Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017May27

2010. Február 20., Szombat 18:52

Az Őshaza és Európa

Írta:  pelzo.hu
Értékelés:
(4 szavazat)
Honnan származik hát, s honnan jött a nép ? Géza fejedelem idején mindössze száz évnyi távolságra vagyunk a korábbi országból való elköltözéstől. Hol lehetett tehát ez a haza, amelyet Géza fejedelem halála után sokaknak már nem volt szabad tudniuk ? A nevezetes ábrázolás mindenről mesél, az eredetről is !

Az Életfa, az örök élet jelképe, tehát nem másé mint a folytonosságé, s a nép szintjén a múltba tekintve így az eredeté. Az oroszlán (állatok királya) mint az uralkodó jelképe ismeretes.

 Az Őshaza és Európa
 

Hol van Európa, hol van Európa közepe ? - ahova tartanunk kellene, tartoznunk kellene ma is. Jó egy évezreddel ezelőtt tudták a választ. Hiszen ez a Haza, a Ház, az oltalom, amely megőriz, s megvéd mindörökre. De pont ugyanakkor egy évezreddel feledték el ezt sokan, s Ősök nélkül hazátlanul éltek... Honnan jöttünk, s kik vagyunk mi itt Európa szívében ?

Nagy Lajos királyunk idején született Képes Krónika (1358) a magyarok ősének tekinti Nimrúdot : "Országa kezdetben Babilon volt, maradékainak földje az óceán tengeréig terjedt. Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magor, a magyarok ősei Nimród fiai voltak, aki Kus fia, aki Kám fia volt..." Babilon földjén elterülő Uruk városban a régészek valóban megtalálták a fehér hunok ottlétének történelmi bizonyítékait. A hajdani forrásokban a magyarok egyik elnevezése UNUGUR

 

 

(Onogur), s ez könnyen érthető ha tudjuk, hogy a Folyóközi Uruk városának eredeti neve UNUG, s Mezopotámia déli részén, Káldeában elterülő város neve UR. UNUG-UR tehát nem fejez ki mást, minthogy UR városállamának leszármazottai a későbbiekben egy népet alkottak UNUG városának leszármazottaival. S ez csak egy 'elköltözés' által lehetséges, mégpedig úgy, hogy a délen lakó káldok elköltözve megjelennek északabbra is. S valóban a görög Xenophon történetírói munkájában ezt fogalmazza meg: "Látta a Káldokat, mint az Örmények szomszédait... a nagy Perzsa királynak nem alattvalói."

 

Az úgynevezett Honfoglalás idejéből a magyarok által fenmaradt ötvösremekek életfadíszítéseinek jellegzetességeit a régészet- és a művészettörténet tudománya egyöntetűen "iráni" kapcsolatúnak tekinti, ami tulajdonképpen a mai Irán-felföldet jelenti. Az Irán-felföld viszont a hajdani Perzsa birodalom nyugati határa. Mind a Képes Krónika, mind az egy évszázaddal korábban keletkezett Kézai Simon féle magyarok krónikájában a Hunok illetve a Kárpát-medencében hont találó Magyarok korábbi országát olyan területre helyezi, melyet úgy nevez meg, hogy "Perzsaországgal határos". A könyvek-könyve, a Biblia is megemlíti Eszter könyvében, hogy a perzsa uralkodó magához hívatja a hét törzs vezető embereit, tanácsukat kikérve.

Géza fejedelem esztergomi templomában fennmaradt egy olyan ábrázolás, mely a nyugati kultúrkör templomi ábrázolásai közt nem megszokott. Ugyanis nem a szokásos 'glóriás szentéletű emberalakokat' ábrázol, hanem egyértelműen Keleti eredetű jelleget visz a színre. Mégpedig: életfa előtt lépő oroszlánt. Az életfa ilyetén való megjelenítése az ötvösművészetünk jellegzetessége is volt. A falfestés oroszlánképe anatómiailag oly pontos, hogy feltételezhető: az ősök olyan területről származnak, ahol vadon élt az oroszlán ! Mind az életfa, mind az oroszlán egyértelműen Közel-Keleti hatásról (származásról) árulkodik. Honnan származik hát, s honnan jött a nép ? Géza fejedelem idején mindössze száz évnyi távolságra vagyunk a korábbi országból való elköltözéstől. Hol lehetett tehát ez a haza, amelyet Géza fejedelem halála után sokaknak már nem volt szabad tudniuk ? A nevezetes ábrázolás mindenről mesél, az eredetről is !
Az Életfa, az örök élet jelképe, tehát nem másé mint a folytonosságé, s a nép szintjén a múltba tekintve így az eredeté. Az oroszlán (állatok királya) mint az uralkodó jelképe ismeretes. A lépő oroszlán, a haladó-menő-járó oroszlán az életfával kombinálva, tehát azt is kifejezheti, ami a nép eredetére (folytonosságára-örökkévalóságára) utal az uralkodó új országba vezető tette, illetve annak közeli emléke által. Valójában ábrázolták-e a mindenkiben még élő őshaza múltat a jelen akkori eseményei közt ?

Géza fejedelem a Duna megtörésének kanyarulatában új székhelyet alapít, Esztergam elnevezéssel, s a várpalotájának templomában látható az a falfestés amely kettőskörben elhelyezkedő lépő oroszlánt jelenít meg az életfa előtt. Ez az Életfa szokatlan módon - szinte egyedüliként a többi ábrázolás közt - megtörik, pontosabban kifejezve tövének tengelye és szárának felső része mint két egyenes az életfa középpontjában 19,5°-os szöget zár be oly módon, hogy ez a 'töréspont' pont az ábrázolás körének középpontját is adja ! Az uralkodói jelképet, az oroszlánt helyezzük hát az uralkodó látható világának középpontjába ! A kör középpontja, tehát legyen Esztergom, s a látható világhoz, tehát Európa térképéhez képest 19,5°-kal forgassuk el a falfestés oroszlánábráját bal oldali irányba, hiszen balra, s ennyi fokkal dől az életfa-tengelye ! Mindezt megtéve az alábbi ábrát kapjuk:

"- Igen, de hol van Európa, Hol van Európa közepe ?"

S ekkor következik a csoda ! Hiszen pontosan azt kapjuk, amit egy mai Európa-térkép is mutat ! Nyugaton a kör Európa nyugati partvidékén megy keresztül, nevezetesen a portugál-partvidéken. Északon az ábrázolás köre a Skandináv-félsziget északi részén megy keresztül, azaz Európa legészakibb részén. Keleten az Urál-hegység előterében halad át a kör íve, s mint tudható, az Urál a földrajzi Európa keleti határállomása. S ennek megfelelően Délen a kör íve magában foglalja Kis-Ázsia és a Közel-Kelet vidékét szintúgy, mint Észak-Afrika európai oldalát.

A kulturális kapcsolatokat tekintve a Kis-Ázsia és a mai Szentföld mindig is az Európára gyakorolta az egyik legnagyobb hatását, elég csak mondjuk a Kis-Ázsia-i görögökre gondolni; Észak-Afrika viszont "fehér-Afrika", Egyiptom is a későbbi Európa képében mutatkozott meg. Átgondolva valóban a Földközi-tenger déli s keleti partvidékét mindig is Európához sorolták, például nem csak a föníciaiak várostelepei húzódtak meg ezen tenger partvidékén egységet alkotva, hanem ezt alkalmazták a görög-, majd a latin nyelvet beszélő népek is. A kör középpontja, Európa középpontja így az az Esztergom, ahol ezt az ábrázolást falra vitték ! S ez nem véletlen, hanem valóban az ábrázolás képébe, bele van rejtve Európa-kinézete, ha a további részleteket is észrevesszük majd.
        

Az életfa felső harmadában egy érdekes hullámzó inda kinövés van, mely pontosan ráillik Franciaország északi partvidékének ívére ! De érdekes módon ez az életfa ismeri a skandináv partvidéket is; hiszen barbár módon nem hatol be a szárazföld területére, hanem 'fentről' és 'lentről' mesteri módon rásimul a tenger zárazföldpartívére.

Dánia félszigettömbje Ismeri Dánia "Jylland" nevezetű félszigettömbjét is, hiszen jobbról és balról körbeöleli egy-egy életfa-kinövés, mely pontosan a Skandináv-félszigetig ível. Az oroszlán feje a Finn-tóvidék területén helyezkedik el, s megmarad a javarészt 'zöldek' látható sík vidéken, mintahogy ez látható az oroszlánsörény, oroszlánfül skandináv oldalán is.

Az oroszlán orra egy tó. Az oroszlán szája egy tó, s ennek megfelelően ha a száj egy tó, azaz víz, akkor a szájüreg is valóban vízként látható a kettős térképen. A száj és szájüreg víz vonulata viszont a Balti tenger "nyelőcsöve" felé mutatja tovább a "víz" útját. De ugyanúgy a gerincvelő-agy összeköttetése is kiemelkedik egy vonulatként a kettős képen. Európa hegyvonulatainak iránya jellemzően az Adriai-tengerrel párhuzamos Dinári-hegység illetve a Pindosz-hegység irányát követi, illetve a többi hegyvonulat erre merőleges, például az Alpok is ilyen. A Nyugati-Alpok illetve a Keleti-Alpok irányíve viszont az oroszlán hátával illetve a hátán látható pontsorral díszített ívvel mutat párhuzamosságot. S erre merőleges az életfa tengelye.hegyvonulatok íve

 

Az életfa alulsó tengelye viszont pontosan kijelöli a Balkán-félszigetnek az Adriai-tenger felőli hegyvonulat ívének elhelyezkedését. De ugyanúgy felfedezhető szinte végtelen azonosság, hasonlóság. Az oroszlán hátsó lábán látható körcikke: Korzika. Európából kinő az Appennini-félsziget elnevezés-sel az ún. olasz csizma, azaz egy lábforma, s valóban az oroszlán egyik lába innen nő ki, itt látható ! A Balti-tenger partvidékét is egy életfakunkor jelöli ki. Az oroszlán előtt elhelyezkedő indák ismerik a Kelet-európai-síkság vízrajzát. S ugyanúgy ahogy az oroszlán egyik lába az Akhdar-hegységnél ér szárazulatot, szintúgy egy szárazulaton, azaz Ciprus szigetén helyezkedik el a másik mancs... 

Kimondható, hogy Európával való teljes azonosságot megtaláltuk. De honnan származik az a nép, aki ily tökélyre tudja vinni az ábrázolás művészetét ? Számtalan elemmel az ábra létrejötte Géza fejedelem korához köthető, ki új székhelyet alapítva Esztergomba ezt az ábrát viszi palotakápolnájában, tróntermében színre. Mint már említve volt, az életfa megtörik, s a lépő oroszlán utat mutat. Ment, vándorolt nem oly rég előtte a nép. S a városok is az utak kereszteződésében alakultak ki. Kereszteződés, töréspont azaz az utak töréspontja, az életfa töréspontjában s egyben a kör középpontjában helyezkedik el, ahol az új város Esztergam is van a "térképen". S hogy honnan jő akkor az út mely ide vezet ? Az Életfa töve mutatja meg. Mintha Egyiptomból származna, de mégsem onnan, hiszen oldalt elhajlik s Kis-Ázsia területére irányul. Méghozzá az indavég a Van-tóra mutat. Ez ténylegesen az örményeknek déli szomszéda, és ténylegesen a hajdani perzsáknak nyugati szomszéda. De hiszen a fent említett régi krónikáink is ezt hagyták meg ! Hihető vagy hihetetlen ? Talán magam sem hinném, ha a hármas tagozódású indavég, nem ismerné a VAN tavának partvidékét. De ismeri ! Hiszen az indavég alsó kinövésének vonulata, illetve oldalsó 'dudora' pontosan a tó északi és nyugati partját öleli körbe...

A történetet lehet folytatni, és VAN folytatása is...

 

Forrás: http://www.pelzo.konyv-e.hu/th-haza.html


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról 

Megjelent: 1909 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 362 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 598
This Week: 6709
Last Week: 4759
This Month: 20705
Last Month: 21665
Total: 1521741

Belépés