Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Oct23

2015. Február 14., Szombat 22:39

"Burgenland" álarc nélkül 6. rész

Írta:  Dr. Dabas Rezső
Értékelés:
(4 szavazat)
Ausztria Beamter-típusával szemben hazánk jogász-nemzetnek számít. A magy. ember alaptermészetéből, a szabadságszeretetéből, a szolgalelkűség megvetéséből fakad igazságkeresése és annak gyakorlati megnyilatkozása: maga a jog.

26. ÁTVETT MAGYAR VONÁSOK „BURGENLAND" JOGRENDSZERÉBEN

Ilyen koncepció vezethette századunk (XX. sz.) első felének egyik jeles jogtörténészét, Illés Józsefet is, akinek tömör meghatározása szerint a jog maga az élet. Eleink kezdetben jobbára fegyverrel védték magukat és az igazságot: mindazonáltal már az új haza és állam megalapítása előtt is bámulatos közjogi érzékről tettek bizonyságot ősalkotmányunk első reánk maradt tételes szabályainak, a Vérszerződésnek (Etelközben, 890) megalkotásával. E korszaknak is megvoltak a maga szokásjogi törvényei, függetlenül attól, hogy eleddig írott formában még nem kerültek elő. Őseink fejlett jogérzékére vall, hogy az országbírói és egyéb tisztségeket választás útján töltötték be! A krónikák egyöntetű előadása szerint a vezérek korának magyarjai békében és minden hadi vállalkozás előtt sűrűn tanácskoztak.1

A szabadság elve belülről is sérelmet szenvedett akkor, amidőn az ősi törzsi szervezetet s a velejáró közös földbirtoklást a központi hatalom megerősödésével „veszély" érte. Ebben a katonai erőket és igazságérzetet sajnálatosan próbára tevő belharcban minden bizonnyal ú.n. heves jogi viták is támadtak, különösen a régi szellemi és anyagi hagyományokhoz ragaszkodók részéről. Mégis, jogi ellenhatásként, a szentistváni államrendezéssel, a második mérföldkőhöz vezetett alkotmányunk történetében. Alig akad még nemzet a földön, amely oly nagy buzgalommal ápolta volna a császárság előtti Róma hősi önfeláldozásának katonai erényeit és a vele karöltve haladó római jogot. Evvel magyarázható, hogy a mohácsi vészig a Regnum Hungaricum sokkal közelebb állt a római-latin-francia kultúrához, mint a szomszédos bizánci v. germán szellemi áramlatokhoz.

A szabadság életfontosságú elve élesztette azt a gyakorlati jogtudással párosult szellemiséget, ami az Aranybulla formájában, a Magna Charta-val egyidőben, rendi alkotmányunk fejlődésének magaslatához vezetett. Jogrendszerünk tehát Szt. Istvántól kezdve egy szinten mozgott a nyugat-európaival. Az ősiség törvényének közbeeső állomásával további lendületet vett középkori törvényhozás végül is, Werbőczi híres kodifikációs művéhez, a Tripartitumhoz vezetett.

Mohács után nemzeti létünk megtartásának elsőrendű feladata mellett egyszerre két arcvonalon kellett védekeznünk. Végvári vitézeink a török, szabadságharcosaink pedig a bécsi elnyomók ellen véreztek. Alkotmányunk most már szellemében és tételes formájában is kiforrott, kész mű volt. Fejlesztése helyett inkább a bécsi Burg abszolutizmusával, németesítésével, jogtiprásával szemben kellett megvédeni. A török kiűzése után, két századnyi késéssel, sok mindent elölről kellett kezdeni. Szerencsére, a bámulatos magy. élniakarás, a bécsi kamarilla vasmarkában is, megtette a magáét. A szabadságjognak, az ősalkotmánynak rendíthetetlen védelmezői most is a vármegyei kisnemesek, vagyis tulajdonképen a nép. Szenvedésük és bátor kiállásuk buzdíthatta cselekvésre a főrendek közül a Zrínyieket, Nádasdy Ferencet, Rákóczit és Széchenyit. A reformkorszak a szabadságharchoz, ez pedig az abszolutizmuson keresztül a kiegyezéshez vezetett. A múlt század mindenki által ismert, hatalmas jogi éskulturális vívmányait e helyütt fölösleges részletezni. Szóvá tesszük azonban a vármegyében és az országgyűléseken csatázó köz- és kisnemeseket, valamint a jurátusok szerepét a negyvennyolchoz vezető évek küzdelmes útján.

Az annyi balszerencse után jól megérdemelt békés fejlődésünk, sajnos, mindössze fél századig tartott. A bécsi Burg által kezdeményezett háború következményeként, egy emberöltőn belül két vérzivatar és két békeparancs zúdult reánk. A doni honvédek, a budai várvédők, a „kisgazda"-kommunista bűnszövetkezet mártírjainak és az ötvenhatos szabadságharc hőseinek vére igazságért kiált. A Mohácsnál is szörnyűbb, jelen századi tragédiák sorozatát is túl fogja élni nemzetünk. (…)

A magyarok nemcsak jellegzetes külsőségeket (mint a háztípus, falukép, széles utak és gémeskutakkal tarkított pusztaság), hanem szellemi értékeket is hagytak hátra B.-ban. Közülük első helyen említendők azok a jogalkotások, amelyeket a műtartom. jogrendszerében átvettek. Nemcsak népszerűségük miatt iktatták alkotmányukba, hanem azért is, mert a magy. törvények demokratikusabbak voltak. Így pl. Ausztria sem a polgári házasságot, sem a válást nem ismerte el. Mivel B. házasságjogát — Alt-Öster. jogrendszerétől eltérőleg, — a magy. polgári házasság mintájára szabták meg, mind a hitleri Anschluß alatt, mind pedig a 45-ös összeomlás után könnyen illeszkedett bele abba az új ált. osztrák jogalkotásba, amely a nagynémet házassági törvényt is átvette. Ugyanis a régi magy. liberális és a Hitler-féle házassági törv. szelleme azonos volt.2

A magy. házasságjogon kívül a magy. egyházjog, továbbá az iskolakötelezettségre von. magy. jogalkotás több tétele is belekerült B. törvénykönyvébe. „1926 gab sich das Land seine Verfassung, die in Fragen des Kirchenrechts, des Eherechts u. des Pflichtschulwesens im Wesentlichen die ungarische Verhältnisse übernahm u. so Ausnahmen gegenüber dem übrigen Bundesgebiet vorsah." — „Hungarian law recognized both civil marriage & divorce, Austrian law recognized neither."3„Sie betrachteten die liberale, laizistische ungarische Ehegesetzgebung als einige der wenigen guten u. erhaltenswerten Einrichtungen, die Ungarn Österreich hinterlassen hatte."4

B. baloldali köreiben is akadnak, akik elismerik, hogy a magy. falusi jegyzőség nagyon hatásos közigazgatási intézménynek bizonyult. Mintájára a „burgenlandi" „Amtmann" tisztséget hozták létre.5(A magyar idők jegyzői hivatalainak homlokzatára tehát felkerült az „AMTHAUS" felirat, mint pl. Barátudvarban is a templomtéren.) A magy. falusi közigazgatáshoz tartozó kisbírói funkció is fennmaradt némelyik községben. A b. átlagpolgár persze mit sem tud arról, hogy a manapság is közkedvelt országos vásárok, heti piacok eredete — mint a magy. királyoktól nyert kiváltság — gyakran a középkorba nyúlik vissza. A lakosság zöme, nemzetiségekre való tekintet nélk., ma is ragaszkodik a piactartási jog magy. hagyatékához. Megfigyelésünk igazolására idézzük a legforgalmasabb b. hetivásárról alkotott hiv. véleményt: „Für die Wirtschaft war die königliche Markterhebung im Jahre 1841 von besonderer Bedeutung. Seit dieser Zeit findet jeden Mittwoch ein Wochenmarkt mit stets steigender Anziehungskraft statt." (A Felsőőr főterén 1975-ben elhelyezett bronztábla helytört. ismertetéséből.) Az ugyancsak Vas vármegyei Monyorókerék már csaknem négy évszázaddal korábban, 1448-ban kapott hetivásár-jogot.

A magy. alkotmányjog B. területére is érvényes egykori hatályának tanúi: Kismarton és Ruszt városának ma is büszkén viselt „szabad város" címe, jóllehet, az eredeti „Königlich-Ungar." jelzőt (Brockhaus Enzyclopädie) elhagyták mellőle.

27. A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS A MAGYAROK VISZONYA „BURGENLANDBAN"

Az ember életében általában nincs sok alkalom, hogy hősiességét kimutassa, de úgyszólván mindennap van alkalom arra, hogy gyáva ne legyen.

(Szalay Jeromos bencés szerz., volt kolozsvári egyet. tanár, történetíró)

A félszázados osztrák megszállás által egyötödére sorvasztott maroknyi magyarság vallási megoszlása kb. ugyanaz, mint a csonka országban: a 70%-os katolikus többség után a reformátusok, majd az evangélikusok következnek. Felső- és Középpulya, Alsóőr teljes egészében, Felsőőr részben katolikus. Felsőőr magyarságának kétharmada református, az őriszigetiek zöme evangélikus.

A mai műtartom. területe a Magyar Királyság szerves részeként a győri, illetve a szombathelyi megyéspüspök joghatósága alá tartozott. 1922. és 1960. között apostoli adminisztratúra formájában működött. Az 1933. konkordátumban kilátásba helyezett önálló püspökséget Kismarton székhellyel 1960-ban alapították. 173 plébániájához 233 000 hivő tartozik. Első püspökévé az adminisztratúra vezetőjét, a pozsonyi születésű (1913) dr. László Istvánt nevezték ki. A mesterséges tartom. világi főembere mellett tehát a 86 °/o-os többségű kat. egyház püspöke is magyar származású. Szinte természetes, hogy ugyanaz vonatkozik a reformátusok fejére is, avval a különbséggel, hogy ez utóbbi csak századunk (XX. sz.) közepe táján került oda a csonka hazából. Az őriszigeti magy. ev. gyülekezet derék lelkésze is a Vasfüggöny mögül érkezett.6

Az aggódó kortárs tollával jegyezzük fel észrevételünket, hogy bizony a b. magyarság rohamos fogyatkozásánál sajnálatosképen a „qualis rex, talis grex" zsinórmértéke is közbeszólt. B. főpásztora, sajnos, magy. származása és neve ellenére sem hasonlítható össze azzal a két bencés tanárral, akik egy évszázaddal korábban szülővárosában, Pozsonyban működtek. E két kimagasló bencés szerzetes élete örök példa arra, hogyan maradhat valaki — üldözések, megpróbáltatások, kínzások és halálos veszedelmek ellenére is — hűséges egyházához és népéhez egyaránt. Történeti mintaképünk egyike Rónay Jácint, aki Leitinger Jánosként látta meg a napvilágot 1814-ben. A világosi fegyverletételig mint önkéntes tábori lelkész buzgón követte honvédeit, majd álnéven kolostorokban bujdosott, illetve a Tiszavidéken lappangott. A már akkoriban is futószalagon képzett bécsi kérnek elől végül is Londonba menekült, ahonnét — főapátja közvetítésével — 1866-ban tért haza. Ez az elvhű és bátor papi hős, aki Deák Ferencet is megerősítette a haldoklók szentségével, mint pozsonyi prépost és c. püspök hagyta itt az árnyékvilágot.

A másik intő példánk Rómer Flóris pályafutása. Egy évvel volt fiatalabb fenti szerzetestársánál, de a sors különös rendelése folytán ugyanabban az évben (1889) halt meg. Rómer is a győri bencés gimn.-ban kezdte tanári működését, majd Pozsonyban folytatta. A szabadságharcban való részvétele miatt nyolcévi börtönre ítélték, de 1854-ben kegyelmet kapott. Kiszabadulása után annak a tudományágnak lett lelkes művelője, amely eladdig — nemzeti létünk óriási kárára — elhanyagolva, parlagon hevert. Mint pesti egyet. tanár, ő lett régészetünk igazi megalapítója. Ezt a korszakalkotó tényt a mai hazai céhbeliek is kénytelenek elismerni.7A magyaros ruhában járó bencést azok vetették börtönbe, akiknek marxista eszközökkel dolgozó utódait a kismartoni püspökség most gátlás nélk. kiszolgálja. (…)

Micsoda szakadék tátong az egykori és a mai b. papság politikai felfogása között, ha a trianoni időkig pillantunk vissza! Azokban a sorsdöntő években, nemzetiségi voltuk ellenére is, élénken tiltakoztak az anyaországtól, az ősi püspökségektől való elcsatolás ellen. Nem holmi „reakciós", hanem marxista tollnok panaszát idézzük: „Der kühle Empfang, der Kardinal Piffl nach den Berichten von Augenzeugen bei der Einführung des neuen Provikars von seiten des einheimischen Klerus zuteil wurde."8

Az osztrák szerzők elvakultságukban „Heimkehr"-nek tekintik B. elrablását. Hogyan térhetett volna „haza" Ausztriához ez az újdonsült „tartomány", amely sohasem képezte annak részét? Nagyzási hóbortjuk azonban a tört. tények sziklafalába ütközik: „Doch Rom wußte sich der neuen Lage rascher anzupassen als VIELE burgenländische Kleriker, die den Anschluß an Österreich nicht als Heimkehr, sondern als EXODUS AUS der HEIMAT empfunden."9(…)

Az 1978. hiv. egyh.-megyei kimutatás tizenhét magy. nevű áldozópapot tart nyilván, akik közül kettő nyugállományban van, négy pedig elérte 60. életévét. Még így is maradnak annyian, hogy a négy magyar nyelvű egyházközség lelkészi teendőit ellássák, amennyiben püspökük odahelyezné őket. Végtelenül szomorú, hogy a hiv. kat. egyház is ellenséges érzülettel kezeli a magy. hívek ügyét. Ennélfogva nemcsak az állam, hanem az egyház magatartása is hozzájárul a magyarság rohamos beolvasztásához. És mindez akkor, amikor a pozsonyi születésű és kismartoni nevelésű László István személyében magy. származású püspök székel Kismartonban.

Az egész egyh.-megyére jellemző egyházpolitikába enged bepillantást a felsőőri magyar hívek sérelmeit feltáró memorandum. Elsősorban az utókor kutatói számára jegyezzük fel a katolikus magyarok túlélését fenyegető egyh.-községi állapotot. 1977-ben a felsőőriek hétoldalas beadványban panaszukat László püspök elé terjesztették. Ugyanis Felsőőr magyarul alig tudó plébánosa az alábbi eshetőségek elé állította magyar híveit: 1) Járjanak vegyes magy.-német nyelvű misére. 2) Hallgassanak magyar misét az altemplomban. (A fizikai körülmények miatt nem alkalmas, mert ugyanakkor fent német misét mondanak. Nyilvánvaló, hogy egymást zavarnák.) 3) Használják a régi templomot, amely jelenleg ravatalozó céljaira szolgál. 4) Szállítsák autóbusszal Alsóőrbe a magy. híveket. 5) Végül pedig, ha az előbbiek nem biztosítanak megoldást, menjenek a ref. templomba a katolikus magyarok. A továbbiakban a fenti „ultimatum" tulajdonképeni okaira és a megoldási lehetőségekre mutat rá a felterjesztés: „Der chronische Priestermangel in Oberwart, der zweitgrößten Stadt des Landes mit 2982 katholischen Einwohnern u. 204 Katholiken im Ortsteil St. Martin, mit zahlreichen Schulen u. Institutionen, wo zwei röm. kath. Geistlichen, von denen der Eine hauptberuflich Religionsprofessor ist, einfach zu wenig sind."

Annak ellenére, hogy Ausztriában — panaszolja az emlékirat — számos osztrák végzettségű fiatal magyar pap él, a b. magy. plébániákon nincs magyar lelkész, egyszerűen azért, mert nem alkalmazzák, illetve nem helyezik oda őket. Pl. már húsz éven át nem neveztek ki magyar káplánt Felsőőrre. Megtudjuk a feliratból azt is, hogy a magy. istentiszteletek résztvevőinek átlagos életkora hatvan év. Hiányzik a magy. ifjúság, mert nem tartanak a számukra magy. nyelvű vallásoktatást, minek következtében az utánpótlás is elmarad. Végül megoldásként harmadik, magyarul beszélő lelkészt kérnek a felsőőri plébániára a hívek. Jogosan érvelnek, hogy ez jár is nekik, különösen a II. vatikáni zsinat értelmében, hiszen ez idő szerint legalább 500 magyar ajkú kat. hívő él a városkában. A magyarok elleni állásfoglalás annál is inkább kirívó, mivel a kismartoni püspökség jelszava szerint minden horvát egyh.-községbe horvátul beszélő plébánost kell helyezni, még akkor is, „ha azt Horváto.-bó1 kellene importálni", olvassuk a memorandum befejezésében.

A felirat tartalmával, véleményünk hozzáfűzésével, természetesen mi is egyetértünk. Sötét erők közreműködését sejteti a r. kat. püspökség magyarellenes, diszkriminációs egyházpolitikája. Annyi bizonyos, hogy a felebaráti szeretet és a népek közti egyetértés szelleme jelenleg nemigen érvényesül a kismartoni püspökségen. Hogy mégis némi javulás mutatkozott, az a felsőőri magyarellenes plébános egyházi rendből való kilépésének köszönhető. Utódja sem tud magyarul, de legalább — hivatásához híven — igyekszik a kedvükben járni és a sérelmeket tőle telhetőleg orvosolni.

Jogfosztottságukban, a germán-osztrák sovinizmus szorítógyűrűjében, a „burgenlandi" magyarok is elmondhatják a katakombák siralmával: Misericordia Domini quia non sumus consumpti, — azaz ISTEN IRGALMÁBóL MÉG NEM PUSZTULTUNK EL.

A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése. (Győrffy István)

28. „BURGENLAND" ÉS A REVÍZIÓ

Az igazságot kell hirdetni alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt.

(Szalay Jeromos bencés szerz., volt kolozsvári egyet. tanár, történetíró)

A trianoni békeparancs elejétől a végéig hazugságra és csalásra épült. Félrevezetett és becsapott bírák ítéletét érvénytelennek tartjuk. A magyarok iránti fajgyűlölet annyira elvakította a keresztény Nyugat XX. szd.-i képviselőit, hogy a demokratikus elvek következetes megtagadásával a magyarságot az őserdei törzseknél is jogtalanabbul kezelték. Ugyanakkor Ausztriát — mindkét v.h.-ban való részvétele ellenére is — B. elrablásával kárpótolták. Trianonban is úgy viselkedtek velünk szemben a franciák, mint ahogy azt az angol Wolfe tábornok már több mint két évszázada megállapította róluk: „When the French are in a scrape, they cry out on behalf of the human species. Yet when the French are on top, there are none more bloody or more inhumane ..."

A magyarokat mindkét békeparanccsal (1920. és 1947.) kirekesztették a nemzetközi jogvédelemből, még a védekezési lehetőséget is megtagadva tőlük. A legkegyetlenebb módszerekkel sújtották a magyar nemzetet.10A hazai rendszerben is akad bátor panaszhang: „Tény, hogy a Párizs környéki békék legkeményebben büntetett áldozata Magyaro. volt: míg húsz birodalmi német közül egy került idegen impérium alá, addig húsz magyarból hét került kívül az új határokon."11

Kétféle mérték volt igazságszolgáltatásuk alapja. Ausztriának néprajzi elvekre hivatkozva dobták oda B.-ot. Viszont a magyarságtól mindenfelé megtagadták ezt az elvet, noha nem kétszázezernyi, hanem három és fél milliónyi magyarság képezi az abszolút többséget. Felelőtlenség v. rosszindulat elszakított országrészeink néprazji adatait önmagukban v. az idegen országéval összesítve szemlélni, összehasonlítani. B. követelésénél sem szabad ezt a hibát elkövetni, következésképen az ottani magyarságot, mint a kárpát-medencei összmagyarsághoz tartozó csoportot, nem pedig elszigetelten, B. keretein belül kell mérlegelni. Ilyen egybevetés során tűnik ki, hogy „a magyarság számaránya 54% volt, míg a németségé Ausztriában csak 36,2%. Ezenkívül a nemzetiségek a tótokon kívül befogadott népek voltak."12 Érvelésünkből nem maradhat ki annak hangoztatása sem, hogy 59 000 nem-német nyelvű állampolgárunkat kényszerítettek osztrák uralom alá.

Nem a magyarság hibája, hogy a trianoni bűnösök elvetették a revizionizmus magvát, tönkretéve a Kárpát-medence Európát védő geopolitikai egységét.13 Ez az irgalmatlan ország- és népcsonkítás vonta maga után, hogy „Horthy rendszere nem népi talajon termett, hanem idegen fegyverek kényszerítették a nemzetre ésígy éltek vele a történelmi osztályok."14

A magyarságot revíziós törekvései miatt kioktatóknak a saját portájukon is bőven volna söpörni való. A magyarok elkeseredését, területi és népi veszteségéből fakadó érzelmeit nyugatiak is megértéssel kommentálják: „No Magyar could feel much sentiment in any case for the country which had seized Hungarian territory and Hungarian people at the end of two world wars."15A „revízió" fogalmiköre tulajdonképen egyezik a kevésbbé használatos olasz „irredenta" jelentésével. Az olasz lexikon meghatározása szerint azoknak a politikai mozgalma, akik az idegeneknek alárendelt néptársaik által lakott területnek az anyaországhoz való visszacsatolását követelik.16529) Erről az igazságról hallani sem akarván, a zsákmányolók és pártfogóik a revizionizmust mint valami bűnös jelenséget kezelik. Szerintük a határkérdés lenne a revízió lényege, holott a területi követelmények mellett kisebbség-jogi kérdés is. „A revizionizmus ugyanis nem pusztán magyarkérdés. Egész Európát revízió alá kell venni.", írta Teleki Pál a Nouvelle Revue de Hongrie hasábjain. A mi tizenegy évszázados tulajdonjogunk még nem avult el, hiszen az osztrák megszállás csak ötven éves! „A történelmi Magyaro. a magyarság elvitathatatlan tulajdona és ezen a tényen mit sem változtat az, hogy annak egyes részein betolakodott idegen népelemek nagyobb számban élnek, mint a föld ősi birtokosa, a magyarság."17 530) A lengyel példa is arra int, hogy nem a néprajzi adottság, hanem a tört. jog is lehet mérvadó területek visszacsatolásánál. B. a hun, avar és magyar ősi foglalás jogán magyar terület. Mi nem kalmárok módjára (mint az amerikaiak Louisianiát, Floridát, Californiát, Új-Mexikót, Texast, Arizonát és Alaszkát) erőszakos kufárkodással, még kevésbbé pénzért vásároltuk meg ezer esztendős jussunk elrabolt részeit.

Padányi V. (Ausztrália) is tulajdonjogból kiindulva magyarázza a revízió értelmét és erkölcsi alapját: „A haza védelme, a nemzeti területért való késhegyig menő harc, minden nép történelmének legbüszkébb lapjait jelenti. A mi földünk a mi jogos tulajdonunk, Európa egyik legrégibb, történelemkönyvekben telekkönyvezett nemzetbirtok, amely soha nem volt a másé, hiszen az átmeneti megszállókkal szünet nélkül harcolunk érte. A mi földünk nekünk egyetlen tulajdonunk a világon és nekünk hazánk ..."

Az ötven évi megszállás és a pánszláv kényszer hatására létrejött pesti statusquo távolról sem szentesítheti a rablást. Volt már jóval tovább tartó török és Habsburg megszállás is, de Dobó, Zrínyi, Rákóczi vagy Kossuth egyetlen járásról sem mondott le. A Muszkavezetők érdekeit keresztező trianoni revíziótól ne ijedjen meg senki, aki magyarnak vallja magát. Elzász-Lotharingiát fél századon át követelte a „gloire" népe, és vissza is szerezte, jóllehet, a lakosság zöme német.

A revízió, a trianoni határok lerombolása a magyarság létérdeke. Ebből ered az az irányzat, amely a maximális követelés tudatát és mindenfelé való hirdetését írja elő számunkra. A revízió szükségességét igazságérzettel bíró nyugati szakemberek sem vonják kétségbe: „The frontiers of Trianon were not ideal and there seems NO reason why they should be regarded as sacred for all time."18„La Hongrie est peut-étre de tous les pays d'Europe celui oú la question de la revision se pose avec le plus d'urgence." (Roux Georges) (…)

Az írott és íratlan bizonyítékok hosszú sora is elárulja azt a nyugtalanságot, amit a revíziótól való (indokolt) félelem vált ki az elcsatolás óta B.-ban. Rejtett bűntudatuk és a kárpát-medencei Balance of Power szerepét betöltő magy. állam közvetlen szomszédsága miatt valóban sötét fellegként lebeg a megszállók fölött a revízió lehetősége. Hiv. körök több évtizedes „magyartalanító" vállalkozásai ellenére továbbra is kísért a magyar múlt: „Fear of Hungary is felt not only in terms of a threatened force from the east, but also in all traces of Hungarian history and culture which still permeate ,Burgenland'." 19 Már a végleges elcsatolás (1921. december) előtti válságos években is „szinte valamennyi burgenlandi tudta, hogy a magyarok a békeszerződés érvénybelépése után sem fogják feladni revíziós törekvéseiket."20

A soproni népszavazás örök felkiáltójel azok felé, akik ravasz mellébeszéléssel kételkednek a lakosság Trianon-ellenes magatartásában. Ha a határkérdést valóban a nép vélemény-nyilvánítására és nem néhány gyűlölködő tájékozatlan politikus döntésére bízták volna, akkor nyugati határunkat ma is változatlanul a megszokott Lajta-Lapincs vonalon ábrázolnák a térképek. A határmenti lakosság zöme nem rejtette véka alá magyarhű érzületét. A revízió gondolata már akkor, a trianoni békeparancs aláírása (1920. június 4.) előtti és utáni sanyarú időkben — minden felső irányítás nélk. — nemcsak megszületett, hanem önként vállalt tettekben, szellemi és fizikai, v. legalábbis passzív ellenállás formájában meg is nyilvánult.

1982-ben, éppen hatvan évvel azután, hogy Bécs „de facto" is megszállta B.-ot, a Falkland-szigetek fölötti vita során, a szabadvilági sajtó gyakran foglalkozott az önrendelkezési joggal. A trianoni pörben a múltra von. nekünk is erre a nemzetközi jogalapra kell hivatkoznunk, a jövőre nézve pedig minduntalan követelnünk kell. Viszont, mint az alábbi idézet is kifejezi, szavazásra csak a Trianon előtti lakosság, nem pedig az utána betelepített osztrák-germán, tót, orosz, oláh vagy szerb telepesek jogosultak: „Deals enforced by the settled in groups are not legally binding. This is common sense. Self-determination applies only to the oppressed group, not the oppressing group."21

Túlzás nélk. állíthatja Burghardt, hogy „a legtöbb burgenlandi meg volt győződve arról, hogy Magyaro. az adódó első alkalommal visszafoglalja Burgenlandot".22 Különösen a két v.h. közti időszakban volt gyakorlati jelentősége az anyaország népe által is követelt visszacsatolásnak. Egyébként nyílt titoknak számított, hogy a „burgenlandiak" tekintélyes rétegei várták a magyar „bevonulást". A nép érzelmét a bécsi sajtó sem hallgathatta el: „Voltak és vannak körök — írják 1924-ben —, amelyek magyar segítségben reménykedve, várják a restaurációt, vagyis Burgenland visszatérését Magyaro.-hoz. Ezen oknál fogva nem hajlandók Burgenlandba befektetést eszközölni."23A húszas évek osztrák sajtójának állandó visszatérő témája volt a „keleti veszedelem", azaz a magyarok visszatérése B.-ba.24

Jó okkal tételezhetjük fel, hogy ha a II. v.h. nem borította volna fel Európa rendjét, akkor B. kérdése már rég megoldódott volna, természetesen a mi javunkra. Akkoriban nyelvkülönbségre való tekintet nélk., osztatlanul élt a b. népben a magyar állameszméhez való ragaszkodás: „At least until 1938 the feelings of these border folk towards their former compatriots, remained a matter of serious concern to the Viennese political leaders."25 Hát még csak B. őstelepes magyarjai, a gyepűőrök utódai, mint kovász élesztették a magy. nemzeti öntudatot. Ők töretlenül, egy emberként dacoltak Béccsel és a kismartoni elvtársakkal! „In 1921 and throughout the interwar period, Vienna was beset by the constant fear of irredentist desires among the members of the Magyar minority."26 Joggal remélhették felszabadításukat a felsőpulyaiak, a felsőőriek, a rohonciak stb., hiszen maga Bethlen István, Magyaro. akkori min.-elnöke, a kárpát-medencei magy. közvélemény egyöntetű helyeslésével — jelentette ki, hogy a magyar állam nem mondott le B.-ról és népszavazást követelt. A germánság szerencséjére, Hitler emelkedésével és Ausztria német bekebelezésével, a magy. „veszély" látszólag elhárult B. egéről.

Néha negatív megnyilatkozásokból is következtethetünk a közfelfogásra. Feltűnő, hogy Bécstől Bukarestig, valamennyi zsákmányoló utódállamban a „fémjelzett demokraták", a baloldaliak jártak a rablók élén. B. sem volt kivétel! Ott is a szoc.-dem. elvtársak izgattak és izgatnak ma is Magyaro. ellen. Abban is egyeznek, hogy szinte gyerekesen rettegnek a legkisebb árnyéktól, amit, alaptalanul ugyan, a revíziónak tulajdonítanak. Ilyen lidércnyomásban részesült a b. szociál-demokrata tart. főnök Mindszenty miatt (ld. a 31. fej.-t). A régebbiek közül egy 1932. kismartoni esemény árasztja e beteges félelmet: „Plakate, die ein Bündnis zwischen Hitler u. Horthy darstellen u. Hitler beschuldigten das Burgenland an Ungarn ausliefern zu wollen, wurden von Polizeibeamten entfernt."27

Az összeomlást követő nagy „szocialista" ölelkezés sem volt képes megállítani a magyar revizionizmus kísértését. Az akkori austro-marxista főkolompos sem bízott a szovjet felszabadítókban. Elvtársaival a statusquot, B. hitleri felosztását (A.-Ausztria és Styria között) kívánta fenntartani, avval az indokolással, miszerint „B. visszaállításának következményeként Magyaro.-nak kedve támadhatna erre az országrészre, amelynek elvesztésébe sohasem törődtek bele."28 Ez az általános felfogás rémítgeti a lakosságon élősködő túlfizetett austro-marxista bürokratákat: „The fear of a Hungarian return is still not dead, however."29(…)

A magyarság nem mondhat le a nyugati végekről. Történeti jogigényét továbbra is fenntartja. Súlyosan tévednek azok (köztük Burghardt is), akik azt hiszik, hogy a magyarok „beletörődtek" a nyugati területeik elvesztésébe. Ez „csupán átmeneti beletörődés az erőszakba. Tévednek, ha a legyőzöttek bölcs belenyugvására számítanak. Igazságos helyzetet kell teremteni, mert a mostani elviselhetetlen", Írja Yves de Daruvar Trianon-ellenes könyvében. Még kevésbbé vonatkozik a „beletörődés" feltételezése a szabadföldi magyarokra, akik időszaki lapjaikban, számos könyvben és kiadványban (1945-től napjainkig) állandóan figyelmeztetnek a trianoni es párizsi békeparancsok tarthatatlanságára. Csak az idegen, pánszláv-bolsevista irányzatú csatlós terrorrendszernek köszönhetik az austro-marxisták, hogy a magy. állam hivatalosan nem ápolhatja Nagy-Magyaro. revíziós gondolatát. A szentistváni magy. haza tudata — minden felülről és kívülről jövő terror ellenére — éppen úgy el a magy. népben, mint annak idején a XVI-XVII. szd.-ban, amikor néhány nyugati várunk Habsburg cselszövés folytán idegen kézen volt. B. kitalálása óta csak feleannyi idő telt el, mint a pozsonyi (1491.) béke és az 1622. soproni országgyűlés között. A magyar rendek Mátyás királyunk óta sem felejtették el, hogy őseink jogos jussát vissza kell követelni. Az akkori uralkodó, II. Ferdinánd nem is térhetett ki jogos követelésük elől, es tétovázás nélk. elrendelte a várak visszaadását.

A nemzet élniakarása ma is törhetetlenül áhítja a kárpát-medencei területi es népi egységet. Az ébredező germán lelkiismeret egyik megnyilatkozása a törökvilágot hozza fel példaként. „Die Bindungen, die aus eigenem Opferwillen heraus über alle Hindernisse hinweg mit dem anderen Ungarn aufrecht erhalten wurden um die ideelle Einheit des Landes zu wahren, sind ein eindruck-voller Beweis nationalen Lebenswillens."30

B. elrablását még nem könyvelte el a magyarság, es várja az alkalmat, amikor újra egyesülni fog az anyaországgal. Csak vágyálom a bécsi austro-marxisták azon feltevése, miszerint a magyarság elfelejtette volna azt az aljasságot, amellyel Ausztria megrabolta volt fegyvertársát. Hasztalanul hivatkoznak mai, ú.n. magy. nyilatkozatokra. Ezt a kommunista politikát a moszkvai zsarnokság írja elő, és nem fejezi ki a magy. nemzet akaratát. Bécsi körök persze, hogy kapva kapnak a magyar társutasok hazaáruló kijelentésein. A nép nyakára ültetett moszkovita terroristák egyike, Kurtán Sándor „követ", B. keletkezésének 50. évfordulója alkalmából, 1971. februárjában „ohne Ressentiments im Sinne der Historischen Realität" hízelgő szólamával nyugtatta meg az osztrák elvtársakat.31

Kismarton bitorlói tévesen hiszik, hogy most már örökre biztonságban lehetnek, mert a nemzetünkre kényszerített vörös bábok hivatalosan nem tiltakoznak Trianon ellen. B. elrablásának félszázados évfordulója óta azonban lényeges változások észlelhetők. Ezekre való tekintettel felhívjuk a budapesti kommunista helytartótanáccsal mosolypolitikát folytató austro-marxisták figyelmét azokra a félhiv. hangokra, amelyek a Vasfüggönyön túl is elítélik Trianont. És ha egyszer Moszkva, ez sem kizárt, netalán tán zöld fényt engedélyezne a magyar revizionizmusnak, egyszerre lángra lobbanhatnak azok a pislákoló parazsak, amelyeket a jelenlegi rendszer Magyar Hírek c. hiv. szócsöve is sejttet: „Az is történelmi (sic!) tény, hogy Trianon nem az igazságtétel fóruma volt. Tény, hogy magyarlakta területeket is elcsatoltak, ott is elvágták a falvakat a számukra természetes központot jelentő városoktól, ahol ezt sem nyelvi, sem földrajzi kritériumok nem indokolták."32

Annak előrebocsátásával, hogy a revíziós gondolat, a statusquo rajongóival ellentétben, nemcsak a száműzetés tünete; mi, szabad magyarok (akár tetszik, akár nem), nagyon is kérdésessé tesszük az osztrák államterület integritását. A von. vélemények közül érdemes néhányat felsorolni. Csobánczi E. (Ausztrália): „A magyarságnak elvitathatatlan joga az elrabolt hazáját visszaszerezni."33

Mindszenty József, esztergomi bíboros hercegprímás, a XX. szd. legnagyobb magyarja, írja a 90 éves Ravasz László ref. püspökhöz intézett levelében: „Mikor pedig sohse volt elég a magyar, engedtünk az öt világrésznek ... Bár lengyelt, zsidót sikeresen védtünk, de szinte semmit a Felvidéken, Erdélyben, a 80 000 kárpátaljai férfit, Tito karmaitól a Dunán leúsztatott magyarjait, NYUGAT-MAGYARORSZÁGOT."34Dr. Béky Zoltán ref. püspök, az Amerikai Magyar Szövetség elnöke, 1978. nyilatkozatában t.k. kijelentette: „Szövetségünk közgyűlése leszögezte, hogy múltjához híven, továbbra is törhetetlenül küzd: itteni népünkért, rabságban élő otthoni véreink felszabadításáért, kiirtásra ítélt három millió erdélyi, egy millió felvidéki és délvidéki magyarság sorsának enyhítéséért s az EZER ÉVES MAGYAR HAZÁHOZ VALÓ VISSZACSATOLÁSÉRT."

Nádas Jánosnak, ugyancsak az Amerikai Magyar Szövetség elnökének, továbbá a negyedik évtizedébe lépett clevelandi Magyar Társaság és huszonhárom Magyar Kongresszus elnökének időszerű kijelentése az osztrák bitorlóknak is szól: „A trianoni és a többi párizs-környéki békében foglalt igazságtalanságok rendezésének feltétlenül be kell következnie: ez csak idő kérdése." A magyar nemzeti száműzetés Trianon-ellenes magatartásának gyakorlati megnyilatkozását, az országcsonkítás problémakörének tudatos vizsgálatát Nádas János az alábbiakban világítja meg: „Ha végiglapozzuk az 1961. óta évente összehívott Magyar Találkozó krónikáinak húsz kötetét, azt látjuk, hogy mindegyiken állandó útkeresés folyamata húzódik át, amelynek végső célja igazságtalanul elrabolt, ezeréves Kárpát-medencei örökségünk visszaszerzése, pontosabban azoknak a békés módszereknek megállapítása, amelyek a végső cél eléréséhez közelebb juttathatnak bennünket. Sajnos, a mi nemzedékünk öröksége több mint 60 év szakadatlan küzdelme árán és ellenére is csak az isteni örök igazságba vetett rendületlen hitünk maradt. Ez a hit azonban a mi legszentebb örökségünk, amelyet az utánunk következő nemzedékeknek is feltétlenül át akarunk adni."35

Sirchich László, a Felvidéki Felszabadító Bizottság elnöke üdvözlő beszédében (Cleveland, 1974) t.k. így méltatta Mindszenty bíborost: „Ezer évünk ragyogó örökségéből semmit sem ad fel és a megkínzott magyarok élére áll."36

Wass Albert, az Erdélyi Világszövetség elnöke is igazolja azon álláspontunkat, miszerint a gyáva megalkuvók tulajdonképen a magyarság csendes sírásói, „mérsékletre" stb. uszító siránkozásaikkal: „Novemberben a Ruméniai Magyar Szocialista Szövetség kiáltványa, melyben az erdélyi magyar dolgozók felszólították mind a Nemzetek Szövetségét, mind a szocialista országok együttesét, hogy vagy hozzák létre az önálló szocialista Erdélyt, vagy MAGYARORSZÁGHOZ VALÓ VISSZACSATOLÁS és lakosságcsere útján oldják meg mielőbb, mivel a helyzet Erdélyben egyre elviselhetetlenebbé válik, még a legmakacsabb kételkedő felé is bebizonyította, hogy Erdély problémája jogosan követel magának nemzetközi jelentőséget. A Ruméniai Magyar Szocialista Szövetség állásfoglalása újra csak azt bizonyítja, hogy meglátásaink helyesek voltak, amikor kezdettől fogva ragaszkodtunk, másokkal szemben, az erdélyi magyarság nemzeti jogaihoz, s nem elégedtünk meg a nagyon is langyos emberi jogok hangoztatásával."

A fentiekből levont következtetés „Burgenland" magyarjaira is áll, avval a megszorítással, hogy még nagyobb veszedelem, éspedig a jelenlegi embertelen osztrák elnyomás miatt a teljes népi megsemmisülés előtt állnak: „Az erdélyi magyar dolgozók kiáltványa bizonyíték arra, hogy Erdély sokat szenvedett magyarjainak csupán a magyar élettéren belül van lehetőségük egy békés és igazságos jövendőhöz. Mi, az Erdélyi Világszövetségben tömörült nemzeti érzésű és megalkuvásra nem hajlandó magyarok, továbbra is rendületlenül valljuk és hirdetjük, hogy igazságos és végleges megoldást csupán ERDÉLY VISSZATÉRÉSE képezhet a Kárpátok medencéjének földrajzi, gazdasági és politikai egységébe, ahova kultúrájánál fogva is beletartozik."37

„Bármilyen kicsi is területileg az 54 év óta Ausztriához csatolt és ma Burgenlandnak nevezett országrész, az elszakíthatatlan szerves része a Kárpát-medencének, s így magyar! Magyar még akkor is, ha a soviniszta osztrák politikának sikerült az ottani őslakos, hun-avar-magyar-besenyő származású magyarokat jelentéktelen kisebbséggé zsugorítani. Hiszen ennek az egyetlen szabadföldi ,hazai' kis földdarabnak, amit csak 1920. óta neveznek Burgenl.-nak, hegyei, völgyei, vizei, pipacsos búzatáblái, gyöngyikés, kamillás rétjei, útszéli csárdái, gémeskútjai, gólyafészkes, tornácos falusi házai, ősi magyar múltról regélő várai, Versaillessel vetekedő kastélyai még 54 év után is mind, de mind magyar. Ha nem vigyázunk, újra be fog teljesülni végzetünk, mert ,reálpolitikusaink' máris ássák harmadik trianoni sírunkat."38

Padányi V. történetíró (Ausztrália): „Megrablóinkkal való békés megegyezés és egy olyan revízió, amellyel a magyar nemzet mint minimummal megelégedhetik, egymást kizáró fogalmak. Mivel békés megegyezés olyan alapon, amellyel rabló és megrablott megelégedhetnek, sem érzelmileg, sem technikailag nem lehetséges, minden erőnkkel ésminden akaratunkkal, minden tettünkkel és minden érvünkkel, minden erőfeszítésünkkel egy kényszer-revízióra kell felkészülnünk."39

Padányi gondolatmenetét fűzi tovább Csikménasági: „Ahogy csak erőhatalommal tudták szétrombolni a Kárpát-medence ezredéves politikai egységét, azt ugyanúgy csak erőhatalommal lehet majd visszaállítani. Éppen ezért nekünk, akik csak jogos magunkét követeljük vissza, semmi közösködni, egyezkedni valónk nincs velük, legfeljebb csak az egész világot fenyegető pánszláv-bolsevizmus elleni küzdelemben." Ugyancsak Csikménasági az, aki párhuzamot von az argentinok és a magyarok követelései között: „Ahogy a spanyolok és az argentinok, — úgy mi, nemzethű magyarok — otthon és szerte a nagyvilágban, sem mondunk le semmiről. Visszaköveteljük 62 évvel ezelőtt elrabolt ősi földünk minden egyes rögét és idegen járomba hajtott, tervszerűen irtott véreinket."40

Czermann Antal lapszerkesztő, közíró (Ausztria és USA) meggyőződése, hogy „a magyarság a jelenleg B. néven osztrák kézben levő ezeréves magyar területről ma sem mondott le, s hogy türelemmel vár arra az időre, amikor Ausztriával, mint egymásra utalt, jó szomszéddal a békés megegyezés útján rendezheti ezt a kérdést, amelyet a párizsi nagyok gyűlölete és rövidlátása Eris almája gyanánt dobott a két nép közé." Az 1938. B.-Anschluß kérdésében az akkori magy. kormány álláspontját osztja: „Úgy tudom, ez volt a magyar kormány álláspontja Ausztriának Hitler által történt elfoglalásakor is. Hitler csapatai tudvalevőleg megállottak a történelmi Magyaro. határainál, s csak akkor vonultak be Burgenl.-ba, amikor a magy. csapatok megjelenése, bölcs előrelátásból elmaradt."41

Mi elvetjük a halogató politikát, és Csikménaságival egyetértésben, vétkes mulasztásnak tartjuk a kínálkozó alkalom elszalasztását. Egyik nemzeti jellemvonásunkkal, túlzott becsületességünkkel magyarázható, hogy a három napig szabadon hagyott B.-ot 1938. márciusában nem szállta meg az akkori magyar kormány.42

Gábor Aron közíró is reménykedik a felszabadulás utáni Közép-Európa újjárendezésében, mert „a történelem tanúsága szerint a népek érdeke mindig és mindenhol megsemmisíti a papirmegállapitásokat". Az Angliában élő Lajossy Sándor szaktársa pedig bölcsen jelenti ki Nagy-Magyaro. területi épségének helyreállításáról, hogy az nem romantika, irredentizmus vagy revizionizmus többé, hanem valóságos nemzeti programunk: „Az igazság az, hogy Trianon és azóta minden visszaélés velünk szemben — a jelenleg szovjettel való függőségbe kényszeríttetésünk is — a többi világ-zűrzavarokkal együtt megoldást sürget, és ezt semmilyen kimagyarázással nem lehet elintézettnek tekinteni. Dicső múltunkhoz híven, jelenünk történelmi eseményei is arra figyelmeztetnek, hogy megalkuvás nélkül küzdeni kell elévülhetetlen jogainkért!"43

Lassanként Németo. is kezd ébredezni, és kelet felől ege is kezd derülni. Nem kisebb személyiség, mint a bonni kormány ker.-szocialista belügyminisztere hozakodott elő a lengyelek által megszállt keletnémet területek visszacsatolásának kérdésével. Kijelentette, hogy a német területi kérdések tárgyalásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni az Odera és Neiße folyóktól K-re fekvő egykori német országrészeket.44 E történeti jelentőségű német revíziós nyilatkozat a magy. száműzetésben is élénk visszhangot keltett. Nánay Endre (USA) írja: „A fenti tükörből szemlélve a 60, illetve a háború utáni 40 évet, a tengelyszövetségért elszenvedett fél évszázadot, nemkülönben a német feltámadás szívárványjeleit, nekünk, emigrációban élő magyaroknak el kell határoznunk, hogy minden vonalon felerősítjük hangunkat a bennünket ért kettős és durva igazságtalanság reparálásáért, különösen elszakított véreink érdekében. A két világháborúnak most már csak egy, sebeiből súlyosan vérző országa van: Magyarország,"45

További amerikai magyar hangok: „Követelni kell azoktól, akik kötelezettségeikről megfeledkeztek s így szétdarabolt nemzetünkért felelősséggel tartoznak. Ütnünk, vernünk kell a vasat, akkor is, ha hideg." Szabadkai Sándor, clevelandi rádióműsor-szerkesztő, a Szabad Magyar Újságírók Szövetségének titkára írja: „Az országcsonkítás tényét nem tekinthetjük végleges, befejezett történelmi eseménynek. Mert TRIANON még van. Amíg változás nincs, a Trianon elleni harc mindig időszerű. A történelmi Magyaro.-ért folytatott közéleti munka nem tűri a belenyugvást, az alkudozást, a kiegyezést, a békességért imádkozó áhítatos semmi-tevést."46

Kifogyhatatlan a szabadföldi revíziós megnyilatkozások listája. Külön vaskos kötetet töltene meg valamennyi derék honfitársunk, szervezetünk nevének, Trianon-ellenes szellemi tevékenységének felsorolása. A hazai politikai, fizikai és szellemi terror miatt csak a sorok között, félénken, homályos utalásokkal és ritkán merik megnevezni Trianont, mint pl. Ruffy Péter a Magyar Nemzet egyik 1978. számában. A „szocialisták" nemzetiségi politikájának csődjét Illyés Gy. is kifogásolja. Trianon magvetése így érlelődik a pártvonalas íróban: „Idáig jutott a nemzeti elfogultság. Ebben látom én (ha ezt a szellemet el nem űzik) a XX. szd. egyik nagy katasztrófáját."47

Olybá tűnik, mintha közel négy évtizednyi bűnös hallgatás után, a nyolcvanas években a pesti muszkavezetők is merészelnek Leninre hivatkozni Trianon kérdésében. Sajnos, csak hivatkozásról van szó, mert semmit sem tesznek „az imperialista (trianoni) diktátum ma is érezhető megrázkódtatása" ellen. Egyébként érdemes teljes egészében idéznünk Sükösd Mihályt: „Tény az is, hogy Lenin „imperialista diktátumnak' nevezte a trianoni békeszerződést. További tény, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződés iszonyú megrázkódtatást okozott a területében és népességében megcsonkított Magyarországon. Ennek a megrázkódtatásnak a hatása máig érezhető." (…)

Trianon bukása és vele nyugati végeink felszabadítása éppúgy be fog következni, mint a szovjet-bolsevista rémuralom megdöntése. Nem hiába rettegnek a hazai terrorlegények Ötvenhat árnyékától. Az önmaguk által is helyesen „felkelésnek" (t.i. a „forradalom" mindenképen valótlan megjelölés) nevezett nemzeti ellenszegülés a magy. lelkek mélyén ma is ott lappang, és csak olaj kell a tűzre, hogy ismét lángra lobbanjon. A nemzetet felszabadító és megújító hatalmas megrázkódtatás ugyanolyan következetességgel fogja elsodorni a mai jogtiprókat, moszkovita élősködőket, mint egykor a kurucok a labancokat, vagy a tizenkilences vitézek a bőrkabátos hóhérokat.

Ha már most a gazdasági életképesség szempontjából kezdjük elemezni B. helyzetét, akkor egyszeribe megdől a Trianon útját egyengető, Alt-Österreich felé irányuló termelés v. a bécsi-gráci „konyhakert" bölcsessége. Több mint félszázados kísérletezés után a tart. második főembere, Soronics Ferenc, helyettes tart. főnök még mindig B. első számú problémájáért vonja felelősségre a politikai hatalmat gyakorló baloldalt: „Das Burgenland entgegen allen szozialistischen Behauptungen, wirtschaftlich noch immer keinen Anschluß an die übrigen Bundesländer gefunden hat." Nyilatkozata tulajdonképen a műtartom. gazdasági életképtelenségéről rántja le a leplet. A természet örök törvényei is visszaparancsolják abba a gazdasági és politikai egységbe, amelyből erőszakkal kitépték. A revízió tehát gazdasági szempontból is indokolt! (A Rohoncot sújtó trianoni csapásról másutt részleteiben szólunk.)

A természeti törvények ereje, nem pedig a hazánkra kényszerített bolsevista rendszer vonzza — a Vasfüggöny ellenére is — B. népét Csonka-Magyaro. üzleteibe stb. Az élelmiszer és szórakozás hazánk mezőgazdasági adottságainál fogva, nem pedig a kommunista államkapitalizmus miatt olcsóbb hazánkban, amint ez utóbbit a bécsi vörösök napilapja híreszteli. Az ausztriai Lenin-fiúk most is szándékosan hallgatják el a történeti igazságot. Ugyanis 50-60 évvel ezelőtt, a vörösök által megvetett Horthy-korszakban, naponként ezrével lépték át az aknamezők és őrtornyok nélküli határt az ausztriai, főként „burgenlandi" bevásárlók. Akkoriban természetesen ú.n. kapitalista rendszer honolt hazánkban, és mégis sokkal szabadabban, könnyebben és tömegesebben virágzott az „Einkaufstourismus". Az akkorihoz képest mennyiségileg és minőségileg is eltörpül a mai egyéni határforgalom. Mégpedig azért, mert a trianoni korszakban nyoma sem volt bármilyen mesterséges határzárnak. Mindenekelőtt a két háború közti határátkelőhelyek sokszorosan nagyobb száma szembetűnő. Amíg a mostani aknásított, tornyokkal és vérebekkel őrzött Vasfüggönyön mindössze öt ponton kísérelhető meg az átkelés, addig pl. a szentgotthárdi járás tízszer rövidebb — 14 kilométeres szakaszán — ugyancsak öt hiv. átkelőhely állt a trianoni határmenti lakosság rendelkezésére, a mai egyetlenegy közúti átkelőhellyel szemben. De nemcsak az átkelőhelyek sűrűsége, hanem a határátlépés rendészeti előfeltételeinek emberséges, egyszerű volta is a kisemberek érdekeit szolgálta. A Trianon által kettéválasztott helyi lakosok könnyen beszerezhető arcképes igazolvánnyal léphették át a mesterséges határt, nem volt szükségük vízumra, sem hosszú kérdőívre, még kevésbbé időt rabló várakozásra, mint ma, a géppisztolyos határőrség goromba vizsgálatánál. Ott volt aztán a „kettős birtokosok" ma teljesen megtagadott, egykori kedvező jogállása: a trianoni határon túli földjeiket akadálytalanul és rendészeti túlkapások nélkül, szabadon művelhették. Az idősebb „burgenlandiak" mai napiglan is áradozva emlékeznek vissza azokra az „aranyidőkre", amikor rendszeresen, törvényes úton vásárolhattak főként hentesárut a magyar oldalon. A bécsi üzletemberek tehergépkocsijai minden korlátozás nélkül jöhettek a magyar falvakba olcsó barackért, szilváért, szőlőért stb. Nem tiltották ki őket, amint azt ma a kommunista diktatúra teszi. Végül szólnunk kell az élelmiszer-csempészetről is. Bármennyire is törvényellenes volt, végeredményben a „burgenlandiak" javára szolgált. Egyik népszerű formáját azok a csempészek gyakorolták, akik kerékpárjukon százával-ezrével szállították a magy. tojásokat B.-ba. A régebbi idők csempész-romantikáját csaknem négy évtized óta a bolsevizmus minden emberi mozgást üldöző halálos terrorja váltotta fel a Vasfüggöny mentén.

Külföldi tárgyilagos kutatók sem titkolják, hogy a trianoni ha- tár megvonásával jóformán mindenfelé Ausztriának kedveztek. Habár Burghardt csak felületesen érinti ezt a problematikát, mégis rögtön észreveszi, hogy a határt főként Magyaro. hátrányára jelölték ki. Hangoztatja, hogy Rohoncot a Felsőőrséggel, továbbá a felsőpulyai járást Magyaro.-nál kellett volna hagyni.48Prof. Burghardt e területek magy., illetve horvát többségű lakossága miatt hibáztatja az elcsatolást. Való igaz, hogy a horvát kisebbségnek fajilag-nyelvileg semmi köze a germánokhoz, miért követelték és csatolták el tehát az általuk lakott községeket, amelyek Soprontól délre a trianoni határ mentén húzódnak. De tört. v. gazdasági okok sem indokolták elszakításukat.

A területi revíziónkat ellenzők okosabban tennék, ha figyelmüket Ausztria déltiroli kérdésére fordítanák. Az olaszok 1977. nagyvonalú autonómiája egyelőre levette Dél-Tirolt a napirendről, mégis helyénvaló leszögezni, hogy eredményhez az osztrák részről kifejtett, hosszas külügyi tevékenység vezetett.49

A revíziós törekvéseknek mindenkor útmutatóul szolgálhat Prónay példaképe. Csak jogos tulajdonát védte az osztrák rablókkal szemben, ezért sem erkölcsileg, sem jogilag nem vétkezett. A tolvajjal szembeni védekezést sem az emberi, sem az isteni törvény nem tiltja. Ha az okos szó nem használ, fegyverekhez kell nyúlni.

A magy. haza területi épségének eszménye tovább él a magyarság tömegeiben. A magy. nemzet összetartozásának határokon túl is élő tudata B. térségére is vonatkozik: „Aber die ungarische Nation blieb sich der Zusammengehörigkeit über alle Grenzen hinweg unbeirrbar bewußt."50 Egyedül vagyunk. Az egyetlen, amit tehetünk, a kitartó, következetes, megalkuvás nélküli felvilágosítás magunk között és kifelé egyaránt. A tétel egyszerű, de súlyos: visszakövetelni jogos tulajdonunkat. Ne tétovázzunk, mert a világ legszörnyűbb igazságtalanságának jóvátételét magunknak kell szorgalmazni. Jogos követelésünket érvényesíteni kell a világ törvényszéke előtt. Csak nem fogunk meghátrálni a rettegő mozaik-államok örömére? Ők a tolvajok, mi az elidegenített hajlékunkat, ősapáink vérrel-verejtékkel áztatott földjét pereljük vissza tőlük. Amint az egyéni magán-, úgy a nemzeti köztulajdont sem hagyhatjuk bitangok birtokában.

A szabad magyarság egyik elsődleges kötelessége a revíziót a jó gazda gondosságával állandóan napirenden tartani. Kövessük Mindszentyt, aki egyetlen barázdáról sem mondott le. (…)

... S védd meg karszti földedet, Azt a pár négyzetméternyi földet .. . De azt aztán foggal, tíz körömmel, Démoni dühvel és őrült örömmel — AHOGY LEHET ... (Reményik)

29. OSZTRÁK JELLEM ÉS BÚNŐSSÉG

Becsület ésönérzet nélkül sem az emberek, sem a népek nem élhetnek. Isten igazságos és bünteti a mulasztókat. (Mindszenty)

A legtöbb XX. szd.-i osztrák pártpolitikusra, írástudóra vonatkoztatható Mikszáth Kálmán tót papságot feddő intelme: „Maguktól el kellene tiltani a tintát ... Mert maguk mindent meghamisítanak. Jaj, szegény történelmünk."51

Osztrák jellemvonások kutatása során először is saját véleményükre vagyunk kíváncsiak. Abraham A Sancta Clara, a XVII. szd. II. felében és a XVIII. szd. elején Bécsben élt híres hitszónok, udvari pap ésíró, nem rejtette véka alá mondanivalóját. A szószékről ostorozta kora erkölcsi kihágásait. A mai ú. n. szólásszabadság csupán torz mása az akkori nyílt vélemény nyilvánításának. A 300 év előtti szerzetes, súlyos következmények nélk., ma aligha döröghetné a hívek felé: „Einen Österreicher vom Sauffen, einen Juden vom Betriegen, einen Böhmen vom Lügen ... zu bekehren, den lass ich seyn ein Bidermann, der solche Leut bekehren kann."52

A három évszázados önjellemzéssel állítsuk szembe egy mai bécsi kesergését: „Ich bin jetzt wieder daraufgekommen, daß ich in Wien nicht leben kann, obwohl ich das 18 Jahre übte. Die Menschen sind falsch, gar nicht charmant, die Stadt morbid und vor allem: es geht hier nicht den geraden Weg." (Löwitsch Klaus filmszínész nyilatkozata a bécsi KURIER c. napilap 1975. okt. 11. sz.-ban.) Amilyen ködös, felhős Bécs ege, ugyanolyan egyhangú, sőt unalmas az osztrákok természete. Úgyannyira, hogy nemcsak a napisajtó, hanem a televízió is foglalkozik evvel a kérdéssel. 1976-ban minden rendű és rangú polgár véleményét juttatta kifejezésre a „Sind wir fad und schläfrig?" c. bécsi televíziósadás.53 (…)

Az elfogulatlan külföldiek megfigyelése sem hízelgőbb. Az aradi akasztás és Haynau vérengzése arra késztette Palmerstont, a brit kormány fejét, hogy megbélyegezze Ausztriát: „Az osztrákok valóban a legnagyobb vadállatok azok között, akik valaha a civilizált ember meg nem érdemelt nevére igényt tartottak. Kegyetlenkedéseik csak az afrikai és haiti négerfajok eljárásához hasonlíthatók."54 Kortársunk, az amerikai Johnston William M., az osztrák történelmi díj nyertese, a magyarokkal összehasonlítva, új oldalról jellemzi az osztrákokat: „Austrians — as distinct from Hungarians — suffered feelings of inferiority."55 Köztudomású, hogy a kisebbségi érzés hamisságot, búskomorságot, gyűlölködést vált ki és általában az alattomos természet velejárója. (…) A tömegesen betelepült szlávok is növelték a kishitű, rosszkedélyű és akaratú bécsiek számát! Kiüt rajtuk az ősök, a csehek jelleme. 1900-1918 között Bécsben az osztrák miniszterek, illetve közalkalmazottak egyötöde cseh volt. Ugyanakkor százezer főnyi cseh lakosságával (Prága után) Bécs a második legnagyobb „cseh város" volt.56A szláv erőszak mindig szívesen látott szövetséges volt bécsi körökben, fent és lent egyaránt, természetesen magyarellenes éllel. Gondoljunk csak a csehek, horvátok fegyveres bevetésére, a szláv telepítésekre, a csehek burgi szerepére, hogy aztán a Habsburg-ház tagjai kidolgozhassák hazánk felosztását.

Az ált. jellemvonások gyakorlati megnyilatkozása végigvonul az osztrák történeten. Mint az emberiesség, a szocialista egyenjogúság bajnokait emlegetik magukat, ugyanakkor állítólagos superdemokrata létükre, történeti ítéletükben az 1867. magy. kiegyezésért, ami amúgyis csak részben adta vissza Magyaro. függetlenségét és alkotmányos jogait, a magyarokat marasztalják el.57 Kifogástalanul dokumentált, a világtört. által is rögzített tény, hogy a magyar kormány ellenzésére, osztrák körök és öttucatnyi cseh tábornok nyomására jött létre az I. v.h.-t elindító hadüzenet.58Az I. v.h.-t kirobbantó pánszláv-szab.-kőműves szövetségnek egyik jellegzetesen osztrák természetű szekértolója Redl Alfréd, az osztrák-magy. monarchia kémelhárító főnöke volt, aki az összes hadititkot kiszolgáltatta az oroszoknak. Nélküle sohasem sikerült volna, a már említett cseh tábornokokkal erősen befolyásolt osztrák hadvezetésnek rászedni Ferenc Józsefet.5968 évig tartó uralkodása alatt a bécsi Prof. Ringel szerint: „hat in dieser überlangen Zeit keine einzige konstruktive Idee gehabt, keine einzige! Mit der zwangsneurotischen Pedanterie einer Maschine ist er am Schreibtisch gesessen ..." Hetven évvel ezelőtti bűnös hadüzenetével többszörösen kegyetlenebb sírásója volt hazánknak, mint Ausztriának. Mindazonáltal minket igazol a bécsi egyet. tanár elmarasztalása: „Es ist doch überhaupt kein Zweifel, daß dieser Mann vor allen anderen der Totengräber Österreichs war!" (PROFIL, Bécs, 1984. ápr. 16. sz., 83. old.)

B. rövid történetében máris véres nyomot hagyott a bécsi jellemet sugárzó lumpenproletárok pártpolitikája. Amíg az ezeréves magy. múltban soha, addig már ötévi osztrák megszállás után véres pártpolitikai összetűzésre került sor Somfalván. Ebben a Vasfüggöny melletti faluban 1927. jan. 30-án a marxisták által megtámadott frontharcosok okozta fegyveres beavatkozásnak két halálos (egy felnőtt és egy 8 éves kisfiú) és öt sebesült áldozata volt. Az esetnek további súlyos hullámverései a baloldaliak zendüléséhez, vandalizmusához és végül a bécsi igazságügyi palota felgyújtásához vezettek. A bécsi austro-marxisták dühöngése 80 ember életét oltotta ki, több száz sebesülést okozva.

Csak a tájékozatlanok és felelőtlenek között akadhatnak olyanok, akik Ausztria elmarasztalását hálátlanságnak tartják. Sajnálkozás helyett inkább arra a végzetes hadüzenetre kellene gondolniuk, amellyel — két emberöltővel ezelőtt a bécsi államférfiak és császárjuk — nemzetünket akarata ellenére, szörnyű háborúba és mai napig tartó mérhetetlen szenvedésbe sodorták. Amikor aztán a reánk kényszerített négyéves háborút túlzott magy. becsületességgel és hősiességgel végigküzdöttük, hullarablók módjára, az osztrákok is jelentkeztek az országcsonkításnál. Súlyosan tévednek az austro-marxisták, ha azt hiszik, hogy a hallgatásra ítélt magy. nemzet zsákmányolásukat már elfeledte. Nincs a világon olyan erkölcsi szabály, amely a fegyvertárs megrablása alól felmentést adna. A „Landnahme" jogosságát (a győztesek ítéletével) igazoló ködhintés sem döntheti meg a történeti tényeket és az erkölcsi követelményeket. E helyt is emlékeztetünk arra, hogy Renner elvtárs, a későbbi osztrák kancellár és elnök volt az, aki már 1899-ben kiadott könyvében fejtegette azokat a követeléseket, amelyek húsz évvel utóbb a szövetségesek „béke-konferenciája" elé tárva, a nyugati végek elcsatolásához vezettek.60

Az osztrák utonállók rablását nemcsak Renner, hanem kevésb-bé ismert pángermánok is szorgalmazták, jóval a „wilsoni pontok" és a győztesek béke-parancsai előtt. Scheicher J. képviselő a bécsi Reichsrat-ban elhangzott 1905. felszólalása keretében követelte: „den ganzen westlichen Teil von Ungarn u. den südlichen Teil, der von Germanen besiedelt ist." Ugyanilyen szellemű tömörülés volt a Verein zur Erhaltung des Deutschtums in Ungarn 1907. alapítása Bécsben, Meidlinger G. (Boldogasszony, Moson vm.) és a cseh származású Patry J. bécsi tanító által. Ugyanott jött létre 1913-ban ennek az egyesületnek Deutsche Landsleute aus Ungarn nevű fiókja a Barátudvarból (Moson vm.) elszármazott Polz T. vezetésével. Közben a bécsi sajtóhadjárat is megindult a pángermanista követelések szolgálatában. A bécsi Alldeutsches Tagblatt 1906. jún. 17. sz.-ban jelent meg Patry J. Westungarn zu Deutschösterreich c. cikke, amelynek írására magy.-gyűlölete ösztönözte. Saját maga büszkén vallja, hogy már az anyatejjel szívta magába ezt az osztrák-szláv „erényt". Visszaemlékezéseiben t.k. ez áll: „Az anyatejjel szívtam magamba a ravasz csehek nemes gyűlölködését."61 Meidlinger G. a bécsi Reichspost 1906. szept. 1. sz.-ban követelte a nyugati magy. területek Anschluß-át. Nincs hát osztrák ártatlanság, még kevésbbé felmentés a bűnösség alól!

A magyarság a jogos magáét követeli vissza, amazok viszont olyan területet bitorolnak, amit vis major, azaz erőszakos nyomás hatása alatt kellett átengednünk. A II. v.h.-t követően magyarok százezreinek útja vezetett Ausztrián keresztül a szabadság felé. Az ötvenhatos felkelés hasonló, de méreteiben jóval kisebb menekülési hulláma is nyugati szomszédunk felé irányult. E menedékjog semmi esetre sem tekinthető jóvátételnek. Távol áll tőlünk a befogadás humánus voltát és erkölcsi jelentőségét kétségbe vonni, de pár vagon krumpliért még nem mondhatunk le ezeréves jussunkról. Néhány évtizeddel előbb mi magyarok is segítettünk az éhező Bécsen. A magyarok által díjtalanul felajánlott élelmiszer vonatszámra érkezett az I. v.h. sújtotta osztrák fővárosba.62

Vessük össze elfogulatlanul az osztrák-magyar „tartozást és követelést" a történelem folyamán. A magyarnak sohasem volt hódító szándéka. A X. szd. első fele is — amikor a magyarok katonai fölénye egyedülálló volt Európában — erről tanúskodik. Viszont az osztrák-germán törekvés, a Drang-nach-Osten szellemében, kezdettől fogva a magyarok leigázása volt. Ma pedig egyoldalúan a magyarok kegyetlenkedéseiről értekeznek. (…) Emlékeztessük a bajoroktól származó osztrákokat, hogy a lech-mezei vereség után őseik milyen „civilizált keresztényeknek" bizonyultak: „But few of whom (t.i. magyarok) escaped to their country, almost the whole of the fugitives being slain or hunted down like wild beasts by the Bavarian peasants. The adherents of the adverse party were mercilessly punished by Henry of Bavaria, who caused them to be buried alive or burned in beds of quicklime. Herold, bishop of Salzburg, was by his order deprived of sight & patriarch Lupus of Aquileia met with still more wretched fate."63

Írott források, oklevelek és krónikák tanúsítják, hogy két Frigyes nevű uralkodójuk különösen a zsarolás terén tűnt ki. II. Frigyes a tatárok-üldözte IV. Bélát csalta kelepcébe, hogy (rövid időre) megkaparintsa a nyugati végeket, III. Frigyes pedig a Szent Korona elrablásával csikart ki Mátyás királytól b. uradalmakat. II. v. Harcias Frigyes még a tatárjárást is jó alkalomnak tartotta, hogy utonálló módjára megzsarolja és kirabolja a magy. királyt. A tatár elől menekülő IV. Béla Pozsonyban keresett menedéket, amikor az osztrák herceg meghívása érte. A mit sem sejtő magyar királyt sikerült félrevezetnie. Nem elégedve meg a három határszéli vármegye kicsikarásával, tovább zsarolta IV. Bélát. A pénzéhes II. Frigyes, miután IV. Bélát összes kincseitől megfosztotta, ráadásul még rabságba is vetette. A bécsi tört.-író szavai az alattomos osztrák lelkületet fejezik ki, amikor ezt a banditizmust az ártatlanság mázával igyekszik bevonni: „Ein skrupelloser Real- politiker wie er konnte eine solche Gelegenheit unmöglich verstreichen lassen, ohne sie für seine Zwecke auszubeuten. Er zwang den Ungarnkönig zu einem Vertrage, über den wir allerdings nicht genau unterrichtet sind."64

Az osztrák-germán betörések a mohácsi vészig főleg anyagi kárt okoztak, de a töröktől szorongatott nemzet nem kerülhette el az osztrák rabigát. A mohácsi vészt követő török-osztrák sanyarpatásokat ma már egyes nagynémet szerzők is tárgyilagosabban kezdik szemlélni. Krüger Horst így ír rólunk 1975-ben: „Die Geschichte dieses Volkes war eine immerwährende Leidensgeschichte. Während Paris u. Rom, Wien u. London trotz aller Kriege historisch-organisch heranwachsen konnten, wurde Budapest immer wieder erobert, gestürmt, geplündert, in Brand gesteckt. Zum letztenmal brandte es 1956. Trotz türkischer Steuereintreiber u. österreichischer Gendarmen, trotz faschistischer Gestapo u. Stalins Geheimpolizei, sie übten sich in der Kunst des Űberlebens."65

A bécsi Burg koronás fejéről a török hódoltság magyarjai is hallottak egyet-mást. Ezek a szállongó hírek korántsem voltak kecsegtetők, miértis a török rabigában szenvedő nép nem vágyakozott a Habsburg kir. után. Nem róhatjuk meg azokat a magyarokat, akik elkeseredésükben keresték a kiutat, a továbbélési lehetőséget. Hogy aztán útkeresésük csöbörből vödörbe juttatta őket, arról sem tehettek. Ilyen kétségek közepette érthetővé válik a nyugati történész megfigyelése: „Many of the Hungarians who found themselves under Austrian rule preferred Turkish hegemony, under which they had enjoyed considerable autonomy & religious toleration." Ugyanez az amerikai Cameron rámutat a Habsburg-osztrák vonal ellenünk elkövetett legnagyobb vétkére, az idegenek betelepítésére is: „Leopold further weakened Hungarian resistance by making grants of empty land in the newly won territories to NON-Magyar nobles & by promoting the settlement there of German & Slavic peasants."66 Olyan területeket oroztak el tőlünk, amelyek színmagyar népét a török irtotta ki. „Hiszen egyedül a XVI. szd.-ban rabszolgaságba hurcolt magyarok száma felülmúlja a félmilliót."67

A germanisták által nyugati érdemként elkönyvelt török alóli felszabadításnak árát is többszörösen megfizette a magy. nép: közvetlen anyagi és személyi szolgáltatással, közvetve pedig a birtokelkobzások és az országot később Trianonban szétszaggató idegenek betelepítése által. A von. tört. részleteket csak dióhéjban és elfogulatlan nyugati szemléletben mutatjuk be. Anyagiakban és személyes hozzájárulásokban tetemes értéket sejttet a történész egyetlen mondata: „For almost 30 years after 1683 Habsburg armies lived off the land while ,liberating' Hungary from the Turks."68 Az i.v. részleteket Macartney így ecseteli: „44,000 of the 60,000 soldiers which consisted the Imperial Army were quartered in Hungary, which the military commissioners in charge of them bled white for their maintenance."69A „liberating" szót az angol szerző is idézőjelbe teszi, mert az nem Magyaro. felszabadítását, hanem Ausztria gazdasági és politikai érdekeinek érvényesítését célozta. A rejtett célok hamarosan beigazolódtak azáltal, hogy a felszabadított magy. területeket gyarmatként kezelték. Mindazonáltal az osztrák túlkapások nem voltak újkeletűek a török kiűzésekor, csupán fokozódtak. Annak bizonyságául, hogy már annak előtte is szabad prédának tekintették a magyarok földjét, álljon itt az, alábbi szomorú pillanatfelvétel: „Montecuccoli és a keresztény hadak Szombathely_körül telepedtek meg e vidék borzasztó csapásául, mert nemcsak a föld népének es az uraknak házait kirabolták, hanem még a templomokat is és számos falut felgyújtottak."70 (...)

Íme az osztrák megtorlás, Prof. Macartney fogalmazásában: „Now Ferdinand's minister, Lobkowitz organized reprisals on the grand scale. Three hundred noblemen lost their estates."71 Mindez csak kezdete volt az akkori félszázados magyarirtó osztrák bosszúpolitikának. A bécsi magyarüldözők névsorából csak az élenjárókat nevezzük meg. Kollonich Lipót bécsújhelyi püspök terve szerint Magyaro.-t először szegénnyé, aztán katolikussá, végül németté kell tenni. Carafa csász. tábornok vérengzésének 22 ártatlan debreceni civis is áldozatul esik. Lefejezésüket szörnyű kínzás előzi meg. Eperjesi vésztörvényszéke előreveti árnyékát Aradnak és a Bach-korszaknak. Századunk elején az osztrák természet Ferenc Ferdinánd trónörökösben domborodott ki, aki féktelenül, úgyszólván örjöngve gyűlölte a magyarokat. A b. elvtársak is gyakorolják azt a gyűlölködést, amit a tót Kollár lutheránus lelkész a múlt szd. első felében tanúsított a magyarokkal szemben. Kortársa, a szabadságharcos Horváth Mihály, neves történészünk jellemzése és a jelenlegi megszállók magyarellenessége közti párhuzam ma is fennáll.72

Mivel a bécsi Burg Magyaro.-t a „jure belli" alapján háborús zsákmánynak tekinti, az 1690. hírhedt Neoacquistica Commissio-val felülvizsgálja a török uralom alól felszabadult földbirtokok jogcímét. Az ősi magyar tulajdonjog megszüntetése és a vele járó birtokfosztás a tulajdonképeni célja. Ilyen ármánnyal juttatja Bécs idegen udvaroncainak az ősi magy. földet. Azonos sérelem éri a földnélküli jobbágyokat, akiket az erőszakos szerbek, valamint germán telepesek birtokba helyezésével semmiznek ki. „Az osztrák kormányzat célja azonban éppen a magyarság gyöngítése, sőt a föld színéről való eltüntetése volt. Fegyverrel űzték el a saját földjét visszafoglalni jövő magyarságot."73

A magy. nép sorvasztása céljából telepítették le a szerbeket, a germánokat, és osztogatták kegyenceiknek az őshonos magy. nemesek jogos tulajdonát. Nem szándékunk elhallgatni a tényleges osztrák-germán érdemeket, de azt sem, hogy: „It was the Magyars who suffered the most seriously. For almost three and a half centuries Hungary had been the frontier of western Christendom against the Turks. Even in her 160 years of desolation, Hungary remained the principal bulwark of Europe against the Turks."74

A Trianonhoz vezető Habsburg-osztrák nemzetiségi és telepítési politika az angol-amerikai történészeknek is állandóan visszatérő témája: „The vacuum left by the Turkish withdrawal was filled by Austria, but not without strong Hungarian national opposition."75 Prof. Macartney pedig számarányban is kifejezi a magyarok Habsburg-gyűlöletét: „Three Hungarians out of four had now reached the stage of regarding the Habsburgs and Austria as their mortal enemy."76 Tanulmányunk tárgya szempontjából különös figyelmet érdemel Adams Dunántúlra von. észrevétele: „Vienna also systematically planted NON-Magyar colonies in Pannonia."77

Rákóczi pro-patria-et libertate, néplélekből fakadó szabadságharca, sajnos, elbukott. Ugyanúgy Kossuthé is. „Gyűlölet volt napirenden", írja Holzer Hans is. Mint közülük valónak adjuk át neki a szót az osztrák bosszú és féktelen vérengzés érzékeltetésére: „Valóságos vérfürdő következett. Ezerhétszáz-hatvanöt tisztet és polgári személyt sújtottak hosszú lejáratú börtönbüntetéssel, száztizennégyet pedig kivégeztek. Mindez természetesen a császár tudtával történt. 1849. és 1867. között Magyaro.-t mint meghódított tartományt kezelték." Akadtak ugyan osztrákok is, akik megelégelték a kegyetlenkedést és mérsékletre intették a császári vezető köröket, de szavuk meghallgatásra nem talált. Schwarzenberg herceg, a Burg első minisztere igy válaszolt az ilyen okvetetlenkedőknek: „Let's do a little bit of hanging instead." Oly nagyfokúra duzzadt már az osztrák vérbosszú, hogy I. Miklós orosz cár is kénytelen volt ismételten tiltakozni olyan magyar honvédtisztek kivégzése ellen, akik békésen megadták magukat.78„1849. nyarán — írja Cameron — az oroszok csatlakoztak Haynau, a hiéna csa- pataihoz, hogy lerohanják és leigázzák a magyarokat. Haynau tábornok — kegyelem ellenére is — brutális módon kivégeztette a magyar vezetőket."79

Az osztrák várbörtönök embertelen bánásmódja elevenedett fel az ausztriai internáló táborokban, mint pl. Thalerhofban. (Jelenleg Grác rep.-tere.) Johnston W. M. könyvéből tudjuk, hogy „1914. augusztusában minden nemű és korú lengyelt, szerbet az üdülőhelyekről elhurcolva bebörtönöztek anélkül, hogy hozzátartozóikat értesítették volna. Előkelő lengyel nőket kényszerítettek arra, hogy röhögő katonák sorfala előtt meztelenül fürödjenek, ugyanakkor szláv papokat illemhelyek tisztítására fogtak be. Osztrák őrök csupa szórakozásból ütlegelték azokat a brit polgári személyeket, akik képtelenek voltak előteremteni azt a megvesztegetési díjat, aminek ellenében a házi fogság kedvezményeit élvezhették volna."80

Soha a történelem folyamán nem mutatkozott meg olyan tömegesen az osztrák képmutatás és alattomosság, mint a II. v.h. befejezésekor. Jóllehet, leírhatatlan lelkesedéssel, önkéntesen csatlakoztak a hitleri Németo.-hoz, az összeomláskor mindenki ártatlan demokratának vallotta magát. Még élénken emlékszünk az 1938. Anschluß-ra és a negyvenötös összeomlásra. Élő tanúi voltunk az osztrák rádiók és hírlapok „örök boldogságtól" sugárzó tudósításainak. „Le 14 mars 1938, Hitler fit une entrée triomphale á Vienne ... il fut accueilli par 200,000 personnes."81Hitler diadalmas bevonulását Dr. Innitzer Theodor bíboros érsek „rendeletére harangzúgás kísérte és az osztrák szavazók 99.73%-a igennel foglalt állást az Anschluß mellett.82 Seton-Watson pedig így emlékezik vissza: „Cardinal Innitzer had the Swastika flown from the graceful spire of St. Stephen's Cathedral & the Archbishop of Canterbury read in the House of Lords a letter received from a friend in Vienna describing how wonderful the New Order was."83Igen, világszerte feljegyezték, hogy 1938. április 10-én 99,73%-os egyhangú osztrák szavazatot kapott Hitler. Fűzzük hozzá még azt is, hogy kényszer nélk., titkosan szavazhattak, vagyis őszinte véleményüknek adtak kifejezést. Mindössze 12 000 nemleges szavazatot adtak le az egész országban.84„Hitler führte am 12-13. März 1938 den von der ganzen Mehrheit der Bevölkerung begrüßten Anschluß durch. Wahlergebnis (10. April 1938) 99.7% JA — Stimmen."85

Az 1938-ban „jobbra át"-fordult osztrák népet az austro-marxista Renner ekként biztatta az Anschluß mellett: „1938 forderte Renner die Österreicher auf zum Anschluß an Hitlers Drittes Reich mit JA zu stimmen. Und an Stalin schrieb er Briefe mit der Anrede: Sehr geehrte Genossen." (Bunte Österreich, Burda Verlag, 1982. január 7. sz. 11. old.) Az a hírhedt Renner, aki 1916-ban még élénken ellenezte a franciák közép-európai terveit, 1919-ben már önként felajánlotta Ausztriát Németo.-nak: „Karl Renner, einer der meist gefeierten Staatsmänner Österreichs, erhob Öst.-Ungarn taxfrei zum Völkerkerker. Ja, am 23. Sept. 1919 erklärte er bei Verhandlungen im Schloß von St. Germain-en-Laye, daß sein Land Deutsch-Öst. ein Teil der Deutschen Republik jetzt endlich ledig jener reaktionären Traditionen sei, die die alte Monarchie zum Gefängnis ihrer Völker gemacht hatten. 1916 hatte Renner französische Pläne, in Mitteleuropa Republiken zu errichten, kategorisch lächerlich gemacht." (Bunte Österreich, Burda Verlag, 1982. január 7. sz. 11. old.)

Az 1938. Anschluß-szavazás titkosságát, tisztaságát a sajtónyilvánosság előtt is igazolja, 40 évvel későbben — az az egykori szavazóbiztos, akinek levele a gráci Kleine Zeitung 1978. márc. 11. sz.-ban jelent meg. Kiwisch Erich t.k. ezeket írja: „Wenn aber im Jahre 1938 95 Prozent zur Eingliederung in ein Großdeutschland mit Begeisterung JA sagten, so nennt man das heute totalitären Ungeist. Ich selbst war Ortswahlleiter bei der Volksabstimmung am 10. April 1938 (Sprengel 36/II.), wobei ich mich dafür verbürgen kann, daß das Ergebnis mit ca. 90 Prozent Ja-Stimmen bei volkommen geheimer Abstimmung ohne die geringste Beeinflussung oder gar Einschüchterung zustande kam. In diesen Monaten des Umbruchs herrschte damals in ganz Österreich UNBESCHREIBLICHER JUBEL." A szavazás ilyen eredménye lehetetlen volt az austro-marxisták tömeges örömujjongása és igenlése nélkül! Ma pedig köpönyegforgató jellemükhöz híven, váltig tagadják a legcsekélyebb részvételt is. Mindazonáltal saját nyelvükön is leleplezik őket. Főként nagynémetek tollából jelennek meg az austro-marxista képmutatást feltáró kiadványok. Az I. v.h. utáni és az 1938. Anschluß-mozgalom kapcsán Zucker-Schilling így vádolja őket: »Abban, hogy a fejlődés ilyen irányt vett, a FŐ BŰN A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA VEZÉREIT TERHELI."86

És éppen ők azok, akik ma „brutale Vergewaltigung eines friedlichen demokratischen Musterstaates"-ről merészelnek panaszkodni! Ilyen égbekiáltó hazugsággal ámítják a világot, amikor milliónyi bizonyíték szól nemcsak az önkéntes és lelkes csatlakozásuk, hanem a Hitler oldalán való cselekvő részvételük mellett is. Másokra próbálják ráfogni azt is, amiért saját maguk a felelősek. A Hitler-féle bevonulásért és Anschluß-ért legalább 50%-ban magukat az osztrákokat terheli a felelősség! Brit történész imigyen cáfolja meg az ártatlanoknak tetszelgő osztrák haszonélvezőket: „The victory owed much to the efforts of the Austrian National Socialists. In Linz, in Graz, in Innsbruck & elsewhere in Austria the National Socialists took over even before the German army marched into the country." Igy történt ez Kismartonban is, ahova Portschy Tóbiás (1938. májusa óta Gauleiter-Stellvertreter) 20-30 ezerre becsült „burgenlandi" nemzetiszocialista élén vonult be 1938. márc. 11-én és aznap, 17.15 órakor, a tartom. kormány védelmére kirendelt osztrák katonaság éljenzése mellett, a legcsekélyebb ellenállás nélk. vette át a hatalmat Sylvester tartom.-főnök-tő1.87A történelem ismeretében, szerintünk egyszerű megfejteni okát annak, hogy 1926-ban miért Hitlert tették meg vezérüknek az osztrák nemz.-szocialisták. Hiszen saját soraikból került ki és a bécsi Schönerer készséges tanítványának bizonyult.88

A hitleri idők elnyomásáról és kényszerítő helyzetéről szajkózókat leplezi le Prof. Ringel, a tények tárgyilagos felidézésével: „Die Österreicher haben vielfach in Hitlers Heer nicht nur gezwungen gedient, sondern mit einer Leidenschaft und — ich zögere gar nicht das auszusprechen — mit einer Tapferkeit, die einer besseren Sache würdig gewesen wäre. Wir haben damit einen Beitrag dazu geleistet, daß dieses Regime seinen Untergang um Jahre hinausschieben konnte! Das war mit unser Werk, daran haben wir außer Zweifel teilgehabt!" Ezen jellemzés hátteréül nyilván szerzője, Prof. Ringel személyes élményei és megfigyelései szolgálnak. Mint az események szemtanúja élte át az Anschluß hét lelkes esztendejét, és jól emlékszik, milyen vakbuzgón szolgálták osztrák származású „vezérüket". Ennek az osztrák nemzetiszocialista lelkesedésnek tudatában szinte fél kimondani azt a boldogságot és hatalmi mámort, amit az osztrákok a II. v.h. győzelmes befejezése esetén tanúsítottak volna: „Ich will gar nicht darüber nachdenken, was die Österreicher heute sagen würden, wenn Hitler den Krieg gewonnen hätte, das wage ich nicht mir auszumalen." (PROFIL, Bécs, 1984. ápr. 16. sz. 80. old.)

A mindent tagadó és ártatlanság mezében tetszelgő osztrákok nemzetiszocialista múltját az elfogulatlan nyugati megfigyelők közül Montgomery ekként tárja fel: „To some it may seem surprising that the most passionate devotion to German nationalism was found among the German-speaking Austrians rather than among the Germans proper."89 Hiszen már 1914. előtt is: „Ever since the days when Georg von Schönerer joined hands with them, the Burschenschaften, the Turnerschaften & many other clubs & associations propagated a völkisch & anti-semitic ideology, indeed to a greater extent than did similar organizations in Germany."90B.-ban is volt szépszámú követője Hitlernek, különösen a német äjkú lutheránusok köréből.91 Prof. Burghardt részletesen kutatta ezt a tünetet. Kiemeli, hogy mindenki tagadja, bármi köze is lett volna a nemzetiszocializmushoz. Mégis folyvást hallotta B.-ban, hogy sokan helyeselték a német rendszer előnyeit, de nem hajlandók megnevezni a helyeslőket. Sajátos osztrák kétszínűség! Majd így leplezi le őket: „It appears that most of the inhabitants were against the destruction of B. but that few, if any, cared deeply. Very few tears were shed."92Az osztrák-germán kétszínűséget az angol nyelvű sajtó és irodalom is gyakran kipellengérezi. A milliók által olvasott Weekend Magazine pl. a kanadai követség egyik bécsi diplomatáját szólaltatja meg. Ugyanis az Anschluß alkalmából a Hofburg erkélyéről szónokoló Führert több százezernyi bécsi hallgatta, de ma egyetlenegy sem akad, aki beismerné, hogy ö is ott lett volna.93A szélkakas módjára változó osztrák világnézeti és politikai irányzat már rég szovjet rendszert valósított volna meg, ha Ausztria történetesen Finno. helyét foglalná el a térképen. Amikor Hitler volt a szomszédjuk, érte lendítették a karjukat. Amióta pedig a moszkvai vörös cár rohanta le fél Európát, azóta szolgai módon hajbókolnak a Kreml felé.

Az angol Carsten eddig két könyvében elemezte az austro-fasizmust. B. szempontjából átlagesetnek lehet tekinteni a felsőőri járásra von. feljegyzéseit. A nemzetiszocialista mozgolódás, illetve befolyás már a harmincas évek első felében is erősen éreztette hatását. A törvénnyel, illetve hatósággal való összeütközés esetei is következtetni engednek a fenti tényre. Ugyanis, ha figyelembe vesszük, hogy egyedül a felsőőri járásban már 1933-ban négyszáznál több napra rúgott a politikai színezetű szabadság-vesztés-büntetések száma (a pénzbírságokról nem is szólva), akkor nem tagadható le a „burgenlandiak" Anschluß-ért való rajongása: „Altogether more than 400 days of arrest had still to be served by several people & fines could not be collected either, although priority was given to political offenders. In the Burgenland the social democratic mayor of Zuberbach was sentenced to 8 days imprisonment because he had shouted Heil Hitler. But the sentence could not be enforced because only two cells existed at the Bezirkshauptmannschaft of Oberwart, one of which was reserved for gypsies & the other for petty criminals & both were overcrowded."94

Önkéntelenül is a magyarokat kínzó osztrák martalócok v. az 1914. thalerhofi koncentrációs tábor őrei jutnak eszünkbe Adams Ian tudósítása nyomán: „Austrians had a bigger role in the Nazi death machine than is generally realized, about one third of the SS-men operating the extermination camps, were Austrians."95A magyarok nagylelkűsége folytán keletkezett b. gettókkal dicsekvő osztrákok elhallgatják, hogy Bécs hagyományos zsidógyűlölete a távoli középkorba nyúlik vissza. Így pl. Mátyás kir. bécsi hódítása előtti és utáni zsidóellenességet foglalta írásba a bécsi városi tanács. 1485-ben Mátyás bevonulása előtt az átadás egyik feltételeként a zsidók letelepedési tilalmát is kikötötték a bécsi polgárok. 1493-ban pedig a zsidók Bécsből való kiutasítását követelték uralkodójuktól. A zsidóüldözés aztán többször megismétlődött, nemcsak Bécsben, hanem mindenfelé Ausztriában. Igy pl. „during the reign of the staunchly Roman Catholic Maria Theresia, the Jews were almost completely expelled from Austria".96Egy évszázad múlva, persze, más volt a helyzetük. „As so many banks were in Jewish hands, it also led to a growth of anti-Semitism, encouraged by the Catholic Church & the nascent Christian Socialist Party." Fajgyűlöletük természetesen nemcsak a zsidókra, hanem a magyarokra is kiterjedt: „Many of them early adopted the Aryan principle, which excluded not only Jews but all who were not of purely German racial origin. The Schönerer movement left a lasting legacy in Austria & Bohemia. As a young man in Linz & Vienna another Austrian, Adolf Hitler, came under the influence of Schönerer's Pan-Germanism & anti-Semitism."97 „Strong nationalistic & anti-Semitic ideas were used in their propaganda & it was of great future consequence that the young Adolf Hitler grew up in the world of Lueger & Schönerer."98

Túlzás nélk. állíthatjuk, hogy ami az osztrák-germánok fajgyűlöletét illeti, nem volt és nincs különbség jobb és bal között. Ezt a Schönerer, valamint Ferenc Ferdinánd köreit jellemző antiszemitizmust és felekezeti türelmetlenséget Bauer Ottó, az austro-marxisták egyik vezéralakja így juttatta kifejezésre: „Nem csak osztrákok, hanem mint klerikálisok is gyűlölik az önálló Magyaro.-t, ahol a kálvinista nemesség és a zsidó polgárság uralkodik."99

A tárgyilagosság megkívánja, hogy az aránylag ritka osztrák önkritikát is ide iktassuk, annál is inkább, mert kérlelhetetlenül leleplezi azt a hitleri szellemiséget, amely ma is kísért Ausztriában: „Einige allerdings haben bis zum heutigen Tag (1974) nicht begriffen, daß es sich hier um eine wohlorganisierte rassistische Tyrannei im großen Stil gehandelt hatte, die inklusive vor der biologischen Liquidation völkisch andersartiger Menschen nicht zurückgeschreckt ist. Dies verdient deshalb hervorgehoben zu werden, weil es vereinzelt im Burgenland heute noch politische Funktionäre gibt, die sich vom ideologischen Einfluß der NS Zeit nicht befreien konnten u. bei politischen Veranstaltungen statt Heil Hitler eine andere Grußform gebrauchen, sonst aber wenig Unterschied zur Politik der NS Zeit erkennen lassen." Nos, ilyen és hasonló lelkületű ú.n. demokraták folytatják azt a népirtást, amit a hitleristák a hét szűk esztendő alatt képtelenek voltak befejezni. Ugyanis: „diejenigen, die in der NS Zeit etwas geworden sind, den deutschen Menschen u. den deutschnationalen Sozialismus als das Non-plus-ultra halten. Das gilt für den Ex-Major der Wehrmacht genauso wie für den ehemaligen HJ-Führer, der zu Hause war."100

A Renner-féle hazugság és kétszínűség folytatásának tekinthető a mai austro-marxisták ama igyekezete, amelynek célja az Anschluß-ért és a velejáró bűnös következményekért a felelősséget kizárólag Hitlerre, illetve a nagynémetekre hárítani. Úgy látszik, hogy t.k. a fejezetünkben is hivatkozott angolszász szerzők erkölcsi nyomásának súlya alatt ma már egyetemi szinten is kezdik beismerni bűntársi szerepüket. Három évszázad óta nem akadt Abraham A Sancta Clarához hasonlítható önbeismerés és önostorozás osztrák részről. Éppen ezért korszakalkotó Ringel Erwin bécsi egyet. tanár (1984) könyve az osztrák lélekről. Őszinteségéért és bátor kiállásáért a mi elismerésünket is kiérdemli. Nem templomi szószékről, hanem a tudomány katedrájáról dörgi a negyven éves hazugság terjesztői felé a saját maguk bűnösségét.

Hasonlítsuk csak össze Carsten és Montgomery megállapításait a Ringel-féle elmarasztalással: „Ich muß leider entgegnen, daß man bei den entscheidenden Männern des nationalsozialistischen Reiches, vom Führer angefangen bis hin zu Schreckensnamen wie Eichmann, Kaltenbrunner, Seyß-Inquart usw., in einer erschütternden Weise immer wieder auf Österreich stößt. Wir haben uns also keineswegs in einer kleinen Dimension beteiligt, sondern mitunter sogar in einer wesentlich größeren Dimension als die im sogenannten ,Altreich'. Das muß endlich einmal ehrlich ausgesprochen werden." (PROFIL, Bécs, 1984. ápr. 16. sz., 80. old.)

Bregenztől a Lajtáig ostorcsapásként érte Ausztriát a Ringel általi pellengérre állítása. A négy évtizeden át tartó szerecsenmosdatás végre a saját körükből is kiváltotta az ellenállást. Az austro-marxisták hazugság-áradata és önmentése végre-valahára átszakította a türelem gátjait, és a nyomában meginduló erkölcsi hullámcsapások a félrevezetéssel és népámítással handabandázó, élősdi elvtársakat is el fogja söpörni. Hatalmuk elvesztésének félelme erőteljesebben sodorja kormányzatukat a bécsi elnyomó politika évszázadok óta jól bevált gyakorlata: a rendőrségi erőszak alkalmazása felé. A lelkiismereti- és gondolatszabadság elleni önkényes túlkapások máris a rendőrállam kezdeti tüneteit juttatják eszünkbe. (Ld. Prof. Ringel esetét a 18. fej-ben, vagy Prof. Irving David, jeles brit történész kitoloncolását 1984-ben. PROFIL, Bécs, 1984. július, 27. sz.) Igaza van tehát a b. horvát származású pártfőnöknek, amikor kijelenti: „ohne die Partei sind wir nichts." Való igaz, hogy a rendőrséggel operáló, mindenható párt és az általa élvezett busás illetmények nélkül, jellemük és tehetetlenségük folytán, senkikké válnak. A marxista pártokra annyira jellemző korrupció időnként országos botrány formájában nyújt betekintést a burzsuj luxust hajhásző pártbasák egyéni életébe. Párját ritkító az a töredelmes vallomás, amelyet egyik idős elvtársnő a volt bécsi pénzügyminiszterük gyanús üzelmeivel kapcs. tett: „Müsse es gefragt werden, ob es ein Sozialist innerlich leisten kann einen Lebensstil zu haben, der eine Zwölf-Millionen Villa inkludiert." Az általa beismert kollektív felelősség — „schuld sind wir alle" -- a párttagok cinkosságát, bűnrészességét tárja fel. (Arbeiter Zeitung, Bécs, 1984. szept. 3.)

A tisztulási folyamat lavináját elindító egyetemi lélekelemzés a nyugati szomszédok körében is élénk eszmecserét váltott ki. Az osztrákok csapodár természetén és politikai bukfencein leginkább botránkozó, szabadságszerető és önszorgalmat becsülő svájciak tájékoztatására egyik legnépszerűbb napilapjuk, a zürichi BLICK (Unabhängige Schweizer Tageszeitung 1984. máj 3. sz.) „Professor: Charme der Österreicher ist falsch." c. cikkében ismerteti az osztrákokra nézve botrányos „felfedezést". — „Der sprichwörtliche Charme der Österreicher, ihre ausgesuchte Höflichkeit, sind nichts weiter als ausgesprochen neurotische Störungen. Das behauptet der Wiener Psychiater, Prof. Erwin Ringel. Mit seinen kritischen Bemerkungen löste er einen Sturm der Entrüstung aus. Laut Prof. Ringel gibt es in Österreich ,mehr neurotische Menschen als anderswo'. (,Österreich ist die Brutstätte der Neurose.') Die meisten in diesem Land Lebenden wachsen zudem in einer Art ,seelischer Zweizimmer Wohnung' auf: In einem Raum die nach außen hin zu Schau gestellte große Freundlichkeit, im anderen verdrängter Hass." Kisebbségi érzésükből és rejtett gyűlöletükből fakad a magyarokkal szembeni hagyományos fajgyűlöletük is. (…)

Az alkotmányos szabadság elnyomásával párh. haladt az ipari alárendeltségünk is. Még Magyaro. függetlensége és középkori virágzása idején is mindent elkövetett Bécs, hogy a magy. ipart és kereskedelmet háttérbe szorítsa, illetve a maga javára kihasználja.101 Mohács után aztán szabad kezet kaptak az osztrák gazdasági elnyomás haszonélvezői. „Hungary's industrial subjection to Austria — according to Prof. Macartney — was made almost complete by the institution (first in 1754) of high tariff wall, applying both to exports & imports, round the whole Monarchy." Ugyanő a magy. ipari elmaradottság részbeni okát a Habsburg-vámpolitikában látja: „And this backwardness was in part, thrust upon Hungary from Vienna of deliberate policy. Handicapped by an internal tariff which allowed Austrian manufacturers to enter Hungary free, except for payment of a small fiscal duty, while Hungarian exports to Austria were made prohibitively expensive by over-valuation of them on the frontier."102 Csak az 1848-49. szabadságharc következményeként mérsékelték a védővámokat. Fentiek kiegészítéséül ide kívánkozik Prof. Burghardt azon megállapítása, miszerint a magyarországi germánok is átvették az összmagyarság Ausztriáról alkotott elnyomó véleményét: „Undoubtedly too, the German-Hungarians had inherited the feelings of all Hungarians that Austria had repressed & held back Hungary.”103

A pesti vörös diktatúra által szólásszabadságuktól megfosztott írók között is akad, aki néha a magy. néplélek mélyén rejtőző fájdalomnak is hangot mer adni. Fekete István, az összeomlás utáni népszerű regényíró is megállapítja, hogy „Magyaro. mindig fejőstehene volt az Osz-Monarchiának és különösen az lett a világháb. alatt, mert a Kárpátoktól az Adriáig és Prágától Fiuméig etettük majdnem a fél Európát. És mivel mi voltunk a Lovagias Magyar Nemzet, hát éheztünk szépen mi is ..." Más helyt pedig még ez a szelíd lelkű, természetbarát író is az „erőszakos" jelzővel illeti az osztrákokat.104Az austro-marxizmus által el nem vakított régebbi nemzedékhez tartozók ma is megerősítik Fekete I. visszaemlékezését: „93 Prozent seines Bedarfes hat Österreich bis zum Krieg in Ungarn gedeckt." Továbbá rámutatnak azokra az ellátási nehézségekre, amelyeket az I. v.h. utáni magyar élelmiszer elmaradása okozott Bécsben.105

A szakolcai Szalatnai Rezső korrajzában egy felvidéki cseh megszálló így dorgálja meg az egyik tót atyafit: „Szidhatjátok az osztrákokat, de a magyarokat senki se bántsa!" Egy szakolcai gimnáziumi tanárral pedig ezeket mondatja: „Nem elég utálni az osztrákokat, akik ellenünk uszítják hazánk nem-magyar lakosságát, főként a nemzetiségi értelmiséget."106

Mi magyarok az Ausztria iránti hálánk erkölcsi kötelezettségének már rég eleget tettünk. Tartozásunkat már többszörösen kiegyenlítettük. A magyar nem hálátlan faj, sőt gyakran túlzásba is viszi hálálkodását. Nem kívánt szomszédsága óta, akarva, nem akarva, számtalanszor segítettük nemcsak Ausztriát, hanem elődjét, Ostmarkot és Bajoro.-t is. A magyarságot sorvasztó és gyarmatosító Habsburgok is tulajdonképen a magyaroknak köszönhették hatalmuk megalapozását (Rudolfnak, a cseh Ottokár elleni megsegítésével), később pedig hatalmuk megmentésével: „Ungarn retten das Reich der Maria Theresia."107

A tört. hűség arra is kötelez, hogy ne feledkezzünk meg azokról az osztrákokról sem, akik keresztényi és emberi magatartásukat akkor is megőrizték, amikor cseh izgatásra a nyugati végek Anschluß-láza szédítette meg a pángermán austro-marxista köröket. Sajnos, ez a józan középirányzat kezdettől fogva gyengének bizonyult: az erőszakos szélsőség elnyomta v. maga mellé állította. Tud. szinten Bibl Viktor (1870-1947) bécsi egyet. tanár képviselte, aki műveiben élesen kritizálta a Habsburg-politikát. Vele együtt némely szovjet kritikus is állítja, hogy az antant (különösen a csehek) a két fegyvertárs közti Zankapfel-nek (Eris almájának) szánta B.-ot.

A századunk második felében népszerűvé vált országos köz-véleménykutatás Ausztriában is figyelemre méltó adatokat hozott napvilágra. Ezek közül a B.-ra vonatkozók kísértetiesen egyeznek azokkal a tudom. módszerekkel megállapított tényekkel, amelyek szerint „Burgenland" lakosságát magyar, nem pedig osztrák hatások formálták. Utalunk itt azokra a már korábban idézett nyugati tudósokra, akiknek kutatásai kétségkívül megállapították azt a népi különbözőséget, ami a „burgenlandiak" és az osztrákok között fennáll. Annyira mások, annyira különbözők szokásaik, hogy Ausztria összlakosságának egyetlenegy százaléka tartja „tipikus osztráknak" a „burgenlandiakat". Még megdöbbentőbb, hogy ugyancsak csekély egy százalék szerint „intelligensek". Ez a „szellemi szegénységi bizonyítvány" is hathatósan juttatja kifejezésre, hogy minden hiv. propagandával ellentétben, „Burgenland" még mindig a lenézett magyar társadalom iránt táplált megvetésnek az áldozata, és hogy több mint félszázados „Umdeutschung" ellenére is idegen maradt az osztrák államkeretben. Kénytelenek azonban tizenkét százalékos arányban — a „burgenlandiak" szorgalmát is elismerni a megkérdezettek. Szerintünk ezt a szembetűnő ellentétet nem lehet egyszerűen élcelődéssel elintézni: „Dumm und arbeitsam also sollen sie sein, könnte man boshaft anmerken, die Österreicher halten die Bewohner des kleinsten Bundeslandes für nützliche Idioten." („WIENER” c. időszaki kiadvány, 1984. júliusi sz.) A felmérés során feltett kérdéskategóriákra (sympatisch, fleißig, landesbewußt, umgänglich, typisch österreichisch, intelligent) adott válasz arányszámának összessége a burgenlandiaknál a legalacsonyabb, éspedig 28, szemben a bécsiek 117 vagy a tiroliak 97 pontjával. Hiába erőlködnek tehát az austro-marxisták, a „burgenlandiak" még mindig „alacsony rendű idegenek" az átlag- osztrák szemében.

30. „BURGENLAND" A LEXIKONOK TÜKRÉBEN

Tudjuk, hogy nemcsak a tanulók, hanem a széles néprétegek is az „instant" igényeket kielégítő lexikonokból merítik földrajzi, történelmi ismereteiket, főként az angol nyelvterületeken. Látni fogjuk, hogy egy és ugyanazon címszó alatt mennyire téves, hamis, egymástól eltérő, rosszindulatú ismereteket közölnek olyan kötetek, amelyeket milliók forgatnak. Jó néhány lexikon közleményéből idézünk jellegzetes szövegrészt, az angolokat lehetőleg eredetiben. Ahány a lexikon, annyi a változat. Egyetlen közös vonásuk (kivéve az olaszt) az osztrák propagandából átvett hazugságokban rejlik. Ezeket a hamis érvekkel támogatott hazugságokat igyekszünk szétzúzni munkánkban.

ENCYCLOPEDIA AMERICANA (N. York, 1969)

Minden hibája ellenére tűrhető közleménynek tekintjük, mert fele-fele arányban tartalmaz igazat és hamisat. Elismerés illeti azért, hogy a „Burgenland" nevet mesterséges kovácsolás eredményeként tünteti fel, hogy nem hamisítja meg a szóban forgó terület múltját az Ausztriához való tartozás meséjével, és megemlíti a horvát-magyar kisebbséget: „After W.W. I the Allies detached this area from Hungary & awarded it to Austria." A címszó német nevű szerzőjének elfogultságára abból következtethetünk, hogy a népfelkelőket „armed Magyar bands"-nek nevezi, és a soproni népszavazás megbízhatóságát vitathatónak tekinti.

The AMERICAN PEOPLES ENCYCLOPEDIA (N. York, 1965)

Valamennyi közül a legdurvább tévedést és hazugságot tartalmazza: „Burgenl. was formerly known as West Hungary but assumed its ancient name (?) again after 1919. It was Austrian territory from 1491 to 1647, when it was incorporated (?) into Hungary. B. became part of Austria in August 1921 with the exceptions of Odenburg (Sopron), Eisenburg (Vasvár) and Wieselburg (Moson) which became Hungarian in Dec. 1921 under a plebiscite that was not recognized by the Austrians."

A színmagyar, Rábán túli Vasvárnak soha semmi köze sem volt az osztrák fiction-land-hez, még kevésbbé a népszavazáshoz. Következésképen Mosonnal egyetemben nem népszavazás, hanem ősi tulajdonjog alapján maradt magyar.

ENCYCLOPAEDIA BRITANNICA, 1974

A pángermán szemléletű leírás egyetlen elfogadható kitétele, hogy B. korai története Magyaro.-hoz fűződik. Megtudjuk még azt a ferdítést is, hogy „a germánok már a VIII. szd.-ban odatelepedtek". Majd bámulatos következetlenséggel tudatják, hogy „although part of Hungary, it became a focus of German settlement under a largely Magyar ruling class".

THE NEW CAXTON ENCYCLOPEDIA (London, 1969 III. 914)

Azon ritka B.-ismertetések egyike, amely megemlíti a magyarok középkori uralmát is, sajnos rosszindulatú elhajlással: „For most of the Middle Ages Magyar overlords governed a predominantly German population until Hungary itself came under Austrian rule in 1529."

CHAMBER'S ENCYCLOPEDIA (Oxford, 1966)

Zavarólag hatnak a germanista elképzelésű valótlan adatok ebben a mondatban: „Settled first mainly by Germans (11-12th Cent.), it was detached to be given to Austria in 1920 except for the town and district of Sopron." Durva hamisítás: „főként" a germánok általi és korai (XI. szd.-i) telepítés, valamint a „German West Hungary" nem létező fogalma.

COLLIER'S ENCYCLOPEDIA (USA, 1972)

Ebben is keveredik az igazság a hamissággal. A címszó német nevű, feltehetőleg osztrák szerzője megragadja az alkalmat, hogy torzításokkal vezesse félre az olvasót: „Originally Austrian (?), the region was turned over to Hungary in 1647. When Austria tried to take possession, Hungarian armed bands resisted." Íme, az otromba, megtévesztő hazugság. A rablók avval fölényeskednek, hogy „ők kegyeskedtek nekünk adni", mintegy azt sugalmazva, hogy B. „soha nem volt jogosan a mienk". A tört, valóságot megtévesztő fogalmazással szándékosan ferdítik el: „1921. okt. 21-én Ausztria megegyezett Magyaro.-gal, hogy népszavazást tartanak. Ennek eredményeként Magyaro. visszatartotta (?) Ödenburgot (Sopront), míg a többi kerület Ausztriához került."

Úgy állítja be a népszavazást, mintha az Sopron környékén kívül az ú.n. „többi kerületre" is vonatkozott volna! Valamiben mégis egyetértünk, éspedig abban, hogy „the name of Burgenland dating only from 1918-21." Mennyivel tárgyilagosabb ugyanezen lexikon Sopronról szóló ismertetése, két magy. nevű szerző tollából: „The Hungarians settled the area in the 10th and 11th centuries, building a fortress and from this stronghold the town of Sopron developed, which suffered a severe blow after W.W. I, when the surrounding countryside, the basis of Sopron's economy was annexed to Austria."

EVERYMAN'S ENCYCLOPEDIA (London, 1967)

Keveset, de legalább igazat mond: „Az I. v.h. után vita tárgyát képezte e terület tulajdonjoga. Cseho. és Jugoszlávia mint összekötő kapcsot, Magyaro. történeti, Ausztria pedig néprajzi alapon követelte."

FUNK & WAGNALLS NEW ENCYCLOPEDIA (N. York, 1972 — IV. 368)

B. tört. múltja ebben a kötetben teljesen az austro-marxista propaganda hatása alatt áll! Azt hirdeti, hogy a VIII. szd. után

a mai B. területén germán, szláv és magyar (ilyen sorrendben!) jövevények telepedtek le. A bécsi előírás szerint ráfogják, hogy „becoming an Austrian possession in 1491, it remained under Austrian control until 1647, when Holy Roman Emperor Ferdinand III ceded it to Hungary". Szóval sem említi, kinek az „ellenőrzése" alatt állt 568 és 1491 között. Ez több mint 900 évi avar-magyar uralom, szemben a „másfél százados Austrian control" hazugságával. Nem riadnak vissza az ártatlan Magyaro.-t tolvajként szembeállítani Ausztriával: „After W.W. I Hungary was required to return (!) Burgenl. to Austria."

ENCYCLOPEDIA INTERNATIONAL (N. York, 1975)

Bár eléggé tárgyilagos, szűkös terjedelme miatt nem érinti a reánk nézve perdöntő múltat: „B. was part of the Austro-Hungarian Empire, but by the treaties after W.W. I it was transferred to Austria." A címszó szerzője, a másutt is idézett jóindulatú londoni egyet. tanár: Mutton Alice tárgyilagosságára vall, hogy megemlíti a magy. és horv. kisebbséget is, sőt (bárcsak igaz lenne!) szerinte az ötvenhatos magy. menekültek beözönlésével is gyarapodott. Felületességének tudható be, hogy Sopront a „tartomány legnagyobb városának" nevezi, viszont helyeslést érdemel annak közlése, hogy Sopron népszavazással foglalt állást a Magyaro.-hoz való tartozás mellett.108

KEESING'S CONTEMPORARY ARCHIVES (Weekly Diary of World Events) V. 1943-45. 7101

Hiv. és egyéb osztrák körök által világgá röpített osztrák hazugságok egyikét csúsztatták be fenti világnapló lapjaira is. 1945 tavaszán Eastern Front címszó alatt jelentik, hogy a szovjet horda elfoglalta Szombathely, Kőszeg és Kapuvár városát, zárójelben megjegyezve: „all in that part of the Burgenl. ceded by Austria to Hungary after 1918..." A muszkavezető austro-marxisták, akik annak idején ezeket a híreket Bécsben v. Londonban sugallták, a közép-európai kereszténység véres napjait is rágalmaik nemzetközi terjesztésére használták fel. A közös katasztrófából most is éppúgy előnyt húztak, mint negyed századdal korábban, híven ahhoz az útonálló szellemiséghez, amellyel II. Frigyes a tatárok elől menekülő IV. Bélát kifosztotta. Egyébként az osztrák rágalmat közlő londoni napló t.b. tanácsadói közé tartozott a hírhedt „Prof. R. W. Seton-Watson" is. Az ilyen gyűlölködő „expert"-ek — akár nácizmusról, akár kommunizmusról legyen is szó — mindig a magyarok kárára „tévednek".

Még ott is rosszindulatú részrehajlás fedezhető fel, ahol csak közvetve érintik a politikát. Magyar városnevek említésénél következetesen feltüntetik a német változatot is (pl. Szombathely = Steinamanger). Még véletlenül sem követik ezt a gyakorlatot a cseh, rumén stb. bitorlók kezén levő városaink esetében. Pozsony szláv neve mellett sem a magy., sem a német városnevet nem jelzik. Gondosan ügyelnek arra, hogy csupán a szabadrablás áldozatául kiszemelt magyarság érdekeit sértsék.

Eltekintve attól, hogy a mesterséges földrajzi fogalmat képező „Burgenland" szót csak az I. v.h. utáni rablási lázban találták ki, továbbá mivel sem ilyen, sem valami más földrajzi v. politikai egység ebben a térségben soha nem létezett, a londoni naplóban megnevezett 3 dunántúli városunk sohasem szerepelt az Ausztriához csatolandó határvidék részeként. Micsoda kegyes hazugság, hogy a hullarabló Ausztria 1918 után, mint az akkortájt meg sem alkotott B. területéből engedte át („ceded") a három várost Magyaro.-nak! Íme, a tolvajok még „nagylelkűségükről" is meg akarják győzni a világot.

BROCKHAUS (Wiesbaden, 1953)

„A földbirtokok tekintélyes hányada Habsburg uralom alatt állt 1446-tól 1646-ig.” Ezek a kényszer-alku folytán germán magántulajdonba átment uradalmak először is nem változtatták meg az országhatárt, nem érintették a magy. felségjogot, másodszor pedig B. összterületének csak töredékét képezték. Mégis — amint más lexikonokból is kitűnik — ebből a magánjogi birtokviszonyból kovácsolnak területi követelésükhöz jogfolytonosságot, illetve tört. alapot.

DER NEUE BROCKHAUS (Wiesbaden, 1973)

Forráskritikailag igazolhatatlan beállításával a pángermán megszállottságot tükrözi: „A határőri teendőket német nemesek mellett(?) magyar határőrök is ellátták." Ugyancsak előráncigálják a pánszláv szab.-kőműves főrágalmat is: „A XIX. szd.-i magyar nemzetiségi politika vezetett 1921-ben az Anschluß-hoz, mégis Ödenburg, azaz Sopron, látszatszavazás után Magyarországé maradt." A német határőrökről költött mesét Burghardt is erélyesen cáfolja: „Since the enemy across the boundary was German, these frontier watchmen were never German; they were Magyars or people akin to the Magyar. The syllables LÖVŐ (Schüzte auf deutsch) appear in many of the place names of West Hungary."109

ENCICLOPEDIA ITALIANA (Roma, 1949)

„A németek hienceknek nevezik magukat s amint valamennyiök közül a legkiválóbb, a zeneművész Liszt, mindig magyarnak tekintik magukat. Az osztrák államszövetség tagjaként, az újnevű B.-ot 1921. dec. 4-én szállta meg az osztrák hatóság."

Az imént felsorolt B.-leírásokat egymással egybevetve, gyanúsan hasonló, sőt azonos megállapításokat találunk, amelyek általában a német Brockhaus-ra, mint alapforrásra vezethetők vissza. Ilyen elemzés során arra is rájövünk, hogy az ellenségeink titkos kezétől elhintett rágalmak a világlexikonok szerkesztőségének tetszésével, közlési készségével találkoznak. Felsorolásunk anyagában ilyen feltűnő hasonlatosság fűződik az Encyclop. Americana „armed Magyar bands"-éhez, amely kitétel értelmi változás nélk., mint „armed Hungarian bands" bukkanik fel a Collier's Encyclop.-ban.

A Brockhaus-ra, mint alapforrásra emlékeztet t.k. a VIII., illetve a XI. szd.-i germán telepítések anakronizmusa: az osztrák államhatalom hamis kiterjesztése a XV. szd.-i zálogbirtokokra; a germán fajú lakosság kizárólagos szerepeltetése, valamint a magy. népfelkelők ellenállását és a soproni népszavazást illető hitelrontás.

Feltűnő az is, hogy a negyvenötös összeomlás óta erősödő osztrák-germán nacionalizmussal párh. a történelemhamisítás is fokozódó irányzatot mutat. A Brockhaus 1953. évi kiadása a XII., ellenben a két évtizeddel későbbi már a XI. szd.-ra helyezi a germán telepesek első rajainak megjelenését a nyugati végeken.

 

1Dabas, 513) lábj. Illés József: A magy. társad. és áll. szerv. a honfogi. korában (1916)

2Dabas, 514) lábj. „Auf dem Gebiet der Ehe ist es im Burgenl. wie in allen anderen Bundesländern bei den deutschen Ehegesetzgebung — die mit den Intentionen der ungarischen verwandt war — geblieben." Berczeller, R.: 204

3Dabas, 515) lábj. Öster. Lexikon, I. 172 és Burghardt: 212

4 Dabas, 516) lábj. Berczeller, R.: 204

5Dabas, 517) lábj. „Man kann jedoch nicht leugnen, daß die Institution des Notars eine überaus wirksame Einrichtung war und daher als positive Hinterlassenschaft der ungarischen Verwaltung von der österreichischen übernommen wurde. Der burgenländ. Amtmann hat die positiven Züge der Ungarischen Verwaltung konserviert." — Berczeller R.: 257. A félhiv. Öster. Lexikon (Ergänzungen — 1968) így határozza meg a teendőit: „Der Amtmann führt unter Aufsicht u. Weisungsgebundenheit des Bürgermeisters die Verwaltungsgeschäfte; finanzschwächere Gemeinden haben gemeinsam einen Amtmann." A magy. vármegyei közigazgatás maradványaként a mai B.-ban mindenfelé találkozunk a NOTARIAT (jegyzőség) hivatalát jelző táblával.

6Dabas, 518) lábj. Kár, hogy a jóval népesebb felsőőri ref. eklézsia jelenleg Mitläufer-szerű, meghunyászkodó, austrofil pásztor kezében van. Pedig az egyházi vezetők szerte a világon (különösen É.-Amerikában) lelkiismeret-furdalás nélk. ápolhatják híveik népi javait is. Az isteni szeretet hirdetőinek sem az egyházi, sem a világi törvények nem tiltják a reájuk bízott kisded nyáj anyanyelvének, származástudatának védelmét.

7Dabas, 519) lábj. Ld. a Magyar régészet regénye c. kv. Bóna István által írt fej.-ét.

8 Dabas, 520) lábj. Berczeller, R.: 199

9Dabas, 521) lábj. U.o.

10Dabas, 523) lábj. Waldheim — volt osztrák kül.-min., később a UNO főtitkára — is elismeri, hogy „Hungary was treated by the victorious powers even more harshly than Austria by the Trianon treaty." Waldheim, Kurt: The Austrian Example, 17. old. — „De tous les Traités de Paix, celui de Trianon fut le plus sévére." Roux, Georges: Les Etats Successeurs, vus par lesFrancais.

11Dabas, 524) lábj. Száraz György: Magyar Hírek, Bpest, 1982. febr. 20.

12Dabas, 525) lábj. Szalay J.: Igazságok Közép-Európa körül, I. 161

13Dabas, 526) lábj. ;,A third major weakness in the foundations of postwar -Eastern Europe was the territorial Revisionism, potential &- actual of states that had formerly dominated the area." Adams & Matley: Atlas of Russian & East European Hist., 145

14Dabas, 527) lábj. Száraz György: Magyar Hírek, Bpest, 1982. febr. 20.

15Dabas, 528) lábj. Barclay, Glen J.: 20th Cent. Nationalism, 181

16Dabas, 529) lábj. Modernissimo Dizinario Illustrato (Novara, 1972)

17Dabas, 530) lábj. Csobánczi E.: Nagy-Magyaro. v. nemzethalál, II. 3

18Dabas, 531) lábj. Seton-Watson, Hugh: Eastern Europe betw. the Wars, 39

19Dabas, 532) lábj. Burghardt: 244

20Dabas, 533) lábj. U.o. 243

21Dabas, 534) lábj. The Gazette, Montreal, 1982. aug. 27.

22Dabas, 535) lábj. Burghardt: 220

23Dabas, 536) lábj. Öster. Volkszeitung, Bécs, 1924. jún. 1.

24Dabas, 537) lábj. „The continuing fear of a Hungarian return was expressed several times in the newspapers in 1926." Burghardt: 244

25Dabas, 538) lábj. U.o. 243

26 Dabas, 539) lábj. U.o. 252

27Dabas, 540) lábj. Bögl, Hans: 78

28Dabas, 541) lábj. Berczeller: 64

29Dabas, 542) lábj. Burghardt: 244

30Dabas, 544) lábj. Eickhoff, E.: Venedig, Wien u. die Osmanen, 191

31Dabas, 545) lábj. Berczeller, R.: 37. old. Az ősrégi magyar területekről lemondó újdonsült elvtársakra fölöttébb jellemzőek az osztrák sajtó egyik tekintélyes lapjában megjelent életrajzi, illetve kartási részletek: „Der letzte Mohikaner des Budapester Diplomaten-apparatus aus den Zeiten kommunistischer Nachkriegs-Machtergreifung, das Mitglied einer angesehenen jüdischen Familie, Joseph Száll (50) hat in Rom Asyl erhalten ... In den Kollegen-reihen Szálls beginnt jetzt schlagartig das große Zittern, inwieweit sie durch Szálls Absprung gefährdet, verdächtigt und allenfalls abgesagt werden. Am nahe-liegendsten gilt dies für Sándor Kurtán, den Wiener Amtskollegen Szálls, der zu seinem engsten Freundeskreis gehörte, ebenfalls Jude ist und erst unlängst auf dem Wiener Posten gesetzt wordenwar." Südost Tageszeitung, Grác, 1971. január 15.

32 Dabas, 547) lábj. Magyar Hírek, Bpest, 1982. január 9.

33Dabas, 548) lábj. Csobánczi E.: III. 7.

34Dabas, 549) lábj. Kótai Z.: Mindszenty-album, Cleveland.

35Dabas, 550) lábj. A XXII. Magyar Találkozó Krónikája (Cleveland, 1983), 97. A XXIII. Magyar Találkozó Krónikája (Cleveland, 1984), 7.

36Dabas, 551) lábj. Mint az 549. alatt

37Dabas, 552) lábj. Wass Albert: KMV, 1981. január 25.

38Dabas, 553) lábj. A „Virrasztó hírszolgálat" a Kanadai Magyar Újság 1974. aug. 2. és 1976. júl. 23. sz.

39Dabas, 554) lábj. Csobánczi E.: III. 8.

40Dabas, 555) lábj. Csikménasági: Egy könyv margójára c. cikke a Kanadai Magyar Újság 1974. nov. 1. és a KMV 1982. jún. 27. sz.

41Dabas, 556) lábj. Czermann A.: A magyar külpolitika új útjai, 44

42Dabas, 557) lábj. Csikménasági id. cikke a Kanadai Magyar Újság 1974. nov. 1. sz.-ban. Egyébként politikailag és közigazgatásilag teljes hét hónapig bizonytalan volt B. sorsa: „Erst am 15. Oktober 1938 wurde die Landesregierung in Eisenstadt endgültig aufgelöst und das Südburgenland dem Gau Steiermark angegliedert." Wimmer Kurt sorozatának 9. közleménye a gráci KLEINE ZEITUNG 1978. évf.-ban.

43Dabas, 558) lábj.Gábor Áron: Szögletes szabadság, 165. old. Amerikai Magyar Értesítő (Baltimore), 1984. okt. sz.

44Dabas, 559) lábj.„Some CSU members, like Friedrich Zimmermann, now interior minister in the federal government, even want to reopen the issue of Germany's prewar eastern territories, which have long been incorporated into Poland." The Gazette, Montreal, 1983. június 6.

45Dabas, 560) lábj. KMV, 1983. aug. 28.

46Dabas, 561) lábj. Simonfay F.: M. Élet, 1983. júl. 23. és Szabadkai S.: KMV, 1983. okt. 23.

47Dabas, 562) lábj. Magyar Hírek 1978. Kincses Kalendáriuma (Bpest), 155

48Dabas, 564) lábj. „It can be seen therefore that south of Sopron, contrary to prevailing opinion in Austria, the position of the boundary probably favored Austria more than did it Hungary." Burghardt: 325.

49Dabas, 565) lábj. Az 1959. bécsi parlamenti vita során Kreisky kül.-min. közli, hogy Dél-Tirol ügyét a UNO elé terjeszti. Ugyanő 1960. júl 6. megkeresésében kérte a UNO főtitkárát, hogy az alapokmány 10. és 14. cikkelye értelmében, az itáliai német kisebbségi, illetve déltiroli kérdést tűzze napirendre. A 15. közgy. hosszas vita után, 1960. okt. 31-én határozati javaslatot fogadott el a déltiroli kérdésben. 1961-ben Kreisky kül.-min. újból a UNO elé terjeszti az ügyet. A közben megindult olasz-osztrák tárgyalások 1962-ig nem hoztak megoldást. 1970-ben Kirchschläger R. kül.-min. végre tájékoztathatja a UNO közgyűlést az olaszokkal elért politikai egyezményről, de utódja, Pahr W. 1976. okt.-ben már megint felveti a déltiroli kérdést a UNO 31. közgy. előtt. A hat évvel korábbi olasz-osztrák egyezményre hivatkozva követelte Dél-Tirol autonómiájának a kiterjesztését. Beavatkozása a köv. évben meghozta az eredményt. Dél-Tirol német ajkú polgárai 1977 óta széles körű önkományzatot élveznek. Austrian Information Service, N. York, Vol. 29, No. 6.

50Dabas, 566) lábj. Eickhoff, E.: 191

51Dabas, 567) lábj. Mikszáth K.: Különös házasság, 163, 164

52Dabas, 568) lábj. Kann, Robert: A Study of Austrian Intellect. Hist. (1960), 62

53Dabas, 569) lábj. Der Kurier (Bécs), 1976. szept. 8.

54Dabas, 571) lábj. Hóman Bálint és Szekfű Gy.: Magyar történet, V. 439.

55Dabas, 572) lábj. Johnston, W. M. (Winner of the Austrian History Award): The Austrian Mind, 396

56Dabas, 574) lábj. Lieut.-Col. F. O. Miksche: Danubian Federation, 12

57Dabas, 575) lábj. „In 1867 Hungarian nationalists (sic!) taking advantage of Austria's weakness, forced Francis Joseph to sign all agreement giving Hungary equal rights with Austria." Worldmark Encyclop. of Nations (1965)

58Dabas, 576) lábj. Lieut.-Col. F. O. Miksche: 12. old.: 1910-ben a monarchia tisztjeinek 19%-a, köztük 64 tábornok cseh volt. — „La guerre fut décidée par certains milieux viennois contre la volonté du gouvernement de Budapest, qui s'inclina devant la décision prise par le vieux souverin." Encyclop. Universalis (Párizs, 1968)

59Dabas, 577) lábj. MacLean, Fitzroy: Take Nine Spies (Toronto, 1978)

60Dabas, 578) lábj. Berczeller, R.: 20, 22, 362

61Dabas, 579) lábj. Patry J.: Allerlei aus der Zeit zum Anschluß c. cikke, Der Freie Burgenländer (Kismarton), 1924. nov. 16. sz.-ban.

62Dabas, 580) lábj. E sorok írójának édesapja is jó néhány tonnával járult hozzá az élelmiszerszállítmányokhoz. Sőt, alkalmazott létére (négy saját gyermeke mellett) még néhány ínséges bécsi gyermeket is vendégül látott ingyennyaralásra. Az I. v.h. alatt ez ált. gyakorlat volt Nagy-Magyarországon. Az 1901 óta Bécsben működő Verein Pestalozzi vezetősége (1918. okt. 17.) kétoldalas levélben köszönte meg édesapámnak az egyesület védenceinek nyújtott felejthetetlen napokat. Kézírásos, pecsétes köszönőlevélben t.k. ez olvasható: „Die Tage im schönen Ungarland werden den Kindern in ihrem ganzen Leben unvergeßlich bleiben."

63Dabas, 581) lábj. The Historians History — vol. VII. Book II. 614

64Dabas, 582) lábj. Vancsa M. I.: 478

65Dabas, 583) lábj. Krüger, Horst: Ostwest-Passage, 16

66Dabas, 584) lábj.Cameron, R.: The European World, 282, 283

67Dabas, 585) lábj. Szalay J.: Igazságok Közép-Európa körül, I. 29

68Dabas, 586) lábj. Adams, A. & Matley, I. M. (Professors at Michigan Univ.): Atlas of Russian & East European Hist., 75

69Dabas, 587) lábj. Macartney, C. A.: Hungary, 90

70Dabas, 588) lábj. Merényi L.: „Hg. Esterházy Pál nádor", 190

71Dabas, 589) lábj. Macartney, C. A.: Hungary, 86

72Dabas, 590) lábj. „Elragadtatva vak buzgalmától, a legnemesebbet is szennyes kezekkel illeti és sárral dobálja, mi tiszteletre méltán tarthat igényt; majd a gyűlölet és rágalom tajtékát szórja, fenyegetésekre fakad s nemtelen bosszúra ingerel; majd ismét nevetséges szitkokban önti ki mérgét, s a pokol kínjaira kárhoztatja azon magyar hazafiakat, kik nyelvök mívelése, nemzetiségök szilárdítása mellett dicséretesen buzogtak." — A tót Kollár lutheránus lelkész jellemzése Horváth Mihály által: „25 év Magyaro. történetéből" (Genf, 1864), 515.

73Dabas, 591) lábj. Várkonyi N.: „Dunántúl", 166, 167

74Dabas, 592) lábj. Burghardt: 129, 132

75Dabas, 593) lábj. Osborne, R. H.: East-Central Europe, 161

76 Dabas, 594) lábj. Macartney, C. A.: Hungary, 86

77Dabas, 595) lábj. Adams, A. & Matley, I. M.: 96

78 Dabas, 596) lábj. Holzer, Hans: The Habsburg Curse, 94

79Dabas, 597) lábj. Cameron, R.: 605

80Dabas, 598) lábj. Johnson W. M. 394

81Dabas, 599) lábj. Encyclop. Universalis (1968)

82Dabas, 600) lábj. Grün, B.: Gold & Silver, 259

83Dabas, 601) lábj. Seton-Watson, Hugh: Eastern Europe, 393

84Dabas, 602) lábj. Wagner & Tomkowitz: „Anschluß", 236

85Dabas, 603) lábj. Athenaion-Bilderatlas zur Deutsch. Geschichte, 772

86Dabas, 604) lábj. Zucker-Schilling, Erwin: Wissenswertes über Österreich, 27. old. („Amit Ausztriáról tudni kell” címen magy. is megjelent Bpesten.)

87 Dabas, 605) lábj. „Als Dr. Tobias Portschy ans 11. März um 17.15 Uhr in Eisenstadt die Macht übernahm, marschierten rund 20,000 bis 30,000 mit ihm. Sie marschierten also in Eisenstadt auf und hatten Rucksäcke mit Proviant mit. Das Bundesheer, das eigentlich die Landesregierung hätte schützen sollen, habe sie mit HEIL-Rufen überschüttet. Portschy forderte, die Landesregierung möge sie empfangen und er sagte dann zu der zögernden Regierung hinauf: In wenigen Stunden werdet ihr mich bitten. Da ließ ihn Landeshauptmann Sylvester rufen und die Nationalsozialisten übernahmen die Regierung. So einfach war es damals." — Wimmer Kurt sorozatának 9. közleménye a gráci Kleine Zeitung 1978. évf.-ban. — „Az osztrák demokrácia brutális megerőszakolásáról" szónokoló austro-marxisták jobban tennék, ha álszent képmutatásuk helyett, a mellüket verve, azokat a franciákat utánoznák, akik beismerik saját bűnösségüket, amely az 1940-44-es hitleri megszálláshoz és a II. v.h.-hoz vezetett: „Önbelátó franciák az 1940-44-es német megszállás idején kimondották, hogy szerencsétlenségükért saját magunkat is terheli felelősség, valamint Hitler mostani háborújáért, mivel nem védekeztünk az 1918. izgatóink gyűlöletpolitikája ellen." Kleine Zeitung, Grác, 1979. ápr. 20.

88 Dabas, 606-607) lábj. „It must remain an open question why the Austrian National Socialists in 1926 so willingly accepted Hitler as their Leader." Carsten, F. L.: 323, 334.

607. Egymagában véve jelentéktelen, de nemzetiszoc. elkötelezettségükre nézve jellemző az az epizód, amely abból állt, hogy e tanulm. szerzőjét egy középkorú osztrák női pártfunkcionárius rendre utasította azért, mert nem karlendítéssel, hanem Kistihanddal köszöntötte Karinthiában, 1945. áprilisában.

89Dabas, 608) lábj. Montgomery, W.: From Luther to Hitler. Chapter: Hitler & rise of the Nazi Party, 598.

90Dabas, 609) lábj. Carsten, F. L.: 328

91Dabas, 610) lábj. „Im Mattersburger Bezirk gab es Bauern, von denen bekannt war, daß sie mit den Nazis sympatisieren, hauptsächlich in Pottelsdorf, einer überwiegend protestantischen Gemeinde." Berczeller: 275.

92Dabas, 611) lábj. Közvéleménykutatása során ezeket jegyezte fel Burghardt: „Shockingly many of the Lutherans became Nazis. Several of the Lutheran villages of Burgenl. still bear the reputation of having been Nazi centers. Gols was referred to later as having been a Nazi paradise." Burghardt: Borderland, 238, 270, 271

93Dabas, 612) lábj. „The balcony from which Hitler spoke after Anschluß, the annexation of Austria. There were hundreds of thousands of Viennese here for the occasion, he said. No room to move. And all cheering wildly. But today, miraculously, you can find nobody, absolutely nobody in Vienna who will admit to having been there." Weekend Magazine (Toronto, March 10, 1979), 13.

94Dabas, 613) lábj. Carsten, F. L.: Fascist movements in Austria, 259. Report by Bezirkshauptmannschaft Oberwart, 13. Dez. 1933. Landesarchiv, Landesdirektion 243/ 1933.

95Dabas, 614) lábj. Adams, Ian cikke a Weekend Magazine (Toronto) 1977. nov. 19. sz.-ban.

96Dabas, 615) lábj. Area Handbook for Austria, 65

97Dabas, 616) lábj.Carsten, F. L.: 25, 26, 328

98Dabas, 617-618) lábj. Helmreich, E. C. (Baldwin College): Encyclop. Americana (1969), II. 636.

618 Seton-Watson, Hugh: Eastern Europe, 377. old.: „Students retaliated against Jewish press by seizing the Univ. of Graz on May 16, 1908, necessitating its closing for the summer." Id.: Johnson, W. M.: The Austrian Mind, 60.

99Dabas, 619) lábj. Szalay J.: Igazságok Közép-Európa körül, 144

100 Dabas, 620) lábj. Plasil, F.: Symposion Croaticon, 198, 199

101Dabas, 621) lábj. „Because of this repressive domination of Hungarian trade by Vienna, the Hungarian kings sought ways to circumvent the city. Most of the ultimate customers for Hungarian products were beyond Vienna." Burghardt:107

102Dabas, 622) lábj. Macartney, C. A.: Hungary, 106, 108

103 Dabas, 623) lábj. Burghardt: 187

104Dabas, 624) lábj. Fekete I.: Ballagó idő, 270, 380

105Dabas, 625) lábj. Hagen, E.: Hotel Sacher, 114. old.: „Die Versorgung klappt nicht. Der übliche Nahrungsmittelüberschuß aus Ungarn findet den Weg nach Wien nicht."

106Dabas, 626) lábj. Szalatnai Rezső: Elindulunk és visszatérünk, 40, 308

107Dabas, 627) lábj. Heer F.: Das Heilige Röm. Reich, 43

108 Dabas, 628) lábj. Mutton, Alice (Univ. of London), Encyclop. International (1975): „The population includes a minority of Magyars & Croats, but increased by the influx of Hungarian refugees after 1956."

109 Dabas, 629) lábj. Burghardt: 108

 

"Burgerland" álarc nélkül →

Beküldte: Ballán Mária

Megjelent: 1240 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 220 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Germany 3%France 0.3%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 1088
This Week: 1088
Last Week: 6378
This Month: 19408
Last Month: 22751
Total: 1635064

Belépés