakon az ötvösművészetünk mívessége által megjelenített sumer kultúra gyökereiből táplálkozó egyistenhitünket, jézushitünket, a kerecsensólymot, a világ világosságát, a napot csőrében tartó turulmadarat, mondavilágunk képi megjelenítésének szellemi értéke képezte.
   Így hát az írástudó pedáns eleink kalandozásaik során, az előre összeállított lajstrommal a kezükben célzottan az aranykincseinket kegyelettel őrző várakat-kolostorokat templomokat keresték fel. S erőszakot csak a jogosulatlan tulajdonukhoz ragaszkodók esetében alkalmaztak! Pedagógiai okokból még a kincs tolvajok körmére is vertek! Várakat, kolostorokat fel is gyújtottak! Ne szépítsük a dolgokat. Hiába voltak eleink általában kegyes szívűek! Azon kevesek, akiket ilyen vegzatúra ért, teljes joggal neveztek bennünket barbároknak! A kalandvágyó eleinket hosszú lajstromuk az akkori Európa majd minden népéhez elvezette, és a kéretlen értékőrző tevékenységük miatt adófizetésre is kötelezte őket!

    Akkoriban a római pápa által irányított Német-Római birodalom egymással torzsalkodó kisebb államokból állt! Ahol az írni olvasni nem tudó, erkölcsökkel hadilábon álló és küszködő népességének vívódását látva a pápa szükségét látta annak hogy kivezesse népét a bajból! E miatt rendeletében korlátozta a feleségüket botütésekkel engedelmességre szoktatni szándékozó öntudatos férjek által használható büntetőeszközök méretét.

   Európa akkori népe tehetetlen volt a kincseiket visszaszerző kalandozó magyarokkal szemben. Ezért a magyarok nyilaitól ments meg uram minket-kezdetű ima nagyon szükségessé vált!
   Ennek a megalázó helyzetnek II.Xilveszter pápa zseniális ötlete vetett véget! Vajkot, a későbbi István királyt egy szépséges német, keresztény feleséggel ajándékozta meg a „két nép közti barátságos viszony elősegítésének szándékával”. A gyengeakaratú Istvánt felesége hatalomvágya irányította kezdettől fogva. A feleség kíséretében országunkba beözönlő keresztény papok és katonák István szemeláttára meggyilkolták a sebesülése miatt otthonában lábadozó, Istvánt, feleségét és papi kíséretét fogadni készülő fegyvertelen Koppányt, majd e gyilkosságért István fiát számon kérni akaró és ezért maga elé rendelő Géza fejedelem  apját is!
   Ily módon István a trón „jogos” várományosává lépett elő! S a pápától kapott vaskoronával és adományozó levéllel országunk királyává lett koronázva!
   A római pápa Istvánnak az eleddig szabad országot, s népét egy kegyes gesztussal az ő most már pápai fennhatósággá tett birodalmának királyává tette, s mellékelt hozzá egy vaskoronát is. S innentől kezdve fellélegezhetett a magyarok nyilaitól riadozó kincstolvajlásukért eddig nekünk adózó Európa népessége. Merthogy az országunk területének négyötödén a mai megyerendszerhez hasonlóan 10 püspökség kezdett uralkodni, az ott rekedt magyarságot meg fővesztés terhe mellett kötelezték a püspökségekhez tartozó szolgai munkák elvégzésére, no meg az új hit felvételére. A történet innen már ismert.

 Mi pedig elmondhatjuk, hogy eleink dicső tanúként (áldozatként) jelen lehettek a modern materializmus alapjainak lerakásánál. Merthogy Isten földi helytartója egy tál lencsével (vaskoronával) materializált népének egy gyarmatbirodalmat, s egyúttal szellemi sötétségbe, szolgasorsba sanyarította az életben hagyott lakosságot.

   S hogy miért szent mégis a mi István királyunk ennyi alantas emberi tulajdonsága mellett is? Talán azért, mert a végzetes államalapítás programjának megkezdése előtt mindenki tudta eleinkről hogy Istenhívők vagyunk! A pápa meg jó stratégaként azzal is tisztába lehetett, hogy bennünket csak úgy tud gyarmatosítani, ha kigyomlálja belőlünk azt a morális erőt, hitünket, mely addig összetartott bennünket.

   Talán általatok is ismert a rómaiaknak tulajdonított mondás: cél szentesíti az eszközt!   
A pápa nyilván ismerhette, mert római volt! Nem kellett messzire mennie egy kis bölcsességért! Ezért István királyunk véres kezét, később bearanyozott jobbját cakk-um-pakk emberestől együtt szentnek nyilvánította! Tette ezt a kijelentést csak úgy nekünk legyen mondva alapon, mert az egyházjog alapján István királyunk szentté avatására a mai napig nem került még sor!

   Úgy gondolom, nekünk nem dolgunk a pápával vitatkozni, mert ő volt ott, nem mi! Rómából ő (táv)irányította gyenge kezű uralkodónkat, hogy a keze kellő módon véres lehessen!
    Nekünk meg, a folyamatos gyarmatosítás által zsebkendőnyire összezsugorított Magyar- országon élőknek, eleink kései utódainak, lehetőségünk van eldönteni, hogy római felfogásban tapsikoljunk-e továbbra is Aug. 20-án a nemzet hóhérjának rendezett állami ünnepségeken! Én mindenesetre már múlt évben áthelyeztem névnapomat a vértanú Szt. István napjára, karácsony idejére!

   Be kell ismernem azt is, hogy megértem a történelemcsinálást annak idején latin nyelven megkezdők napjainkban serénykedő utódainak közömbösségét, akiknek úgymond a szemük sem rebbent a pápa korszakalkotó bejelentésére! Már-minthogy a másvallásúak innentől kezdve mégse POGÁNYOK. Mi, a gyarmatosításunkat szellemi sötétségünk miatt máig folyamatosasan egzodusunkkal megszenvedő magyarság, és a környező világ is úgy tudja, hogy nekünk a hitetlenségünk miatt nyújtott (véres)segédkezet a keresztény világ. Nem kéne hát a régi dolgokat bolygatni. Meg hát a római jog szerint a törvényeknek visszamenőleges hatálya nincsen. Ezen felül a térítés indokai között annak idején a pogányságunk megbélyegző gondolata fel sem merült. Tudták hogy erős hittel rendelkezünk, mely akadályát képezte a más hitre térítésnek. Jótékonykodásuk magyarázatául a latin krónikások a pogányság címkéjét csak jó kétszáz évvel később aggatták ránk. Addig ugyanis nem kellet indokolni senki előtt térítő buzgalmukat.

   A pápa az addig egymással acsarkodó európai államokat a közös ellenségkép vizionálásával a magyarság pusztítására való felszólításával terelte egybe. Ennek a projektnek arch poetikáját  
Az „ANNALIUM BORIORUM” írja le, Lajos német király rendeleteként a honfoglalás zárókövének nevezhető „pozsonyi csata” megindulásakor, 907-ben:
 „Ludovicus Rex Germaniae, atque Boiorum….Anasiburgium…se confert….anno nongentessimo super septimum. Ibi decretum….UGROS BOIARIAE REGNO ELIMINADOS ESSE.”
   Vagyis:    „ A     MAGYAROKAT      KI      KELL     IRTANI .”
S a kereszténység lelkületéhez jól illett a kitűzött cél. Ez abból is látszik, hogy azonosultak vele. Jó ideig nem volt szükség kódolni a gyilkolásra buzdító jelszavakat! Isten nevében, szent hevülettel, közös erővel nekünk támadtak. Akkoriban nem volt szükség véka alá rejteni igaz szándékukat: megszabadulni a határait védelmező elrablott kincseit visszaszerző kellemetlenkedő szomszédtól. Egyértelművé vált a helyzet, mindenki egyet akart!
   S a cél szentesíti az eszközt! Így tehát a felfegyverkezett egyházi előkelőségek zászlai alá felsorakozott keresztény Európa, Isten nevében igazságot szolgáltatatva belefogott a magyarság pusztításának mai napig azonos koncepcióval jól működtetett projektjébe!

   A történelem csinálóknak csak később jutott eszébe, hogy igazítani kéne valamit az igazságon. Mert ahogy haladt előre időben a világ, úgy fogyott az igazmondók, nyílt színre lépni merők tábora! S ezeknek mégsem mondhatták, hogy cél szentesíti az eszközt! Így aztán pogányok lettünk, és az ő korrekt felfogásuk szerint örökké azok is maradunk, akiktől a pápa megszabadította a galamblelkületű kereszténységet!

   Kénytelen vagyok beismerni, hogy nekem, s a velem azonos szellemi együgyűségre kárhoztatottaknak is lenne mit tanulnunk a kereszténység következetes, tudatos egyházpolitikájából. Elég csak arra gondolnunk, hogy az emberiség leggonoszabb emberi bűntényét elkövető, feszítsd meg-t kiáltók világi hatalmukat féltve kín halálra ítélték az ártatlan Jézus Krisztust! Pedig ő úgy hirdette magát, hogy „az én királyságom nem e világból való” Majd ezután belekezdtek Jézus apostolainak, tanítványainak, kereszténnyé lett követőinek üldözésébe s megsemmisítésébe! E tisztogató hadműveletnek számító, kínvallatásokkal, máglya halállal, keresztre feszítésekkel, Jézus evangéliumi tanításait tartalmazó írások megsemmisítését, tartalmazó projektet a Saul rabbi titkos ügynök vezette kommandós csapat hajtotta végre.

   Egy bizonyos idő elteltével, Saul rabbi rájött, hogy ő, és csapata tökéletes munkát végeztek. E felismerést a damaszkuszi úton megigazulás követte, valamint az a kényszerképzet, hogy rabló(gyilkos)-ból lesz a legjobb pandúr! E gondolatok mentén haladva, mint a kereszténységet, s kínjait első kézből legjobban megismerő személy, nagy fába vágta fejszéjét. Korábbi munkatársainak a tapasztalataira is támaszkodva össze állították az új helyzethez igazodó egyház ideológiájukat a Bibliát. S e szellemi munka révén, logikával szinte alig követhető módon az újonnan alakult judeó keresztény egyház fejévé, és első szentjévé, Pál néven átváltozott!

 A bibliát szellemi tudatosság szempontjai szerint tanulmányozó olvasónak olvasás közben kialakulhatnak némi kételyei, mert talán nem tudja felfogni az ószövetség borzalmaira hivatkozó újszövetséget, mint egységes eszmei művet.

 Egy fontos üzenet azonban kiérződik belőle: ennek lényege, hogy a judeó kereszténység nagy szolgálatot tett a világnak. Ők működtek közre, hogy Jézusból megváltó lehessen!
S hogy ennek érdekében bestiális kegyetlenséggel, kínzásokkal keresztre feszítettek egy ártatlan embert? Na és, valamit valamiért! Cél szentesíti az eszközt! No meg a világnak nyilván ennyi bűne lehetett, ha Jézus szükségesnek látta, hogy olyannyira szenvedjen a kereszten! Merthogy ö az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit! S az ószövetség igéje szerint a bűneinktől megszabadulásunk végett áldozatot kell hozni. S aki beleásta magát az ószövetség szívderítő olvasmányélményt nem nyújtó élményanyagába, el kell fogadnia, hogy így igaz: a haragvó Isten megbékítésére, akár emberáldozat formájában is a találékony Ábrahám nemzetsége számtalan módját kínálja a szellemi tudásra szomjazónak.
Figyelemreméltó szempont az a szellemi bűvészmutatvány is, ahogy a lebutított utókorral elhitetik, hogy nekünk tesznek jót gonosz cselekedeteikkel! Mint például a megváltógyártást, a pusztítsd a magyart, az erőszakos térítésekkel támogatott gyarmatosítást, keresztes hadjáratokat, a fogat fogért elvét, a cél szentesíti az eszköz elvét, a profitorientáltság érdekeinek alárendelt-természet erőit leigázni szándékozó, föld kincseit, és az emberiséget is egyaránt pusztító, s ezért életellenes globalizációt.

    Mindezeket a kiválasztott nép, Isten földi helytartója által irányítva, az emberiség érdekében és Isten akaratából teszi.
   Nekünk, jóhiszeműséggel megáldott embereknek azért a judeó kereszténység 2000 éves történetében felsejlik az a titokzatossággal átszőtt kalmárszellem, a valamit valamiért elv, ami a legszebben feldíszített menyasszony látványát is el tudja rondítani.

   Gondoljunk csupán arra az elszomorító tényre, hogy ahova a kereszténység betette a lábát, jószerivel mostanra az egész világon vállság van! S hogy lángokban áll az egész világ!? Az csak a véletlen műve lehet, s lehet hogy maga jóisten akarta, hogy így legyen!
 No meg a jóhiszeműségnek is vannak határai, amikor azt látjuk, hogy az „emberiség érdekében” elkövetett nyilvánvaló bűntetteket erényekké varázsolják! S ennek érdekében az összes korabeli forrásmunkát, adatközlőt eltüntetnek, likvidálnak!

   Ily módon eltüntették Jézus evangéliumi tanításairól az újszövetségéből fellelhető dokumentumokat, a hatvanas években véletlenül felszínre bukkant és megtalált un. Gnosztikus tanokat tartalmazó írásokat, a holttengeri tekercseket, mely Jézus tanításainak korhű dokumentumai, 80 évre titkosították az egyházi morálra őrködő zord cenzorok. Mit akarhattak előlünk eltitkolni? Jézus Új szövetsége a sumerok által ismert un. Fokos szövetség kiegészítését tartalmazza. Mit jelent a fokos szövetség: Isten ajánlását az emberiségnek: Azt, hogy a fokossal (csákánnyal) szorgoskodva dolgozzanak meg a mindennapjaik megélhetéséhez szükséges anyagi javakért, és mindezt úgy, hogy ne akadályozzák felebarátjukat a saját anyagi szükségleteik megteremtésében. S mit tanít Jézus az evangéliumaiban? Azt a tudást, ami a szeretetben élés eléréséhez kell. Szocializációt, a békében egymás mellett élés egyetlen módját; az önzetlen szeretet megélésének lehetőségét!

Ez egyben a Jézusi küldetés, a megváltás legfontosabb üzenete: bennünk, Isten teremtményeiben a szeretet mellett a szeretethiányosság alantas érzés formái is megtalálhatók. Ezektől a vétkektől, Jézus megváltó üzenete szerint mindenki önmaga tisztulhat meg, ha szellemi öntudatára ébred a teremtés rendjének megismerése által. Valamint nemi szerepének tudatos felvállalása által. Hol élhettek Jézus evangéliuma szerint, ha tanításait a judeó kereszténység kellő dokumentumok híján nem taníthatta? Hát Atilla hun fejedelem hatalmas birodalmában, aki a jézushit védelmezőjeként az Isten ostora címet érdemelte ki a vele szembenálló judeó kereszténységtől! S természetesen a sumerok, a Pártus Hun birodalomban élő magyarság, ahová Jézus is leszületett, Kaukázus térségében,ahova üldözőik ellen a pártusok menekültek, Bizánci kereszténység, valamint a hazájába másodszor visszatelepült Árpád népe egészen az Istváni végzetes államalapításig.

   A térítők tudatosságára kitűnő bizonyíték az is, hogy István király dekrétumában betiltatta az ősi hit gyakorlását,összegyűjtette és elégetette a szent iratokat, betiltatta a magyar nyelven írást, ősi hithez ragaszkodókat, máguspapokat, gyógyító füves asszonyokat,(boszorkányokat) regölőket meg kínozták, megégették, megölték, ördögöt űztek! Alapos módszerességgel minden tudást kiöltek a keresztény kultúra terjesztői a sumer kultúra továbbvivőiből!

   A sumer kultúrán azoknak az ismereteknek az összességét kell értenünk, Melyet 6ooo ével ezelőtt Isten adott az emberi kultúra letéteményeseivé váló sumer nép kezébe. Az egyistenhit, Astarté vagy Istenanya tisztelete, Fényhozó turulmadár, Napvallás hitet gyakorló nép maihoz hasonló csillagászati, matemetikai ismeretekkel rendelkeztek, s nagy hatótávolságú távcsövek nélkül is kiszámították például évre, napra pontosan, s 4000 évvel korábban Jézus testet öltésének idejét. Rovásírással, a magyarhoz hasonló képi kifejezőkészségű gazdag nyelvvel rendelkeztek. E miatt nagy lett a tét.

   Mert az információ = hatalom! S egyáltalán nem mindegy, hogy kinek az információja teszi hatalmassá, s kinek a népét. Ezért aztán innentől fogva jobb híján latinul tudó papok írták a magyar történelmet is.

   A ma embere magas természettudományos ismereteivel a tarsolyában nem igen foglalkozik szellemlény voltával. S ha már van egy pápa, van egy biblia, vannak hirdetői, kik történelmi adatokra hivatkozva bizonygatják egyedülvaló alkalmasságukat Isten igéjének hirdetésére, és ott van Isten-báránya, aki elveszi a világ bűneit, meg lehet nyugodva. Neki nincs más dolga, csak templomba járni, húsvét táján meghallgatni a Pápa világ népeihez intézett orvi et urbi békét és szeretetet hirdető jó szándékú szavait.

   Csak hát e biztatásnak nem túl nagy a foganatja. Az ember-az embernek farkasa, békétlenkedő szeretethiányos lelkivilágú emberiség nemigen tud mit kezdeni e barátságos felszólítással. S a biblia évének kikiáltott 2008-as esztendő sem lendített sokat a dolgokon. Hacsak pozitív eredménynek nem vesszük azt a bejelenést, hogy a 2008-as év adventi időszakában a magyarság 20%-al több karácsonyi ajándékot vásárolt hitelből a tavalyig csúcsnak tartott nagyarányú ajándékcélú költekezéséhez képest.

   Kérdés csak az, hogy az ajándékok értékének és mennyiségének fokozásával növekszik-e a szeretet mértéke családjainkban? Matériával jobbíthatunk-e szeretethiányos lelkiállapotunkon? Nekem úgy tűnik, ez látványosan, s meggyőző módon nem sikerült az elmúlt 2008-as évben sem!
   A szeretethiányban, morális, érzelmi válságban szenvedő, létbizonytalanságba kényszerítettségük folytán félelemben tartott emberiség látványa jogos büszkeséggel tölthetné el Saul rabbit és menedzsmentjét (ha élnének), mert tökéletes projektet futtatnak le a világ népeinek elsötétített szellemén!

    Elbutítottságunk miatt eszünkbe sem jut, hogy a szeretethiányosságunk önzést jelent. S ez miatt a tízparancsolatban felsorolt vétkeket, Mózes nekünk a bűnöktől eltiltaní akaró segítő szándéka ellenére, életünk során előbb utóbb mind elkövetjűk. Mert a sorsunk életcéljaink megvalósításának útjába olyan leküzdhetetlen akadályokat gördített, melyek leküzdéséhez olyan megoldásokat kell igénybe venni, melybe Mózesnek címzett, nekünk most az egyszer szemet húnyást igénylő fohásza is beletartozik. Mert a cél szentesíti az eszközt.
   Tesszük ezt azzal a biztos tudattal, hogy van valaki, aki a lelkünkön helyettünk dolgozik; az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit! S ha mi mégis bűnösökké válunk, szenvedünk sanyarú sorsunkért, elveszítjük családunkat, egészségünket, nem találjuk meg békénket, helyünket e nagyvilágban, a mi bárányunk egy kettőre bűnbakká változik az elsötétítéstől vakká tett szemünkben.
   A Judeó projekt gáláns ötlete, hogy az Isten báránya mellé, + szolgáltatásként egy bűnbakot is adott nekünk ajándékba! És mi boldogan élünk vele. S ezzel sorsunk irányítását már ki is engedtük a kezünkből. Minden gondunkért, bajunkért más tehet, főleg az, akiben legjobban bíztunk. Hogy elvégzi helyettünk a kényelmetlennek tűnő emberi feladatainkat, mint az egyenességet, tisztességet, az igazmondást, önzetlenséget, erényességet. Helyreállítja érzelmi válságunk miatt szétszakadt családunk, országunk egységét, stb.

   S miközben ezek a csodák sorra megtörténnek velünk, mi a (szellemileg) elkényelmesedett emberiség tovább szunyókálhatunk. Amíg ön alszik, a Darmol (hashjtótószer) dolgozik analógiájából kiindulva! Az emberiség kiskapukat keresgélő felfogása, ezt nyugodtan kijelenthetjűk magunkról, azt igazolja, hogy lelkünk mélyéig átéljük és azonosulunk a judeó keresztény anyaszentegyház szellemiségével! Kiérdemeltük a belénk helyezett bizalmukat!
 A szellemi hátramenetbe kapcsolt, Istentudatától egyre gyorsabban távolodó emberiség látványa ezidáig még nem billentette ki az egyházfőt, és csapatát stoikus nyugalmából.
   Mert bizony szemmel látható, hogy a lelkiállapotunkért felelős egyház két lábon álló korszerű intézmény; nem esik kétségbe a lelki ínségét tébolyult vásárlási lázba fojtó emberiség látványától. Mert amit elvesztett a réven, visszanyeri a vámon!

    Nekünk azonban a szellemi sötétségbe kényszerítettségünk folytán szeretetínségünket a materializmus által felkínált pótszerekkel pótolni vágyó embereknek sovány vigasz az, hogy az elesettség, és kiszolgáltatottság vámszedői, melléküzletágukban megszerzett siker élményeikkel pótolják a főtevékenységükben nyilvánvalóvá vált kudarcukat.
   S ha körbetekintünk családunkban, országunkban és a nagyvilágon egyaránt fellelhető szeretetlenségre, melynek jellemzője az egymásnak fordított családtagok, szakmák, társadalmi rétegek, s országok egymás iránti intoleráns gyűlölködő magatartása, ahol nemcsak a kimondott szónak hanem a leírtaknak sincsen hitele, ahol a tisztességtelen emberek megmaradhatnak vezető pozicióikban, mert alantas cselekedeteiket egy kis rafinériával az elbutított emberek szemében erényekké lehet változatni—ezt a helyzetet nyugodtan a pokollal lehet rokonítani!
   S ily módon nagyon igaz az a mondás, hogy a pokol kapujához vezető út jó szándékkal van kikövezve. Mivel az egyházfők derék igyekezetéből a jó tanácsokon kívül egyéb segítségre eddig nem futotta, most már elég jól körvonalazódott, hogy ez mire volt elég!
   Mivel ez az állapot, hogy a szeretethez-jutáshoz a két lábon álló egyház dogmáin keresztül nem nyújt segítséget, régtől fogva így van, s a tendenciát nézve évről évre ez a helyzet egyre pokolibbá válik, nem kéne már túl sokáig ölbetett kézzel csodára várnunk.

   Fogadjuk meg hát az egyházfő évről-évre elhangzó szeretetre buzdító szavait, s magunk vegyük kezünkbe sorsunkat. Mert könnyen lehetséges, hogy az önmegismerés útján elindulva (szellemi újraébredés) példámat követve több szeretethez juthattok, mint a lelkipásztorságban eddig csak járatlanságukról számot adó, egyházi státuszú hivatalnokok eddigi ügybuzgalma segítségével juthattatok!

 Tehát gondolkozzunk együtt: mit tudunk ISTENRŐL? Egy szóval kifejezve: ö a SZERETET. Valamint: SZERETET (ISTEN) NÉLKÜL NINCSEN ÉLET. Ő a VILÁG TEREMTŐJE.
Hogyan juthatunk SZERETETHEZ, (ISTENTUDATHOZ)?


 

 Hogyan juthatunk SZERETETHEZ, (ISTENTUDATHOZ)?   

 

Isten teremtői rendjének megismerése, és megélése által. Még pontosabban Isten családi moráljában megfogalmazott módon: a nemi szerepeink tudatos felvállalása által. Erről első levelemben már részletesen írtam. Ezért most csak a legfontosabbat kell  újból elmondanom: a SZELLEMI TUDATOSSÁG fogalmát.
   A férfi szellemi tudatossága egyedüli lehetőség a család érzelmi harmóniájának, boldogságának megteremtéséhez. Az Isten teremtői rendjét ismerő és a szerint élő, ún.napszerepű férfi tudja csak feleségével, s későbbiekben gyerekeikkel együtt a szeretetben élést megteremteni családjában. Ilyentékképpen a napszerepűség szellemileg megvalósultságot jelent, olyan morális magatartást, szellemi erőt, melyben Isten szeretetét megtartó, magához felemelő, lelki emelkedettséget, boldogságot eredményező hatása van.    
   Másképpen szólva: a szellemileg megvalósult férfi a nap fényével besugározza a felesége hold arcát, aki ettől vénuszi érzelművé, azaz önzetlen szeretetadóvá válik. Ennél fogva a megszülető gyerekeinek képessé válik szeretetét önzetlenül, (visszavárás nélkül) továbbadni. Ezáltal ők érzelmileg szabaddá, önállóvá válnak, melynek következtében felnőttkorukra szeretet adásra képes, moralitással rendelkező, felelős gondolkodású, önmagukról gondoskodni képessé, azaz életre valóvá válnak.
   Csak az az anya adhat életet gyermekének, aki a sikeres szülés fájdalmasan felemelő anyai érzésén túl a megszületett gyermekének önzetlen szeretetet képes adni. Mert bennünket Isten szeretete tart meg életben. A nélkül meg életképtelenné válunk. Elhalunk.

   S most gondoljatok hazánkban fellelhető zűrzavaros állapotokra: mi gazdaságilag már nem létezünk. Szeretethiányos állapotunkból szellemi sötétségünk miatt kibontakozni nem tudó, önmagunk sorsán jobbítani nem tudó, kihalásra ítélt nemzet vagyunk.
   A Kárpát Medence őshazánk, a NAGYBOLDOGASSZONY föld anyánk hold arcát a mi napfényünk csak épp, hogy gyengén pislákoló szellemi fénye világítja meg! Hazám férfiai! Ébredjetek szellemi öntudatotokra, mert ennek tartós hiánya következtében kihalásra ítéltetjük egykor dicső nemzetünket!  
   Nincs okunk másra mutogatni, mert ugyan szellemi sötétségünk következtében, de családjainkban generációk hosszú során át mi neveltük ki azokat a szellemileg, morálisan egyre jobban elkorcsosult nemzedékeket, akik szüleik, sorstársaik, nemzetük ellen fordulnak, akár a politika színterén is. Be kell látnunk, a tudatlanságunknak nagy ára van, s a felelősséget nem tudjuk senkire áthárítani. De haragudnunk, s bosszút állni sem szabad nekünk!

   Viszont imádkozhatunk kétségbe esésünktől indíttatott elszánt akarattal! S aki kér, annak megadatik! Imánk röviden így szól:
    Ments meg uram minket a Judeó kereszténység szellemi sötétsége által ránk zúdított további borzalmaktól, valamint a kalmárszellemű mellék üzletágazatától!    
   Bízzunk, és imádkozzunk, mert a magyarok Istene, a Jézus Krisztus velünk van. Ő a Pártus Hun birodalomban, Adiabani királyi család hercegekén öltött testet. A TORINÓI LEPEL dns vizsgálatának tanúsága szerint, a mi vércsoportunk megegyezik Jézus urunk ezer sebből vérző testéből a lepelre tapadt vérével! Egy nemzetbeliek vagyunk vele!
 
   Jézus így szólt, „Az Atya és én egyek vagyunk! Az Atyához rajtam keresztül vezet az út!”

Hazám férfiai, a Mindenható Isten nekünk férfiaknak adta meg azt a nagyszerű lehetőséget, hogy Jézus urunk szeretettanítását, Isten teremtői rendjét megismerve és fokozatosam egyre jobban a szerint élve, nap szerepünket szellemi tudatosságunkkal családunk élén megélve, szeretni tudó, életrevaló, morális, tisztességes emberekből álló országot teremtsünk magunknak! Tudjátok meg! Ily módon mi valóban a teremtés koronái lehetünk, családjaink élén mindazok, akik nap szerepünket tudatosan meg tudjuk élni! Ily módon Isten földi képviselőivé, azaz földi helytartóivá válhatunk. S jutalmunk a családunkban megélhető szeretet és harmónia lészen. Az önzetlenség világteremtő erejének lelkünkben örömteli megélése, mely életre kelti országunkat és az egész világot.  
   A magyarságnak, a jézusi üzenet lelkünkben hordozóinak nagyszerű alkalom kínálkozik arra, hogy szellemi öntudatunkra ébredve a megváltás üzenetét közvetítsük családunk, országunk, s a világ felé is!
 
„Magyarnak lenni cselekvő részvételt jelent a test börtönébe zárt örök lélek iránt.”  
                            Bakos Attila (szakrális ismeretek birtokában lévő magyar író)
 
 Honfitársaim! Velem együtt bizonyára sokan eddig nem tudtátok, hogy a Judeó, vagy zsidó keresztény elnevezés honnan ered?  S azt sem értjük, hogyan kötött öröknek tűnő házasságot a két egymásnak ellentmondó vallási felfogás? Hogyan kerülhettünk mi, nem zsidók, a lenézett gojok, a jó nagy adag felsőbbrendűség tudattal, ortodox felfogással rendelkező Ábrahám népének kebelére? A Jehova Istenüket Tóra szövegének gajdolásával tisztelő, szombatnapot tartó, Isten fiát csak egy goj lenéző felfogásával feszítsd meg-t kiáltó, és könyörtelen kegyetlenséggel kivégző zsidó nép hogyan tehetett szert egy másik Istenhez tartozó nép feletti rendelkezési jogára úgy, hogy házi használatra a Jehova Istenüket is megtartották mindezidáig?

   Ezt az eszement felfogást nem értőket azért, értővé tehette a II. János Pál pápa azon kinyilatkoztatása, mely így szólt: „a kereszténységet a zsidóság fájába ültették”! Úgy gondolom, meg kell köszönnünk a pápa a helyzet zavarosságát tisztázandó, de keserű valóságot igazoló szavait! Mert visszaigazolja gyanakvásunkat,—mely abból származik, hogy a keresztény egyház dogmáin keresztül Istenhitét megélni próbálók egyre nagyobb tömegei szakadnak el hitüktől! Mert a templomban hitüket gyakorlók otthonaikba hazatérve már nem tudják hitüket átvinni családi életükbe, munkájukba, közéletbe –ezért nagyon úgy tűnik hibádzik valami!

   Talán a kertészlegény (Saul ügynök), aki a beoltást végezte, mégsem volt olyan hozzáértő, amilyennek hirdette magát! Nem vette észre, hogy az ártalmatlannak látszó egyszerű ruházatú Isten ember békességet, könyörületességet, a szeretethez jutás útját az egész emberiségnek szóló tanítása neki is szól!
    Nem vette észre a Jahve Istenéhez szokott szemével, hogy most az egyszer az Igaz Istennel találkozott! Ezért „szelíd” erőszakkal Isten fiát betessékelte Ábrahám népének juh aklába, és áldozati bárányt kreált belőle! S a darvini evolúciós fejlődés következtében a bárány hamarosan bűnbakká, a világhatalmi törekvéseik hajtómotorjává lépett elő!  

    Ez a 2000 évvel ezelőtti Isten elleni vakmerő cselekedet meghatározta az emberiség további sorsának alakulását. Az Isten báránya projekt jól működött, a jézushitet valló keleti kereszténységet az eleinknél is alkalmazott módszerekkel a zsidókereszténység váltotta fel.
E két évezred alatt szorgos munkával a világ vezető vallásává, és gazdasági hatalmává léptek elő. Az ő szempontjuk szerint minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ez eltartott egészen a hitleri fasizmusig, amikor is, furcsa módon Isten kiválasztott népe is bajba került. Gettókba, lágerekbe, gyűjtötték őket, majd égető kemencékben, tömegsírokban lelték halálukat. S az áldoztok nagyrészt civilek, háborúban nem résztvevők, nők, férfiak, gyerekek, voltak. A II. világháború húszmillió áldozatával sok tanulságot adott az emberiségnek. Az egyik nagyon figyelemreméltó szempont az lehetne, hogy a kiválasztottság, valamint az Isten báránya nem nyújtott népének sem kellő védelmet. A másik pedig az, hogy alaposan melléfogtak a bűnbak kiválasztásánál! Úgy szokták mondani, hogy tökéleteset csak Isten tud teremteni.

 Saul rabbi eddig tökéletesen működő egyház ideológiája a fasizmus poklában használhatatlan gyerekmesévé változott, amit most már az eddig jól használók se vettek komolyan számításba. Ez abból is látszott, hogy a bárány-bűnbak kettős szerep automatizmusában nem bízva, a holokauszt túlélői hosszura nyúlt kezükkel a világ legutolsó szögletébe is eljutottak, hogy egy-egy kapitálisnak igérkező bűnbakot elejtsenek. (szemet-szemért, fogat- fogért)

   Jézus pedig arra inti a bűnbeesett szamáriai asszonyt megkövezni szándékozó sokadalmat, „csak az vesse rá az első követ, ki maga is nem vétkezett!” S a tömeg szétszéledt!   
                     
Sokat nyerne a világ, ha Ábrahám népe többet olvasta volna Jézus tanításait. Vagy esetleg elfogadná a több életről, a karma törvényéről szóló tanításokat. Ennek híján nehéz nekünk külső szemlélőnek a bajba jutotton, s magunkon segíteni. Ezért csak csendben, szemrehányás nélkül azt mondom Saul rabbi népének: aki szelet vet, az vihart kavar! Aki öl, azt megöletik!
Aki megkínoz, az megkínoztatik, aki megéget, azt megégettetik! Aki a Jézushitű, szellemi szabadságát hétköznapjaikban megélő kereszténységet tűzzel vassal a szellemi sötétséget árasztó templomaiba, gettóiba kényszeríti, az maga is gettóba záratik. Aki visszaél erejével, kezére bízott elesettek gyengeségével, maga is elesetté válik. Aki békés népeket leigáz, adósrabszolgává tesz, maga is rabszolgává válik, Aki nem ismeri fel Isten feléje nyújtott segítő kezét, s megfeszítteti, azt meg fogják feszíteni.  

   Az is nagy tanulsága a 20 millió emberáldozatot követelő, Isten báránya projekttel vezérelt 60 éve befejeződött világégésnek, hogy csak a feszítsd meg-t kiáltók kései utódainak bosszúszomjától, jajveszékelésétől van tele a világ! Csak a holokauszt áldozataiért tartják a szemet-szemért, fogat-fogért akcióikat világszerte, még a mai napig is! Nyilván, a másik 18,5 millió áldozat nem az ő kutyájuk kölke!                  
   Az is nagy tanulsága e borzalomnak, hogy kilógott a lóláb! Mármint a zsidó keresztény ember alkotta eszméből! Úgy szól a mondás: az ember a bajban ismerszik meg igazán! És most, ebben a zsidó keresztény, fából vaskarika, vadházasságot összekötöző rablánc gyenge pontjai e világégésben nagyon jól megmutatkoztak!
   Mert amint a Saul projekt eszmeiségét tökéletesen magáénak érző, és a szerint cselekvő Ludovicus Rex Germaniae kései utóda, az árja fajelméletnek bajszos izgága bajnoka, pajeszos tanítómesterét ügybuzgalmában túlszárnyaló cselekedetekre ragadtatta magát, világraszóló botrány lett belőle! Mi rögtön ellenfelek, riválisok, bűnbakok, s még ráadásul újból gojok lettünk! S mi, balga népek, akik a saját egzodusunkat külső kényszer hatására csak belül csendben gyászolhattuk, és e miatt nem maradt elég szellemi energiánk az ő egzodusuk miatt az államilag rendezett ünnepségeinken kellő módon lelkesedni, új nevet adtak nekünk az ő keresztségükben. Mi lettünk az Antik, és ők megmaradtak Szemitáknak!
 Az is tanulsága ennek a borzalomnak, melyet átélt a kereszténnyé lett világ, hogy nem jelent életbiztosítást olyan nemzet tagjának lenni, melynek szent irata, az ószövetség, nem is nagyon virágnyelven, megfogalmazza népének azokat a módszereket, mellyel békés nemzeteket    szőröstől-bőröstől el lehet pusztítani!
   Amint az sem jelent életbiztosítást, ha világelsőként maguk találják ki a térítéseikhez legjobban illő kényszerítő intézkedéseket! Mert lám 2000 év után is akad még olyan, aki akár csak az élvezet kedvéért, mert már mindenki megtért, kipróbálja azokat. Igaz, korszerűbb technológiával, mert haladni kell a korral!
   Az is lehet nagy tanulsága a világnak, hogy nekünk könnyebb és kényelmesebb volt elhinni, hogy azok a farkasok igazából bárányok, mint a juhász körmére nézni! Mert rájöttünk, hogy akkor nekünk is csurran-cseppen valami. S könnyű Katát táncba vinni!
   Az is tanulságos lehet nekünk, hogy csak olyat tehetünk meg büntetlenül másokkal, ami nekünk is jól esne, ha velünk olyat tesznek.
   Az is igazság, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg egyszer el nem törik. (szentség törik)
   Az is igaz, hogy mostanság minden, így az a szó is, hogy szent, értékét vesztette, ugyanúgy, ahogy a pénz, amelyik elvesztette aranyfedezetét. S ezzel manipulálhatóvá vált, virtuálissá, amilyen mostanra lett az egész világ. Talán azért, mert ez mostanában a szentek foglalatosságává vált.
   Az is igaz, hogy a magyar nyelv szépsége, értékőrző szerepe abban az is meg mutatkozik, hogy a szentnek tartott fogalmainkra nem használjuk a szent kifejezést! Ezért mi így fogalmazunk: Isten, Mennyei Atya, Jézus, Megváltónk, Szűz Mária, Gyümölcsoltó Boldog Asszony, Magyarország Nagyasszonya.
   Az is lehetne tanulságos a kiválasztottságát vakon hívő, egzodusát megszenvedő népnek, ha megértené, nincsennek véletlenek. Nem kellene hát égbekiáltó igazságtalanság miatt sopánkodni, csupáncsak azért, mert most fordítva sült el kezében a puska!
   Az is tanulságos lehetne nekünk, hogy mi olyan néppel kötöttünk kényszerházasságot, akik nemrég elszenvedett egzodusukat szellemi vakságuk által nem érzik Isten nekik szóló tanításának, azaz nem félik Istent!
   Az is tanulságos lehetne nekünk, hogy ez a vakmerő nép a mi Jézus urunkat dogmájában áldozati báránnyá silányította! És díszes templom-bank épületeiben a Mammon oltárára helyezve az aranygyapjú termelés ágazatában foglalkoztatja. S ezt mi szellemi vakságunk és egzisztenciális kiszolgáltatottságunk miatt szó nélkül tűrjük! S elhittük nekik, hogy a mammon (pénz) imádatával is boldogsághoz lehet jutni. S mostanra már adósrabszolgaként a Judeó projekt zászlóshajóján egyre veszélyesebb vizek felé evezünk!

   De jusson eszünkbe: „Habár fölül a gálya,
                                        S alul a víznek árja
                                        Azért a víz az úr!”
                                                           Petőfi Sándor /Istentudatú magyar költőnk/

Eszméljetek honfitársaim! Mi olyan édenkertben nevelődünk melyet a Jahve isten egy bot csinálta kertészlegény gondjaira bízott, s ő szaktudásának legjavát nyújtva az ószövetségben felsorolt alantas emberi tulajdonságainak összességét kötelező lelki gyakorlatkén palántázta el immáron az egész emberiség lelkében. S most, mikor a termés learatására került sor, s látnia kell, hogy FASIZMUS lett belőle, régi cinkostársuk, Pilátus mentő ötlete jut csak eszébe: mosom kezeimet!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan társaságba csöppentünk, akik dicső múltunk gyalázását szent céljaik érdekében oly tökélyre vitték, hogy már maguk is elhiszik, s ezt mondják is, hogy az Árpád sávos zászlót lobogtató, kétségbeesésükben ősi hitükhöz visszatérni szándékozó honfitársainkat fasisztának nevezik!

                    „A Magyar név megint szép lesz,
                     Méltó régi nagy híréhez  
                     Mit rákentek a századok,
                      Lemossuk a gyalázatot! „
                                                      Petőfi Sándor / Istentudatú magyar költőnk /

   Eszméljetek Honfitársaim! Mi 1000 éve olyan téveszmében kényszerülünk élni, ahol a Judeó projekt felkentjeinek elképzelése szerint a szeretethez jutás módját, az Istentudatosság elérését, áldozataik lelkét élve elégetett testük felszálló füstjén utaztatják abba a magasságba, ahol Isten lakozik!
   Eszméljetek Honfitársaim! Minket olyan csapat fogadott be, és oltatott saját fájába, azoknak a kegyes atyai gondoskodását és vendégszeretetét élvezzük szigorú őrizet mellett, akik a világ teremtését befejezettnek tekintik! Ebből kiindulva, Istenük jól végzett munkájának elismertetéséül vasárnaponként nekünk a Mammon oltáránál egzisztenciálisan térdre kényszerítve, hagynunk kell, hogy még ki is kizsebeljenek bennünket, az önzetlenséget nem ismerő szentjeik.
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan téveszmébe gabalyodva közeledünk véső elmúlásunk felé, ahol a judeó projekt felkent papjai a teremtés rendjét, szellemi tudatosság fogalmát, a szeretethez jutás módját, az önzetlenséget, a világ teremtésében Isten akarata szerinti részvétel lehetőségét nem ismerik, nem tanítják, és nem is tudják mi fán terem az: eszik-e, vagy talán csak isszák! De honnan is tudhatnák? Amikor e balga népségről, az anyaszentegyház szentjeiről régtől fogva tudják, hogy sajnálatos módon maguk felé hajlik a kezük!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi e díszes társaság szellemi irányítása által olyan mókuskerékben, a kamatos kamat adósságspiráljában kényszerülünk adós rab-szolgaként, egyre fokozódó sebesség mellet taposni, ahol előre látni, hogy a sebességünk növelésével, csak mihamarábbi kimúlásunkat idézzük elő!
   Eszméljetek Honfitársaim! És álmodozzatok velem, aki a tokaji borkereskedők céh-tábláján kőbe vésve láttam a 4%-os tisztes hasznot feltüntetni! Igaz, hogy ez a nekem tetsző, kőbe vésett céh alapszabály az 1400-as években vésődött, amikoris a tisztes haszon felső határát, nagyon korszerűtlen módon, az állam szabta meg!
   Így a mai nemzedéknek fogalma sincs, hogy mennyivel könnyebb dolga van, hiszen a pénz-szabadpiac diktálta alapkamat változásokat a számítógépek segítségével a világ minden pénzintézete naprakészen követheti. S így mi is megismerhetjük e korszerű piaci igényeket rugalmasan követő módszer előnyeit! Legutóbb is szinte tátva maradt a szánk, elkerekedett a szemünk egy hazai bankfiók tévében reklámozott gáláns ajánlatán, mely kb. imigyen szóla: nagyon szívesen kisegítenék a pénzszűkében lévő névnapi ünnepségre készülő, bármely magyar családot, ajándék vásárlására fordítható 400%-os kamatozású kölcsönnel!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan társakkal evezünk egy hajóban, akik az együtt töltött 1000 év alatt számtalanszor kimutatták foguk fehérjét, népünk és országunk elleni gyilkos, könyörtelen érzületét! Higgyünk hát a szemünknek!

   Az ószövetség lapjairól, a Habsburgokból, a kommunizmus 5 ágú vörös csillagából, az euró zászló 5 ágú, de apróbb aranyszínű csillagocskáiból, a multik áruházainak homlokfalán, és termékeiken az 5 ágú csillagok különböző színekkel díszített, tetszetőssé tett kontúrokban elővezetett logóikból, ( két éve ezek már a karácsonyi üdvözlőlapon is megjelennek egyedüli motívumként, már angyal, és Jézus születésének jelképei nélkül), a regnáló kormánypárt logójából, a keresztény egyház szentjei által menedzselt bank-templom gettóiból ugyanaz a kegyetlenséget, könyörtelenséget jelentő szellemiség vicsorog ránk, melyet összefoglaló módon FASIZMUS-nak lehet mondani.
   Eszméljetek Honfitársaim! A kényszer házasságban, nem hozzánk való társainktól kapott, megszámlálhatatlan pofonoktól állandóan csillagokat látó szemünkre nem hivatkozhatunk Isten előtt, hogy az ő csillagai helyett az önkényuralom csillagait tűztük gomblyukunkba!
 Eszméljetek Honfitársaim! Ha az a puska egyszer már fordítva sült el, megtörténhet ez másodszor is! S ha az a hajó, melyen gályázunk, egyszer süllyedni kezd, nem lesz idő magyarázkodásra! Nem mondhatjuk senkinek, hogy mi csak adósrabszolga beosztásban élvezzük a hajóskapitány vendégszeretetét! Mi velük együtt fogunk elpusztulni!
   A szellemi szabadság békéje legyen veletek!
 
 Hálaadás!


 

 

 

 Hálaadás!
 
Köszönet és hála a Teremtő Atyának, aki gyógyíthatatlannak tűnő betegségemet sorsom részévé tette! Mert ez által az önmegismerés, a szellemi öntudatra ébredés útjára irányított engemet.
    Köszönet és hála mindazoknak a szellemi tanítóimnak, akik engem szóban és írásaikon keresztül lelki szemeimet felnyitották, és segítettek Isten felé vezető utamra rátalálni! E levelemben leírt gondolatokat a meg említetekkeken kívül Badinyi Jós Ferenc, Bakos Attila, Dr. Padányi Viktor, Müller Péter, Thorvald Dethlefsen, Balog Béla, Gonda István és Illés Csilla szerzők könyveiben leírtakkal azonosulva, és lelki segítői feledataim végzése közben szerzett szellemi ismereteimmel összevetve, szellemi segítőim buzdításának hatására vetettem papírra.    
 
Dunaújváros, 2009. január 27.                          
 
                                                                                      Bárándy István
                                                                                   pontifex – lelki segítő
 
   „A morál az, mely bennünket Istenhez fölemel.”
Ajánlás: Honfitársain!
Talán sokunk által ismert, hogy Isten teremtői világához tartozó földünknek szív csakrája, a mi Kárpát Medencénkben, a Pilisben, Dobogókőn található. Ezt a szellemvilággal kapcsolatban lévők már régtől fogva tanítják, a térség neve is ebből a felfogásból eredeztethető! Erről a jelenségről a nemrég itt járt tibeti küldöttség is említést tett: kihangsúlyozva az itt élő magyarság Isten teremtői akaratának a világ felé közvetítői feladatában való részvételének kulcsszerepét.
   Figyelmetekbe ajánlom, hogy a magunk és a környező világ szellemi újjáélesztéséért csak addig van módunk tenni valamit is, amíg a Dobogókőn található szív csakra országhatárunkon belül található.

   A teremtés által keletkezett, ember lakta Föld nevű bolygónk, Isten minden teremtményéhez hasonlóan olyan organikus élő szervezet, mely testel, lélekkel, aurával is rendelkezik. Testének állapotát, nyugalmát az emberlelkekhez hasonlóan a lelki állapota határozza meg. Lelki harmóniáját pedig a rajta élő emberiség magatartása, szellemi viselkedés kultúrája határozza meg. Békés, vagy békétlenkedő, önző, vagy önzetlen magatartásformájának összegző átlaga adja meg.
   A teremtői szándék az emberiség bölcsőjét ringató Kárpát Medencében, az első emberlakta térségben, az ott élő Sumer Magyar népnek viselkedés kultúrát, azaz egyisten hitet is adományozott. Mely összefoglaló módon a sok jó ember kis helyen is elfér elvét, a felebaráti szeretetet, a békés egymás mellett élést tanácsolja az emberiségnek.
   Az sem lehet véletlen, hogy az organikus élő szervezetnek a Földnek a szíve, szellemi értelemben az emberiség bölcsőjében, magyar földön dobog!
   Honfitársaim! Ébredjetek fel a materializmus mákonyával előidézett szellemi aléltságotokból. A világ egyik fele, a szellemtudattal rendelkezők, bennünket reménykedő szemmel néznek, mert bennünk látják a megmentőjüket. A másik fele rendíthetetlen hatalmának birtokában árgus szemmel figyel. Gonoszságuk könyörtelenségéből jól felkészült csapat ugrásra készen várja végső kimúlásunkat. Mindkét fél tudja,(csak mi nem fogtuk még fel) hogy az emberiség további sorsa a mi népünk kezében van.
   Az egész földön csak addig lesz élet, amíg e szívdobogás a mi országunkon belülről fog hallatszani. S lehetőséget találunk arra, hogy szellemi újraébredésünk útját megkeressük, és erre az útra a világ népeit is magunkkal vigyük.

   Eszméljetek, s ne reménykedjetek abban, hogy a judeó projekt menedzsmentje az ezer éve megkezdett kiszorítósdis projektjét, álmaik beteljesedése előtt két-három lépéssel majd a mi két szép szemünkért abba fogja hagyni. S abban sem reménykedjetek, hogy az ország vezetését ellátó idegenlelkű kiküldöttek csak ügyefogyottságukból adódóan hoznak olyan intézkedéseket, melynek következtében mostanra már a végromlás állapotába kerültünk!
   S abban sem reménykedjetek, hogy a Magyarság sokáig fennmaradhat! Ha népesedés politikánkat olya dicső elődök hagyományaira hagyatkozva intézik, akiket Heródesnek, és Hammurábinak hívtak.
   S abban sem szabad reménykedni, hogy a világhatalom menedzsmentje olyan szellemileg sötét, tudatlanokból áll, amilyennek a mi országunkat vezető urak viselkedéséből magunk próbálunk kikövetkeztetni!
   S abban sem szabad reménykednünk, hogy az a szellemi tudás, mellyel a judeó projekt az egész világon a saját érdekeinek megfelelően intézi dolgait, az majd egyszer a távoli jövőben a világ javát fogja szolgálni. Mert már most is jól látható, kínjaikon keresztül érezhető, hogy nekünk ebből eddig semmi jó nem származott! Ráadásként az egész világra az ő szellemi sötétségük borult!

   Eszméljetek, és ne reménykedjetek! Mert amikor az egyszerre indított globalizációs projekt, és a kiszorítósdi projekt által előkészített fészekrakás projekt, az adj a Tóthnak szállást, kitúr a házadból projekttel variálva, megkezdődik, ők még az utánam a vízözön programmot is kénytelenek lesznek elindítani!
   Ebben a nagy hajcihőben igazán nem várhatjuk el a honunkat elfoglalóktól, hogy még a föld szellemi harmóniájának megteremtése érdekében nagy hirtelen áttérjenek arra a hitre, melynek segítségével a birtokukba került világ köldökének szívdobbanásait megfelelő ritmusban tartva a földi lét folyamatosságát fenn lehetne tartani.
   Az is prognosztizálható, hogy egy idő után majd a mosom kezeimet projekt fog következni!
   Az is kikövetkeztethető, hogy a pénz beszél, kutya ugat, (Rothschild) és az erősebb kutya jut szaporodási lehetőséghez (Hamurábi) elvét nyíltan hirdető, globalizációt vezérlő, szentek gyülekezetéből álló menedzsment, milyen szellemi táplálékot nyújt onnantól kezdve a világnak, ha nagy művére újból felteheti a töviskoronát.
  Arra is ráébredhet Európa, és a világ népessége is, mit veszít az által, ha mi elveszünk a judeó projekt süllyesztőjében! A múlt évezredben a magyarság a török, s a tatárdúlás védőbástyái voltunk Európának: Ezenfelül mi a sumer szellemi kultúra képviselőiként a Teremtő Isten szeretetelvűségének védőbástyái is voltunk, s vagyunk. De, hogy azok is maradhassunk, most már sürgősen tenni kellene a Teremtő Isten által magyarokra hagyományozott szellemi dolgainkat. E gondolat jegyében nekünk szánt feladatnak tekinthető az, hogy a szeretethiányossá tett, egymás ellen uszított emberiséget, Isten szeretetelvűségének táborába kell lelkipásztorkodásunkkal meginvitálni.
   A feladat nem csekély, de az szemmel látható, hogy nem babra megy itt a játék! Nagy a tét, és ez már a lét-nem lét fogalomkörébe tartozik. Ha nyerünk, életben maradunk, ha vesztünk, a földünkkel együtt megsemmisülhetünk.

   Honfitársaim! Arra bíztatlak benneteket, ne törődjetek egzisztenciálisan, mammon templomaiban adósrabszolgaként, térdre kényszerítettségetek megalázottság érzetével tetézett kínjaitokkal! Mert az csak a testnek szól. A lelketek szabad, azaz szabaddá válhat, ha magatok is tesztek érte valamit.
 Arra bíztatok mindenkit, akinek terhessé vált az adósrabszolgasággal, szellemi sötétséggel, szeretethiányossággal, Mammon (pénz) imádattal, hatalomvággyal, felsőbbrendűség tudattal, és ezzel járó cél szentesíti az eszközt felfogással; a gonoszsággal és könyörtelenséggel manipulált élete, vegyen részt az általam alant felvázolandó SOS programmomban. Mentsük meg lelkeinket! Legyünk ismét az ember az embernek farkasa, emberségünket meghazudtoló, megalázó helyzetünket előidéző téveszméből kimenekülni szándékozó, Isten szeretet elvűségének útjára visszatérni szándékozó FELEBARÁTOK.
 
  „Ma az emberek mindennek tudják az árát,
     De semminek sem tudják az értékét.”
                                                     Oscar Wilde
 
    Használjuk ki kiszolgáltatottságunk adta előnyös helyzetünket! ( Országunkban már semmisem a miénk! A legutóbbi hírek szerint a kalmárkodó sunyi szentjeink a hátunk mögött eladták a fejünk fölött fújdogáló szelet is, levegőéggel együtt!) Ezért mi most már csak a láncainkat veszíthetjük el!
   Az emberiség, szeretethiányossá tett, morális válságát Júdeó projekttel előidéző betegségének gyógyítását, a kutyaharapást szőrével elve alapján lehet eredményesen orvosolni. Ha már kényszerházasságunk keresztlevelében házastársunk bennünket, magyarokat Anti névvel illetett, éljünk is vele: A szemita vírus fertőzöttségünkből legelébb a magyarság ősi hitét felelevenítő jézushitünk antivírusával, Isten teremtői rendjének megismerésével és a szerint éléssel, Isten nekünk a megváltással nekünk adományozott, bennünket az üdvösségbe felemelő MORÁLLAL gyógyulhatunk meg!
   Ehhez a metódushoz lelki segítői feladataim végzése közben szerzett tapasztalataimat, a kauzalitást, az ok, és okozat összefüggése keresését, mint eredményesnek bizonyult módszert ajánlhatom!
    Induljunk ki abból a gyakori esetből, amikor megbetegszünk. Isten segítségével sok beteg embert segítettem lelki úton gyógyulni. Ezért sok ilyen eset tapasztalata alapján meggyőződéssel vallom, a judeó materialista felfogással ellentétben, akik csak a testi tüneteket kezelik, de a lelket nem gyógyítják, hogy minden funkcióbeli rendellenesség, testi elváltozás lelki eredetű, és ezért lelki úton lehet legjobban gyógyítani. Ezért nekem, a lelki segítőnek, a testi panaszokat kiinduló pontnak tekintve a lelki okok felderítése az elsődleges feladatom. Szellemi segítőimtől meg kell kérdeznem, milyen lelki történések játszanak közre az adott betegség előidézőjeként. Az égiektől kapott vétkeket, mint lelki okot adom a bajba jutott lélek kezébe, hogy megbocsátó, vagy bűnbánó imával oldja ki lelkéből azt az Isten szeretettanításától eltérő érzelmeket, önzésformákat, szeretethiányosságot, mely lelkében diszharmóniát okozott, s e miatt teste megbetegedett.

   Ennek a Judeó szentek által ördöggel cimboráltságot, mágusságot, boszorkányságot, és ennek következtében megégetéssel járó ősi módszer felelevenítésének, az itt felvázolt veszélyhelyzeteket figyelmen kívül hagyva sok előnye van.

1.     A beteg test mellékhatás nélkül egyszerűen csak meggyógyul.

2.     A lélek jónéhány szeretethiányos emberi érzéstől megtisztul, lelke könnyebb lesz.

3.     Gyógyulása közben, ha figyel, tanítást is kaphat: például azt, hogy tudtán kívül ugyan, de ő egy másik, igaz Isten szeretettanításától eltérő módon élte meg érzelmeit. S e miatt betegedett meg.

4.     Rájöhet arra is, hiába magolta be a leckét: lét határozza meg a tudatot. Ha avatott szemek belenéznek a lelkébe, mindjárt kiderül, hogy ez a tétel fordítva van. Az Isten szeretettanításához fűződő viszonyunk határozza meg emberi közérzetünket, egészségünket.

5.     Arra is ráébredhet, mennyivel szebbé válik az élete, ha a szellemi önvaló, az önmegismerés útjára lépve végre sorsát kezébe veheti. Keze sem fárad el annyira, ha már nincs többé szüksége a fölfelé hadonászásra, bűnbak keresésére. Rájöhet arra is, hogy ugyan ezidáig a tátott száj, sült galambra várás híve volt, mennyivel szebb lett az élete az öntevékennyé válástól! Az ember segíts magadon, akkor Isten is meg fog segíteni elve azért még nagyon jól működik, ha leporoljuk róla az évezredek szellemi sötétségének szennyporát!

6.     Rájöhet arra is, hogy mennyivel könnyebb elosztani csekélyke jövedelmét, ha kórházra, orvosra, gyógyszerre, nem kell többé annyit költenie. Mint ahogy az én családom sem fogyaszt gyógyszert, s orvost jobbára a kötelezővé tett orvosi vizsgálatok miatt kell felkeresnünk!

7.     Rájöhet arra is, hogy a lelki gyógyulás egyúttal lelki emelkedettséggel, megkönnyebbüléssel együtt jár. Lelki gyógyulása közben megtisztul jónéhány alantasságát jelentő, lelki szennyeződését okozó, ószövetség lapjain hemzsegő, gonoszságot, kegyetlenséget, hatalomvágyat, irigységet, kapzsiságot, felelőtlenséget, tiszteletlenséget, gyűlölködést, gyilkos indulatokat tudatalattinkban minden emberlélekben rejtező inmorális emberi tulajdoságától.

8.     Rájöhet arra is, hogy a nélkül, hogy erre tudatosan eddig gondolt volna, Jézus Urunk tudatalattinkban belénk kódolt megváltói szándékát követi: belekezdett ömaga megváltásába, Jézus nekünk sugallt megváltói útmutatása szerint.

9.     Lelki gyógyulása közben észrevétlenül elszakad az ezer éve ránk kényszerített, de már megszokottá vált Judeó projekt diktálta eszement másokra, bűnbakokra mutogatósditól! S megélheti, lelkében átérezheti Isten teremtői rendjének, családi moráljának Isten szeretetéhez felemelő, szeretetben megtartó erejét. Aki a szeretet útján, az Isten szeretete felé vezető úton, avatott szellemi vezető segítségével elindul, az megtette az első fontos lépést a szellemi újjászületése felé. S ha nem retten vissza az önmagunkkal szembenézés embert próbáló, nehéz, de szellemi felemelkedést eredményező feladata elől, kitárul előtte a világ. Szellemi értelemben szabaddá válik. Szeretethiányos lélekből, önzetlenül szeretni tudó lény válik belőle.
S mindezt külön anyagi ráfordítás nélkül, euró alapú kölcsönök, hitelek igénybe vétele nélkül mindenki megteheti. E miatt mi ezt a szellemi mozgalmunkat, magunk között csak úgy egyszerűen az életünket veszélyeztető judeó bázisokat, templom-bank-gettóikat, lelkünkkel elkerülő SOS projektnek is nevezhetnénk. Nem kell senkinek aggódnia, a Római Pápa kegyes jóindulata alapján nem vagyunk már pogányok csupáncsak attól, hogy az Igaz Istenünkhöz menekülünk az ő Istenük bennünket életveszélyesen megfenyegetettségünk, és megalázottságunktól való félelmünkben. De el kellene kerülni a szentjeiket is! Mert nekünk lelki gyógyulásunkhoz önzetlenül segítő gyógyító lelkipásztorokra, tanítók sokaságára lenne égetően nagy szükségünk, akik a szellemvilágtól kapott segítséget, szellemi tudást nem váltják aprópénzre. Mert tudják, ha azt tennék, nem kapnának több segítséget odaföntről. Ezért aztán azok a lelki segítők tudnak csak igazán segíteni, akik civil polgári foglalkozásukból élnek, s lelki segítséget önzetlenül adnak.
   
Buddhiszatva-pontifex-hídverő-lelkipásztor-lelki segítő; ugyanazt jelentő fogalom körébe tartozó ember által végezhető szellemi tevékenység. Hagyománya a régmúlt időkig nyúlik vissza, amikor az emberek megbomlott testi egészségének helyreállítását gyógyító felekezetek lelkipásztorai, kolostoraik hálózatában, könyöradományokból élve, szellemvilággal kialakított kapcsolatukat a bajbajutott embertársaik javára fordítva, imádkozással, énekléssel gyógyították. Szellemi gyógyító képességgel az a lélek rendelkezik, aki szellemi megvalósultságát tekintve magasabb szinten áll, mint az, aki az ő segítségét kéri gyógyulásához. Lelkét előkészítette arra, hogy tudatcsatornáinak megnövelt áteresztőképességén keresztül az önzetlenség tanát, Isten teremtői rendjét, a szeretetlénnyé válás lehetőségét tanítsa, közvetítője legyen Isten szellemvilága és a bajbajutott lélek között.
   A materialista felfogású természettudományos orvoslás jelenben fungáló képviselői, orvossá képzésük záróakkordjaként, az emberek gyógyítására tett szent fogadalmukat, bizonyságul a beteg emberiség iránti elkötelezettségük érzésének őszinte segítő szándékául, Hippokratesznek, az orvosok védőszentjének ajánlják fel. Ő róla azt kell tudnunk, hogy a gyógyító felekezetek egyik tagjaként neki jutott először eszébe, megnézze, milyen a beteg lelket hordozó emberi test belülről. E kiváncsiságából indíttatva a világon először, felboncolta egy halott kezét. S ezzel megteremtette a testtudatú, materialista felfogású orvoslás alapjait. Azóta az orvostudomány öles léptekkel a mai napig egyre fokozottabb tempóban halad előre, egyik felfedezés a másikat követi, de néha meg is cáfolja. Testünk minden sejtjéről már mindent tudunk, egyre több kórokozót fedezünk fel, némelyikéről az is kiderül, hogy eredetileg hadászati célra, biológiai csodafegyvernek szánták, hadászati célra, csak hát önállósította magát, s most ott-is jól érzi magát, ahol abban a pillanatban nincs is háború! A felfedezett betegségek, megbetegedett emberek száma nőttön-nő, a gyógyítás költségei a kutatásokra szánt költségeket is beleszámítva mostanra már elviselhetetlen terheket rónak a létbizonytalanságba taszított egzisztenciálisan megfélemlített emberiség nyakába.

     Mi magyarok, az egészségügyünk Ágnes névre hallgató védőszentjétől, szemét ájtatosan égnek fordító kinyilatkoztatásait hallgatva szembesültünk jónéhány tudásbéli fogyatékosságunkkal; a jövedelmének felét mostanra már az egészségügy finanszírozására kényszerűségből fordító lakosság, ha egészségét biztosabb kezekbe akarja juttatni, akkor azért még külön fizetni kell. Senki sem várhatja el tőlük (mármint a szentektől), hogy érdemeinken felüli egészségügyi szolgáltatást nyújtsanak nekünk. Azt is meg tudhattuk tőle, hogy az egészségügy a világon már mindenhol így, piszkos üzleti alapon működik, csak mi vagyunk oly maradiak, hogy erről nem akarunk tudomást venni.
    Magam részéről nem nagyon csodálkozom azon, hogy Hippokráteszt, ahogy István királyunkat is a judeó menedzsment, így utólag szentté avatta. De abban biztos vagyok, hogy az önzetlenségükről ismert, gyógyító felekezet tagjának számító Híppokrátesz megfordulna sírjában, ha megtudná, hogy nevét, a szent klérus, a világ egyik legnagyobb üzleti vállalkozásának logojául használja fel.
 
 „Gyógyítsatok, tanítsatok.
   Legyetek szelídek, mint a galambok,
   S ravaszak, mint a kígyó!”
                      Jézus e szavakkal bocsátotta útjára az apostoli beavatásban részesített tanítványait.
 
 Ezt a jézusi kinyilatkoztatást nyugodtan tekinthetjük a megváltás legfontosabb üzenetének!
A gyógyítást szellemi értelemben kell értenünk! A tanítás pedig arról szól, hogy a megbetegedett ember, ha szellemi, lelki gyógyításban részesül, megtanulhatja saját kárán, mi módon tért el érzelmeivel Isten teremtői rendjétől családjában embertársaival, fele barátaival megélt kapcsolataiban. Szembesülhet önzése által diktált vétkeivel! Rádöbbenhet arra is, hogy sorsa által elszenvedett minden eddigi kínjáért ő a felelős! Ha az önmagunkkal szembenézés válságos, emberpróbáló feladatát avatottak segítik, az eredmény nem marad el. A beteg lélek megtisztul vétkeitől, és a teste is meggyógyul.
   Mert a lélek a test színpada: ami a lélekben zajlik, kivetül a testre. Ha a lélek tisztul, a hozzá tartozó test is ugyanazt teszi: gyógyul.
   Jézus tanítványai az apostoli beavatással, az ember által elérhető legmagasabb szellemi tudás részeseivé váltak. Betekintést nyertek a láthatatlan szellemvilágba, Isten teremtői rendjébe. Kapcsolatot teremtettek a szeretethiányossá vált emberiség és Isten között! Tanították Jézus új szövetségét, a szeretethez jutás lehetőségét a Pártus-Hun birodalomban, majd annak összeomlása után üldözőik elől menekülve a Kaukázus felé északra, keletre, és nyugat felé szétszéledve a világban.

   Tanításaikból a dolog természeténél fogva csak azok nem részesültek, akik üldözték őket. Akik később az elüldözött apostolok hiánya miatt kénytelenek voltak Jézus tanításait négy evangélista szájába adva, négyféleképpen megfogalmazni, majd Saul rabbi: a szentté vált Pál apostol intelmeivel kiegészíteni. Mindent megtettek azért, hogy pótolhassák a hiányosságokat.
E miatt Isten fokos szövetsége, valamint Jézus új szövetsége helyett az ószövetségükre alapozva állították össze a négy evangélista írásait, és Saul rabbi okításait tartalmazó tév-eszme-tant a Bibliát.

Nagyot nyert a judeó projekt, és még nagyobbat vesztett az emberiség, amikor Árpád népét, a jézushitű magyarságot a fasizmus kegyetlen eszköztárával a materializmus pogány eszmetanába kényszerítette.

  Mert a honfoglaló magyarok a sumer kultúra egyedüli képviselőiként azzal a szellemi tudással élték az életüket, mely az Isten teremtői rendjének, az önzetlenség tanának ismerete által a szeretethez jutás lehetőségéhez is elvezette őket. A magyar társadalom állam rendjének teljes szerkezete az önzetlenség tanának elve szerinti működtetésére rendezkedett be. Az Árpádház fejedelmeit, a nemzetségfőket, a végzetesnek tekinthető Istváni államalapításig, vezetőiket a legmagasabb szellemi tudásuk alapján a közakarat emelte pajzsára. E vezetők mindannyian szakrális ismeretekkel rendelkező máguspapok voltak
   Tudták, akkor tesznek maguknak a legjobbat, ha azoknak az érdekeit veszik figyelembe hatalmuk gyakorlása során, akik őket a pajzsukra emelve vezetőkké választották. E miatt az ellenzék, valamint az üvegzseb gondolatának szükségessége fel sem merült az államrend működtetéséhez.

   „ A világi méltóság aranyfüst és játékpénz;
      De az emberi méltóság valóság, színarany.
       Miért játszol hamis pénzért, mikor
      Isten megtömte zsebed színarannyal?”
                                           Márai Sándor

   A közös akarattal megválasztott vezetőink tisztségüket azzal a felfogással töltötték be, hogy ők olyan lelkipásztorok, kik népüket Isten szeretetéhez vezető útra vezetik. Munkájukért fizetséget Isten kegyelme által kaptak, mely többet ért szemükben a baksis igézeténél. Mert lelkükben átélhették önzetlenségük jutalmaként azt a morális szellemi emelkedettséget jelentő erőt, mely kiemel minden emberi lényt az alantasságából. Emelkedetté, fennköltté teszi, az emberi méltóság szintjére emeli, ha önzetlenül teszi a dolgát.
   A népegészségügyet egyrészt a moralitással redelkező államvezetés, másrészt ugyanazzal a szellemi ismerettel rendelkező mágusok, lelki szellemi gyógyítók, urusok, mai szóhasználattal orvosok, bábák, füvek fák gyógyító erejét ismerők felkészült csapata szolgálta.
   A történelmünket csak latin kútforrásokból ismerők társadalmától nem lehet rossznéven venni, hogy egy követ fújnak a nemzeti és szellemi öntudatunkat elfeledtetni szándékozó, gyalázkodók csapatával. Mert az a téveszme, amibe belesanyarítottak bennünket, a valamit valamiért, a cél szentesíti az eszközt felfogásával épp ezt akarta velünk elérni! És lám-lám, e téren tökéleteset is alkottak!
   Mi már nem foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy milyen mérhetetlen gonoszság volt eleinket, szellemi vezetőinket, lelki gyógyítóinkat, máguspapjainkat, bábáinkat megölni, megkínozni, élve elégetni, családjával, szolgáival, lovaival együtt élve eltemetni, felnégyelni, kerékbetörni, megvakíttatni, fülébe ólmot önteni, Árpádházi királyaikat halálba „imádkozni”!
Mert cserébe kaptunk egy aranygyapjút, amit a Mammon oltáránál szellemi bank templom gettóikban kiszolgáltatottságunk miatt térdre kényszerítettségünkben imádhatunk. Félkézzel, mert a másik kezünkkel a folytonosság látszatát joggal keltő gyalázkodásuk undorító nyálát próbáljuk magunkról levakarni.
    
 „A legmagasztosabb dicsőség a gyalázatból fakad.”  Victor Hugó


 „A legmagasztosabb dicsőség a gyalázatból fakad.”  Victor Hugó

 

 

Akinek mindebből már nagyon elege van, s segíteni akarna magán, vagy akár a szellemileg elsötétített környezetén is, módjában áll az egykezűségről árulkodó, latinos felfogású dezinformáltságának bűvköréből kilépni. Mindenkinek lehetősége van egyébb, mondhatni régebbi kultúrák feltárásában résztvevő kutatók írásaira is támaszkodni!

   Tanulhatunk akár mások hibájából is. Mint például a színészi és újságírói múltjával, emberies magatartásával, jó kommunkációs képességét, latinos műveltségét az anyaszentegyház oltáránál kamatoztató II. János Pál lengyel pápa esetében ez felszínre is került. A szellemi tekintetükkel a világ eseményeit követők számára azért bizonyossá vált az egykezűség, az egy kézben tartott latin történetírásnak azért megvannak a buktatói a sok-sok előnye mellet is!
   Arra a számomra először a megdöbbenés erejével ható pápai nyilatkozatra gondolok, mely szerint „a kereszténység a zsidóság fájába ültetett”. Levelem első részében már írtam erről a fából vaskarika ügynek a képtelenségéről, a jó érzésű embereket felháborító kinyilatkoztatásról.
   Most ennek a kinyilatkoztatásnak az időbeliség konkrétságát figyelembe nem vevő latin hirforrások egyeduralma hatásának kitett emberiség szellemi sötétségére alapozó kijelentés alaposabb vizsgálatát ajánlom felebarátaim figyelemébe. A gondolkodó elme számára az a jogos kérdés is felmerülhet, hogy mi lehetett előbb: a tyúk, vagy a tojás?
   A latinos felfogású történelmi ismereteinkre támaszkodva nyilván sokan tudjuk, hogy az a bizonyos beültetés, Jézus urunk keresztrefeszítése, az emberiség történetének leggonoszabb bűnténye, időben mikor következett be, amire azt mondjuk, hogy elvégeztetett!

   Azt már kevesebben tudják, hogy a feszítsd meg-t kiáltókat a judeó projekt korabeli vezérkara; a Szinhedrin államtanácsa azzal hergelte gyilkolást követelő indulatba az amúgy nem sok bíztatásra váró népséget, ha valakit gyilkolni kell, hogy Jézus szombatnapon is gyógyított. Azaz nem tartotta be a tóra törvényét. Jeruzsálemben az álamvallás törvényeit megszegőkre halál várt.
   S milyen érdekes, abban a korban még csak Jeruzsálemben ismert, és bevett szokásnak számító korrupciót az ottani törvények semmilyen szakcióval nem súlytották!
    Latinos műveltségünkre támaszkodva azt is tudhatjuk, hogy az önsajnálkozásra hajlamos népséget nagy megaláztatás érte a 70 évig tartó babiloni fogságuk ideje alatt, mert erről a szentírásukban is panaszkodnak. A nyitottabb szemmel járók viszont a régi korokat kutatók leírásából azt is megtudhatják, hogy a babiloni fogság fogalomkör mit takar!  
   A sumerok, az országukat már másodszor lerohanó, lakosságukat legyilkoló, kultikus építményeiket földig romboló szemita barbár hordát, A Hammurábi elhíresült törvénykönyve szerint irányítottan a leigázott lakosságot az elszemitásítás szándékával elrendelt születésszabályozás törvényeivel együtt kitakarította a sumer földről. A kizavart ellenség egy részét a vendégszeretetéről, jószándékúságáról ismert Nabukonodozor sumer királyunk Babilon területén letelepítette. S az értelmesebbeket a sumer kultúrára tanította.
   Ily módon a szemiták az egyistenhitről, a Megváltónk, a Fény Fia évezredekkel előbb megjósolt, de időben pontosan megjelölt megérkezéséről is ismereteket szerezhettek. Nem a királyunkon múlott, hogy az integráció félresikeredett! Mert ez a dicső társaság a sumer kultúra emlőjén nevelkedve, a szabad akaratuknál fogva homlokegyenest más utat választottak! Megalkották a tóra törvényeire épülő zsidó vallásukat, a haragvó büntető Jahve istenüket emberáldozatokkal kiengesztelhető ószövetségi felfogásukat, a szemet szemért, fogat fogért elvet, a cél szentesíti az eszköz elvét, a kiválasztottságukat igazolni szándékozó judeó projektet, a Római Katolikus vallást, téveszméjüket, mellyel mostanra már szellemi sötétségbe borították, és katasztrófába sodorták az egész világot. Meghatározták ünnepeik időpontját, zsidó húsvétot, és így a szombatnapot is.

   A szellemi integráció céljából letelepített, de szabad akaratukból egyéni felfogásuknak megfelelően más irányt felvevő barbár népséget akkor még csupán csak szemitáknak hívták. Később kapták meg az előkelőbbnek hangzó zsidó elnevezést. Manapság, ha egy nem zsidó a zsidók viselt dolgairól említést mer tenni, akkor antiszemitának, fasisztának nevezik.

   E díszes társaság Babilonban elcsaklizta a sumer kultúránknak évezredes hagyományát jelentő, kétszeri szentháromságot jelképező hatágú csillagunkat. Melyet a magyarok az erőszakos térítésig szellemi kultúrájuk jelképeként kultikus tárgyaikon használtak. A szemiták Dávid csillagként használták, nemzeti hősük, Dávid királyuk emlékének felmagasztalására. E hatágú csillagból, ha a történelem eseményei úgy kívánták meg, ötágú csillag lett. A pentagramm először vörös színben pompázott, de most már jól mutat aranysárga színben is, vagy kontúrjai szivárványszínének pompázatában is. A tálalás élményszerű, a tartalom azonban ugyanaz: tiltott önkényuralmi jelkép. Mindezek ellenére minden szembetűnő helyen jól láthatóan értésünkre adja, mire számíthatunk, ha pentagrammjukat ilyen nyíltan mutogatják.
   A babiloni tartózkodásuk alatt szerzett ismereteikre támaszkodva a szemiták körében az adventi készülődés jegyében a Megváltónk érkezésének fogadására pontosan kidolgozott haditerv készült. Első lépcsőben Heródes lett kijelölve problémamegoldó személynek. S ha sikerült volna feladatát jól teljesítenie, elkerülhette volna az emberiség azt a megszégyenülés érzést, hogy az ő bűnei megváltásának érdekében kellet jézus urunknak a megfeszítés borzalmait elszenvednie. De hát hiába volt Heródes minden tisztes igyekezete, meg a nagy számok törvénye, a sok-sok legyilkolt csecsemő tetem közé nem jutott Mária méhének gyümölcse, a fényből született Jézus kisded teste.
   Jobb megoldás híján csupán csak kényszerűségből került sor arra a bizonyos beültetésre. Melynek következtében megrendült a föld, elsötétült az égbolt, dörgött villámlott, megnyíltak az ég csatornái, a jeruzsálemi templom kárpitja kettérepedt. Az elvégeztetett eseménye előrevetítette árnyékát annak a sok borzalomnak, melyben a szellemileg elsötétített emberiségnek e 2000 év alatt mindezidáig része volt, s úgy tűnik e jelenség tendenciájában egyre csak erősödik.
   A szellemi vakságában egymásnak eső emberiség lába alatt pedig megbokrosodott a föld, hányja-veti magát, eresztékeiben recseg-ropog. Hurrikán, vízözön, földcsuszamlás, földrengések sora követi egyre sűrűbben egymást, mi meg ülünk nyugodtan a babérjainkon!

   Nyugodtságunk abból fakad, hogy látjuk-halljuk az Isten földi helytartója, végzi helyettünk is a dolgát. Egyszer szózatot intéz a világhoz, s békére, szeretetre bíztatja nyája népét, máskor pedig előszólítja a kispados Jahve istenét, és egyházi átokkal súlytja azokat a kinai püspököket, akik pápai áldás nélkül kezdték el lelkipásztori működésüket.
   Abban reménykedem, hogy rajtam kívűl is, léteznek talán olyanok is, akiket nyugtalanít egy kicsit, hogy az emberiség sorsát szellemi sötétségben leledzők csapata irányítja. Talán megfogalmazódik sokunkban, hogy a békéről, szeretetről gajdolók helyett nekünk mégiscsak Jézus apostolaira lenne szükségünk, akik bennünket szellemi értelemben is kigyógyíthatnának a gajdolóktól ajándékba kapott békétlenségünkből, szeretetlenségünkből, szemita vírusfertőzöttségünkből.

   Előbb-utóbb be kellene látnunk, hogy a lengyel pápa emberies magatartása, joviális külseje kevés volt a mi üdvösségünkre juttatásunkhoz. Azzal sem használt senkinek, hogy Istentől kapott betegségét keresztényi alázatosságal tűrte, és csak a legkiválóbb materiális felfogással és tudással rendelkező orvosok hada gyógyította, de szellemi gyógyításnak még véletlenül sem vetette alá magát. Ilymódon ő szentsége csak szellemi sötétsége mellett tett tanúbizonyságot. Mert hiába volt ő a kiválasztottságában tetszelgő nép felkentje, Isten földi helytartója, az ő betegségének mégiscsak olyan lelki oka volt, melyet úgy fogalmazhatunk meg, hogy érzelmeit Isten teremtői rendjétől eltérő módon élte meg.
   S nekünk az ő érzelmei megismerésére is lehetőségünk nyílt, ha másból nem, az én írásomból megismerhettétek a pápa nyilatkozatának lírai hangvételű igazságait: „a kereszténység a zsidóság fájába ültetett.” Ha jól utánagondolunk írásom gondolatmenete segítségével, történeti igazságokat csak latin kultúránkból kiindulva nem igen lehet bebizonyítani!

   Ezenkívűl indoknak is kevés néhányunk előtt már az emberiség érdekében hangoztatása közepette a fasizmus eszköztárát felvonultató keresztrefeszítés borzalmait Megváltónkon végrehajtani.
S ha már megtörtént az a borzalom, hogy Megváltónkat kereszthalálra ítélve kivégezték, és ő harmadnapra feltámadt, a megfélemlített, bezárkózott tanítványinak bátorításul, ajtónyitás nélkül szellemtestében láthatóvá téve magát, megjelent, mellyel tanúbizonyságot tett a lélek hallhatatlanságáról, a lélek továbbéléséről, és az emberi test múlandóságáról, taníthatnák híveiknek ezt másképp is, mint ahogy ezidáig dogmáikban a test feltámadásának rögeszméjét sújkolják a szellemileg elsötétített emberiség fejébe! Körül kellene már egyszer néznünk: az emberiség földünkön eddig körülbelül 100 000 évig leélt ideje alatt feltámadt valaha egy, csak egyetlen ember is a halottaiból. Ha mégsincs ilyen eset, mire való az a sok ez irányú fohászkodás Istenhez.
   Mert bizony fordítva van minden, amit erről ők eddig tanítottak! A lélek örök, a megfogható matéria, a test, és az öt érzékszervünkkel érzékelhető fizikai környezetünk, az a múlandó!  A testünkben azok a folyamatok játszódnak le, melyek a lelkünkben zajlanak. A test csak a lélek színpada. E miatt csak a lélek állapota a fontos. Azt éljük meg a jelenünkben, mely cselekedetek gondolatok, érzések, az előző életeinkben kezdődően, egészen a napjainkig a lelkünkben összegezve bennünk megtörténtek. Ezáltal a sorsunkat, karmánkat éljük meg jelenünkben. E miatt nem lenne ildomos sorsunk által magunk számára kiérdemelt és elszenvedett keserveinkért, tragédiánkért, betegségeinkért másokra hárítani a felelősséget.

   De a Judeó projekt segít rajtunk. Nehogy a sorsunk keserveiért magunknak okozzunk fejfájást, ellenszerként mindenfajta fájdalomcsillapító szert kínál, melyek mellékhatásuk fontossága révén újabb más panaszokat gerjesztenek testünkben.
   S hát nagyon jó felelősségünk alól felmentő, fájdalomcsillapító szer – az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit, + bűnbak – vezető szlogenjük is! Igaz, hogy cserébe kiragadják kezünkből a sorsunk irányítását! S még lényegesebb: A gyógyításra fordított költségek szintje az egeket ostromolja. Teljes joggal, mert csak ott van igazság, idelenn nem igen! Mert mostanra már gyógyíttatni magát jóformán csak a hatalmi elitnek van pénzbeli lehetősége, az elnyomott többségnek nem igen futja súlyosabb betegségek kezelési költségeinek kifizetésére.
   Ezért van az, hogy súlyos betegségben szenvedő, gyermekét meggyógyíttatni kívánó szülők alapítványokat hoznak létre, vagy már meglévő alapítványokhoz fordulnak segítségért, hogy a többmilliós nagyságrendű gyógyítás költségeit a társadalomtól összekoldulják. Mert az állam kivonult a szociális kötelezettségeinek vállalása alól, csak a gyógyítás céljára a keresőktől jövedelmüknek felét elvonja, különféle adók formájában, de ezt nem fordítja a gyógyítási rendszer finanszírozására. Hozzájuk képest a latinos felfogású történelmünkben is ismert Spártai társadalom kegyetlensége sokkal tisztességesebb volt! Ők ugyanis az életképtelen, gyógyíthatatlan csecsemőket, betegeket a Taigetosz hegyükről szakadékba taszították!

   Telefonomon időnként gyermek gépi hangján előadott könyöradomány kérés hallatszik. Ennek a karitatív akciónak az még a hátulütője, hogy a segíteni akaróknak a kedvét elveszi az a háttérinformáció, hogy ezeknek a jól menedzselt alapítványoknak az ügyviteli költségeinek fedezetére, a jólértesültek szerint, a menedzsment jóval többet kaszál magának, mint ami a beteg gyógyíttatására fordítódna.
   Ezért mondhatom magamat Isten kegyeltjének. Mert 18 évvel ezelőtt, amikor gyógyíthatatlannak bizonyult betegségemből menekülési szándékomban az önmegismerés útjára tévedtem, három év alatt rájöttem, hogy betegségemnek lelki oka van. Mégpedig az, hogy cselekedeteimmel, érzéseimmel Isten teremtői rendjétől tértem el. Arra is ráébredtem, hogy betegségemben üzenet, tanítás van. Isten szeretete nyilvánul meg: nem enged engem eltévelyedni, letérni a Jézusi útról a szeretet útjáról, a morálról, amely Isten teremtői rendjének megismerése által engem alantasságomból az ő szeretetéhez fölemel.
   A lelki önvalóm megismerése által lettem keresztény-pogányból, tudatosság útjára lépő, hivő lélek. Szellemi tanítóim, s ezoterikus témájú könyveim útmutatásai szerint cselekedve a szellemvilággal kerültem kapcsolatba. Onnan szorgos munkálkodással olyan ismeretekre, gyógyító, vagy ún. karmaoldó imákra tettem szert, melyeknek segítségével a magam, s mások lelki gyógyulásában is tudok segíteni. Lelki sötétségemből a sorsomat kézhezvéve, és ezt másoknak is segítve a szellemi szabadsághoz vezető útra tértem. Kinyílt előttem a világ! De ez nem ment egy varázsütésre. A szellemi sötétségünkbe kényszerítettségünk folytán mi logikus gondolkodásra képtelenné lettünk kifejlesztve. Ezért nekem csak lassan esett le a tantusz. De szellemi segítőim súgtak nekem felülről. Be kell ismernem: minden okfejtésem, gondolatom tőlük származik. Igazságtartalmukról azonban én is meg vagyok győződve! S meggyőződéssel vallom, semmi sem történik véletlenül velünk.

   Elmondom nektek a ma délelőtti megdöbbentő sors élményemet. Családunk nemesi származását igazoló dokumentumokat, a nemes eszményeket lejárató és gyalázkodó felfogás miatt nem volt ildomos mutogatni akkoriban. 1983-ban azonban az Amerikába távozott rokonunk 3.-ik leszármazottja, Dick nagybátyám, családi gyökereit kutató, megkereső levelére válaszolva azért előszedtük azokat. Ezen felül az apámtól örökül hagyott címeres pecsétgyűrűt a ládafiából előszedve hozzáértővel rekonstruáltattunk egy másik gyűrűt, és azt oda is ajándékoztuk neki. Végtelen nagy örömet okoztunk vele. Azóta nevét Richard Dick Von Bárándy nemesi előnévvel, büszkén használja. Mert ott ilyen értelemben a nemesi előnév használata nincsen korlátozva.
   A pecsétgyűrűről rekonstruált címerpajzs színes képe immár 25 éve lakásom falán függ. Nem sok jelentőséget tulajdonítottam neki, és az is zavart, hogy az árpádsávos címerpajzs másik felén egy felkarral ábrázolt kézben tartott lobogó-világító fáklyaláng fölött egy Dávid csillag látható. Igazából nagyon zavart, hogy őseim a feszítsd meg-ek népéhez tartoztak, s ezzel együtt én is közéjük tartozom.
   Ma világosodott meg előttem, hogy pár napja a szellemi vezetőim által sugallt gondolatokat papírra vetve én már írtam a babiloni eseményekről. S az a fanyalogva nézett hatágú csillag tulajdonképpen a sumér hitvilág kétszeri szentháromságát jelképezi, s még véletlenül sem lehet Dávid csillagnak értelmezni. A hatágú csillagot megvilágító, fáklyát tartó kéz pedig őseim szellemi világosságot árasztó, szellemi tanító-gyógyító mesterséget űző tevékenységét jelenti, amiért ők nemesi oklevelet kaptak magyar királyunktól. Ennél fogva, én már tizenöt éve őseim szellemi-gyógyító mesterségét művelem! Anélkül, hogy ezt őseimről tudtam volna!
   Isten sorsunkat irányító keze betegségemmel engemet őseim szellemi kultúrájának felfedezéséhez vezetett. Ha engemet, akkor a rokonságban, ismerősi körben szép számmal, gyógyításommal küszködő orvosoknak sikerült volna meggyógyítaniuk, maradtam volna pogány keresztény! Mint minden honfitársam, aki szellemi sötétségébe kényszerítettségében, állandó gyaláztatottságában már porig van alázva!

   Eszméljetek Honfitársaim. Itt az alkalom, hogy büszkén felemeljétek a fejeteket. Itt a bizonyság; a judeó szellemi terror dacára volt nekünk legalább egy királyunk, aki nemesi levelet, nemes emberi tevékenységért adományozott! S nézzetek jól a szemébe a gyalázkodóknak! Világos a céljuk, miért a nagy buzgóságuk! Az,hogy a jöttmentek bennünket földönfutókká gyalázzanak! Jézus Urunk után most Jézus népe következik. Cinikus szentjeik most éppen a mi fejünkre helyezik a töviskoronát.
   Maguk szellemi szintjére integrálták a nem a múlt nyáron lebarnult kissebbséget. Bestiális gyilkosságaik sorát elkövetőknek mentelmi joguk van. Nevén nevezni e népséget a miskolci rendőrkapitány esetét alapulvéve, törvényszegésnek számít. A cél szentesíti az eszközt szellemisége jogfosztottá tette a már nem sokáig létszámfölényben lévő nemzeti többséget.
   Az elhíresült olaszliszkai lincselők ügye akadozik a római jog útvesztőjében, harmadik éve egész közvéleményünket megrázó kegyetlenségnek, ártatlan emberen gyerekei szeme láttára végrehajtott kivégzés ügyében még nem született ítélet! De a jogegyenlőség alapján a lincselést elkövetők ellenpert indíthattak a megbélyegző lincselés kifejezés miatt a társadalmunkat jellemző emberjogi felfogás anyagi támogatottsága által.

   Nem reménykedhetünk abban, hogy a liberális elveket valló hatalmi elit a mindenki egyenlő elvét egyszer végre oda-vissza fogja alkalmazni! Szellemi felkészültség szintjükből adódóan, csupáncsak a mi kedvünkért egyenlőség jelet húznak majd az alacsony és magasabb szellemi kultúrával rendelkezők között. Inkább megengedik, hogy a képzetlen népcsoport önbíráskodjon a társadalmilag kiszolgáltatott helyzete miatt az ő sorsukért nem hibáztatható nemzeti többség fölött.
   Ha azonban a judeó projektet kisé már felnyitott szellemi szemünkkel történelmi távlatokban próbáljuk felmérni, rájöhetünk, hogy a hatalmi elit országunkat érzelmi, morális, gazdasági válságba, hozzá nem értésük látszatát keltve sodorja. Mi egy masszívan végigvitt tudatos gonoszsággal irányított téveszmének vagyunk a kárvallottjai.
   Mert amit Babilonban tőlűnk megtanultak, velünk meg ezer év alatt elfeledtették; az önzetlenség elvét ők is ismerik, ha nem is alkalmazzák a filozófiájukban. Csak az ellenszerét!
    A keresztrefeszítést, a máglyahalált, az elrettentést, megtorlást, nemes eszményképek gyalázását, a valamit-valamiért, a fogat-fogért, szemet-szemért, a cél szentesíti az eszközt, elvét. A kiválasztottságuk hangoztatását, kissebbrendűség érzésünk előidézését, szellemi elbutítást, felelősségtudatunk elaltatását, sorsunk kezünkből kiragadását, a betegségeinkből nekünk szóló tanítás megismerésének lehetőségétől való megfosztásunkat a kizárólagosan csak a testünk méregdrága, de nekik nagy ületet jelentő gyógyításával, békétlenséget családjainkban, országunkban, és az egész világon.

   Szeretetlenséget, a tisztesség elvének mellőzését, a korrupciót, morálvesztést, felpörgetett élettempót, az állandóság hiányából, és a létbizonytalanság érzésből adódó félelem és kiszolgáltatottság érzést, akaratgyengeséget, befolyásolhatóságot, a kapzsivá, pénzorientáltá, hiteltelenné tevést, jogfosztottságot, félelmében agresszivitást felmutató, intoleránssá tett emberiséget.
   Az így alacsony szellemi és értelmi szinten tartott emberiségnek, az alantassá rögzült emberi tulajdonságaiba egy kis felsőbbrendűségtudatot ha belekevernek a judeó projekt fekete mágusai, mindig összejön végeredménynek a FASIZMUS.
   Ilyen volt Hamurábi, Heródes, a keresztrefeszítés, a keresztények élve elégetése, üldözésük, vadállatokkal cirkuszi mutatványokká vált széttépetésük, a magyarság pogánnyá tétele, szellemtudatának kioltása, a „pusztítsd a magyart” német jelszava, a „Szent Istvánnal” végrehajtatott emberirtás, a szabad magyar emberek rabszolgasorsba kényszerítése, az egyház hatalma alá kényszerítése az elrettentés eszközeivel. Máguspapok, szellemi gyógyítók, tanítók, urusok, bábák eretneknek, boszorkánynak nyilvánítása, megölésük, élve elégetésük, az inkvizició kegyetlen terrorja.

   A Habsburg terrorral a nemzetí függetlenségünk eltiprása, Trianon, az I. és II. világháborúba való belekényszerítésünk. Mussulíni, Frankó, Hitler, Szálasi, Marx, Engelsz, Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár, Benes, nevével fémjelzett fasiszta kommunista diktatúra. A francia forradalom, német orosz haláltáborok, Rákosi korszak, nemességünk üldözése, internáló táborokban megalázásuk, eltiprásuk, vagyonuktól megfosztásuk. német, orosz megszállás, kitelepítések, Málenkij robot; civil lakosság munkatáborokba elhurcolása. 1956-os forradalmunk eltiprása, erőszakos hittérítéssel kombinált gyarmatosítások, a 30-as évek, és a 2008-09 év világválsága.
   A keresztes seregek Szentföldre indított rablóhadjáratai elleni védekezésül alakította meg Mohamed próféta az Iszlám vallást. A kereszténység és az arab világ örök ellenéggé akkor váltak. A kiásott csatabárdokkal elindított háborúk a mai napig tartanak.

    Izrael szítja a tüzet, és a nagy testvér odacsap ahol embervér árán később, olaj folyik bele a tartályhajóikba. Szinte ingyen, mert az embervérnek nem jegyzik az árát a tőzsdén, csak az olajét. A tömegpusztításra szánt fegyverek kipróbálásán minden veszteség dacára csak nyerni lehet! Afganisztán ma több kábítószert termel a rendfenntartó csapatok felügyelete mellett, mint 2001. szeptember 11. előtt! Csak hát a haszon nagy része elmegy a terrorizmus elleni küzdelemre. Ezért most majd Irak után Irán következik.
   Felsorolásom még sokáig folytatható lenne, de példának talán ennyi is elég! Egy igen fontos momentumra szeretném felhívni a figyelmet. Ezek az általam felidézett események mind egyazon kaptafára készültek; az alantas emberi érzületekkel rendelkező embercsoportoknak a keresztapa szerepét betöltő judeó projekt a felsőbbrendű tudat sugallatát programmozza be a hatalomra és bosszúra szomjazó emberlelkekbe. Melyet a busás haszon reményében a kiszemeltek örömmel végrehajtanak. Ezek az események minden esetben vérengzésekbe, emberi kegyetlenkedésekbe, mások megalázásába, megszégyenítésébe, emberi jogainak megsértésébe, hatalommal való visszaélésbe torkollanak.
   Tanulsága is rengeteg van, de számunkra a legfontosabb talán az lehet, hogy a judeó projekt ezen egyforma gonoszságot, emberiség szégyenét jelentő eseménysorozatából, latinos felfogásából kiindulva, kizárólag a Hitler által celebrált eseményeket nevezi FASIZMUSNAK!
    Egyszerűen kitalálható, minek szól e kitüntető megkülönböztetés! Ez volt az egyetlen eset, amikor puskájuk, nagyon bosszantó módon, de mégiscsak fordítva sült el!

   Nekünk, magyaroknak nem kell országhatáron kívülre tekintenünk, ha a fasizmusra szeretnénk példát találni. Itt van a 2006 szeptemberében nyilvánosságra hozott öszödi beszéd. A kormányfő eldicsekedett a kebelbelieknek, hogy az országért nem tettek semmit, csak élvezték a hatalmukat. Végighazudták a ciklusukat, az ország adósságunkat a többszörösére duzzasztották, de a valós adatok eltitkolásával és a nagy testvér pénzével megvásárolt szavazatokkal megnyerték a választást. E gonoszság és tisztességtelenség ellen tiltakozókat a TV székházánál, és okt.23-i békés ünneplőkre rendőrattakkal odaszorított provokátorok feloszlatásának indokával, 10000 fős előre odaszervezett idegenlégiós rendőrhadsereggel, terrorisztikus módszerekkel szétverték, szétlőtték a demokratikus jogaikkal élő tüntetőket, ünneplőket!
   A rendőrterroral szétoszlatott, menekülésre kényszerített, hazafelé induló ünneplők egy-egy csoportját körbezárták, kommandós módszerekkel, terroristáknak kijáró bánásmóddal ártalmatlanná tették őket. A hasrafektetett, szorító bilincssel hátrafeszített kezű honfitársainkat később összegyűjtötték, bezárták, ahol további ávós, fasiszta kegyetlenséggel elkövetett kínzás, és megaláztatás várt rájuk. Majd még el is ítélték őket a rendőrők elleni támadás vádja alapján. Időben számítva elég gyorsan, az események után egy-három hónapon belül. A bezárva tartottaktól még a jogvédelmet is megtagadták, hozzátartozóikkal kapcsolattartást sem engedélyezték.
   A három éve történt, a kissebbség cirka negyvenfős csoportja által elkövetett, olaszliszkai lincselés bűntényét, az áldozat két kiskorú gyermeke szemeláttára, alantas emberi indulatokkal elkövetett kivégzést a törvényhozás még nem tudta ítélettel értelmezni. Nyilván nem is célszerű a kormány szavazótáborának létszámát meggondolatlanul csökkenteni. Ez számukra öngyilkosság lenne!

   Ezért garázdálkodhatnak a bőrszínűkről is megkülönböztethető módon felismerhető bűnbandák, a főleg vendéglátóhelyektől sápot szedő üzleti tevékenységükkel szerte az egész országban. A siófoki, 2008-ban térmegfigyelő kamerák által rögzített, 2-3oo fősre becsült, üzlet, szállodasoron végigmasírozó gengszter csoport, felvonulásához nem kért magának előre rendőri biztosítást. De látszott rajtuk, elég biztosak magukban rendőr nélkül is!
 A kiskunlacházai, csepeli gyilkosságok sorát, Veszprémben, Jan Kozma válogatott kézilabdázó meggyilkolásával tetéző, kisebbség által elkövetett bűnténysorozatokra, a nemzetközi közvélemény hatására, megmozdult végre a rendőrség is. A legalább hat-nyolc érvényes elfogatóparanccsal a zsebében szabadon lébecoló bűnözőt, újabb gyilkossága miatt, nemzetközi elfogatóparanccsal, végre-valahára Auszriában letartóztatták.
   Az elszaporodó etnikai bűnözésre, mely főleg a törvényes rend szerint élő, de rendkívül hátrányos helyzetbe hozott, létbizonytalanságba kényszerített magyar többségből szedi az áldozatait, a felelős tisztet betöltő kormányfő nyilatkozata szerint: „A kormánynak nincsen válasza!”
    A fel nem tett kérdéseinkre azonban több választ is kapunk. A Trianonnal szétszabdalt, és azóta is csak pusztított magyarságot csodával határos módon, már csak a szép és erős, sumer kultúránkból magunkkal hozott magyar nyelvünk tartja egyben.
   Méltányolja is ezt a judeó projekt. Intézkedéseiben fő helyen szerepel a valamikori híres nevezetes magyar oktatásügyünk szétzilálása, lesilányítása.
   Az alacsony IQ-jú etnikum integrálása érdekében, a jobb képességűekkel egy osztályba kényszerítettségük folytán, egyik csapat sem képes tudáshoz jutni. Mert az alacsonyabb IQ-jú társaság renitens magatartásával meggátolja a tananyag átadását a magassabb képességűeknek is. Ezen-felül a pedagógus meg van fosztva minden jogától, hogy a renittenseket érdemei szerint értékelje, vagy esetleg eltanácsolja az osztályközösségből. Vagy a testi épségét, mint hivatalos személyét a törvény is védelmébe vegye!

   A szemita vírushordozók csemetéi ezzel szemben csillagászati összegekkel megfizetett elit oktatásban részesülhetnek! Nyilván azért, hogy ha majd az idő úgy hozza, felkészülten állhassanak az ország élére, vezetői pozicióikba! Ezért a nagyszerű elképzelésükért, Hamurábi tanítójuktól, posztumusz, piros, ötágú, csillagos ötös jár!
   A magyar nyelv fontosságát a jelenleg fungáló pápa, elődeihez hasonlóan értelmezi. E miatt ő sem engedi az amúgy kegyes lelkületű pápa, a határainkon kívül rekedt Csángó magyarjainknak a magyar nyelven misézést, hiába kérlelik. Ebből is látszik, hogy kiemelt fontosságú nemzet vagyunk! Rajtunk kívül már mindenütt a judeó keresztény fennhatóság alá tartozó kül országokban, nemzetük nyelvén hallgathatják a misét az odavalósiak!     
    Önzetlenségébe nyilván nem fér bele, hogy a lakosság vérével, verejtékével felépített, és onnan már a pápai birodalom tulajdonát képező templom gettókban a hazájuktól kirekesztett magyarok, nemzetük nyelvét közösségi szinten gyakorolhassák.
   Az írás, olvasás, számolás, megtanulásának, begyakorlásának régtől fogva jól bevált módszereit, eszközeit, a palatáblát és a többször használatos tankönyveket az utóbbi ötven évben jobbnál-jobb, korszerűbbnél-korszerűbb, oktatási módszerek, valamint egyszer használható drága tankönyvek váltották fel! Melyet az egyre nagyobb arányúvá váló, leszakadásban lévő családok, gyermekeik számára már nem tudnak kifizetni.

   Az iskolákban sűrűn rendezett pedagógus továbbképzéseknek az a fő témája, hogy a most már minden eddigi, jól működő nevelési eszközétől, s jogától megfosztott pedagógus, a kialakult új helyzet miatt, hogyan értelmezze át nevelői feladatát. Ne sajnálja a fáradtságot a reníttensek miatt nevelési célját el nem érő energiáinak elfecsérlése miatt. Tartson további önvizsgálatot, aláztassa meg magát mégjobban, törje össze kezét-lábát, hogy az önmaga fejlődéséért semmit tenni nem akaró, leszakadás, de méginkább már zuhanásba lévő családok gyerekei figyelmét a tanulás fontossága irányába terelje.
   Arra is nagy hangsúlyt helyeznek, hogy a leszakadók gyerekeit elsősorban megérteniük, és szeretniük kell! Mert ők otthon nem kapnak szeretetet, azért ilyen megfékezhetetlenek az iskolában. Legutóbb egy nem is olyan nagyon távolinak feltüntetett feladat lett felvázolva az álmélkodó pedagógusoknak. Az elsőtől a tizenkettedik osztályig a leszakadók és e miatt jórészt szeretethiányossá váló gyerekeket, nem a tanulás, hanem a közösségben megtanulható, szeretethez jutás megtanítása miatt kell majd iskolába járatni. Ily módon az iskoláknak az oktatás helyett a szociális gondozó szerep jutna! Hozzáteszem: a kialakult helyzet miatt, természetesen, csak kényszerűségből!
   Egy nemrégiben középiskolásoknál végzett nemzetközi szintű, összehasonlító felmérés alapján, az értő olvasás terén, a magyar tanulóifjúság az utolsó helyen kullog. Ez azt jelenti, hogy ha el is tudják olvasnia szavakat, nem értik teljesen, hogy az, mit jelent.

   Arany János költészetében felhasznált közel húszezer magyar szavából, a magyar nyelv gazdag szókincséből a leszakadófélben levő családokból iskolába került gyerekek mostanság alig 3-500 szót használnak. S azok jó része káromlással, gyalázkodással van kombinálva. Nem kell csodálni, ha ezek a kisgyerekek kikerekedett szemmel rácsodálkoznak az amúgy őket szeretettel tanító tanítónénijűkre, aki nem tartja számukra megengedhetőnek azoknak a káromló szavaknak az iskolában használatát, amellyel otthoni környezetükben elég jól elboldogulnak.
   A judeó projekt emlőjén 1000 éve nevelkedő magyar társadalom nagyrészt olyan családokból áll, ahol a szellemi tudatosságal elérhető önzetlen szeretetadással a világ teremtésében való részvétel gyönyörélményét, a boldogsághoz jutás lehetőégét nem ismerik!
   Ennek következtében a szülők szeretetínségüket gyerekük önzetlenül feléjük áradó szeretetének kisajátításával, birtoklásával igyekeznek pótolni. E miatt kényeztetik, ajnározzák, hogy a gyerekükből minél több szeretet sugározzon vissza csakis neki(k). A kényeztető, minden kényelmetlen feladattól gyermeküket megkímélő, gyerekcentrikussá váló szülők egymással versengve igyekeznek kiszolgálni, az egyre követelődzőbbé váló gyermeküket. Aki rövid idő alatt átveszi a család fölötti irányítást. Mire felnőtté válik a gyerek, nem tud önmagáról gondoskodni. Mert a szülők mindent átvállaltak helyette. Mert még nem tudja olyan jól megoldani a feladatát, mint a felnőtt. Meg ha feladattal lenne ellátva, nem tudná oly felhőtlenül feléje sugározni a szeretetét. A gyerek meg rájön, mindent megkap, amire szüksége van, fáradni sem kell érte, csak egyre erőszakosabb hangon követelőzni, s máris ölébe hullik minden.

   Tudományos felmérések szerint az ily módon feladatoktól megkímélt gyerekek feledékennyé válnak. Mert az agyuknak az a része, mely az információk tárolására szolgálna, nem volt kellő mértékben igénybe véve. Azaz edzés híján a hipokampus, az agy rövididejű memóriatároló képessége nem fejlődött ki megfelelőképpen.
 Szintén tudományos megfigyelés: az ilyen piedesztálra állított, kényeztetett gyerek, aki rájön, hogy már két-hároméves korától ujja köré tudja csavarni a szüleit, félni kezd. Azért mert nem érzi magát biztonságban! Tudat alatt felméri magának azt a lehetetlen helyzetet, milyen védelmet tudnának adni neki a szülei, ha ő, őket gyerek létére kénye-kedve szerint irányítani tudja!?
   Lelki segítői ismereteim, tapasztalatai alapján hozzáteszem: az önzetlen szeretet híjával nevelt gyerekek érzelmileg önállótlan felnőtté válnak. Ez félelem érzettel, érzelmi labilitással jár. A családi háttér érzelmi biztonságának hiánya önmagukról gondoskodásra képtelenné teszi őket.
   A félelemérzet agresszívvá, intolarenssá változtatja őket. A konfliktushelyzeteket az erő oldaláról akarják megoldani. Az önmagukat korlátozni meg nem tanult gyerekek, a társadalmi minta bőven eléjük tálalt lehetőségeit szem előtt tartva önbíráskodni kezdenek. S mivel a mi társadalmunk a gyerekek személyiségi jogainak álságos hangoztatása mellet nem alkalmaz az önbíráskodókkal szemben szankciókat, elszabadult a pokol az iskolákban is.

   Az életképtelenné, önállótlanná nevelt gyerekek között gyakori a Diszlexia, Díszgráfia. Ez olvasásra, írásra és logikus gondolkodásra való képtelenséget jelent. Amit elolvas, nem tudja értelmezni. Ezt a káros jelenséget a tanítás projektjében alaptételként alkalmazott lexikális tudás erőltetésével, azok szószerinti visszakérdezésével eredményesen segítik.
   A magyarázatokat nélkülöző töméntelen információhalmaz távoltartja a tanulót a társadalmi események fizikai törvényszerűségek logikai összefüggésének mentén való megismerésétől. A hatalom szándéka nyilvánvaló. Az önmagát képviselni nem tudó, gondolkodásra képtelen társadalmunkra mostanában már a saját nyelvét, szavát nem értő Bábeli zűrzavar a jellemző.
   Elérték kitűzött céljaikat, és le is teszteltek bennünket a judeó projekt szentjei. A Trianon gonosz békekötésével anyaországunkról leválasztott magyarságot 2004. decemberi népszavazáson mi eltaszítottuk magunktól. Mert ránk ijesztettek, és sokan el is hitték, hogy országunk meg fogja sínyleni az állampolgári jogot kapott országunkba beözönlő külhoni honfitársaink gyógyítási költségeit. Anyagiassá téve bennünket, megtagadtuk hazánk testéről erőszakkal leválasztott honfitársainkat, akik segítségével a 2006-os választáson eltakaríthattuk volna fejünk fölül, a mai napig csak kimúlásunkra játszó zsarnokságot. Amely mostanra országunkat a végromlás szélére sodorta.
   S ez a zsarnok nem elégszik meg azzal, hogy térdre kényszerített bennünket. Szemmel látható, hogy a teljes megsemmisítésünkre törekszik. Könyörtelen, kegyetlen, bosszúálló magatartása azonos azzal a cigány maffiózóéval, aki nemrég Veszprémben a pultoslányt megvédelmezni szándékozó sportolót egyik késszúrásával földre küldte, majd ott a magatehetetlenné vált embertársát, kését a szívébe megforgatva könyörület nélkül kivégezte.
   Jól kikövetkeztethető a zsarnok viselkedés kultúrájából, hogy tudatában van annak, hogy nincs olyan külső tényező, mely őt ebben a világhatalmi őrült ámokfutásában megállíthatná. S 2000 év alatt épp eleget tettek azért, hogy a mostani végkifejlethez eljussanak. Az ő szempontjukből a hibátlan következetességgel végigfuttatott szemita projekt olajozottan működik. S legyenek akár ezerszámra igazságaikat megkérdőjelezhető momentumok, ők fedve vannak a cél, szentesíti az eszközt szlogenjével.
   S kétségbevonhatatlannak látszó tény az is, hogy elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak azzal, hogy az emberiség boldog jövője érdekében példát szolgáltattak önzetlen, önfeláldozó magatartásukról: a kereszrefeszítés kínhalálával kivégezték Jézus urunkat!

   A jézushitű magyarságot, a sumer egyistenhit-kultúra egyedüli képviselőit, szellemi és fizikai terrorjukkal szintén kínpadjukra kötözték! Az ezer évvel ezelőtt megkezdődött gyarmatosítással, és a zsidó-keresztény téveszméjükkel szellemi sötétségünket, adósrabszolgaságunkat, a nemzetünk lassú, de teljes megsemmisítésünket előidéző projektje, ugyanazt a szemita felfogást jelenti, mellyel eddig kivégeztek, megsemmisítettek mindenkit, akikről úgy gondolják, hogy világhatalmi törekvéseiknek útjában áll.
   Döbbenetes hát az a tudatlansággal, és jóhiszeműségünkkel vegyes szellemi sötétségünk, mellyel, lelki szemünkkel nézünk ugyan, de nem látjuk, hogy a világ leggonoszabb szemfényvesztésének lettünk az áldozatai! A békét és szeretetet gajdolók, a Jahve istenüket szolgálva, távol tartják a békességre és szeretetre vágyó emberiséget a Teremtő Isten szeretetének megismerésétől.
 
 „Gyógyítsatok, tanítsatok!
   Legyetek szelídek, mint a galambok,
  És ravaszak, mint a kígyók!”
                Jézus e szavakkal bocsátotta útjára Apostolokká beavatott tanítványait.


 

 „Gyógyítsatok, tanítsatok!
   Legyetek szelídek, mint a galambok,
  És ravaszak, mint a kígyók!”
                Jézus e szavakkal bocsátotta útjára Apostolokká beavatott tanítványait.

 

  A galamb szelídség a békességet jelenti. A békéhez pedig a kígyó ravaszságával, (okossággal) felérő szellemi tudatosság, vagy morális erő szükséges, mely azonos Isten teremtői rendjét ismerő, és a szerint élő emberi magatartással.
   Jézus azért született le a földre, hogy tanításaival a békességhez jutás lehetőségét adja át az emberiségnek. Mert nem volt elég a béke megőrzéséhez a Sumer népünk, és királyaink békeszerető, jóhiszemű, mindenkit elfogadó magatartása ahhoz, hogy megvédjék országukat a szemita hordák pusztításaitól!
   Kellett volna az a szellemi tudatosság is, hogy az alantas érzelmekkel rendelkező, országunkba először szolgaként beszivárgó szemitáknak ne adjanak hatalmat a kezükbe! Legszebb nőiket ne tegyék meg királynőjüknek, a behízelgő szemita talpnyalót ne tegyék meg főpohárnokká! Mert ő a legelső kínálkozó alkalommal megmérgezte királyát és ő lépett a helyére! Vagy a Babiloni fogságban „szenvedő” szemitáknak ne adják át azt a szellemi tudást, melynek ellenszerét kidolgozva mostanra már az egész világot hatalmuk alá kényszerítve, elpusztításunkra törekednek. Nem ajánlatos disznók elé igazgyöngyöt szórni!
 
 „Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni!”
                                                      Edoudard Manet   
 
 Félreértés ne essék, az alantas érzelmű szemiták is Isten teremtményei. Alantas érzelmekkel minden teremtett lény rendelkezik. Isten teremtői rendje, morálja minden alantassággal rendelkező emberlénynek esélyegyenlőséget ad arra, hogy alantasságától megtisztuljon. De ez csak úgy érhető el, ha Isten teremtői rendjét megismeri, és elsősorban magára alkalmazva, a szerint akar élni.                                                                                                                             A békének az a feltétele, hogy a szellemi tudatosságot nélkülöző embertársainknak nem adunk hatalmat a kezűkbe. Ilyen felfogással éltek eleink az 500 évig fennmaradó Pártus-Hun birodalomban. Akikről a latin krónikák természetszerűleg nem igen tesznek említést. Akik országuk határaitól a hódítókedvű római birodalmat is távoltartották. Fennálásuk alatt három alkalommal mértek megsemmisítő vereséget korszerű mozgékony hun lovas hadseregükkel a nehézkesen mozgó rómaiak ellen.
   Ahova Adiabani királyi család sarjaként Jézus Krisztus, a világ világosságát az emberiségnek elhozva, embertestet öltve leszületett.
   Ahol a másvallásúak is békében éltek a sumer kultúra egyistenhitét valló többség mellett. Mert a szellemi tudatossággal rendelkező királyaink nem adtak hatalmat az alantas érzelműek kezébe. S nekik az ország törvényeinek értelmében lehetőségeik sem voltak, hogy felsőbbrendűségüket embertársaikon éljék ki. Nem kapták meg a nagykereskedelmi jogot, nem lehettek malmaik, raktáraik, hajóik, kikötőik, bankjaik. A kereskedelmi haszon mértékét az országlás törvényeivel szabályozták.
   Nem kell csodálnunk, hogy a békében csak kényszerűségből élő szemitáknak nem fűlt a foguk az alantasságuk megélését korlátozó, Pártus birodalomban elszenvedett, önmagukat megalkuvásra kényszerítő megalázottság érzéshez! Ilyen kényszerítő körülmények közt, nem tudtak tejhatalomra jutni!
   Jézus urunk kivégzése, az emberiség által elkövetett leggonoszabb bűntényeként, a Judeó projekt emberiség „üdvére” celebrált üdvtörténete, ebből a szemita felsőbbrendűség tudatból indult ki!
   A szellemi tudatosság hiánya, a jószándékúság megléte mellett a magyar történelemben a turáni átoknak mondott jelenségekben, nemzetünk tragédiáit okozva öltött testet. A keresztény arát, nászágyába vivő Atilla hun királyunkat, alantas érzelmű felesége a nászágyában itatta meg méreggel. A térség leghatalmasabb birodalma, egyik pillanatról a másikra szétesett, összeomlott.
   Gecső, a később Gézának mondott Árpádházi fejedelmünk felesége, Saraldú, (Sarolta) korai halála miatt, egy erős akaratú, haragvó természetű, durva modorú, hatalomvágyó lengyel feleségre tett szert, aki nászajándékul hozott magával keresztény papokat, és fegyvereseket is. Egy- kettőre átvette a hatalmat a jószándékú, de szellemi tudatossággal kevésbé rendelkező férje, és így az országunk fölött is.
   Vajk (István) mostohafiából keresztény felfogású, gyengeakaratú ifjút nevelt, aki egy németoszági magyar küldöttségben, apja engedélye nélküli résztvétele alkalmával, egy férfiakon már erejét kipróbáló keresztény feleséggel tért haza. Aki rengeteg zsidó-keresztény pappal,és fegyveressel kisértette magát. Akik aztán folyamatosan, egyre többen érkezve elözönlötték az országunkat. Akik visszaélve a vendégjoggal téríteni, és gyilkolászni kezdték a vendégszerető lakosságot. Az erőszakos térítés ellen fellázadt lakosság élén harcoló, megsebesült, lábadozó Koppány vezérünket, István béketárgyalás „szándékával” felkereste veszprémi otthonában. A vendégeit fogadni készülő Koppányt, mielőtt szóra nyithatta volna a száját, István két papi kísérője, a reverendájukból előrántott tőrrel kivégezték a sebesülése miatt mozdulni alig tudó, jóhiszemű, gyanútlan Koppány vezérünket! Testét felnégyelve, az ország négy égtája felé elrettentésül szétküldték: ez jár a lázadóknak.

   A történet innentől már ismert. A tanúság is az kellene, hogy legyen. A szellemi tudatosság hiányában, egy addig szabad, és boldog nép sorsa is tragédiába torkollik, ha vezetője csupán csak jó szándékkal rendelkezik

   A judeó projekt téveszméjével szellemi sötétség állapotába kényszerített, gazdasági és szellemi terrorja miatt létbizonytalanságát, és megfélemlítettségét megélő magyar lakosságot mostanra nagyobbrészt olyan családok alkotják, ahol állandó békétlenség honol! Mert nem ismerik az önzetlenséget hirdető jézusi tanításokat, Isten teremtői rendjét, a morált, mely felemelhetne bennünket. Alantasságunkból fennköltté, istentudatúvá, szeretetlénnyé változtathatna bennünket.
   Ezért vagyunk családon belül gyerekeink szeretetét birtokolni vágyók, asszony létünkre családfői szerepre ácsingózó, és ezért a cseppnyi hatalomért, minden gonoszságot, alantasságot elkövető, önsorsunkat romboló, boldogtalanságunktól szenvedő lények. A birtoklás rabbá, áldozattá, teszi gyermekünket, házas,- vagy élettársunkat, akik ezt több tudatalatti lelki síkon megszenvedik. Ez az érzület betegségek sorát vonultatja végig a családtagokon. A birtokló feleség, édesanya, aki még a családfői hatalmi poziciói megküzdéséért is állandóan sorompóban áll, ezért őrmesteri beosztáshoz illő hangnemben zsarnokként uralkodik a család felett. Mert a hatalomra való nyilvánvalóvá vált alkalmatlansága ellenére, állandó bizonyítási vágy él benne, hogy e tekintetben is többet ér a férjénél. Ezen felül, a liberalizmus is azt tanítja, hogy mindenben egyenlők vagyunk.
   Amit lelki segítőként e témában betegségeik miatt hozzám fordulók eseteiben megtapsztaltam, az a következő: a jogosulatlan, hatalmával visszaélő feleséget, gyerekeit, birtokló édesanyát, tudatalatti síkokon az áldozataivá váló családtagjainak szenvedései fölötti kéjes öröm iránti vágyakozás vezérli. Ez a szenvedély kategóriájába tartozó hatalmi mámor, kéjvágy csak pillanatnyi örömhöz, dicsőséghez juttatja az ez érzésben szenvedőt, de kielégültséget nem okoz. E miatt, haragvó gyalázkodó magtartásával olyan konfliktushelyzeteket teremt családon belűl, mely fennsőbbrendűség tudatának bizonygatásával, hozzátartozóit újabb szenvedésekre kényszeríti, őt meg újabb kéjes örömhöz.

   Könnyen érthetővé válik az elhíresült öszödi beszédében hatalmi mámoráról eldicsekedni nem restellő kormányfő motiváltsága, ha az imént felvázolt családmodellt vesszük alapul a hatalmi kérdések vizsgálatánál. A keze közé kaparintott, áldozatává vált magyarságnak általa okozott szenvedése, az ő alantas kéjvány érzését elégíti ki. Az illegitim hatalomgyakorlásnak ez az ars poetikája!
   Az is érthetővé válik ezek alapján, hogy miért kellett Jézus urunkat bestiális kegyetlenséggel, kereszthalál kínjaival kivégezni.
   Az is könnyen megérthető, hogy a szemita barbároknak mire volt jó sumer eleink országa elleni támadása, vandál pusztítása, lakosság kiirtása, fizikai, szellemi terrorja.
   Az is nyilvánvalóvá válhat szellemileg felnyílás irányában elmozduló szemünkben, hogy az anyagi haszonszerzésen túl, még miért szálltak meg bennünket a kereszténnyé átváltozó szemita hordák ezer évvel ezelőtt.
   Az is érthető, hogy a kereszténység 2000 éves égisze alatt emberiség ellen elkövetett fasizmus jegyeit magánviselő, borzalmas emberi cselekedeteknek, az anyagi hasznán túl, még milyen emberi érzések voltak a mozgatórugói.
   Az is ugyanilyen könnyen felfogható, hogy a világhatalomra törő szemiták, nem lépnek vissza kitűzött céljaiktól, csak azért, mert a hatalmuk alá kényszerített emberiséget szenvedni látják. Sőt! Az sem rettenti el őket gonoszságaik folytatásától, hogy hatalmi mámoruk kéjes örömének elérése érdekében elkövetett gonoszságaiktól nemcsak az emberiség szenved, pusztul, hanem a bennünket hátán hordozó anyaföld is. Mert a téveszméjük alapeleme kezdetektől fogva a mások sanyargatásának következtében szenvedő embertársaik látványa által lelkükben átélhető hatalmi mámor kéjérzete, s a minden értelmes emberi célt nélkülöző rombolás.
   Az is szellemi szemünkbe világíthatna, ha többször próbálnánk felnyitni, használni, hogy a megbékélést és könyörületességet hirdető, tanító Jézus urunkat könyörtelenül, kereszt-kínhalállal kivégző szemita eredetű judeó projektből kialakított zsidó-keresztény téveszme miért hangsúlyozza, dogmáiban a szenvedés fontosságát!? Miért a kereszt jele a judeó projektnek? Amikor az egyistenhitet valló sumer magyarságnak ezer évvel ezelőttig a kétszeri szentháromság sumer hatágú csillaga volt hitének jelképe!                                                                                     
    Megtisztult-e valaki is vétkeitől a csupáncsak keresztényi alázatossággal viselt betegségeinek, kínjainak összeszorított fogakkal elviselése, és fizikai szintű gyógykezelésnek alávetettsége által. Az egyházi adó, a perselypénz, a bűnbánat cédulák megfizetése által. A pogány keresztény materialista papság vétkeinknek egyházi feloldozása által.

   Amikor vétkeink nagy részét tudatalattink több mint tíz síkja által vezérelve követjük el. Ahonnan, mint lelki segítő, a lelki segítségért hozzám fordulónak csak a segítő szellemek segítségével tudok tudat alatt vezérelt vétkeinek elkövetéséről információt közvetíteni. Az egyház gyóntató papjainak, a gyónó csak a magáról ismert tudatos szinten elkövetett vétkeit tudja felsorolni, s arra feloldozást kérni. Vétkeink java viszont a tudat alattinkban követődik el. A jéghegy 80 százaléka víz alatt van, mi meg vétkeinkből csak a jéghegy csúcsát ismerjük.
  Jézus megváltói üzenete a keserveinket, betegséginket, nekünk esendő lelkeknek mentőövnek szánta. Szenvedéseink keresztjét nem cipelni kell. A szenvedés csak figyelmünk felkeltésére szolgál: lelkünkkel valami baj van. Nézzünk szembe gyarló emberi hibáinkkal, és a megbánás jóvátétele által szabaduljunk meg tőle. Ez a gyógyulás, és istentudatúvá válás egyedüli útja. Az Isten szeretetéhez jutás útja. Mi, lelkipásztorok, ezt az utat segítjük bejárni a hozzánk lelki segítségért fordulóknak.
  Ettől az úttól tart távol bennünket, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit judeó szlogenje!
   A békéhez, nyugalomhoz, rendhez szellemi tudatosság, avagy tisztesség kell, melyet Isten teremtői rendje, mint fontos szempontot sugall az emberiségnek. Ennek szorító hiányáról az emberiség történelmében előforduló sorstragédiák is ékes bizonyságul szolgálnak:

  Az első világháborúba belerángatott, és az Antant hatalmak közös erejével kétvállra fektetett, legyőzött magyarság fölött törvényt ültek a kihívók, a belerángatók. A Trianonban kötött, országunkat 1/3-ad részre összezsugorító tisztességtelen, bennünket megalázó békeszerződés, már felért a nemzetünk kivégzésével. A minden tisztességet nélkülöző, rajtunk országcsonkolással végrehajtott végitélet legbuzgóbb szorgalmazói a Franciák voltak. Bizonyára e keresztény lelkületű francia diplomaták annak idején nem gondoltak a bennünket megalázó békediktátumuk megfogalmazásakor, hogy saját nemzetük békéjéhez, biztonságához nem elégséges egy ártalmatlanná tett ellenség, minden tisztességet nélkülöző, keresztényi hevületű kivégzése!
   Mert addig a magyarság fékentartására használt német birodalom hadereje, a II. Világháborúban, szabad kapacitását kihasználva, első dolgaként Franciaországot rohanta le, kebelezte be! A milliárdokat felemésztő, Maginot védővonalakat kikerülő német hadsereg egyszerűen legázolta a trianoni tisztességtelen békekötésben élenjáró cinkostársát, Francia szövetségesét.
   A sumer eleinknél történelmileg többször megismétlődő szemita hordák által véghezvitt országdúlást, szakértői vélemények szerint a dekadencia jelensége okozta. Amely nem mást jelent, mint azt, hogy jóhiszemű királyaink szemita szépséget engedtek be nászágyukba. Ők meg hozták magukkal, az alantas érzelmű, felsőbbrendűséggel megáldott rokonságot, akik rövid időn belül kezükbe ragadták a hatalmat. S kirabolták, szétdúlták, elpusztították, gyarmatosították a sumér kultúrájukkal békésen élő népet!

   Jézus tanítása a béke megteremtésének feltételéről; a szellemi tudatosság fontosságáról szól. A judeó projektnek köszönhetően, ez a szellemi tudatosság nem jut el az arra leginkább rászorulókhoz, a magyar családokhoz sem. De az ellenszerét belénk súlykolják, a kezükben összpontosított médiahálózatukon keresztül. Az egyenjogúság, az emancipáció, a társadalomban, és a családon belüli egyenlősdi hangoztatása, teljesen felborítja azt a szellemi értékrendet, a családi morált, melyet Isten nekünk az önzetlenség tanában megfogalmazott: A nemi szerepek különbözőségét, tudatos felvállalásuk fontosságát, a férfi nap szerepét, a nő hold szerepét. Amelyekkel élve a házasfelek önmagukból a legjobb jót adhatják a másikuknak. Mert anak a bennünklévő azért fontos, mert belőle az, pont hiányzik. A házasfelek társuk másmilyen nemi érzésével tudnak csak eggyé válni, családi egységben, harmóniában élni.
   Az egyenlőségesdi, emancipáció, családi hierarhia elvetése, nemek különbözőségének összemosása, androgün nemi szerep hangoztatása, a meleg mozgalmak támogatása, a családi élet tönkretételét célozza. Jól látható módon mostanra már a magyar társadalom szétzúzásához is vezetett.
   A keresztény szellemi és fizikai terrorral, szellemi tudatlanságba belekényszerített társadalomban élő családok a szellemi tudatosság hiányától szenvedvednek! Jóravalóság, a boldogságteremtés szándékával, de az egyenlősdi liberális szemita vírusával megfertőzve, szellemileg tudatlanul állnak bele a ringbe házasságkötésükkor, hogy az életben maradásért, családi boldogságért, egymást támogatva megküzdjenek!

   Ezzel a szellemi felkészültséggel indított párkapcsolatokból, sajnálatos módon az egymást támogatásból hamarosan egymással szembefordulás lesz. Az eredetileg béke szigetének szánt családi kapcsolat, Isten áldása nélkül, az egymással szembeforduló férfi, és nő szerepek közti áldatlan harc küzdőterévé válik!
   Ilyen felfogással, boldogságot építeni, ugyanolyan reménytelen feladat, mint szénakazalban elejtett gombostűt megtalálni.
   A családfői szerepet, szellemi felkészültsége híján betölteni nem képes férfi kezéből, a nő társa előbb-utóbb kiragadja a családfői hatalmat. Azért, mert eddig nő szerepében megélt csalódásait, kudarcélményeit, szellemi tudatlanságából indíttatva, férfi szerepben, a hatalom képviselőjének szerepében látja megvalósítható módon bepótolni.
   A gyermekáldás beköszöntésekor az édesanya, teljes érzelmi kapacitásával a gyermek(kei)ből áradó önzetlen szeretet, maga számára teljes kiaknázására, birtoklására helyezi a hangsúlyt. Mert rájön arra, hogy a kisgyereke őszinte, és önzetlen szeretete, ami, ő feléje árad, százszor többet ér, mint amit ő, élete párjával eddig szeretetként megélt. Ily módon a család érzelmi egyensúlya felborul: az anya helyzeti előnyét kihasználva, legszorosabb érzelmi kapcsolatát, innentől kezdve, gyermekével éli meg! A férj pedig ebből az érzelmi kapcsolatból kimaradva a család érzelmi perifériájára kerűl, és végig ott is marad, még a gyerekeik házból kiröppenése utánig is. Ezzel a család érzelmi egysége kettéválik, s általában fel is bomlik. Esetleg olyan látszatkapcsolattá válik, ahol a gyerek(ek) kegyeiért folyik tovább a nemek harcával, családon belül elkezdett küzdelem.
   Mivel a szülők egymásiránti legbelsőbb érzelmeiket nem Isten teremtői rendjének ismeretével , és maguk viselkedésére, gondolkozásmódjának alkalmazásával élik meg, az állandó békétlenség, rossz családi légkör miatt, előbb-utóbb még meg is betegszenek! A hozzám forduló lelki segítséget, gyógyulásukhoz kérők mindegyike a családon belüli szeretethiányos cselekedetek, és gondolatok miatt betegedett meg! Jómagam is ilyen okok miatt lettem annak idején gyógyíthatatlannak gondolt beteg.
   A birtoklással nevelt gyermek, felnőttkorba érve önálló érzelmi életre képtelenné válik. Mégpedig azért, mert az édesanyja a férje helyett őt emelte piedesztálra, ő lett a legfontosabb személy! Ezzel mindenki fölé lett emelve, a családi hierarchia szerint is! Minden kívánsága teljesült, nem kellett érte mást tennie, mint egyre haragosabban követelőznie! Nem tanult meg küzdeni, önmagáról szorgoskodással gondoskodni. Nem tiszteli a családfőt sem, mert az anyukája sem tiszteli, csak szidalmazza, gyalázza. Őt meg minden gyermeki önzéséből kiindult, kezdetben csibészkedésnek ható, később gonoszságokba is átbillent megnyilvánulásait elnéző, mindent neki megengedő szeretetével illeti.
   Ily módon az önzetlen szeretetadást nélkülöző, birtokló anyai érzelmi magatartás, gyermeke és családja sorsát megpecsételi. Elmarad az erkölcsi nevelés, a gyermekes önzésből kiindult vágyak korlátozása, téves felfogásának kiigazítása, a felnőtti kontroll, a számonkérés. S nem kapja meg a gyermek azt a lehetőséget sem, hogy a szülők egymás iránt érzett szeretetét, tiszteletét gyermekévei alatt közvetlen közelről, mint jó példát, önkéntelenül eltanulhassa. Mert ilyen jó példát a szülők gyermekük megfelelő érzelmi nevelése érdekében saját életükből sajnálatos módon, nem tudnak felmutatni.

   Ezen okok miatt, a szemünk fényéből egy-kettőre falkavezér lesz. A család élére kerülve hatalmat gyakorol, anélkül, hogy tudással, moralitással, felelősségtudattal erre a feladatra felkészítést kaphatott volna. Az önzését, hatalomvágyát, alantas érzéseit, a felül levés mámorító sekélyes kéj érzetét éli ki, amihez a családjainkban ezer éve bekerült, és önálló éltetet élő, pusztító szemita vírus, a dekadencia, a női egyenjogúság, a nőuralom adja meg a jogosítványt. Szükségtelennek érzik a hierarchiát, a felnőtteknek, előttükjáróknak a tiszteletadást, mert ők egyből felülre kerültek! Életelemüknek érzik azt a családon belül megélt szabadságot, mely őket ezidáig semmilyen elképzelésük, botor lépésük kivitelezésében nem korlátozta. Kötelezettségekkel gyermeki gondjaikat nem szaporította.

   Ezért nem meglepő, hogy e szemléletben felnövő fiataljaink a liberalizmus által kínált széles perspektívát kínáló áleszmére szavaznak. Ily módon a szemita vírusfertőzött családjaink termelik ki a globalizációt tápláló adósrabszolgasorsú emberi társadalmat. A szellemi sötétségre kárhoztatott emberi (magyar) társadalom nem veszi észre, hogy a Judeó projekt lelkes híveiként, a családon belüli szeretetért, birtoklásért, hatalomért vívott harcuk közepette, családi élete, és nemzete jövője alatt vágja a fát!
   Nem tudja, fel sem ismeri a kegyetlen valóságot; lóvá tették! A magas lovon ülők a kispados Jahve isten felhatalmazásával kerültek oly magasra. A Világ Teremtő Istenét csak logójukként használják zászlaikon, melyet világ meghódításáért indított harcuk közepette szemfényvesztésül lobogtatnak a szellemileg lebutított emberiség szemébe!
   Szemmel látható, hogy a sumerek vendégszeretetét, Babilonban 70 évig élvező szemiták, ottartózkodásuk alatt alapos munkát végeztek. Az emberiség a mai napig nem jött rá, hogy egy tudatosan kidolgozott, minden oldalról megtámogatott téveszmébe kényszerítve éli meg hétköznapjaiban a csőstől rászakadó sorstragédiáit. S hiába rázza öklét a projekt bűnbakjára, azzal nem tud magán segíteni. Ezzel csak Istentől távolodik el!

   Jómagam csak két hónapja jöttem rá, hogy téveszmének vagyunk az áldozatai. Addig úgy gondoltam a keresztény vallásra, hogy a reinkarnáció tagadása, és a test feltámadásának hírdetése apróságnak számító tévedése mellet még lehet Isten szeretetéhez juttatni az emberiséget. E levelem írása közben megfogalmazott gondolataim közepette jöttem rá, hogy ez fizikai képtelenség.
   Ismételten el kell mondanom, hogy e felismeréshez Isten segítő keze juttatott el sorsom alakulása által. 15 évvel ezelőtt egy médiumi képességgel rendelkező, szellemi látó felebarátomtól ezt az imát kaptam, melyet a szellemvilág üzeneteként írt le, és adott át nekem:
   Teremtő Atyám! Kérlek, segíts segítőim által, hogy az élet jó, és rossz oldalának egyensúlyát megtaláljam. Egyik oldalon se essek túlzásokba, tévhitekbe, hamis téveszmékbe. Valamint szereteted által mutasd meg nekem, mely tulajdonságaimtól kell megtisztulnom, feloldozást, megbocsátást kérnem. És kérem szeretetedet, és megbocsátásodat nekem, szeretteimnek, felebarátaimnak, vélt és valós ellenségeimnek egyaránt.   Köszönöm, Ámen.
   Amikor lelki segítői szárnypróbálkozásaimmal ismerkedtem, a téveszméről, mint fogalomról semmi ismeretem nem volt. Nem is értettem, miért kell nekem ezt imádkozni! Most viszont biztos vagyok benne, hogy ez az ima nagyban hozzájárult szellemi szemeim felnyitásához.
   A szellemvilág e nekem küldött üzenetében az is benne van, hogy az ő segítségük nélkül még a lelkünkbe beágyazódott gyarlóságainkról, vétkeinkről sem szerezhetünk magunkról valós információkat. A tudatalattinkban hosszú idők alatt összegyűjtött lelki terheink alatt nyög, szenved a szellemileg sötétségbe kényszerített emberiség. Lelki terheinknek csak a következményeivel szembesülhetünk: az alantas emberi tulajdonságaink által irányított önzésünkkel, kapzsiságunkkal, hatalomvágyunkkal, gyűlölködésünkkel, békétlenségünkkel, magunkban és a környezetünkben kialakult érzelmi válságokkal, és annak további következményével, a rossz emberi közérzettel, depresszióval, és betegségekkel. Mert a szellemvilággal közvetlen kapcsolatot tartó képzett lelkipásztorokat felmutatni nem tudó keresztény téveszme nem tud hozzásegíteni bennünket lelki terheinktől való megtisztulásunkhoz. Hiába fizettetik meg velünk az ő szolgáltatásaikat. Aki nem tanult meg úszni, annak kár a zsebét teletömni színarannyal, hogy annak fejében mentsen ki bennünket az ő általa keltett szennyes áradatból. Ennél százszor többet ér, ha mi tanulunk meg úszni. Mert mire való dolog az, hogy szellemileg vak vezet, szellemileg világtalant!

   Honfitársaim, legyetek felebarátaim! A lecke már fel van adva, az indíttatást már mindenki érezheti saját sorsának vészjósló alakulásán. Ez olyan pillanat, mint nekem a gyógyíthatatlan betegségem volt. Én nem hagytam magam, s ráléptem az önmegismerés útjára. 18 év alatt eljutottam a levelemben leírt felismerésekhez, s közben felszentelés nélkül lelkipásztorkodom, emberlelkeket Isten szeretete felé terelgetem. Testüket meg egészséghez, élhető élethez segítem.

   Tudom, az idő már nagyon szorít! Másoknak már annyi ideje nem jut, hogy hozzám hasonló módon, egyedül kezdjenek bele az önmentő műveletbe. Ezért írom levelemet, hogy utat mutassak. Gondolkozzatok, és cselekedjetek velem. Kijártam nektek is az utat. Kövessetek. Vegyétek kezetekbe a sorsotokat. Levelemben idézett Jézus tanításainak minden sorában óriási tudásanyag van, csak értelmeznünk kell meg tanulnunk. Ezekkel a Bibliában bennfelejtett, de a judeó projekt tanításaiban figyelemre nem méltatott jézusi kinyilatkoztatásokkal azért mi nyugodtan élhetünk!
   Azt is feltételezhetjük, hogy Jézus urunk sokkal bővebb, és fontosabb tanításokkal akarta segíteni a már akkor is szeretethiányossággal küszködő emberiséget. De a Bibliában Jézus tanításainak csak a töredéke van megjelenítve. S csak az, amely a judeó projekt számára, a Biblia szerkesztésekor az egyházi kánon nem tartott téveszméjük számára veszélyesnek. Nyilván van, a titkosított holt tengeri tekercsek közt olyan jézusi tanítás, amely ha nyilvánosságra kerülne, alapjaiban megrendíthené a keresztény anyaszentegyház alapjait. Mert különben miért titkosították volna. Talán azért, hogy felcsigázzák mégjobban az érdeklődést?

   Negyven évvel ezelőtt, amikor a világszezációnak számító holt tengeri kincsleletek előkerültek a barlangok mélyéről, az egyház hírüladta, hogy a leletanyag tanulmányozása során arra az elhatározásra jutottak, hogy a biblia teljes anyagát át kell fogalmazniuk! E szándékukat tett mégsem követte! Helyette a 2008-as esztendőt a biblia évének meghirdetve az egyház újból az ószövetségi tanításokra helyezte a hangsúlyt!
   Ami nem jelent semmi mást, mint az alantas emberi érzéseknek, a fasizmusnak, egyház szempontjai szerinti fontosságának kihangsúyozását!
   S hogy e szemlélet jól megfogant országunk regnáló vezetőinek lelkében, azt jól nyomon követhetjük országunk, és népünk elpusztítását célzó intézkedéseikben. S jól látható, milyen önpusztító módon élik életüket embertársaink szerte az egész világon. Szellemi vakságunk folytán nem látjuk meg a fényt, a kivezető utat, s legtöbbünknek már eszébe sem jut, hogy keresni kellene! Csak egymást gyilkoljuk családjainkban, szűkebb és tágabb emberi környezetünkben, jószerivel az egész világgal hadilábon állunk.
   A teremtés rendje, Isten az emberiség szellemi felemelkedését elősegítő törvényei szemmel látható módon nem jutottak el a címzettekhez, a morális válságba, szellemi sötétségbe kényszeített emberi társadalomhoz!

   Nekünk csak egy lehetőségünk van az életben maradásunkhoz, ha a fénybe állunk. Keresnünk kell a sötétségből kivezető utat. Alvó lélekből, élő lélekké kell válnunk! Keresnünk kell Isten szeretetéhez vezető utat!  A lelki önvalónk megismerése által vegyük kezünkbe magunk, családunk, az országunk sorsának irányítását! Elevenítsük fel magunknak dicső múltunkat, világon egyedülálló gazdagsággal rendelkező mitológiánkat, sumer nemzeti kultúránkat, Jézus hitünket.                                             

 „Jézus urunk, a Fény Fia, Az Oroszlán csillagképen keresztül haladva született le a földre. Esztergomban, az Ister-Gami Szentélyben azért ábrázolták Őt a hét oroszlánpárral, mert elődeink hitének tartalma szerint: Itt volt a Magyar világ közepe. Az ő kozmiológikus gondolkodású hitvilágukban és ebben a szentélyben, az összes hagyományok titkának egyetlen Ura a „Fény Fia”, a megtartott és megvédett Jézus volt. Aki a „Fény”, az istentől eredő tudás megszerzője és az emberiségnek továbbítója.”

   E szövegrészlet Badiny Jós Ferenc, életműsorozatában kiadott, „Jézus Király a Pártus Herceg,” című könyvéből való. Könyveit olvasva jutottam el nemzeti öntudatom visszanyerésére, dicső múltunk, sumer-magyar nemzeti kultúránk megismerésére, honfoglaló eleink, istenes magyarjaink Jézus hitének megismerésére, pogányságunk cáfolatára. Istenhitének elkötelezett, szorgos, tudós, kutató munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett nemzetünk és a világ szellemi újraébredése érdekében. E gondolatokkal tisztelegjünk a kilencvenhárom éves koráig élt és dolgozott, magyar honfitársunk emléke felett. Ajánlom könyveinek olvasását minden Istenhitét, szellemi öntudatát, tisztes emberi életét viszanyerni vágyó felebarátomnak!
  Másképpen értelmezve a világ közepének számító Kárpát Medence, Magyarország, melynek területén a föld szellemi szívcsakrája Dobogókőn dobog, hivatott fogadni azt a Jézus által hozott szellemi tudást, mely az Égi világból az emberiségnek érkezik.    

   Ezét kérem, hogy a nemzeti érzelmű tanáraink söpörjék le katedrájukról a magyarságtudatunkat elsorvasztó, kisebbrendűségünket előidéző, tudományosan nem igazolható, hazug finn-ugur elméletet. S tanítsák a magyar ifjúságnak a latin felfogástól mentes, igaz magyar történelmet, és a honfoglaló eleinknél még létező morális emberi magatartást, mely békéről, szeretetről, tisztességről, helytállásról és nemzeti összetartásról szólt.
   Ezért kérem, hogy a nemzeti érzelmű politikusaink, tanuljanak dicső eleinktől: Mely arról szól, hogy akkor tesznek önmaguknak a legjobb jót, ha intézkedéseikkel azoknak az érdekeit szolgálják, akik őket e tisztségre, „pajzsukra emelve” megválasztották.
    Ezért kérem, hogy a nemzeti érzelmű papjaink, szószékeikről, kizárólag Jézus urunk szavait hirdessék híveiknek! Nemzetünk hazafias érzelmeinek kibontakoztatása érdekében, az egymásnak fordított, hadba induló emberiség zászlajának megáldása helyett, az ószövetség borzalmaira alapozott példabeszédeik helyett, tanítsák híveiknek a szeretethez, békéhez jutás lehetőségét, Isten teremtő rendjének megismerése, és megélése által az önzetlen szeretethez jutás lehetőségének a megismerését. A bátrabbak, még említést tehetnének az üdvtörténetünk helyszínén, a Pártus-Hun birodalomban, Jézus urunk testet öltésének helyszínén történtekről is! Jézus elüldözött, tanító, gyógyító, apostolokká avatott tizenkét tanítványáról, hatrai, suppári mágusképző központokról! A mágus-pap vezéreinkről. Atilláról, a judeó projekt nyomulását jó ideig népünktől távoltartó hun fejedelmünkről! Akit a zsidó-kerszténység, rettegve szellemi erejét, hadaival megtámogató hatalmától, „Isten ostorának” keresztelt el. Árpád fejedelemről, a legmagasabb szellemi beavatottságot elérő pap királyunkról. Akiknek a vezetése alatt, békében és szeretetben élt egymás mellett a magyarságot kitevő sokféleségében is egységet képező nemzetségek sora.
   Ezért kérem a nemzeti érzelmű felebarátaimat, hogy csak olyan politikusokra adják le a voksukat, akik nemcsak mondják, de tetteikkel is igazolták, hogy nemzetünk együvé tartozása, országunk gazdasági, szellemi vérkeringésének beindítása érdekében már tettek is valamit. S az is kérés lenne csupán, hogy csak olyan templomokat látogassanak, ahol a magyarok őshitére, eleinket boldog békés nemzetté tett Jézushitének megismerésére pásztorolják őket. S ha ilyen szent hely egyenlőre nem létezik, sebaj otthonunkat is lehet szent hellyé, a béke szigetévé változtatni, Isten szeretetéhez vezető utat megtalálni, a magyarok Istenéhez imádkozni. Az önmegismerés útjára lépve sorsunkat kezünkbe venni, ez a legjobb alkalom. Én is ezt tettem egykoron, ílymódon, ezt más is megteheti!

   Használjuk ki földrajzi adottságainkat! Isten, a Kárpát Medencében lakó magyarságnak fontos szerepet szánt. Országunk területén, Dobogókőn található a föld szellemi központja, szív csakrája. A honfoglaláskor, még mi magyarok voltunk e szellemi központnak, sumer kultúránk aktív szellemi megélése által a föld szellemi szív csakrájának működtetői. Szellemi sötétségbe kényszerítettségünk által e funkciót egyre kevésbé tudjuk ellátni. Földünket ezzel, kipusztulásra kárhoztatjuk.

   Az önzetlenség elvét, szeretetvágyunkat, lelkünk mélyén, a tudatalattinkban kódolva mindannyian magunkban hordozzuk. E szeretetvágy megfelelő irányítás mellett Isten teremtő rendjéhez, a szeretethez jutás lehetőségének megismeréséhez vezethet bennünket. Vissza kell térnünk ősi hitünkhöz, Sumer szellemi kultúránkhoz. Ehhez nagyon sürgető módon szellemi vezetőkre van szükség. Szellemi úton kapott ismereteim szerint, már néhány, hozzám hasonló szellemi segítő, gyógyító létezik, elszigetelten működik szerte az országban. Kérem, fedjétek fel kiléteteket, lépjetek velem együtt a cselekvés mezejére. Alakítsunk ki az országban szellemi, mágusképző központokat. Pásztoroljuk Isten szeretetének megismerése felé, a szeretetínségben szenvedő felebarátainkat. Kezdjük el, szélesebb körben alkalmazott, szellemi tanítói, gyógyítói működésünket. Szellemi felemelkedésünket önmagunkon kezdve legyünk a környező országok, nemzetek szellemi felemelkedését elősegítő lelki segítői, gyógyítói. Sumer szellemi kultúránk felevenítésével állítsuk helyre, Földünk megbomlott szellemi energiarendszerét. Legyünk Földünk további pusztulásának megakadályozói, a föld lelki harmóniájának helyreállítói.

   A cselekvés órája elkövetkezett. Szellemi vezetőim felhatalmazása alapján a kihalásra kárhoztatott nemzetemnek jó hírül szolgálhatok! Dicső múltunk szellemi óriásai, máguspap királyai apostolai, máguspap szellemi gyógyítóink inkarnációi, újból testet öltve már leszülettek közénk! Magyar családok közt nevelkedve készülődnek a magyarságon keresztül a föld lakosainak szellemi újraébresztésére. Nyissuk meg tehát lelkünket e szellemi ismeretek befogadására!

   Ember segíts magadon, akkor az Isten is megsegít! –sokunk által jól ismert elve alapján. Kishitűségünk ellensúlyozására, nemzettudatunk visszanyerésére kezdjünk bele dicső múltunkat hitelesen ábrázoló történelmi ismereteket adó kutatók által nyilvánosságra hozott tanulmányainak olvasásába. A világon, egyedülálló módon, csak a magyarság sumér kultúrájában megtalálható teremtés-mítoszunk tanulmányozásába. Szellemi kultúránk erejére támaszkodva kapaszkodjunk ki a judeó projekt nemzettudatunkat sárga földig belénkdöngölt megalázottság érzéséből.

   Példát vehetünk akár a görög nép felfogásából is. A hellén eredetű, görög mitológia, mely emberi bölcsességekből összeállított mesékből áll, isteneik pedig emberi gyarlóságokkal megáldott kitalált alakok. Mégis, a görögök, ezzel együtt isteneik bölcs tanításait jórészt megszívlelve, békés, tolarenciával rendelkező népek voltak, egészen a közelmúltig. Ezt a több generációt egy fedél alatt, nagy számban élő családok szokása, ékes szólóan bizonyítja. Mitológiájukat, a világ minden nyelvén, szépen kivitelezett, görög müvészetükről készített képekkel dokumentált könyvekben kínálják az idegenforgalmi látványosságot kereső nagyérdeműnek. A mitológiáját, kultúrájuk maradék építészi emlékeit, és tengerét, idegenforgalmára építő, és jórészt abból élő nép nemzettudatát büszkén viselve tudja, hogy mit köszönhet hazájának. Nemzeti lobogójuk, hétköznap, ünnepnap, minden ház, épület falán egyaránt büszkén lobog.

Idehaza meg, a nemzeti ünnepeinket együtt utcán ünneplő tömeg kezében levő nemzeti lobogóinkat, az idegenlégiósokkal kiegészített rendőrhadsereg, tömegoszlatás címszó alatt, kicsavarja, gazdájával együtt földreteperi, megtapossa, bebörtönzi, megkínozza, megalázza, megfélemlíti. Zászlónkat, és nemzetünket, a regnáló hatalom, folyamatosan gyalázza.
   Mint mondani szokás; minden rosszban, benne van a jó is. Országunkban eluralkodóvá váló, szellemi, politikai, fizikai, gazdasági terror, a judeó projekt ezer éve ránk kényszerített téveszméjének égisze alatt alakult ki. Azt legalább már tudjuk, hogy minek köszönhetjük a szerencsénket! Most már csak azt kell megkeresni, hol találjuk meg e zsákutcából a kivezető utat.
   Az már bebizonyosodott, hogy az egyre alantassabbá váló, intoreláns emberi magatartásunkból, a zsidókeresztény téveszmével kiemelkedni nem lehet, inkább csak még mélyebbre süllyedni. Szemita vírusfertőzöttségünkre, gyógyír Isten önzetlenség elvének ösztársadalmi szinten is elsajátítása, és megélése lehet.
                                                                                                                 
 Ezért meg kell találnunk az előlünk eltitkolt Jézus tanításait tartalmazó evangéliumi tanítások teljes anyagát.

   Amíg e szent iratok elő nem kerülnek, addig sem kell tétlenkednünk! A Bibliában keressük meg magunknak Jézus urunk tanításit, tartalmazó leírásokat. S csakis azokat, kezdjük el olvasni, magunkra alkalmazva értelmezni, a szerint kezdjünk el gondolkozni, cselekedni. Változtatni csak a magunk hibás felfogásán, sorsán tudunk! Senkit sem kérhetünk meg arra, hogy ő változzon meg azért, hogy nekünk jobb, kényelmesebb legyen!
   Aki az önmegismerés útjára lép, az, keresővé is válik. Aki keres, az rátalál az Istenhez vezető útra. Innentől kezdve már a szellemi segítők felkészült csapata is egyengeti az útját, hogy Isten szeretetét megismerhesse!
   Amint azt saját sorsommal is igazolható módon, engem is segített a szellemvilág, hogy nektek e lelki szemeiteket nyitogató gondolatokat közvetítsem. Mint ahogy segítettek nekem ezidáig abban is, hogy a betegségük miatt, hozzám forduló gyógyulni vágyók, tudatalattijukban megbúvó lelki okokat, a segítségre szoruló léleknek, mint nem saját tudásomat közvetítsem, s ezzel lelki és testi gyógyulásukat elősegítsem.

   Segítettek abban is, hogy megtanuljak az általam megismer jelenségekből következtetéseket levonni, összefüggésekre rátalálni, rendezni, helyretenni gondolataimat. Mindezt jól elősegíti a belsőnkben előidézett lelki nyugalom, harmónia, mely a belső békével azonos.  
   Segítenek bennünket azzal is, hogy az ő sugallatukra kezdtem el írni e szellemi öntudatra ébredést szorgalmazó levelemet múlt év decemberében, és az óta, minden nap kapok témámhoz újabb sugallt gondolatot. Tőlük ered az a gondolat is, hogy Jézus urunk tanításainak csak a töredéke található a Bibliában. Azt is tudtomra adták, hogy Jézus eltitkolt evangéliumi tanításainak teljes szöveganyagát, mint médium meg fogom kapni, hogy azt embertársaimnak továbbadhassam.
   Sugallat útján azt is feladatul kaptam, hogy Jézus evangéliumi tanításainak teljes szöveganyagát könyv formájában, a négy világnyelven; németül, angolul, spanyolul, franciául, a magyart is beleértve, kiadatnom, és terjesztenem kell!                                                                                                             
   Az a merész elképzelés is tőlük eredőnek számít, hogy e levelemet interneten juttassam el a világ minden nemzetéhez, ahol feltételezhetően hasonló módon szellemi sötétségbe kényszerítve szenvednek felebarátaink. E miatt lettem két hónapja internet előfizető.
 
 Felhívás; Honfitársaimhoz, Felebarátaimhoz!
 
Kérem mindazokat, akik szellemi szabadságuk elérése, lelki szemeik felnyitása érdekében, a nemzetünk, és a környező világ szellemi újraébredése érdekében tenni akarnak valamit, és levelem mondandójával, a lélekmentő SOS programmommal azonosulni tudnak, adják tovább írásomat másoknak is! Juttassák el külföldön élő, dolgozó magyar rokonaiknak, ismerőseiknek is. Akik már jártasak annak az országnak a nyelvében, ahol dolgoznak, élnek. Őket kérem, fordítsák le írásomat, és juttassák el az ottani társadalmi szervezeteknek, ismerőseiknek, terjesztés, továbbadás céljából.

   Akiknek, a technikai, anyagi lehetőségeik megengedik, nyomtassák ki, és adják át a kinyomtatott anyagot olyanoknak is, kik nem rendelkeznek környezetükben internettel, számítógéppel.
   Ez úton hozzájárulok ahhoz, hogy írásomat, részben, vagy egészében, bármilyen médiában, interneten, idegen nyelveken is térítésmentesen leközöljék.
   De szerzői jogommal élve megtiltom írásom latin szelleműségű átdolgozását.
 
    Segítségkérés!
 
   Honfitársaim, Felebarátaim!
Kérlek benneteket, legyetek az emberiség szellemi újraébredéséért elindított mozgalmamnak, dologi, és anyagi támogatói!
  A szellemi vezetőim sugallt gondolatainak engedelmeskedve, szándékomban áll e levelemben megfogalmazott szellemi üzenetet, és Jézus urunk megváltói üzenetét teljes egészében tartalmazó evangéliumi tanításait könyv formában a szeretethiányossá tett emberiség számára eljuttatni, közreadni. Az egyelőre, csak angol, német, francia, spanyol és magyar nyelven kiadandó könyvet,
„Az önzetlenség világmegváltó ereje”  címmel tervezem megjelentetni.
   Kérem mindazoknak a segítői támogatását, jelentkezését, akik munkámat további ötleteikkel, terjesztői lehetőségekkel, külföldi kapcsolataikkal, fordítói munkával, nyomdai munkákkal, szervezői, logisztikai tudással, kapcsolatokkal, önzetlenséggel a kiadásban, és a terjesztés költségeinek csökkentésében, valamilyen módon részt tudnak vállalni.
  Kérem, hogy a nemzeti környezetünkben, és külföldön élő magyarokat, akik e szellemi üzenetet, tartalmazó levelemet kézhezkapták, továbbították, vegyenek részt a készülő könyv hálózatépítő, terjesztői, előkészítői feladatában. Gyűjtsék össze a várható megrendelés igényeket, azt jelezzék vissza felém. Amennyiben teljesíteni tudom médiumi feladatomat, s Jézus teljes evangéliumi tanításának anyaga, a könyv. szerkesztők asztalára kerül, a kiadás lehetősége konkréttá válik, meg lehet kezdeni a könyvmegrendelések előszerződéseinek megkötését. Erről minden segítő partneremnek külön értesítést fogok küldeni.
   Kérlek benneteket, hogy aki a világ szellemi, gyógyító központjának Magyarországon kialakításával, mágusképző szellemi iskolák felállításával egyetért, további ötlete, elképzelése, cselekvő akarata van, keressen engemet. Levelemben leírt elképzelésem megvalósításához, szellemi tanítókat, gyógyítókat, önkéntes segítő munkatársakat, szervezőkészséggel megáldott felebarátokat szívesen látok! Kérem, hogy e merész, és anyagi vonatkozásában egyenlőre felbecsülhetetlen költségigényű tervemet, ki-ki meggyőződése, és anyagi lehetősége szerint adományával, segítse megvalósítani, önsorsunkat javító elképzelésemet.
 
   Honfitársaim, Embertársaim! Dicső eleink jézushitének megélésével megszerezhető lelki béke által legyetek a Felebarátaim!
 
Elérhetőségek:
Bárándy István Tel: +36 06 25/433 059.  E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
H2400 Dunaújváros Diófa u. 11.    Mobil: +36 06 20/ 994 9754
Bankszámlaszámok, ahová a Magyarországon felállítandó, mágusképző, szellemi gyógyító központok költségeinek fedezetére, adományok befizetését tudom fogadni:                        
10700134-63641839-51100005 MAGYAR FORINT
10700134-63641839-50000005 EURÓ
10700134-63641839-50100002 US DOLLÁR
10700134-63641839-50200009 SVÁJCI FRANK
 
 
Dunaújváros, 2009. márc.19.                                                Bárándy István
                                                                                               pontifex, lelki segítő