Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2019Nov14

2012. Január 27., Péntek 16:31

Magyar őstörténet a kezdetektől Kr. u. 907.-ig - Kr. e. VIII- VI. szd.

Írta:  Mesterházy Zsolt
Értékelés:
(50 szavazat)

Kr. e. VIII- VI. Káspi- Mediterránum PV

Avar küzdelmek a méd imperializmussal szemben.

Kr. e. 733: -714 Urartu PV

Urartu I. Ruzsa idején még tartja függetlenségét. Urartu Sarru-kin asszír uralkodó felszámolja Urartu függetlenségét véres háborúban. I. Ruzsa maroknyi csapatával öngyilkos lesz. Urartu megmaradt lakossága a Kaukázus felé húzódik. Ez volt Asszíria utolsó hódítása. Sarru-kin (Kr. e 677) utódának már szövetséges után kell néznie védekező háborúiban - "északi barbárok" - ezeket fogja Herodotosz szkítáknak nevezni háromszáz év múlva. Ezek pedig a Káspi-tenger környékén élnek, Ispakai nevű királyuk Bartatu nevű utódával kötnek szövetséget. Sarru-kin fia, Szin-aré-hib leányunokáját adja Bartatuhoz. A szövetség a második generációban is folytatódik Bartatu fia Madyes és Asszur-ban-apli között a mada birodalom ellen, míg Madyes szövetségese ellen nem fordul és végigpusztítja Asszíriát. A médek megölik Madyest. Özvegye borzalmas bosszút áll és 28 év szereplés után e nép elvonul. Nem érdektelen, hogy az orosz archeológia a Bajkál- Altáj- Aral vidéken egy emberöltővel (Kr. e: 640) később hun kultúrát azonosít.

Kr. e. 700 Görögország BT III. 32. o.

Homérosz megírja az Odysseát. A Homérosz-kutatók rendre elakadtak jelzőin, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről megmagyarázni. Hasonlatai is érthetetlenek. Ezek a helyzetek magyarul gondolkodva megoldódnak és a dolgok értelmet nyernek. Sirena - Síró nő, Skylla Szikla; Kharybdis - Harapdos. Mint magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan illik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a dór bevándorlás után kialakult.

Összefoglalva a görög vonatkozású adatokat megállapíthatjuk, hogy a Régi Kelet magyar őshazájából Kr. e. 3000-től kezdve magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei az Égei- térségbe költöztek. Ott Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita néprészek vonultak be hazájukba, minek következtében részben azok továbbvonultak Európa más tájaira. A helyben maradók elkeveredtek az érkezőkkel. A hellén öntudat a Kr. e. V. század végére alakult ki a perzsa háborúk és Spárta - Athén küzdelmeinek befejeztével.

Kr. e. VII sz. Kárpát medence GKE

Második honvisszafoglalás. Szkíták.

Kr. e. 700-510 Kárpát medence BT

A székelyek szkíta néven elfoglalják a Kárpát-medencét, elsősorban az Alföldet, Atilla után Göcsejbe és a Vág völgyébe is kerülnek. A főváros ekkor Sicambria (Etzilburg). Ld. Szörényi Levente: Az eltűnt Ősbuda nyomában. Árpád után kerülnek Erdőhelyre, Erdélybe (Erdew Eli a krónikákban).

Kr. e. 673 előtt. Közép-Ázsia BK 74.o.

A szkíta-szaka népek ősi földje jelen ismereteink szerint Közép-Ázsiában volt, ahonnan nagy hadjárataikat is vezették, elsősorban délnyugati és déli irányban. Ugyanakkor a szkíta-szaka népek még a Kr, e. VIII-VII, században elindultak északkelet felé is, birtokba véve a Turáni felföldet, az Oxus és a Jaxartész vidékét, Fergánát, az Altájt, a Tuvai-medencét, a Minuszinszki-medencét és a Jenyiszej belső forrásvidékét, azaz Dél-Szibériát. A kutatók egy része úgy vélekedik, hogy a közép-ázsiai szkíta kultúra megteremtői nyugat felől, a Fekete-tenger északi partjáról, illetve a Kaukázus északi oldaláról érkeztek ide, magam azonban ezt a nézetet nem tudom elfogadni. Maga Herodotosz is határozottan azt állítja, hogy "az Ázsiában lakó nomád szkíták a masszagétáktól háborúra kényszerítve, az Arax (helyesen: Oxus, azaz az Amu-Darja) folyamon átkeltek és Kimméria földjére vándoroltak". Hérodotosz hangsúlyozza, hogy a Fekete-tenger partjain korábban kimmerek laktak, akiket a szkíták üldöztek el. Mind a kimmereket, mind a szkítákat az Ószövetség könyvei is említik, a kimmereket gimirri-gómer néven, a szkítákat askenáz néven. A perzsák szakáknak nevezték, a babiloni szövegek umman-manda néven szerepeltetik ezt a népet, de ismert a szkolot név is. Bár egészen pontos írott forrásadatokkal nem rendelkezünk, mégis biztos alapnak látszik, hogy a szkíták Kr. e. 673-ban az asszír király, Asarhaddon (680-669) szövetségeseiként már Médiában hadakoztak, vezérük Ispakai volt. Ismerjük egyik királyuk nevét is (Prothotüész vagy Partatua vagy Bartatua), akinek fiát Madüésznek hívták. Hérodotosz erről a hadjáratról így számol be: "...egy szkíta sereg jött, amelyet Prothotüész fia, Madüész szkíta király vezetett... a szkíták sokkal nagyobb úton kerültek ide, jobb oldalon hagyva a Kaukázus hegyet. " "A szkíták 28 évig uralkodtak Ázsiában." Általában ezt a forrásadatot úgy értelmezik, hogy a szkíták már ekkor a Kaukázus északi oldalán, a Kubán folyó mentén laktak, s onnan indultak dél felé. Van azonban olyan régészeti bizonyíték, amely lehetővé teszi annak feltételezését, hogy a szkíták Urartu területén vagy attól délre már sokkal korábban megtelepedtek.

Kr. e. 612. Régi kelet, Biblia BT 91.o. Szubartu PV "Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket (szumir- magyar nyelvű népek) más országokba mindenfelé, az egész földkerekségére." (Genezis 11.) Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek, másutt alakítottak új hazákat, és magukkal vitték magas kultúrájukat, és ősi nyelvüket is. Asszíria végleges felbomlása - káld-uzzi és mada szövetség koncentrált támadása miatt - új korszakot nyit Szubartu történetében. Ugyanez az úz erő hagyja cserben, sőt támadja hátba majd Perzsiát Nagy Sándor idején, ugyanők fordulnak szembe Sándor satrapa utódaival, és ugyanők lesznek (Partia) hatalmas katonai ereje is.

Szubartu mint új előázsiai nagyhatalom átrendeződik. A szabirok egy része kimmer és örmény hullámok érkezése miatt keletre hátrál a kiürített Káspi-környéki hun területekre. A szabir etnikum kettészakad. Babilon függetlensége a kéld Nabu-apai-asszur uralmával helyreáll. A Van-tó környéki papság, a mada maradványok és a manda vissza szivárgás révén a szabir birodalom 80 évre helyreáll. Királynőjük a legendás Tamár.

A mada birodalom az obskúrus eredetű Kurás perzsa vezetése alá kerül. Ezzel a perzsa; macedón, örmény, római, újperzsa és bizánci szakaszokra osztható, újabb ezer évig tartó küzdelemre kényszerítik a tér szumir örököseit, az avar, úz, hun és szabir népeket.

Kr. e. VI. sz.-tól Kárpát-medencétől Elő- Ázsiáig BK. 181,184.o.

A szarmata kérdésben Baráth Tibor meglehetősen egyedül áll véleményével. Tekintsük át a szarmatákról szóló összefoglalást Bakay Kornél előadásában: "Priszkosz rhétor leírásában azt olvashattuk, hogy útban Atilla palotája és központja felé, eléggé sűrűn települt falvakon haladtak keresztül. Ha a Kárpát-medencében ilyen jelentős népsűrűség mutatható ki az írott források adatai révén, ennek valamiképpen tükröződnie régészeti anyagban is. A jellegzetes hun vagy hun-stílusú emlékanyag azonban kisszámú, a lelőhelyek száma a tucatot is alig teszi ki. A fő kérdésünk tehát az: van-e olyan régészeti emlékcsoport, amely térben és időben számba vehető, ugyanakkor jelentős lélekszámú népesség hagyatéka? Igenlő válaszunkkal eljutottunk a szarmatákhoz.

A szarmaták korán megjelennek a forrásokban. Hérodotosz is említi őket szauromata néven és egy különös mesét kerekít köréjük. A szauromatákról a következőket mesélik: a harcias amazanok a szkíták földjére vetődtek, és végigportyázták a szkíta földet, harcolva a szkítákkal, akik nem ismerték e nők nyelvét. Lassan azonban összebarátkoztak, és a szkíta férfiak gyermek nemzettek az amazonoknak. A szkíták nem tudták megtanulni az asszonyok nyelvét, de azok elsajátították az övékét. Később elvándoroltak a Tanaistól keletre, s a Meótisztól északra.. A szauromaták szkíta nyelven beszéltek, de nem őrizték meg ősi tisztaságában, mivel az amazonok annak idején nem tudták megtanulni tisztességesen. Vajon ugyanazt jelenti-é a szarmata és a szauromata? Vagy egyszerűen csak a görög és a latin nyelvű auktorok sajátságos névhasználatáról van-e szó? Jelent-e valamit maga a népnév? Egyesek (pl. Müllenhof és Vasmer) szerint az aveszta saora (kardpenge) szóból volna levezethető, s így a szauromata lényegében kardot viselőt jelentene. Mások (pl. Andreas és M. A. Miller) szerint sau-rom azaz fekete hajú volna a helyes kiindulópont. Nagy kérdés természetesen, hogy iráni nép volt-e a szarmata? A Fekete-tenger-vidéki nagyszámú felirat erre mutat, de a kérdés egyáltalán nincs lezárva. Plinius azt mondja, hogy a szarmaták a médek leszármazottai. Az sem vitathatatlan, hogy az alánok a szarmata népcsoportba tartoztak-e. Ammianus Marcellinus mindenesetre az alánokat "nyúlánk termetű, szép külsejű, közepesen szőke hajúak"-nak mondja (crinibus mediocriter flavis), s amint később majd látni fogjuk, az alánoknak rendkívül jellegzetes emlékanyaguk van, s eredetüket illetően egészen biztosan közép-ázsiaiak.

Sz P. Tolsztov, nézetem szerint sokkal helyénvalóbb magyarázatot adott. Véleménye szerint a szarmata név a szanszkrit svarga (Ég) és az iráni khwarr (Nap) szavakból keletkezett s így a "Nap népe" volna a jelentése. (Ne tagadjuk kissé bizarr az elképzelés, még ha igaz is lehetne, hogy egy nép ne tudja magát a saját nyelvén megnevezni, ráadásul rögtön két más nép szavaiból rakja össze azt. Az óvatlan olvasót az ilyen sutának tűnő megoldások inkább Baráth szófejtése felé terelhetik. Ugyanakkor mindenki által ismert az is, hogy a szkítákat a görögök keresztelték el, de ők magukat hogyan nevezték? Az ehhez hasonló kérdések ma még határozatlanná teszik a kutatókat, ez nem csoda. Bizonyos területeken kontinensnyi méretű mozgások alapvető vonulatok és történések kristálytisztán állnak ugyanakkor gyakran mellékesnek tűnő apróságok ködbe vesznek) Ez a nézet nemcsak azért fontos, mert Korezm nevét is megmagyarázza, ti. "a Nap országa", - (vessük össze Badany sumir fejtésével: Nagy Hatalmas Nemzetség Földje, C-H R-Z M, KU MA AR-IZ MA, KüMAH-GAR-RI ES-MA a babiloni fonetika és a sumir hangzás szerint. BJF, I/163.o.) hanem azért is, mert arra utal, hogy a szarmaták is belső- és közép-ázsiai eredetűek.

Erre vonatkozóan igen erős érv a szkíta és a szarmata régészeti és embertani emlékanyag csaknem teljes mértékű azonossága, legalább is a Kr. e. VI- III. században. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Urál hegységtől délkeletre, a Káspi- tengertől északkeletre és keletre élt dahák a szarmaták és pártusok ősei is, a szarmata kérdés nyomban különösen izgalmassá válik. (A dahák nevét őrzi az uráli Jajk folyó eredeti Dajk neve is.) Sztrábón azt írja, hogy a szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől keletre daháknak nevezik, a tőlük még keletebbre lakókat masszagétáknak és szakáknak.

A dahák egy részét aparnoszoknak (apar-avar?) nevezték. Korábban is gondoltak arra (pl. Rosztovcev), hogy a dahák, a masszagéták és a szkíta-szakák összefoglaló neve lett a szarmata, noha az írott kútfők általában masszagéták alatt az alánokat értik. (Cassius Dio, Ammianus Marcellinus: alánoknak nevezett masszagéták).

Számunkra, magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor előtt világossá vált, hogy az ún. finnugor népek morfológiai sajátosságai nincsenek meg a honfoglaló magyarság embertani anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen, ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal.... A szarmata név minden bizonnyal összefoglaló név is volt (amint a szkíta és a hun is!), hiszen az írott forrásokból ismerjük a különböző törzseket vagy népeket, így az aorszokat, a szarmatákat és a szirákokat, akiknek döntő szerepe volt a szkíta hatalom megdöntésében a Kr. e. III. században. Többen úgy vélik, hogy a Hérodotosz által említett melanchlainoi nép a szarmata saudaratac névvel azonos s ez oszétul (sau - fekete, dara - ruha, köpeny vagy Abajev szerint dar - viselni) fekete köpenyeseket jelentene. Ez lehetséges, mert a rómaiak gyakran említik, hogy a szarmaták fekete köpenyt viselnek...

A szarmata népek szövetségébe a Kr. előtti századoktól beletartozott még a jazig, a roxolán és az alán. Ez a hatalmas politikai és katonai szövetség átfogta egész Eurázsiát a Dontól a Tobolig vagy az Oxusig, s mielőtt legyőzték volna a szkítákat, nyilván velük együtt harcoltak s eljutottak ők is Elő-Ázsiába, s megtelepedtek a Kaukázusban, sőt Bucharában (Kr. e. 130 körül) is (Acsikulak, Bazsigan, Agalükszkaja). A szkíták oldalán állottak Kr. e. 331-330-ban, amikor Nagy Sándor Zopürion nevű hadvezére Szkítiára tört. A szkíták ekkor még erősek, visszaverik nemcsak ezt, de a következő Lüszimachosz-féle támadást is 292-ben. Diodorus közléséből tudjuk, hogy a szarmata-szirákok Aripfamész királyuk vezetésével vettek részt Kr. e, 310-ben a boszporuszi pártharcokban, tehát már a Kubán vidékén laktak. Hogy milyen viszony volt közöttük és a krími szkíta királyság között, egyelőre nem tudjuk, noha Kr. e. 110 táján Szkilurósz szkíta király fia, Palakósz szövetséget kötött a szarmata-roxolánokkal, Mithridatész hadvezére, Diophantósz ellen. Később a Kr. u. III-IV. századtól az egész Boszporusz szarmata-hun hatalom alatt állt egészen Justinianus császár uralkodásáig (527-565). A szauromaták és szarutaták nagyobb arányú mozgását, helyesebben nyugatra költözését minden bizonnyal a Belső- és Közép-Ázsiában végbement nagy változásokkal magyarázhatjuk, így mindenekelőtt a daha-szkíták pártus államának létrejöttével, Korezan megerősödésével és a jüe-csi-tokhárok Szogdiana- jának kialakulásával. A Kr. e. II. században (vagy valamivel korábban) a jazig-roxolán-aorsz szövetség - amelyet Diodorus Siculus sauromatae-nek mond - legyőzte a Fekete-tenger vidéki szkítákat, majd nemsokára ez a szövetséges had Mithridates Eupator Róma-ellenes hadjáratában is részt vesz. Talán e szövetségbe tartoztak a szaik, a szaudorátok és a fiszmák is. A Kr. e. II. század végén a szarmata-jazigok előrenyomulnak a Búg folyó irányába, majd a Kárpát-medencébe. Sztrábón emlékezik meg először a roxolánokról is (Kr. e. II. század), akik hamarosan a római impérium legelszántabb ellenségei lesznek a jazigokkal együtt.

A Római Birodalom mindenesetre mind Moesia-ban, mind Pannoniában, mind pedig később Dacia provinciában évszázados küzdelmet vív a jazig, a roxolán, a szirák és más szarmata népekkel, annak ellenére, hogy a jazigokat tulajdonképpen a rómaiak hívták be az Alföldre. Az első biztos értesülésünk a jazigokról a Kárpát-medencében Kr. u. 50-ből való, ekkor azonban már hosszabb ideje itt éltek. Erről az írott kútfők egyértelműen szólnak, sokszor rendkívüli katonai demonstrációkat kellett végrehajtani megfékezésükre. 68-69-ben már támadnak a szarmata jazigok, Traianus uralkodása idején pedig megjelennek a roxolánok. Erejükre jellemző, hogy 89-ben a híres XXI Rapax légió-t teljesen megsemmisítették. A jazigok és roxolánok összehangolták hadműveleteiket, s így lassan az egész Tiszántúlt birtokba vették.

A II. század végén a jazigok támadásai megélénkülnek. Kr. u. 174-ben 100 000 római hadifoglyot engedtek szabadon! A III-IV. században például húsz év alatt hétszer kellett hadjáratot vezetni ellenük, miközben hatalmas tömegeket (Orosius szerint 334-ben 300 000 embert!) telepítettek át római területekre. 322-ben Rausimodus szarmata király támadta meg a birodalmat, majd a támadások megismétlődtek 356-ban és 358-ban. Súlyos csapás volt a limigantes (szolga-szarmaták) felkelése 334-ben. A gótok ellen ugyan támogatták a légiók a szarmatákat, ám ez sem tudta megmenteni a szarmatákat politikai súlyuk megtartását illetően. Egy rendkívül nagy lélekszámú nép él tehát a Kárpát-medencében legalább 400 éven keresztül, akiknek nagyszámú emlékük kellett maradjon. Maradt is! A Magyar Alföld a későbbi Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig van szarmata temetőkkel és leletekkel. Van azonban egy súlyos gond a szarmaták régészeti emlékanyagával: annak ellenére, hogy hiteles forrásokból és ábrázolásokból pontosan tudjuk, hogy a szarmata jazigok, roxolánok, szirákok stb. nehézfegyverzetű, rendkívül erős hadsereggel rendelkező népek voltak, a hazai sírokban szinte alig fordul elő fegyver vagy értékesebb tárgy, többnyire egyszerű gyöngyök, kések, gyűrűk, fibulák vannak csak a sírokban. Miért van ez így? Igen fontos kérdés, de a feleletet egyelőre nem tudjuk megadni, holott nyilvánvalóan a hunkor településtörténete sem írható meg a szarmaták nélkül. Annál kevésbé, mivel - nagy valószínűséggel - egy népcsoportról van szó. Erre utalhat, hogy Ptolemaiosz a basztarnák és a roxalánok között lakó népet mondja hunnak. Volt a magyar kutatók között valaki, aki ezt a kérdést a legfontosabb történeti kérdésnek tartotta, mégpedig Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972).

Marjalaki Kiss Lajos elvetette a magyarság ázsiai eredetét, és Anonymusra támaszkodva azt vallotta, hogy a szkíta-szarmata maradék népesség magyarul beszélt. Ezért van tele a Kárpát-medence magyar helynevekkel. Nem lehetséges tehát, mondja Kiss Lajos, hogy Árpáddal jött volna he a magyar nép zöme. Így összegezte mondanivalóját: "Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok és a hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint az i. e. évezredeiben szkíta, később szarmata gyűjtőnéven említett lovas-nomád néphullámok által idesodródott ugor néptörzsek maradéka.".

Itt álljunk meg egy pillanatra.

Kiss Lajos fentebb idézett elgondolása nem véletlen és főleg nem alaptalan. Ahogy Baráth Tibor is, úgy ő is az ősi magyar helynevek túlnyomó tömegének magyarázatát kereste a Kárpát-medencében. Kiss Lajos magyarázata elégnek tűnhet itt, Magyarországon, míg Baráth továbblépett és egész Európa és a Régi Kelet temérdek magyar földrajzi nevét is vizsgálat alá vonta. Csodálatosképp a francia nyelvészek, mit sem tudva a magyar nevek létezéséről és minderről, maguk bizonyították be meggyőzően az elgondolás igazát Nyugat-Európai viszonylatban, amelyről más helyen részletesen beszámolok. Ők a nyelvi ősgyökök kutatására vállalkoztak, miután szembetűnő volt földrajzi neveikben a gyakori (tömeges) előfordulás. Most csak annyit jegyzek meg, hogy e látványosan bizonyított tények márványkeménységű döntő érvek éppen a körülmények folytán. Ha az indoeurópai történetírásnak lenne a kezében egy hasonló erejű érve - mint ahogy nincs, és nem is lehetett -, talán már az első osztályban feladnák memoriterként minden kisiskolásnak a nemzeti büszkeséget megalapozandó. E kemény érv azt bizonyítja, hogy egész Európa benépesülése pontosan úgy történt, ahogy a zseniális Götz, Baráth és Badiny leírták, tehát szinte folyamatos hullámokban, és végrehajtója az a nép, amelyet sumir-mahgarnak, előtte subar-suburnak nevezünk. Ha ezt így vesszük, Európa őstörténetének kezdőmondatát írták meg ők. Az összes további folytatás ebből következik. Többek közt emiatt kell újraírni a Világtörténelmet és Európa őstörténetét is, amint a bevezető elején, ott akkor még közelebbi magyarázat nélkül már leírtam.

Kr. e. VI-V. sz. táján Szibéria BK. 119.o.

A Nagy Péter cár idejében, 1720 táján a szibériai Tobolszk környékén előkerült aranykincsek nagy feltűnést keltettek a tudósok körében...A legfőbb jellemzőjük ezeknek a tárgyaknak az, hogy párosak és öntöttek, mégpedig egy sajátságos eljárás segítségével készítették őket. A fából kifaragott mintát viasszal vonták be, illetve gyakran viaszból formázták meg a tárgyat, ezt követően agyagba nyomták, majd kiégették. A minta belsejét durva szövettel vonták be, majd agyagot hordtak fel rá. Az öntőminta kétoldalas volt, így a szövetlenyomat csak a tárgyak hátoldalán maradt meg. A tárgyakon növényi minták alig fordulnak elő, szinte egyetlen kivétel a lombos fa, illetve az életfa. Számottevő az emberábrázolás, de a legfontosabbak az állatfigurák: halak, kacsák, hattyúk, sólymok, sasok, a patás állatok közül a szarvasok (bár sokkal alárendeltebben, mint a szkíták anyagában!), jávorszarvasok, hegyi kecskék, tarándszarvasok, vaddisznók, a nagyragadozók közül farkasok, párducok, tigrisek, oroszlánok és vadmacskák. A háziállatok közül a leggyakoribbak a lovak, a birkák, a tevék és a kutyák. Igen jellemzőek az ún. fantasztikus állatok is, mint a griffek, a sasfejű oroszlángriffek stb. Fontos szerepet töltőitek be a kígyók, az áttört, ún. rácsmintás példányoknál gyakran kígyók szerepelnek.

A szibériai aranytárgyak időrendjét általában az amu-darjai kincshez szokták igazítani, így a Kr. e. VI-V. századot jelölik meg leggyakrabban korukként, ám a kérdés, amint látni fogjuk, sokkal bonyolultabb, s nemcsak azért, mert az amu-darjai kincs időrendje önmagában is vitatott, hanem azért, mert ezek a tárgyak részben a szkíta-korból, részben a szarmata-időszakból és részben már a hun korból származnak! S ez számunkra is nagyon fontos. De talán még ennél is fontosabb az, hogy ezek a tárgyak eredetüket tekintve feltétlen mezopotámiai hatásúak, és lényegében a szkíta kortól megvannak tárgyi valóságukban a honfoglalás koráig, szellemiségükben pedig a Kárpát-medencében a XV. századig!

Hogyan lehetséges ez?

Amikor az oroszországi régészeti leletek ismertté váltak Európában, a magyar tudósoknak is felkeltette az érdeklődését az izgalmas anyag. Rómer Flóris Ferenc 1874-ben, Hampel József 1886-ban utazott ki Oroszországba tanulmányútra. Az orosz nyelvű szakirodalom azonban komoly nehézséget okozott. A szibériai aranylemezekre is csak 1913-ban figyeltek fel. A zseniális Nagy Géza csakhamar észrevette, hogy van a szibériai aranylemezek között (helyesebben és pontosabban az Ermitázs aranykincsei között, hiszen a gyűjteményben minuszinszki és ordoszi darabok is voltak) néhány olyan példány, amelyik pontosan megegyezik az ábrázolás tartalmát és formáját illetően a magyar emlékek egy csoportjával. Nagy Géza így írt erről: "az egyik műemléken két lováról leszálló lovas van ábrázolva. Az egyik földre feküdt és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül. (E magyarázat nem botanikusok számára készült. -A szerk.) Ennek a fának egyik ágára a lovas fel akasztotta tegezét. Az ülő szolga kantáruknál fogva tartja a két lovat. A lovak alacsonyak és nagyfejűek. Farkszőrük befont, sörényük lenyírt. A nyeregről szíjak lógnak le... Tárgya nagyon jól ismert nálunk középkori templomaink falfestményei után. A Szent László-legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik határszélétől a másikig, midőn ti. Szent László a kunnal való viaskodás után lovát fához kötve, fejét a megmentett lány ölébe hajtva megpihen... " Nagy Géza útmutatására felfigyelt Fettich Nándor, majd László Gyula, aki aztán össze is gyűjtötte a teljes anyagot. Kiderült, hogy Erdélyben Bőgöz, Lelence, Moksa, Erdőfüle, Hamoródszentmárton, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Székelyderzs, a felvidéki Szegességben (Kakaslomnic, Zsigra, Vitfalva, Szepesmindszent), Zólyomban (Pónik), tömörben (Karaszkó, Rimabánya, Tömörrákos), Pozsony megyében (Szentmihályfalva), a jelenlegi Magyarország területén (Tereske, Ócsa, Bántornya, stb.) a legendában mind a küzdelmi jelenetet, majd a megpihenési jelenetet általában ábrázolták. Egyelőre most nem foglalkozunk a.ló és a Rossz, a Világosság és a Sötétség harcával, az ősi magyar hitvilág teljességével, figyelmünket kizárólag az aranylemezekre fordítjuk. László Gyula már 55 évvel ezelőtt arra gondolt, hogy a pihenési jelenet megfejtése megvan a Molnár Anna balladában:

Gyere velem Molnár Anna

Rengetegbe, hosszú útra,

...Addig hítta, csalogatta.

Lóra kapta s elrabolta,

... Elértek egy burkus fához,

Leültek az árnyékába,

Molnár Anna, édes kincsem

Nézz egy kicsit a fejembe.

Van másfajta megfogalmazás is, ahol úgy mondja a hős: keress egyet a fejemben, s talált egyet a fejőben. Többen arra gondoltak, hogy itt arról van szó: a lány tetvet keres a vitéz (Szent László) hajában, én azonban ezt a magyarázatot egy késői ún. népi átértelmezésnek tartom, az eredeti jelentés a testi szerelem megjelenítése lehetett, amelyet délkeleten (pl. India) szabadon ábrázolhattak, másutt azonban egyáltalán nem.....Újabban egyre nagyobb számban tárnak fel szibériai típusú övcsatokat és kapcsokat, részben az északnyugat-kínai Senszi tartományban (Csanany), melynek kora Kr. e. III. század, részben Ukrajnában (Zaporozsje), amelyet a Kr, u. II-III. századra lehet keltezni, hasonlóan a volgai hun kori 2. temető 100. sírjához, amelyben in situ kerültek elő ezek az övlemezek.

1965-ben a középső Tuvában is előkerült állatküzdelmi jelenetes övlemez egy sírból. Ez az idő- és térbeli kapocs a magyar őstörténet számára is alapvető! A csananyi övcsat pároson két férfi birkózik, a lovuk mögöttük áll. A birkózásban a két küzdő fegyvertelenül jelenik meg, egymás övét akarják leszakítani, tehát nyilvánvalóan nem harci párbajt vívnak. Különösen nevezetes a kockij-gorodoki ezüstkanál peremdíszítése, amely már 1866-tól ismert. Szpicin türk sámánokat vélt látni a kanál figuráiban, László Gyula viszont a birkózási jelenetet emelte ki. Nincs fegyverük, mert nem is fogja őket a fegyver. Van azonban olyan lemez is, ahol a lovak is küzdenek egymással, amint a Szent László-legendák egyik- másikán is láthatjuk. Nem közönséges lovak ezek, hanem igazi táltosparipák! Íme, az ősi magyar mondavilág gyökerei rejlenek a szibériai lemezeken. Aki csodás erejű, mitikus vitéz, annak a lova is az. Nyílván ilyen hagyomány alapján írta Antonio Bonfini Szent László király lováról, hogy az ellenséget harapással, rúgással szokta megtámadni, gazdáját soha nem hagyja el, s a legnagyobb veszélyben is roppant ügyességet tanúsít." Számos olyan lemez is van, ahol bikák figurája látható, vagy ahol a bikák küzdenek egymással. Kinek ne jutna eszébe nyomban a magyar népmesék és táltosmondák története, amikor a táltosfiú bikává változik, és így, küzd meg ellenfelével.

Nyilvánvaló, hogy külföldi kutatók egyikét- másikát az elfogultság vezérelte, -hogy egy ilyen "magasrendű" művészeti értéket a "barbár magyarok" nem hozhattak létre, Kivált nem teremthették meg. (Bizonyára emlékeznek a tatárlakai táblák felbukkanása utáni riadalomra, Baráth Tibor ott a nyugati történészek hasonló viselkedéséről számolt be. Ha ebben az ütemben teszik felfedezéseiket a kutatók, e "katasztrófák" vélhetően egy ideig sűrűsödni fognak még, majd a leközölt anyagok szaporodásával párhuzamosan csendesen belesimulnak a világtörténelembe is, remélhetőleg helyére téve a romantikában gyökerező történetírás alapos tévedéseit és túlzásait is. - A szerk.)

A Szent László-legendát is - általában - úgy magyarázzák, hogy egy itáliai festő váradi templomfestményét utánozták a magyar falusi kistemplomok pingálói. (Akik ilyet állítanak, nem ismerik Dúcz Lászlót, a kerecsensólyom-turul tudósát, és azt sem tudják, hogy - amint e gondolatát idézzük más helyen is - az ősi műveltséget a nép lelkébe és magába zárva hozta el idáig, nem volt szüksége felszedett motívumokra, mert az sajátja és örökölt, természetes kifejezésmódja volt. -A szerk) A kétségtelenül fellelhető nyugati párhuzamok (Roland ének, Sámson és Delila, stb.) esetében, úgymond, gondolni sem szabad fordított átvételre, tehát, hogy a magyaroktól (esetleg a hunoktól, az avaroktól, hiszen tömbjeik maradtak Európa nyugati részein!? -A szerk.) került sok régi motívum Nyugat- Európába. Pedig erre igenis gondolnunk kell. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a szkíta hagyományok töretlenül tovább élnek a hun és avar korban. Minderről bizonyság a fentieken kívül a sasos-turulos veretek sara is. Amikor tehát újra és újra elhangzik, hogy a magyarságnak nincs közvetlen kapcsolata a szkíta -szarmata-hun-avar kultúrával, inkább hallgassunk Nagy Géza, Fettich Nándor és László Gyula intelmeire, hogy a "Szkíta-szarmata rokonságnak igenis van alapja. A szkíták vagy szakák ugyanis turánok voltak."

Kr. e. VI. sz.-tól Kr.u. I. századig Európa BT III. 65-68.o.

A kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a mai európai nemzetek legnagyobb részben a kelták leszármazóiból alakultak ki. Ez a kelta népesség itt alakult ki a már régen itt élő népekből, Tömeges észlelésük területe a Duna középső és felső völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe és Bohémia területe. Innét áradtak szét a Rajna-völgyébe, tovább Franciaország területére, egy másik irányban az Elba, Odera, Visztula mentén északnyugatra és a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó vidékére. Legnagyobb kiterjedésieket Kr. e. III. században érték el.

A régibb kutatók szerint a kelták külön emberfajta, magas termetű, világos bőrű, árja fajú népesség volt. Ez a bronzkor óta otthonos földműves törzsekre vonatkozik valószínűleg, amelyeket a Kelta nevet hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is kiterjesztette nevét. A kelta nevet eredetileg viselők sötétes arcú, alacsonyabb termetű, kerek fejű, magyarul beszélő nép volt. Ezek turáni származású nép, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki árja és kus fajtaeiemek összeolvadásából, és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen a Kelta név elterjedése kezdetén, a Kr, e. VI. században érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius perzsa király Kr. e. 512-ben lezajló támadása idején. Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról, fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Minden csendben zajlott le, a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt, összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal, Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és Magyarokkal, akik valamennyien közös nyelvet beszéltek, és mindnyájan a Régi Keletről eredtek.

Keleti: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni (Kelet-Honi), Galati, Galli. A kelta nép nem emberfajta, hanem e név alatt foglalták össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földraji tájról, a Régi Keletről eredtek és Európában egymással újra összefonódtak. A Kelta név egyébként nem Európában keletkezett, ismert volt az őshazában is, a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát jelentette, az odavaló lakosokat hívták Caleti, Khalti, Káldi embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz nyugati népeknek is nevezték. A Keleti név használata Európában sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött, forgalomban volt az már ott is kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább mint alkalmi elnevezés szerepelt.

Külön kelta nyelvet soha nem találtak, nem is találhattak, hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. Az "európai nyelvi egység" így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet százmillió ember beszélte. Nyilván túlzás, de a lényeg helytálló: a kelta időkben magyarul beszéltek. A mai nyugati és szláv nyelvek a később betelepedő szemita népelemek hatására alakultak ki, kiterjedt magyar szókincset építettek be.

Magyar Adorján és dr. Baráth Tibor nyomdokain halad dr. Timaru-Kast Sándor A kelta-magyar rokonság nyelvünk tükrében (Ingelheim 1995.) c. munkájában. Tengernyi szó fejtéséből itt egy érdekes szemelvényt veszek át (27.0.), mely szellemességével meggyőző, hidat ver ő is nyelvek, korok között a szellem fegyverével. Általában véve óvom az Olvasót attól, hogy e fejtéseken felbuzdulva mindenütt magyarokat lásson a világtörténelemben, mindazonáltal a magyar-szabir ősnyelv terjedésének jó irányait mutatja. Ennyit biztosan és ez itt most elég. E nyelvészeti témának egyre nő az irodalma, ez is mutatja az út járhatóságát. A Magyar Adorján által elvetett mag termékeny talajba hullt. Akárhogy is van, a kelták etnogenezisének és nyelvüknek problémáját talán előbb oldják meg a szakemberek a szerves és kulturált nyelvelemzés, a kulturális körülmények elemzésének módszerével, mint más, itt eredményre nem vezető módszerrel.

LÁSZLÓ Gyula Árpád népe c. könyvében leírja a 9. századi magyar társadalom felosztását: "Nagyfejedelem és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), ÚR-törzsfők, Bő-nemzetségfők, nemzetségi előkelők" (ELŐKÁL - szumir "LUGAL" - DR. PADÁNYI Viktor: Dentu-Magyaria) és köznép kategóriákba. (László Gyula: Árpád népe, 61. old.). Hasonló felépítést mutat az ír társadalom is. " (...) a kora ír társadalom druidákra, harcos nemesekre (flatha) és szabadokra (BÓ-airigh) való tagolódása, (...) megfelel annak, ahogy Caesar a gallokat druidákra (druides), equites-re és plebs-re osztotta. " (P. MAC CANA: Kelta mitológia, 60. old.).

Próbáljuk csak lefordítani azt, amit MacCana ismertet velünk. A harcos nemes "FLATHA" (flászá), Cézárnál az "equites" (latin: lovas), nem lehet más más, mint a "LOVAS", azaz FöLÓS (a), a székely "LÓFŐ" (a "lugal" egy másik értelmezése a "LÓFŐ" -Dr. Csihák György). A "BÓ-AIRIGH" (bó-árák) fogalmát még a leghitetlenebbeknek sem kell lefordítani: "BŐ-URAK" (írül is többes számban van - még a kiejtése, a fonetikája is azonos! Egyes számban "A1RE" (ár) a magyar ÚR). DRUIDA; táltos, a mágus - TORDA ugyanaz a (hun-) magyaroknál! ,,ELŐKÁL" névvel is találkozunk a kelta mondavilágban, az ir "LUGH", illetve a welsh (Britanniai) "LUGAS" vezér nevében. Ő vezette az íreket (és briteket) a "fomori" (bu mari - sötét bőrű ma-urak, akik indigókékkel festették testüket a harcba indulás előtt -a piktek, piketék, feketék, a kosok - lásd feljebb) nevű nép ellen. Lugh harcolt Balor (Bál-isten híve?) nevű "egyszemű" szörnnyel is, hogy Partholon népét felszabadítsa. "A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: "oppida"), és értelme feltehetően "erőd": DA-WN (daún), (TA-NYA), az angol "TO-WN" elődje (TY (ta) - ház).

A településeket, ha kinőtték a "tanya" stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral összeragasztott fallal. Ez lett tehát a "falas" -a FALU. "Fal" írül FALLA, "Falu" meg BAILE: (egyformán kialakított b-p- f) ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) , Dublin - Írország fővárosa- neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá a (t) há kliát) - magyarul "Falu az átkelőnél (gázlónál) ", vagyis FALU (BAILA) ÁT (AL) (ÁTHA) (ÁT) KELŐ (CLiATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az "Ősatya" átkelt a folyón /a gázlón (angol: ford) és "falu"-t alapított.

Ha már eleve a tanya (a "town") -a későbbi település magva - is fallal védve volt, ez megmaradt mintegy "belső vár" a falu közepén, ahol a "vezér" honolt. A "FALU" közepén állott tehát, a vezér "háza" (TA), ott ahol a faluközösség fontos ügyeit is intézték: a "Falu-háza", (kelta) magyarul a "FALU-TA". Ugyanez (magyar) keltául (írül) BAILE-TA (bájié-ta) és bretonul PLU-TA (plú-ta) lenne - vagyis "PALOTA" "PALOTA", (azaz "Faluháza") szavunk átkerült más nyelvekbe is, és latin közvetítéssel öröklődött a mai "világ" nyelveiben (PALACE, PALAZZO, PALÁST stb.). "FALU" a megfelelője az ögörög POLIS, valamint a latin VILLA-nak. A mai város és falu értelme későbbi keletű.

A kimondottan erőddé kiépített helységek nevében megjelenik (mint későbbi toldalék is) a GAR/KER szótag. KARTHAGO, EGER, GYŐR, CAERDYDD (értelme: "Várad-hely", angolul CARDIFF- Wales fővárosa), szumirban a GAR vagy KER várat jelent. A magyar VÁR megfelelője a kelta (welsh) CAER (ker) és (breton) KER (ker). Hasonló a "kár" és "kerék" neve is: CAR vagy ker). A várakat kezdetben mindig kör alakúra építették, mert csak így nyújtottak valóban védelmet ("avar ring"). A város közepén állott) a "vár-úr", a KER + URALU (- "Váruralója"), tehát K1R-ÁLY háza is. Így alakult ki a "váras" fogalma, azaz a magyar VÁROS és a breton KER.

Bretonul "Városháza" TA KER (ta ker) -a mai magyar sorrendbe téve: KERTA. Ehhez hasonló, de más szolgáltatású házak (TA) ma is élő fogalmak a magyar nyelvben: "csár-DA", "szálló-DA", "író-DA", "óvó-DA" stb......Nem lehet a "rokonság" felmérését befejezni anélkül, hogy a szavak mondatba helyezéséről, s mindennapi élőbeszédről ne essék szó.

A kelták is ragoznak, akárcsak mi magyarok, csak magyar szemmel nézve hibásan, "helytelenül", azaz nem ott ahol kéne - mint pl, - "Ar Bed Keltiek" fogalomban, ami, mint ismeretes, magyarul "A kelták földje", szószerinti fordításban "Az Fö(l)d keltáké". A kelta nem azt mondja; hogy "a föld feje", hanem azt, hogy "feje a föld" (PENN AR BED). Ez az, ami sokunkat félrevezet, főleg azért, mivel többnyire ez mind egybe van írva, amolyan szumíros "szólánc"-ba. Így van ez "RUADH" (ÚRATYA), a Fennség - és nem "ADHAIR" (ATYAUR), mert ez apa lenne - esetében is. Micsoda különbség! "Nyelvcsaládok" választanak el - mondanám: csupán ezért.

Természetesen vannak különbségek. Elvégre több mint ezer éve elszakadtunk egymástól. A kelták elvesztették majdnem teljes anyanyelvüket.

A 19-20. századi nemzeti ébredés eredményeképpen megszületett az új-kelta. A már elveszett szavakat indogermán nyelvekből kölcsönzöttekből helyettesítették (a brit szigetiek a franciából, a bretonok az angolból, az írek meg egyenesen az olaszból), a "jó" eredet bizonyítása végett, jó "hírnevük" megőrzésére. Ezért nincs miért őket lenézni, vagy (ma már) esetleg kinevetni, akkoriban ez volt az egyetlen út a "kékvérűek" klubjába, na meg akkoriban, mindenki az indogermán eredetet vall(hat)ta - és még sok helyen ma is -, anélkül hogy valaha ezt valóban valaki leellenőriz(het)te, vagy legalábbis megkérdőjelez(het)te volna. Ki tudott kérem keltául? Írhattak, a "nyelvgyártók" amit akartak -a fő az, hogy "indogermánul" jól hangzott. Így jöhetett a "saját kezűleg-csinált" nyelvrokonság is, és Európa összindogermánságán senki sem csúfított (csak mi magyarok, mert mertük megpofozni a Habsburg sast.)

A mai "kelta" végre ébredezik Csipkerózsika-álmából, és keresi buzgón rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami "nem stimmel". Élni kéne a lehetőséggel...

A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, közben mi belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.)

De folytassuk tovább a nyelvórát (35. old.):

A magyar nem volt- jobban mondva nem lehetett egy együgyű, primitív halász-vadász népecske még úgy Kr. e. 2000-be is, mikor kell jöjjön a török felmentő sereg, hogy megtanítson minket beszélni (addig még apánkat sem voltunk képesek megnevezni ?). Majd jött a ragyogó szláv zsenialitás és megtanított minden "alapvető dologra", úgymond végre "kiemelt a suta sötétségből". Hogy ezt magyar ún. tudósok állítják, szégyellem is leírni. Hogyan is képzelhető el mindez egy népről, amely például olyan magas anatómiai ismeretekkel rendelkezett - sok más kulturált nép előtt -, hogy belső szerveit működésük (!) alapján nevezte meg.

Amolyan "Funkcionális anatómia" pár ezer évvel Szentágothai előtt:

SZÍV SZÍVÓ, SZÍVNI, SZIVATTYÚ (egyébként szumirul SZAAB),

AGY az EGYéniség meghatározója, ÉSZ szumir AS - EGY,

FEJ a "FŐ", a "FENN" (kelta PENN), a "BŐL "- a "BÖLcsesség helye",

MÁJ szétMÁLJa a táplálékot, akárcsak a MAL-OM,

VESE a vÍZelet kiválasztója,

HERE (h) EREdetűnk helye, (h) EREdet (latin öröklés is "HEREDITAS",

TÜDŐ hangutánzó "Dü-DÖ" a hangos (a mellkason keresztül hallott)szuszogás,

SZEGY a mai mellkas (SZE -'I'U / GY (E) - DU) SZÉGYen hely,

CSECSE a nő szegye (CSE - SZE / CSE - GYE), a CSECSEmő (kisDED) táplálója (ír "Chich"),

HAS az ős-ből, a hely, ami az "ŐS"-sel összeköt (köldökzsinór),

NYELV NYELő, NYELés, NYÁL (nem beszéd!) ( NYELŐcső, hasNYÁLmirigy stb.,

GÉGe (szumir GU), IGE (- SZÓ) a beszéd szerve (v.ö. GÜGYÖg, GAGYOg, GÁGOg, UGAt),

GERINC a "gerely": alakjában "Életfa", idegfonataival "kettős kereszt", szelvényezettségében (vö. hindu

CSAKRA, ahol az energiahullámok összecsokrosodnak) pedig "táltos létrája",

KOPONYA az " (É) G-AP (A) "-hona (kupa, káprázat, kopjafa, a lélek kapuja), és egyben a GAP/GÉP-hona

(szumir GU (guba, gubálni - dolgozni), nagy tudású - nagy KÉPességű nagy GÓBÉ /KÓPÉ valaki, ha eszes,

LÉLEK a szumir LIL-ből: a LIL-t ki-LE (h) EL-jük mint Levegő, majd ismét beLÉLegezzük / az-LiL

elSZÁL (szél) (vö. angol SOUL)

VÉR a BOR (gyógyvíz) nevéből, vérünk maga egy "gyógyvíz".

Ez a kis kelta kitérő kicsit azt magyarázza meg, mit is keresett Atilla Nyugat-Európában:

Nyelvtanában mindenesetre egy romló állapotú nyelvet találunk a miénkhez képest, ez a tény már nagyobb arányú népkeveredést mutat, egyes szógyökök nyomon követhetők világosan, de a csillogó ősi nyelvtani értelem jelei halványulóban vannak. Ez a helyzet szinte kísértetiesen hasonlít az óperzsa nyelv megszületéséhez, amelyről Baráth az alábbi - igen szemléletes - példát hozza elő (BT 11/160.o.):

Jegyzet az óperzsa nyelvről

Perzsa tudósok szerint az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett óperzsa nyelv ragozott nyelv volt: Kétségtelenül a médákra történik itt az utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik az ő nyelvüket elsajátították... A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban erős lágyulás állt be. Ezzel egy időben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek használatba se folyamat végállomásán létrejött a mai analitikus perzsa nyelv. ''A méd-perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából van egy híres perzsa nyelvemlék, a behisztáni felirat, amely jól tükrözi az óperzsa nyelv akkori állapotát. A felírat elmondja Dárius palotája építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földi eredetéről. Az ékírással készített szöveg 37-40. sorait szokták bemutatni, mint a legjobban olvasott és megértett részletet. E sorok ábécés átírását a perzsa nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAUTAKA UTA SINKABRUS, HYA IDA KRTA, HAUV HACA SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA KRTA. E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: "A kék kristálykövet és a vöröset, amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg, Korazmiából hozták."

Az írást böngésző tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta, készítette, vagy talán valami egészen más valaki, de aminek értelmezésén múlik végeredményben a négy sor értelme.

A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az óperzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is használhatták volna, ami nyilván "oda került". Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag egyezik a kiirt mássalhangzókkal. Ha figyelembe vesszük a lágyulást (K - H, P- B), meg hogy az átírást angolok számára készítették, a behisztáni felirat idézett négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: "Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő piros. Köje oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Szogdiana) e(m)berei. Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák Korazmia e (m) berei, kője oda került." Ez az olvasás követi az ékjelek betű szerinti jelentését és jól érzékelteti az akkori nyelvállapotot romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul mondja a mesét. Pár évtizeddel a behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét, amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki egy-egy magyar mozzanat, de nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett."

A fentebbi kelta emlékek tárgyalása további távlatokat nyit meg népeink történetében. Időközben kiderült ugyanis - kis túlzással-, hogy az elmúlt 3000 év folyamán szinte csak az nem hajózott át Amerikába, aki nem akart. Dr. Fürstner László szerint a forgalom élénk volt, szabályos tengeri kereskedelem zajlott Európa és Amerika között, ezt Történelem és kultúra új megvilágításban c. könyvében gazdagon részletezi. A kelták ezek között voltak, vélhetően Európából egyedüliként, és rengeteg emléket hagytak maguk után kőbe vésve a mai Egyesült Államok területén, fémeszközökben és tulajdonságokban is, amelyek idővel feloldódtak az indián őslakosságban. Néhány példát felsorolok itt ezek közül újra hozzátéve és hangsúlyozva, hogy nem magyar indiánokat keresek, csak a kultúraterjedés határtalanságát igazolhatom e földgolyón e módon is. Thor Heyerdahl is ilyen módon gyűjtött bizonyítékokat ókori népek vándorlásaira, meggyőzően. A kelták észak-amerikai jelenlétéről csak néhány adatot veszek át az oldalakon keresztül sorolt elképesztő leletsorból szemléltetés céljából.

Dr, Fürstner így ír a 41-42. oldalon: "James Whitall régész volt az első, aki kimutatta a hasonlóságot és párhuzamot az ibér és az észak-amerikai írások között. Portugáliában talált olyan vallási központot, melyhez hasonlót később Vermontban is felfedeztek. Kelta előkelőségek sírjait látta Ibérföldön, és ilyeneket találtak Vermontban egy szakrális helyen. Pálmaág és rövid kard látszott itt kőre vésve, ami a háború és béke jelképe a keltáknál.

Nem írásos, de nagyon régi korból eredő lelet a kelta bronztőr, amit 1900-ban C. A. Kershaw talált Massachussets államban. Ugyanilyen tőrt találtak Spanyolországban El Algar közelében, már korábban. E helyről kapta e kultúra a nevét. Ennek virágkora Kr. e. 1500-1200 között volt!

Meg kell említenem az ún. "Marhabőr-bronzokat", melyek az Égeikumban i. e. II. évezredben terjedtek el, s mint fizetési eszközt alkalmazták ezeket. Ilyen bronzöntvényeket találtak az Ohio-völgyében. Ezek alakja és nagysága megegyezik a Knosszoszban talált hasonlókkal. Más államok moundjaiban is találtak hasonló bronzönteteket Amerikában.... Az amerikai leletek azt bizonyítják, hogy az i. e. I. évezredben a bronzlapok a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközei lehettek. Elsősorban tengerjáró hajókereskedők használták ezeket a "marhabőröket".

Ezek is igazolják Amerika korai látogatottságát, de még sok más is. Például kisebb kövekre felemelt hatalmas monolitok láthatók Connecticut és New York államokban, s rajtuk ogam betűkkel a kelta napisten, Bel nevével. Teljesen azonos típusit monolitokat látni Carrezdában, az Óvilágban, Portugáliában.

Kelta nagy fedett urnákat találtak Oyasco helységben, New York államban és ugyanilyeneket Barcelona közelében. Megtalálható a korai kelta látogatások írásos nyoma egy karib-tengeri kis szigeten, Saint Vincenten is! Ez a felírás az i. e. 8-9. századból ered, s ezt jelenti: "Mab felfedezte ezt a távoli, nyugati szigetet."

Mystery - Hill felfedezése

1975 májusában New Hampshire-ben egy erdővel körülvett, dombos vidéken néhány régész és néhány szimpatizáns jött össze tanulmányozni ezt a helyet, ahol ismeretlen eredetű épületromokat lehet látni. Ezt a területet egykori gazdája Titokzatos dombnak nevezte el találóan....

J. WHITALI. néhány éve már járt ezen a területen, s talált egy háromszögletű, lapos követ, melyen ibér-pun írással ez állt: "Baalnak ajánlva a kánaánitáktól! " Ebből beigazolódott, hogy a föníciaiak is jártak e területen már korai időkben."

Általában véve e kelta vonatkozású adatok sokkal messzebb mutatnak, mint gondolnánk. A nyelvész -dr. Timaru-Kast- kimutatta bizonyos szavak közös eredetét. Meg is nyugodhatnánk abban, hogy őseink valamikor találkozhattak, szótárt cseréltek, majd tovább mentek saját fejlődésük útján. Pedig éppen ez az, ami nem történhetett meg. A kelták fénykora Kr. e. VI-III. századra esik, az ún. magyar honfoglalás előtt legalább 1200 évvel volt. A nemzetségek, törzsek vezetőinek megnevezése mégis azonos! Tehát nem találkozhattak, elöljáróikat mégis ugyanúgy hívják. Harminc generációval később és kétezer kilométerrel odébb ugyanúgy beszélnek. "Előkál" névvel illetik vezérüket, aki a keltáknál "Lugas ", további háromezer évvel korábban Sumerben "Lugal ", de lugal Kr. u. 1046-ban Vata is Magyarországon. (k - g, a magánhangzó nem számít lényegesen). Nem érheti a keltákat sem az a vád hogy Sumer 1855-ben kiásott agyagtábláit ismerték volna kikölcsönözendő a szót. Körül írhatnánk e dolgot még másképpen is, még alaposabb nyelvészeti elemzéssel megtoldva, de nincsen rá szükség. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a nép ugyanaz, őket látjuk mindvégig, immáron évezredek óta. Újabb márványkeménységű bizonyítékot sikerült előadni ezzel is, Gordon Childe egynyelvű Európájának további alátámasztásaként. Ettől kezdve fokozottabban kell olvasóimat az indoeurópai történelemszemlélet fő irányaira figyelmeztetnem. Magyari népeink indoeurópaiként való feltüntetése, e/jelejtése, átprogramozása, és főleg barbárként és primitívként való említése, a pejorativ értelművé degradált "nomád" szó ilyen használata nem folytatható tovább. Az átvett kultúrvívmányok okán utólag a szerző minősítése több mint különös.

Még a becsületesebb(nek tekinthető) indoeurópai történészek is megengednek maguknak olykor egetverő sületlenségeket. Igen jó példa erre GRAHAME Clark. A világ őstörténete c. (Bp. l975. Gondolat) ma is ünnepelt munkájában azt mondja a föníciaiakról sommásan, bár kissé undorodva (158.0.) : "A föníciaiak kereskedelmi buzgóságuk révén járultak hozzá legtöbbel a világtörténelemhez. Az üzleti feljegyzések világos vezetésének igyekezete legalábbis keretet biztosított a betűírás kifejlesztéséhez, amely szabványosított formát kapott az i. e. X századra. Amikor Levante görög kereskedői kapcsolatba kerültek ezzel az írással, elég nagy hatást tett rájuk ahhoz, hogy tovább tökéletesítsék a betűformák bevezetésével a magánhangzókra. A nyugati világ írásbeliségének azóta is alapjául szolgáló ábécéért azonban mégis az esztétikailag egyáltalán nem vonzó föníciai üzletembereknek tartozunk elsősorban hálával. A mükénéi örökségük átvételét követő másik nagy teljesítményük a gyarmatok megalapítása volt kereskedelmi útvonalaik mentén ".

Az idézet minősítése előtt emlékeztetnem kell az olvasót arra, hogy a görögök a hetvennél több (kettőshangzókat is magába foglaló) föníciai írásjelből csak negyvennégyet vettek át, a kettőshangzókkal nem tudtak mit kezdeni. Vagyis majdnem teljes ábécéjük átvétele után utólag minősítgetik a tudást bíró népet, és van bőr a képükön ahhoz, hol ezek után esztétikailag nem vonzónak nevezzék azokat, akik a hatalmas Mükénéi kultúra örökösei. Ez azonban itt már nem sokat számít. A "primitívek" igyekezete emezeknek termi a babért a súlyos lesajnálás közepette. Más kérdés az, hogy anyagias világukban fel sem tételezik, egy írás gazdasági szükségszerűségen kívüli okból is létrejöhetett, pl. az Istenhez írt himnusz lejegyzését célozta volna meg. A tatárlakai korong mindenesetre dicsőítő szöveget tartalmaz.

E néhány soros kitérő most az indoeurópai történetírás gyengéit vette célba annak oktalan hadakozásai és mérhetetlen fennhéjázása miatt, és akkor még fel sem tettük az igazán kényes kérdést: ha ők valóban onnét jöttek, ahonnét mi is, Mi az, amit sajátjukként hoztak magukkal a kelta műveltségből?

Hogyan lehetséges egy ún. ősrégi (indoeurópai) keleti népnél az, hogy Európában megjelenve mindent elfelejtettek volna Kelet és India örökségéből? A hunoktól kellett írni tanulniok, miközben más népek Indiában (is) milliószám írták a régi tudást papírra, fára.

Ha tehát ők undorodva vesznek át kész műveltségeket - pl. írást, mely alapvető! -a Kelettől, az talán őket minősíti inkább undorukban, mint az alkotót, aki megszenvedte a találmányt. Mindannyian tudjuk, hogy ez a lenézés súlyos következményekkel járt Európa történelmére, csúcspontja és végkifejlete a "felsőbbrendűek" világháborúi voltak. Azt kell tehát mondjam, hogy a romantika délibábjaiból alakult apokaliptikus hadak derekas termést takaríthattak be a felhevülés századik évfordulóján a lelkekben vastagon elhintett mérgeikkel az élőkön. A magát műveltnek tartó és mindenkit lenéző Nyugat-Európa egy lázálommal felfegyverkezve tette tönkre egy földrész népét és hamisította meg évezredek történelmét. Az indoeurópai történetírás tételes cáfolata mindazonáltal nem e könyv tárgya, már itt jeleznem kell azonban erős fenntartásaimat. A várható cáfolat biztosan nemcsak a köztörténetben fog bekövetkezni, hanem a mélyebb elemzések során, amelyek a nyelv, a tudás és műveltség eredményeit veszik vizsgálat alá.

Kr. e. 560-tól Hun birodalom BIF 131.o.

Az Ázsiai Hun Birodalom létezése. Eftalita (fehér) Hun Birodalom és Kök-Türk (fekete) uralmak.

Kr. e. 559 Közép-Ázsia PV

A turáni Kök-türk birodalom kialakulása. Valószínűleg az ókorban elvándorolt dáh-hun-szabir leszármazottakról van szó.

Kr. e. 550- től Az ősi avar birodalom perzsa uralom alá kerül 200 évre.

Szkíták a Maros-völgyben, Olt-völgyében, Mezőségben, Baja és Szeged környékén. Vág, Garam, Nyitra környéke és Dráva-Száva köze. Szkíta birodalmi központ. 500-300 között már a szkíták alkotják az ország harmadik leghatalmasabb népcsoportját a Dunántúli Estiek és az Erdélyi-medencében csoportosuló Keletiek mellett. A magyar régészek 1939-ig 85 nagyobb szkíta temetkezési helyet ismertek fel az országban.

René Grousset, az eurázsiai sztyeppevilág történetének francia kutatója ama nézetének ad kifejezést, hogy az európai szkíták csak egy vékony társadalmi réteg lehettek, akik a többséget alkotó, árja fajú cimmerek (Szemurak) felett uralkodtak, akiket még Cimmeriában igáztak le. A kus emberfajta, vagyis a turániak sötét arcú összetevő eleme csak kis szerepet játszott. Ezen a módon érthető meg az is, hogy azok a magyarországi folyónevek, amelyek szkíta települési területre estek, szerkezetükben és szókincsükben cimmeri típusúak, vagyis a Dana-Bor, Tana-Is, Danu-Bis mintájára készültek. Kus nevű fontos helynevünk csak egy van, Kassa.

Azzal, hogy a cimmer-szkíták betelepedtek Erdélybe és a Nagyalföldre, majd utóbb a Felvidékre és a Dráva-Száva mentére, ők lettek az első turáni nép, amely a korábbi időkben érkező úri (árja) népelemekkel minden oldalról bensőséges érintkezésbe került. Központi elhelyezkedésük, tömegük, gyors közlekedési eszközeik (szekér, ló) és fegyverük (íj, nyíl) révén a kissé nehézkesen mozgó földműves lakosság fölé kerekedtek és politikai befolyásukat az egész medencében érvényesíteni tudták. Az ország régibb magyar lakosságával létrejött szoros kapcsolataik révén megindult a sokféle magyar nyelvű törzs egy nemzetté való összeolvadása.

A szkíták uralma alatt tehát nemcsak nem fogyott a Duna-medence lakossága, hanem éppen gyarapodott, és először bontakozott ki e tájon főbb körvonalaiban a magyarul beszélő törzsek nemzeti egysége és a mindnyájukat összefogó árja-turáni magyar állam képe.

A cimmer-szkíták nem mindnyájan vonultak át a Duna-medencébe és telepedtek le az ott élő magyar törzsek közé. Jelentős részük a Kárpátok északi íve felett haladt el, azután bekanyarodott a Visztula, Odera és Elba völgyeibe s így eljutott a Mazúri, Töthoni és Esthoni magyar törzsek közé. Egy másik részük viszont, amely eredetileg a Duna-medencében szállt meg, a keletről jövő újabb népektől való félelmében elköltözött a Rajna, Szajna és Loire folyók lapályaira, ahol szintén a korábban letelepedett úr törzsek tömbjeibe ütközött és velük keveredett. Úgy látszik tehát, mindenütt ugyanaz a történet ismétlődött meg. Mivel az egymással keveredő európai úr törzsek és turániak egyformán keletről származtak és magyarul beszéltek, valamennyiük közös neve a Keleti név lett, ami nyugati forrásokban Kelti, Kelta alakot öltött. A Kr. e. V. és IV. században már egész Európában mindenütt Keletinek, Keltának nevezik magukat a magyar ajkú népek.

Régészeink felfedezlek 590 kelta telephelyet is, amivel ez az ország Közép-Európa legsűrűbben lakott területének tűnik fel. Különösen sokan éltek a Kisalföldön, Pest megyében, Tolnában és a Dráva mentén. Sikerült azt is megállapítani, miként hívták egyik-másik törzsüket. A Kisalföldön megszállt törzsük AN-AR-TES, Hon úr Őse nevet viselte, melynek tagjai a név értelme szerint egy helyi fejedelem (Honúr) alattvalói voltak. Fejér megye területén az OS-ERIATES, egy másik Ős árja törzs lakott, Tolnában a HER-CUNIA-TES, Úr honi törzs, a mai Budapest táján viszont, a Duna vize mellett az ARA-VIS-KI nevűek, akiknek nevében ismét megtaláljuk az Árja részleget, Víz szavunkat és a lakóterület értelmű Kő szavunkat, mintegy Víz mentén lévő föld urai értelemben. Ezek a vízmentiek Kr. e. 70 körül a Duna-kanyarból felkerekedtek és Fejér megyébe mentek lakni.

Kr. e. 536 Szabiria PV

Kurás perzsa király kiterjeszti uralmát Szabiriára, de a Káspi-vidék mozgékony törzseivel nem tud mit kezdeni. A keletre húzódó szabirok adnak nevet Szibériának.

Kr. e. 512 Korezm NGY 40-41.o.

Korezm a legrégibb időkben, amikor még csak a mezopotámiai bevándorlókkal kellett számolni, mint a szinte kimeríthetetlen katonai erőt szolgáltató masszagéta (szkíta, szaka -A. szerk.) törzsszövetség vezetője szerepelt. E törzsszövetség hat tagból állott:

1. a korezmiek az apasziakákkal Korezm északi határai mentén (mocsári masszagéták),

2. a szakaraukák Korezm déli határaitól a Nura-tau hegyeiig (a hegyeken és síkságokon lakó masszagéták),

3. a derbikek az Amu-Darja középső folyásánál,

4. a tochárok vagy a Kuvan-darja melletti dahák (dákok),

5. az asztok (jattok, asziánok, uszunok, jakszartok) a Szír-Darja középső folyásánál,

6. az attasziok.

Korezmnek e szövetségben vitt vezető szerepe biztosította számára az uralmat Belső-Ázsia északi és nyugati részei fölött.

Korezm nyugodt fejlődése mindaddig tartott, amíg a szintén mezopotámiai gyökerű perzsa hatalom a porondra nem lépett. A perzsa állam adminisztratív rendszerét az ókor egyik legnagyobb uralkodója, Dareios Hystapsis (uralkodott Kr. e. 522-486) szervezte meg: 20 szatrapiára osztotta az országát. Korezm Dareios XVI. szatrapiájába került. Ebbe a szatrapiába még Szogdiána, Partia és Ariana tartozott. Korezm önként elismerte a perzsa király fennhatóságát és vállalta az adófizetési kötelezettséget, minden valószínűség szerint azért, hogy fenntarthassa uralmát déli birtokai felett, amelyek közvetlenül ki voltak téve a Baktriában és Margiánában lábukat megvető perzsa haderők háborgatásának. Korezm elérte célját: megőrizte uralmát a XVI. szatrapia felett, amely (legalábbis eleinte) önálló állam maradt, de adót fizetett az Achaimenidáknak.

Kyrosz és Dareiosz három hadjárattal kísérelte meg a szkíta-masszagéta steppe pacifikálását, mert ez komolyan veszélyeztette a Perzsa Birodalom északkeleti közlekedési vonalait. A gyakorlatilag szinte független Korezm a szaka-masszagéta törzsekhez fűződő régi kapcsolatait (a masszagéta törzsszövetség leghatalmasabb tagjaként elfoglalt helyzetét) arra használta fel, hogy formálisan félreállva, minden lehetőt megtegyen régebbi pozícióinak visszaszerzésére. Kyrosz balsikerű hadjárata Dareioszt új hadjárat indítására késztette. A perzsa csapatok nemcsak átvonultak Korezmen, hanem behatoltak a hátország északkeleti részébe, az Oxus és a Jaxartes deltájába, az apasziakák lakta területre is. Ez a masszagéta szövetség szívére mért csapás volt. Három szaka király: Szakszafar, Omargész és Tamirisz ravasz tervet eszelt ki Dareiosz megsemmisítésére, ami nem sikerült ugyan, de kudarcot vallott Dareiosz hadjárata is.

Kr. e. 510 Athén BT III. 30.o.

Athénból elűzik a királyt a dórok, az addig uralkodó törzseket feloszlatják, majd dór hagyományok szerint tíz csoportra osztják új néven. Miután ezek közt osztották újra a földeket, a magyarság vezető szerepe egy csapásra megszűnt.

Kr. e. V. sz. PV

Megsokasodik ettől kezdve a történeti adatolás a század perzsa, görög, majd latin kútfőkben Próbálkozások a magyar gy hang átírására a történetírásban: d dz dj dzs zt tz ts g gi gh ghi ch k x, ebből is látszik, hogy nem tudta senki hűen intonálni. Szabinában a Pejbárt-Askhaleh-Erzerumi út mentén egy Macur nevű falu fölött egy vár állott. Az arabok K r. u. 739-ben Madar, a bizánciak Kr. u. 625-ben Mazar, (Kaukázus) Xenophon a Kr. e. IV. század elején Makar néven ismerik. Ma a Macur nevű falu megvan a Fekete-tenger déli partjától 130, a Kubán torkolatától 450, a Don-Azovi Meotisztól és Dentu-Magyariától 700 Km-re.

Kr. e: V. sz.- tól Kelet- Európa BT III. 89.o.

Kelet-Európa A szarmaták magjelenése Európában. Herodotos szerint pusztai nép, asszonyaik férfi módra öltöztek és ők is részt vettek harcokban. Nyelvük különbözött a szkítákétól s amikor azt eltanulták, akkor is mindig hibásan beszélték. Asszíria bukása után (Kr. e. 612) a szemita népesség szétszéled a szélrózsa minden irányába. Szarmata, Sa-Úr-Mat-i, Homoki fejedelem földje értelemmel. Ellepik a Volga és

Ural folyók közét és a Kaspi-tó feletti füves pusztaságokat. Nem alkottak államot. Tömegüket a mögöttük szervezkedő dinamikus turki népek szorítják nyugatra, ők viszont a szkítákat tolják maguk előtt.

Kr. e. 490 Athén BT III. 28.o.

Dárius Athént támadja. Az athéniek a Megaraikkal a kivándorlást fontolgatják, de maradnak, sőt szembeszállnak a perzsákkal. Győztek, mint tudjuk, és vitézségüknek köszönhetően övék maradt a hon, ezért a csata színhelyét azóta MARAT-HON-nak nevezik.

Kr. e. 480 Görög tenger BT III. 135.o.

Az athéniek ezúttal Salamisnál a tengeren verik meg Xerxest és nemcsak fegyvereikkel, de bátor szellemükkel is. Szellem is, Salamis.

Kr. e. IV. és III. sz. Közép-Ázsia BT III. 135.o.

A Turáni gyarmatok a Kr. e. IV. és III. században század álltak fejlődésük tetőpontján, de azután a kínai, mongol, türk népek megújuló támadásai alatt fokozatosan összeomlottak. A gyarmati népesség visszafelé özönlése a Kr. e. II. században már nagyobb méreteket öltött

Kr. u. VI, században a gyarmatok után maga a turáni törzsterület is elveszett.

A görög-makedón hódítás után, a Kr. e. IV. és III. ( Turán, az Aral-vidék ) század mesgyéjén a korezmi masszagéta konföderáció kelet felé, Kelet-Turkesztán irányába is terjeszkedett egészen Mongólia határáig. A Kr. e. III. század második felében az "aszik" (úzok) vagy a "nagy jüe-csik" (masszagéták) a hunok nyugati szomszédai voltak (hunok - ujgurok). Ekkor Mao-tun sennyő avagy Buka khán (Baráthosi-Balogh Benedek szerint Bátor) katonai reformjával bevezette a nehézfegyverzetű lovasságot, amelyet a pártusok alkalmaztak először a rómaiak ellen a carrhaei csatában. Itt a szakarauka nehézlovasság játszotta a főszerepet, mely mervi fegyverkovácsok készítette páncélt viselt.

Kr. e. 338. Kelet-Európa BT. III. 92.o.

A szarmaták átlépik a Dont. Kelet.-Európa

Kr. e: III. sz. eleje Kína GK

Hunok Belső-Mongóliában, Kínában. Központjuk Manton (ma Wunan).

Kr. e. 334-341 Pezsa Birodalom

Nagy Sándor leveri a korrupt perzsa birodalmat, Baktriát kirabolja.

Satrapái kezén Kr. e. 275-ig áll a macedón uralom.

Kr: e. 329-328 Korezm NGY 41.o.

Nagy Sándorral szemben Korezm... teljesen önálló pozíciót foglal el. 329-328 telén Paraszmanész, a korezmiek királya felkínálja szövetségét egy, a Fekete-tenger mentén lakó kolchok és amazonok ellen indítandó háborúra és elvállalja, hogy a vállalkozásnak vezére lesz. Nagy Sándor elfogadta az ajánlatot, de a háborút India meghódítása utánra halasztotta. A tervet korai halála meghiúsította. Így Korezm megmenekült Nagy Sándor betörésétől. Paraszmanész Csak addig látott szövetségest Nagy Sándorban, amíg a gyűlölt perzsa uralom megsemmisítéséről volt szó. A Fekete-tenger menti népek elleni hadjárat terve csak azt a célt szolgálta, hogy Nagy Sándor figyelmét elterelje azokról az országokról, amelyek a belső-ázsiai vezérek életterét képezték. A következő évben, 328-ban Korezm szaka és masszagéta csapatokkal támogatja Szpitamenész makedónellenes partizánjainak harcát és menedéket nyújt magának Szpitamenésznek is, aki 328 őszén meghalt. A régi korezmi civilizáció virágkora a Kr. e. IV.-Kr. u. I. század között volt. Ekkor Korezm hatalmas állam, amely lerázta az Achaimenida igát, és kimagasló helyet foglalt el Belső-Ázsia politikai térképén.

Kr. e. 300 Kelet-Európa BT III. 92.o.

A szarmaták átlépik a Dnyepert, ahonnan a szkíták elvonulnak a Duna-medencébe.

Dák Birodalom Erdélyben és a Tiszántúlon, daha- hun, szkíta alapítás, szabirok a Dunántúlon.

Kr. e. 285 Kína BJF 123.o.

Van egy ma is létező bizonyítéka a hunok hajdani nagyságának és a hajdankori hatalmas Hun Birodalom létezésének és ez a sok száz kilométeres kínai fal, melyet a kínaiak építettek a hunok állandó támadásának védelmére.

A kínai krónikák megemlékeznek - igen bő szövegekben - róluk. Innen tudjuk, hogy léteztek fekete és fehér hunok. Ez a megkülönböztetés azonban nem a bőrük színére vonatkozik, hanem keleten színekkel jelölték a világtájakat. A fekete szín jelentette az északi és a fehér szín a déli világtájat. Így a fekete hunok voltak az északi részen, a fehér hunok pedig a déli részen lakók. Amikor a kínai fal elkészült - ugyanebben az időben érte el a Hun Birodalom lakosságának-igen nagy felszaporodását és -, mivel a kelet felé való terjeszkedés lehetősége véglegesen lezárult -a már szintén naggyá fejlődött Kínai Birodalom hadműveleti intézkedései és berendezései miatt-, nyugat felé kellett terjeszkedniök, és ez a szándék hozta magával következményképpen az eddigi hatalmas Hun Birodalom szétesését. Az eddig egységet alkotó fehér és fekete hunok szétváltak és önállósították magukat. Közép-Ázsia déli részén - az Aral-tó környékén és a beléje délről torkolló folyók mentén megalakult a fehér hunok birodalma és az északi részen pedig a fekete hunoké. Mind a két nép azonban birodalmát már TUR-KU néven jelölte. Ugyanis az ősi nyelven TUR jelentése: a kisebbik, gyengébb,- KU pedig: erő, fegyver. Így a tur-ku kifejezés - kisebb, gyengébb hatalmat jelent. Ebből a tur-ku névből ered a turk, majd türk népelnevezés is. De a tur-ku megjelölés, mint kisebbik uralom, már él akkor is, amikor a hatalmas Hun birodalom csaknem egész Ázsia ura.

(Közép-Ázsia újabb régészeti szenzációi) Közép-Ázsia BK 47.o.

A történeti földrajz rendkívül fontos része a históriának. Nyilvánvalóan legelőször pontosan meg kell határoznunk azt a területet, amely vizsgálódásunk tárgya. Eddig is ezt tettük, most azonban még nagyobb figyelemmel kell lennünk a földrajzi környezetre, az egykori vízhálózatra, az egykori növénytakaróra és állatvilágra, az egykori éghajlati jellemzőkre, a közlekedési feltételekre, a hely- és földrajzi nevekre. Az ókori kelet világainak még része Perzsia (Irán), ám már nem része Közép-Ázsia, Belső-Ázsia és Észak-Ázsia (Szibéria). Ez utóbbi területek szoros kapcsolatban álltak és állnak egymással, ám még inkább kötődnek Kínához, Indiához és Kelet-Ázsia országaihoz, Koreához és Japánhoz. Kikerülhetetlen tehát a kitekintés, különösen Kínára.

A Káspi-tótól a Csendes-óceánig kell alaposan áttekintenünk a kontinenst. Vegyük sorba a legfontosabb lelőhelyeket és városokat. Duna Europos, Ziwiye, tőle délre Luristan, tőle keletre, a Kaspi-tó délkeleti csücskénél Djam, ettől keletre Nisapúr, Mesed, Ashabád, Merv. Északra az Aral-tó felé Topnak-Kala, Koi-Krylgan-kala, továbbra is az Amu-Darja jobb partján, de délebbre: Varaksa, Bukhara, Szamarkand, Afrasziáb, Pjendzsikent, északkeletre Kenkól, Kokand, keletebbre Kasgar, délebbre Dusanbe, dél-keletebbre, az Oxus folyótól délnyugatra Tillia-Tepe, alatta Balkh. Keletebbre a Tárim-medence, ennek keleti felén Kocsó. Az Ob és az Imis egybefolyásától délre, az Irtis partján fekszik Tobolszk, ahol az ún. szibériai aranyak zöme előkerült, az Altájban Tujekte, Basadar, Sibe, Katanda, Pazyrik, a Bajkál-tó déli oldalán Nojon-U1 (NoinUla), tőle délre: Kargali, Ulán Bátor és Isszik-kul. A Bajkál-tótól keletre folyik az Amur folyó, délre a Hoang-Ho, amelynek déli "patkója" Ordos. Nyilvánvaló, hogy a mai állapotok erősen eltérnek a múlt századiaktól is, nemhogy az évezredekkel ezelőttiektől. Valahogyan mégis fényt kellene deríteni arra a tájegységre, amely érdeklődésünk középpontjába kerül. Különös, és meglehetősen nehezen érthető, hogy a történettudomány képviselői alig vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a középkori és az újkori utazók útleírásait. Ezek pedig nemcsak izgalmas olvasmányok, de valóságos kincsesbányák számunkra. Különösen érdekessé teszi ezt az irodalmat az, hogy a szerzők tekintélyes része magyar volt! Stein Aurél, Cholnoky Jenő, Keöpe Vilmos, Ligeti Lajos, Magyar László, Teleki Samu, Almásy György, Széchenyi Béla, Déchy Mór, Lóczy Lajos, Vámbéry Ármin, Újfalvy Károly és Princz Gyula.Kr. e. III. sz. BK 207-212.o.

A Kusán és Pártos Birodalom

Korezm szerepét és jelentőségét természetesen nem szabad önmagában vizsgálni, hiszen a Kr. e. I. évezred derekától az Aral-tótól délre fekvő területek szerves részei voltak nemcsak Közép- és Belső-Ázsia történetének, de az egyetemes történelemnek is.... Macedóniai Alexander (Nagy Sándor) hódításai (329-327) után a stratégiai pontokra telepített hellén katonaság ereje nem volt elégséges a birodalom egységének fenntartásához, ezért az utód Szeleukidák korában egyre több szatrapia önállósította magát. Kr. e. 250 táján elsőként Diodótosz baktriai helytartó önállósította magát (Baktria), majd Euthüdémosz Szogdiána (másként Margiana) függetlenségét kiáltotta ki. A Káspi-tótól délkeletre, délre, az ókori Hyrcania szomszédságában volt Partia tartomány (jelenleg Türkménia), ahol ugyancsak jelentős felkelés robbant ki Arszak (Arsak-Tiridátész) vezetésével. Tiridátész mindenesetre Kr. e. 247-ben Partia királyává koronáztatta magát.

Mindezek az országok tehát szomszédai voltak Korezmnek, sőt bizonyos időszakokban függőségi viszonyok is kialakultak. A gréko-baktriai királyság a II. század derekára jelentősen kiterjesztette hatalmát dél, azaz India felé, ám jelentős befolyását, különösen a művészetek terén, megőrizte a térségben. A hellenisztikus görög hatások elsősorban a szobrászatban és a festészetben éreztették hatásukat. Az iráni nyelvű tokhár törzs területe a későbbi Tokharisztán. Amennyire Baktria hatalmi csillaga a Kr. e. II. század végére hanyatlóban volt, annyira kezdett tündökölni az egyre hatalmasabb Pártos Birodalom. Korezm azonban ellenállt, sőt jelentős hódításokat tett baktriai és szogdiai területeken. Már a szkíta-szaka időszakban létrejött a Murgáb folyó alsó folyásvidékén a később oly hatalmas ókori város: Merv, amelynek építészeti emlékei monumentálisak. A Krisztus születése körüli időben a korábbi baktriai királyság területén a mindmáig rejtélyes nevű és eredetű kusánok hatalmas birodalmat hoztak létre, új, kevert írással (eleinte görög ábécével írtak, majd indiai ábécével karósthi nyelven), önálló pénzveréssel, új vallással és királykultusszal.

A kérdéskör bonyolultságát jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben három ízben is rendeztek nemzetközi kusán-konferenciát (1960: London, 1968. Dusanbe, 1970: Kabul). A kínai források "nagy jüe-csik"-nek nevezték őket. Kiválóan megszervezett államukhoz tartozott Észak-India és Kelet-Turkesztán is. A mai ismereteink szerint a kusánok szkíta-szaka eredetű néptörzsből valók, bár az érméiken görög feliratokat alkalmaztak, azonban a királyalakok nomád öltözéket viselnek. Korezm területét is felügyeletük alá vonták, legalábbis egy időre. Az I. században mindenesetre ellenőrzésük alatt tartották a Kína-India-Róma közötti nagy selyemutat, sőt 99-ben követséget is küldtek Rómába. Őstörténetünk ugyancsak számos szállal kötődik a Kusán Birodalomhoz. Ennek részletezése előtt azonban hangsúlyoznunk kell néhány igen fontos körülményt. A perzsa birodalom idején (Kr. e. VI. századtól) a Zoroaszter (Zarathusztra) által alapított vallás hódított tért (elsősorban Ahuramazda és Anahita tisztelete), ám Jézus születése után néhány évtizeddel (!) a Pártos Birodalom nyugati, majd később a keleti területein - legendás adatok (pl. az ún. Abgar-levél), valamint Szent Tamás apostol gnosztikus aktái szerint - keresztény hittérítők jelentek meg. Ma úgy tudjuk, hogy a Pártus Birodalom népei között a zoroasztrizmus kisebb szerepet játszott, ugyanakkor számos más vallás is szabadon virágozhatott, többek közt a zsidó vallás is.

Ennek igen fontos szerepe lesz később Kazária tárgyalása kapcsán, ugyanis a zsidó közösségek elsősorban Korezmből költöztek át Itilbe és más kazár városokba, amikor a mohamedán arabok Kr. u. 710-ben meghódították Korezmet.

Korezm esetében is helyénvaló visszatérni a régészeti forrásokhoz, hiszen például a temetkezési szokások évszázadokon, sőt évezredeken át is szívósan tovább élhetnek. A padmalyos temetkezési forma..., osszáriumos temetkezési forma..., a "hallgatás tornya" a Nap és a Tűzisten kultusza, valamint a halotti maszkok szokása tárgyszerűen bizonyítható. Toprak- Kalában a templomban volt az örökké égő szent tűz kultuszának központja, amely később Iránban a Számánidáknál is megmaradt (R. Ghirshman Sápurban ásott ki ilyen tűzőrző szentélyt). Vajon helyes-e az a magyarázat, hogy I. Szent István királyunk törvényeiben azért szerepel kiemelten a tűz őrzése, mert a korabeli embereknek nem voltak kellő számú tűzgerjesztő szerszámaik?! A Koj-Krülgan-kala-i kerek templom asztrális központ volt, ugyanakkor a csontmaradványokat őrző osszáriumok mauzóleuma is. A kerek templom típusa, a mai hivatalos állítások szerint, nyugat-európai eredetű, ám akár Ravenna, akár Aachen esetében keleti templomtípusról van szó (Kr. u. VIII. század), ahol Bizánc csak közvetített, mivel félezer évvel korábban létezett a kerek templom Közép-Ázsiában. A korezmi asztrális ábrázolások számunkra nagyon figyelemre méltóak, mivel jelképei Árpád-házi királyaink pecsétjein szinte szóról szóra megismétlődnek! (pl. II. András 1233. évi nagypecsétjén). De ugyanilyen döbbenetes egyezéseket találunk a korezmi- iráni anyagban is, amikor a nagykirály állatfejes trónszéken ül nap- és holdjelképpel. Ugyanezt láthatjuk Könyves Kálmán király 1096. évi nagypecsétjén. Éles szemmel vette észre mindezt Andrássy Kurta János és Vasi Jenő, ugyancsak II. András bullája kapcsán...

Korezm népe embertanilag nagyobbrészt az ún. kászpi típushoz tartozik, de megtalálhatók a dravida-ind típusok, kismértékben pedig a mongoloid elem, elsősorban a heftaliták révén. Korezm szerepe és hatása nem vitatható.

Annál élesebb és keményebb vitákat váltott ki és vált ki a magyar történelemtudományban a pártos-magyar kérdés. A Korai Magyar Történeti lexikon ez esetben is a megszokott módszert választotta: címszóként sem vette fel a pártosokat. De nem sokkal jobb a helyzet az ún. nemzeti irányzatok képviselőivel sem, mert például Kiszely István éppen csak megemlíti a pártosokat és a kusánokat az ázsiai hunok kapcsán.

Nemzeti történetírásunk kezdeti időszakában, tehát a XVIII. század végén és a XIX század folyamán szinte elterjedtnek mondható a pártus-magyar rokonság kérdésének taglalása. Az emigráns történetírás jelesebb képviselői 1945 után általában foglalkoztak a pártos-kusán kérdéskörrel, igen éles és durva elutasításban azonban csak egyesek részesültek, mindenekelőtt Badiny Jós Ferenc, aki már húsz évvel ezelőtt felvetette a római kereszténység egyik legsúlyosabb és legdrámaibb ellentmondását, hogy ti. ha Jézus és a szeplőtelenül fogant anyja, Mária zsidó származású volt, akkor a judeo- kereszténység nem a mienk...

A pártusoknak már a nevével is gond van. Az általános vélemény szerint a szkíták családjához tartozó dahák a Szeleukida birodalom Parthia nevű tartományáról kapták nevüket, ám először is az írott források nem ezt mondják. Justinus a következőket jegyezte fel: "a pártusok a szkíták száműzöttjei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert szkíta nyelven a száműzötteket pártosoknak mondják... Szkítiából belső lázongások folytán űzték ki őket." A régiek, talán nem is alaptalanul, ebből arra következtettek, hogy a pártus valójában a magyar pártos szóval rokon, gondoljunk a pártütő és az elpártolt szavunkra. Másodszor: nem tudjuk, ők magukat hogyan nevezték. Ammianus Marcellinus viszont azt írja, hogy "az országot Parthianak kezdték nevezni az alacsony származású Arsacesről." Ezért a pártus elnevezést a Partia vagy Párthava tartomány nevéből eredeztetni több mint kétséges. A dahákról Sztrábon is tud, őket aparnósz melléknévvel illették - írja (apar-avar?), a szkíták nagyobb részét a Káspi-tótól kezdve daháknak nevezik. A pártos Arsak-Árszákot is szkítának mondja, aki betört Parthyaiába és elfoglalta... Az az igazság, hogy a pártosok eredetéről még ma is keveset tudunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg sem szabad vizsgálnunk azokat az adatokat, amelyek az őstörténetünk szempontjából igenis értékelhetők. A perzsák soha nem tekintették rokonaiknak, maguk közül valóknak a pártosokat. Olvassuk tovább Justinust. A pártusok nyelve a szkíta és a méd nyelv között foglal helyet, e kettőnek a keveréke. (Ez például lehet egy igen jó adag, ha tudjuk a médek mat-ma-da-a, mada hevét a korábbi urartui törtértet tárgyalásából.)

"A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék. Nekik is, meg lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi...Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyeik intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek." A magyarok harcmodorával teljes az egyezés.

Cornelius Tacitus a pártos-római háború kapcsán elmondja, hogy "a pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik s csomóval szorosra húzzák, majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják; ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg." Mi más ez, ha nem vérszerződés? Az írott források határozottan arról beszélnek, hogy a pártusok is, miként a korezmieknél láttuk, a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői voltak (coelum et igeis Deus, qui fin coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták. Szertartásaik közben állat (ló) áldozatot mutattak be. Érméiken megjelenik a Tűz-oltár, saját pártus írással. Valójában ma sem tudjuk, a pártusok milyen nyelven beszéltek. Először a görög betűket használták, majd átvették az arameus ábécét. Ebből fejlődött ki később a pahlavi írás. A pártos királyok általában kitűnően beszéltek görögül, de hogy az anyanyelvük mi volt, sajnos még ma sem tudjuk. Lehetséges, hogy Bartal Györgynek ( 1785-1865) igaza van, és a pártusok nyelve rokon a magyarral?

Szerinte az Árszák név országot jelent, az ispán és megye szavunk is pártos eredetű. Ezt az ősi nyelvet pártus-hun nyelvnek nevezte, amelyben "a magyar benne értetődik." Niszában, amely a pártusok szent városa volt, temették el királyaikat, bár sajnos eddig egyetlenegy királysír sem került napvilágra. Ellenben feltárult a niszai levéltár, több mint kétezer dokumentummal. Az örmény források határozottan azt állítják, hogy az Arszakidák az ázsiai hun dinasztiából származnak. Ezt erősítené meg az az adat, hogy Artabán pártos király seregével együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő napot, mint a hun királyok. Sajátságos és számunkra ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehézlovasként, vértezetben. A kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon. A pártosoknál sem volt törvény, hogy a királyt feltétlenül a fia kövesse a trónon. A főnemesek, a hercegek nagy hatalmat élveztek. Egy pártos herceg szobrát ismerjük. Sámiban került elő a Kr. születése körüli időből származó pártos művészet egyik legcsodálatosabb emléke, egy közel két méter magas bronzszobor, a vállszélesség 66 cm. A fej aránylag kicsiny, de rendkívül jellemző. Vastag szemöldök, keskeny, egyenes orr, hosszú bajusz, szakáll és igen gondosan cizellált hajviselet. A dús hajat fejék szorítja le. Nyakában királyi nyakperec. Tegyük mellé a mi Szent László hermánkat!

Kinek nem tűnik fel számos egyezés?

A Pártus Birodalomban, amelynek legfőbb tartományai voltak: Média, Arménia, Perszisz, Elümaisz, Szkítia és Karakéné, négy fővárosa volt: Arszak, Hekatompülosz, Ktésziphon és Ekbatana.

Szent városaik voltak még: Asszur, Hatra, Darabgerd és Nisza, ahol a királyokat temették el... Niszában királysírokat ugyan eddig nem találtak, megtalálták viszont a lepecsételt királyi kincstárat a Mithridat-kertnek nevezett palotában, töméntelen drágasággal, többek közt negyven darab hatalmas méretű ivókürttel (elefántcsont és ezüst), amelynek állatábrázolásai egyenes folytatása a szkíta művészetnek. A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas, s feltűnő a hasonlóság az avar állatstílussal! Nippurban, Kakzében, Dura Europoszban sok síros pártus temetőket tártak fel. A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején. Anahita az életet adó víz forrása, a termékenység istennője, aki megszenteli a nők méhét ("áldott legyen a te méhednek gyümölcse"), s aki nyolc sugarú, száz csillaggal ékített aranykoronát Visel. A zoroaszter vallásban a teremtő isten, Ahura Mazda leánya.

Kr. e. III. sz.-tól Kr.u. III. sz. végéig. Kusán Birodalom BK 222-226

A kusán nagykirályok kora

Meglehetősen általánosnak mondható, hogy a pártus és kusán korszakot és a vonatkozó írott és tárgyi forrásokat egybemossák, vagy legalábbis határozottan nem különítik el, nyilván abból kiindulva, hogy mind a pártusok, mind a kusánok szkíta fajú népek voltak. Valójában nem is könnyű a szétválasztás... Az időhatárok világosak. A most tárgyalt korszak a Kr. e. III. századtól a Kr. u. II. század végéig tart, tehát lényegében egy bő fél évezredet ölel fel. Ezen időszakban Belső-Ázsiában a hunok hatalmas állama virágzott, Kínában a Han-dinasztia uralkodott, Kis-Ázsiában és Iránban a Nagy Sándort követő szeleukidák tartották kezükben a hatalmat, a Szir-Darján túl a szkíta-szakák éltek (Pazyrik is, Noinula is e korabeli!), akiknek az etnikai és kulturális vezető szerepe tagadhatatlan vagy legalábbis nehezen kétségbe vonható. Az egyik alapkérdésünk éppen az, hogy a magyar őstörténet szempontjából is döntő szkíta állatstílusnak mi az eredete időben és térben, illetve etnikumban?

M.I. Rosztovcev állította fel azt a tételt, hogy a szkíták az iráni földön az asszíroktól vették át az állatstílust és magukkal vitték Szkítiába, ahol aztán erős görög befolyás alá került. A másik nézet szerint a szkíta állatstílus Dél-Szibériában jött létre még a Kr. e. VIII. században, s innen terjedt el Közép- és Belső-Ázsiába. Amióta ismertté vált a ziwiyei királysír (az ún. kincs), aligha kérdőjelezhető meg, hogy az ún. szkíta állatábrázoló művészet eredete Mezopotámia, illetve az onnan elvándorolt népek területén keresendő (elsősorban Urartu említendő). Éppen ezért, a nagyon erős szkíta hatás miatt tárgyaltuk az afganisztáni kosán királysírokat (Tillia Tepe), amelyekre most csak visszautalunk. Tillia Tepében ugyanis az ásatások során előkerült közel 20 ezer darab régészeti lelet, eredetét tekintve négy csoportba volt sorolható:

1. a gréko-baktriai készítmények,

2. kínai, római és indiai import tárgyak és érmék,

3. görög-római kultikus tárgyak (görög feliratos Aphrodité, Niké stb.) és végül

4. a legnagyobb csoport a szkíta-szarmata készítmények, amelyek egészen sajátos vonásokkal bírnak.

A viselet, a kultuszok is nagyobbrészt szkíta jellegűek. A kusán uralkodó réteg eltemetett tagjai mellett talált tárgyak készítési helye elsősorban Baktria volt, ahol a készítő műhelyekben szinte egybeötvözték, összeolvasztották a különböző hatásokat. Joggal nevezhető ez baktriai szinkrétizmusnak. Világosan fellelhető ebben a művészetben és kultuszban a sumér eredetű ősi hatás, a lurisztáni bronzok szerepe, a szkíták állatábrázoló stílusa, de eggyé kovácsolva és egészen egyedi jegyekkel megjelenítve. Ilyenek például a szárnyas női istenek, mindenekelőtt a kusáni Vénusz és Anahita. Az ősi gyökér a sumér föld ugyanúgy, amint a vadállaton álló istenségek esetében is. (Nana, Inam-Istár, a termékenység istennője, aki az Újévkor szent házasságot köt: "Szívd magadba ölemből az édes lényemet!"), valamint az életfa (helyesebben Istenfa). Itt Közép-Ázsiában, a "baktriai iskolában" jelenik meg a kiterjesztett szárnyú sas (turul), a Nap és a Holdisten, a sárkány, a griff, a kígyófejes szárnyas állat, kiegészítve a szkíták ősi szarvas, párduc, ló, bika, sas stb. megjelenítéseit. A Nap és a Hold a királyok testvére volt. Ezt pontosan tudjuk a szászánida perzsa uralkodók leveleiből, akik viszont a kusánoktól vették át. II. Sápur például így kezdte a leveleit: "Én, Sápur, a királyok királya, a csillagok társa, a Nap és Hold fivére..." S megint jusson eszünkbe a magyar királyok jelképtára!...

A kínai Pan Hu (Fan Yeh), a korai dinasztia (24-221 ) történet szerzője öt hatalmasságot nevez meg. Hsziu-mi, Suang-mi, Pa-tun, Tu-mi és Kuei-sang, s ez utóbbi név a kosán szónak az eredete. Végül is a kusánok (talán egy hun nemzetség volt?) győzedelmeskedtek a többiek felett és megszerezték a hatalmat Baktria, Szogdiana, Fergana felett, sőt később kiterjesztették uralmukat Észak-Indiára és északnyugat Kínára (Kelet-Turkesztánra: Szinkiangra). A kínai források Da-Jüe-csi-nek, azaz Nagy-jüe-csi-nek nevezik a kusánokat, akik kortársai voltak a pártusoknak. A kusánok embertanilag nem mongoloidok, ezt a Tillia Tepe-i sírok is bizonyítják.

A kusán királyok pénzt verettek, előbb görög, később prákrit feliratokkal. Érméik azonban különböznek a pártus és korezmi érméktől, főképpen abban, hogy szkíta ruhát viselnek, fejükön boltozott (kamelaukion-típusú) koronát hordanak és feltüntetik a Napisten szimbólumát, valamint az uralkodói gyűrű átvételét.

Minket leginkább az 1960 és 1963 között G. A. Pugacsenkova által feltárt halcsajani épület emlékei érdekelnek. Halcsajan Dusanbe közelében, a Szurhan-Darja folyó jobb partján elterülő oázis volt, amelynek - mára - csak két nagy halom jelezte a helyét: Hanaka-tepe és Karabag-tepe. Dózerek talajegyengetése közben bukkantak rá a munkások az épületmaradványokra, sajnos komoly károkat okozva bennük! Az északi részen majorsági épületek, kertek és szántóföldek voltak, ellenben a délin egy erőteljes falakkal védett erőd s mellette két épületkomplexum (Hanaka-Tepe). Az ásató régésznő az egyiket igazgatási központnak, a másikat kaszárnyának vélte. Odébb három épület maradványai kerültek elő. Két épület óriási lakóház maradványa volt, a 26 x 35 m-es harmadik azonban igen díszes kultikus építménynek bizonyult. A homlokzatát hat, kőlapokra állított, díszes faoszlop ékesítette. Igen érdekesek a mezopotámiai típusú tetőpárkány-oromdíszek, palmetta és akantusz-levél díszítményekkel.

Ez is és az akantuszos-palmettás oszlopfejezetek is arra intenek bennünket, hogy újragondoljuk építészeti hagyományaink eredetét. Ne tartsunk mindent nyugat-európai (itáliai és frank földi) hatásnak! A 17x6 m-es, nyitott porticus falán festmények voltak és a széles pannókat festett reliefszobrok díszítették. A négy színű falfestményeken emberalakokat ábrázoltak, sajnos nagyon töredékesek a maradványok. A széles fríz agyagszobrai a trónuson ülő uralkodót, mellette a harci díszbe öltözött Athénét, négy női alakot, a trónörököst és palotaőröket mutatnak, az északi oldalon viszont a királynét és leányait vagy udvarhölgyeit láthatjuk. A díszes előcsarnokból három ajtó vezet a 6x7 m-es belső terembe, amelynek mennyezetét két faoszlop tartotta. Ez a terem vagy szentély volt oltárral, vagy trónterem. A falakat szőnyegek és textíliák borították (nyomaik megmaradtak), de álltak a teremben szobrok is. Itt is 3m magasságban fríz húzódott, a falakra fekete alapon fehér és vörös színű rombuszok, körték és hegyes borostyánlevél-minták, szőlőfürtök, szőlőlevelek, indák és virágok voltak felfestve. A nyugati főfalon található egy 5,6 m széles és 75 cm mély falmélyedés, a padlótól 3-4 m-rel magasabban, ebben látható a 140 cm magas szoboralakokból álló fő ábrázolás.

Középen kőtrónuson ül a kusán nagykirály, jobb kezében jogar, balján ül a királyné, holdsarlós diadémmal a fején. Baloldalt egy másik trónuson ül az alkirály (?) a feleségével, aki viszont a jobbján ül és jobb kezét tenyerével kifelé fordítva felemeli. Köztük áll egy-egy pár, a baloldali férfi "pártus kéztartással", a jobboldali férfi a jobb kezét a szívére teszi (esküforma). Az uralkodót istenek oltalmazzák:

Pallas Athéné, Heraklész és a lebegő Niké, valamint egy lóvontatta kétkerekű kocsin álló páriás koronás istennő, akinek a fejét hatalmas sugárkoszorú veszi körül. Ez az ábrázolás egyértelműen a Fény Úrnője, a Nap Asszony, a magyar Nagyboldogasszony.

A szoborkompozíciók kora: Kr. utáni évtizedek, vagy 70-es, 80-as évek!

A Kusán Királyság hatalmas birodalmában természetesen számos népesség (etnikum) élt,... a népesség döntően europid volt, jelentéktelen mongoloid elemmel. Ez vonatkozik a helyi baktriai lakosságra éppen úgy, mint a Kr. e. II. és I. században ideérkezett keleti szkíta-hun népekre, akik közé a kusánok is valók. A kusánok birodalma letűnik ugyan a Kr. u. III. század végén, ám "feltámadnak" a heftalita (euthalita) - Fehér hunok képében, majd a IV-V. században. Nekünk mindkét korszakhoz közünk van.

Hans Wilhelm Haussig (többek közt ő lenne az egyik kutató, aki német létére a magyarok helyett kutatja a múltat, -A szerk.) - 45 évvel ezelőtt igen határozottan felhívta a kutatók figyelmét arra a tényre, hogy a korai magyar nevek között több is van, amely szorosan kötődik a jüe-csik-hez, azaz a kusánokhoz, nem is szólva a hét törzsről, amely szintén azonos (hephtalita).

A nevek közül a legszembetűnőbb a Kusán (Kuszán, Kurszán-Chussal, Cusa, Cusala, Curzan), a gyula és a szabartoi, mert ezek megfelelői megtalálhatók a kusánoknál jaula és szabarol formában. A magyar hivatalos történetírás azonban sem Haussig munkájáról, sem magáról a tényről nem kíván tudomást venni, hiába szerepelnek ezek az adatok a nyugati szakkönyvekben is. Egyedül Götz László idézi Haussigot és Soós István a Saeculum Weltgeschichte vonatkozó kötetét. De kiaknázatlan a Kanizsa (Török-, Magyar- és Nagykanizsa) helynevünk is, amely kapcsolatot mutat Kaniska kusán nagykirály nevével. (V. ö.: dr. Novotny Elemér véleményével, (BJF. II 263.0.): A II. Uri dinasztia egyik királya: Lu-gal ki-in-is-e dudu (a lugasi En-temena kortársa). A Ki-in-is-e nevet megtaláljuk: Kinizs, Kenese - Kenéz és Kanizsa (Nagykanizsa) helynevekben. -A szerk.)

A 60-as évek végén Tóth Tibor antropológus nagyobb tanulmányutat tett Kazahsztánban és a kusztanáji területen egy madiar törzsre bukkant. Üzbegisztán déli részében, az Amu-Darja (Oxus!) mentén mandzsarokat talált, Szamarkandtól délre pedig, a Kaska folyó partján Madzsar Kislak nevű települést fedezett fel. Odébb a Huszár (!) folyó mellett is magyarok laktak. S ezek a népek még emlékezetükben tartották, hogy ők nagyon régen magyar nevűek voltak. Tóth Tibor példamutató eredményeit azonban veszni hagytuk. Hogy véglegesen-e, az a következő történésznemzedéken is múlik.

(Ennek a történésznemzedéknek egy másik kérdésre is meg kellene találnia a választ. Az, hogy Közép-Ázsia eldugott pontjain magyar szálakra bukkannak, nem először fordul elő. Kutatóink közül nem egy talált magyarokat a világ más helyein - így pl. Egyiptomban, sőt beljebb Afrikában is, de Svájcban is hun maradványokat, általában Madjar, Madzsar vagy hasonló nevű településeken, nem beszélve az egész Szabiria-Ómagyarország temérdek magyar nevéről. Miért találjuk a történelem során leszakadókat - kétezer éves távlatban véve, és nem 100 éve! magyar nyelven meghatározható neveken, amikor hunról, avarról, pártusról és minden másról beszélünk ma is, de nem magyarokról? Feltételezhető-e egyáltalán, hogy egy kétezer éves falu, amelyet bármilyen néven ismertek egy-két ezer éve más rokonnép neve alatt, arra úgy bukkanjon rá a mai kutató, hogy magyar nevet, tudatot, esetleg nyelvet őriz? Ha ugyanis van olyan, aki a kérdésre igennel tud felelni, az egyúttal azt jelenti, hogy ott és akkor és azóta folyamatosan (akár kétezer éve) magyar tudatúak maradtak, magyarul beszéltek és nem hunul, avarul, onogurul, pártosul stb., azazhogy (további) márványkeménységű bizonyítékot szolgáltatna a nyelvazonosságra és a népi folytonosságra. Ki kell zárni természetesen a bármikor innét elhurcolt magyarok esetleges településeit, mert ilyenek is lehetnek. Mint ahogy a svájci hun völgyet is hunnak nevezik, mégis magyar nyelvemlékeik vannak. A kérdés megfordítva is legalább ilyen izgalmas: ha egy várost bárhol Magyar, Madjar stb, néven találunk az ókori világban, miért véljük szkítának, szabirnak- ez még a jobbik eset - vagy meghatározhatatlannak és lényegtelennek, hacsak azért nem, had az így keltett zűrzavarban eltűnjön a nyilvánvaló válasz lehetősége? Milyen töménységű bizonyíték e téren az, ami elfogadható?

Hányszorosa kell legyen a finnugor dogmák híg bizonyítékainak? -A szerk.)

Kr. e. 275 Pártos Birodalom

Az ókor legnagyobb szabadságharcával az avarok Arszák vezetésével felszabadítják magukat. Aparda (Panda) néven új birodalom alakul. (Párthus Birodalom). Arszák fiai az avar, hun, perzsa és örmény Arszakida-dinasztiák megalapítói lesznek.

Nagy Arszák, az Arszakida-dinasztia alapítója a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából.

Al-Biruni az Arszák-dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Korezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: ...a Pártos Birodalom Arszák-dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó (Aral-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak... Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai előkerültek. Láthatjuk tehát, hogy a fehér hunoknak (heftalitáknak), majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az anyanemzetségtől egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak.

Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma Kelet felé szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni.

A pártos királyok felépítették az összes megrongálódott sumir várost. A "Fénytisztelő, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául Sippar városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. Egybefogták a nagy, hatalmas magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven ismertünk. De a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebbe a hagyományba, és kérem az olvasót, hogy a hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében ismerje el legalábbis egyenrangúnak a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy Róma nem bír a Kelettel, mert keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom.

Kr. e. 256 Pártos Birodalom BJF 364.o.

Sebeos írja a Heraclius történeteiben: Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedónok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak - Arszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak- Arszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Arszák 130 évig élt, és 56 éven át uralkodott. Halála után a fia, Arszák uralkodott a pártusokon a Kus ország Báhl fővárosában. (Eszerint az arszakidák euthalitaleftalitalfehér hunok voltak. -A szerk.)

A történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező Pártos Birodalom történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. A kivételek egyike José Pijoan művészettörténész, aki így ír a pártosokról:

Dárius és (Nagy) Sándor utódainak igen sok fáradságába és erőlködésébe került Ázsiában az aqueménida (perzsa) királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Szeleucidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a Pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat és Kr. e. 256. évtől kezdődően az Arsakidákkal hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A Pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufráteszt, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek meg a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók.

De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a lovas is és a ló is páncélozva volt, a lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufráteszig terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozták napvilágra. Erődített városuk volt pl. Hatra, de Kis, Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezte a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás.

Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256-tól 500 éven át mint Sebeos mondja - egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyari népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és-majd mint látjuk-kárpátmedencei egyesített hatalma hozza létre -a még nagyobb szorongattatások idején - az Álmos-Árpád-i magyarság összeötvöződését.

A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrátesz és Indus folyókat, de északi határait senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi- Aral-térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos - gyűjtőnéven szkítának nevezettek - mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat.

A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Dárius és utódai) a tőlük északra lévő szkíták ellen harcoltak, akkor a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy, hatalmas nemzetség földje) hatalmas nemzetséget három királyi központ irányította. A nagykirály a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint -a Kárpát-medencében székelhetett (C 1 ), és a Pártos Birodalom létrehozásával Baktria-Oxus Bál városába költözött (C3). A (C2) a kaukázusi Magyarország volt.

A Larousse Memo 1993 magyar kiadása is megemlékezik a pártosokról egy hevenyészett szócikkben. (212. o.) A szkítákkal rokon nomád pártusok az első évezred során telepednek meg Irán északkeleti részén. Kr. e. 250 körül Arszakész megalapítja az Arszakida uralkodóházat. A Kr. e. II. században a pártosok a rómaiak támadása következtében meggyöngült szeleukidák rovására kiterjesztik hatalmukat Iránra, valamint Mezopotámiára. Kr. e. 53-ban az Orodész vezette pártusok a karrhai (carrhaei) ütközetben győzelmet aratnak a római seregek fölött, és Antiochiáig, ill. Jeruzsálemig nyomulnak előre. Noha a dinasztikus belvillongások megosztják a birodalom erőit" a pártosok és Róma közötti harcok tovább folytatódnak. Kr. u. 63-ban megegyezés születik, melynek értelmében Armenia trónjára Arszakida uralkodó, Róma vazallusa kerül. A II. században Traianus elfoglalja Armeniát, Mezopotámiát és Asszíriát, de a Pártus bizodalmat nem sikerül leigáznia. 224-ben a Szászánida Ardasir legyőzi és megöli IV. Artabanosz (Artabán) királyt, és ezzel véget vet a pártos dinasztia iráni uralmának.

Ugyanez a mű közöl egy töredékes Arszakida királylistát görögös átiratban, általában vett görög és latin szerzőkre hivatkozva (259. o.), Roman Ghirshmantól (RG) a késői Arszakidákra vonatkozó adatokat vettem át, az utolsó oszlopban Bakay Kornél királylistája olvasható (BK 208. o.):

Görög átiratban Lehetséges név Uralkodás ideje (BK)

I. Gotarzész I. Gorda, Gotár 88-69

II. Artaban 88-77

I. Orodész I. Orda 88-69

Szanatruszész Szanatruk 88-68 77-70

III. Phraatész III. Barát? 69-57 70-57

III. Mithridatész 57-55 57-55

II. Orodész II. Orda 55-37 55-37

IV. Phraatész 37-Kr.u. 2 37-Kr.u.

II. Tridatész 37-Kr.u.

V. Phraatész

(Phraatakész) Kr. e.2-

III. Orodész III. Orda 4-6/7 4-6

I. Vononész

(IV. Phraatész egyik fia RG) 7/8-11 8-12

III. Artabanosz III. Artabán 12- kb. 38 12-40

I. Vardanész 40-51

I. Vologanesz 51-55

II. Vardanész 55-58

I. Vologazesz 57-58

I. Gotarzész 50 körül (RG)

II. Pacorusz és

II. Vologazesz 78-80

IV. Artaban 80-81

Oszróesz 106-148

IV. Mithridatész 130-147

III. Vologészész 148-192 (RG) 147-191

IV. Vologészész 191-207 (RG) 191-208

V. Vologészész 207-222

V. Vologazesz (BK)

IV. Artabanosz IV. Artabán ?-224

V. Artaban 213-227

Artavazdesz 227-228

Berozamad 272-326

Kamszár

(Berozamad fia) lemond a trónról

A 156. old képben

Azt a hatalmas arányú, s világtörténeti következményeket maga után vonó háromszáz éves küzdelmet, amit Kr. e. 50-től Kr. u. 250-ig a Káspi-Mediterránom akkor már 2000 éves "szkíta" világa folytat Kína és Róma keletről-nyugatról egy időben fellépő nyomásával szemben, a maga globális egészében, és nem külső, hanem belső "turáni" szemléletben és előadásban még nem írta meg senki. Erről a világról, amelyet a 2000 esztendős történet végén egy tíz emberöltőn át folyó makacs küzdelemben kelet felől Kína, nyugat felől Róma morzsol fel, nincs egységesen és centrálisan felépített kép, amely kidomborítaná, hogy a macedóniai Nagy Sándor kérész-életű ázsiai "világbirodalmának" széthullása és a macedóniai satrapák elkergetése után Kr. e. 250-ben újraszervezkedő Káspi-mediterrán világ, a tenger keleti régiójában ez időben újraszervezkedő hun királyság, a tenger déli-délnyugati régiójában ugyancsak ebben az időben újraszervezkedő avar-úz királyság ("Parthia") és a tenger nyugati régiójában, a Dél-Kaukázus - Kur-Araxes vidékén újraszervezkedő szabir királyság (az ún. "Scythia") ugyanazon fajhoz tartozó és azonos eredetű rokonnépek világa volt.

Korezm

A IV. század. végén Belső-Ázsia déli és keleti része a görög-macedón birodalom, majd a Nagy Sándor által meghódított terület ázsiai részén kialakult Szeleukida állam része lett, de kb. Kr. e. 250-ben a belső-ázsiai szatrapiák kisiklanak a szeleukidák kezéből. A dél-türkméniai pártus törzsek szabadságharca (amelynek élén a pártos-dahák vezérei, Arsak és Tiridatész, két testvér állott) a pártos birodalom megalakulására vezetett...Korezm továbbra is független maradt. Sőt, mi több, az Arszakida monarchia kialakulásának korai szakaszában éppen Korezm áll annak a mozgalomnak a háta mögött, amelyet a Dél-Türkménia pártos lakói a perzsák ellen indítottak. Ugyanis az arszakidák Choszrov legendás fia, Ask (Árszak) révén családfájukat szintén Szijávus-ra vezették vissza. Ez arra mutat, hogy az Arszakidák és a korezmi Szijávusidák uralkodóháza között közvetett dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Sztrabón szerint az Arszakida királyság megalapítói a daha parnok voltak, akik Korezm mögött a Jaxartes alsó folyásánál laktak. Tehát az Arszakida-államot megalapító két testvér személyében az Aral-tó menti dahák vezéreit kell látnunk, akik Korezmtől kezdetben bizonyos mértékig függésben voltak. A pártosok a Tedzsen medencéjébe települtek át és felkelésüket a masszagéta szövetség segítségére támaszkodva indították meg. Természetesen az arszakida hatalom gyors növekedése megváltoztatta a Korezmmel fennálló kölcsönös kapcsolatuk jellegét, de ez nem kisebbíti azt a szerepet, amelyet Korezm, mint a makedónellenes mozgalom központja játszott.

Kr. e. 247. Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország CSL

Pártos Birodalom alapítása. Indiától Palesztináig terjed. Szkíta-pártus-hun-avar etnikai folytonosság.

A pártosok nyelve BJF I. 116. o.

A pártosok uralma az az időszak, mely a sumir nyelvi és faji örökségre fényt vethetne, s éppen ezért sem származásuk, sem nyelvük eddig kiderítve nincs. A szakirodalom egyszerűen hellenizáltnak jelenti ki őket. Azt a tényt azonban elfelejtik megírni, hogy innen válnak ki azok az avarok, akik a Dontól az Ennsig terjedő területre! a Duna-medencét is uralják 300 éven át, s akikről meg van állapítva, hogy azonos nyelvet beszéltek a 896-ban ide érkező úgynevezett honfoglaló magyarsággal.

De, ha az avarok nyelve azonos a magukat magyarnak nevezett honfoglalók nyelvével, akkor ennek a "magyar"-nak nevezett nyelvnek a segítségével megtalálható:

1. az avarok előbbi hazájának, Pártoshonnak a nyelve,

2. a pártus rovásírásos feliratok a hun-magyar-szkíta írásrend szerint olvasandók,

3. lévén ezen honfoglaló magyaroknak a szabir törzs az uralkodó ága - akkor a pártus-szabir nyelvnek is egyeznie kell,

4. a szabirok azonosak a subur-subarokkal, akik sumirul beszéltek, tehát a magyar nyelvnek azonosnak kell lenni a sumírral is.

Vizsgáljuk meg a királyi szkíta vonal bizonyítási lehetőségeit is.

Eusebius és Syncellus szerint Babilónia első 86 uralkodója káldeus és méd volt. Mivel ősbabilon nyelve sumir, tehát akkor ezek a káldok és médek szintén sumirul beszéltek, éppen úgy, mint a subar-szabirok is. Mivel a sarmaták a médekből válnak ki, akkor az ő herodotosi sarmata-szkíta nyelvüknek azonosnak kell lennie a méd-sumír nyelvvel is. A sarmaták viszont a királyi szkíták, hiszen az ő földjük az egész Európában az egyetlen terület, amit királyinak neveznek...Babilon egykori uralkodó népe északra került és földjét mat-ma-da-a - nak hívta. Ebből lett a méd elnevezés. - Ennek a népnek egy része a Kaukázus fölött telepedett le és új hazájukat - régi hatalmasságukra való emlékezéssel - "királyi föld"-nek nevezték el (sar-mata). Annak ellenére, hogy a görögök sarmata-nak, a rómaiak pedig rex-alap-nak nevezik őket -a nevek mögött valójában az ősbabiloni sumir nép él.

ORBÁN Dezső a Töprengés a székely múltról c. cikkében (Csernátoni Füzetek, 1996. december) fontos adatokat hoz elő a szkítákról és Pártosországról: "... Szkíták Parthiában

Strabon a XI. könyvének 8/l és 8/2 bekezdésében írja: "Ha a Hyrkánai (Kaspi) -tengertől kelet felé haladunk az északi oldalt a Pamírig a szkíták és a nomádok népesítik be. A szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől kezdve dáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagétáknak és szakáknak, a többieket pedig közösen szkítáknak, bár mindegyiknek van saját neve is,

Herodotos azt írja, hogy a keleti szkítákat a perzsák szakáknak nevezik.

A massagétáknak két szálláshelyük volt, egy a Kaukázus északi felén, s a másik az Aral-tótól keletre.

Az aparnoszok az avarok, kik a legközelebbi rokonai voltak a magyaroknak, s az avar birodalom megalapítását a Duna-medencében a magyarok első honfoglalásának tekintik (Német Gyula).

A parthi birodalom virágkorában magába foglalta Baktria egy részét, Iránt és több kisebb tartományt. Strabon írja, hogy birodalmuk nagyságát illetően a rómaiak versenytársai lettek.

Parthia nagyságát nemcsak a szerencsének köszönhette, hanem a bölcs államszervezési koncepciónak, mellyel az Arszakida-dinasztia az ország társadalmát megszervezte.

Az Arszakidák alatt béke volt a szkítákkal. Strabon megjegyzi (XI. k. 9/2.), hogy nagyságuknak oka az életmódjuk és erkölcsi életük, amely barbár és szkíta elemeket tartalmaz, de még inkább olyanokat, amelyek az uralkodás és a háború kedvező folytatása szempontjából hasznosak. Az Arszakidák hatalma kettős pilléren nyugodott:

-A fejlett gazdaság, ipar, kereskedelem, földművelés és bányászat

- Mindezek virágzását nem zsoldos katonaság biztosította, hanem a szkíták katonasága és haditechnikája. Parthián belül a szkíták megtartották önállóságukat, nomád állattenyésztésük békésen fejlődött s ehhez járult a szállítmányozásból származó haszon, amelyet a Selyemúton lebonyolódó kereskedelem biztosított. (XV. k. 2/8).

A pártosok tanácsa Poseidonios szerint két részből állt. A rokonokból és bölcsekből s a mágusokból..."

Felhasznált irodalom

BADINY Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gám-ig L-II.-III. (BJF)

BADINY Jós Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (BJ2)

BADINY Jós Ferenc: Az Ister-Gam-i oroszlánok titka (BJ3)

BADINY Jós Ferenc: A magyar nemzet történetének kis tükre (BJ4)

BAKAY Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. (BK)

BAKAY Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? (BK2)

BARÁTH Tibor: A magyar népek őstörténete (BT)

BARÁTH Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról (BT2)

BÍRÓ JÓZSEF: Körösi Csorna Sándor és a szabiiak (B3)

DÚCZ László: A közöttünk élő turulmadár (DL)

CSICSÁKY Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje (CSJ)

CSOMOR Lajos: Őfelsége, a Magyar Szentkorona (CSL)

FRIEDRICH Klára: Roga koronája (FK)

GOSZTONYI Kálmán: A kazár anyanemzet birodalma és nyelve a Tárih-l Üngürüszben (GK)

GÖTZ László: Keleten kél a nap I-II. (G1.)

GRANDPIERRE. K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára (GKE)

KATONA Sándor: Honegyesítő Árpád (KS)

NAGY Gyula: Az ellopott magyar őstörténet (NGY)

PADÁNYI Viktor: Dentu-Magyaria (PV)

PAP Gábor: Hazatalálás (PG)

PAP Gábor: Jó pásztorok hagyatéka (PG2)

PAP Gábor: Angyali korona, szent csillag (PG3)

Forrás: Angelfire.com

(5. oldal / 5)
Megjelent: 89139 alkalommal

Hozzászólások  

 
Zoli
#37 A számlálóról.Zoli 2017-09-11 12:59
Kedves cartwright és olvasók !

A számláló rendellenességet már én is észleltem de nem ebben a megvilágításban. Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem! Ez bizony így nem jó, de sajnos a tudásom korlátozott és a számlálót nem tudom sem javítani sem kicserélni. Azt már észleltem én is, hogy többször néhány száz látogatót mutat közben az összesítésben csak kétjegyű számok vannak. Az is többször megfigyelhető, hogy az esti órákban a heti látogatottság egész magas számot mutat de reggelre visszaszámlál néhány-százat. Sajnos egyáltalán nem értem mit számlál, mit összegez naponta, hetente és havonta. Most amit megtudtam tenni, hogy lecsökkentettem az oldaltörések számát, itt a jelenlegi dolgozatban, hogy ne számláljon olyan sokat.

Ezt a fantasztikusan megszerkesztett honlapot egy igaz magyar honfitárstól kaptam használatra (soha nem találkoztunk személyesen) és amióta átadta nekem használtra (teljesen díjmentesen) azóta esetleg csak a kisebb javításokat tudom csupán elvégezni. Sajnos ezt a részt nem merem megpiszkálni. A jövőben is azt tudom megígérni, hogy nem tördelem az oldalakat ha nem muszáj.

Szeretettel: >Zoli<
Idézet
 
 
cartwright
#36 tév-számlálócartwright 2017-09-11 09:49
Kedves Zoli!

Végig lapoztam a cikket és meglepődve vettem észre, hogy a számláló oldalanként 1-gyel növelte a nézettségi számot. Miután 34 oldalra van törve, és egyes oldalak pedig nem is hosszúak, így ha helyesen akarnám a nézettség mutatót használni a pillanatnyi 71021-es számot osztanom kellene 34-gyel, ami 2088 látogatót jelentene, ha mindenki végig lapozta volna. Így a cikkek olvasottsága mutató egyáltalán nem pontos, mert ez a cikk most az 5. helyen található. Ezzel szemben a Diófás cikk a 3. helyezett 80760 látogatással, 2 oldalra tördelve, ami akkor 40000 feletti olvasót jelent. Lehet ezzel valamit kezdeni?
Idézet
 
 
nagy lajos
#35 belgium/Andennenagy lajos 2017-09-07 18:36
én is csak egyet, egyre kedves Cartwright :

az angol (és sok más nyelv tulajdonsága a többnyire jól ismert kialakulása az idok folyamán, miközben a magyaré a változatlansága ...
na ezt vette észre és adott hangot Browling (azt hiszem valahogy másként írt) nyelvész. Na ennek alapján odáig ment, hogy a nyelvünk eleve Istentol jött, a teremtés nyelve (a XVII.-XVIII. sz. -ban ez
volt a referencia) ...
(Lord John B.... egyik legnevesebb, legelismertebb angol nyelvész) ...

szeretettel, L
Idézet
 
 
cartwright
#34 nyelv-tancartwright 2017-09-04 13:44
Kicsit visszakérdeznék, kik beszéltek angolul a Brit-szigeteken a középkor vége előtt? Nem párhuzamot akarok vonni az angol és a magyar nyelv között, hanem csak rámutatni, hogy az "angol" elnevezés furcsaságára. A kelta őslakók nyelve csak a későbbi skótoknál és az íreknél maradt meg valamennyire, miután a rómaiak eljutottak Britanniába. A rómaiak több ezer nehézpáncélos szarmata (jász-alán?) harcost is vittek a Brit-szigetekre, akik ott letelepedtek. Utánuk a germán nyelvű saxonok hódítottak, majd később jöttek a dánok és a vikingek. 1066-ban a normannok legyőzik a szászokat, és az ófrancia nyelv keveredik a szászokéval, stb. Tudom, hogy a szászokat angol-szászoknak is nevezik, de honnét jön ez az angolság? A korabeli anyagok nem különböztetik meg magukat a szászokat, és nem volt külön angol nép akkoriban. Tehát az angol elnevezés jóval későbbi, mint maga a nyelv, ami egyébként is keverék. Visszaugorva a magyarra, a magyar nyelvnél is így látom, a magyar elnevezés jóval későbbi, mint a nyelv maga. Ha a hunok használták, akkor hun nyelv volt, és nyilván jött valahonnan, hiszen a hun birodalom előtt is létezett. De ne hívjuk ezt az ősnyelvet magyarnak, mert az egy későbbi elnevezés. Nem véletlen a Hungária sem, mint Magyarország idegen elnevezése. De ennél jobban nem kívánok belemenni, mert eddig sem foglalkoztam nyelvészettel, és egyelőre nem is akarok. Majd írok még, közvetlen.
Idézet
 
 
nagy lajos
#33 belgium/Andennenagy lajos 2017-09-01 11:20
kedves Cartwright !

nagy köszönet a 'gondos' válaszodért. Ha megengeded folytatom a 'diskurálást' :

felteszel egy számomra fura kérdést. Ezt a "tárgyi tényezok"-kel kapcsolatos. Amikor én pl-ul a nyelvünket egy tárgynak veszem, valahogy ezt Te is elfogadod, ill. magad is ezen a véleményen vagy ... és késobb, amikor az egy szó, név esetét
zsigereljük, vizsgáljuk, mintha meghazuttolnád véleményed ...

én azt értem a nyelv tárgyi értelmezésében, hogy pl-ul annak alapveto szabályai, törvényei a történelem folytán változatlanok. Foként azt, hogy ez nem valami szubjektív dolog. Szerintem ha mi ma NEM tudjuk másként kimondani a világ-ismert
Attila nevet, szót, mint A-TIL-LA, akkor a multban sem tudtuk másként !
hacsak (!) nem valami alapveto változás nem történt a nyelvünkben az elmult másfél ezer évben.
Mivel errol, egy ilyenrol nincs tudomásom, egy az egyben állítom, hogy nyelvünk ezen szót (az oseink !) 1500 éve ugyanúgy mondta ki, mint ma.
Na ezen névben van egy "A" és utána egy "T" ... amely valami miatt nem 'áll' össze. Ezért nyelvünk nem engedi (o az úr !) meg az "A" után a kettos "T"-t. Amikor pl-ul az egy Attika-i félsziget nevét próbáljuk kimondani ..., hát nem igen megy
...

de itt nem csak a nyelvünk tárgyként való vétele, tárgyilagossága ..., hanem pl-ul az írásbelisége is
fennáll. Legalább a VII. sz. végétol teljesen biztosra veheto, hogy nyelvünknek írása, a hangzóinknak írásjelei voltak. Na ezt azért mondhatjuk biztosra, mert tárgyi leleteink ezt állíják. Na ezt akkor a K-M -ben találjuk meg. Tehát ez egy tárgyi bizonyság arra, hogy akkor ott magyarok éltek (mert magyarul beszéltek és írtak), miközben a jó két évszázaddal késobb odaérkezoknél ezt nem találjuk meg ...
na errol van szó Cartwright ! Hogy az írások kiket is mondanak ki magyaroknak, az kevésbé hiteles, mint amit a NYELV mond ...
ha nyelvünk az elodeinktol jön (ezt egy axiómának is vehetjük), akkor azok, akik magyarul beszéltek, voltak a magyarok. Hogy azután az írások ezeket
onoguroknak, hunoknak, avaroknak ... vagy a jó-Isten tudja miknek is, az teljesen mellékes ...

azt írod, hogy Te szerinted a szumér eredet (nyelvi rokonság) helytelen (az egyiptomi cuccot nem ismerem eléggé). Na ezzel kapcsolatosan (a pro és
kontrával) már sokat olvastam. Na mint egy nem
szakember (mint a többségünk), hogy magyarázod azt (ha van valami ismereted ebben), hogy miközben olvashatunk sokat a "pro" érvekbol, a "kontra" teljesen hiányzik ? Miért van ez így ?
Pl-ul az egyik 'tétel' szerint, az bizonyítja (egyik legfontosabb) a rokonságot, hogy a mi nyelvünkben van a legtöbb szumérban is megtalálható szó, szóto, kifelyezés (magasan a
legtöbb). Na ez, az ilyen a nyelvészeti szabályok szerint vagy az egy egyenes-ágú leszármazást, vagy azt, hogy ezen két nyelvet beszélo nép sok évszázadon keresztül közvetlen egymás mellett élt
(mondjuk legalább 4-5 évszázadon keresztül). Na
az ami engem felbosszant, hogy a nyelvészek, azok, akiket azért tartunk el, hogy
'nyelvészkedjenek' ... nem teszik meg. Hogy saját szabályaikat csak egyszeruen lesöprik a terítoröl ...

van egy jó 45 éve ismert, barátom, aki orientalizmust végzett. Ismerem ot, ismerjük egymást és ezért nem igen beszéltünk soha ilyesmirol. Egy olyan 5-6 éve lehetett ..., valahogy mégis ráadtam magam és feltettem neki a kérdést ;
"mond Golyó, mi a véleményed a magyar-sumér nyelvrokonság felol ?". Erre o; -"ez egy hülyeség !".
"Mellesleg ez már régen megcáfolt is !". Mivel én még mindíg hallgató 'állapotban', folytatta ;"most volt pl-ul néhány hónapja egy nemzetközi nyelvi
koferencia, ahol ez újra elokerült és egy az egyben elvetett lett". Na erre én (a naív !) megkérdeztem ;
a nyelvrokonságot ott ki képviselte (nem sokat ismerek ezekbol, de azért vártam egy-két ismert nevet). Erre Golyó barátom ezt; "csak nem képzeled azt, hogy oda egy ilyent meghívjunk (ott már úgy beszélt, mintha o is jelen lett volna ott) !?"

tudod, kedves Cartwright, én inkább a természettudományos világban éltem sokáig. Mégha ott a középérték alacsonyabb részén ... azért jól ismerem azt. Soha semmi nem elfogadott, ha ennek cáfolata nincs (±). Egy doktorandus elérését a diák a tézise védelmével (!) éri el. Oda nem csak olyanokat hívnak meg, akik vele, a tézisével egyet értenek, hanem mindenkit. Na ezért ennyire megdöbbento az számomra, hogy a nyelvészet ennyire ... fura. Sokszor úgy tunik, hogy ezek a helyett, hogy érveket hoznak, a diplomájukat, a szakterületi tisztségüket adják, mutatják elénk. Valahogy úgy, mint az egy eroszakos, részeges papa, aki a helyett hogy vitázna (szóban), az öklét használja érvekként.
Addig is elmennék, hogy ezek sokszor a diplomájuk mögé bújnak a tudás-hiányuk titkolásáért ...

most még egyet (rengeteg lehetne !) kiemelek a Te általad írottból ;
"...Hunul” beszéltek, amit a későbbi magyarok is megértettek. Vagyis a hunok nyelve később
"magyar"rá lett. "
na itt honnan jönnek ezen népnevek és mik ezeknek a 'bizonyságai' ?
ebben vannak "magyarok", vannak "hunok" ... és ezeket valami perzsa-eredetu írásokból ismered ...
megkérlek, hogy olvasd el jól mindazt, amit leírtál ! Lehetelenség lenne, hogy Te magad észre ne vegyed ennek abszurdumát ...

szeretettel és még egyszer köszönet válaszodért, Lajos
ps.. ha gondolod, érdekelne egy közvetlen kis leveles diskurálás talán hasznos lehetne () ...
Idézet
 
 
cartwright
#32 válaszcartwright 2017-08-31 09:58
Tisztelt Lajos!

Kezdjük ott, hogy milyen tárgyi tényezőről van szó, mert minden egyes elemet önmagában is értékelni kell. Nem szeretnék nagy marhaságokat írni, ezek a további válaszaim.
1, Igen fontosnak tartom a magyar nyelvet, mint azonosító elemet, és igencsak nem becsülöm a nyelvtudományt és az olyan nyelvészkedőket, akik szerint a magyar nyelv azonos az egyiptomival, a sumérral, stb.
2, A kérdés ezen részére csak a ’hol’ megadása után lehet válaszolni, ezért most kihagynám „kik voltak a magyarok a mondjuk VII. sz.-ban”.
Mint anno a rétestészta-újragyúrva cikkben írtam, „Deák István: A magyarok feljövetele könyve szerint, már a bronzkorban elkezdődött a szkíta népek Nyugatra vándorlása, így magyar nyelvű csoportok már i.e. 2800-tól érkezhettek a Kárpát-medencébe.” Vagyis a „magyar” nyelv kialakulása számomra, egyelőre azt jelenti, hogy kb. 6000 évvel ezelőtt az ogur v. ugor gyökerekkel (finn nélkül) rendelkező családok, törzsek a mai Kazahsztán területeiről (későbbi hun birodalom) elérhették kb. 5000 évvel ezelőtt a Kaszpi-tenger környékét, ahol iráni és később török népekkel is találkoztak. De ezt az akkori nyelvet még nem nevezném magyarnak, bár kétségtelen, hogy ezen törzsek nyelve volt az őseink nyelve.
Amint a Tarih-i Üngürüsz írta :
„Egy nap Adzsem (Perzsia) országának padisahja Kosztantinije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított, és emiatt Dzsiddija (Szkítia) uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte [ezt a sereget]. Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannonija tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvűkön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek].”
Ebből következik, hogy amikor a török besenyők megtámadták a hunokat, azok utána nyugatra, a Kárpát-medencébe jöttek, és „hunul” beszéltek, amit a későbbi magyarok is megértettek. Vagyis a hunok nyelve később "magyar"rá lett.
3, az ilyen becsült értékek mindig hamisak, sosem volt folyamatos emelkedés a népesség növekedésében, hiszen egyes katasztrofális periódusok alaposan csökkentették, míg a kedvező időszakok emelték az emberek létszámát. Példaként a nagy pestisjárványban (i.u. 250 körül, és i.u. 540 körül, amit egy világjárványt jelent) kb. 40%-kal csökkent a nagyobb városokban lévő népesség száma, illetve egyes területek elnéptelenedtek. De mint már írtam, az itt lévők és a bejövők is nagyjából ugyanazt a nyelvet beszélték, így nyelvi meg nem értésről nem beszélhetünk.

Az Attila, Atilla név kiejtésében felesleges leírni, hogy most A-til-la –ként ejtjük, mert régebben ejthették más hangsúlyozással is. Én egyébként is az Etele nevet tartom eredetinek, az Etil folyóként ismert Volga nevét, ami a későbbi törökben már nemcsak a Volgát jelentette, hanem nagy folyó jelentést vett fel.
Idézet
 
 
nagy lajos
#31 belgium/Andennenagy lajos 2017-08-30 11:46
kedves "cartwright" !

te egy tipikus 'írásos'-alapon vagy (ilyen a legtöbbünk). Na én is elfogadom az írottak hitelét, értékét ..., de ha ezeket valami tárgyilagos (mert tárgyi) tényezo megkérdojelezi ..., már nem annyira ...

engedd meg, hogy toled is és külön megkérdezzek egyes dolgokat ! Feltételezve a te igen válaszodat,
íme ezek ;

-1) mi számodra a nyelvünk jelentosége az azonosságunkban ? Merv-adó, alapvetoen azonosító ..., vagy csak egy mellékes tényezo ?

- 2) az elobbi alapján ; kik voltak a magyarok a mondjuk VII. sz.-ban (AD) ? Azok akiktol nyelvünk jön, vagy ... kiktol is ?
és itt végezetül; kiknél találjuk meg biztosan a nyelvünket ?

- 3) tudod-e azt, hogy a IX. sz. végén bejöttek számaránya 10,-max 15 %-a volt az összlakosságnak (László Gyula ezt 10 -nek adta meg) ? Tudod te azt, hogy ilyen esetekben mindíg a befogadók nyelve marad csak fenn ? (ha nem hiszel nekem, vizsgáld meg a bolgár, a lombárd és a frank esetet !) ...
ha tehát az Arpádékat befogadók "hunul", "avarul",
szlávul (tótul), bolgárul beszéltek (volna), akkor mi is .azon beszélnénk ma. Az lenne a magyar nyelv !

ezek a tárgyilagos tényezok ! A nyelvünk maga egy tárgy, amelyet oseinktol kaptunk. Az oseink magyarok voltak ezért. Hogy azok magukat hogy is nevezték, hogy oket mások hogyan is neveztek ..., az e mellett semmi jelentoséget nem bir ...

ha pl-ul az ertruszkok magyarul beszéltek, akkor MAGYAROK voltak. Ha ez így van, akkor a Balkánon, a K-M -ben (igen, ez a Kárpát-medence) ott egy jó 3000 éve magyarul beszéltek (az etruszkoknak nevezettek valószínu mint 'többlet', túlszaporodás emmigráció volt ebbol ...

mindez egyszeruen onnan jön, hogyha a nyelvünk
létezett mondjuk a II. évezredben Kr.elott, akkor azt a MAGYAROK beszélték ...

azt írtad, hogy a hunok lehet kétnyelvuek voltak (±).
Ha ebbol az egyik magyar volt és ezt az oseiktol vették át, akkor ezen "hunok" magyarok voltak !!!
teljesen igazad van, ill. kell legyen ott, hogy a hunokat az ótörökkel 'házasítod'. Ugyanis a mi
'A-TIL-LA' szavunk (a NYELVÜNKKE !) a törökben
még ma is is így (egy t-vel és két l-lel) használt ...

na itt van a nyelvi tényezo az írásossal szemben, kedves Cartwright !
te az írottakat követed (az "Athila", az "Atila", az "Attila" ...) én pedig a nyelvünket, amely bárhogy is íródott, ezen szót csak a 'a-til-la' ként mondja, sot engedi csak mondani ki !!!

szerinted mi a hitelesebb ? Az amit a görögök, a rómaiak ..., az egész világ csaknem ..., vagy amit a nyelvünk mond ?

szeretettel, L
Idézet
 
 
cartwright
#30 próbálok segítenicartwright 2017-08-30 08:20
milyen rövidítés a "KM"
Kárpát-medence
Idézet
 
 
Zoli
#29 Ismét segítek Nagy Lajosnak.Zoli 2017-08-29 18:20
Kedves Lajos!
Ha nem fér egy hozzászólásba akkor ne nekem küld el, hanem csinálj "folytatást" egy új hozzászólást és odaírod, hogy második rész majd harmadik és így tovább.
Most ide ragasztom ami neked nem fért fel.

" most észrevettem, hogy miért nem ment tegnap-elott. Túl hosszú volt.

most is annak ítélte meg, ezért levágtam a végét és külön elküldöm neked ;


most vissza a te kérdésedre ; na a Tatárlak-i agyagtáblácskák cuccára. Na azokhoz csak a nyelvünk, ennek írása ... illetve a nyelvünk hangzóinak jelei kötnek, köthetnek. Na ez nagyon fontos ..., de ehhez ennek megerosítése lenne szükséges. Itt pl-ul az, hogy amikor mi valahol egy írásjelünkre bukkanunk, az akkor már biztosan a miénk-e vagy sem ? Azt kellene kutatnunk, kutatniuk a hozzáértoknek, hogy meddíg lehetünk biztosak abban, hogy ezek a mieink ? Ugyanis ezen írásjeleket mi felvehettük volna és a nyelvünkre, ezek hangzóira alakíthattuk volna sokkal késobb ...
tehát mindenek elott a hiányzó láncszemeket kellene keressük ...
(a Visoko szerintem eredetileg egész biztos egy "viskó" volt ... mellesleg)

9) semmit nem tudok ezekrol (mint egész biztos Te se. Ez is bizonyság arra, hogy ugyanazon gyökereken alapozódunk, notünk föl) ...
na ha mi magunkat a befogadókkal azonosítsuk, akkor errol kellene a történelmünk beszéljen. Mivel nem teszi, ez is bizonyíték arra, hogy még ma is mi mind Arpádékat tartjuk a magyaroknak ...
itt ez valami feltétlenül fontos lenne számunkra.
Mert épp ezen idoszakra, a MI HIANYOS, HIBAS TÖRTENELMÜNKRE alapoznak pl-ul több szomszédunk ma is. Ha mi ott éltünk, nekünk kellene beszélnünk, írnunk az o oda-jövetelükrol, arról, hogy mi is történt velük. Ennek ellenkezoje történik. Ok írnak rólunk !!!!! (az, hogy helytelenül, az már másodlagos dolog) ...

nincs semmi tudomásom, csak néhány 'meglátásom'. Pl-ul az, hogy a tótok magukat valami sloven... -eknek nevezik (Slovensko-nak a kapott országukat), az azt kell jelentse, hogy ok lehettek az egyik szláv törzs (a középso) akiket oda (Vukovar-Eszék körnékére) telepítettünk. Na ezek kaptak írásjeleket az Egyháztól és ezt az o nyelvük hangzóira, a szlavon nyelvre ...
de mindezek csak olyan feltételezések részemrol. Mivel én is, mint legtöbbünk csak a mások ismereteire, írásaira támaszkodhatok ... és épp ezek hiányoznak itt ...
egy ÜRESSEG van itt és ezt MI követjük el (lehet ez az üresség a fejünkben val elotte) !!

10) ez a "9" -es része. Ha mi az ún. hunok ivadékai, majd az avaroknak nevezetteké vagyunk, akkor ezek történelme a miénk. Ennek része kell legyen a szomszédos szláv törzsek, népek történelme is. Ha mi a K-M -ét betöltve ebben éltünk. Nagyon feltételezhetoen egy államot alkotva. Na egy ilyenen keresztül nem mehetett át egy szláv törzs a nélkül, hogy ebben beleegyeztünk volna (én még azt is feltételezem, hogy mi magunk ezeket készakarva, mint csatlósainkat a gyepüinkre telepítettük akkor (mint késobb a frankok tették ezt épp ellenünk a morvák betelepítésével hozzánk). NEKÜNK kell róluk beszélnünk (persze ez csak másodlagos) és NEM nekik ROLUNK. Ugyanis mi vagyunk ott a régebbi, a már régen ottélo nép. Ugyanígy kellene a még késöbb hozzánk beteleültek esetében is. Az oláhokról, a cigányokról ... legalább egy mondat erejéig említést kellene tennie a MI történelemkönyveinknek ...

maga az, hogy mi miért is nevezzük a tótokat ezen néven ? Honnan is eredhet ez ?
mindezek nagyon fontos kérdések ..., amiknek fontosságát csak miután megválaszoltuk ... vesszük csak észre.
Pl-ul lehetséges az, hogy a mi "tót" szavunk az egy valami, a Thot istenség 'tulajdonságából' jönne. Ugyanis
az a hermetikus, a kifelé-titkolt tudást jelképezi. Tehát ha mi ezt használtuk, azt lehet azért, hogy a szlávok
számunkra érthetetlenek (a tót kifejezés minden szláv törzsre vonatkozott). Mint többen feltételezik, hogy
a "német" szó is valami ilyen értelu lenne a szlávok számára ...
szeretettel, L"
Idézet
 
 
nagy lajos
#28 belgium/Andennenagy lajos 2017-08-29 12:02
nagy köszönet érte, érted Zolikám !
ez tényleg segíthetne mindannyiunk számára ...

1) az írások az Arpádékat, mint uralkodókat tole vezetik le. Tehát az írottak ezt állítjá ...
viszont az írottak nem annyira megbízhatók, mint több más tényezo. Ilyen a nyelvünk és a genetika.
Ezek mindketto bennünket az ún. hunoknak azonosít ...

2) az én forrásaim ugyanazok, mint a tieid (mondjuk 95-96 %-ban). Az lehetséges, ami bennünket szétválaszt, az az, hogy egyikünk egyiket, a másikunk az egy másikat tesz elonyben.
Az írt 'tudomány'-ok (még egyszer ezek lehetnek igazak, mint nem is) közül én inkább a középkor
végén írt Tarihi Üngürüz-t teszem elonyben. Viszont be is vallom azt, hogy ezt azért, mert ez egyezik (±) az én magyar-magyar folyamatosság
'elvemmel' (tehát a magyarok helyben éltek ...,
amíg csak a nyelvünket ott megtaláljuk) ...
na azért tudok egyet, amelyet nem igen ismer a magyarság. Allítólag egy olyan 350-400 év óta
csak azonosítsuk magunkat, a magyarokat Arpádékkal. Elotte (tehát az ún. honfoglalás óta a
XVII. sz. -ig ±) az elodeinket egyaránt a hunok, az
avarok, a kunokban is ...

3) az államiság, az elég komplikált számomra.
Meghatározni talán úgy tudnám, hogy ez úgy
létezik, ahogy ezt a külvilág tartja ...
ehhez kell legyen egy belso 'szervezet' egy hatalommal és egy meghatározott területtel és
talán egy névvel is ...
egy példával ; a X. sz. folyamán volt-e államiságunk. Szerintem igen ...

4) igen. Az szerintem kb olyan volt, mint a X. sz. -i
amely még nem volt teljességgel elismert az
idegenek részérol ...
na a MI államiságunk volt az (is) ..., ha mi a nyelvünket vesszük az azonosító tényezonek (és nem a népneveket) ...

5) szerintem felszabadítók ... de utána egy kicsit inkább átalakultak hódítókká (ami logikus is) ...

6) egész biztos egy távoli rokonainknak tudtuk oket. Mint valami testvéreinket hívtuk oket a segítségünkre. Nélkülük, e segítség nélkül meg
is semmisültünk volna ...
na itt is a nyelvünk és a krónikáink erre a bizonyság. Semmi belso konfliktus nem történt velük és azokkal semmi nyelvi nehézségrol nem adnak a korai írások ...
szerintem közelebbi rokonaink lehettek, mint a késobb betelepedett "kun"-oknak nevezett nép,
akiknél már jobban ismerjük a nyelvüket ...

7) még egyszer; mi mindketten ugyanazon kútfobol, mint gyökerekkel rendelkezünk Szerintem már mielott ezek bejöttek, már mint egy velünk azonos népek mutatkoztak be (mások elott). Itt
mindketten tudjuk, ismerjük a honfoglalási Fehér
Ló mondánkat. Tehát ugyanazon kútforrásunk van itt. Na nézzük ezt meg !
csak ezt ; amikor az 'Almos-i' küldöttek megmondták, hogy földet, letelepedési engedélyt kérnek az ajádék lóért (amelyet már elfogadott a
hely gazdája), akkor az ezt válaszolta nekik; a
lovat leöletem, a szerszámjait, felszerelését a nyergét ... szétszóratom a földön és a folyókban
(±). (Mivel nem adhatta, vissza, hátelszóratja). Na itt érkezünk el a lényegre. A küldöttek ezt válaszolják ; tedd ahogy jónak látod ! A ló szerszámait, a nyerget a mi halászaink, kaszásaink találják meg (az ovéké lesz) és a ló tetemét a mi
kutyáink eszik majd meg. Na itt mi (még ma és csaknem mindenki) ezt úgy értelmezzük (nem én !)
hogy ez egy késobbi, néhány hónappal késobbi
dolgot jelent. Miután mi elfoglaltuk toled, a magunkkévá tettük ezen országot ... történik ez
majd így. Számomra ez NEM ezt jelenti. Azt jelenti, hogy az akkor már ottélok a "mink". Azok nevében
szóltak akkor, akik már ott ezen morva fejedelem uralma alatt éltek. Még azt is rátehetjük (mert ésszeru), hogy egy lótetemet, egy romlásban-lévot a kutyák már nem igen eszik meg. Tehát a köldöttek a JELEN idoben beszéltek és nem arra, hogy majd miután bejöttünk ...

8) a történelem az egy folyó. Ebben nem lehet megszakadás. Ha mi képtelene vagyunk azonosítani elodeinket, a magyarokat egy mondjuk 1150 éve, akkor teljesen nevetségesek vagyunk ezekrol elotte beszélnünk. Senki (normálisan) nem
venne egy ilyent komolyan (ez történik ma !!).
Ezért szeretnélek Benneteket rábirni, hogy következetesen, ésszeruen, a leheto legbiztosabban, tárgyilagosan ... és ezzel persze hasznosan is kell kutassuk multunkat. Na ennek
egy buktatója van a IX. sz. végén. Akkor rosszul
választunk, mert a kisebbik ágát az elodeinknek
válasszuk ... és ezzel az o történelmüket is.
Az egész traccsomásom errol szól, ill. kivánna szólni ...
tehát a IX. sz. vége elott VEGRE (!!!) egy helyes
választást kellene tegyünk (a befogadókat választva) és ezeket követve lépésrol-lépésre a
mult felé (mint az egy folyót a forrása felé) ...
na (számomra) mivel a nyelvünk a meghatározó azonosító tényezonk (az csak a magyaroktól jöhet)
és tudva azt, hogy ez legalább (minimum) 3 ezer
létezik, hát elsosorban azt követve tennénk. Ha pl-ul a nyelvünket már a római idokben megtaláljuk
itt, akkor meg kell keressük azon népet (ez mindíg csak egy népnév !), amely ezt fenntrtotta ott. Na
azok voltak a magyarok (persze tudva azt, hogy
sok másutt is éltek még rokonaik). Ha én lennék
a tudományosok helyében, akkor ezt már régen a pannonoknál és a dákoknál keresném. Magyarul beszéltek-e ezek ?
a hunokig egy egyértelmu ..., elotte kell keresnünk ...
Idézet
 
 
cartwright
#27 hozzászóláscartwright 2017-08-29 11:09
Véleményem szerint, mivel az „avarok” csak a Krisztusi időszámítás létrejötte és bevezetési hibái miatt lettek, és lényegében a hunok és magyarok Kárpát-medencei bejöveteleiről van szó, korai és késői avar néven, ezért magyar államiságról a Kárpát-medencében csakis az Árpádi honfoglalás utánról beszélhetünk. Az Álmos és Árpád vezette törzsek egyesítése hozta, hogy a különböző nevű törzsek a megyer név alatt egyesültek, innen számolhatjuk a magyarságot egységnek. Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a hun Attila a nagy Magor unokájának emlegette magát, így a két testvér nép, Hunor és Magor fiak nemzetei szoros kapcsolatban kellett, hogy legyenek. Az is valószínűsíthető, hogy a hunok biztosan és talán a magyarok is kétnyelvűek voltak, hiszen az akkori közvetítő nyelvet a stepppén, az ótörököt mindkettő ismerte és használta (Németh Gyula – a hunok nyelvi emlékei). A hunok az őket a VI. században megtámadó török népek „besenyők” után (valójában a III. században), két részre szakadnak, és egy részük Perzsia vidékén telepedett le, heftalita néven. Másik részük tovább jön nyugat felé, végrehajtja az „avar”, hun, „szarmata” betelepedést, és szláv nyelvű népeket telepít a határaira. Az itt lévő gót, gepida, vagy langobard népek pedig, először szintén egymás ellen háborúznak (gót-gepida, langobard-gepida háborúk), majd a hunok elől a Római birodalom területeire és Itáliába vonulnak. Miután a mostani időszámításunk szerinti szarmata, hun, és korai avar időszak (kb. 70-80 év) Attila halálával lezárul, a határokra telepített szláv népek, megpróbálják elfoglalni a hun belháború után megfogyatkozott (illetve egy részük visszavonult keletre – Csaba népe) hunok területeit. Itt kell megemlítenünk a székelységet, mint itt maradt, de Erdélybe visszahúzódott hunokat, akik megőrizték a hun-székely rovásírást. Vagyis az Árpád vezette népek ismerhették a hun rovásírást, de nem tekintették a feltétlen a sajátjuknak, így nem okozott nekik problémát, hogy Vakj-István rendelettel küzdjön ellene. Még Árpádék előtt történhetett, hogy Bakay Kornél szerint a hun „avar” temetőket feldúlják és kifosztják, mivel a szláv népek egy időre fölénybe kerülnek a szórványos itt maradt hunokkal szemben. Majd az Attila halála után számított kb. 100 évvel később, az Árpádi hadak foglalják el a Kárpát-medencei vidékeket, és azt itt letelepedett „rómaiakat” és „szlávokat” kiűzve, létre hozzák nagy Magyarországot. Ezt először kései avarként rögzítették a nyugati krónikások, majd a Krisztusi időszámítás eltolásával és a magyarság nemzetté alakulásával, magyar honfoglalásként írták bele a krónikákba.

A Kárpát-medence elfoglalása, hunok 3x, magyarok 2x :
kb. 220 – 260 gótok utánuk kb. 260 körül szarmaták (hunok)
kb. 330 – 373 gótok utánuk 373-ban a hunok
kb. 520 – 560 longobardok utánuk kb. 560 körül a korai avarok (hunok)
A szarmaták és hunok előtt idegen nyelvű gótok jöttek Pannoniába, a korai avarok előtt a longobárdok, ezek egy népet jelentenek, és a gepidákkal való csatáik után meghódították Itáliát.
kb. 677 – 745 késői avarok (magyarok)
kb. 872 – 895 a magyarok
Így kerül a magyarok bejövetele időben messzire a hunok után, mert a hunokat háromszor szerepelnek a történelemkönyvekben és -tanításban, szarmata, hun, és korai avar, míg a magyarok kései avar néven is bejöttek, és legvégül magyarként.
Idézet
 
 
Zoli
#26 10 kérdésem Nagy LajosnakZoli 2017-08-28 19:46
Hogy tisztábban lássak, és valahogy jobban megértselek most én kérdezek tőled.
először is; milyen rövidítés a "KM"?

1.) Atilla királyunknak van-e vérbeli köze a magyarokhoz azaz hozzánk?
2.) A Te forrásaid szerint mióta van államiságunk nekünk magyaroknak?
3.) Mit nevezel Te államiságnak hol kezdődik teszerinted egy államiság?
4.) Atilla birodalma nevezhető-e államiságnak?
5.) Te tudásod szerint Árpádék hódítók (honfoglalók) voltak vagy felszabadítók?
6.) Teszerinted akiket behívtunk segíteni nem testvérnemzetünk volt? (Atilla és fiai, Árpád és törzsei, vagy az úgynevezett Avarok?
7.) Te kútfőid szerint (vezess oda minket is) Árpád Fejedelmünk ha nem magyar volt, akkor hova kikhez tartozott?
8.) Te tudomásod szerint hogyan kellene megítélni a Tatárlak-i és a Visoko-i leleteket? Ne tartsad vissza magadnak ezeket a nagyon fontos megítéléseket ha már tudomásod van másféle adatokról.
9.) A te kútfőid szerint mi történt a IX században és az előtt?
10.) Hogyan és miért került több szláv törzs a Balkánra és ennek mi köze magyar őstörténethez?
Idézet
 
 
Zoli
#25 Segítek Nagy Lajosnak!Zoli 2017-08-28 17:45
Nagy Lajos honfitársunk valami okból nem tudta mondanivalóját felküldeni így én próbálom meg:

Nagy Lajos írja:

" mivel képtelen vagyok a honlapra beküldeni ...
kedves Zolikám ! (de mások is)

megrizikózom azt, hogy magamra haragítsalak ..., de nincs választásom. Nem vagy, nem vagytok igazak, amikor Ti azt állítjátok, hogy mindkettot a magyaroknak tartsátok, mondjátok ki. Ezt Ti még észre sem veszítek, ezt valahogy csak egy kívül-álló veheti észre ...

a Ti felfogásotok valami ilyesmi ; a magyarok Arpád népe, de az ezeket befogadók is (többnyire) magyarok voltak. Ez így helytelen !!
Mert még mindíg a ti referenciátok a bejövok (és úgy, hogy erre semmi magyarázatot nem adtok közben) ...

most másképpen közelítem meg a kérdést. Mióta van nekünk államiságunk (nekünk, magyaroknak) ?
Ha valaki Arpádékat tartja a magyaroknak, akkor annak eszében sem jutna az, hogy ez lehetett a IX. sz. vége elott (a K-M -ben). Ha
valaki a befogadókban tartja a magyarokat, az elodeit, akkor a válasza lehet ezen IX. sz. elott is ...

az, hogy nekünk volt és közben nem is államiságunk, azt gondolom egyetlen épeszu nem válaszolná. Vagy volt, vagy nem ...
na látod errol van szó !

ha megkérdezem toled ; volt-e, voltak-e harcaink a frankok ellen a VIII. sz. második felén, végén ? Na ott is ugyanez történik.
Nem lehet azt mondanunk, hogy volt is, meg nem is ...
na ilyenkor szokott a szög a zsákból kibújni sokszor. Az, aki elobb azt állította, hogy szerinte a befogadók és a bejöttek egyaránt
magyarok voltak ..., akkor az ezt mondja (már vagy kétszer találkoztam ilyen esettel !) ; hát igen ! Azok az avarok voltak. De azok
is rokonaink, magyarul beszélok voltak. Tehát akkor veszik ezek észre, hogy számukra továbbra is a 'honfoglalók' a magyarok.
A másikok azok csak olyan "is"-ek ...

Te olyan határozottsággal állítod (már elobb is), hogy számodra, számotokra mindketto magyar volt. Na legyen ! Akkor
Te hogyan fejezed ki magad ; bejöttünk vagy (ok) bejöttek ? Itt önmagunkról van szó. Egy idegen mondhatja azt, hogy ...
ezek mindketto ugyanazon nép, magyar volt. Viszont amikor magunkról, akkor okvetlenül azonosítanunk kell magunkat. A
mi történelmünkrol van szó. Mi vagy az Etelközben éltünk, vagy benn ...
itt okvetlenül választanunk kell !!!
újra a folyam párhuzamát. Amíg mi nem választunk a két ág között ... ottmaradunk az elágazódásnál ...
mint valami tökéletlenek ...
az igaz, hogy mindketto ág 'magyar' utána, a folyó alsó folyásán, de ahhoz hogy megismerjük ennek
felso folyását, a két ág közül KÖTELEZOEN VALASZTANUNK KELL EGYET !!!

persze, hogy mindkét ág a magyar ág (mondjuk azért jó lenne a kis ágnál egy-két bizonyság is, mert
az nem normális, hogyha ezek magyarul beszéltek, ne legyen írásuk és hogy a befogadók írását nem értékelték). Az
ún. honfoglalás után ez EGY nép (ill. azzá válik apródonként). Itt ahhoz, hogy tovább haladhassunk a történelmünkben,
elobb választanunk kell a folyó két ága között. Tudjuk azt, hogyha a balt válasszuk, azzal nem vetjük el a jobbat ..., viszont
azt is tudnunk kell (na ezért nyavajgok !!!), hogy e nélkül nem haladhatunk elore. Ha nekünk elegendo az, hogy mi csak
a IX. sz. végétol ismerjük el a történelmünket, akkor ez még megjárja, viszont mindenki ezen túlmegy és néhányak több
évezreddel is. Hogy lehetünk mi hitelesek abban, hogy magyarokról beszéljünk 4-5 Ezer évvel ez-elott (pl-ul), amikor még
csak nem is vagyunk képesek ezeket azonosítani 1150 éve !?

amikor a történelmünk folyamát kövessük, akkor ezt amíg csak lehetséges ... következetesen, hiánytalanul ...
folyamatosan kell tegyük ...

a történelemkönyvünk amikor a magyarokról beszél mondjuk 800 AD -ban, ezeket kikben azonosítja ? Kikrol
beszél az ?
Eddíg még soha sem (SOHA SEM !!!) találtam olyant, ahol ezeket a K-M -ben azonosítja ...
egyszer egy hölgy (éppúgy mint te Zoli) azt állította, hogy igenis vannak olyanok, akik a befogadókat is magyaroknak
tartják, mondják ki. Bizonyságként egy valami 20 oldalas tanulmányt küldött. Ezt türelemmel, figyelemmen végigolvastam
és ez értelmes, kiválló tanulmány volt és ennek végén (úgy emlékszem az utolsó-elotti mondatában) valami ilyesmit írt ;
"amikor a század végén a magyarok megérkeztek". Na ezek után nem hiszek nektek ebben. Még önmagatok sem veszitek
észre, hogy mindíg a bejötteket tartjátok a magyaroknak !! Ez annyira bennetek van, hogy észre sem veszitek ezt ...

azt hiszem még nem írtam le ezt itt (nálad) Zolikám : Jeno herceg kiverte a törököket az ország közepébol a XVII. sz.
végén. Az osztrákok számára attól kezdodik Mo. a Habsburg Mo (az elotte-lévot amennyire csak tudják 'elfelejtik' ) ...
Arpád kiverte a bolgárokat és morvákat ..., majd utána tönkreverte az utóbbiak urait, a germánokat (bajor-szász
szövetséget, amely felváltotta a frankokat). Na itt ezen akcióban Te kiválóan megjegyezted, hogy ez egy
felszabadító tett volt. Az Almos vezette törzsszövetség egy valami rokonnépünk lehetett, akiket segítségünkre
hívtunk amit ezek meg is tettek ... és kiverték tolünk az ellenségeinket. Viszont mégha ezért nagyon értékeljük is
oket, tudnunk kell, hogy a hatalmat továbbra is a maguk kezében fenntartották ...
na de nem errol van szó, nem errol ! Arról van szó, hogy mi ma (mi magunk a XXI. sz. -ban !) elismerjük azt, hogy
Jeno herceg kiverte a törököket és azt is, hogy a török foglaltság elott már volt hazánk, volt Mo. Ott volt a
történelmünk ! ...
na ezért találom felháborítónak azt, hogy nem így teszünk az Arpád-i felszabadítás elott ? Miért tagadjuk le, meg a
KM-i multunkat, államiságunkat, a TÖRTENELMÜNKET ?!
egyetlen (épeszu) magyar nem mondaná azt, hogy az államiságunk, Mo a XVII. sz. végén kezdodött, miközben ezt
mondjuk a IX. sz. végén ...

na errol van szó Zolikám ...

na ennek egy csomó más következménye is van. Ez még túl is megy a magyar történelmen is. Egész Europa történelme
zavart, hibás, hiányoz azért, mert mi tökéletlenül tanulmányozzuk történelmünket. Nem ott a hiba, hogy mondjuk a
Tatárlak-i, a Viskó-i cuccokat rosszul, helytelenül ítéljük meg, hanem az, hogy az egy 1200 évvel és az elotti idoszakban
vagyunk helytelenek. Hogy lehet az, hogy mi NEM TUDUNK arról, hogy mik történtek a IX. sz. -ban és az elott !? Csak mi
voltunk itt !!! Akkor csak mi tudhatjuk ezt ! Hogyan, miért is került több szláv törzs a Balkánra (csak rajtunk keresztül és vagy
engedélyünkkel, talán még magunk akaratára is történhetett ez meg) ?

na hagylak Benneteket. Nem is igen hiszek abban, hogy megértsetek, megértsétek ezeket ...
köszönöm mindazok figyelmét, akik ezt végigvergodték !
szeretettel, Lajos "
Idézet
 
 
Subartu
#24 Magyarnak lenniSubartu 2017-08-28 00:21
Valamikor ez minőséget jelentett. Ma már se minőség se mennyiség. El kelletik ismerni sikeresen ledarált minket a mammónista hatalom. Habár, magukat is ledarálták csak ez még nem szembeötlő sokuknak. A korabeli sorosgyörgyök által kiképzett István biza rettenetes mészárlást folytatott, és még így is hosszú évtizedekbe tartott igába kényszeríteni a hun eleinket. Az Árpád vezette erősítés nem véletlenül jött Kárpát-anya védelmére: a 907. évi támadást nem ám 1-2 évvel korában kezdték kifőzni, és eleink hírszerzése legendás volt abban a korban. Az akkori Hunország katonai erejére jellemző hogy egymaga ripityára verte az egyesített uniós hadsereget. Gazdaságunk ehhez mérten verte az európait. Az István kakukkfióka által megszerzett Magyarország legalább akkora hatalmas eredmény volt a korabeli hatalomnak, mint 1913 decemberében a FED létrehozása és amerika megkaparintása. Ahogyan a magyarok feletti hatalom megszerzése lehetővé tette Róma hatalmának kezdetét (előtte igencsak nudli kis vallásocska voltak), úgy a FED a kirobbantott VH-k, majd a terrorista szervezetek létrehozásával világhatalomra tett szert. A magyaroknak itt már nem osztanak lapot, de minek is. Használjuk inkább ki a hátralévő időt a lélek tapasztalására, és éljük meg létünket az egyetlen tanítás szerint. Erre kiváló ez a kor.
Idézet
 
 
Zoli
#23 Semmi gond az azonosítássalZoli 2017-08-27 15:47
Lajosom te újra és újra ezen akadsz fel. Írod:

"Meg kellene mondanunk azt, hogy mi miért, milyen okból tartjuk, mondjuk ki a jövevényeket, a kis számúakat a magyaroknak (és miért nem a többséget kitevoket, ami inkább a szokásos) ?"

Ez az a pont ahol csak te erőlteted, hogy Állítólag Mi csak Árpád népét tartjuk magyaroknak, pedig Mi ezt nem mondjuk! Mi azt mondjuk, hogy a kárpátmedencei magyarság kért segítséget Álmos Fejedelemtől amit Árpád fejezett be az ittélő magyarságot elnyomók ellen. Hiszen a kútfők is azt mondják, hogy akik behívták és akik elfogadták a behívást egy-nyelvet beszéltek. Ez tény. (persze itt nem kivétel nélkül minden bejövő törzs minden egyes tagja érthette a magyarjainkat, de a vezérlés többsége igen.)
idézek:
"Nestor feljegyzése szerint a Fekete [Magyar] Tenger és a Kaukázus feletti térségben Árpádék idejében szkíták, közelebbről hunok laktak."
- A szkíták vagy szittyák pedig az íjfeszítő népek vagyis a hun-magyarok csak, hogy a görögök nevezték így őket.
idézek:
" Későbbi korban Árpád hét törzsével [fekete magyarok] és három kabar törzzsel együtt települt át Kievbe, mint a város megalapítója. "
Tehát magyarok! - De erről már máshol is írtam neked. Így a te feltevésed is részben OTT valahol igazolódik, hogy azok akik a bejövők közül nem a Kárpátmedencei magyar nyelvet beszélték, azok bizony átvették a befogadók nyelvét vagyis a magyart.

Tehát így a te későbbi kérdőjeleid is a szövegben teljesen feleslegesek.

Ami pedig a pozsonyi háborút és csatákat illeti és ami ezután történt mint írod pár évszázadokat..., pedig csak alig száz évről beszélhetünk a pozsonyi fényes győzelmünk után, a nyugati érdek továbbra sem változott csupán belátta, hogy még túlzott túlerővel sem tudja kiirtani az egységes erős magyarságot ezért alattomos módon beházasításokkal kezdtek el ráksejtek módjára beférkőzni a jelentősebb vezérséghez, keresve a gyengébb erkölcsű Árpád véri egyéneket akiket mézes-mázas hazugságokkal és temérdek kincsekkel el lehetett téríteni az ősi erkölcsöktől. A felhígított vér a sebezhetőbb. Ha jól tudom valamennyi Árpadházi királyainknak idegen (nyugati) felesége volt) Ezért hibázol, ha általánosítasz amikor azt írod ami történt "a honfoglaló akarata szerint történ" Ez nem igaz és nem így volt. Csupán egyes nem ősi rend szerinti hanem a nyugati típusú öröklődési rend szerinti vezérségek, királyok döntései. Ne felejtsed el, hogy már a fiatal Taksonynál kezdődtek a bajok de az még sok kutatást érdemel, hogy pontosan hol ferdültek el a dolgok mert az igaz történelmünk eseményei vagy megsemmisítették az ellenségeink vagy még mindég valahol rejtve van. (bízom)

A rovásunkat is a mai tudásunk szerint már Géza idejében kezdték lassan lecseréltetni oly módon, hogy a második, vagy talán egyben az utolsó felesége által bevonult seregek és papság már nem használta a rovást és attól kezdve háttérbe szorul a rovásunk, majd István alatt még fizettek is minden rovás emlék beszolgáltatásáért mert hivatalossá tették a latin írást. István sem tudta teljesen ezt végrehajtani ezért még az utódai is ezt folytatták.

István persze, hogy Árpád sarja mint jelzed felém, de ő jogtalan király. Istvánt is a nyugat készítette fel erre a magyar szellemet romboló feladatra. ( persze ő maga is rájött erre de nagyon későn, amikor már Imre fiát is legyilkolták és a java nemzet magja kiirtatott, a Koppányok és a névtelen Koppányok) Mit gondolsz miért ajnározzák István-kultuszt még mindég ennyire a zsidókeresztény egyházak? Ha nem az övéké lenne és nem az érdeküket szolgálná nem is foglalkoznának vele.
Egyáltalán nem István érdeme az államalapítás mert azt már Árpádék megtették sőt előtte már Atilla királyunk egész hatalmas birodalmat alapított.

István amit csinált; Tömegével engedte be az idegeneket, Birtokokat osztott nekik, (Azon birtokokat osztá akik nem akarták megtagadni Ösi hitüket Istenüket. Tűzzel-vassal kényszerítette a (Pál-féle) nyugati kereszténységre népét, (Nyugati és hűbéri katonai erővel) Felszámolta a gyepűrendszert, megkezdte a megyerendszereket, Saját "média hálózatot" alapított oly módon, hogy templom-építéseket követelt ami az akkori időben a mai médiahatalomhoz hasonlóan volt rendkívül szűkséges, (és még nagyon sokáig ezt a célt szolgálta) ezért kötelezte is az emberek a templomba való megjelenését (csak a "tűzőrzői" maradhattak távol) Onnantól kezdve már azt hallotta a nemzet és a nép amit a nyugati papság "prédikált" - Tömeges agymosás...

Itt egyben válaszolnék Lujzinak is. Már István apja valahogy úgy mondta, hogy van neki akkora hatalma, hogy két Istent is szolgáljon... Tehát már Géza tudta, hogy a nyugatiak kitaláltak egy új Istent ezért mondhatta, hogy két Istent is szolgál ha fia érdeke ezt kívánja, akkor nem nehéz kitalálni melyik a második Isten. Az a nyugati zsidó-keresztény mű Isten amit Pál apostol gyártott. Az új Isten nevén lehet találgatni...

Szeretettel: >Zoli
Idézet
 
 
nagy lajos
#22 belgium/Andennenagy lajos 2017-08-27 12:25
kedves Zolikám !
csak most vettem észre a Te 'hozzám-szólásodat'. Bocsáss meg, hogy csak ennyi ido után reagálok rá !

sokkal hasznosabb az, ha egy diákot (a halálunkig,
mindazok vagyunk) 'rávezetsük' az ismetretre, mintha ezt össze-, átrágva egy kis kanállal a szájába tesszük ...
de legyen úgy, ahogy kivánod !

a mi "magyar" folyónk ismeretérol van itt szó. Ezt persze vissza-felé, a felso-folyása irányában kell
megtegyük. Ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a magyarokat (önmagunkat) 1200 ban (AD), ahhoz elobb tudnunk kell a mondjuk 1300-ban ugyanezt.
Na így haladva érkezünk el az ún. honfoglalásig
(Arpád népe érkezéséhez), mondjuk 895/6 AD -ig.
Addíg egyértelmuen azonosítani tudjuk elodeinket.
Na amirol én próbállak Benneteket rávezetni, hogy valami 'baj' van a mi mai azonosításunkkal ...

a "Magyar" folyónk 895-ben lehet a 'bal' ág és lehet a 'jobb' ág. Az egyik vízhozama ± 85-90 %, a másiké 10-15 % ... (ezt a régészet, amely teljesen megbízható tudományág, állítja nekünk) ...

szerintem ez hiba, talán még bun is részünkrol. Tegyük föl, hogy van valami tényezo, amely miatt ezt tesszük ! Na akkor errol beszélnünk kellene. Meg kellene mondanunk azt, hogy mi miért, milyen okból tartjuk, mondjuk ki a jövevényeket, a kis számúakat a magyaroknak (és miért nem a többséget kitevoket, ami inkább a szokásos) ?

na én (ami engem illet, persze én senki sem vagyok) a befogadókat mondom ki a magyaroknak.
Ezt azért, mert ;

- ezek voltak fizikailag az elodeink többsége ...

- ezektol kellett jöjjön a nyelvünk, amely a mi magyarságunk elsodleges azonosító eleme (azok voltak a magyarok, akiktol nyelvünk jön). Na erre az elozo arányszám 1 / 8 -ados mutat rá elsosorban. Ugyanis ilyen setekben mindíg a jövevényeknek kellett feladniuk a nyelvüket (lsd a bolgár, frank és lombárd esetet !) ...

- a nyelvünknek írásbelisége volt, a hangzóinknak írásjelei ..., amelyeket minimum a VII. sz. -tól biztosan tudunk (egész biztos ez elott is, de hagyjuk !). Na ezt megtaláljuk a befogadóknál, miközben a bejötteknél nem. Ez a befogadók magyarságára bizonyság, a bejöttekére 'kérdojel' ...

na errol van, volna szó Zolikám. Nem akarlak Benneteket meggyozni igazamról (lehet tévedek,
mert valamirol nem tudok, vagy valamit ebbol rosszul), hanem azt szeretném megtudni, hogy Ti (a hatalmas többségünk) miért, mire fol, milyen alapokon ... tartjátok, állítjátok a bejötteket a magyaroknak ? Na mielott ezt Ti meg nem adjátok ... képtelenség egy vita, egy összeegyeztetés ... egy dialógus ...

amikor én pl-ul egy kikövetkeztetést teszek arról, hogy miért is adtuk föl írásunkat és ott kik voltak ebben a felelosek ... egyszeruen képtelenek vagyunk mi egymást megértenünk. Most itt errol :

az ún. honfoglalók (Arpádék) tényleg azok voltak, mert utána harcoltak a megszerzett tulajdonuk megtartásaért (Pozsonyi csata, ahol ezek arányszáma hatalmas volt a befogadókéhoz képest, pl-ul. Ahol sokuk életüket is adták). Tudjuk, hogy egymás között (a törzseik között) felosztották a megszerzett terület nagy részét. Valami 4 évszázadon keresztül a hatalmat a kezükben tartották (elsosorban ezt a királyi ház álltal) ...

tehát amik utána történtek, azok elsosorban
a 'honfoglalók' akarata szerint történt. Ezek választották a nyugati kereszténység felvételét (a befogadók ezt nem kényszerítették magukra elotte és ha volt is már egy püspökség, az görögkelet volt
(ahogy tudom). Ezek döntöttek arról, hogy feladják az írásunkat. Na errol beszéltem...

Istvan Arpádházi uralkodó, a honfoglaló réteg sarja volt. Mint ilyen és talán ezért is adta föl az írásunkat.
Ugyanis ezt az Egyház soha senkitol meg nem követelte. Az, hogy egy nép felveszi a kereszténységet (a nyugatit), azzal persze a
liturgikus nyelvet, a latint is ..., viszont akiknek
akkor már volt írása (mint az araboknak, örményeknek ...), azok ezt mind fenntarthatták utána is ...

mi a fészkes fenének adtuk mi föl az osi írásunkat !?
na erre szerintem a logikus válasz az volt, hogy nem a mienket (itt önmagamat az uralkodó 'osztályban' véve), hanem a másokét, azokét, akik minket befogadtak ... adtuk föl ...

ha megtudnátok tenni azt (elsosorban te, Zolikám), hogy megadnátok azt, hogy miért válasszátok Ti a honfoglalókat (ez a helyesebb kifzjezés, mert a hatalom ezek kezében került és tartott volt késobb)
a magyaroknak ? Ezt amennyire tudjátok érvekkel, de legalább is magyarázattal egyetemben ...

na csak ez után lennénk képesek vitázni ...

szeretettel (és nagyon megköszönve azt, hogy egy ilyen jó honlapot fenntartasz egy ilyen fontos dologra, a magyarságunk fennmaradása céljából. A jó-Isten segítsen munkásságodban !) ; Lajos
Idézet
 
 
Lujzi
#21 FehérvárLujzi 2016-08-14 15:41
Kedves Zoli!
Azt írod Lajosnak írt válaszodban : " terrorral tagadtatta meg nemzetünktől az Egy Igaz Istenünket" Én azt kérdezném Tőled tisztelettel, hogy szerinted ki volt a mi "Egy igaz Istenünk", akit megtagadtatott István a király?
Idézet
 
 
Zoli
#20 "Tehát Arpádék maguk." !!!Zoli 2016-08-02 15:53
Kedves Lajos honfitársunk!

Lehetséges, hogy én értem félre egyes közölnivalóidat - kérdéseidet és ha valóban így lenne akkor igazítsál ki. Már nem először úgy érzékelem nálad, hogy mondanivalóddal azt akarod értetni velünk/velem, hogy te már mindent tudsz arról amiről kérdezel, de ahelyett, hogy azokat írnád le amit te tudsz kútfőkkel, Te inkább nyitott kérdéseket adsz fel mintha azt várnád, hogy valaki a "csalizott horgodra" kapjon. Most akár azt is írhatnám nálam sikerült ezt elérned, hogy rákapjak a horogra, (ha így van?) mert ami billentyűkhöz ültetett, az a számomra legkirívóbb írásod volt amikor azt akarod értetni velünk, hogy MAGUK ÁRPÁDÉK VOLTAK AZOK AKIK LEMONDATTÁK NEMZETÜNKET AZ ŐSI ÍRÁSUNKRÓL illetve ROVÁSUNKRÓL.
idézek:
" Viszont ehhez nem volt szükséges a betuinkrol-való lemondás. Na itt ez úgy néz ki, hogy ezt a mi vezetoink, az új államunk vezeto rétege akarta. Tehát Arpádék maguk."

Nagyon remélem, hogy itt csak fogalmazási hiba lehet nálad, esetleg téves tájékozottság, és nem meddő vitára való kihívásra szántad. Amennyiben Árpáddal és seregével - népével lenne a bajod (hasonlóan már több helyen is kifejtetted hozzászólásodnál) és ha te esetleg őket nem a nemzetünk részének tartod tehát magyaroknak, (ha jól érzékelem) akkor bizony a honlapunk szellemiségével mész szemben az pedig válaszúthoz vezethet. Remélem ez nem így van.

Amint már sokszor leírtam a honlapunk mondanivalója "Tanulva Tanítsunk"! Mivel már több mint 2000 éve hazudnak nekünk, tüntetik el igaz történelmünket, hamisítják múltunkat és nekünk ez ellen kell harcolnunk, az ilyet kell megállítanunk és felgöngyölni minden elérhető szálakat az igaz múltunk érdekében. Ez a honlapunk célja, ezen a honlapon ebben kell segédkeznünk egymásnak, itt kell megosztani mind azt amit már valahol előkapartunk, kibogoztunk illetve felgöngyölítettünk.

Írod: "A honfoglalók (utódai) adták föl az írásunkat ..., egyszeruen azért, mert ez nem az ovéké volt ...."

Ha te azt állítod, hogy a latin írásmódra térést Árpádék "hagyták megtörténni", ezt honnan veszed? Hiszen ezt még véletlen sem tehették ugyanis még a pozsonyi csatában is a hírmondók - hírvivők rovásbotokkal vitték a hírt az ellenség mozgásairól, majd ugyanígy a vezéri parancsokat is visszafelé stb. Ez a rovás-közlési mód fennmaradt egész Vajkig, majd csak utána a szentistváni rendelettel kezdődött ennek is és Mágusaink Táltosaink üldözése, irtása.

Miért nem lehetne inkább a félreértések végett nevén nevezni bármelyiket legyen az agy-mosott István vagy követői közül bármelyik hiszen nem mindegyik honfelszabadítónk "utóda" akarta a nyugati és pápai rendeletet végrehajtatni. Sajnos az agy-mosott István a magyarság felszabadítóink utódainak nagyon nagy részét lemészároltatta "tűzzel-vassal" (tehát megölték akik nem hajlottak) terrorral tagadtatta meg nemzetünktől az Egy Igaz Istenünket és rendelettel semmisítette meg rovásainkat üldözte és gyilkolta Mágusainkat és Táltosainkat.

Különben az ősi írásmódunk sem a VII századtól van bizonyítottan, hanem már több tízezer évekről vannak bizonyítékok melyek közül akár itt a honlapon is megtalálhatnál valamennyit amennyiben érdekelne. Neked milyen tárgyi bizonyítékod van arról amiről írtál? "a VII. sz.-tól biztosan tudjuk, hogy nyelvünknek írása van (ezt onnan, hogy errol tárgyi bizonyságunk is)"

Teszerinted ha a vatikáni (örök) ellenségeink nem hibásak a rovástudásunk - hagyományunk erőszakkal való eltüntetésében akkor még sok kutatni valód van hátra. Nem-beszélve még az inkvizícióról mellyel törvényesítették az ártatlan emberek lemészárlását. Abban viszont valamennyire igazad van, hogy nem közvetlen maga a vatikáni nagy-fej jött el és gyűjtötte be rovásbotokat, emlékeket, ősi kegytárgyainkat, hanem más eszközökkel például elvitték Vajkot kb. 17 év agymosásra és egy zombit adtak vissza a már asszonya és népe által elkábított Gézának.
Idézet
 
 
nagy lajos
#19 belgium/Andennenagy lajos 2016-08-01 17:45
"vatikán is beleszólt" (±) -ra ;

sokszor olvastam arról, hogy az Egyház követelésére adtuk föl írásunkat. Hogy ezt Vatikán írta volna elo ....

ez szerintem egy ostoba, üres állítás. Ugyanis ha ez történt volna, akkor ezt csak mi velünk szemben történt volna. Soha, senkire Vatikán nem kötelezete írásjelei feladását. Sot amikor egy olyan népet talált, amelynek nem volt írása, ennek sem volt kötelezo sem a görögöt, sem a latint ... felvennie a kereszténységgel. Ezeknek egy új betuket készítettek hangzóikhoz (szlavonhoz a cirilt) ...

az, hogy a latint felvettük és hivatalos nyelvként vettük, az egy álltalános dolog akkoriban. Viszont ehhez nem volt szükséges a betuinkrol-való lemondás. Na itt ez úgy néz ki, hogy ezt a mi vezetoink, az új államunk vezeto rétege akarta. Tehát Arpádék maguk. Na itt (újra) elojön az, hogy
kik is voltak a magyarok az ún. honfoglalás eloestéjén ? A befogadók (a 85 %-ot kitevok és akiktol minden bizonnyal nyelvünk is jön), vagy az
akkor bejövok ?
a VII. sz.-tól biztosan tudjuk, hogy nyelvünknek írása van (ezt onnan, hogy errol tárgyi bizonyságunk is). Na ezt a K-M-ben megtaláljuk (a késobbi befogadóknál) de ezt nem a IX. sz. végei jövevényeknél. Tehát lehet épp ez a magyarázat !
A honfoglalók (utódai) adták föl az írásunkat ..., egyszeruen azért, mert ez nem az ovéké volt ....

szeretettel ; L
Idézet
 
 
leszerelt
#18 Időszámításokrólleszerelt 2013-11-15 19:30
Hát igen. Kétségtelen, hogy nagy a zűrzavar a történelem szereplői és tetteik időmegállapításában. A javasolt módszert viszont nem annak rendezésére szántam, hanem csak a dátumok viszonyítására egy (bármilyen) közös alapponthoz, ami a legkorábbi földolgozandó följegyzés idejét megelőzi - vagy azonos vele.

Ezt a zűrzavart szerintem lehetetlen rendbe hozni a jelen, múltból előre, azaz a jelen felé előrenéző, egyedi időszámítások egymáshoz vagy korunkhoz viszonyításával, mert kiindulópontjaik megállapíthatatlanok időmeghatározásuk nélkül. Azaz, hiába a kulcs, ha elveszett a zár. Egy egyedi kiindulóponttól számolt dátum, akár előre, akár visszafelé, csak egy másik, ugyanattól a kiindulóponttól és ugyanabba az irányba számolt dátumhoz való viszonyításra hasznos. Pl. az, hogy anyám 5-éves koromban vitt először óvodába, csak saját életem lépcsőfokai közti időbeli különbség mérésére hasznos. Semmit sem mond időbeli viszonyulásomról a világegyetem többi szereplőihez vagy eseményeihez.

Ez az önközpontú elszigeteltség a világegyetemtől Folyamközben ütötte föl először fejét kb. négyésfélezer évvel ezelőtt az első héber beszivárgókkal együtt, és azóta a világ majdnem minden táján elterjedt. Tehát bátran mondhatjuk, hogy, még akkor is, ha csak a jelent nézzük, kb. hét milliárd időszámítás van használatban, melyek kiindulópontjai száz év múlva már ismeretlenek lesznek. Bármennyire is ésszerűtlen, ma már, sajnos, csak ez az időszámítás-módszer áll rendelkezésünkre.

Egy korábbi irományban (sajnos most nem találom) fölmerült az a javaslat, hogy okosabb lenne, ha a jelentől visszafelé számolva tartanánk számon történelmi kutatásaink eredményeit, úgy ahogyan azt a tudományok is teszik – pl. régészet. Ez ugyanaz a fogalom, mint a múltból előre néző időszámítás fogalma, avval a különbséggel, hogy az alappont (kiindulópont) nem egy önkényes múltbeli év, hanem az adatrögzítés ideje és, hogy a jelenből néz visszafelé a múltba – s nem megfordítva. Ez az időszámítás-módszer sem hozná rendbe a zűrzavart, de legalább nem fokozná azt, és legalább mától kezdve egy rendezett történelmet hagyna utódainknak. Továbbá, egy egynéhány emberöltő távolságig visszanéző és biztosra vett történelmet (pl. tegnap, tavaly, 50 évvel ezelőtt, stb.) is le tudna rögzíteni számukra hagyatékként.

Ennek az eljárásmódnak egyik nélkülözhetetlen föltétele az időmeghatározás, azaz az adatrögzítés idejének megváltoztathatatlan és egyetemes meghatározása. Erre a célra a legalkalmasabb eszköz az égitestek állásának megfigyelése. Ha az adatrögzítés idejét pl. csillagászati jelzőpontokkal jelöljük meg, akkor egy csillagász, ha rájön ezen időszámítás-módszer alkalmazására, húszezer év múlva is megtudja állapítani adatrögzítésünk idejét, és följegyzéseinket saját korához tudja viszonyítani. Ezen módszer fölismeréséhez semmi más nem kell, csak két időmeghatározott adatrögzítés, melyekben megjelenik legalább egy közös följegyzés.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy mások nem gondoltak volna már erre az időszámítás-módszerre. Sőt, bizonyítékunk is van rá. Őseink már több ezer évvel ezelőtt rájöttek arra, hogy a múltból előrenéző időszámítás szerint följegyzett adatok idejét az utódok nem fogják tudni viszonyítani korukhoz, ha azon időszámítás kiindulópontjait nem tudják megállapítani. Ezért jegyezték föl a fontos események idejét az égitestek álláspontjai szerint. Ekként nem csak jelenüket tudták egy megváltoztathatatlan és egyetemes időponthoz kötni, hanem múltjukat is, jelenüktől visszafelé számolva. Pl. a ma szumírnak nevezett kor leletei tartalmára alapozott Magyar Bibliában (BJF, magyarmegmaradasert.hu/.../...) említett, „Fényözön és Vízözön” szövegében, a följegyző egy kora előtti esemény idejét, a Vízözön végét, a „bika” csillagkép korához köti. És ez a kor ma is megállapítható (egy vagy több világévvel, kb. 26.000 évvel, ide vagy oda). Hasonlóképp jelölik meg (nevezik, kos, kus) a „kos” csillagkép (jel) korában (világhónapjában) élő véreik idejét e mű „Szövetség” című fejezetében.

Továbbá, az egyetemes égitestek állásával megjelölt időszámítással jelenükből előre is, azaz a jövő felé is néztek. Pl. Jézus megszületése idejét is ekként jósolták meg, föltétezhetően remélvén, hogy csillagászathoz értő utódaik abból pontosan kitudják majd számítani a későbbi, a „halak”-korban jövendő nagy esemény idejét.

Tehát a történelem mai kutató dolga az, hogy megtalálja a régiek időmeghatározott följegyzéseit, megállapítsa azok idejét és viszonyítsa korához. A több, mint ezer éve tartó világégető hagyaték- és tudáspusztítás miatt viszont mára már alig maradt meg időmeghatározott írott anyag. Tehát ígéretesebbnek tartom a kutatást a még fönnmaradt műveltségünkben - népmeséinkben, mondáinkban, anyanyelvünkben, népművészetünkben, dalainkban, táncainkban, stb.

Amíg viszont el nem érjük célunkat, kénytelenek vagyunk a jelen, múltból előrenéző számtalan időszámításokkal birkózgatni. Ehhez pedig szerintem a legésszerűbb fogás az, ha minden földolgozandó dátumot egyetlen egy közös kiindulóponthoz igyekezünk viszonyítani, még akkor is, ha azok megbízhatatlanok (Ez a viszonyítás nem teszi azokat megbízhatatlanabbá).

Azt sajnos én sem tudom megmondani, miért „nem Attila lett a rossz fiú, aki kifosztja Rómát?...” De föltételezem, hogy a Nyugat szerfölött félt Atilla sikerei hírének elterjedésétől. Ha óvatosan is, azt is merészelem föltételezni, hogy egy Alarik-nevű személy sohasem létezett. Őt a nyugat gyártotta és részben Atilla múltját adta neki (pl. születési évét). Múltja egy másik részét bűnbakként kapta. A Nyugatnak Róma tehetetlenségét és összeomlását rá kellet fognia valakire, bárkire, de semmiképp sem saját züllött elitjeire, se nem Atillára – az előbb említett félelem miatt. A catalaunumi csata(*) után hazafelé vánszorgó megvert római hadsereg maradványát Atilla 8 hónappal később elcsípte Észak-Olaszországban. Ez a megtört hadsereg, bár bátran védekezett, a kisebb-nagyobb ütközések során már úgy legyöngült, hogy képtelen volt jelentősen hozzájárulni a rend fönntartásához Rómában. A catalaunumi csata elvesztését, úgymint a megvert római hadsereg tehetetlenségét és vezére, Aetius megölését (Valentinianus saját keze által), vagyis Róma hatalma általános elpárolgását látván, a birodalom kisebb-nagyobb külső és belső ellenségei – Atilla magyarjait kivéve -, mint a hiénák a legyöngült vadat, minden oldalról támadták és fosztogatták. Ezek jelentősebb egyike – vagy többje - lehetett az, akinek tetteivel a Nyugat kiegészítette Alarik múltját. Tehát szerintem az „Alarik” név Róma külső és belső ellenségei összességét címkézi leghelyesebben. Ez az erőtömeg viszont nem okozta, hanem csak fölgyorsította a római birodalom természetes szétbomlását, amelyet fönntartói züllöttsége okozta. Atilla szerepe Róma véső megbukásában csak abból állt, hogy miután megkegyelmezett Leonak – és közvetve Rómának – megfizettette vele a háborús jóvátételt (kb. 40 évig szedte az adót), és visszatéríttette a magyarok korábban elrabolt szakrális kincseit.

(*) A Képes Krónika (kiszámolt évei) szerint a catalaunumi csata 401-körülre esik. Atilla 44 évig királykodott; királykodása első évében készülődik hadjáratra; 445-ben halt meg. Alarik állítólag 410-ben fosztotta ki Rómát.
Idézet
 
 
cartwright
#17 dátumok, hibákcartwright 2013-11-14 08:25
Sajnos nem így van, ha bármilyen rend, rendszer lenne a dátumok között, akkor egy logika szerint vissza lehetne mind keresni, hiszen meg volna mennyivel tolták el. Ez azonban nincs így, a dátumok között semmi logika nincs, egyes események hasonlósága hozza össze őket, illetve egyes személyek ugyanolyan cselekedetei. Mindez azért van így, mert akkoriban nem jegyezték, melyik időszámítást használják, hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy milyen időben létezik, és mik a közelmúlt eseményei, de hogy mondjuk, egy leírt évszám, melyik időszámításhoz köthető, nem volt fontos.
Dionysius Exiguus számítása, azt mutatja, hogy egy folyamatos számsort, átvitt egy 284-gyel nagyobb számsorra, amit krisztusi időszámításnak nevezett el.
A 248. év megegyezik 532-vel. Ezt a különbözetet elnevezték Dioclatianus eranak, vagy Aera Martyrum-nak, de ki tud arról, hogy létezett-e ilyen. A kopt időszámítás innentől számol, de Diocletianusnak ehhez semmi köze sincsen, hiába akarják a keresztényüldözésekhez kötni.
Tehát, egy részről 284 év a különbözet.
Ugyanakkor azonban, a világéráknál történt egy 300 éves csökkentés, amikor Jézus feltételezett születési idejét 5501-ről visszavitték 5201-re. Toursi Gergely időszámítása szerint, Jézus 5184-ben született, ez még 16-17 évvel előbb is van mint várható lenne. De már a bizánci időszámítás szerint sem pontosan 5501-ben született Jézus, hanem 5509-ben, az alaxandriai szerint 5493-ban. Már itt tetten érhető egy 310-326 évnyi tévedés, és mert a világérás dátumoknál sehol nincs megadva, melyik éra szerint értendő, ha egy számot kiragadva megnézünk pl. Gergelynél 5774, az Kr.-re átszámítva 591 kb., míg a bizáncinál 265, az alexandriainál 281. A kiragadott év Antiochia eleste lenne a perzsák által, Khosroé (Huszrau, Chostoes) idejében, míg az alacsonyabb számok Sapor idejére stimmelnek.
Szóval semmi sem stimmel, minden számot összedobáltak a krisztus időszámításra, ezért minden egyes évszámot az eredeti forrásból (ha maradt fent ilyen) újra kellene értelmezni.
Még egyszer Tóth Gyula. Ha Attila és Alarik egy személy volt, mert ugye 44 Julián év van közöttük, akkor miért nem Attila lett a rossz fiú, aki kifosztja Rómát? Vagy Attila kifosztotta Alarik néven, utána a saját jogán (nevén) meg nem, mert ez volt a hamisítás célja? Ráadásnak a nyugati krónikák szerint Alarik fiatalon halt meg (34-41 éves korig), a magyar krónikákban Attila öreg emberként (124 év), még akkor is majdnem kétszer annyi idős volt, mint Alarik, ha levonom a 44 év dátum különbséget.
Idézet
 
 
leszerelt
#16 A módszertan nélkülözhetetlenleszerelt 2013-11-14 05:41
Idézet - cartwright:
Az először hozzáadott, majd utána levont 44 év, semmivel nem változatta meg a kiinduló számokat, csak a Nagy Károlytól levont 297 év.

Ez így igaz. A dátumok átvitele a Juliánus-naptárra és az átvitelek végén vissza az Anno Domini időszámításra viszont megköveteli az átvitel módszer alkalmazását. Ezt a módszert, természetesen, szabad logikai bukfencnek - vagy bármi másnak - is nevezni, ha úgy tetszik. Az, hogy egy dátum az átvitelek végén változatlanul kerül vissza eredeti értékére nem csökkenti a módszer alkalmazása szükségét, mert az a tény csak a végeredményben nyilvánul meg. Veszélyes úton jár az, aki kutatásai során mellőzi a módszertant.

Idézet:
„Tóth Gyula logikája arra vezet, hogy Atilla múltjából a Nyugat gyártott magának egy Alarik-et.” Ezt tartom a legnagyobb hibának, a „Nyugat” gyártott egy Alarikot, aki kifosztotta Róma városát, amivel büszkélkednek, ahelyett, hogy simán kihagyták volna a történelemből, mert meg volt már a nagy eredmény, Leó pápa közbenjárása miatt, Attila visszafordult a seregeivel, még Ravenna magasságában.
A Nyugat Alarik nevű gyártmánya lehet egy kitaláció anélkül, hogy híresztelt múltjának minden tényezője kitalált lenne. Sőt, a Nyugat történelmi hamisításait nagy mértékben az jellemzi, hogy valóban megtörtént események meghamisításán alapszanak – máskor, máshol, más szereplők, más föltételezett indítékok, más kivitelezések, más eredmények, stb. Csak efféle csalással képes történelmet hamisítani, mert nem tudja eltüntetni az igazi szereplőket, korukat és tetteiket. Pontosan ezt csinálta a saul rabbi alapított római egyház Jézussal is. Eltüntetni nem tudta, tehát elzsidósította és a körülmetélkedés szolgájává tette (saját bevallása szerint). Ezért nem hagyhatta ki a Nyugat „Alarik”-ot a történelemből. Az Atilla-Leo találkozót is ezért és ekként hamisította meg. Nem tudta se letagadni magát a történelmi eseményt, se eltüntetni Atillát, tehát áthamisította Leo könyörgését erélyes föllépésre, Atilla kegyelmét pedig megrémülésére Leo tekintélyétől, illetve egy kitalált zsidóisten szintén nemlétező angyalaitól. Ráadásul, a római egyház evvel a rafinált csalással még hitbeli tőkét is megpróbált magának kitermelni ebből az eseményből.

Idézet:
Alarik és a gótjai inkább a longobárdoknak felelnek meg, akik 200 évvel később vették birtokba Itáliát, Alboin vezetésével. Ugyancsak longobárd uralkodó volt, Aistulf aki 755-ben ostromolta Rómát, akit a rómaiak a frankok segítségével kényszeríttettek visszavonulásra.
Az Alboin-féle longobárdok tevékenykedéséről keveset tudok, tehát ahhoz nem tudok hozzászólni. Aistulf viszont, ha egyáltalán létezett, csak 614 előtt vagy 911 után tevékenykedhetett, ha számításba vesszük a föltételezett kitalált középkor éveit. Azok viszont nehezen tehetők 911 utánra, tehát csak 614 előtt képzelhetők el. Azokban az időkben viszont semmiféle III. Gergely, II. István vagy Zakariás pápákról, vagy Martel-ról, Kis Pipin-ről, stb. sem tudunk, akik állítólag megállítottak volna egy szintén ismeretlen Aistulf nevű hadvezért.

Ha viszont hitelesnek tartjuk azt a 3 évszázadot, akkor kénytelenek vagyunk elvetni a tudományok tényszerű megállapításait. A Martel névvel és állítólagos utódaival kapcsolatos események, és minden 7.-9. századhoz kötött állítólagos „történet” a középkor tisztázatlan felébe esik, tehát följegyzésük a legjobb esetben is csak megbízhatatlannak tekinthető. Ezekről, „hőseik”-ről és ellenségeikről a „történelmi” leírásokon kívül semmi bizonyíték sem létezik. Nincsenek települési leletek, pénzdarabok, érmek, szerszámok, sírok, tulajdonképpen semmi sincs, ami bármilyen emberi jelenlétet megcáfolhatatlanul kapcsolatba tudna hozni evvel a korral. A bizonyított 6. sz. rétegeit közvetlenül a szintén bizonyított 10. sz. rétege födi. Az ebbe a három évszázadba beerőszakolt leletek az ismert 6. sz. műveltségét és művészetét tükrözik, melyek jelentős változás nélkül tökéletesen összekapcsolódnak a szintén ismert 10. sz. műveltségével és művészetével. Az úgynevezett „fölfedezett” történelmi leírások pedig kivétel nélkül hamisítványoknak bizonyultak.

Klodvig-ról sajnos semmit sem tudok. Az viszont kétségtelen, hogy senki sem lehet fölmenője elődje, vagy utódja leszármazottja.
Idézet
 
 
cartwright
#15 Logikai bukfencekcartwright 2013-11-13 13:07
Az először hozzáadott, majd utána levont 44 év, semmivel nem változatta meg a kiinduló számokat, csak a Nagy Károlytól levont 297 év.

„Tóth Gyula logikája arra vezet, hogy Atilla múltjából a Nyugat gyártott magának egy Alarik-et.”
Ezt tartom a legnagyobb hibának, a „Nyugat” gyártott egy Alarikot, aki kifosztotta Róma városát, amivel büszkélkednek, ahelyett, hogy simán kihagyták volna a történelemből, mert meg volt már a nagy eredmény, Leó pápa közbenjárása miatt, Attila visszafordult a seregeivel, még Ravenna magasságában.
Alarik és a gótjai inkább a longobárdoknak felelnek meg, akik 200 évvel később vették birtokba Itáliát, Alboin vezetésével. Ugyancsak longobárd uralkodó volt, Aistulf aki 755-ben ostromolta Rómát, akit a rómaiak a frankok segítségével kényszeríttettek visszavonulásra.

Másik érdekesség – Childeric fia, Klodvig volt az, aki a frankokat összefogta és az 507. évben a vouilléi csatában az ariánus hitű gótokat visszaszorította az Ibériai-félszigetre, így biztosított magának területet. Ez az esemény meg Martell Károly 732-es nagy csatájára emlékeztet, aki Poitiers-nél megállította az arab előrenyomulást. Vouille és Poitiers gyakorlatilag pár km-re van egymástól.
Ha Childeric-ből Nagy Károlyt gyártunk, akkor hogy lesz a fiából Klodvigból, Nagy Károly nagypapája Martell Károly.

Ez így sokkal bonyolultabbnak tűnik és még nem is szóltam Nagy Konstantinról, aki mint római császár Galliában a frankok ellen hadakozott, majd keletre vonult és felépíttette Nova Roma városát, ráadásul a majdnem korabeli Historia Augusta szerint Claudius Gothicus egyik leszármazottja.
Idézet
 
 
leszerelt
#14 Időszámításleszerelt 2013-11-13 08:27
A ma Childeric-nek nevezett uralkodó lehetett egyben Aladár, Atilla fia is meg a Nagy Károly néven híresztelt uralkodó is ha a II, és a II. Childeric valóban sohasem létezett, és számításba vesszük a föltételezett kitalált középkor naptárhamisítást.

Kezdjük avval, hogy a születési dátumokat a Juliánus-naptár szerint jegyezzünk föl. Ez azt jelenti, hogy mindkét dátumhoz hozzáadunk 44 évet a szkíta szerzetes, Dionysius Exiguus által bevezetett naptárcsúsztatása miatt, miszerint Jézus az Anno Domini 1. évében született, azaz a Juliánus-naptár szerint 45-ben (Dionysius Exiguus föltételezhetően átugrotta a 0 évet). Tehát a Juliánus-naptár szerint az állítólagos I. Childeric 481-ben, Nagy Károly pedig 786-ban született.

Ezután, vonjunk le a 614 után megjelenő dátumból 297 évet a föltételezett kitalált középkor naptárhamisítás miatt. Azaz, a föltételezett helyreállított Juliánus-naptár szerint I. Childeric születési éve 481, Nagy Károlyé pedig 489. Itt már észrevehető, hogy születésük közt csak 8 év eltérés van.

Most vonjuk le a dátumokból a fönt hozzájuk adott 44 évet. Így a föltételezett helyreállított mai időszámítás szerint I. Childeric 437-ben született, míg Nagy Károly 445-ban.

Az is föltételezhető, hogy bármelyik, vagy mindkét, vagy az egy és ugyanaz az uralkodó Atilla fia volt. A Képes Krónika szerint Atilla 445-ben halt meg. Tehát könnyen föltételezhető, hogy 437-ben de még 445-ben is születhetett fia.

Itt még hozzáadom, hogy dilettánsként Atilla korát 437-ben 67-évesre teszem (75-re 445-ben) – és hogy a számomra hitelesebb följegyzések szerint senki sem gyilkolta meg őt, úgy mint Álmost sem. Az efféle állítások a nyugat gyártmányait jellemzik. Ideollózok egy kivonatot egy korábbi hozzászólásból...

1. A Képes Krónika szerint Atilla 5 évig (törzs)"vezérkedett," 44 évig "királykodott," és 445-ben halt meg. Ezt én összesen 49 év közéletnek értelmezem. Ha föltétezzük, hogy egy nép nem választ magának egy 26-évesnél fiatalabb vezért, akkor Atilla 75-éves korában halt meg. Visszaszámolva
445-től ez 370 születési évet jelent.

2. Azt is olvassuk, hogy Atilla "királykodása" első évében készülődik hadjáratra. Ha 445-től visszaszámolunk 44 évet, akkor a nyugat európai hadjárat 401-re esik. Ezt a dátumot meg is találjuk a Jézus születésétől számolt években, úgy mint a 44 évvel korábbi juliánusz naptárt használt jelentésekben 44 évvel későbbre téve. Ha Atilla 370-ben született, akkor 31 éves korában járt Nyugat Európában. Ez is elfogadható.

3. Tóth Gyula logikája arra vezet, hogy Atilla múltjából a Nyugat gyártott magának egy Alarik-et. Erről az Alarik-ról pedig azt írják, hogy 370-ben született (Tulcsa környékén).
magyarmegmaradasert.hu/.../... Mikor született Atilla?
Idézet
 
 
cartwright
#13 T Gy oldalacartwright 2013-11-12 14:45
Lacinak
Tóth Gyula történész oldalára hivatkozni mint végső igazságra, kicsit elkerítő. Tóth Gyula nem történész. Bár ez számára inkább sértés. Csak egy észrevétel a 8. hozzászóláshoz.
Tóth Gyula - Nagy Konstantin cikke - "Ezen a ponton kezdett derengeni előttem, hogy a tetrarchia agóniája és felbomlása után felbukkanó Nagy Konstantin bizony senki más nem lehet, mint maga Aladár!"
Tóth Gyula - Nagy Károly cikke
"Aladár pedig éppúgy azonosítható a meroving Childerikkel, mint az egy szeleukidányi szöktetéssel később felbukkanó Nagy Károllyal"
El kéne dönteni már végre, melyik verziót kívánja támogatni, mert Attila fia Aladár nem lehetett egyszerre Nagy Konstantin bizánci császár és Childerik frank uralkodó aki később Nagy Károly lesz, még hamisításokkal sem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.8%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.8%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 300
This Week: 2187
Last Week: 4388
This Month: 8508
Last Month: 17643
Total: 2182091

Belépés