Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Jun28

2009. Április 19., Vasárnap 16:13

A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez

Írta:  Botos László
Értékelés:
(8 szavazat)
Adelhaid testőrei elfoglalták Géza palotáját és ő „fogoly” volt saját otthonában. A németeknek ez a megoldás jobban megfelelt, mintha megölték volna, mint tették Atillával. De ki készíthetett egy ilyen szégyenteljesen egyoldalú békefeltételtervet a nemzet nevében? A hivatalos kormány képtelen erre, csak az a csoport lehetett, amelyik előkészítette az államcsínyt, azok, akik adományokat fogadtak, fizetéseket kaptak, békét ajánlottak és kereszténységet hirdettek. Pilgrim, Wolfgang és Brúnó képezték ezt a titkos belső erőt, amely idegen célok érdekében dolgozott.

A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez

     „A tudomány eredeti hivatása a valóság hű megismerése, az igazság mozaikjai elkezdtek újra összeállni. Amikor a hatalomnak alárendelt történetírás színvonalát a független történetírás megközelíti, az igazság többlete végleg a valóság hű történelem felé billentheti a mérleget. Korunkban genetikai, mikrobiológiai, állat és növényföldrajzi tudományok bekapcsolódásával a természettudomány egyre nagyobb szerepet kap a népcsoportok vándorlásainak feltérképezésében. Az a tény, hogy a természettudományban a tárgyilagosság szempontja kevésbé kopott meg, arra vezetett, hogy külföldi tudósok és kutatócsoportok egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy nem a múlt eltörlő, hanem a múlt-feltáró történelem áll közelebb a valósághoz. Érdekes módon a legújabb természettudományos eredmények éppen arra a felismerésre vezettek, hogy a magyar nép Európa ősnépe. Tizenhét tagú nemzetközi kutatócsoport a Science Magazine-ban 2000, november 10, közölt tanulmányában bebizonyította, hogy a magyarok Kárpát-medencei múltja 40,000 évre vezethető vissza. (Semino et al. 2000. Szabó István Mihály, 2003). A fém megmunkálásra vonatkozó hasonló bizonyítékok (Dayton, 1978, Bizánczi, 1999), valamint az írástörténeti kutatások eredményei (Varga, 2001) együttes súlya úgy tűnik, perdöntő lehet a hun-magyar rokonság kérdésében és már nem sokáig lehet visszatartani az igazság óráját. Mindezek a vizsgálatok Attila személyére és tettéire is egészen új fényt vetnek, mélyebben világítják meg tetteinek mozgató rugóit s igazi jelentőségét.

Bevezetőül két nagyon fontos elhallgatott tényre kell felhívnom olvasóink figyelmét. Az egyik, a ló megszelídítése és ember szolgálatába való állítása. Minden ősműveltség a folyók mentén alakult ki, hogy a folyók sodrását felhasználhatják közlekedés, kereskedés és mindennemű javak szállítására. A mostani korszerűnek nevezett tudomány és történelem elfelejti, s bátran mondhatom, tudatosan kihagyja, nem említi, mint a haladás az emberi tárgyi műveltség, szerintem talán legnagyobb jelentőségű fejleményét, a ló megszelídítését, amely lehetővé tette a belföldi területek benépesítését. Ennek hiányában az emberiség fejlődése nem szélesedhetett volna ki a mostani méretekben. Hogy kik voltak az elsők, kik felismerték a ló rendkívüli jelentőségét az ember életének könnyebbé tételében? Azt teljes pontossággal meghatározni nem tudjuk. Nem tudjuk, mert ennek keltezése a messze ködbe, az ismeretlenségbe vész. De annyit tudunk teljes biztonsággal, hogy az első lovas népek turáni-magyar fajú népek voltak.

Dr. Padányi Viktor és Dr. Szilvay Gyula kutatásai egyöntetűen azt állapították meg, hogy az első lovas, kocsis nép a második évezred első századában tűnt fel és az ékírásos megfejtések kasszú néven említik. Hammurápi Akkád szemita uralkodója a kasszuktól behozott lovas harckocsisokkal győzte le Larsza uralkodóját. Hammurápi eldicsekszik a drágán vett lovak és harckocsijaik számával. Ez a bizonyíték a kiváltságos helyzetre, amit a ló és a harckocsi bevezetése jelentett a hadászatban. E kiváltság, az új harcászat, fegyvernem, csak a leggazdagabbaknak volt elérhető. A kasszuk uralma váltotta fel Hammurápi Babilon és Előázsia feletti uralmát. A kasszuk több mint ötszáz éven át uralták ez ősi várost és az Eufrátesz – Tigris környékét. Székvárosuk a Zab folyó pártján volt. Asszur néven ismert, ami szumirul ló-várost jelent.

A kasszú ókori népet még a XIX-ik szd-i európai, indo-európai történelem sem tudta sem a szemita, sem az indo-germán népek közé sorolni.
„ A lovat K. e. 2 évezred közepéig, a szumir civilizáción kívül sehol a világon, tehát sem Egyiptomban, sem Indiában, sem Kínában, sem a Mediterrán Medencében, sem pedig a későbbi Európának nevezett kőkorszakbeli árja területen nem ismerték és a lótenyésztés a lovaglás is a lovasság létrehozása az ókor egyik korformáló történelmi lépése volt s így azt a népet, amelynek mind ez köszönhető, az ’alacsonyrendű munkát végző kocsisok és lovászok’ kifejezéssel intézni el, akkor ehhez nincs(kommentár. Én egyezem nézetével ez képtelenség. Európába a ló és kocsi a hunok, avarok, de leginkább a magyarokkal vált ismeretessé. Ezért a lovagkor a XI. és XIV. század közötti időben érte el csúcspontját.
Ennek ismeretében nem lehet véletlen, hogy a kocsi használata, a mi közvetítésünkkel terjedt el nyugaton. Nyugat ezt a közlekedési eszközt vette át a magyar nevével együtt. Németül „Kutsche”, franciául „coche”, angolul „coach”, és olaszul „coccio”. Ezért a „barbár” szóhasználat a mostani értelemben nagyfokú tudatlanságot árul el. Ami hihetetlen, de még az ismert, befutott történészek körében is állandóan használt szóhasználat, ami most megvetni való, bárdolatlant, tudatlant jelent. Ennek korabeli értelme kívülálló, vagyis valamilyen birodalmon kívülit jelentett.
A másik lekicsinylést kiváltó szó, melyet még ma is helytelenül használunk a „pogány”. E szó, korunk legnagyobb csalafintasága, amit előszeretettel használnak ellenünk ellenségeink a nem kellően értesült történészek és a római katolikus egyház. Ezt a pogány mibenlétet Badiny-Jós Ferenc professzor fejti ki legjobban Az Istenes Honfoglalók tanulmányában:

A bevezető részben Grandpierre Endrét és Attilát idéztem: „Mindezek a vizsgálatok Atilla személyére és tetteire is egész új fényt vetnek, mélyebben világítják meg tetteinek mozgató rugóit s igazi jelentőségét.”
Az alábbiakban fogom kifejteni Atilla igazi nagyságának a mibenlétét, célját és vallásos cselekedetének indítékait, amelyek „az igazából pogány” Rómának – mivel ellenük irányult – valóban barbár háborúskodásnak látszott.

Atilla a Rómában túszként eltöltött időben megismerte a bűnös, kizsákmányoló, minden népet meghódítandó és rabszíjra tenni akaró, sok-sok fájdalmat, megaláztatást előidéző római világhatalmi rendszert. Ahol a meghódított népek mind rabszolgák voltak. Látta szenvedésüket és megismerte azon római törvényeket, melyek a leigázott népnek, még a reményt sem adta meg sorsának enyhülésére. Ezt a kegyetlen embertelen rendszert összehasonlíthatta az igazságos szittya-hun törvényekkel, ahol minden ember szabad volt. Még a meghódított nép is saját királya és törvényei szerint élhetett, ha elfogadta a szittya-hun vezetés alárendeltségét. Így, ezen gyakorlat alapján vált nevében több nemzet hunná, mint pl. a gót is. Ez a nagy állameszmei különbözőség, a két nagyhatalom között, a sokkal humánosabb szittya-hun állameszme volt az indítéka Atilla Róma elleni harcainak.
Az orrgyilkosság, amit a frank mennyasszony, Brunhilda, hajtott végre, az alvó orrlyukán keresztül kötőtűt szúrva fel az agyba, ami az azonnali halál okozója lett. E bűntényt palástolva terjesztették azt a hazug híresztelést, hogy a tökrészeg Atilla orrvérzés következtében, fulladás áldozata lett a nászéjszakán. Ez a körmönfont hazugság egyenesen nevetséges, mert nászéjszakán senki, de senki sem issza magát tökrészegre. Különösen nem Atilla, akiről számos korabeli feljegyzés említi, evésben, ivásban, öltözködésben nagyfokú mérsékletességét.
E gyilkosság előre jól kitervezett gót (német) alapossággal történhetett. Ha nem így lett volna, akkor Onegesius, Atilla után a második hatalmasság a hunok között, a halál hír hallatán nem vált volna azon nyomban a hunok legádázabb ellenségévé. A gyors pálfordulásból az világlik ki, hogy alig várta a hírt, hogy az előre kiagyalt gót lázadás élére állhasson, és az esküvői hangulatban mulatozó hunokat meglepve megfosztja hatalmuktól. Itt megjegyzendő, hogy Onegesius nem volt hun nemzetiségű, de a cselekedeteiből ítélve, gót származást, legalább gót elkötelezettséget feltételezhetünk.
Legújabban Robers Wess ír Atilláról: „Attila sokkal kevésbé volt olyan vad mint a rómaiak, akik ezreket dobtak a vadállatok elé gyönyörködés céljából. Sokkal kevésbé olyan kegyetlen, mint Iván a Rettenetes, Cortes vagy Pizarro”. Tovább menve fejtegetésével: „Róma megkegyelmezésével Attila több irgalmasságot mutatott, mint Denserich, Belizár, a Vikingek, a németek, vagy a spanyol zsoldosok, akik fosztogattak minden tekintet nélkül.” „Atilla, mint egy rendkívüli civilizáció-terjesztő, egy történelmi szükségesség – az ő elfogulatlansága és gazdag szemlélődése messze megelőzte Nagy Sándort és Caezárt – nagyon is ismeretlen előttünk, nyugatiak előtt.

A hunok jellemzése és külalaki leírása több történész hagyatékából: Ammiánus és Jordanes írásaiban, mint emberi állatok szerepelnek: ez oly magas fokú gyűlöletüket tükrözi vissza a hunok iránt, hogy elvesztették tárgyilagosságukat.
A németek és az olaszok, akik ekkor ellenségeink voltak, szintén szörnyűen utálatos nemzetnek, törzsnek neveztek bennünket. „Kegyetlenebbek a vadállatoknál.”
A kínai krónikákban magas alkattal írják le őket, világos barna hajjal, nap barnított arccal és nagy erős orral. Természetes hogy e nézet egy másik kultúrájú nép észrevételei.

Friesing Ottó szerint a hunok szörnyek. De Gardizi egy érdektelen utazó, jó vágású, kellemes kinézésű embereknek ismeri el őket.
Zászlós Zsóka György írja, hogy Atilla sosem irtott ki egyetlen nemzetet, mint ahogy azt a rómaiak tették, mikor elfoglalták Carthágot és Etruszkiát. Atilla meghallgatta Ste. Genevieve-et és megkegyelmezett Párizsnak és Rómát sem pusztította el. „Jámborságuk és naivitásuk, az emberben való bizalmuk gyakran könnyű prédává tette őket azokkal szemben, akik ügyesen használták a diplomáciát. Mi örököltük ezt a jellemet. A németekből ez hiányzott, ők jól alkalmazták a fortélyos, ravasz diplomáciát. Ez a naivság tükröződik Atilla tettében, amikor Onegesiust az idegent emelte e vezető pozícióba.
Most vizsgáljuk meg azokat a szittya-hun majd magyar törvényeket, amelyek Atilla indítékai voltak a kor megváltoztatására. A törvények mindig a nép és nemzet érdekében, a népi nemzetgyűlésen hozattak. Megfellebbezni ezt, erre egyszerűen nem volt senkinek hatalma. Halálos bűnnek minősült a közszolgálati ügyekből igazolatlan kimaradás, ami árulással ért fel. Minden fegyverforgató magyar számára kötelező volt a nemzetgyűlésen való részvétel. A szkíta- magyarok szittya törvények szerint éltek. Ha valaki ellenvetésül vagy ellenzékül felvetné, hogy a szittyák nem voltak hunok, annak javaslom, hogy olvassa el Priskos Rhétor történész megjegyzését, aki Atillát szittya uralkodónak nevezi.
A továbbiakban Grandpierre Endre kutatási tanulmányait használom, részleges felsorolással és egyes esetekben a tárgyalt anyag kihangsúlyozáshoz, további kútfők alkalmazását. (B.L.) [10]
Az ősi nemzetgyűlés a szó igaz értelmében nemzetgyűlés volt, a nemzet igaz teljes felelősségű képviselete. A nemzet jött itt össze, hogy döntsön a saját sorsáról, a népközösség minden dolgáról és szükség esetén ítéljen is.

  • 1. A vezér, a főbírók, országbírók felelőséggel tartoznak a nemzetgyűlésnek.
  • 2. Minden vezető, tisztségviselő a nemzetgyűléstől nyeri megbízatását.
  • 3. A nemzetgyűlés – miként erről Kézai tudósít – a legfőbb bíró ítéletét is megsemmisítheti, ha azt hibásnak találja.
  • 4. A fővezér – illetve a vezérek tanácsa – akinek személye háborús időkben, mint egy nemzet önvédelmének megtestesülése – a hadiállapot tartalma alatt élet és halál ura, ámde ez nem eshet a közszabadság, a nemzetérdek és az igazság rovására.
  • 5. A nemzetgyűléseken a falu nagyok révén az ország e legkisebb közösségei, a községek is képviseltették magukat.
  • 6. A közügy, államügyek intézésében, az állam vezetésében, minden egyes magyar személyesen és tevőlegesen részt vett. A nemzetgyűléseken való kötelező megjelenés rájuk is vonatkozott.

A vármegye, a vármegyei szervezet hivatalosaink szerint Szt. István király alakította. Ennek megbomlása megkezdődött, amikor az eddig megközelíthetetlen magyar ősvárakba nyugati katonaságot helyeztek és ahol lehetett a várak helyébe kegyhelyeket, zarándokhelyeket, monostorokat építettek. Amikor megkezdődött a hajdani avar védősáncokra alapozódott ősi magyar vármegyei rendszer felbomlasztása, felszámolásának több évszázados, Mária Teréziáig húzódó folyamata.

Vezérek leválthatóságának törvénye.

Eredendő felfogás, ősfelfogás szerint a tisztség, bármilyen legyen is az, nem, nem kiváltság, nem holmiféle szolgálat fejében nyert örökös előjog, jutalom, érdem, hanem egyesegyedül és kizárólag a köz érdekében kifejtett szolgálat, s így a közösségnek elemi és elidegeníthetetlen joga, hogy mindazokat a tisztségviselőket visszahívja, amikor a jelek azt tanúsítják, hogy a tisztségben ülő hibákat, bűnöket vét, vagy akárcsak elkényelmesedik s nem látja el hivatalát azzal az odaadással, ahogy azt tőle jogosan elvárni lehet. Ennek az ősi szokásjognak, öntörvényű eljárásnak a kiiktatása a népuralom megcsúfolása.
Borzasztó tudatlanság azt állítani, hogy a képviselők, tisztségviselők leváltása kizárólag a hűbériségben volt érvényben. Meg kell jegyeznünk, hogy épp a hűbériségben szűntették meg ez ősi népszokást.
Tehát láthatjuk ősállamiságunk, ősjogunk sarkalatos törvényeit. Ennek kiiktatása a népképviseleti elv nyílt megtagadása. Ennek hiányában, a tisztségben ülők visszaélhetnek a ki tudja milyen párt érdemeként szerzett hatalommal. Nem lehet leváltani, még ha belepusztul is az ország. A hűtlen vagy hibás tisztségviselők leváltásának őstörvénye, a szkíta-magyar közszabadság egyik fontos követelménye előírja:
Minden tisztség, a legkisebbtől a legnagyobbig kizárólag a közösség akaratából, választás, még hozzá közvetlen választás útján kerülhet betöltésre.
Minden tisztségviselő, tiszttartó a legnagyobbtól a legkisebbig, a fővezértől az uralkodóig leválthatók, ha a közakarat ezt úgy kívánja, vagy ha intézkedéseivel szemben kifogások merülnek fel, illetve, ha magatartásukkal szemben kételyek, viselt dolgaikban tévedések, hibák, részrehajlások mutatkoznak.
Az őstörvény úgy szól (helyesebben kikövetkeztethető), hogy csak olyan személy kerülhet bármiféle tisztségbe, akinek eddigi élete, előélete, a nemzet közösségének tett szolgálata eleve tanúsítja, hogy méltó a közösség szolgálatára.

Tisztségviselőkkel szembeni elemi követelmények.

Másoknál jobbaknak, erényesebbeknek kell lenniük, példát kell mutatniuk szolgálatban és tisztességben. A tisztség a tisztességből fakad és tisztességet követel.
Nyilvánvaló, hogy nem a közösség, nem a nép, nem a nemzetnek kell a vezetőket szolgálja, hanem a vezetőknek a népet. Aki ezt az elvet nem vallja, vagy megszegi, ne lehessen vezető többé, ne kerülhessen és ne maradhasson semmilyen tisztségben.
Azt a vezetőt, aki a közösség megtévesztésére, kijátszására, véleményének, akaratának, érdekének elfojtására törekszik, felelőségre kell vonni.

Az ősjogok.

 

  • 1. Népfelség jog.
  • 2. A közszabadság joga.
  • 3. A közügyekben való részvétel joga.
  • 4. Az igazság megismerésének, birtoklásának és kimondásának joga.
  • 5. A nemzethez, nemzetközösséghez tartozás joga.
  • 6. A nemzeti önazonosság joga.
  • 7. A nemzeti közösség élete, helyzete megismerésének joga.
  • 8. A nemzeti múlt megismerésének joga.
  • 9. Az ismeretekben való előhaladás joga.
  • 10. A társadalmi, jogi, személyi egyenlőség és önvédelem joga.

(1. oldal / 3)
Megjelent: 6046 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 289 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 446
This Week: 1695
Last Week: 4884
This Month: 23477
Last Month: 23939
Total: 1548394

Belépés