A magyar nemzeti ereklyék õsi eredete.

(A magyarok õsei a piramisépítõk népe?)

A magyarság mai nemzeti jelképeinek eredetéhez, a szakrális ereklyéink evolúciójának ismerete nélkül nem tudunk közel férkõzni. Ahhoz, hogy legalább az eredetüket behatárolhassuk, ismerni kell a nép valódi származását, az igazi gyökereit. A mai világunkban egyre inkább elhallgatott, és a származásunkat jegelõ társadalmi gyakorlatban, a történelemtudományok nem a nemzeti ereklyéink valódi ismeretének a tanítása felé haladnak. Ameddig nem tisztázódik a magyar nép valódi eredete, addig nem lehet a nemzeti ereklyéink pontos ismeretérõl sem szó. A hivatalos történelemtanítással szemben, és nem a Magna Hungária õshaza teória mentén, egyre erõsebben kezd kibontakozni egy kis-ázsiai, mezopotámiai, de akár egyiptomi õshazai kép a viták során. Ebben a tanulmányomban kihangsúlyozom a magyarság származásának újabb bizonyítékai szerint, a nemzeti jelképeink valódi és bizonyítható eredetét. Hogy milyen sikerrel, nem csak rajtam fog múlni. Szándékomnak megfelelõen, bevezetésként a mellékcím kérdésével kezdem a leírásomat.

Igen! A leghatározottabban állítom, hogy az elfelejtetett piramisépítõk népének titkában, a magyar õstörténet valódisága rejtezik. Mit gondol az olvasó arról, hogy a Szent-István óta eltelt ezer év, de különösen a Rákóczi szabadságharc leverése (1711) óta, mégis mi folyik a Kárpát-medencei magyarság történelemtudatával? A világtörténelem legnagyobb mértékû történet hamisítása! Ez a folyamat olyan jól sikerült, hogy a mai magyar emberek már úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs arról, hogy õk a földtörténet legfényesebb ókori történelmével rendelkezõ nép tagjaiként éltek. Talán ez a tudatlanságban tartás még nagyobb kegyetlensége az elkövetõknek, mint maga a hamisítás. Nincs sok illúzióm! A mintegy emberöltõnyi történelemtudományi magánkutatásaim eredményeként a kezembe került ókori történelmünk rejtvénykulcsa, miszerint a magyarság származása az ókori Egyiptomi-birodalom Hunmagyar államalkotó nemzetiségéig vezethetõ vissza, a teljes értetlenség veszi körül. Pedig sokszor az elsõre hihetetlennek tûnõ dolgok adják magát az igazságot eredményként. Ennek a tudatában kezdtem hozzá a valóság közzétételéhez. A magam részérõl a legtöbbet, amit egy átlagember adni tud a népének, elvégeztem. A továbbiakban a néptõl és a vezetõitõl függ a magyarság igaz történelmének az újra megtalálása.

A némi történelmi érdeklõdéssel rendelkezõ ember a rengeteg történelmi kutatásról szóló híradások, könyvek között alig-alig tud eligazodni. Megint az egyszerûsítõ gondolkodást kell, elõvennünk segítségképpen. Az adathalmazból ki kell tudni válogatni azokat az elemeket, amelyek támpontokat nyújthatnak az elemzésben. Ehhez két út is alkalmazható. Egyiknél a régmúltból indulunk és érkezünk el a mába, a másiknál a mától indulunk el és próbálunk a múltba jutni, ameddig csak lehet. Az elsõ út logikailag értelmetlen, mert ami nem bizonyosság, abból egyszerûen kiindulni sem lehet, igaz útra. Érdekes, hogy a magyar történelemtudomány – legalábbis a tanított – ezzel a módszerrel él. Kijelöli a magyar õshazát, a Magna Hungáriát, és ebbõl vezeti le a magyarság származását. Teljesen tévút, tovább nem is foglalkozom vele.

A sokkal logikusabb út a mától, vagyis ha a mai ismert biztos tényekbõl indulunk ki, és haladunk a régmúltba. Ennél a formánál legalább az út eleje biztosan igaz út, és kevésbé lehet eltévedni rajta. A történelemben néhány leírt adat mellett csak a közvetett bizonyítékok, a legmodernebb összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, és régészeti adatok alapján lehet következtetni régmúlt eseményekre. Én csak a történelemkönyvekben leírt írásos adatokból tudok következtetéseket levonni. A tudománynak lehetnek módszerei az állításaim igazolására.

Vegyük a középiskolai történelmi atlasz elsõ oldalán az emberiség õskori fejlõdése lapot, és rajzoljuk fel rá a magyarságról szóló írásos adatokat a mai idõponttól kezdve visszafelé. Legyenek az adatok a következõk: 1. Kárpát-medence, 2. Etelköz, 3. Levédia, 4. Kazár-birodalom, 5. Alán nép szomszédsága, 6. Maeotis, a monda szerint, 7. Hun-ország a Kaukázusban (4-5. szd), 8. Szkíta-birodalom, 9. Szavard magyarok, 10. Õsiráni szóegyezés területe, 11. Sumér szóegyezés területe, 12. Ókori Egyiptom. Szinte 100%-os pontossággal tudjuk meghatározni a magyarság törzsfejlõdésének, és államisága történetének nagy pontosságú eredetét. Ha ehhez a modern tudomány adatait feldolgozhatnánk, megkapnánk a magyar õsiségnek, megbízható, mások által is elismerhetõ történetét.

Kérdezhetik, miért nem ezt tanítják az iskolákban? Ez teljesen érthetetlen magyar viselkedésmód. A Magna Hungáriáról alkotott tanítás csak abból a meggondolásból lehet érthetõ, mintha egy láthatatlan hatalom érdekében, maga a magyar hatalom változtatta meg valamikor az õstörténetét. Úgy tûnik, hogy ez a törekvés szántszándékkal, a magyar történelem meghamisításával kívánja megzavarni az összetartozás érzését, az õsiségtudatot, hogy ezzel megossza a magyarságot, ami a magyar államiság elvesztéséhez is elvezethet. Sajnos ez eddig nagyon is jól sikerült, látjuk a Trianoni eseményekben. De a továbbiakban maradjunk a címbeli kérdéskörnél.

Hogyan lehet értelmezni azt a történelmi vélekedést, hogy az ókorban egy egész Egyiptomi-birodalmat alkotó (de nem csak azt!), az akkori legmagasabb kultúrát megteremtõ nép csak úgy nyomtalanul, emberestül eltûnik a semmiségben? Hogyan magyarázható az a tény, hogy az Egyiptomi-birodalmat már évszázadok óta kutatják régészek más tudósokkal együtt, és nem akadnak a nemzetiségének történelmi nyomaira? Ez akkora tudománytalanság, hogy a további következtetések levonását az olvasóra kell bíznom.

Néhány magyar származású történelemtudós (nem finnugor történész), és lelkes történelemkutató nyomán én is eljutottam, a fentiek szerint, a magyar õstörténeti kutatásaimban idõben visszafelé egészen Egyiptomig. És itt az olvasóval el kell fogadtatnom más kutatók eredményeit, hogy az Egyiptomi-birodalom ókori népessége hunmagyar nemzetiségû és ómagyar nyelvû embereket jelent! Az ókori történelem nagy része az egynyelvû (magyar) népek történetérõl szól, lásd a Biblia bábeli nyelvzavar tételét. Ezt a gondolatot a mai Hungária névnevünk egyezõségével bizonyítom. Az angolok, a németek és a szlávok õsei, a magyarokról alkotott népnevükben ezt mindig is tudták. Érdekes módon pont azok felejtették el, akik belõlük származtak.

A magyarság származásának bizonyítását a nemzeti ereklyéink eredetével szeretném a cikk további részében elvégezni. Kapcsolódni szeretnék a Magyar Köztársaság Alkotmányának szövegezésében a 76. paragrafus (1), (2) pontjaihoz, melyek a nemzeti zászló és a címer megfogalmazásáról szólnak, mert ezek eredete a legkevésbé tisztázott történelmi kérdései a magyarságnak. Szerintem az alkotmánynak kellene rendelkeznie a Szent-Korona és a koronázási jelvények szerepérõl is a magyar közéletben. Ezért javasolnám kiegészíteni hatályos alkotmányunkat a 76. § (3) pontjaként a koronázási jelvényeink megnevezésével. Ebben a tanulmányomban már a fenti kiegészítés szerint tárgyalom a nemzeti ereklyéink témaköreit. Próbáltam a kialakulásukról tájékozódni szakkönyvekben, de nem jutottam közelebb a témához. Egyetlen magyar szerzõ sincs abban a helyzetben, hogy ismerné a magyar ereklyék biztos eredetét. Nem volt más lehetõségem, saját kutatásokat kellett végeznem e kérdéskörben.

Hogyan következhetett el az a társadalmi sötétség a magyar népre, hogy egyszerûen senki sem tudja a magyar állami jelképek eredetének hiteles történetét? Minden népre jellemzõ kell legyen, hogy a kialakulásuk után az állami jelképeik szerves fejlõdésen mennek keresztül. Minden nép fennmaradása a saját õsiségén keresztül megvalósuló folyamat. Az a nép, amelyik elveszti az összetartozás szimbólumait, a végítéletre, vagyis a megsemmisülésre van kárhoztatva. Ehhez két út vezet. Vagy nincs õsisége egy népnek, vagy szándékosan elveszik a megsemmisítésre ítéltetett nép õsiségét. Ezzel összezavarva az együvé tartozás érzéseit, és így idegen hatalmak kiszolgálóivá válva, lassan beolvadnak azok nemzetiségébe.

Eredetileg nem volt szándékomban más szerzõktõl idézni a címertannal kapcsolatos mûveikbõl, de egy esetben kivételt kell tennem. Egyszerûen nem tudom felfogni, hogyan lehet olyan elképesztõen lenézõ módon ehhez a szent kérdéskörhöz nyúlni, mint ahogy Bertényi Iván a Mecénás Könyvkiadónál 1993-ban kiadott, Új magyar címertan könyvében a 70. oldalon teszi: „Elképzelhetõ, hogy egyszerûsítve – az akinek nincs címere, oroszlánt visel – elv hatására rajzolt fantáziacímerrõl van szó”. A kérdéses esetben II. András (1205-1235) királyunk hét oroszlánt ábrázoló királycímerérõl ír a szerzõ. Én csak annyi kommentárt fûzök a megdöbbenésemhez, hogy a téma iránti magasztosság, képes lett volna a teljeskörû tudatlanságot is ellensúlyozni. II. András királyunk és környezete, még a legpontosabb ismertekkel rendelkezett a magyar nép eredetét illetõen. Õk még tudták, hogy a magyarság származása abból a kultúrkörnyezetbõl ered, ahol az oroszlánok õshonosan élnek, és ahol a hetes szent számmisztika szerint szervezõdött a nép állama és vallása.

Nagyon érdekes lenne elemezni egy történésznek, hogy miként fogadta el az országgyûlés a mai állami jelképek használatát, ha senki sem ismeri a pontos eredetét? Vagy ez a mai államvezetést, a többpártrendszert már nem is érdekli? Itt egy nagyon sarkalatos nemzeti kérdésrõl lenne szó, de ennek feltárása egy másik írás feladata lehet. De az is megkérdezhetõ, vajon akik elfogadásra javasolták a mai jelképeinket, azok tudták-e az eredeteiket? A több tízezer diplomás magyar történész miért nem ismeri a magyar szimbólumok igazi eredetét? Szintén rejtély! Hogy miért sikerült nekem rábukkanni remélhetõleg a valóságra, nem másnak, csak annak köszönhetõ, hogy valószínûleg én ástam a legmélyebbre a magyar történelem régmúltjában.

A mai meghatározó történészeink közül néhányan odáig merészkedtek, hogy megkérdõjelezik a ránk maradt magyar õsgesztáink hitelességét. Pedig ezekben a leírásokban a színtiszta igazság került leírásra. Semmi mást nem kellett volna tenni egy nemzeti elkötelezett tudósnak, csak a fellelhetõ õsgesztáink összedolgozását elvégezni egy új magyar õstörténetben. Ugyanis a teljes igazság nem egyenként, hanem az összes õsgesztában van leírva, néhány ellentmondás feloldásával. Egy irodalmi leírás sohasem tartalmazhatja a teljes igazságot, erre a szubjektív elemek sem adnak lehetõséget. Csak említem, hogy talán a Kézai krónika megy legmesszebbre vissza a magyar õstörténetben, az Evilát földjéig (Vörös-tenger észak-keleti szarva). De a leírásokban említést tesznek a forró égövi emlékekrõl, mint Dankáliáról, Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról is. Miért nem tud a magyar közvélemény ezekrõl a dolgokról? Pedig én is ezekbõl a gondolatokból indultam ki kutatásaim során.

A történeti leírások törvényszerûségei alapján fel kellett tételeznem, hogy a magyarság állami szimbólumai nem az utóbbi ezer év terméke, de még csak nem is honfoglalás korabeli. Hogyan tételezheti fel a finnugor történészet, hogy csak úgy összeáll hét törzs, és elfoglalnak egy nagy országot, a Kárpát-medencét területileg és a lakossággal együtt? De ha még el is foglalhatják, hogyan tarthatják meg államilag egységesen hosszú idõszakra? Egy ilyen feladatot csak már elõzõleg hosszú évezredekig egységesült, egygondolkodású néppel lehet elvégezni. Minden logikai jel szerint, a magyarság már a honfoglalás elõtt évezredekig együtt élõ, egységesült társadalmat feltételez, a sikeres új államisága megalkotásához.

De hol lehet azaz õshaza, amelyikben a fejlett társadalmi tudatunk kialakult? A finnugor történészek semmivel sem bizonyítható Magna Hungária õshazaképe, a fentiek szerint elvetendõ álláspont. Ezzel kapcsolatban pont arról írnak, hogy pogány és barbár nép voltunk. Persze lehettek az Ural környékére vándorolt peremlakó (permi) magyar ajkú néprészek arrafelé, de nekünk a nép törzsét, vagyis a nép központi magját kell megtalálnunk. A fenti tizenkét pont szerinti magyar tartózkodási helyek ismertetésétõl ebben a tanulmányban eltekintek. A magyar nép szerves fejlõdésében csak a tizenkettedik, tehát az ókori egyiptomi jelenlétünkkel foglalkoznom, a nemzeti jelképeink kialakulásának ismertetésében.

A megnevezett alkotmánytervezethez igazodva, a nemzeti szimbólumaink közül a kérdéses eredetûeket – a reális hipotézisem szerint – az alábbi csoportosításban tárgyalom:

• 1. 76.§ (1) pontja: Magyarország zászlaja.
• 2. 76.§ (2) pontja: Magyarország címere, a Szent Koronával.
• 3. 76.§ (3) pontja: Koronázási jelvények.
  

1. Magyarország zászlaja.

Nemzeti jelképeink eredetének megértéséhez csak a háromszínû piros-fehér-zöld trikolór kialakulásának a történelmi folyamatán keresztül vezet az út. A magyarság történelmi kialakulásának a fentiekben vázlatpontszerûen leírt útjából, most az emberileg belátható út végérõl induljunk visszafelé a mába. Kezdjük a nemzeti színeink eredetének kialakulásával munkánkat. Feltételezem, hogy önök méltányolták azt a kérésemet, hogy fogadják el az ókori Egyiptom nyelvének az ómagyart, minden további bizonyítás nélkül. Vannak kutatók, akik ezt a munkát már eklatánsan elvégezték Ezért a továbbiakban csak az egyiptomi államalakulat kialakulásával, kell foglalkoznom. Az özönvíz Biblia általi megemlékezését is követõen a Nílus folyam északi részére, a Vörös-tenger Puntia területérõl, a késõbb hunoknak nevezett népesség vándorolt. Megalakult az alsó-egyiptomi Bothon és Esthon Nílus menti ország a hunok népébõl. Nemzeti kialakulásuk kezdete mintegy nyolcezer évvel ezelõttre tehetõ. A honi-hunok fõvárosa Menfer (Menfisz), nemzeti színük a vörös. A nemzeti színüknek kettõs eredete van. Elsõ megközelítésben a Puntia körüli vörös sivatagról eredezik. De szerintem a második megközelítés is fontos, ugyanis a vörös a harcos, a nép magját körülvevõ védõ nemzetrészek szimbólumát is jelenti.

A Nílus Asszuán (Asszonyhon) környékére az elsivatagosodó Etióp magasföld körzetébõl a mag népe telepedett meg, és alakította ki a felsõ-egyiptomi Magúr vagy inkább a Hétúr államalakulatot Tebu (Théba) fõvárossal. Ez az államalakulat képzõdése is mintegy nyolcezer évvel ezelõttre tehetõ. Ennek az államalakulatnak a nemzeti színe a fehér (fehér magyarok). A szín jelkép eredete legvalószínûbb értelme a tisztaság, mármint a nemzettség magtörzse, központi eleme értelemben. A mag népére jellemzõ volt az anyaság tisztelete, egy területét nevezték Asszonyhonnak (Asszuán) is. Az egyiptomi vallásban a nõiség színe az ezüst (fehér) volt, és a hold szimbólumával jelezték. Ebbõl a vallási körbõl ered a Nagy Boldogasszony kifejezésünk. Vajon véletlen-e, hogy Szent István királyunk a magyarok boldogasszonyának, Szent (Szûz) Máriának [Õs-Ma (anya)] ajánlotta fel a megüresedett magyar trónt? A termékenységi vallások eredete is ide kapcsolódó fogalmak.

A hunmagyarság két legjelentõsebb törzsének kialakulásáról a legrövidebben írtam. Már itt kell megemlítenem, hogy a Nílus délebbi, Núbia és Etiópia tájékán egy újabb törzs, mégpedig a fekete-magyarok, eredeti nevükön a Kus nép szervezõdött államalakulatba. Az õ népnevükben a kusok mellett, a fekete és mezõs névalakok is elõfordulnak. A mezõsbõl akár következtethetünk a nemzeti színükre, ami a zöld is lehetett. Azt hogy milyen nyelven beszéltek, az írásos és uralkodói névképzésben a magyar jelleg dominál.

Egyiptom ókori történelmébõl tudjuk, hogy a Nílus mentén kialakuló államalakulatok – a rend tekintetében – sokszor egymás ellen is felléptek. Elsõként a hunok, majd válaszként a magyarok hajtottak végre egymás elleni háborúkat. Az idõszámítás elõtt 3400-3200 körül lezajlott utolsó ilyen akciót követõen, a Dél-Egyiptomi király Ménes (Mén-õs) legyõzte az Észak-Egyiptomi Osiris (Hun-õsúr) királyát. A trónviszályt – a Tudó nevû fõpap közvetítésével – egy nemzetegységesülés követte. A politikai magállapodás szerint létrejött a kettõs királyság intézménye. Vagyis a mindenkori fáraó mindkét országrész ura lett, és a közös állami jelképeket is egységesen kezelték. Tehát létrejött a piros-fehér egyiptomi nemzeti színkombináció. Ez a színkombináció még ma is, a két felsõ színt alkotja Egyiptom lobogójában.

Többszöri súrlódások következtében i. e. 1990 tájékán a 12. dinasztia fáraói meghódítják a Kusföldet is. Ezt úgy kell érteni, hogy egy újabb államszövetségben a Kusföldet harmadikként, a kettõs Egyiptom államalakulatába tagosítják. Ezzel kialakult az egységes, szinte az egész Nílus menti területeknek egy nemzetként történõ mûködtetése, vagyis az elsõ teljeskörû Magyar-Egyesült-Államok szervezete. Volt idõszak, amikor a fekete kusok adták Egyiptom fáraóit.

Kérdezheti az olvasó, mi köze van ezeknek az eseményeknek a magyar nemzeti trikolórhoz? Szerintem nagyon is sok. Megértéséhez a történelemben ugorjunk most mintegy 4 ezer évet. Máris a magyar honfoglalás 895. évének eseményeinél vagyunk. Milyen színû zászlók alatt vonultak be Árpád hadai az országba? Egyes leírások szerint a vörös szín alatt, más leírások szerint pedig az Árpád-sávos piros-fehér csíkozottságú zászlók alatt. Mindkét színjelkép, mint már tudjuk Egyiptomi eredetre mutat. A vörös harcos népességet, a hun népelemet, a vörös szín jelképezi. A piros-fehér sávozottság az egységesült hunmagyarokat jelképezi. De vajon ezt bizonyítani is lehet?

Az Árpád honfoglalás kori eseményeknél ne felejtsük el azt a tényt, hogy erre az idõszakra Egyiptomból a magyar ajkú népelem már ezer éve kiszorult. A helyünket perzsák, görögök, rómaiak, arabok és végül a törökök foglalták el. A magyar elem csak nyomokban, a kopt kultúrában fedezhetõ még fel. Az Egyiptomi õshazából kiszorult magyar árja (kiáradó) népesség Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül mintegy ezer év alatt jutott el sorban utolsó állomásához, a Kárpát-medencei végleges államalapításához. A téma szerint ezzel a kérdéskörrel is csak a nemzeti színek mértékéig foglalkozom. Még annyit írok róla, hogy a honfoglalás kori Kárpát-medence õslakosságát úgy kell elképzelni, mint az Egyiptomból és a Kaukázus környékérõl már elõzõleg, évezredek alatt kiáradó népelemek királyságainak országát. Sok kiskirály, szétesõ hatalmi szerepkörrel.

Nemzeti színeink eredetének megértéséhez, Álmos és Árpád vezérek dinasztiája történelmi titkainak leírásával juthatunk a legközelebb. Az Árpád családi névtörténetérõl röviden:

• 1. Ügek (Ügyek) fejedelem – nagyapja Árpádnak – dunai magyar honból származó királyfi.
• 2. Emese – nagyanyja, Ügek felesége – Kaukázus menti Hun királylány.
• 3. Álmos – Árpád apja – nevének ómagyar jelentése: Élõ-Más, vagyis a Rá napisten élõ mása (élõ isten), helyettes hun király, egyiptomi eredetû szakrális uralkodói (fáraó) név származék, és nem az álom fogalom változata. Királyi feladata a kárpát-medencei honegyesítési folyamat politikai végrehajtása.
• 4. Árpád – Álmos fia – sötétes arcú katonai vezér. A nevének ómagyar jelentése: Ár = úr + (a)pa + d = dóm, szent hely. Értelme: Úr- apád, vagyis a Föld-szent-ura (Ptah), szintén szakrális egyiptomi eredetû uralkodói név, és nem árpácska képzésû fogalom. Hacsak annyiban nem, hogy az árpa növény is az Árpád õskirályról kapta a nevét. A Nílus-delta elsõ hun uralkodójának neve tehát Árpád volt, mintegy 5-8 ezer évvel ezelõtt. A hun nép az õsapjának istenségét tisztelte benne. A honfoglaló Árpád vezérnek királyfiként feladata volt a kárpát-medencei honegyesítés katonai feladatainak a végrehajtása.

A rövid ismertetésbõl világosan kitûnik, hogy a magyar honfoglalási folyamat, nem egy pillanatnyi katonai vereséghez kapcsolódó, pánikszerû menekülési stratégia eredménye. A honegyesítés levezetéséhez dinasztiák közötti évtizedek alatt lejátszódó politikai folyamatok adták a motivációt. És az sem kizárható tény, hogy magát az eseményt a kárpát-medencei uralkodó körök kezdeményezéseként értékeljük. Az egyre erõsödõ nemzetközi nyomás (német-római) elhárítása érdekében nõsült be Ügek a hun királyi családba, hogy egy kedvezõ katonai helyzetben végrehajtásra kerülhessen a nevezetes történelmi esemény. És a kedvezõ politikai helyzet 895-ben létrejött, megvalósult az egységes kárpát-medencei magyar állam.

De még adós vagyok a nemzeti zászlónk történetébõl az eredet pontos meghatározásával. A figyelmes olvasó már a felvezetésbõl megérthette, hogy a magyar államiság eredete sokkal, de sokkal régebbi ezer évnél. Vajon miért kapott egyiptomi szakrális királyi elnevezéseket az Árpád dinasztiája? Egy ilyen mozzanat soha sem lehet véletlen. Árpád és családtagjai azért kaptak Egyiptomi királyi elnevezéseket, mert az õsiségüket, szakrális eredetüket õk egészen a hunok õsapjáig, a hunföld õsuráig, több mint ötezer évre vezették vissza. Egy ilyen névválasztás sohasem épülhet hazugságra. Legfeljebb egy kicsit színesebbé tehetõ a valóságban, de hogy holtbiztosan valóságos alapja van a folyamatnak, az megkérdõjelezhetetlen. Ebbõl a történelmi megfontolásból már nem nehéz meghatározni, a magyar nemzeti lobogó színkialakulását.

A nemzeti trikolórban a felsõ szín a vörös, másképpen a piros szín. A hun népelem nemzeti eleme is a piros (vörös). A honfoglaló Árpád azért választhatta zászlajának a vörös színt, mert õ önmagát hun származásúnak tartotta. De azért használhatta a piros-fehér ún. Árpádsávos lobogót is, mert az ötezer éves újbóli testvéresülés következtében a nép a hunmagyar népnevet vette fel, vagyis a piros és fehér színek együtt jelentik a hunmagyar népet. Tehát, a nemzeti zászlónk két színének az eredete teljesen bizonyíthatóan, az ókori Egyiptomi-birodalom színei. Jelképezi a két néptörzs újra egységesülését. Meg kell jegyeznem, hogy a Kárpát-medencei magyarság is mindkét népelemet megszemélyesíti. Hogy mégis a magyar népnév lett a saját elnevezésünkben a domináns, ez az akkori politikai és katonai erõviszonyok szerint alakult. Lehet, hogy a honfoglalást megelõzõ rejtélyes, alig ismert Kievi-csata döntötte el a kérdést, de ez a megkezdett folyamatot nem hátráltatta.

A harmadik szín, a zöld eredete kissé homályosabb. A magyar szóláshagyományból közismert az a mondat, hogy „piros fehér zöld, ez a magyar föld”. A föld a meleg égövi Afrikában, mindig zöld színû a rajta levõ növényektõl. Kivéve a sivatagi tájakat. Tehát az õsi magyar földre már a rímelés miatt is illik a zöld szín. De én még két másik alternatívát is elképzelhetõnek tartok. A Kusföld lakóit a fõleg legeltetõ gazdálkodásuk miatt, mezõsnek is hívták. Kusföld beillesztése a birodalomba elõidézhette a harmadik néptörzs nemzeti ereklyéinek a használatát is. A Kus szobrok kígyóval és a napkarika ábrázolása mellett, felvethette a zöld mezõ szimbólumának a felvételét is. De erre nincsenek bizonyítékaim. A másik alternatíva szerint az Egyiptomiak a Vörös-tengert is a nagy zöldnek hívták. Ennek bizonyítására tudományos adatok is léteznek. Tehát jelképezheti a zöld szín a származási területünket szimbolizáló, egykor nagy zöldnek nevezett mai Vörös-tenger környékét.

Az ókorból elsõsorban a csatajelenetek zászlói maradtak fent az utókorra. Ezek többnyire a népelemek felségjeleit takarják. De a nemzeti színek mást is mutathatnának úgy, mint a magyaroknál, az egész nemzet színjelképeként a piros-fehér-zöldet. Magyarországon a Képes Krónika ábrázolásában már a 11. és a 12. században biztosan megjelenik a zöld szín, elsõre a hármashalom zöld színezésében. Az akkori krónika készítõ biztosan nem az ujjából szopta a színezés mikéntjét, ezért megállapítható, hogy a zöld szín is a szakrális régmúltba vezet el minket.

Nem tudom megállni, hogy ne írjak a csodálatom legfelsõbb fokán a magyarság géniuszáról, a csodálatos elsõdleges ókori világkultúrát megalkotó néprõl még egy gondolatsort a nemzeti zászlónk kapcsán. Már tettem említést arról, hogy a nép központi ún. mag-törzsében, a fehér magyarok vallásában a legcsodálatosabb emberi megnyilvánulásként, a legnagyobb tiszteletben az anyaságot éltették. Ennek kifejezési jelképe a fehér szín, mint a tisztaság csodálatának a visszatükrözõdése. Ha úgy tetszik a figyelmükbe ajánlom, hogy a népünk anyasági tisztelete a nemzeti trikolórba szakrálisan is bele van kódolva. Mit gondolnak, miért a fehér szín a nemzeti zászlónk középsõ sávja? Az õsiségbõl érthetõ meg, hogy a nép fennmaradását a legnagyobb mértékben az anyaság védelme biztosítja. A középsõ fehér sáv szinte körkörösen védve került elhelyezésre a nemzeti trikolórban. Felülrõl a harcos piros törzsek, alulról pedig támogatja a nép földje a zöld, vagyis a jól megválasztott élõhely, mint a hon ami országot is jelent. Talán az egész világon sincs még egy nép, amelyik az országzászlajába is belekódolta a tudását, ami egyenesen a természet törvényeit személyesíti meg. Kérem, gondolják végig!

A nemzeti zászlónk eredetének leírását ezzel befejezettnek tekintem. Egyben kijelentem, hogy a Magyar Nemzeti Zászló keletkezésének eredete mintegy ötezer évre visszavezethetõ, az Egyiptomi-birodalom kialakulásának az idejére. Ha valaki a fejtegetéseim nyomán még mindig kételkedik az általam leírtakban, azt ajánlom, hogy nézze át a világunk jelenlegi országzászlóinak színösszeállítását. A nemzetek zászlóinak színképe szinte pontosan lefedi az ókorból az országokat megalkotó nemzetségeket. Ha a mediterrán és európai területeket nézzük, behatárolható, ahol magyar származású néprészek tartósan megfordultak. A piros, a fehér, a piros-fehér, és a piros-fehér-zöld összetevõjû Földközi-tenger környéki országzászlókat megjelenítõ népek között lehet keresni a magyar nép leszakadt rokonnépeit. Ha ezt így figyelembe vennénk, nagyon sok rokonnépre találhatnánk rá ebben a természeti tájegységben.

2. Magyarország címere.

Nagyon nehezen tudom megemészteni azt a tényt, hogy a hazában nincs egyetlen történészünk sem, akinek az utóbbi legintenzívebb 300 éves történelemhamisítási gyakorlat következtében, a nemzeti (kis) címerünk eredetérõl érdemleges mondanivalója lenne. Több forrásomat nem történész írta. A nem tudás eredménye lehet, hogy nem a leírók hibája, mert a történészi források cenzúrázott jellegûek. Az eredetekrõl átadott tudásanyagból megállapítható, hogy a megszólaltatott tudósok Szent István koráig képesek visszamerülni a múltba, de minden határozottság nélkül. A következtetésem egyértelmû. Tehát, egyetlen magyar történésznek sincs semmiféle eredeti forrása, a nemzeti jelképeink valódi eredetérõl. Ezen okból nem vállalják a további kockázatot. Ez pedig nagyon nagy baj. Akkor a mai történészeink most miként szolgálják a magyar nemzet megmaradását? Erre a kérdésre a válaszom: sehogy! Így nem lehet a magyar nemzetet a jövõnek megtartani. A harmadik évezred elején a biztos õsiséggel nem rendelkezõ népekre a teljes feloldódás vár a nagy nemzetközi (globalista) közösségekben. Ha nincs biztos õsiség, elveszik az állam is. De ez már nem az én bajom lesz.

Érdekes módon, konkrét bizonyítékok nélkül mégis megfejthetõ az õsiségünk eredete. És kijelenthetem – egy közel emberöltõnyi történelmi magánkutatásaimnak köszönhetõen – a kevés tudományos adat ellenére mégis megfejtettem az elsõdleges ókori Indomediterrán világkultúra rejtvénykulcsát. Természetesen, más kutatók eredményein keresztül. Ez a rejtvénykulcs csak akkor nyithatja ki az õsiségünk titkos ajtaját, ha maga a nép is akarja. Sajnos meg kell értenem, hogy az Európai Unió aljáig leszegényített magyar közvéleménynek ezer más baja van, mint a magyarság valódi származásával foglalkozni. Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy a nemzet felzárkózásának Európához elsõsorban az õsi történelmünk ismeretén keresztül vezet az út. Ennek érdekében kínálom fel a nemzet számára az összetartozásunk ereklyéinek származástanában a valódi tudományos igényû feldolgozás folytatását.

A Magyar Köztársaság 1989-ben az ún. régi „kis magyar címert” választotta nemzeti címerének. A négy alkotórészének a címertana tisztán, vonzóan egyszerû. A címer alakjára jellemzõ a hegyes talpú hasított pajzs. Elsõ mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második mezeje vörös alapon a zöld hármashalmot, és rajta az aranykoronás foglalatban álló kettõs keresztet tartalmazza. A pajzson a magyar szent korona nyugszik. Nézzük sorban a négy motívum kérdéskörét.

2/a. A pajzs elsõ mezeje.

A kiscímer elsõ szimbolikája megjelenik a középkori közepes és nagy államcímerünkben is. Mindháromban megtalálható a pirossal és ezüsttel hétszer vágott négy ezüst (fehér) sáv. Elsõként tehát az Árpádsávok kérdéskörét kell megértenünk. A rendelkezésemre álló források leírják, hogy a négy sáv nem a négy folyónk, a Duna, a Tisza, a Dráva, és a Száva motívumát hordozza magában, hozzátéve, hogy a vágások az Árpádok családi színeit, családi jeleit szimbolizálják. Ez azért is igaz lehet, mert õk nem a Kárpát-medence szülöttei, és a bevonulásuk elõtt már használták e jeleket. Már csak az a kérdés, akkor milyek korból eredeznek? A magyar nemzeti trikolórnál ismertetett szakrális leírásból már tudnunk kell, hogy az Árpád családi hagyománya az Egyiptomi-birodalom Hun törzsének õsapjáig – mely az elsõ Árpád államalapítót isteníti meg – vezetik vissza a származásukat, több mint ötezer évvel ezelõttre. Az egyiptomi õsi napvallásban (tûzimádás), a természeti tanításaikban a négy alapelem jelzésére õsidõk óta használták az oroszlán oldalára felrajzolt négy sáv jelképét, sokszor a vállán egy csillaggal. Hogy miért az oroszlánok oldalára rajzolták? Ebben a tanulmányban csak annyiban kívánom részletezni, hogy szakrális összefüggés van az oroszlán ókori neve a magura, és a magyar név eredete között. A nevek etimológiája teljesen azonos.

Minden részlet nélkül ezen a példán szeretném szemléltetni a történelmi magánkutatásaim közben elért eredményeimet. A kezembe került történelmi kiadványokból kigyûjtöttem minden olyan ókori nevet és szavakat, amelyek magyar jelentésû fogalmakat takartak. Megalkottam egy több mint ötszáz szavas ókori magyar szótárat. A folyamat közben elég nagy gyakorlatra tettem szert régi magyar szavak elolvasására és a megértésére. Eszerint a magura szó háromtagú õsi szóösszetétel: mag = mag népe (magyar) + ur = úr + ra = Rá a napisten megnevezése. Egy nagyon gyakori õsi írástechnikáról is kell szólnom. A mássalhangzós írásmódokban, mint a rovásírásban is a szavakban, ahol két azonos vagy hasonló írásjegyû mássalhangzó került egymás mellé, mint esetünkben az ur-ra szótagoknál, a két mássalhangzót egyberótták. Akik kevésbé ismerték az írás nyelvét, úgy vették át a szavakat, ahogy írva voltak, esetünkben az ura kifejezés szerint. Az eredeti nyelven még az ur-ra másként a rá-úr értelmet jelentette. Összeolvasva vegyes hangrendben: magura = napisten-mag(yar)-úr(a) kifejezését adja, átvitt értelemben a nép királya jelentéssel. Az õsi mag-királyok önmagukat a hímoroszlán hatalmához és erejéhez hasonlították. Az „oroszlán az állatok királya” mese-mondása, az emberiség õskorában keletkezett, és csodálatos tisztasággal maradt fenn a napjainkra. A magyar szóban a mag + y = jaó, jó szavunk hasonulása + ar (úr) +ra (napisten) szótagok összeolvasva adják a Rá-napisten-jó-népe kifejezést. Az i, és y betûk kiejtésében a j mássalhangzónk hangalakja is felismerhetõ, mint a Jón-tenger (Mare-iónium) kiejtésében. A „gy” kettõsbetûnk az y lágyító hatásával keletkezett. Teljesen egyértelmû a fogalmak keletkezésének azonossága.

Visszatérve témánkhoz, már más kutatók bizonyították, hogy az Árpádsávok szimbolikája megegyezik a napvallásban a természet négy alapelemének a vallási ábrázolásával. Ez a négy alapelem a víz, a levegõ, a föld és a tûz. Máig hatóan tökéletesen megfelelnek a földi bioszféra életfeltételeinek. Az ábrázolási módjuk megjelenik az egyiptomi fáraó jelképeken, de magyar vonatkozásban például az esztergomi várkápolna falán is, a kereszténység elõtti idõbõl. A középkori címeralkotóink bizonyíthatóan ismerték az õsi motívumok eredetét, és használták is a címerek kialakításában.

A mai magyar kiscímerre jellemzõ, hogy a négy jelképének a címertana az eredeti motivációkból, az egyszerûsítés okán, már nem tartalmazza az õstörténetünk minden mozzanatát. Az elsõ mezejének hétszer vágott vörös és ezüst sávjai, a négy elem és a hetes számmisztikán kívül, már mentesek miden más szimbólumtól, az említett hét oroszlántól is.

Az elsõ részben leírtam az Egyiptomi-birodalom hunmagyar népének az egységesülését. A mintegy ötezer éve kialakult egységes nép nemzeti színkombinációja a vörös (piros) és a fehér. A fehér színrõl tudjuk, hogy azt ezüstszínnel is jelölték, ami az anyaság tiszteletét jelképezte. Másként, a fáraó (napisten mása) uralkodóként az arany karika (glória) mellett, a királynõ a holdistennõ (ezüst) képében jelent meg a motívumokban.

A pontosabb megértés a vágások számában van elrejtve. A hétszeres színváltás, az õsi magyar társadalmi szervezet hetes számmisztikájából eredezik. Az egyiptomi Hétország, mint a Théba körüli magyar törzs állami szervezete, a hetes szám szerint épült fel. Ugye mindenki tudja, hogy az idõszámításunkban az egy hét, mint a hét napjai, szintén ebbõl a kultúrvilágból került megalkotásra a mai napjainkig hatóan. Ez a kisugárzás képzõdött le a Kis-Ázsia Hettita királysága kialakulásában is még az ókorban. De a hétfejû sárkány, a magyar népmesék szereplõjének az eredete is, ide vezethetõ vissza. A hetes számmisztika köszön vissza a Biblia teremtés mítoszából is. Szerintem minden olvasó tud a honfoglalás mondájában a hét vezér vérszerzõdésérõl, mely vallási motívuma szintén a Hétországig, 5-8 ezer évre mutatja a magyar címer fejlõdésének az útját.

A kiscímer elsõ mezejének hétszer vágott jelképérõl összefoglalóan elmondhatom, hogy eredete ötezer évnél régebbre vezethetõ vissza. Egészen az õskor végéig, az írásbeliség kezdetéig. Az írásbeliség kezdeteit úgy kell értenünk, hogy sokszor az elsõ írás a nemzettségek jelrendszereiben, jelképeiben került megalkotásra. A közös jelképek megõrzése a fejlõdõ törzsek legfontosabb életfenntartó folyamataivá váltak. A népekké szétváló emberiség, amíg tehette, õrizte, védte nemzeti szimbólumait. A magyar népek is ezt a magatartást követték, amíg tehették. Ápolták az õsiségüket, ha másként nem a mondáikban. A középkori nagycsaládok fennállásáig a nagyszülõk mesélték az unokáknak szájról szájra. A modern újvilágunkban már a nagycsaládok is szétestek, megszûnt a hagyományterjesztés õsalapja. Az iskolákban pedig a tanterv szerint csak az tanítható, amit a mindenkori hatalom megenged. Talán e néhány ok is közrejátszik az õsi hagyományaink homályba sûlyesztésében.

Meg kell próbálni újra feléleszteni hiteles õsiségünket, hogy a nemzetünk is fennmaradhasson. Ennek érdekében a történelemtudomány eredményeinek felhasználásával vissza kell mennünk az úton a régmúltba, ameddig csak lehet. Úgy, ahogy Árpád honfoglaló vezérünk és környezete tette ezeregyszáz éve. Õk elsõsorban az Egyiptomi-birodalom elsõ uralkodójáig, az Árpád család õsapjáig, és a magyar államszervezet hetes számmisztikájának az eredetéig nyúltak vissza, mert még hitelesen tudták az õsiségüket.

Azt nem lehet vitatni, hogy nemzeti címereink az ötezer év alatt szerves fejlõdésen mentek keresztül. Ennek során a középkorban is több címerváltozat alakult ki. De ez nem azt jelenti, hogy a címer alapmotívumai is a középkorból eredeznek. A magyar címeralakulatok minden esetben a szakrális régmúltból merítettek, de a mindenkori királyaink származástudata szerint. A lényeg az, hogy elõször a mezõ hétszer vágott szimbolikája a Théba fõvárosú Hétország magyar, és a Menfisz fõvárosú Bot és Esthon hun népének az egységesülését képezi le, a vallás hetes misztériuma szerint. Másodszor a természeti tudás négy alapelemének a vallási tanítását kódolja felénk. Az összefoglalás érdekében ismétlem: a Hungária népnevünk eredetét, és a négy õselem mondanivalóját tartalmazza a címerünk elsõ mezeje.

2/b. A zöld hármashalom.

A magyar kiscímer második motívuma a vörös alapon a zöld hármashalom jelképe. Eredetérõl a legnagyobb tanácstalanság jellemzi történelemtudományunkat. A 18. századi magyar címertan már a Tátra,-Fátra,-Mátra szimbólumának tartja. Másik helyen leírják, hogy a portugál Macedo (mintha magyar származású névvel állnánk szemben) 1687-ben ír elsõként róluk, mint a három legnagyobb hegy szimbóluma, de nem nevezi meg õket. Azt sem veszi figyelembe a magyar történészet, hogy a Képes Krónika a 11. században már le is rajzolja, mégpedig zöld színezéssel. Akkor mégis ki ír róla elsõként?

Ha tovább megyünk vissza a történelmi évezredekben, az Egyiptomi hieroglifás írásokban már legalább ötezer éve megjelenik a hármashalom hieroglifai jele a ránk maradt szövegekben. Ez a jel nagyon egyszerû, egy rövid vízszintes hasáb felsõ oldalát három hullámjelben rajzolták, és minden esetben ország vagy terület leírása kapcsán használták. Gondoljunk csak vissza az elõzõ fejezet négy sáv jelképére. Ha a négy függõleges vonallal is jelzett négy elem ábrájának tetejét összekötjük egy hullámvonallal, azonnal a hármashalom ábráját kapjuk eredményül. Talán véletlen motívum összecsengéssel állunk szemben, a négy sáv és a hármashalom keletkezésében? Nem, minden esetben a magyar jelképek egységes szerves fejlõdésének vagyunk tanúi.

Felmerülõ kérdés, miért jelölték az egyiptomi hieroglifaírásokban a különbözõ országnevekben a területet a hármashalommal? Ennek a gyakorlata is könnyen érthetõ. Már az õskorban az embercsoportok a saját felségterületeiket jól megismerhetõ, de fontosabb, hogy jól védhetõ területekben jelöljék meg. E törekvések céljaira a folyókkal és hegyekkel (kõvel) elhatárolt területek feleltek meg a legjobban. A mai kõ szavunk eredete az õskorba nyúlik vissza, gondoljunk a határkõ napjainkig fennmaradt kifejezésre. A kõ fogalma a tájszólások szerint ka, kó, kõ és kû változatokban szerepel. Példaként a magyar Öskü (Õs-kõ), az izraeli Jerikó (Jó-úri-kõ), az egyiptomi Horka (Hor-ka) a szent sólyomisten országa és a Marokkó (Maúri-kõ) fogalmakat említem. A hegyekkel körülzárt élõhelyek szimbólumává váló kõ (hegy) hármas jelölésében a „három a magyar igazság” motívuma fedezhetõ fel. Ezen a helyen a szentháromság magyar eredetére is utalnom kell. Az õseink a vallásukban a hármas motívumként a teremtõ,-megtartó,-pusztító természeti erõket tisztelték a szentháromságban. De ugyanazt a szerencsésnek vélt hármas tagozódást takarja az ókori Nílus menti három magyar néptörzs egységesülési folyamata, amely az Egyiptomi Birodalom fénykorát jellemezte, az idõszámítás elõtti második évezredben.

Tehát, a magyar címerben megjelenõ hármashalom eredete is az õskorba vezet minket. A jelképekben, mint a hieroglifákban az országnevek leírásában a magyar szerencseszám motívumaiként a hármashalom jelképével fejezték ki az országokat, a nevek megjelölése mellett. Az sem véletlen, hogy a hármashalom a magyar címerekben a zöld színnel került ábrázolásra már a Képes Krónikában is, legalább három esetben. Mit gondolnak, az egyiptomi Gizai-fennsík három nagy piramisa, vajon nem az õsi õshaza meghatározó hegyeinek (Etióp magasföld) leképezése, és a hármashalom jelképének gyakorlati megvalósítása? Ha jól végiggondoljuk, hogy a hármashalom szimbolikája lehet a nemzeti címerünk legrégebbi jelképe, amely akár tízezer évekre is visszanyúlik, jelölése csak az élettér zöld színe lehet. Ezek a motivációk annyira összefüggenek egymással, hogy megkérdõjelezhetetlen a fejlõdésük logikája.

2/c. Az aranykoronás foglalatú kettõs kereszt.

A kiscímer harmadik motívuma a zöld hármashalmon álló aranykoronás foglalatú kettõs kereszt. Szerintem a legkönnyebben a kettõs kereszt eredete érthetõ meg a magyar címertanban. A nemzeti színeink kialakulásakor írtam a hunmagyar egységesülésrõl. Idõszámításunk elõtt 3200 tájékán a Tudó (Thóth) fõpap jelentõs közremûködésével létrejött a két Nílus menti magyar törzs egységesülése. Tudjuk, hogy az uralkodói szimbólumok is egységesültek. Ugyancsak létrejött a két nép vallási jelképeinek az összevonása is egy rendszerbe. A magyar népek õskori legjelentõsebb vallási emblémája a nyakba akasztható körosztó kereszt volt. Ilyen keresztek kerültek elõ a magyarországi ásatások során jelentõs számban, és nem csak a honfoglalás kori leletekbõl.

A keresztek a leírásokban az egyenlõszárú, de a hosszabb szárú kialakításukról is árulkodnak. Értelmük a körosztáson alapul. Csak nagyon röviden írom le, hogy a magyar népek hitvilágában a legfõbb isten megjelölésére a kör ábrázolását használták. A kör sehol sem kezdõdik, és sehol sem végzõdik eszmeisége, az isten örökkévalóságát tükrözte. Úgy gondolták, hogy a kör az maga az egy és oszthatatlan teremtõ õsanya, valójában maga a természet. Az egy istent a napban vélték megtalálni. A magyar népek egyetlen istene a Ré (rá), a napisten volt. Neve valószínûleg a „rásüt” összefüggésben is fennmaradt. Minden más, az isten ábrázolására alkalmas jelenséget az isten másának tartották. Ezek szerint az egértõl az oroszlánig, a fáraókon keresztül a papokig a megnevezésekben az isten mását tekintették bennük. Például a Ramás (Rá napisten földi mása), Ramses (Rá-más-õs) fáraónevek a fentiek szerint képzõdtek. Úgy imádták õket, mint az ÚR KHEPE (az úr képe) az egyiptomi napvallásban „oh, te egyetlen, oh te tökéletes”.

A kört, mint a természet egészét, végtelennek (oszthatatlannak) tartották, de a részeit megnevezhették. A napvallás papjainak a legfõbb tanítása, a természet négy alapelemének a megismertetését jelentette. A négy ezüstsáv eredeténél már írtam a jelenségrõl. A kör kétszeri átlós osztásával elért szimbolika, a kereszt lett a magyarság napvalláshoz tartozásának a jelképe, mely egyik formájában nyakba akasztva ékszerként hordták.

A hunmagyar egységesülésben a két keresztet viselõ nép szimbolikája az uralkodói jelvények egybeszerkesztésével, a kettõs kereszt megalkotásával zárult. A kettõs kereszt azt jelentette, hogy a mindkét országrészben megkoronázott egyeduralkodó a fáraó, mindkét õskeresztény nép ura lehetett. Láthatjuk, mennyire egyszerû, és az ókorba visszavezethetõ eredetû a kettõs kereszt szimbolikája.

Nem mehetünk el a zöld hármashalmon álló kettõs kereszt aranykoronás foglalatú ábrázolása mellett sem szó nélkül. Az aranykorona, másként az úrkarika, az északi hun nép királyainak a koronatípusát jelképezi. Az arany nevébe a legjelentõsebb hunmagyar vallási felfogás titka van belekódolva. Mint már írtam a napvallásban, az egyisten imádása jellemezte a legfontosabb magyar vallási felfogást, bármerre kényszerültek szétvándorolni az árja néprészeink. Az arany szavában a hieroglifa, de a rovásírás szerint is egybe van róva az ar (úr, ember) és a ra (Rá, a napisten) fogalma. A rovásírás lényegében a hieroglifa írás egyszerûsített változata. A már ismert szabálya szerint, ha két szótag azonos mássalhangzója kerül egymás mellé, egybeszerkesztik õket. Az arany szavában is egy közös „r” betûvel írták le a fém fogalmát. A rovásírás tudói – a mágus papsága – ezt a szabályt jól ismerték. Ahhoz, hogy megfejthetõek legyenek az ókori magyar írásos emlékek, nekünk is alkalmazni kell.

Mégis mit jelent az ómagyar nyelv arany szava? Az elõzõ bekezdésbõl az ar-ra kettõs szótagja már érthetõ, vagyis a rá-úr (napisten) értelemben. Az egyik megoldásban az arany szóban az ny rész jelentését már a magura és a magyar szavaknál leírt etimológia szerint érthetjük meg. Jelentheti a nemzet vagy inkább a nép szó elsõ betûjét, az y pedig a jó magyar néphez tartozás képzése hasonulásában az „ny” kettõsbetûnk eredetét. Összeolvasva a szavunk mai értelme megegyezik: arany = úr-rá-jó-népe jelképével, vagyis a napisten-jó-gyermekei jelentésével. Csak megemlítem, hogy az arany latin neve az Aurum etimológiailag a magyar fogalomból származik.

Másik megoldásban szintén egy magyar nyelvi szabállyal állunk szemben. A névelõt sokszor egybeírták (rótták) a névszóval, mely a fordítói eltérések eredményeként, a jelentésben is új szót alkotott. E feldolgozás szerint az arany szó, a + ra + ny fonetikus képet mutatja. Mind a három szótag jelentését már ismerjük az elõzõekbõl. Ezek szerint is a magyarok által jól ismert szót, az arany fogalmát írják le. Ezzel a megoldással a fogalom értelme: arany = a-rá-jó-népe jelképe, vagyis a napisten-jó-gyermekei. Mindkét megoldás eredményként, ugyan azt a jelentést hordozza magában. Az ókori magyar népek az együvé tartozás jelképét az arany fém mágikus tulajdonságaiba kódolták. Talán leírhatom, hogy az ókorban az arany még nem egyértelmûen a gazdagságot szimbolizálta, inkább a napvalláshoz tartozás kifejezésére volt használatos rituális jelkép.

Feltehetõ kérdés, akkor miért található más népek szimbólumában szintén kettõs kereszt, ha ez ókori magyar népi ereklye? A kérdésre adandó válasz ismét egyszerû. Egyes történészek szerint a kettõs kereszt magyar ábrázolása bizánci eredetû, és III. Béla király (1172-1196) kori magyar átvétel. A valóság ezzel szemben az, hogy pont a fordítottja az igaz. A kettõs kereszt egyiptomi ómagyar eredetû, és bizánci az átvétel. Mint írtam a kettõs kereszt eredete i. e. 3200 éves. A bizánci császárság pedig több mint háromezer évvel késõbbi államalakulat, vagyis i. u. 395-ben válik önállóvá ez a hatalmi szervezõdés. Mely területeken alakult meg a Keletrómai Birodalom? Elsõsorban a Kis-Ázsia és a Fekete-tenger nyugati részén, valamint a Balkán-félszigeten. Milyen népek lakták egykoron ezeket a területeket? Az Egyiptomból kiáradó, és a hódítók által kiûzött hunmagyar törzsek csoportjai. Az ilyen alapú népességre rátelepülõ, és velük egybeolvadva más nemzetiségekké váló új népek, az után trák, macedón, bolgár, görög, szláv stb. nevek alatt adták Bizánc népességét. Ha tudományosan megvizsgálhatnánk, hogy milyen nemzetiségeket takarnak a felsorolt népnevek, igen nagy meglepetésben lehetne részünk, de errõl egy másik tanulmányban szeretnék írni. A Macedónok Nagy Sándor vezetésével i. e. 365-ben még Egyiptomot is elfoglalták, jól ismerték az egyiptomi uralkodói jelképeket. Azzal a tudattal, hogy a soknemzetiségû ország népeit csak egységes szimbolikával lehet összetartani, választhatták a késõbbi császárok az egységesítõ kettõs keresztet uralkodói jelképpé. Ha a kettõs keresztet III. Béla hozza be az országba, akkor miért ábrázoljuk Szent István királyt is a kettõs kereszttel és a napkarika glóriával a fején, a budai várnegyedben fellelhetõ lovas szobrán? A szobor készítõje tudhatta még, hogy az államiságunk megszemélyesítõ királya is napkirály származású volt? Ebbõl a jelenségbõl is megérthetõ, hogy nemzeti jelképeink eredete körül teljes a zûrzavar.

Vajon azzal lehet-e magyarázni Szlovákia kettõs kereszt ábrázolását a saját címerükben, hogy Magyarország részeként fejlõdtek ki egészen 1919-ig? A válaszom, nem! Szlovákia címerében az eredet válasza sokkal régebbi vonatkozású eseményekhez kapcsolódik. Egészen a honfoglalásnak nevezett honegyesítési folyamatokat megelõzõ történelmi korokhoz. Érdekes volna megvizsgálni a Morva fejedelemség valóságos nemzetiségi felépítését a 8-10. századokban. Hova lett az évkönyvekben említett fekete magyarok népessége errõl a területrõl. Ha valóságos az adat, hogy ezeket a területeket csak Szent István korában tagosították be a magyar közigazgatásba, és ezután telepítették le a délvidékre a fekete magyarokat, felvetõdik, akkor milyen államalakulat volt a felvidék? A Morva név vajon milyen nemzetiségû népeket takar? Nem-e a Mauri õsi magyar nemzetségnevet azonosítja inkább a fogalom? Talán igaz lehet, hogy a kitalált Szvatopluk vezér neve helyett, a Zentapolug magyar fejedelmi név állhatott az elveszett õsi krónikánkban? A szlovák néprõl tudvalevõ, hogy csak az idõszámítás utáni második évezredben alakult saját nemzetiséggé. A sok kérdõjelre ebben a kiadványban nincs módom válaszolni, csak annyit fûzök hozzá, hogy több Észak-Afrikai államban, és Dél-Spanyolország területén is Mauri országok léteztek az idõszámításunk kezdete körüli évszázadokban.

Még egy nagyon érdekes kettõs kereszt elõfordulásról teszek említést. A normann viking életfa ábrázolásokban a világhegy csúcsán álló kettõs kereszt, mintha az egyiptomi kettõs kereszt duplikációja lenne? De erre a kérdésre csak sejtem a választ. A hiteles magyarázatot a kutató történészeknek kell megadniuk.

A magyar címerábrázolás kettõs kereszt heraldikájának új megközelítése szerint, egyértelmûnek tartom az ókori egyiptomi eredet valószínûségét. Ha a közvélemény megismerné és elfogadná az általam leírt eredetet, felújulhatna szakrálisan az a népi összefogási erõ, mely képes lenne a kicsinnyé tett népünk megmaradását biztosítani. A magyar királyok kettõskereszt használata a horvátországi únióval I. László idejében vált jogszerûvé.

2/d. A Szent Korona.

A magyar kiscímer negyedik motívuma a Szent Korona, mely a pajzs felsõ szélén nyugszik. Eredetérõl már sokan és sokféleképpen írtak. Egyesek latin, mások görög, újabb kutatók Kis-Ázsiai elemeket vélnek felfedezni a korona megjelenésében. Érdekes módon úgy tûnik, mintha mindenkinek kicsit igaza volna, vagyis a sok részigazság együtt adná meg a Szent-korona valódi eredetét.

A korona készítés helyszínérõl és az idõpontjáról nekem sincsenek adataim. De én, az általam felépített ókori elsõdleges világkultúra történelmi rejtvénykulcsának a megfejtésével eljutottam a magyar népek eredetében, a korban visszafelé egészen a piramisépítõk népe nemzetiségének a kérdésköréig. A rejtvénykulccsal sokszorosan és egzakt módon bizonyítani vagyok képes, hogy a hunmagyar népek államiságának a kifejlõdése teljes bizonyossággal a Nílus völgyében ment végbe. E terület eltartóképessége következtébõl adódik, hogy a népfelesleg a világon közismert magyar fogalom szerint – az árja (ária) népek családját, és nem faját alkották meg – kiáradva körkörösen haladt a környezõ területek felé. Az árja (melléknév) szó a Nílus vizének a kiáradása fogalmából származik. A víz árja igenévbõl átvitt értelemben a kiáradó néprészek összefoglaló megnevezésére került megalkotásra Az új honban az egyiptomi államszervezet szerinti új államokat alkottak. Példaként csak a nagyobbakat említem a Sumer, a Hettita, a Méd(i)a, a Szkíta, a Parthus és a Kazár(ia) birodalmakat, több esetben az ia toldalékkal is jelezték a népi hovatartozásukat.

De ha pontosabban megvizsgáljuk, hogy milyen népesség alapozta meg a görög majd római birodalmakat, mindenhol magyar alapító kultúrnépességet találunk. Példaként Görögország területén Théba, Megara, Marathon, Athénae egyiptomi néveredetû városokat találunk ómagyar lakossággal. Róma városát, magát is az Etrúria (Hét-Ra õsök-népe) magyar népessége alapította i. e. 753-ban, és mintegy 244 évig uralta (509-ig), mikor a latinok átvették a hatalmat. Amikor azt állítottam, hogy mindenkinek van igazsága a korona eredetét illetõen, akkor ezt úgy értettem, hogy a magyar Szent Korona magán viseli az egész elsõdleges ókori Indomediterrán világkultúrát megalapozó nép eszmeiségét. Sokan elfelejtik leírni, hogy a fejlõdés logikája szerint, kellett lenni egy elsõdleges magas szintû kultúrának, ha van egy ma is mûködõ másodlagos Indoeurópai kultúrkör. Az teljesen egyértelmû, hogy a mai másodlagos világkultúrák csak ez elõzõre ráépülve fejlõdhettek ki, és alakíthatták ki a mai civilizációkat.

Lehet, hogy sohasem tudjuk meg pontosan, hol és mikor készült a magyar korona, de az eszmeiségérõl egészen pontos adatokkal szeretném kiegészíteni a koronatant. Minden kutatónak feltûnt, hogy a koronánk két részbõl van összeszerkesztve. Az elõzõ bekezdések leírásából már minden olvasónak egyértelmû lehet, hogy a koronánk szerkesztése pontosan megegyezik az egyiptomi hunmagyar népek egységesülésével. Az északi vörös hunkirály koronája a kerek abroncskorona formát, a nap körszimbólumát jelképezte. A középsõ fehér magyar (Hét úr) országrészben a fehér, hegyes úgynevezett égbetörõ, vagyis papsüveg koronaforma volt a jellemzõ. Még e koronaforma is hét rítusos részre osztódott. Lehet, hogy a piramisok újabb motivációját érintettük?

A már leírt ötezer évvel ezelõtti egységesülést követõen egybeszerkesztették a hunmagyar népek koronaformáját is. Tehát, megmaradt az alsó kerek koronaforma, és erre ültették rá kezdetben a hegyes koronát. Ez a felsõ (összefügg a Felsõ-Egyiptom fogalmával) hegyes koronarész a késõbbiekben az ókori magyar templomok kerek alakja, és a belül kék színû kupola félgömb alakú tetejébõl kiindulva, a fejformát is követve keresztpánttal félgömbszerûvé változott. Tetejére pedig az õsi szentháromság jeleként – nagyon fontos, hogy – az egyenlõszárú körosztó kereszt jelképe került, és nem a római katolikus hosszúszárú kereszt. Hogy miért ferde ez a kereszt? Erre a legnehezebb válaszolni. Lehet sérülés eredetû, de elképzelhetõ egy csillagászati jelkép beépítése is, miszerint Földünk forgástengelye nem esik egybe a keringés síkjával. Ezt csak azért írtam le, mert a Szent Korona a valóságban több csillagászati jelképet is tartalmaz. Példaként a tizenhárom 28 napos holdhónapból álló 364+1 napos év felosztását említem.

Érdekességként kell leírnom, hogy volt még egy uralkodói jelképe a magyar népeknek mégpedig a kendõs királyi fejdísz. Uralkodói névhasználatban a Kende ma is ismert fogalma volt használatban. A kendõ a fejre tekert szakrális ruhadarabot, és a többi uralkodói jelképpel együtt adta a királyi címet. Elsõsorban a kusföldi fekete magyarok hagyományaiban gyakori megjelenésû motívum. Õáltaluk terjedt el az egész Mezopotámiai tájegységben. A kendõs kifejezés és a turbán közti hasonlóságra utalva, mindenki gondolja végig a világunk uralkodói jelképeinek fejlõdésében az eredet kérdéskörét. A honfoglaló vezérek között is volt egy Kende (kendõs) méltóságnév, aki lehet, hogy a szakrális királyi címet viselte? És a folyamat közben került – kevésbé ismert módon – az Árpád család kezébe a teljes hatalom.

Ebbe a körbe tartozó jelkép a szem-papok – az elnevezésük a napisten szem formájában történõ ábrázolásból ered – vállukra terített párducbõrös papi viselete. A fõrangú pap egyben a papkirály helyettese, uralkodói várományost is jelent. Minden árja országban, ahol Szemurak uralkodtak, az elnevezésük megjelent az országnévben. Példaként a Sumér királyságot említem, ami a tájszólás figyelembevételével Szem (Szum)-úr (er) kifejezést takar. E népi jelkép is a forró égövi, a mai Etiópia körüli Dankália sivatagában élõ pettyes párducok hazájára mutat, sok ezer évvel ezelõttre. Errõl a tényrõl is tudósítanak a krónikáink. A bevonuló magyar honfoglaló vezérek között a párducbõr jelképe szintén megjelenik, mint a szempapok vallási jelképe.

Ebben a munkámban elégségesnek tartom megjegyezni, hogy szerintem a Szent Korona tudatosan tervezett, egységes egész alkotás. Nekem csak azzal kellett kiegészítenem az eddigi tudományos értékeléseket, hogy a korona tudatos tervezésének elve visszanyúlik a szakrális ókori egyiptomi piramisépítõk népe kérdésköréig. Ha nem foglaljuk bele a magyarság államalkotó eredetének kialakulását a nemzeti jelképeink címertanába, sohasem értjük meg a keletkezésük motívumait. A Magyar Szent Korona egy és egyedüli ereklyéje világunknak. Minden koronától magasabb eszmeiségû. Együtt jelenti az égi és a földi, másként az apostoli hatalmát!

3. Koronázási jelvények.

A magyar Szent Korona után, a hozzá tartozó jelvények közül a jogar és az országalma eredetérõl kívánok még szólni. A koronázási palást és a koronázási kard eredetérõl, az eddigi leírások pontosságában nincs okom kételkedni. Röviden csak a névtörténetükrõl írok. A palást õsi jelentésében a p = apa (papkirály) + alá = alá + st = isten szótagokból keletkezett, fordított szórendben: palást = isten-alá tartozó-papkirály.

A kard szó keletkezése hasonló õsi szóképzést mutat, a ka + r(a) + d szótagrészek összeolvadásával. Az elõzõ oldalak etimológiai fejtegetéseibõl már megérthetjük, hogy a kara = napország, a d = dóm, mint szent helyet jelent. Összeolvasva: kard = napország-szent védelmezõje jelentéssel bíró õsmagyar szavunk.

3/a. Királyi jogar.

Elsõként a jogar eredetérõl szólok. Észak-Egyiptom királyi jelvényei közül a bot és az ostor szimbóluma a legismertebb. VII. Kleopátra (a neve magyar képzésû szó, jelentése: Rá-apát-kisleánya) Egyiptom utolsó, még magyar gyökerekkel rendelkezõ királynéja (i. e. 30-ban) mindkét jelvényt használta. A hun Bothon elnevezésrõl már szóltam. A következõ évezredekben a bot Ω fejének, és a kusföldi fokos átalakulásának lehetünk szemlélõi. Szerves fejlõdéssel kialakult a mai jogar szimbóluma, ami a bot nyelének, és a fokos fejének az egybeolvadását jelenti, több változatban. A középkorban a magyar királyi jogar még „tollas” fejû volt, a Turulmadár monda szerint, lásd a Képes Krónika 38,-40,-41. oldalán a képeket. Késõbb válhatott a jellegzetesen gömb fejûvé. A jogar szóképzése is ómagyar eredetû. Etimológiája szerinti jelentése: jogar = jó-mag-úr értelmet takarja. Tehát, ha a szimbolikája, és a neve is egyiptomi eredetû, akkor bátran kijelenthetem, hogy a jogar, mint koronázási jelvényünk is több ezer éves magyar eredetrõl tanúsít bennünket.

3/b. Az országalma.

Másodszor az országalma eredetét próbálom megfejteni. Elõre bocsátom, hogy a következõ sorokban egy különleges magyarázatnak lehetnek az olvasói. A szóban forgó jelvény eredetérõl nagyon kevés adatot találtam. A lényege az, hogy az elméletek szerint a középkorban jelenik meg, és az Árpád nemzettsége kezdte használni. A Képes Krónika még egységesen egykereszttel ábrázolja. Mivel tudjuk, hogy egy ilyen nagyfontosságú jelvény bevezetését is csak szakrális hagyományok alapján lehet elfogadtatni az országgal, feltételezhetõ, hogy ismét ókori képzõdménnyel állunk szemben.

Vajon mi lehet az országalma szakrális eredete? A ma rajta álló kettõs kereszt már a régmúlt felé irányítja a gondolkodást. De ez az összeépítés tényleg lehet középkori. A további gondolkodásban az almára terelõdött a figyelmem. A keresztény világunkban az almáról gyorsan beugrik az a bibliai kép, hogy a tudás gyümölcse az alma. Aki a tiltott gyümölcsbõl eszik…! Felmerült bennem a kérdés, lehet-e köze a bibliai almának a magyar országalmához? Nagyon nehezen jutottam közelebb a kérdés megfejtéséhez.

Az elsõ nyom, hogy az almafajták között van egy mai alanyfajta, melynek a tudományos neve: Malus pumila var. paradisiaca. A névbõl egyértelmû, hogy a bibliai paradicsomról szóló eseményekben az alma, mint gyümölcs, ténylegesen a maga valóságában szerepelt a szövegekben. Nem egy elvont jelképes dologról van szó. Az alma növény származástanilag Kis-Ázsiában õshonos növény. Másként fogalmazva a mediterrán vidékeken mindenhol elõforduló gyümölcstermõ növény, egészen a mérsékelt égöv északi határáig. De még mindig homályos volt, vajon lehet-e köze a bibliai alma mitológiájának a magyar országalma címertanához?

A további megfejtésben nagy hasznát vettem, a mintegy ötszáz szavas általam összeállított ómagyar szótáram közben szerzett ókori névanyag olvasási gyakorlatának. Figyeljük meg az alma és az álmos szavak összecsengését. Egyes mai tájszólásokban még az „álmá” kiejtéssel is találkozunk. Még egy nagyon fontos ómagyar vallási gyakorlatról kellett ismereteket szereznem. Mint már említettem, az õskorba visszavezethetõ gyakorlat szerint minden olyan élõlényt vagy tárgyat a kerek napisten másának tartottak, amit a valóságban is hasonlítani lehetett hozzá. Elsõ példaként az egér mai nevét említem, amit az egyiptomi hieroglifákban lerajzolva az Ég-úr (eg-ér), vagyis a napisten szimbolikáját jelentette. Másik példaként az egyiptomi macskakultuszt emelem ki. A macskákat annyira tisztelték, hogy tömegesen mumifikálták a gyakorlati életben. Vallási hiedelmük szerint a macska szeme hasonlított a napisten képére, amit a Szem-úr kifejezésben is imádtak. Ráadásul a macska kedves állat, ezért sem véletlen, hogy Olaszország északi részein még manapság is a macskák szent állatok. Ez a jelenség azt is bizonyítja, hogy egykor Velence és Trieszt környékére egyiptomi magyar néprészek kiáradása következett be, többek között az Etruszkok mellett. Csak megemlítem, hogy a mai Trieszt város neve is ómagyar keletkezésû szó. A megértéshez nélkülözhetetlen tudni azt, hogy a bíborban született Konstantin császár leírja, a magyarokat az õ idejében türköknek (turk) hívták. Ebbõl következik a város eredetének a megfejtése: T(u)r(k)i (magyarok)-esthoni (nyugati) városa, az aláhúzott betûk szerint.

Visszatérve az országalma eredetének kérdéseihez, figyelembe veendõ tény, hogy az alma szó beszédtana kifejezi az Élõ-má(sa) fáraói uralkodó elnevezést és a papi hatalmat. De azt is tudjuk, hogy a honegyesítést szervezõ Álmos papkirály jelentése is Élõ-mása fogalmat takar, ami az évezredes átalakulásokon változott át Álmossá. Kezdett összeállni a kép. Az almatermés formájáról könnyen elképzelhetõ a kör alakú napisten képe is. Az alma még a göröggé vált omega (Ω) jelet is megjelenítheti a valóságban. Abban az értelemben, hogy A-tól az Ω-ig, ami a teljességet, magát a tant, a tudást jelenti. Az omega jel leképezi az ókori magyar templomok kerek alakját a nyitott bejárati kapu ábrázolásával, mely egyben az áldozó helyet is jelentette. Erdélyben még ma is ismerik a TANÓR-KAPU fogalmát. A Tanór (Tan-úr) a templom mellett jelentette a tudós pap személyét is. Vajon miért volt Kleopátra királyi botjának a vége – kevésbé ismerten – oly jellegzetesen omega alakú? Ismét a jelképeink szerves fejlõdésének a gondolatánál vagyunk. Az ókori vallásokban a tudás a mágusok, vagyis a papok titkai voltak. Engedély nélkül senki sem juthatott a tudás hatalmába. Aki engedély nélkül próbálta a tudást megszerezni, kiátkozással sújtatott.

Már csak egy kis kutatói fantáziára volt szükségem, hogy egy valóságos eredetet adhassak az országalmáról. Tehát az egyiptomi, de a közelkeleti államok tudását kifejezõ jelkép az alma fogalmába lett belekódolva. Egyszerûsítve, aki tudott almát termelni – mert azt már akkoriban 5-10 ezer éve is csak a munka tudásával lehetett – az már rendelkezett a tudás bizonyos szintjével. A tudás almája átvitt értelemben, csak a papi vallási vezetõk kiváltsága lett. Õk a tudás ápolásával közvetítették a hatalmukat a nép felé. És ez a motívum bekerült a Bibliánkba, a teremtés mítosz folyamán. A tudás hatalmát megszerezni kívánó kívülállók (idegenek) törekvését egyenesen bukásra ítéltetve. Gondoljunk bele, hogy az akkori kommunikációs lehetõségek mellett a tudás megtartása az egyik legnehezebb feladatok közé tartozhatott. De még fontosabb, hogy az akkori termelési színvonalon csak milyen keveseknek adatott meg a „mágus” (mag-õs) tudás megszerzésének a lehetõsége. Nem beszélve a napi igényeket követelõ természettudományok fejlesztésének a keserves folyamatairól. Tehát, a tudás volt a hatalom egyik alappillére, ami felett szigorúan õrködtek a mindenkori vallási rétegek. Ezért kerülhetett bele a történetbe, a bibliai teremtésmítosz során, a tiltott almát fogyasztó elsõ emberpár kiûzetése a paradicsomból.

Az eddigi fejtegetésbõl egyértelmûnek látszik, hogy a Magyar Országalmának köze van a bibliai történethez. Az országalma kifejezi a hatalom tudását, és képességét az ország irányítására. A rajta álló kettõs kereszt pedig a hatalomgyakorlás jogszerûségét érvényesíti a nép felé. Együtt a tudás és a hatalom, a középkor közepéig a papkirályok kiváltsága volt, a vallási hatalom képviselõin keresztül. A tudás és a hatalom szétválasztása az újkor hajnalán kezdõdött el. Ismertek az inkvizíciós gyakorlatok a vallás részérõl. Érdekességként írom, hogy napjainkban, a harmadik évezred elején a tudás hatalma ismét az inkvizíció gyakorlatát kezdi alkalmazni. De ma a szólásszabadság ellensúlyozására, az elhallgatás gyakorlatán keresztül.

Már csak egy kérdéskör maradt hátra, a magyar országalma eredetével kapcsolatban. Vajon a kérdéses jelvény a Biblia keletkezési ideje elõtti, vagy az utáni keletkezésû szimbólum? És szorosan ide tartozik, hogy az alma misztériuma magyar vagy héber eredetû-e? Ha pontosan tudnánk, hogy az ókori Biblia milyen nyelven íródott, a kérdés máris eldöntött lenne. Sok kutató azon a véleményen van, hogy a legtöbb szövegrész, de az Ótestamentum legnagyobb része egészen biztosan nem eredeti héber szöveg. A tudósok szerint egy ismeretlen és kihalt arámi nyelvû nép szövegeinek átírásából fordították héberre. Akkor most mitévõk legyünk? Következtethetünk arra is, hogy az Egyiptomból kivonuló zsidók ismerték a történeteket, és ezt írták le héberre. Ebben az esetben a magyar országalma szimbólumának biztosan idõsebbnek kell lennie a Biblia leírásának idõpontjánál. A következtetésünk nem ad megbízható idejû eredetet.

Még egy lehetõségünk maradt. Kardinális kérdés a kihalt arámi nyelvû nép nemzetiségének a meghatározása. A magyar anyanyelvû kutató ismét elõnyben van. Ha meghalljuk azt a szót, hogy arám, rögtön fel kellene ismernünk benne a magyar eredetet. Mai jelentése is közismert, mert mindenki a menyasszonyra, vagyis a feleség fogalmára gondol. Ez a hasonlat valódi, vagy véletlen egybeesésrõl ad tanúbizonyságot? Az egykori forrásokból tudjuk, hogy egy Arameus nép használta anyanyelveként az arámi nyelvet. A magyar kutatónak szintén egybõl fel kellene ismernie, hogy az Arameus népnév is magyarul íródott fogalom. Ráadásul a szó jelentése még egyenes magyar szórend szerint is képzõdött, ami azonos: Arameus = A-rá-más-õs(e), vagyis a Rá-napisten népével. Az arany szavunk kettõs összetételû elõtagja is azonnal felismerhetõ, és a jelentése is megegyezik az elõzõekben leírtakkal. Azt is tudjuk, hogy a Ré napisten az egyiptomi magyar õsvallás terméke. Amelyik nép ilyen megnevezést választ az önmeghatározására, csakis magyar (Hunmagyar) népet feltételez. Hogyan keletkezhetett az Arameus nép? Minden részlettõl eltekintve, az elpusztított Sumér birodalom népébõl, meg az Arábiai-félszigeten át felvándorló és Egyiptomból a hódítók által elûzött hunmagyarokból. Ezek a néprészek vitték magukkal az õ népi történeteiket, és amelyeket az arámi nyelv szabályai szerint le is írtak. Az tudvalevõ, hogy a néprészek a vezetõikkel, vagyis nagy tudású papjaik vezetésével kerekedtek fel, és teljes egységükben próbáltak új hazát keresni maguknak. Jelen esetben is egy új magyar testvérnépi egységesülés folyamata zajlott le, valamikor az i. e. ezer körül, a mai Irak és Szíria területén. Ez az egységesülés nem mehetett végbe olyan tisztán, mint Egyiptomban. A népvándorlás újabb és újabb népeket vetett a kérdéses területre, ami egy újabb keveredési folyamatot indított el. Az asszír, perzsa és héber hódítások nyomán ez a néprész feloldódott a térség új szervezõdéseiben, így egyre inkább nyomuk veszett. De a tudásuk megmaradt az írásaikban, amit késõbb már héber, majd görög nyelvre is lefordítottak. Ha hozzátesszük, hogy a héber és görög kultúrával is gazdagodott a szövegek gyûjteménye, megtaláltuk a Biblia keletkezésének rövid történetét.

De nézzük még az arámi nyelv fogalmának etimológiáját is. Az arámi szó az arameus rövidített változata. Értelme egyszerûen: arámi = a-rá-m(ás)i, vagyis az i képzõvel az arameus néphez tartozó személyek csoportját jelenti. Érdekes még az arám kifejezés etimológiája is. Mezopotámiában, a Sínai-félszigeten, de Egyiptomban is az arám fõnév a holdistennõ, másképpen az anya fogalmát hordozza. Egyszerûbben a napisten uralkodótársa, vagyis a felesége a holdistennõ képében, ezüst színjelzéssel került kifejezésre. Rövidítve „szín”-ként terület meghatározóként is elõfordul, mint a Sínai-félsziget (Színai) elnevezésében, ahol az árjai kifejezés rövidítése (ai) is megjelenik A-rá-m(is) holdistennõ háromtagú szóösszetétele is magyar eredetû, vö. az angol misis (úrnõ-õs) átvett kifejezésével.

Csak egy kicsit gondoljunk bele, vajon nem a magyar nyelv egyik legszebb kifejezésének, a magyar anyanyelv fogalmának az eredetével állunk szemben az arámi nyelv kifejezésben? Mint látjuk, az arámi nyelv fogalmába bele van kódolva a nõ, vagyis az anya fogalma, mely magyar nyelven íródott, és az anya-nyelvét jelenti. De ez a szimbólum csokor egybe foglalja a Ré-(magyar)-népét, az együvétartozás arany szavát, az anyanyelv (aráminyelv) magyar kifejezését. Ezek után próbálja valaki ismeretlen nyelvnek mondani az arámi nyelvet.

Mint látjuk, amennyiben az Arameus, az arámi, de az arám is õsi magyar kifejezések, akkor nem nehéz biztos következtetéseket levonni a Biblia egyik alkotó népének a valódi nemzetiségérõl. Bizonyítva látom az arámi nyelvben, a magyar nyelv egyik változatának a biztos tudományos valóságát. Ebbõl az a végsõ következtetésem, hogy a bibliai teremtésmítosz leírása biztosan késõbbi eredetû, mint a népi hagyomány kifejlõdésében, az alma tudásszimbólumának a kialakulása. Ezért az a meggyõzõdésem, hogy a magyar országalma jelképének a keletkezése is több mint ötezer éves, a hunmagyar egységesülés idejénél régebbre tehetõ nemzeti ereklyénk. Ezért ebben az esetben is a fordított valósággal állunk szemben. Mivel a magyar országalma nem lehet bibliai eredetû szimbólum, akkor csak a magyar tudásmítosz lehetett a bibliai történet teremtésmítoszának mondai alapja. Azt el kell ismernem, hogy a két jelkép, vagyis az országalma és a kettõs kereszt egybeolvasztása lehet középkori Árpád házi királyaink mûve, de hogy a két szimbólum vallási eredete ötezer évnél régebbi, az egészen biztosnak látszik. Különösen abból a meggondolásból találom bizonyítottnak következtetésemet, mert az Árpád házi királyaink elsõ felénél az országalma még a körosztó szentkereszt (egyenlõszárú) szerint volt szerkesztve. A Képes Krónika minden képén így szerepel. Ez azt jelenti, hogy az egyenlõszárú egyes kereszt eredetérõl már tudjuk, hogy ötezer évesnél régebbi misztikum terméke. Ebbõl az is következik, hogy az országalma és a kettõs kereszt egybeépítése III. Béla királyunk alatti szimbólum kialakítás eredménye. Az ereklyénk képzõdésének motívumai, mégis az egyik legrégebbi a jelképeink közül. A szakralitása kifejezi a király tudását és alkalmasságát a tudás gyümölcse révén, valamint a hatalma szentségét a kettõskereszt nemzetmegtartó hitén keresztül.

Összefoglalás.

A tanulmány összefoglalásaként néhány gondolatomat szeretném röviden leírni. Magyarország állami szimbólumainak eredetérõl ebben a munkában, a már köztudott tényekrõl nem írtam. Amit újkori eredetükrõl más kiadványokban olvashattak, a fentiekkel módosítva, használható kiadványok. Mivel a jelképek ókori eredetérõl egy mondatot sem lehet megtalálni az ilyen kiadványokban, könnyû a helyzetem. Csak arra kell kérnem a szemlélõdõ olvasót, hogy vegye figyelembe az általam leírtakat a gondolkodása során. A tanulmányomból teljes körûen kiviláglik, hogy minden jelképünk õsi, a történelembõl bizonyíthatóan szakrális ókori eredetû. Az elsõdleges Indomediterrán világkultúrát megalkotó õsi népünk eredetének kulturális hagyományai értelemszerûen nem az ókorból fejlõdött ki, hanem az emberiség õskorából. A történelmi ókor az írás kezdeteitõl számítódik, ezért az én nyomozásom is csak az elsõ írásos hagyatékok feldolgozásáig terjedõ idõszakot öleli át. Az emberiség õskorából már csak régészeti és nyelvészeti bizonyítékok maradhattak fenn. Az ilyen adatok kezelésének a rendellenességeirõl is tettem néhány megjegyzést a tanulmányomban.

Tehát, ha az ember a tudományos gondolkodását hamis ideológiára helyezi, a valós régészeti adatokból hamis következtetések levonására lesz képes. Errõl adnak példát a magyar határkõ õsrégi fogalmáról írt soraim. Az emberiség téves fejlõdési képzete, hogy az õseink összevissza kóboroltak a szavannákon, egy egyszerû szóval, mint a határkõ, bizonyítani lehet, hogy hamis alapú tudományos leírásával állunk szembe. Az emberiség már õsi viszonylatokban is területhez kötött, de fontosabb, hogy szigorú területvédelmi életformát folytathatott. Különben a fennmaradásának esélyei a nullához konvergáltak volna. Ez a gondolat a valódi konzervatív magatartás megértésére is alkalmas. Az emberiség magját a hagyományokhoz és szokásokhoz történõ ragaszkodása mellett, az életteréhez való mindenáron történõ ragaszkodása is jellemzi. Vagyis az õseink a legszigorúbb területvédelem szerint éltek. Hiába éltetik egyesek a világpolgár liberális fogalmát, az a legnagyobb utópia az életükben. A szülõhazából bármely okból kiszorultak már bolyonghattak a szavannákon, de mihelyt saját hazát találtak, valódi konzervatívokká válva letelepedtek.

A jövõnk megmentése érdekében célszerû lenne a politika konzervatív fogalmát kiegészíteni, a nemzetet és hazát védõk õsi terminológiájával. Érdekes módon a mai magyar hatalom (2004-ben) már saját maga és önként lemond a Szent korona önmaga általi megvédésérõl. Feladja a kötelezõ honvédelem elvét, és egysíkúan hivatásos hadseregre kívánja bízni a védelmet. Pedig mindenki tudja, hogy a hivatásos hadsereg mindig a több pénz hatalmát védi. Álljon itt példaként az õsi származású Aba Sámuel királyunk bukása, aki a Ménfõi csatában (1044-ben) a német császárhoz átpártolt áruló újnemesek (nem nemzetiek) következtében bukott el, majdnem a teljes magyar államisággal együtt. Legalább, egyöntetûen a hadköteles férfiak és nõk bevonásával, a teljeskörû nemzetõrséget kellene felújítani a Szent korona védelme érdekében.

Felmerülõ kérdés, miért veszthette el a nemzeti ereklyéinek eredettudatát a magyar nemzet a harmadik évezred elejére? A középkori krónikáink szerint, egészen a mohácsi csatáig minden királyunk ismerte, ezért természetesnek vették, hogy a királyi gyakorlatban nem kellett róluk magyar leírásokat megfogalmazni. Pont ezt a pszichológiai fogást használták ki – tudták, ezért nem ápolták – a potenciális ellenérdekû hatalmak. Az utóbbi száz év gyakorlatát már sokan ismerik, a tiltás és elhallgatás gyakorlata majdnem tökéletes eredményt adott. Mára alig van, aki ismerné népünk valódi eredetét. A legnagyobb veszély az, hogy már egyszerûen el sem hiszi a ma népe az igazságot. Beléjük van táplálva, hogy a magyarság bûnös nép, ezért a dicsõ õsiségrõl szóló elbeszélések hihetetlenül hangzanak. Vajon van-e kiút? Nekem is rejtély.

A tanulmányomból jól érzékelhetõ, hogy a nemzeti szimbólumaink eredete kivétel nélkül mindegyik ókori eredetrõl, legalább ötezer éves régmúltról tesznek tanúbizonyságot. Arról, hogy ezt a mai nép miért nem ismeri, nem kívánok sokat foglalkozni. Azt sem tudom behatárolni, hogy valamikor kik és miért térítették el a magyar történelemtudatot a valóságtól. Ami az én hatáskörömben elérhetõ, az egyes történelmi kiadványok stílusából, tárgykörébõl kiolvasható írói elkötelezettségeket takarja. A bevezetõben írt évezredes történelemhamisítás eredményeként a mai közgondolkodás alig képes a valóság befogadására. Még a magukat nemzeti elkötelezettnek tartó médiák, és szószólóik sem képviselik az objektív valóságot. Pedig az igazság természeti ereje sürgõs cselekvéseket követelne meg a felelõs vezetõktõl. A természettõl elrugaszkodott globális fogyasztói társadalmak önpusztító folyamatainak következményei a legközelebbi évtizedekben fognak reánk szakadni. Még egyszer leírom, mindazon népek teljes felolvadása várható, melyek nem lesznek képesek védekezni a biztos õsiségük talaján. A biztos õsiség feltételezi a nemzet egységes gondolkodását, teljes körû összefogási képességét, melyet csak az ápolt és tudatosan megõrzött nemzeti jelleg képes biztosítani. Az a nép, mely hagyja legfényesebb ókori múltjának a feladását, mindegy, hogy kényszerbõl vagy a vezetõik bûneibõl, sajnálom, de megszolgálja az eltûnését a történelem asztaláról. A társadalom evolúciójában sincs visszaút. Amelyik nép elveszett a történelem útján, soha többé nem térhet vissza. Történelmünk a jövõnk is, hát ne hagyjuk elveszni!

A tanulmány három legfontosabb történelmi felfedezésének megismétlésével szeretném befejezni a munkámat. Ha úgy tetszik, három tudományos õsbejelentéssel állok a rendelkezésükre, melyeknek egyenként is világszenzációként kellene hatniuk. Ebben a tanulmányban írom le elsõként, hogy a fentiekben leírtak szerint, megfejtettem a Magyarok Istenének a kérdéskörét. Vele együtt e misztérium megjelenési formájának vallási gyakorlatát megtestesítõ jelképét. A Magyarok Istene azonos az ókori egyiptomi Ré (Rá) napistennel, az egy a teremtõ keresztény isten vallási gyakorlatával. A megjelenítési mítosza pedig az arany jelképe, melynek értelmezésérõl fentebb írtam (Úr-rá-jó-népe, vagy A-rá-jó-népe jelképe értelemben). Az arany szavunkban a magyar nép a gazdagságát nem a kincsképzõ funkciójával, hanem a legdicsõbb ókori kultúrájával adta az emberiség számára. Minél jobban belegondolok e felfedezés jelentõségébe, beleborzongok a jövõ lehetõségeibe. Mi lehetett volna az emberiség sorsa, ha az õseink „tûzimádását” (napvallását), a természeti életforma követésének tudását, nem az arany, mint kincsképzõ megszerzésének nemzetközi gyakorlata, a pénzprofit õrülete követi. Ma biztosan nem a környezeti katasztrófa árnyéka lengné be a napjainkat. Nagyon szeretném tudni, vajon Petõfi Sándor, nagy költõnk: „A magyarok istenére esküszünk,” verssorában vajon még tudhatta-e, ki volt az általa meg nem nevezett magyar isten?

1848-ban még éltették a Lánchíd oroszlánjait. Az építtetõje vajon tudhatta-e, hogy a második legõsibb magyar szimbólummal áll szemben? Ha õk még tudták, miért nem vigyáztak az egész nemzettel együtt arra, hogy a jövõ nemzedékei is tudhassák az igazságot? Mennyivel egyszerûbb lenne a magyar élet, ha még mindig az oroszlán jelképe lenne a magyarok védõszentje. Az oroszlán ereje mellett a természetessége adja a legnagyobb varázserõt.

A harmadik legfontosabb mondanivalóm az Arameus nép arámi nyelvének a megfejtése, mely a magyar anyanyelv õsi kifejezését hordozza magában az Arám holdistennõ fogalmán keresztül. Ha a Biblia jelentõs részei arámi nyelven íródtak, akkor bizonyítottan a magyar nemzet volt az elsõdleges Indomediterrán kultúrát megalkotó nép, melynek általam alkotott fogalma szintén ebben a munkában került elõször az olvasók elé. Innen már csak egy lépés, hogy bizonyítottan felismerjük a piramisépítõk népében a magyar nemzet egyenes ági leszármazásának az õsiségét. Az arámi nyelv a legcsodálatosabb magyarsággal fejezi ki a nõ, az anya, a feleség szentségét. De talán legszebben az anyanyelv kifejezésével a magyar ember csodálatát a teremtés felé.

Befejezésként szeretném leírni, hogy biztos vagyok a bizonyítékaim megdönthetetlenségében. Ettõl függetlenül az elfogadását nem tehetem kötelezõ érvényûvé. A felhatalmazást az igazság megismertetésére, csak az egész magyar nemzet adhatja meg. Remélem e tanulmányom eljut minden magyar emberhez, mely a magyarok három legszebb õsi szimbólumáról szól. A magyarok õsisége azaz erõ, mely beleszõve nemzeti ereklyéink eszmei mondanivalójába, adják az elfeledtetett nemzettudatunk magvát. A népünk õsi tudói adták számunkra hozományba, mely tudást az utódoknak szent kötelessége fenntartani. A magyarok istenének az ismerete nélkül – mely a magyar géniusz legnagyobb alkotása – nincs magyar jövõnk!

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

ajka futó u.9
(simon csaba, 2009.08.12 19:38)

Iskolában kötelező anyag.

Válasz