Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Aug16

2015. Február 11., Szerda 09:59

"Burgenland" álarc nélkül 1. rész

Írta:  Dr. Dabas Rezső
Értékelés:
(7 szavazat)
"A negyvenötös összeomlás óta napvilágot látott, újdonságéhes kiadványokkal ellentétben, nem Magyarország pánszláv-marxista szellemű elmarasztalásáról, hanem a volt „fegyvertárs" és társország, a hálátlan Ausztria hullarablásáról lesz szó."

TÖRTÉNETI-FÖLDRAJZI TANULMÁNY AZ ELRABOLT NYUGATI VÉGEKRŐL

 

  MAGYARÁZÓ SZÓJEGYZÉK   RÖVIDÍTÉSEK
aliter
al.nom. (alio nomine)
Drang-nach-Osten
exploratores
genius loci
hospites
in vulgari hungarico
lövér

lövő

March – Marca -- Limes

oka (török szó)

oppidum
oral history

palatinus
sagittarius
seu
sive
speculatores
utraque
Warte (die)

másképpen
másnéven
nyomulás keletre
kémlelők
a hely ihlete
vendégek, jövevények
magyar köznyelven
a lövő szó változata, a Sopron körüli "LÖVÉREK" földrajzi helynév formájában maradt fenn.
nyillal és íjjal harcolókat értünk alatta; jelenthet akár nyilast, akár íjjászt.
határőr-vidék őrtartomány, amelynek élén állt: a „marcher count" v. a „praefectus limitis" – őrgrof (később „marchio", franciául „marquis")
jelenti a lövő szó változatát: lövér-t
mezőváros, Markt
száj hagyomány. Szóbeli értesülések felhasználása a történetírásban.
nádor
nyilas, íjjász, lövőőr
latin kötőszó: vagy
latin kötőszó: vagy
figyelők
mindkét
leshely. A Vas vármegyei Felső Őrség eredetileg 18 községét magában foglaló vidék tajneve? "wart".
 ált. - általános
B. -  „Burgenland
b. -  „burgenlandi"
birod. - birodalom
c. - című
cs. - császár
egyh. - egyházi
eln. - elnevezett
ev. - evangélikus
érs. - ersek
évf. - évfolyam
fej. - fejezet
fejed. -  fejedelem
földr. - földrajz,-i
füz. - füzet
gr. - gróf
h.horv. - horvát
hat. - határ
hg. - herceg
hiv. - hivatalos
id. - idézet
id.mű. - idézett mű
i.v. - ide vonatkozó
isp. - ispán
jár. - járás
jző. - jegyző
kapcs. - kapcsolatban KMV Katolikus Magyarok Vasárnapja

ker. - keresztény
kiad. - kiadás
kir. - király,-i
korm. - kormány
köt. - kötet
köv. - következő
kv. - könyv
ld. - lásd

lev. - levél
m., - magy. magyar
m.f. - mint fent
muz. - múzeum
n. - német
nélk. - nélkül
ny. - nyelvű
o. - ország
okl. - oklevél
old. - oldal
olv. - olvasd
p. - (angol oldal
page)
párh. - párhuzamos,-an
pk. - püspök
pl. - például
röv. - rövidítve
sz. - szám,-ában
szd. - század
szárm. - származású
szem. - személy
tart. - tartomány
t.b. - tiszteletbeli
ter. - terület
térk. - térkép
t.i. - tudniillik
t.k. - többi között
tisztv. - tisztviselő
tört. - történeti, történelmi
tud. - tudományos
u.o. - ugyanott
v. - vagy
v.h. - világháború
vm. - vármegye
von. - vonatkozó
v.ö. - vesd össze 

ELŐLJARÓBAN

Üdv az Olvasónak!

A negyvenötös összeomlás óta napvilágot látott, újdonságéhes kiadványokkal ellentétben, nem Magyarország pánszláv-marxista szellemű elmarasztalásáról, hanem a volt „fegyvertárs" és társország, a hálátlan Ausztria hullarablásáról lesz szó.

A magyaroknak éppoly természetes és istenadta joguk ragaszkodni Kismartonhoz, Felsőőrhöz, vagy két Ferencünk: Faludi és Liszt szülőföldjéhez, mint az osztrákoknak, Bécshez, a stájereknek Gráchoz. Ha a történeti jogot is figyelembe vesszük, akkor a hun-avar-magyar népi rokonság másfél ezer eves birtoklási folytonossága alapján a magyarokat illeti az elsőbbség. (. . .)

A II. v. h. befejezése óta szinte divattá vált, hogy az angol nyelvterület törtető tanárai „Kelet-Közép-Európá"-ba rándulnak ki témáért. E tanulmány szerzője nem tartozik ehhez a téridegen kerethez. De különbözik azoktól a honfitársaktól is, akik menekülésükig csak az iskolában hallottak a nyugati határunk mentén elcsatolt országrészről. Velük szemben immár fél százada van kapcsolata szülei és ősei szűkebb hazájával, miért is a „burgenlandi" táj közvetlen ismeretében szól. Nem minősül tehát „ejtőernyős" betolakodónak azon az ősi magyar, avar, illetve hun területen, amelyen apai és anyai elődei hosszú századokon át váltották egymást. A legszorosabb vérségi, lelki, szellemi, földrajzi és történeti szálak fűzik ehhez a határvidékhez, amelyről az esetek többségében téridegenek nyújtanak hamis képet. Vérrokon őseinek földhöz, vízhez, barázdához, környezethez ragaszkodó lelkületét éli át azon adatok közlésével, amelyeket a honi talaj szeretete, a szűkebb pátria, a „genius loci" ihlete járt át. A magyar rögökhöz való jogos ragaszkodás, nem pedig holmi anyagi vagy pártos érdek adta kezébe a tollat. Még csak a „földbirtok visszaálmodásával" sem vádolhatja a lumpen-proletár rendszer, mert „self-made" ember jelen munka szerzője, aki mint mezítlábas kisiskolás nem nevelkedett abban a kastélyban, amelynek urait édesapja szolgálta.

Gondolatainkat a történeti igazság vagy hiteles források tárgykörére összpontosítva észrevehetjük, hogy bizonyos céhbeliek mereven hirdetnek követendő elveket, és mint tud. érték nélküli selejtet elvetik mindazt, ami „személyes" átélésből fakad. Nem vonjuk kétségbe, hogy nagy térségek, földrészek történetírására alkalmazhatók e korlátozó szabályok. Ámde kisebb kiterjedésű vidék történeti adatolásánál a személyes élmények, saját kútfők is számításba jöhetnek. Tagadhatatlan, hogy oknyomozó búvárkodásom folyamán a könyvészeti adatokon kívül saját kútfőmből is bőségesen merítettem. A tanulmányom alapját képező országrészt és szomszédságának tekintélyes hányadát már több mint fél százada személyesen is ismerem, hiszen nemzetiségi iskoláiban sajátítottam el a betűvetést és az imádságokat a vendek nyelvén.1A felsorolt kútfők, bizonyítékok stb. csupán töredékét képezik annak a hatalmas levéltári és egyéb adathalmaznak, amely nem csak közjogi, politikai és katonai, hanem a magyarság népi jelenlétének folytonosságát is igazolja Pannonia nyugati térségében.

Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy „Burgenland" (a továbbiakban egyszerűen B.) földjét és népét már kora gyermekségem óta ismerem. Hiszen életem első két évtizede jobbára Vas Vármegye délnyugati részében, a két Őrség találkozási pontján, a Rába-Lapincs kapuban „zajlott le." A Pinka északi és déli szakaszán őshonos nagyszülőket vagy a stájer rokonságot a trianoni határ csak térképen választotta el tőlünk, mert a mesterséges vonalat igazolvány nélkül is rendszeresen átléptük. Vándorlásaimat csak nagyobb távolságok esetén könnyítette meg kerékpár vagy vonat.

Habár lakhelyünk továbbra is magyar államterület maradt, az orrunk előtt húzódó új országhatáron túlrekedt atyafisággal kapcsolatunk nem szakadt meg. Kölcsönösen látogattuk egymást, s minket unokákat nagyszüleink szeretete, nem pedig „külföldi" állampolgársága érdekelt. Szentgotthárd, a Trianonban nekünk ítélt határvároska volt az a központ, amelyből szemlélhettük az előttünk terpeszkedő, újdonsült B.-ot. Ott volt úgyszólván a küszöbünk előtt, mindössze egy km-nyire a Rába-parti Alma Matertől, a m. kir. állami gimnáziumtól. Otthonunk ablakaiból szabad szemmel láthattuk a Rábán túli „osztrák oldal" szántóvetőit, járműveit. Közelségük okozhatta, hogy egy verőfényes napon, óraközi szünetünk alkalmával a gimn. udvarára és a mi zsebünkbe is bőven jutott azokból a röpcédulákból, amelyeket — a felségjog megsértésével — osztrák repülőgépről szórtak a városkára. Talán tévedésből, talán szándékosan, csak ők tudhatták! A harmincas évek első felében dúló osztrák pártharcoknak köszönhettük ezeket, a szó szoros értelmében égből szállott röpcédulákat.

A két háború közötti élénk „burgenlandi" (a továbbiakban egyszerűen b) kapcsolatok gazdag adattárából kiegészítésül egy percig még az egyetemes műveltség és a magyarságtudat őrhelyénél kell időznünk. E két emeletes, vaskos Széll Kálmán-főtéri épület termeiben napról napra együtt izgultunk, tanultunk a trianoni vörös térképvonal által elválasztott falvak bejáró diákjaival.. A természetes rendet megbontó, mesterséges államhatár sem akadályozhatta meg, hogy az osztrák elemiből kikerülő német anyanyelvű gazdafiúk nálunk járjanak gimnáziumba. Közülük többen még ma is b. köztisztviselők. Egyikük, mint Felsőőr járási főnöke, a hetvenes években vonult nyugdíjba.

A baloldal percemberkéivel és a „reálpolitika" szekértolóival ellentétben szükségtelennek, sőt károsnak tartjuk a hangfogós eszmecserét. Nem értünk egyet azzal a magatartással, amely folyton csak ellenségeink „érzékenységére" van tekintettel, miközben a magyarságnak még a moccanást is megtiltja. Ha nekik szabad a meggyőződésükké vált hazugságot hirdetni, miért kellene nekünk elhallgatni az igazságot?

A széplelkek, akik kifogásolják tanulmányunk határozott hangját, ismerkedjenek meg a pángermánok sokkal élesebb stílusával, gyűlölködő ideológiájával. Magyarellenes irodalmukban visszatérő szavaik: „csalás, hamisítás, betyár, bandita, bűntett, gyilkos" stb.2 Különösen a kismartoni megszállók közpénzzel támogatott propaganda kiadványaiban tobzódik a germánok fajgyűlölete. Egyik ilyen „tudományosnak" szánt „Forschung" kiadványukban a honfoglaló magyarokat „Räuber"-nek nevezik. Másutt pedig a hitleri fajelmélet Supermenschének szellemében, persze „demokratikus" köpenyegben, valamennyi tőlünk keletre lakó eurázsiai népet sértő, „Horden aus dem Osten" kifejezéssel illetik honfoglaló őseinket. Való igaz, hogy számos közéleti szerepet játszó osztrák Hitler fogékony tanítványának bizonyul.3 Találóan írja Dunai Ákos: „Felfordult korunkban, amikor az ostobák határozzák meg, hogy ki az okos; amikor diktátorok mondják meg, mi a humanitás; amikor cégéres hazugok intenek igazmondásra, ebben a korban, ha életben akarunk maradni, vissza kell rúgni! És ez nem áll ellentétben a keresztény szellemmel."4

Politikai szempontok nélkül hatástalan egy ilyen munka. „Árulói lennénk népünknek, ha egyedül csak történészek lennénk ésnem az IGAZSÁG követelői is."5A területrablással kapcs. a bírálók figyelmébe ajánljuk a hiv. osztrák megnyilatkozásokat, állami iratokat és hasonló tárgyú könyveiket. Értekezésünk nem vethető össze holmi fizikai vagy biológiai elvont eszmefuttatással. A mi vitánk elrabolt tulajdon visszakövetelése körül forog.

Szólnom kell munkám újszerű meglátásáról is: Irányvonalam szakít azzal a téves módszertani gyakorlattal, amely „Burgenl."-ot teljesen elszigetelve, önmagában vizsgálja. B. ezeréves történeti szerepe a magy. állam keretében elengedhetetlen követelményként írja elő, hogy tágabb értelemben mint a Kárpát-medence, szűkebb értelemben mint a Dunántúl (Pannonia), illetve a három nyugati vármegye geopolitikai egységének szerves részeként elemezzük, sőt a hun-avar-magyar történeti jogfolytonosságra való tekintettel nyugati viszonylatban is összehasonlító vizsgálatnak vessük alá. Ilyen kritikai összehasonlítás fényénél az is kitűnik, hogy B. őstelepes magyarsága, a Szent Korona államkeretében egyesített összmagyarság részeként, nem volt kisebbség. Ugyanaz a népi többségi tényező jutott osztályrészéül a három vármegye: Moson, Sopron és Vas keretében is. Tanulmányom abban is eltér másokétól, hogy adatait nemcsak könyvek, okiratok, térképek, hanem az esetek zömében a helyszínen található eredeti források (tájelemek, flora és fauna, templomok, várak, kastélyok, lakóházak, temetők, hősiés vallásos emlékművek, utak, vasutak, határkövek stb.) alapján gyűjtöttem össze.

Jelen kötet közreadásával önkéntelenül is eleget teszek az V. Magyar Kongresszus zárónyilatkozatában foglalt irányelvnek, amely szerint „a szabad földön élő magyarság feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel küzdjön az elszakított területeken élő magyarság fennmaradásáért, nemzeti és emberi jogaiért."6

Habár akaratlanul is Seton-Watson Hugh célját, illetve módszerét követem, mégis bizonyos megszorításokkal. Szavaival mondom, hogy „eredeti célom tudományos munka írása volt, minden rendelkezésre álló forrásra támaszkodva." Jóllehet, forrásaim közé emberek is tartoznak, azok nem voltak „fő" forrásaim, mint Seton-Watsonnál. Viszont az utazások, amelyekre a brit történetíró is hivatkozik („even a glimpse of the landscape be of great help") éveken, sőt egy életen át hasznosan befolyásolták adattáram bővítését. Eredeti kutatási anyagom is ily módon gyarapodott.7 Amint az 1814-ben elhunyt Benkő Samu erdélyi történetíró, én is a gyaloglás segédeszközét vettem igyénybe. Többször bejártam B. hegyeit, völgyeit, a pozsonyi határtól le egészen a Lendva forrásvidékéig.. Ilyen térbeli közelség által lehet csak igazán „betelni" a környezet, a táj értékeivel, jellegzetességeivel. XX. századunk jet-korszakában Petőfi vagy Móricz módjára „per pedes, more patrio" róttam az utakat, tekervényes ösvényeket, akárcsak fiatalkoromban, az összeomlás előtti két évtized folyamán. Mert a honi földet nemcsak „zsíros falatok", párttitkári, miniszteri vagy tábornoki illetmények ellenében illik szeretni!

Néhány szóval könyvem keletkezésének időrendjét is vázolni kell. Megírásának gondolata már 1957 nyarán merült fel, amikor Kanadából „haza"-látogatva ismét barangolhattam B. földjén. Az emigrációs életkörülmények miatt rendszeres kutató-tevékenységbe csak évtizednyi készülődés után foghattam. Újabb tucatnyi esztendő telt el a kanadai és európai könyvtárak forrásanyagának tanulmányozásával, valamint a helyszíni adatgyűjtéssel. Hazám és nemzetem szebb jövőjébe vetett bizalommal hoztam azt a személyes áldozatot, amely tanulmányom előfeltételéül szolgáló beható búvárkodást és e kötet sajtó alá rendezését lehetővé tette. Mögöttem nem állt semmiféle párt politikai hatalma, csupán tizenhat millió kárpát-medencei magyar egységes államterület utáni vágya. Következésképen semmiféle köztámogatásban (mint pl. az államilag agyontámogatott „burgenlandi" tollnokok) nem részesültem.

Idézeteim szükségességét Kandra Kabos szavaival alátámasztva „a keresett igazságot jobban megközelítem, ha írásaikat nem értelmezem, hanem magukat szólaltatom meg". Eme szabatos indokoláshoz talán még az eredeti nyelven való idézés miértjét kell kiegészítésül idefűznöm. Tanulmányom elsősorban a szakmabelieket érdekli, akik amúgy is jártasak a világnyelvekben. A b. olvasóközönségnek pedig nem okoz nehézséget, mivel a tanultabbak értik az angolt. Az eredeti nyelvű szöveg és fordítás között értelmi eltérések lehetségesek, minélfogva helyénvaló, ha az eredeti idézet alapján maga az olvasó alkot véleményt. Macartney, századunk egyik legtárgyilagosabb brit történésze is helyesnek véli Thuroczy krónikáját eredeti latin nyelven idézni.8Az idézetek bizonyító ereje ugyanolyan fontos, mint Csánkinál a középkori latin szöveg. Az európai magyarok zöme soha nem juthat azokhoz a nyugati könyvekhez, amelyekből idézünk.

Könyvem, tárgykörénél fogva, a szakterületek — amelyeknek vizsgálata e munka keretein kívül esik — egész sorát érinti. A szaktudományok eredményeinek elégtelenségét a megfelelő helyeken jelzem. Viszont azt sem téveszthetjük szem elől, hogy nem lehet mindent (és jó okkal!) egyetlen kötetbe tömöríteni. A teljesség igénye nélkül igyekszem tehát B. földrajzát, történetét összefoglalni, lehetőleg kerülve a merev és túlságosan akadémikus stílust. Tanulmányunkat útmutatásnak szánjuk azon a szellemi ösvényen, amelyen elindulva a szerencsésebb jövő nemzedéke a visszacsatoláshoz vezető nemzetvédelmi tevékenységet folytathatja.

Engem is az a meglátás késztet könyvem kiadására, amit nagy erdélyi honfitársunk, Wass Albert így fejez ki: „Sohasem késő. Ehhez a nagy munkához (könyv- és újságterjesztéshez) pénz kell, és aki ennek a munkának az elvégzésére alapot teremt, az nagyobb szolgálatot tesz a nemzetnek, mintha fegyverrel a kezében küzdene érte. Mert a legnagyobb fegyver ma a könyv."9

Önkéntes szellemi vállalkozásom eredményét tárom ezennel nem annyira a jelenkor, mint inkább az utánunk következő tisztultabb világ összmagyarságának lelkiismerete elé, hogy országunk újjáépítésénél, az elrabolt területek visszaperlésénél az általam összegyűjtött bizonyítékokat, eredeti forrásokat (pl. a temetőket) figyelembe vehessék. „Megragadva minden alkalmat egy jövendőbeli jóvátétel előmozdítására", én is tulajdonképen azt teszem, ami — megint csak Wass Albert irányelveire utalva — „megismerteti a világ népeivel a magyarok jussát egy szebb és boldogabb jövendőhöz."10„Wir lernten das ,Wehe dem Besiegten' kennen und wie die Historie oft nichts als Propaganda der Sieger ist."

(Fürst Clary-Aldringen)

 

MONTRÉAL (KANADA), 1984. JÚNIUS 4-ÉN, A TRIANONI BÉKEPARANCS

64. GYÁSZOS ÉVFORDULÓJÁN

DR. D A B A S REZSŐ

  1. BEVEZETÉS

 

Az osztrák propaganda egyoldalúan ismerteti B. történetét, hogy a másfél évezredes magyar-avar-hun múlt elhallgatásával a germán-szláv jelleget foghassa reá.

Magyar részről is hiányzott eleddig olyan munka, amely az elcsatolt nyugati végeket a tágabb értelemben vett magyar történeti-földrajzi szemléletben vizsgálta volna. A XX. szd. szellemi és politikai rablóhadjárataival szembeszállva nem elszigetelten, hanem a hun-avar-magyar területi éshatalmi folytonosság koronkénti értelmezésével kívánunk B.-ra von. jogainkért síkraszállni.

Magyaro. ezredéves történelmi szerepe — mint egyetlen, az egész térséget betöltő és régóta fennálló államé — annyira egybeforrt a Kárpát-medencével, hogy a történelem előtti idők kultúráinak helyi meghatározásánál a nyugati tudósok nem a közelmúltban mesterségesen alkotott utódállamokat, hanem Hungáriát emlegetik. „The Morava-Vardar route from the Aegean was opened up in the third millennium B. C. and the South-Danubian region was brought into closest cultural association with Macedonia, Thessaly & the Aegean, with the result that HUNGARY & these Southern lands mutually influenced each other."11 Így ismerteti Prof. East Nagy-Magyaro. térségének a Kr. e. III. évezredbeli kapcsolatait. Ez a történelmiség ismeretlen Ausztria esetében, mert mai politikai tagoltságához hasonlóan, sohasem volt a helyén olyan egységes, központilag kormányzott állam, mint a mi hazánk. Széles önkormányzattal bíró tartományai ma is laza mozaikszemek, mint az egykori Noricum, Raetia, Pannonia, a Dunától É-ra pedig a markomannok és quadok által birtokolt részei.

A mi történetünk tiszta és világos. Államalapításunk körülményei, évszámai ott ékeskednek bármelyik civilizált nagyváros könyvtárában. A mi országunk keletkezése, államunk alapítása a világtörténet egyik legritkább eseménye, még a rómainál is határozottabb időpont. A kételkedők pillantsanak bele pl. az egyik leghitelesebb históriába: Cambridge Medieval History, Vol III: „895 — The Magyars settle in Hungary." Majd: „1000 — The Hungarians became Christian under St. Stephen. 1001 — St. Ste

phen crowned king of Hungary. Foundation of the archbishopric of Gran for Hungary." Ha fellapozzuk a Statesman's Yearsbook-ot, hazánk ismertetése így kezdődik: „Hungary first became an independent kingdom in 1001." Magyaro. már 350 éves szervezett állam volt, amikor Oroszo. még csak csírájában létezett, tenyérnyi területtel, moszkvai fejedelemség néven, 1246-ban.

Kétségtelen, hogy a germanista és szlávista történetírás szándékosan igyekszik elsikkasztani mindazt, ami a Kárpát-medencében a magyarság ezerhatszáz éves történeti jogát közvetve vagy közvetlenül alátámaszthatja. A magyarság vesztére törő pánszláv, pángermán és oláh körök céltudatosan, lelkiismeret-furdalás nélkül hamisítanak, hazudnak, agyonhallgatnak és ferdítenek, sőt ha kell, a magukénak sajátítanak ki, magy. történeti szereplőket, a magy. eseményeket pedig saját fajtájuk sikereként könyvelik el. Különösen a római uralom és Szt. István királysága közti időszakra vonatkozik ez a sötét aknamunka. Amíg Samo tiszavirágéletű „közkereseti társaságát" „állammá" felfújva, a provinciális jellegű és határozatlan körvonalú morva fejedelemséget „Great"-nek magasztalják, addig a hunok, majd avarok időben, térben éshatalomban igazán jelentős birodalmát agyonrágalmazva vagy agyonhallgatva intézik el. Formális állami határa nem volt sem a Samo-féle tömörülésnek, sem a morva fejedelemségnek vagy az ún. Pannonische Marknak. Itt emlékeztetünk arra is, hogy nem a rómaiak, még kevésbé a primitív szlávok honosították meg a földművelést a Kárpát-medencében. A régészeti leletek tanúbizonysága szerint már évezredek óta művelés alatt állt e termékeny medence földje.12

A jelenleg B. néven elcsatolt országrészünk nem egyéb, mint a szentistváni és trianoni határ közé ékelt, váltakozó szélességű nyugat-dunántúli peremvidék, amelynek észak-déli átlós hossza 166 km Pozsony városa és a szentgotthárdi járás délnyugati szeglete között. Sopron szomszédságában mindössze négy km keskeny sávvá szűkül. Egymagában — mint mesterségesen létesített földrajzi és politikai fogalom — sem földrajzilag, sem gazdaságilag, de néprajzilag sem egységes. Számos különálló tájegysége — a hegy- és vízrajzi adottságok miatt a kárpát-medencei Dunántúlba olvad bele. Közigazgatási fejlődése is ezt igazolja, amennyiben 3 főbb tájegysége szerint 3 vármegyéhez tartozik. A Fertő környéki síkság, mint a Kisalföld folytatása, Moson vm. nyugati felét alkotja. A középső hegyes vidék Sopron, a déli négy járás pedig Vas vármegye szerves része.

A szóban forgó terület sohasem bírt külön közjogi státussal egyszerűen azért, mert természetellenes lett volna. A rómaiak idején éppúgy, mint az avar vagy a magy. birod. részeként: Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend gazdasági és politikai vonzóköréhez tartozott.

Mivel az osztrák megszállást csak átmenetinek tekintjük, az 1922. előtti magy. vármegyei és járási beosztást követjük. Első szent királyunk által alapított 3 nyugati vármegyénk (Vas, Sopron és Moson) területe valamint határa a trianoni békeparancsig jóformán semmit sem változott. Szt. István tehát nem utánozta a minket később leigázó osztrákok germán-bajor elődeinek lokálpatrióta felfogását tükröző politikai berendezését. Első szent királyunk eme messzeható, alkotmányunkat továbbfejlesztő bölcs meglátása tanúságot tett arról az öröklött magy. államalapítási készségről, amely abban a korszakban szinte egyedülálló volt egész Európában. A Kárpát-medence vármegyékre való felosztása következetes folytatása volt annak a sajátos magy. egység-politikának, amely a Vérszerződést, majd Árpád honalapítását és a fejedelmek uralmi rendszerét jellemezte. Ennek szellemében alakította át Szt. István kir. állama a korábbi (fejedelmi) szervezeti kereteket céljai érdekében.13 Egyre szélesebb hazai körökben vallják, hogy az Árpádok átvették az avar közigazgatást s vele a méltóságokat is, t. k. az ISA (eredetileg avar fejedelmi) címet. Az ISA — BÁN (közigazgatási, majd vármegyei főember) címből formálódott az „ISPÁN" szavunk.14 Az egységes, központosított területre alkalmazott magy. állameszme gyakorlati következményeként Magyaro. közigazgatási berendezése teljesen eltért nyugati germán szomszédainak önálló tartományok szövetségéből létrejött államiságától.

A mostani pesti bolsevista rendszer mindent elkövet, hogy még a térképről is letörölje államiságunk ezeréves jegyeinek nyomát. Bűnös kézzel összevissza nyírbálják a vármegyék és járások hagyományos rendszerét. Sajnos, az összevonások községi és járási szinten állandóan tartanak. Egymásután tűnnek el az Árpád-kori községnevek, csak azért, hogy a számokkal dobálódzó, anyagelvű marxisták minél nagyobb lélekszámú helységet tudjanak a maguk „haladásának" igazolására felmutatni. Bezzeg, a svájciak Európa szívében ma is ragaszkodnak kicsi országuk hagyományos történeti beosztásához. Mindössze 41 295 km2 kiterjedésű országukban ma is 25 kanton működik. És ezt korántsem tartják elavultnak. Mert büszkék múltjukra, annak tört.-politikai fejleményére, helyneveire.

B. tőszomszédságából kiragadott példával mutatok rá a hazai marxisták szándékos hagyománytaposó műveletére. A III. Béla korában alapított cisztercita apátságáról és az 1664. török fölötti győzelemről nevezetes Szentgotthárdhoz csatolták a szomszédos Rábakethely és Zsida községeket. Az Árpád-korból való, Rába-völgyet vigyázó, magaslati templomával büszkélkedő Rábakethely nevét 1950. óta nem találjuk a magy. térképeken. Érthető lenne az egyesítés, ha valami százezres iparváros környékéhez tartoznék. Ilyesmiről azonban szó sincsen. A négyezer lelkes iparvároskának semmi szüksége nem volt a teljesen mezőgazdasági jellegű falvak bekebelezésére.

Mivel jogos tulajdonunkat képező ősi területről lesz szó, a több ezer éves magy. földrajzi neveinket — fenntartásuk és megőrzésük mérhetetlen nemzeti jelentősége miatt — magyarul nevezzük meg. Állandó kivételt képez „Burgenland" (rövidítve B.) mesterkélt földrajzi, politikai fogalma, amelynek — a történeti, földrajzi háttér hiánya miatt — nincs, de nem is lehet magyar megfelelője.

Nem ismerhetjük el az osztrák megszállást, mert nyugati végeinket a lakosság megkérdezése nélkül erőszakkal és parancsszóval szakították le a Magyar Szent Korona testéről. Az ezeréves magy. földről könnyelműen lemondók okulása céljából utalunk ama osztrák gyakorlatra, amely ún. tud. szinten sem hajlandó tudomásul venni B. tíz évszázados magy. múltját. Ha ők az ezer esztendős jogos tulajdonost egyszerűen mellőzik, miért kellene nekünk — jogtalan elidegenítéssel teremtett — a mindössze hatvan éves állapotra figyelemmel lenni? Egy évezred emlékét nem törölheti el félszázados átmeneti megszállás! Eleink még a jogfeladás látszatát is kerülték, annyira ragaszkodtak a jogos ősi jusshoz. Királyaink szent kötelességüknek tartották az országhatárok védelmét és a területi sérelmek jóvátételét. Minthogy a határsértésben és területrablásban a germánok jártak elöl, érthető, hogy a régi magyarokban ellenszenvet váltottak ki. A vezérek és fejedelmek korában, majd Árpád-házi királyaink alatt, de főként a mohácsi vész utáni négy évszázad során alapos okkal utálták meg eleink a „nimöt" együttest.

„Ma Európa legnagyobb kisebbségét elszakított területeink magyarsága alkotja, amely valójában nem is ,kisebbség', mert a magyar népi tömb természetesen és szervesen összefüggő része, amelyet csak a trianoni rendelkezések választottak le mesterségesen."15

A B. visszaperlését alátámasztó két fő érv — a történeti jog, valamint az eredetileg többségében nem német ajkú avar-magyarbesenyő őslakosság — mellett főként a temetőkkel és hősi halottakkal bizonyítjuk, hogy a magyar nevűek, vagyis a magy. származásúak az utóbbi évszázadban is széltében-hosszában tekintélyes néprétéget képviselnek. Ha figyelemmel kísérjük a b. helyi kiadványokat, főként a születés és halálozás névsorait, nincs olyan eldugott község, amelyben ne bukkannánk magyar nevűekre. A népszerű Gál, Horváth, Kiss, Kovács és Unger mellett Dömötör, Karácsony, Szerencsi is gyakori.

Bevezetésünk nem elégedhetik meg sem B. földrajzi és politikai körvonalazásával, sem pedig az osztrák megszállás elleni tiltakozásunkkal. Előre kell vetítenie a tárgyalásunk fonalát végigkísérő elfogult osztrák szemléletet, amely az ezredéves magyar múltat elsikkasztva durván megsérti a történeti igazságot.

A B. történetét meghamisító osztrák-germán tollnokoknak is szól Ehrmann K. D., a Nemzetközi Történettudományi Bizottság leköszönő elnökének a bukaresti (1980) nemzetközi történelmi kongresszusról alkotott véleménye: „Még az eddiginél is jobban kell tisztelni a TÖRTÉNETI IGAZSÁGOT, még az eddiginél is mélyebben kell keresni a történeti folyamatok okait — éspedig nem egyszerűen nemzeti, hanem regionális és egyetemes keretekben is — s még komolyabban kell vennünk felelősségünket nemzetünkkel, a környező népekkel és a világgal szemben."16

2. A RÓMAIAK PANNONIÁBAN

B. észak-déli hosszanti alkata, továbbá gazdasági, néprajzi és politikai tényezők miatt, elsősorban keleti, másodsorban nyugati hatásoknak volt kitéve. Azokat az eseményeket is, amelyek az idők folyamán formálták, a keleti és nyugati szomszédság viszonylatában kell vizsgálnunk. Amint látni fogjuk, délről csak a római imperium terjesztette ki reája politikai hatalmát, de ennek az alig négy évszázados befolyásnak ma már gyakorlati nyomai nincsenek. Részletezésük előtt a kétségkívül erősebb keleti és a gyengébb nyugati befolyás jellemzésére adjuk át a szót Graham Frank Jr.-nak: „B. a régi Habsburg bírod: részeként, német többségű lakossággal mindig a MAGYAR KIRÁLYSÁG-hoz tartozott."17 Egészítsük ki ezt a tört. -földrajzi megállapítást még azzal, hogy B. sohasem képezett külön tájegységet, még kevésbbé valamiféle önálló politikai szervezetet. Ez utóbbit hatalmi szóval és pángermán-cseh mesterkedéssel erőszakolták reá az I. v.h. után.

Az ált. tört. események időrendi felsorolásából következtethetünk a mesterségesen létesített B. életterében a népesség és országhatár alakulására. Pannonia és benne hazánk nyugati tört. határsávja sem népi, sem egyéb közvetlen vonást nem örökölt a római korból. A római civilizációból egyedül az utak maradtak további használatban, de városai, települései és egyéb berendezései (mint pl. vízvezeték) romhalmazzá váltak. Pannoniában a római életnek csak tört. és régészeti nyomai mutathatók ki, tehát idegen tollakkal való ékeskedés a B.-dal semmiféle szerves összefüggést nem képező római korra való minduntalan hivatkozás. Rejtett szándékuk persze az, hogy a közvetlen magyar-avar-hun múlt helyett valami tetszetős mítosszal pótolják a másfél évezredes űrt.

A szellemi műveltség terén pedig túlzás nélk. állíthatjuk, hogy kapcsolataink a klasszikus Rómával jóval szilárdabbak és tartósabbak voltak, mint a germán szellemiségű osztrák földdé. A latin nálunk (helyesen v. helytelenül, más kérdés!) csaknem a múlt szd. közepéig hiv. államnyelv volt. Azontúl is, negyvenötös összeomlásig – a világszerte értékelt – középfokú oktatásunk, egyetemi előkészítésünk gerincét képezte. A rómaiak szellem tört. kincse, a római jog nálunk un. jogász nemzetet teremtett. A klasszicizmus szellemi és művészeti áramlatai nálunk termékenyebb talajra találtak, mint Ausztriában. Ostmark még szerény határ grófság volt, amikor Mo.-on (mint Európa egyik leghatalmasabb és leggazdagabb országában) a román stílus virágzott.18 A reneszánsz korban (Mátyás híres budai könyvtára, tudósai, az esztergomi Bakócz-kápolna stb.) pedig Magyaro. nyugatibb volt, mint Bécs.19 Habár a romaiak szellemi hatása maradandóbb nyomokat hagyott nálunk, mégis Piggott véleményéhez csatlakozva valljuk, hogy a középkori Európa nem volt minden tekintetben a romai hagyomány származéka. Piggott művének alapelve, hogy a tört. előtti „non-literate” népeket nem szabad kihagyni, bármilyen európai ország eredetkérdéséről legyen is szó. Jól lehet, úgymond, létezésük sohasem volt kétséges, tartalommal csak az utóbbi évek régészeti eredményei töltötték meg.20

Hazánkról lévén szó, érdemes visszafelé is követni a Duna-Tisza táján évezredek óta fejlődés történetét. Nyugati tud. körök meggyőződése szerint, a neolitikus időktől kezdve egy magyarországi központ közös neolit civilizációt sugárzott az Elba-Odera sőt a Rajna-Meuse vonaláig. A közép-dunai síkság és az Égei-tenger népei között kölcsönös volt a kultúrhatás. A Kr. előtti III. évezredben a Kárpát-medence már kapcs. áll a külvilággal. A Morava-Vardar völgyén keresztül megnyílik az út Thessalia és az Égei-tenger térsége felé. Az Adriához a híres Borostyán út vezet, az európai steppék felé a Tisza és Maros völgye jelzi az irányt. A bronzkorbeli fejlett kultúrának állítólag a szittyák (Kr. e. VIII. szd.) megjelenése vetett véget.21

A magyarral rokon szittyák már a Kr. e. VIII. szd.-ban birtokba veszik a Kárpát-medencét. Kultúrájuk nemcsak az őket Kr. e. IV. szd.-ban leigázó keltákra, hanem más szomszédokra is hat. (Ld. a 6. fej.-t.) A szittyák nemcsak az őspannon lakossággal keverednek, hanem a rokon szarmaták több hullámban érkező csoportjaival egyesülve a hunok és az avarok bejövetelét is megérik. Az ugyancsak rokon jazigok valamikor Kr. e. egy évszázaddal érkeznek, és a Dunától K-re, a szarmaták szomszédságában a Nagyalföldön és az Al-Dunánál telepednek le.

A kelta Pannonia a Kr. e. négy évszd. folyamán egy és ugyanazon hatalmi keretet képez az ugyancsak kelta Regnum Noricum határáig. A boius nevű kelta törzs csak Kr. e. 50 körül telepedik le a Kisalföld nyugati peremén, a későbbi Moson, Sopron és Vas vm. részein, valamint a Bécsi-medencében. Az előnyös földrajzi és a velejáró kedvező gazdasági lehetőségekkel magyarázható, hogy aránylag sűrűn lakott terület volt, mígnem Deserta Boiorum-má változott.

Amíg a szomszédos Noricum (királyság formáját Claudiusig megtartva) Kr. e. 15-ben, ellenállás nélk. meghódol, addig Panno-niát csak 45 évi mesterkedés után sikerül Róma igája alá hajtani. Akkor is súlyos áldozatok árán, amennyiben Tiberius császár 120 000 főnyi hadserege csak 3 év után (Kr. u. 9) tudja megtörni a pannonok erejét. A szabadságszerető őspannon nép lázadásai azonban még sokáig (Kr. u. 95-ig) okoznak gondot a római légióknak.

Mócsy András a pannonokat tartja korai vaskori lakosságunknak, akik, akárcsak a szittyák, a Ny-ról betörő kelták uralma alá kerültek.22 Az osztrákoknak is szól az a lefokozás, amivel ugyancsak Mócsy (Pannonia római kori társadalmának egyik hazai jeles ismerője) az „illyr-faj" felnagyított szerepét sújtja: „A nemzeti és faji különbségekre túlságosan érzékeny modern történetírás a Duna-vidéki katonaság szerepét az ’illyr-faj’ nemzeti öntudatára akarta visszavezetni, látni fogjuk azonban, hogy ez az ’illyr’ katonaság keltákból, trákokból, illyrekből, sőt vegyes eredetű romani-zált városlakókból és a birod. minden részéből Illyricumba bevándorolt elemekből állt. Illyricum vezetői Septimius Severustól és dinasztiájától kezdve még csak nem is Duna-vidékiek voltak, hanem többnyire a birod. minden részéből származó szenátorok."23 Amit a cenzúra miatt Mócsy csak sejtett, azt mi nyíltan is megmondhatjuk, „a nemzeti és faji különbségekre túlságosan érzékeny történetírók" alatt a pánszlávokat kell érteni, akik az „illyr" szerep felfújásával még a római kort is történetük javára sajátítják ki.

Pannonia római uralma egyáltalán nem volt népi megszállás. A nép, a bennszülött lakosság továbbra is saját anyanyelvét beszélte. Hiszen a katonaságnak is csak töredéke volt latin anyanyelvű, a zöme nem is beszélte Vergilius nyelvét. Akárcsak a későbbi magyar hazában, a római Pannoniában is csak a közélet nyelve volt latin. Csak a tanultak, a tisztviselők és az előkelők romanizálódtak.24B.-ra és a fellengős osztrák szerzőkre gondolva, Mócsy mérsékletre intő felismerését tartjuk mérvadónak: „A Duna-vidéki romanizáció minden megnyilatkozásában többnek mutatta magát, mint ami valójában volt, nagyon felületes és sok vonásában csak látszólagos volt."25

A Kárpát-medence geopolitikai egységére utaló legrégibb, határozottan ismert határszakasz Pannonia és Noricum között húzódott. Ez a többször hullámzó országhatár, ha kimozdult a Lajta-Lapincs völgyéből, mindig Ny-ra tolódott el; K-re csak egyetlen- egyszer, akkor sem hódításként, hanem trianoni parancsként. A római, előtte pedig a kelta-noricumi határbeosztást a Kárpát-medence belseje felé irányuló természetes erők (folyók, utak) szabták meg. A B.-dal jelölt földrajzi térség éppen ezért Pannoniához és nem az alpesi Noricumhoz tartozott. A mindössze fél évszázadig határul szolgáló Lajta mentéről Vespasianus a Bécsi-erdő hegygerincére helyezi át a két tartományt elválasztó vonalat. (Pannonia tehát Vindobonát is magába foglalta.) Ez az új határ (amely a Bécsi-erdőtől dél felé haladva, a Mura folyását követve Poetovio-tól /Potony, Pettau/ Ny-ra folytatódik) változatlanul marad a rómaiak kivonulásáig. Nyugati világatlaszok az itt leírt pannoniai határt ábrázolják. Viszont az osztrák térképeken — ettől az általánosan elismert tört.-földrajzi ténytől eltérőleg — a Semmeringtől délre nem a Mura, hanem a Lapincs képezi a határt.

Nálunk magyaroknál — a kimondottan archeológiai műveken kívül — nem szokás az a régészeti szőrszálhasogatás, ami az osztrák szerzőknél állandóan visszatérő gyakorlat. Pedig a magyaroknak is volna mivel dicsekedniök! A Kőrös-kultúrák pl. már hétezer évesek, és Európa múzeumaiban sokfelé láthatók azok az értékes leletek, amelyeket hazánk tört. határain belül találtak.26A Trója bukásával egyidős urnasíroknak, a pannon őslakosságnak vagy az illyreknek semmi közük B. germán fajú lakosságához. Az illyrek a Dunántúl nyugati felében nem is voltak őslakosok.27 Történettudományi követelmény, hogy a kritika szemüvegén át, a kívánalmaknak megfelelően, többször is kifogásoljuk ama osztrák irányzatot, amely a rövid életű és jelentéktelen szláv tényezőt felnagyítva agyonhallgatja a másfél évezredes avar-magyar b. valóságot.

A sokkalta helytállóbb tört. hitelességű avar-magyar esetek zömével támaszthatnánk követelési jogigényt egészen az Ennsig, ha mi is a b. bitorlók tört. mértékét alkalmaznánk. Az erőltetett germanizálás kronológiájából íme egy átlag példa: „Um 150 n. Chr. auf römischem Gutshof im Oslip hausen germanische Mitbewohner." Ugyanakkor Rómában is ezerszámra voltak germán rabszolgák, akiknek jelenlétéből még nem következik, hogy Róma ellen (ezernyolcszáz évvel később) a germánok követeléssel léphetnek fel. A rómaiakkal való kérkedés jellegzetes esete Pliniusra hivatkozik a Fertő-tó megemlítése miatt. (Ld. a 37. fej.-t is.)

A folyónevektől — Danuvius, Dravus, Savus, Arrabo (Rába), Sala (Zala), Mursella (Marcal) és Corcoras (Kerka) — eltekintve egyetlen római kori helynév maradt fenn Pannoniában, éspedig Szörény, Szerémség, ami Sirmium-ra vezethető vissza. A városokkal együtt azok lakossága is elpusztult, vagy délre vándorolt. A római uralom tehát B. területén is csupán régészeti nyomokat hagyott, a térség kulturális és politikai életét a hunok, avarok és magyarok formálták.

A B.-dal foglalkozó osztrák könyvek közös vonása, hogy a római múltba kapaszkodnak, az ezeréves magyar uralom számukra kellemetlen valóságának elkerülése céljából. Merész túlzásuk kirívó példája a „römisches Strassendorf" anakronizmusa. B.-ban se-holsem került felszínre összefüggő római falu, de egyetlen folyamatos házsor alapjait sem tárták fel. Még akkor is nagyon távol vagyunk a falu „rómaiságától", ha történetesen annak határában néhány kőtöredékre akadunk. A jelenlegi 100-150 éves házak semmi esetre sem nevezhetők rómainak. Különben is a római falu „villá"-nak nevezett gazdaságai tanyaszerűen szétszórva, nem pedig a Strassendorf törvényszerűségei szerint helyezkedtek el. Ertl Franz, a Topographia Norici szerzője is azonos nézetet vall: „Es erscheint ganz unrealistisch, auf dem flachen Land eine nationalrömische Besiedlung anzunehmen, die mehr sein könnte als vereinzelte Gutshöfe."28A mai faluképből következtetve, sokkal inkább megközelítjük a valóságot, ha magyar Strassendorf-ról beszélünk. Amíg egyesek folyvást emlegetik a „római időket", addig a legritkább esetben hivatkoznak a közvetlen magyar múltra, jóllehet, a rómaiak csupán 3-4 századon, a magyarok viszont egy évezreden át voltak urai e térségnek. Közjogilag Pannonia csak egyik távoli tartománya volt az Imperium Romanum-nak, míg a Dunántúl csaknem ezeregyszáz éven át a magyar államterület szerves részét képezi. Mócsy András is minden kétséget kizáróan az előbbi tényeket erősíti meg: „A VIII-IX. szd.-ban sem olyan régészeti kultúrát, sem települést a Kárpát-medencében nem ismerünk, amely a római korig visszavezethető lenne."29

3. A HUNOK PANNONIABAN

Az V. szd. elején, amikor az Imperium Romanum már képtelen volt Pannoniát megvédeni, a délre vonuló légiókkal megindul a római funkcionáriusok, kereskedők, iparosok és egyéb latin anyanyelvű polgárok visszavándorlása, ami lassúbb ütemben az egész évszázad folyamán tart, sőt átnyúlik a VI. szd.-ba is, úgyhogy romanizált lakosság nem maradt vissza. 406-ban Pannonia és a Quadok földje (a Dunától É-ra) kivételével a Kárpát-medence már a hunok fennhatósága alatt áll. Sőt, Marcellinus 427. krónikájában azt írja, hogy a hunok akkoriban már ötven éve bírják Pannoni-át.30 (. . . ) A Pannoniát Noricumtól elválasztó közigazgatási határ elveszti jelentőségét azáltal, hogy Noricum is a Hun Birodalom egyik tartománya lesz.

Az osztrák-germán könyvek legtöbbje csak egy-két szóval intézi el Attilát és hunjait. Ha annál többre is elszánják magukat, az csak a rágalmak özöne lehet. (. . .)

A Schreiber által „Európa urának" nevezett Attila birodalma a Rajnától az Uralig terjedt. Így ábrázolja a hivatkozott német könyv térképe is. (. . .)

A hunokról terjesztett hazug „image" helyreigazítását volt hivatva szolgálni Sasvári Richárd várostervező bátor lépése, aki működési körén belül mutatta meg, hogy lehet fajtánkért gyakorlatilag is tenni valamit. A kanadai Toronto egyik elővárosában az egyik utcát ATTILA Street-nek, a másikat HUN Crescent-nek nevezte el. (. . .)

Új hang jelentkezik Schreibernél, és reméljük, mások is meghallják a Lajtán innen ... Jó oldaláról is bemutatja az „Isten ostorát". Hosszasan fejtegeti előnyös tulajdonságait, szerénységét, megfontoltságát, „magas" intelligenciáját, államfői bölcsességét, diplomáciai képességét, ami különösen a germán törzsekkel kötött szövetségben mutatkozott meg. Ugyanis a leghatalmasabb germán törzsek is megadják magukat, és vagy száz esztendőn át ismerik el a hun felsőbbséget. Schreiber azzal szolgáltatja a legnagyobb elégtételt a tört. igazságnak, hogy párhuzamot vonva Attila és a korabeli uralkodók között, emezeket nálánál is kegyetlenebbeknek ítéli. „Semmit sem lehet — úgymond — a szemére vetni, amivel ne lehetne ugyanúgy a kortársait is vádolni. A római császárok lényegesen kicsapongóbban éltek, mint ő. Geiserich és Eurich felettébb türelmetlenebb germán uralkodóknak bizonyultak, akik a más hitűeket szörnyű embertelenséggel üldözték. Aetius meg Theodosius legalább olyan szószegők voltak, mint Attila."

Ami a hadviselést illeti — folytatjuk Schreiberrel —, az, Attila előtt és után is, legalább olyan embertelen volt: pl. a longobárdoknál, az arab hódítóknál vagy a német zsoldosoknál. „Tilly császári hadvezér tizenkét évszázaddal Attila után Németo. közepén (Magdeburg) és a németek ellen legalább olyan borzalmasan dühöngött, mint Attila Burgundiában vagy a Champagne-ban." A csatazajból az alkotó hétköznapokra térve, Prof. Schreiber lelkes elismeréssel adózik a hun és avar művészet eredetiségének.31 Az ugyancsak külföldre elszármazott Stadler néhány évvel előbb (1971) megjelent „Austria" c. könyvében a hunokat érintve, véleményének igy ad kifejezést: „The Huns' conquest in A. D. 433 of the Province of Pannonia as well as their later incursions does not seem to have been as destructive of civilization as their bad name suggests."32Ha pedig a történelem vetítőfényénél ugyanazon kor európai „háborús bűnöseit" keressük, bizony jó néhányat találunk. A nyugati gótok és vandálok betöréseit, rablásait nem lehet a hunok egyoldalú beállításával elhomályosítani. Róma városa 410-ben a nyugati gótok, 455-ben pedig a vandálok zsákmánya lett.

A szakirodalomból vett hivatkozások után megjegyezzük, hogy Hitler, a német faj felsőbbrendűségének megszállottja, megvetésből azonosította a magyarokat Attila hunjaival.33

470-től kezdve a hunok fokozatosan kivonulnak a Kárpát-medencéből. A hunok és avarok közti, alig száz esztendős „power vacuum"-ban a keleti gótok, a gepidák és longobárdok államszervezet nélküli foglalók. Keleti gótok jelennek meg az akkoriban már csak földrajzi fogalmat jelentő Pannonia nyugati peremvidékén is. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a hunok egyes visszamaradt csoportjai sokfelé — így a dunamenti Noricumban is — tovább élnek és az avarok érkezésekor azokhoz csatlakoznak.34 Hasonlóképen a hunokkal betelepült magyar néptöredékek is túlélik az egymást váltó germán törzsek ide-oda vándorlását, és avar fajtestvéreikkel, valamint a velük bejövő ugor-magyar törzsekkel könnyen megértik egymást. További, történelmi és régészeti kutatás feladata eldönteni, hogy a Tabula Peutingeriana által említett Rabanai-Arabanai (rábai) nevű határnép fajilag hová sorolható be. B. tört-földrajzi ismereteinek kiegészítése céljából ezt a kérdést is meg kellene oldani. Ugyanis szállásterületüket, az említett forráshelyre hivatkozva, Fehér M. J. is arra a sávra helyezi, amely Szombathelytől a mai Pettau (Potony) vidékéig húzódik. Ő is azt a nézetet vallja, hogy „ezek nem vonultak el a longobárdokkal, hanem bevárták az avarokat a volt római katonai úthálózat mentén." A Ptolomaios-féle térkép ugyanezeket „limes populi" (határnép) néven jelöli, Fehér pedig hun töredéknépnek tartja.35 Figyelemre méltó továbbá, hogy még a bécsi Kranzmayer is határozottan állítja („die Siedlungsgeschichte des Burgenlandes” c. fej.-ben): „Ein Teilstamm der Hunnen, die SADAGEN, blieb in Pannonien bis zur Karolingerzeit sitzen."36A hunok visszamaradása, illetve az avarokba való beolvadása kérdésében eddig csak részeredményekre támaszkodhatunk. Jóllehet, a HAIN — HEUN előtagú helynevek ausztriai tömeges előfordulása szilárd kiindulási alapot jelent, mégis az oknyomozó kutatás feladata a régészeti leletanyaggal, mint történeti forrásértékű eredménnyel, minden kétkedést eloszlatni. Helyes kritikával kellene kiértékelni azokat a helységeket, amelyek feltehetően hun alapítások, annak ellenére is, hogy az avarokat (elég gyakran) hunoknak is nevezték vagylagosan. (Ld. i.v. a köv., valamint az 5-6 fej-t.) A hun, illetve avar alapítás egyenrangú lehetőségére következtethetünk az osztrák Ertl mérlegeléséből is.37

Testvérnépeink: a Kr. előtti szkiták (szittyák) négy, a hunok majdnem egy, az avarok három és a velük egyesülő Árpád-magyarok tíz évszázadon át mondhatták magukénak a Dunántúlt ésbenne a Lajta-Lapincs menti határvidéket. Ennek a 2700 esztendős szkita-magyar kárpát-medencei jogfolytonosságnak egyik tört.-földrajzi összekötő kapcsa a mindenféle hatalmi rendszert túlélő szarmata-jazig rokon népünk a Duna-Tisza közelében, az Al-Dunánál és a Bánátban.

4. AZ AVAROK (VÁRKONYOK) PANNONIÁBAN

Az avarok jelentőségét, germán és szláv befolyás alatt, a nyugati világ igyekezett agyonhallgatni. Csak a közelmúltban kezdték az avarok európai szerepét elfogulatlanul mérlegelni. A germanista Brockhaus Enzyklopädie (1967) is igyekszik lépést tartani az újabb tud. állásfoglalással. Nyitra városával kapcs. kiemeli, hogy „eine starke AWARISCHE Komponente zu erkennen bleibt."38 Mert ezen a vidéken tótok akkortájt még nem tanyáztak. A csehek és tótok is az avarok felsőbbsége és védő hatalma alatt telepednek le a Cseh-, illetve Morva-medencében.39A magyarok tört. folytonossága a Morva és Garam között Attila óta tehát meg sem szakadt. Mert a hunok utódai az avarok, emezeké pedig a magyarok voltak. „A történelem szerint az ún. avarok éppen olyan hunok voltak, mint az Európában előbb, t.i. 375-453-ig szerepelt hunok." Íme, Thury József (1898) a VI-VIII. szd. közti 37 olyan tört. kútfőre alapozott megállapítása, amely az avarokat hunoknak tartja és nevezi. Az újabb kutatások is az egykorú kútfőket igazolják, amelyek valóban alapos okból kifolyólag nevezték hunoknak az avarokat. „Az avarokat szomszédaik népiesen hunoknak nevezték."40 Ezért hívták a maguk nyelvén (vagyis avarul) HUNALAN-nak (Hunországnak) a Carnuntum és Savaria közti Provincia Avarorum-ot.41 (Ld. még a továbbiak során László Gy. azonos megállapítását.)

A Kárpát-medencében, eszményi földrajzi egységénél fogva, amint az előző szd.-ban a Hun, most (568) az Avar Birod. központja alakul ki. „The Avars, the last invaders to enter the Basin in force, had ruled the whole of it for the unprecedented span of over two centuries" — emeli ki Macartney is.42 Az új birod. politikai határát is általában az Enns folyó képezte, habár a kutatások Svájcig mutatják ki az avar telepek nyomait. Ugyanis „még a sok magyar szlávofil írás mellett is voltak és vannak magy. tanulmányok, amelyek az avarok Nyugati Birodalmának határait a régi Hun Birod. méretére tágítják."43A köv. évezredben szerény határőrgrófságokból lassan fejlődő Ausztria helyén a hunok noricumi székhelyéül is szolgált Tulln várából parancsolnak az avarok a VII-VIII. sz.-ban. Az a nyugati országrészünk is, amely csak 1922 óta viseli a B. nevet, két évszázadnál tovább az Avar Birod. szerves része. A félhiv. Öster. Lexikon (I. 70. old.) röviden így utal a fenti tényekre: „Durch fast 2 Jh. war ein großer Teil von Öster. unter AWARISCHER HERRSCHAFT, die besonders in N. Ö. u. Bgld. ihre Spuren hinterließ." Továbbá „Die Awaren in Österreich" c. térk, vázlatán hat avar gyűrűt is feltüntet, négyet a Duna mentén, egyet Ny.-Styriában, az Enns felsőfolyásánál, illetve Klagenfurt közelében a Karnberg-en. „Die 803 errichtete Karolingische Mark wurde auch die Awarische Mark genannt, da sie in der Hauptsache das ehem. Gebiet des Awaren-Reiches umfaßte." A washingtoni American Univ. kutatói sem tagadhatják le a fenti tényeket: „The Avars were lords over Slavic peoples who settled in a region from Lower Austria to Styria & Carinthia."44

B.-ban eddig 15 avar lelőhelyre bukkantak, a Lajta folyó és a Fertő térségében. De a Lajtától Ny-ra, a Bécsi és a Morva-medencében, továbbá attól K-re, a Garamig régészeti- és helynév adatokból ugyanúgy kimutathatók az avarság települései. B. északi harmada tehát a sokkalta tágasabb avar néprajzi kerettel együtt zárt települési egységet képezett. (. . .) Ma persze csak német szóból értenek errefelé, de a most is létező hatvanhat avar eredetű település helyneve, valamint 23 avar temető, illetve sírlelet és 10 helységből származó egyéb avar lelet az egykori avar-magyar őslakosság emlékét idézi Alsó-Ausztriában.45 Az avarokra utaló HAIN — HUN előtagú helynevek a szomszédos Stájero.-ban is gyakoriak, éspedig kutatásaink alapján számuk harmincra tehető.46

Elképzelhető, hogy az avarok kétszáz évet meghaladó uralma milyen hatást gyakorolt Pannoniára, ha ama tényre gondolunk, miszerint a VII. sz.-ban még Bavaria is az avarok erős kultúr (s valószínűleg politikai) befolyása alatt állt. Stadler: „In fact there is evidence that early in the 7th century Bavaria was under the strong cultural (and presumably political) influence of the Avar realm."47

A hazai tört. köztudatban, a pánszláv bolsevista mesterkedések ellenére is, tovább él az avarok kárpát-medencei múltja. Dél-Bur-genl. tőszomszédságában, a csonka-országhoz tartozó Őrségben „az avarok voltak az elsők, akiknek jelenléte ezen a területen tört. hitelességgel kimutatható", és akik „több mint 300 évig éltek itt, majdnem a magyarok honfoglalásáig" — olvassuk egy mostani társadalompolitikai monográfiában.48 Gondoljunk csak az Őriszentpétertől délre fekvő Baján-házára és az azonos nevű Ungvármegyei községre, amely Baján kagánra emlékeztet. Avar eredet sejthető a Vasfüggönnyel határolt Rába-völgyi Nagy-csákány nevében is. Egyre bővül azoknak a helyeknek a száma, ahol, a Balatontól Ny-ra és D-re késői avar temetőket tárnak fel a hazai múzeumok munkatársai. Annyira megtelepedett földművesek voltak az avarok, hogy szőlőtermeléssel is foglalkoztak. Balatonszentgyörgy közelében hatvan avar sírból kerültek elő szőlőszemek.49 Angol nyelvterületen is mind több kutató foglalkozik az avarokkal, akik „fontos szerepet játszottak Kelet-Európában a VI-IX. szd.-ban."50 Hatalmukra, katonai erejükre, szervezettségükre főleg abból következtethetünk, hogy közel másfél évtized alatt és csak idegen (bolgár stb.) segítséggel tudta megtörni Nagy Károly az avarok ellenállását. A gazdaságilag szegény frank birod.-nak kapóra jött az a 15 (négyfogatú) ökrös szekéren elszállított arany, ezüst és selyem, ami az avar fejed. kincsét képezte. Nemcsak Aachennek, hanem Rómának is jutott a zsákmányból. Roppant értékére abból következtethetünk, hogy Bizánc békeadó címen csaknem egy századig évi 80-100 000 aranyat fizetett az avar kagánnak. A fejedelmi kincsek között bizonyára ott ékeskedtek az ötvös- művészet remekei is. Korunk legtekintélyesebb magyar régésze, László Gy. az avar ötvösségről szólva kézenfekvőnek tartja, hogy az avarokkal együtt megmaradtak a nagy avar ötvöscsaládok is, amelyek később a királyi udvar szolgálatába szegődtek. Ezzel magyarázza a m. kir. ékszerek nagyfokú avar hasonlatosságát.51 A frank-germán győzelem után az avarok jelentékeny rétege a Nagy Károly által életrehívott (803) Awarische Mark-ban is a helyén maradt. (Ld. az 5. fej-t is.) B. északi felében pedig a Car-nuntum és Savaria közti területen jelölték ki a Provincia Avaro-rum-ot a leigázott avarok számára. Ez a felületes földrajzi meghatározás csupán az akkori két jelentős avar-pannon település miatt került a kútfőkbe. Az avarok nyelvén HUNALAN-nak nevezett Avaria valószínűleg az egész Kisalföld térségére (vagyis a Dunától É-ra a Csallóközre stb.) is kiterjedt, a Bécsi-medence sűrű avar telepeit is magába foglalva. Nyugaton a Bécsi-erdő, keleten és délen a Rába határolhatta. A félhiv. Öster. Lexikon „Die Awaren in Öster." c. térképe Bécs és a Rába között a „Letztes Siedlungsgebiet der Awaren um 800" felirattal utal erre a tényre. ( . . .)

Ha az avarok eltűntek volna a Kárpát-medencéből, akkor a salzburgi egyházi kancellária nem jegyezte volna fel még 871-ben is, hogy „az avarok még mindig bírják a császártól kapott szállás-birtokot."52 Egy 869. kútfő is utal a Prov. Avarorum kései létezésére: „Der Awarische Klientel-staat, dessen Westgrenze eine Schenkungsurkunde für die ,Sanctimonalia Peretcunda' vom Herbst 869 zwischen Carnuntum u. Sabaria ansetzt."53

Sebestyén Gyula már 1899-ben (az avar-székely kapcsolattal foglalkozva) megállapítja, hogy „történelmi adatok szerint közvetlenül a magyarok megjelenése előtt a nyugati végeken az avarok külön kagánok alatt képviselték a hegemóniát."54 Mert írásos adatok még 893-ban is megkülönböztetik Hunnia és Avaria nevű tartományokat. Az előbbi alatt az Enns ésPielach közti hunlakta területet, az utóbbi alatt a pannoniai Provincia Avariát kell érte-ni.55Az avarok hirtelen eltűnésének hamis szemléletével szemben a párizsi Encyclopaedia Universalis tárgyilagosan elismeri, hogy az avarok nem pusztultak el, mert a magyarok a X. szd. folyamán fokozatosan beolvasztották őket: „La puissante originalité de la langue hongroise" szerinte az asszimilációt előidéző tényezők egyike. Mi inkább azon a nézeten vagyunk, hogy az avar nép nyelvi azonossága miatt olvadt be olyan könnyen a magyarságba.56 Pauler Gyula is kiemeli, hogy az avarokat, „akiknek még a IX. szd. utolsó negyedében is volt nyomuk Pannoniában", a magyar időkben már sohasem említik. Valószínűleg azért, mert mint azonos nyelvű népcsoportnak, létezésük nem tűnt fel az akkoriban már többséget képező magyar lakosság körében.57

Az avar pestis meséje ma is hiv. osztrák álláspont. Erre vall Nemesvölgy turista-tájékoztató táblájának felirata is.58 Káröröm ésfajgyűlölet csendül ki az egyik b. germanista jellegzetes észrevételéből: „Zwischen Petronell (vagyis Carnuntum) und Stein-amanger gingen die hier eingesiedelten, mongolischen Zopfträger, die Awaren zugrunde."59Az efféle árja fajgyűlölet ahhoz az ókori görög-római gondolkodáshoz hasonlítható, amely a perzsákat, illetve germánokat, nadrágviseletük külső ismérve miatt, „barbároknak" bélyegezte. (. . .)A gúnyolódó osztrákok figyelmébe ajánljuk azt a barbarizmust, amely az avarokkal egyidőben másfél évszázadig magában a felmagasztalt Nyugat szívében volt otthonos. Ugyanis az „egész VII. és VIII. szd. első fele majdnem teljesen barbár időszak volt a Regnum Francorum-ban."60

Az avarság megmaradása és az avar-magyar folytonosság elmélete, Dienes István hazai szakember fogalmazásában, szintén ellentmond a megsemmisülés meséjének: „A Kárpát-medence belső területén számbeli túlsúlyban, a frank-avar háborúk után is, a magyarul várkonyoknak mondott avarok voltak, amit a régészeti adatok vitathatatlanul bizonyítanak a X. szd.-ba nyúló, hatalmas avar temetők nagy számával, sűrűségével. László Gyula kutatásai hívták fel a figyelmet arra, hogy a későavar temetők többsége ősi magyar helynevekkel jelölt területen kerül elő, és bizonyos tájegységeken az avar és honfoglaló magyar temetők mintegy kiegészítik egymást. Ez szerinte csakis úgy értelmezhető, hogy az avar uralom alatt nagyszámú magyar nyelvű néptöredéknek is élnie kellett, amelyet régészetileg igazolhatóan a VII. szd. utolsó harmadában vetett ide a népvándorlás egy hulláma. E késő avarkori magyar csoportok a Kárpát-medencében megélték a honfoglalást."61 Ferenczy Endre is állítja, hogy „az írott források és a régészeti emlékek egybehangzó vallomása szerint" az Avar Birod. összeomlásakor jelentős avar tömegek maradtak vissza, csak a nemesség maradványai menekültek keletre.62Az osztrák történetírás nemcsak az avarok nyomtalan eltűnésének meséjét terjeszti, hanem uralmuk tér- és időbeli adatait is valótlanul rögzíti.63

A kolostori évkönyveket szerkesztő szerzetesek négy évszázadon belül, a három azonos öltözetű, fegyverzetű és valószínűleg hasonló nyelvű keleti lovasnépet, köztük lényeges különbséget nem találva, gyakran két névvel is jelölik: az avarokat hunoknak is, a magyarokat pedig avaroknak vagy ungro-nak nevezve. László Gy. tud. színvonalon is igazolja a nyugati ősforrások helyességét. Állítja, hogy „az avarság jelentős rétege hun volt és magukat egymás között hun-nak nevezték." Kutatásai aziránt sem hagynak kétséget, hogy a késői avar kor népeinek jelentős hányada magyar volt.64 Figyelemre méltó a b. születésű és a germanista irányzatú bécsi egyetemen nevelkedett Szilvássy J. tudom. megállapítása az avar-magyar faji azonosságról: „Die meisten rassischen Elemente der Zwölfaxinger Skelettenserie finden sich auch in der Arpaden-zeit, welche somit antropologisch als Forsetzung der Awarischen Bevölkerung betrachtet werden kann."65

A hun-avar-előmagyar folytonosság kutatásához tartozik a székely eredet kérdése is. Ma már, hála László Gy. lelkes és fáradhatatlan kutatómunkájának, „szinte teljes biztonsággal állíthatjuk a hun-avar-székely beolvadást."66 Történeti hazánk nyugati térségében a besenyőket és székelyeket együtt emlegetik a források. A Székelyföldre való egybetelepítés során, első Árpád-házi királyaink alatt, a székely (hun-avar) törzsekkel együtt valószínűleg a besenyőknek is távozniuk kellett a nyugati végekről. A köztudatban még századok múltán is él a nyugati székelység emléke. Tamás esztergomi érsek 1314. okl.-ben székelyeknek mondja Pándorfalu régebbi lakóit.67A délebbre fekvő Őrségben még a kuruckorban is emlegették a székely haza hagyományát.68

A várkonyokról szóló jelen fejezetünket Fekete Zsigmond ma fokozottan helyénvaló intelmével zárjuk: „Ne hamisítsuk mi magunk a történetet, hisz van elég idegen író, kinek az mestersége és ne szégyeljük köreinket avarokénak vallani. Mert ki tudja? Vajon akkor, midőn a magyarság élete ellen tör a szláv áradat s az itthon is csendesen, folyton munkálkodó fondorlat, nem lesz-e szükségünk azokból tanulni s györökkel és körökkel hasonlóan védekezni?"69

5. PANNONIA JELENTÉKTELEN KAPCSOLATA
A FRANK BIRODALOMMAL

A Drang-nach-Osten szellemét követő germán szerzők, egymással versenyezve, szinte ráerőszakolják az egykori Pannoniára a frank fennhatóságot. Hogy a nyug.-magyaro.-i területrablásnak történeti hátteret, illetve jogcímet kovácsoljanak, továbbá a német ajkúak jelenlétét az Árpád-féle honfoglalás előtti időktől számíthassák, a nagykárolyi trónba kapaszkodva mindenáron a Regnum Francorum szerves részévé akarják megtenni a Dunántúlt. Ezért ismételten hivatkoznak a „karolingi" időkre, a légből kapott Karolingische Mark állítólagos germán telepeseire, sőt teljesen meghamisítva a történetet, még az Ostmark tört. és közjogi fogalmát is másfél századdal előbbre tolják, hogy a germán területi igények jogosságát bizonyítsák. Mindazonáltal kivételesen akad osztrák kutató is, aki száműzi a Karoling-mítoszt és nem riad vissza a valóság ábrázolásától. Weigl Hans a Morvamező közepén elterülő gänserndorfi járás történetét pl. így vezeti be: „Die Geschichte unserer Heimat beginnt mit der Eingliederung in das Deutsche Reich um das Jahr 1000."70

Nekünk magyaroknak eme XX. szd.-i, napjainkban is tartó, germán mesterkedés ellen nemcsak tiltakozni, hanem védekezni is kell a tört. igazság feltárásával. Következésképpen fejtegetésünk során többször is érintjük ezt az alapvető fontosságú tárgykört. Cáfolatul felsorakoztatjuk az elfogulatlan kutatók i. v. megállapításait. Boussard Jacques könyvében több színes térkép körvonalazza Pannonia politikai hovatartozását. 814-ig (vagyis Nagy Károly haláláig) mint „meghódított", a 843. és 870. helyzetet ábrázoló térképeken pedig mint a feloszlatott Frank Birod.-mal semmiféle kapcsolatban nem álló térséget ábrázolja Pannoniát. Sőt, mi több, minden esetben a hunok és avarok idejében rögzített Enns folyómenti határt tüntetik fel az egykori Karoling Birod. keleti határaként.71

A IX. szd. elején az eladdig zárt települési egységet alkotó avarságot megosztották a hódítók, amennyiben nyugaton (az Enns és Traisen között) az Awarische Markot (Hunniát), a Fischától K-re pedig a Provincia Avarorumot (Avariát) létesítették.72 Prof. East szerint ezek az ütköző tartományok kizárólag katonai zónát képeztek, amiből következik, hogy az ottmaradt avarok a IX. szd.-ban is a lakosság zömének tekintendők. („Charles the Great succeeded in creating military districts or march lands as buffer territories. Even so these advanced frontier territories constituted only military zones.") Arra is rámutat, hogy East Markot (a későbbi Alsó-Ausztriát), jóllehet, közjogilag a Frank Birod.-hoz tartozott, gyakorlatilag avarok és szlávok lakták.73

Világatlaszok sorozatai igazolják, hogy Charlemagne's Empire az Ennsig terjed, attól K-re pedig az AVARS felirat olvasható. E térképek a 814., vagyis Nagy Károly halálozási évének határhelyzetét mutatják.74 Ott vannak aztán a megnagyobbodott Karoling Birod. térképei és leírásai, amelyekből még a nyoma is kimarad, hogy Pannonia valaha is része, vagy akár csak függvénye is lett volna annak.

Még az egykorú felületes és célzatos kútfők is kénytelenek hírt adni azokról az avar népcsoportokról, amelyek a Deserta Boiorum helyén, vagyis a Fertő környékén, a Kisalföld, a Bécsi-medence, Fischa és Rába, valamint Hainburg (Hunvár) és Szombathely közötti terjedelmes síkságokon továbbra is megmaradnak eredeti szállásterületükön. Érthető, hogy nehezen törődnek bele leigázott sorsukba, és hogy ismételten megkísérlik szabadságuk visszaszerzését. Ezzel magyarázható az a hadjárat is, amelyet a frank-germánok 811-ben kényszerültek az avarok ellen vezetni. A források eme híradása mindenekelőtt azt a meggyőződésünket támasztja alá, hogy a századforduló nagyarányú hadműveletei csak az avarság politikai hatalmát, nem pedig népi állományát semmisítették meg.

Az avarok tömeges jelenléte késztetheti a frankokat arra, hogy az előzőkben körülírt kisalföldi és bécsi-medencei térségben részükre külön tartományt engedélyezzenek. A tartom. negyedszázados fennállása idején az avarság megint annyira megerősödik, hogy a tőle tartó leigázók 828-ban feloszlatják. Ezen közjogi formaság ellenére is megmaradnak ősi telepeiken az avarok az egész IX. szd. folyamán. Az avarok továbbélése mellett tanúskodik nemcsak a 822., 869 és 871. kútfő, hanem a szd. utolsó évtizedében (893.) keletkezett írásbeli utalás is, amely Hunnia és Avaria nevű tartományokat különbözteti meg.75A kremsmünsteri apátság Urkundenbuch-ja a hunlakta területet az Enns és Pielach közé helyezi. Melk városka közelében, a Dunába torkoló Pielachtól K-re pedig az avarok tanyáznak. Ilyen tehát az Awarische Mark népi összetétele Árpád magyarjainak érkezése előtt.76 (Az i.v. 869. és 871. kútfőket ld. az előző fej.-ben.)

Csak természetes, hogy a helybeli krónikások alaposabban ismerték a viszonyokat, mint a Frank Birod. távoli központjának urai. A néppel érintkező írástudók számon tartották a lakosság eredeti nyelvét és a mindenkori statusquot. A krónikások híradását megerősítik a helynév-kutatás eredményei, valamint a régészeti leletek is. Lett légyen a közigazg. határ akár a Fischa mentén, akár a Bécsi-erdő gerincén, az avarok, legalábbis a IX. szd. elejéig a Bécsi-medencén túli Pielachig, illetve Ennsig a lakosság zömét képezték. A IX. szd. harmincas éveitől kedve aztán, frank-bajor nyomásra, kezdtek visszahúzódni a Bécsi-erdőtől K-re. Nagy Károly ugyanis „csak az Enns és Bécsi-erdő közti területet annektálta" — írja Folz Róbert.77 Láttuk, hogy ez a hegység mind a kelták, mind a rómaiak korában már határt képezett Noricum és Pannonia között. Amíg azonban Noricum neve feledésbe ment, addig Pannoniáé túlélte a hunok és avarok uralmát, feltehetően politikai és gazdasági fölénye miatt.

A Fischa-féle határváltozatban mindenesetre figyelemre méltó az a pozitívum, amely határozottan különbséget tesz Pannonia és a Karolingische Ostmark között. Ismételten hangsúlyoznunk kell ezt a tört. tényt azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek a hamisítás rejtett szándékával a mai Alsó-Ausztria területét és a Dunántúl nyugati részét a Karolingok egyetlen összefüggő Lebens-raum-jának szeretnék feltüntetni. Az alábbi idézetben a hangsúlyt az első öt szóra kell helyezni: „In the initial Carolingian organization of Northern Pannonia, the boundary of the Ostmark was set at the Fischa River. The Mark extended westward to the Enns and was organized from Tulln. The flatlands east of the Fischa extending to the Rába, were granted to the Avars."78

A Bécsi-erdő és a Fischa folyócska mellett, mint az Awarische Mark keleti határa, harmadikként a Lajta folyó szerepel: „Karl der Große richtete zwischen Enns u. Leitha die Awarische Mark ein." Mindenkinek feltűnhetik, hogy mihelyt az angol-francia nyelvterületről (ti. Folz, német neve ellenére, francia történész) németre váltunk át, a pángermán érdeknek megfelelően, a határ célzatos keletre (a Lajta vonalára) tolódásával találkozunk. De akár a Fischa, akár a Lajta volt a határ, két fontos tényre tereli figyelmünket a közismert német (Brockhaus Enzyklopädie, 1967) lexikon: 1) Nagy Károly nem Ostmarkot alapított. 2) Az Awarische Mark keleten legfeljebb csak a Lajtáig terjedt, minélfogva nem foglalhatta magába a mai „Burgenland"-ot. Ezt az utóbbi szemléletet látszik képviselni a Petit Larousse „Empire carolin-gien" c. térk. vázlata is, amelyen a Nagy Károly által „meghódított" terület keleti határa az akkori Carinthia határával, a későbbi magy. tört. határral esik egybe. Ezt az ősrégi választóvonalat tünteti fel a „Conquéte de Charlemagne" és a „Peuples et États dépendants" között. Vagyis csak függőség és nem hódoltság volt a Morvától és a Lajta-Lapincstól keletre „AVARS" felirattal jelzett kárpát-medencei terület. 79

A Nyugati Avar Birod. megszűnése és az Árpád-féle honfoglalás közti időszak Dunántúlját egyesek mint Karoling csökevénytartományt emlegetik. A történészek többsége szerint azonban Nagy Károly csupán az Enns és a Bécsi-erdő közti dunamenti Noricumot annektálja, amit a terület addigi urairól Awarische Marknak keresztelnek el. Az osztrák Vancsa is a Frank Birod. „szűkebb értelemben vett" keleti határaként a Bécsi-erdőt tekinti.80A kutatók abban is egyetértenek, hogy a Nagy Károly-féle határgrófság (outpost) Tullnban (a hunok és avarok volt központjában) székelő őrgrófjának egyik feladata a még jelentős avar népréteggel bíró Dunántúl szemmeltartása. B. múltja szempontjából nem közömbös, hogy Nagy Károly „annexed only the territory between the Enns & the Vienna Forest, the future Austria, which became a march whose counts were responsible for the surveillance of Pannonia." Igy vélekedik Folz Robert Charlemagne & his Empire c. tanulm.-ban.81 Az ellenőrzés bizonytalan fogalma készteti Folzot is arra, hogy az őrgróf pannoniai befolyását mindössze „felügyeleti" jogkörre szűkítse. De a jogkör mibenlétére semmiféle forrásból nem lehet következtetni. A tört. adatok alapján csak valami egészen laza kapcsolatot tételezhetünk fel. Ellenkező esetben az akkortájt szorgalmasan jegyezgető kolostori írástudók több helyütt is részletesen tájékoztatnának. A laza függőséget a tört. írók csaknem egyöntetűen hangoztatják: „Pannonia only belonged loosely to the Carolingian Empire & in consequence of the long wars it was greatly depopulated."82 Jóllehet, a nagynémet Pörtner is ha-honló („in loser Abhängigkeit vom Frankenreich") megállapítást tesz, a tudálékos osztrákok unalomig emlegetik azt a „karoling befolyást", ami Nagy Károly életében is csak elméleti volt.83 I. v. egyenesen megdöbbentő a Ganshof által ismertetett karolingi zűrzavar: „Study of the last 13 years of Charlemagne's reign reveals a state with many ill-defined frontiers, bordered by territories inhabited by populations nominally subject but in process of converting themselves into enemies. The state of Empire in 814 was one profound malaise."84 Éppen ezért jellegzetes osztrák tünet Vancsa erőlködése is, amely a Tributgebiet der Awaren politikai fogalmát az őrgróf hatáskörébe igyekszik juttatni.85 Még ha kétséget kizáróan bizonyítható is lenne az avarok adókötelezettsége a frankok javára, ez egymagában még nem vonná maga után szükségképpen a politikai alárendeltséget is. Elvégre Bizánc is súlyos aranyadót fizetett az avar kagánnak, mégsem vesztette el önállóságát, függetlenségét. Területileg sem tartozott az Avar Birod. fennhatósága alá.

Nagy Károly (814.) halála után a Frank Birod. szétesési folyamata tovább folytatódik. Az ált. erkölcsi romlás is elősegíti a bomlást. Ugyanis „the reign of Louis the Pious has a bad reputation. It is supposed to mark the beginning of the period of decadence of what had been Charlemagne's powerful empire."86 Idézetünk attól a Ganshoftól való, aki 300 oldalas tanulmányában egyszer sem említi a Pannon March-ot, és helyesen, mert ilyen csak elméleti fogalomként létezett.87 Az avarlakta Pannoniát, mint Nagy Károly bizonytalan határú, semmiféle frank adminisztrációval sem bíró „tartományát", a protektorátus státusára fokozza le. Az akkori Dunántúl névleges közjogi állapotának megjelölésére ő sem talált jobb kifejezést.88A frank hatalom tehát az Avar Birod. felszámolása ellenére sem volt képes Pannoniát államjogi értelemben birtokba venni és megszervezni.

Az ún. karoling örökségre előszeretettel hivatkozó germanisták ellen szól East brit földrajztudós is:,, Of the lands which comprised imperial Germany and Austria in 1914, only a small part lay within the Empire of Charles the Great whilst the rest were then occupied by the Slav and AVAR peoples."89A Provincia Avarorum bizonyos fokú állami önállóságára abból is következtethetünk, hogy az avarok követekkel képviseltették magukat a Frank Birod. székhelyén: „... wie seine Gesandschaften an die Reichstage, so im Spätherbst 811 in Aachen, beweisen ... da eine Vertertung der Eigeninteressen durch Gesandte nur Völkerschaften mit eigener Verfassung zustand."90

Ha frank uralom lett volna a Dunántúlon, akkor szláv feudalisták nem szervezkedhettek volna a saját szakállukra: Jelentékte- len törzsi szervezetük frank hűbéri voltát terjesztik ki egyesek — tévesen — az egész Dunántúlra. Pedig a Nyitráról menekült morva-szláv Pribina és fia, Kocel, mint frank hűbéresek, csak a Kis Balaton mocsaraiban vetették meg lábukat, aránylag rövid időre. Otromba ferdítés működésüket „uralkodásnak" minősíteni és ténybeli pontatlanság „fejedelmi" címet adományozni nekik, hiszen csak amolyan földesúri jogkörük volt.

Az elképzelések világába tartozó szláv „fejedelemség" éppen olyan ködös ábránd, mint az a pángermán Wunschtraum, amely holmi „karolingische Geographie" néhány bizonytalan helynevére támaszkodva a Rábáig szeretné felfújni a mesterségesen alkotott B.-ot. Az Awarische Mark keleti határát is (képzeletük csapongása szerint) vagy a Lajtánál, vagy a Dunántúl testében jelölik ki önkényesen, a tört. tények semmibevételével. Mi a Cambridge Medieval History közléseit, nem pedig austro-marxistákéit tartjuk mérvadónak: „The Franks advanced as far as the Raab without making a permanent conquest."91 Az avarokat üldözve csak elérték a Rábát, de nem szállták meg a Dunántúlt. Vagyis az avarok feletti győzelmet sem katonai, sem népi megszállás nem követte. A célzatos osztrák túlzás, miszerint az Awarische Mark B.-ot is magába foglalva a Rábáig terjedt volna, semmiképpen sem illeszthető a történeti keretbe. A Karolingische Mark Lajtán túli hatáskörének tényéről sem írásos, sem régészeti adatok nem maradtak fenn.92

Az erőszakos osztrák tört. írás még az „egyháziak" vagyongyűjtő tevékenységét is a karoling politikai hatalommal próbálja azonosítani. Történeti alapok hiányában, a kútfők egyházi von. adataival szeretnék elhitetni a dunántúli „frank uralmat". T.i. az avar hatalom megtörésével „senki földjévé" lett Dunántúlról érkező egyházi híreket szívesebben jegyezték fel a kolostori krónikások. Az egyháziak birtokszerzése egymagában nem bizonyít semmit a frank világi birodalom dunántúli befolyása mellett. Az intervallumokban magára maradt Pannoniába beszivárgott átmeneti szórványokból, vagy a nyugati főpapok földszerzéséből még nem következik, hogy a zavaros közállapotok fölött a frank-germánok uralkodtak volna. Egyrészt, mivel a nyugati térítés már jóval az Avar Birod. összeomlása előtt kezdetét vette, másrészt a birtoklás jogcíme csak ritkán vezethető vissza királyi adományozásra, mint pl. a salzburgi érsekség javára (860), Savaria esetében.93A földszerzési lehetőséget azért ragadták meg, mert a legyőzött, megfélemlített és elszegényített avaroktól nem kellett tartaniuk. Távolról sem a (nem létező) frank közbiztonság vagy igazgatás csábította az egyház világias főpapjait, mert a veszélyek ellen saját „karhatalommal" védekeztek. Az apáti méltóságot (anyagi érdekből) betöltő laikusok saját kezdeményezésükre foglaltak el földeket, hiszen azon korszak „hiteles helyei", vagyis a hiányzó világi hatóságokat helyettesítő (közjogi érvénnyel bíró) hivatalok maguk a kolostorok és káptalanok. Az egyházi birtokszerzés körülményeinél tehát az akkori erkölcsi felfogás is közrejátszott.

A korábbi avar országrészek földesurai között találjuk Salzburg érsekét, Passau, Regensburg és Freising püspökeit, továbbá Nieder-Altaich, St. Emmeran, St. Peter, Kremsmünster és Mattsee apátjait.94A B.-tárgykörű, austro-marxista műveket olvasva elrémítő az a szemtelenség, amely a saját földrajzi és történeti ismereteiket is megcsúfolva a hazugságot teszi meg perdöntő érvnek. Hetet-havat összehordanak, hogy a Karolingok és B. földrajzi térsége között kapcsolatot mutathassanak ki. „Tévedés és ferdítés" elégtelen fogalmak szándékos megtévesztésük jellemzésére. Csak ilyen értelmezéssel elemezhetjük azt az elvakultságot, amely a saját (osztrák) hiv. térképek adatait is meghazudtolja. Egyik könyvük időrendi felsorolásában ez áll: „877 Karl III. bestätigt dem Stift Kremsmünster eine Schenkung im Quellgebiet der Rabnitz."95 Kizárólag magán és nem közjogi foglalások voltak, annál is inkább, mert „churchmen were too actively engaged in „secularia negotia." Sőt: „Charlemagne went further and denounced the clergy for their cupidity", feltéve a kérdést: „utrum vere Christiani sumus, are we truly Christian?" Még szomorúbb, hogy „in the Church, too, abuses were numerous and productive of scandal."96 Viszont ugyanaz a Nagy Károly, aki talán szapulta az alsópapságot, az egyházi méltóságokba világias kegyenceit ültette. 97

A nem létező államhatalmi kapcsolat (Pannonia, akár közvetlenül, akár közvetve tartományi formában, sohasem volt karoling felségterület, nem rendelkezett frank közigazgatással, székhellyel, helytartóval vagy megszálló helyőrséggel) légüres terében egyedül az egyház az a nyugati szervezet, amelynek joghatósága de facto érvényesült. Ugyanis az egyházi ingatlanok, kiváltságos státust élvezve, szinte exterritoriális szervezetek voltak. De nem a karoling, hanem az egyházi jogrendszer szerint intézték ügyeiket, nem az állam, hanem az egyházi hierarchia megbízásából. Azt se feledjük, hogy az akkori zavaros időkben, a középkor „legsötétebb" szakában a püspökség joghatósága gyakran az ország határain is túlterjedt.

Azok, akik a IX. szd.-i Pannonia egyházi létesítményeit kizárólag karoling hatásnak tulajdonítják, megfeledkeznek arról, hogy a nyugati kereszténység már az avar birod. fennállása idején kezdett terjedni, valószínűleg azokon a gyenge nyomokon, amelyek imitt-amott még a rómaiak korából fennmaradtak. Vitathatatlan, hogy Pannoniában a keresztény térítés elsőbbsége sem a germánokat, sem a szlávokat, hanem a rómaiakat illeti. (Az Imperium Romanum idején emelt monumentális bazilikák, pl. a savariai St. Quirinus, művészi építmények voltak azokhoz a rusztikus templomocskákhoz képest, amelyeket Arno első salzburgi érsek, vagy egyik utódja, Liutprand (850) szentelt fel a mai Zalavár helyén.)

Az osztrák-germán sovinizmus tört. kilengéseinek egyik jellegzetes képviselője Zimmermann Fritz, aki t. k. az egyház védőszentjei révén szeretné elorozni a Nyugat-Dunántúlt s benne a hun-avar-magyar jogfolytonosságáról híres Őrséget. Jóllehet, túlkapásait maga Kranzmayer is megelégelte, mint az áltud. osztrák szakirod. egyik kirívó példáját, érintőleg ismertetjük. A tudom. követelményeket nélkülöző bizonyítási eljárását ilyen és hasonló általánosítással intézi el: „Diese Häufung Karolingischer Patrozi-nien u. andere Hinweise kann wohl nicht übersehen werden."98

Ismételjük, hogy a tudom. módszerekkel is kimutatható avar-magyar múlt ősi vidékéről ragadja ki „bizonyítékait" Zimmermann: Őriszentpéter, Pusztaszentpéter, Pusztaszentmárton és Kerkanémetfalu színmagyar községeket. Védőszentjüket, Szent Pétert és Mártont a Karolingok számára sajátítja ki. Tudnia kellene, hogy egyikük sem volt frank-germán. Szt. Péter, mint az egyetemes egyház első római feje, éppúgy lehet a magyaroké, mint bármely más népé. Szt. Márton a pannon Savaria szülöttje pedig, ha már nemzeti szentté kívánjuk avatni, tours-i püspök létére sokkal inkább volt francia, mint germán. (. . .)

Az Awarische Mark megszervezésére is csak nehezen futotta a Karoling Birod. erőtartalékából, a Dunántúlra már nem maradt semmi. Magának Nagy Károlynak, főként azonban gyenge utódainak is komoly nehézséget okoz a közigazgatás kezdetleges megszervezése még a birod. belsejében is, nemhogy a távoli Pannoniá-ról gondoskodhatnának. Otthon is csak döcögve működik az úgyszólván semmivel egyenlő frank közigazg., anyagi fedezet és elegendő írástudó hiányában.)99 (. . .)

A pángermanisták által Pannoniára ráfogott „frank uralom" mindössze abból állt, hogy avar birtokosainak katonai erejét megtörve, védtelenségüket kihasználva, vagyonuk a dekadens erkölcsű, ún. keresztény nyugatiak szabad prédájává vált. Eszük ágában sem volt az akkori nyugat-pannon (főként avar) nép keresztény szellemű felemelése, testvéri megsegítése, avagy a közbiztonság helyreállítása. Ilyen erkölcsi célok távol álltak a germanisták által egekig magasztalt és „műveltnek" fémjelzett frankoktól.

1Dabas, 2) lábj. László prof. is gyakran hivatkozik megfigyeléseire, értesüléseire. Könyvében t.k. ilyen utalások olvashatók: „édesapámtól" vagy „K. L. baráti közléséből tudom." László Gy.: A honfoglalás kori magyar nép élete, 99, 207, 213, 214, 218. — Várkonyi Nándor „Dunántúl" c. könyvét pl. "személyes élményei és tudós kutatásai együttes eredményének" tekintette egyik hazai méltatója. I. kiad. Pécs, 1944, II. kiad. Bpest, 1975. Macartney is hasonlóképen vélekedik: „I can remember myself that at the cession of Burgenland to Austria ..." Hungary — The Problem of Revision c. fej.-ben.

 

2Dabas, 3) lábj. Az osztrák irod. kedvenc kifejezései: „Ungar. Terror, Banditen aus Ödenburg, Betjaren, Magyaronen" és hasonló dicstelen jelzők.

3Dabas, 4) lábj. Kaufmannn J.: Die Bezieh. der Habsburger z. Königreiche Ungarn 12781366, Burgenl. Forschungen, Heft 59, 24. old. — Bauer R.: „Österreich"

4Dabas, 5) lábj. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 86. évf. 1979. okt. 21.

5Dabas, 6) lábj. Fehér M. J.: A korai avar kagánok, 8

 

6Dabas, 7) lábj. Magyar Újság, Cleveland, 1977. dec.29.

7Dabas, 8) lábj. Seton-Watson, Hugh: Eastern Europe betw. the Wars, előszó.

 

8Dabas, 9) lábj. Macartney, C. A.: The Magyars in the 9th Cent., 119

 

9Dabas, 10) lábj. Prof. dr. Wass Albert gróf, KMV 1982. nov. 28.

10Dabas, 11) lábj. M. Élet, 1983. július 9.

 

11 Dabas 12. lábj. East, W.G.:An Hist. Geogr. Of Europe, 374

12 Dabas 13) lábj. U.o. 55

13 Dabas, 14) lábj. Dienes I.: A honfogl. magyarok, 45

14 Dabas, 15) lábj. Északi Vártán, Södertälje, Svédo., 1979. szept.

15 Dabas, 16) lábj. Az B. magy. kongr. zárónyilatkozata, Cleveland, 1977

16 Dabas, 17) lábj. KMV 1980. dec. 21.

17 Dabas, 18) lábj. Graham, F. Jr.: “Austria”, 77

18 Dabas, 19) lábj. “Austriával szemben az építészethez hasonlóan a szobrászatban is Magyaro. volt a hitelező.” Gerevich Tibor: Magyaro. románkori emlékei, 114,133.

19 Dabas, 20) lábj. Trost I.: Die Donau, 323.

20 Dabas, 21) lábj. Piggott, S.: Ancient Europe, 257.

21 Dabas, 22) lábj. East, W. G.: 373, 374

22 Dabas, 23) lábj. Mócsy A.: Magyar régészet regénye. 65.

23 Dabas, 24) lábj. Mócsy: Pannonia a késői császárkorban, 29.

24 Dabas, 25) lábj. Grant, M.: The Climax of Rome, 16

25 Dabas, 26) lábj. Mócsy: Pannonia a késői császárkorban, 87,88,91,197

26 Dabas, 27) lábj. Piggott, S.: I.mű. 44,49.50,70,72,90,93,197,198.

27 Dabas, 28) lábj.Mócsy A.: Pannonia a korai csasz. idején. 65.

28 Dabas, 29) lábj. Ertl, F.: Topographia Norici, III. 27.

29 Dabas, 30) lábj. Historia, Bpest, 1979. évf.

30 Dabas, 31) lábj. Alföldi A.: Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien, II. 66.

31 Dabas, 34) lábj. Prof. Dr. Schreiber Hermann: Die Hunnen, 112, 309-311, 327

32 Dabas, 35) lábj. Stadler, K. R.: „Austria”, 26.

33 Dabas, 36) lábj „Er (Hitler) führte hierzu aus, daβ heute Budapest die weitaus schönste Donaustadt ist … Auβerdem sei es ja auch – geschichtlich gesehen – eine unverzeihliche Parodie, wenn die Haupstadt der Nachfahren König Etzels und seiner Hunnen die schönste Stadt am Nibelungen-Stróm wäre …”

Trost E.: Die Donau, 148, 149.

34 Dabas, 37) lábj. “A nyolcvan év emlékeit nem törölhette el nyomtalanul a későbbi szláv áradat sem és a nyoncvan év után itt ragadt hun elemek tették könnyűvé később érkező fajrokonainknak, az avaroknak villámgyors térfoglalását Noricumban és azon túl.” – “A noricumi hunok tovább élése és az avarsággal egyesülése nem volt az egyetlen tér- és időbeli találkozás a két rokon faj között.” Fehér M. Jenő: A korai avar kagánok, 42, 47.

35 Dabas, 38) lábj. U. o. 39.

36 Dabas, 39) lábj. Kranzmayer und Bürger: Burgenl. Siedlungsnamenbuch, 167.

37 Dabas, 40) lábj. “Haindorf bei Langenlois heiβt im Jahre 1108 noch HUNINDORF, was soviel wie Hunnen- oder Awarendorf heiβt. Sie wird auch weiterhin als HEUN-dorf in den Urkunden geführt, was klar auf die Heunen, also auf Hunnen oder Awaren weist.” Ertl F.: id.mű. III. 158.

38 Dabas, 41) lábj. “Nitra ist ein seit der Steinzeit fast ununterbrochen besiedelter Platz, der seit der AWARENZEIT (Friedhof der KESZTHELY-KULTUR) seinen Aufschwung nahm.” BROCKHAUS Enzyclopädie 1967.

39 Dabas, 42) lábj. „A. D. 600 – Tschechen u. Slowaken besiedeln unter AWARISCHER OBERHOHEIT Böhmen u, Mähren.” Dr. Stein W.: Kultur-Fahrplan. Die Wichtigsten Daten der Kulturgeschichte, 356.

40 Dabas, 43) lábj. „In der Volkssprache werden die Awaren von den Hunnen nicht underschieden u. deshalb Heunen genannt.” Weigl, H.: Die Ortsnamen in N. Ö., 10.

41 Dabas, 44) lábj. Ld. Thury József: A székelyek eredete c. tanulmányából, az Erdélyi Muzeum 1898. I. Évf. -I, Sebestyén László „vitairata” nyomán, 40.

42 Dabas, 45)lábj. Macartney, C.H.: Hungary- A Short Hist., Univ. Press, Edinburgh, 1962. 4.

43 Dabas, 46) lábj. Fehér M. Jenő: Id. mű. 155- van, aki az Enns túli (Ober Enns) katonai határőr vidéket közrefogó Linz-Gmunden-Traun vonalat tekinti nyugati határnak. Csobánczi Elemér: Nagy Magyarország v. Nemzethalál, IV. 13.Az Ertl a két folyó (Enns és Traun) közé, a Krems folyócska menti vonalra helyezi a bajor-avar határt, és pedig 772-ig, amikor is III. Tassilo hg. az Ennsig terjeszti ki a bajor felségterületet. Ertl, F.: Id. mű. III. 27.

44 Dabas, 47) lábj. Area Handbook for Austria, 64.

45 Dabas, 48) lábj. Fehér M. Jenő, 155-156.

46 Dabas, 49) lábj. Daim, F.: Germanen, Avaren, Slaven – Fundortverzeichnis – 6. bis 8. Jh’s

47 Dabas, 50) lábj. Stadler Kr: 26

48 Dabas, 51) lábj. Moldova Gy.: Az őrség panasza, 45.

49 Dabas, 52) lábj. Ezerszínű Magyaro. 269.

50 Dabas, 53) lábj. Encyclop. Britannica. 1969.

51 Dabas, 54) lábj. László Gy.: A honfogl. magyar nép élete, 99.

52 Dabas, 57) lábj. Sebestyén László: “Vitairat”, 44.

53 Dabas, 58) lábj. Kollautz, A: Die Avaren in Mitteleurópa, II. 353.

54 Dabas, 59) lábj.Sebestyén Gyula: Az avar-székely kapcsolat emlékei. Bpest. 1899 c. tanulm. nyomán, Sebestyén László Vitairatában, 79.

55 Dabas, 60) lábj. Fehér M. J: 14.

56 Dabas, 61) lábj. Encyclop. Universal. Parizs. 1968.

57 Dabas, 62) lábj. Pauler Gy.: Vezérek kora István királyig, 194.

58 Dabas, 63) lábj. Részlet a nemesvölgyi turista tajékoztató utcai táblájának szövegéből: „Die nach heidischem Ritual beigesetzten Awaren bekamen reiche Beigaben mit auf den Weg ins Jenseits u. wurden mit vollen Schmuck begraben. Der Waffengürtel war mit Bronzbeschlagen, welche Tier- u. Pflanzenmotive zeigen, reich veziert . . . Von der Pest heimgesucht, starb dieses Volk innerhalb kurzerster Zeit aus.”

59 Dabas, 64) lábj. Schmeller, A.: 35, 223

60 Dabas, 65) lábj. Boussard, Jacques: The Civilization of Charlemagne, 118.

61 Dabas, 66) lábj. Dienes I: A magy. régészet regénye. 167.

62 Dabas, 67) lábj. Ferenczy E.: A magy. föld népeinek története a honfogl-ig. 119, 120.

63 Dabas, 68) lábj. Az avarok történetének leértékelése jelegeztessen jut kifejezésre a bécsi Natur. hist. Muzeumban. Awarenrich. c. szövegük és térk. Vázlatok hamisan magyarázza, illetve ábrázolja az avar birodalmat.

64 Dabas, 69) lábj. László Gy.: 97.

65 Dabas, 70) lábj. Szilvássy J.: Skelette a.d. awarischen Gräv. Zwölfaxinger N. Ö., 149.

66 Dabas, 71) lábj. László Gy. 77.

67 Dabas, 72) lábj. Nagy Géza: Magyar nemzetségek, 78.

68 Dabas, 73) lábj. Tóth János: Az örségek népi épitészete, 8.

69 Dabas, 74) lábj. Fekete Zsigmond: Magyaro. honfogl. előtt, 195.

70 Dabas, 75) lábj. Weigl, Hans: Die verödeten Orte im Bezirk Gänserndorf, 11

 

71 Dabas, 76) lábj. Boussard, Jacques: 40, 41, 212, 213

72 Dabas, 77) lábj. A Nagy Károly által (az Enns és Bécsi-erdő, illetve a Fischa-Lajta között) létesített katonai határőrvidéknek nehéz olyan találó magyar nevet adni, amely a helyén volt avar tartom.-tól meg a vele egyidejűleg, Pannoniában alakult Provincia Avarorum-tól is világosan megkülönböztetné. Szakirodalmunk is valószínűleg ilyen oknál fogva nem alakította ki az Awarische Mark magyar megfelelőjét. Választásunk ezért esett a német változatra, mert félreértés nélk. megkülönbözteti a többi tér- és időbeli avar tartom.-tól. Az Awarische Mark helyett anakronizmus az okmányilag először 996-ban említett Ostarrichi mai megfelelőjét, a XIX. szd.-ban bevezetett Ostmark elnevezést alkalmazni. E valótlan szóhasználatra az osztrákokat a szándékosság, a nyugatiakat pedig a megszokás és fogalomzavar veszi rá. Érdemes összehasonlítani a szakirod. IX. szd.-i dunamenti „Mark"-jainak megjelenési formáját: Awarische Mark = Avar March, Awarenland, Regnum Avarorum vel Hunnorum. Nemcsak ezek az elnevezések, hanem az Avaria, valamint a Provincia vagy Terra Avarorum is az Ennsig terjedő egész Duna-mente megjelölésére szolgált kezdetben. Karolingische Ostmark = Carolingian March, Pannonische Mark = Pannonian March, East March, HUNNIA. És végül egy ritka azonosítás: „Nordburgenland ist AWAREN-LAND." — Schmeller, A.: id. mű. 12. A magyarok 907. győzelme utáni időre az UNGARISCHE GRENZMARK-ot is használja a szakirod.

73 Dabas, 78) lábj. East, W. G.: 80

74 Dabas, 79) lábj. McNally Rand: Atlas of World History (1970) — „Charlemagne's Empire 814" c. térképe, 47. old. — Van der Meer Frederic, Prof. of the Univ. of Nijmegen: Atlas of Western Civilization (1960) — Davis R. H. C., Fellow of Merton College, Oxford: A History of Medieval Europe, London (1963): „Charlemagne's Empire" c. térk-vázlat, 161.

75 Dabas, 80) lábj. A 822. frankfurti diétán a pannoniai avarok küldöttsége is megjelent ajándékokkal. Annales Regni Francorum.

76 Dabas, 81) lábj. Fehér M. J.: 14

77 Dabas, 82) lábj. Folz R.: Charlemagne & his Empire c. tanulm. azEssays on the Reconstruction of Medieval Hist. c. gyűjteményes kiadv.-ban, McGill-Queen's Univ. Press. 96

78 Dabas, 83) lábj. Burghardt, A. F.: Borderland, 48. Pontatlanság, hogy az Awarische Mark helyett Ostmarkot már a IX. szd. elején szerepelteti. Csaknem két évszázados tévedés Nagy Károly korában Ostmarkról beszélni. Ez az anakronizmus nem egyéb, mint pángermán eszköz a Drang-nach-Osten elmélet elhitetésére. Az Ostmark elnevezés semmiféle kútfőben nem fordulhat elő, egyszerűen azért, mert XIX. szd.-i irodalmi alkotás, és csak jelentésében egyezik az ezredfordulón (996) oklevélileg először említett Ostarrichi-ével. (Ld. a 7. fej.-et is.)

 

79 Dabas, 84) lábj. Petit Larousse, Párizs, 1973. 1223. old

80 Dabas, 85) lábj. Vancsa M.: Geschichte N. u. O. Cistern, I. 161, 162

81 Dabas, 86) lábj. Folz, R.: 96.

82 Dabas, 87) lábj. Cambridge Medieval History Vol. II (1913), 609

83 Dabas, 88) lábj. Pörtner, R.: Die Erben Roms — Umfang des Frankenreiches beim Tode Karls (814) c. térk.

84 Dabas, 89) lábj. Ganshof, F. L.: The Carolingians & the Frankish Monarchy, 249, 259

85 Dabas, 90) lábj. Vancsa M.: I., 161, 162

86 Dabas, 91) lábj. Ganshof, F. L.: 261

87 Dabas, 92) lábj. Még azok is, akik nem annyira meggyőződésből, mint inkább tévedésből írnak March of Pannoniát (Folz), illetve Pannonian March-ot (Shepherd), annak nyugati határaként a Bécsi-erdőt jelzik. Folz R. (Prof. of Medieval Hist. at the Univ. of Dijon): The Coronation of Charlemagne, 38. old. — Shepherd W. R. (Prof. of Hist. Columbia Univ.): Hist. Atlas — „Carolingian Empire — 814" c. térk.

88 Dabas, 93) lábj. „The greater part of the Avar territory only constituted a protectorate ..." Vagy másutt: „the AVAR territory, i.e. Pannonia was in reality a protectorate." Ganshof F. L. id. mű. 21. 261

89 Dabas, 94) lábj. East, W.G.: 80

90 Dabas, 95) lábj. Kollautz, A.: II. 353

91 Dabas, 96) lábj. Cambridge Medieval Hist. Vol. II. (1913) — Seeliger Gerhard, a lipcsei egyet. jogtud. tanára a szerzője a Chapter XIX-nek, 609. old.

92 Dabas 97) lábj. Zimmermann pl. a „Rábáig terjedő historisches Ostburgenland"-ról merészel beszélni, egyetlen forrásértékű bizonyíték nélkül!

93 Dabas, 98) lábj. III. Otto 996. Mindenszentek napján kelt adománylevelének (a freisingi püspök javára) sem időben, sem térben nincsen köze a karolingi birtokszerzéshez. Majdnem két évszázaddal későbben, és nem Pannoniában, hanem Ostarrichi-ben adományoz földet. Stadler K. R.: „Austria", 27, 28

94 Dabas, 99) lábj. „The efforts of St. Benedict of Aniane, in the time of Louis the Pious, to exclude lay abbots, had only achieved limited success." Barraclough Geoffrey: The Crucible of Europe, 150

95 Dabas, 100) lábj. Ez a mondat egymagában még helytálló lehet, de B. IX. szd.-i eseménytárába felvéve nem egyéb, mint megtévesztő hazugság. Ugyanis a Répce (Rabnitz) nem B.-ban, hanem a m. történeti határtól 12 km-nyire Ny-ra, Alsó-Ausztriában ered. Egy folyócska forrásvidékének fogalma alatt túlzás lenne 24 km-nél nagyobb átmérőjű kört érteni, különösen a Répce esetében, amely 12 km-t megtéve, ezeréves határunkhoz érve, hat km-es déli irányú szakaszán még határfolyócskát is képez, vagyis kb. 18 km után folyik át B.-ba. Schmeller A.: id. mű. 13

96 Dabas, 101) lábj. Ganshof, F. L.: 220, 250

97 Dabas, 102) lábj. „The king thus controlled the Church in its own interests and at the same time satisfied the ambitions of some of his followers — for the great aristocratic families coveted ecclesiastical dignities and the wealth that went with them. It seems in fact that a great many bishops came from the nobility in Charlemagne's day, while others had once been clergy of the Royal Chapel" — Boussard J.: 97

98 Dabas, 103) lábj. Zimmermann, F.: Die vormadjarische Besiedlung des burgenl. Raumes, 77

99 Dabas, 104) lábj. „In regard to central institutions, there has been as much exaggeration as in regard to ‚local government'! There was for example NO civil service, NO clerical staff, NO secretariat, NO chancery." Barraclough G.: 60

Folytatás: 6. AZ ÁRPÁD-FÉLE, ILLETVE A „MÁSODIK" HONFOGLALÁS →

 

"Burgerland" álarc nélkül sorozatunk: →

 

Beküldte: Ballán Mária

 

Megjelent: 1359 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 366 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 321
This Week: 1722
Last Week: 4699
This Month: 10003
Last Month: 21834
Total: 1580468

Belépés